Raven Posted December 14, 2013 Posted December 14, 2013 én meg visszanéztem a 132.5-ös felhúzásomat és láttam h túlságosan (és szükségtelenül) hátradőlök a felső ponton. az utána következő edzésen 135 jött, de igyekeztem kijavítani a nem kívánatos hátrahajlást. Is7_7ZIGTJc&feature 135x5 (háttérben a zene :D ) lassan kezdek elégedett lenni a felhúzásommal (a végrehajtás technikáját illetően, a súly még mindig kevés arányosan nézve), de amiről nem tudok h rosszul csinálom, azon nehéz javítani, szóval próbálok tájékozódni h mire kell figyelni folyamatosan. eleinte nagy hibám volt h folyton kék zöld volt a térdem a végére, mert nekivágtam a rudat. itt az volt a baj h térdből indítottam az ereszkedést csípő helyett. most jól látszik oldalról h először a csípőt küldöm hátra és utána süllyed le minden. ezt angolul úgy hívták h "break at hips". a térdből ereszkedés egyébként hátra guggolásnál is gyakori hiba.
Raven Posted January 3, 2014 Posted January 3, 2014 BUÉK! Ezzel egyetértetek? Katt. 1. hangsúly a negatívon a lassú negatív egy tipikus tévedés a bodybuilding világban. a szakirodalom semmivel nem támasztja alá, gyakorlatilag nem létezõ koncepció. a gyors és lassú negatív összehasonlításáról pedig azt olvastam h ELÕBBI okozott nagyobb növekedést az izomtömegben. a lényeg: legyen negatív, "állj" a súly útjába, de nem kell elnyújtani. kivétel egy olyan gyakorlat, mint a felhúzás, ahol NINCS negatív, ha csak nem gerincsérvet szeretnél kapni. tedd le a súlyt úgy h a kezed a rúdon van, de ne állj az útjába. 2. egyél halat a halolaj tényleg jó, de a halaknál (pl. tonhal) a higanytartalom jelentõs. a legjobb megoldás talán ha külön veszel omega 3 kapszulákat. 3. növeld a nátrium bevitelét nincs semmi bajom a sóval, nem kell kerülni, de én biztos nem fogok nekiállni számolgatni, nem hiszem h ezen múlna h elérem-e a céljaimat az edzésben vagy nem... ehhez kapcsolódóan: tudtommal nem a magas v. alacsony sóbevitellel van a baj, hanem ha izkonzisztens vagy és össze vissza mozog a napi beviteled belõle. 4. állj le az aerobic edzéssel ha fokozatosan vezeted be az új típusú terhelést és hozzászokik a tested, akkor nem fog a regenerálódás útjába állni, fõleg ha a kalóriáid rendben vannak és a + mozgást + kalória követi. 5. eddz robbanékonyan ez nagy igazság és nagyon kevesen csinálják. amikor melegítesz a rúddal egy fekvenyomáshoz, akkor annak fénysebességgel kéne kinyomódnia, ehhez képest az emberek gyakorlatilag egy kontrollált pozitívot csinálnak. mindig a lehetõ legnagyobb erõvel teljesítsd a pozitív szakaszt. 6. drámaian emeld meg a kalóriáidat három napra szerintem meg egyed a neked megfelelõ kalóriákat mindig. diétában negatív kalóriamérleg, különben meg pozitív. ha már alapból kalóriatöbbletet eszel rendszeresen és fullon vannak a glikogén raktáraid, egy 3 napos túlevéssel annyit fogsz elérni h hízol kicsit zsírban. (lásd: karácsonyi össznépi zabálások és az ünnepek utáni mérlegelés) a pozitív nitrogénegyensúllyal dobálózni meg nem tudom mi értelme van, azon kívül h megpróbálunk okosnak látszani úgy h nagy szavakkal dobálózunk. egyél több kalóriát mint amit elégetsz, legyen meg a testsúlyodhoz igazított fehérje benne (az ajánlásokban jóóó nagy ráhagyás van) és ami a fehérjét illeti, mindent megtettél h haladj. 7. pihenj a pihenés fontos de ezt nem úgy kell értelmezni h legyél lusta g.eci és minden izmot csak 1x terhelj a héten. naturálban ez garantált tagságot jelent az "5-10 éve edzek és csak 80-at nyomok fekve" csoportba. 8. egyél az éjszaka közepén ezt is megtárgyaltuk már h a kaja idõzítése nem lesz lényeges hatással az eredményekre, ami fontos h ÖSSZESEN mennyi kalóriát viszel be egy 24 órás periódusban. ha egy nap 2 edzésed van (mondjuk olimpiára készülsz és reggel és este is guggolsz), akkor érdemes visszatölteni a glikogént, egyébként meg bízd rá a testedre a normál ütemet, nem kell edzés utáni gyors ch-val sz.arakodni, nem leszel elõrébb. aki mást mond az tápkieg cégnek dolgozik vagy tõlük hallotta. 9. növeld az erõdet erõemeléssel na ja, az erõemelés és a testépítés között, ha kötekedni akarunk, az a különbség h a testépítõk nem tudnak szabályosan edzeni. :D 10. Szedjél Étrend-kiegészítõt A Három Nagyból: Glutamin, Kreatin és BCCA (Aminosavak) ezek közül egyedül a kreatinnak van értelme. a glutamin semmit nem csinál, a bcaa meg olyan körlmények között lenne hatásos, ami szinte senkinél nem fordul elõ = amikor a napi proteinbeviteled alacsony és azon belül is kevés benne az elágazó láncú aminosav. mivel a "gyúrósok" ész nélkül eszik a húst meg a tejsavó turmixot, bõven el vannak látva bcaa-val és semmilyen pluszt nem jelenteni a kiegészítés, csak minuszt a pénztárcának.
killermonkey Posted January 5, 2014 Posted January 5, 2014 Találtam egy egész hasznos oldalt. Felhívtam a srácot hogy legyen a személyi edzõm. Azt mondta okés, 1 évre 450 000Ft, azaz havi olyan 40 körül van. Az elsõ részletet le kellett tennem, ha januárban szeretnék vele dolgozni. Elég korrekt srác, a honlapja alapján kifejezetten jól ért a testépítéshez. A honlapját olvasgatva egy igazán hozzáértõ úriemberrel van dolgunk, azt hiszem hogy ezért havi 40k nem is olyan sok. Belinkelem a honlapját : oldal . Szerintem kifejezetten igényesen kialakított honlap, látszik hogy hozzáértõ kezek alkották. Az izommetrikus edzésrõl tök érdekes dolgokat ír, így már pontosan tudom miért is hívják izom-metrikus edzésnek. Amint végeztünk holnap az elsõ edzéssel írok 1 véleményt hogy milyen volt! Hmm, találtam egy tök jó kis kompakt leírást arról hogy bizonyos anyagok hogyan hatnak testünkre. Teljesen jó, részletes, de nem túlságosan : Kedvcsináló : Szénhidrát: inzulin - hízás Fehérje : glukagon - fogyás Zsír : - hosszan tartó energiát biztosít nem hat a hormonrendszerre. Maga az oldal
skull0 Posted January 5, 2014 Posted January 5, 2014 tavasszal lesz crossfit verseny, amire nevezek:D tavaly ez volt a követelmény: felhúzás 75kilóval 20x, 40kilóval fejfölé nyomás 20x 15db traktorkerék borítás 30db felülés 20db felugrás 50cm-es ilyen vmilyen zsámolyra 15db széles húzódzkodás és ebbõl 3 kör, minél rövidebb idõ alatt. Azt hallottam, hogy nagyon sok ember a húzozkodáson bukta el.
Raven Posted January 5, 2014 Posted January 5, 2014 tavasszal lesz crossfit verseny, amire nevezek:D tavaly ez volt a követelmény: felhúzás 75kilóval 20x, 40kilóval fejfölé nyomás 20x 15db traktorkerék borítás 30db felülés 20db felugrás 50cm-es ilyen vmilyen zsámolyra 15db széles húzódzkodás és ebbõl 3 kör, minél rövidebb idõ alatt. Azt hallottam, hogy nagyon sok ember a húzozkodáson bukta el. én nem értem a crossfitet, múltkor is úgy nézett ki vki a teremben mintha rohamja lenne, aztán láttam h "crossfitezik" húzózkodás akart lenni de össze vissza rángatta magát. versenyen is így csinálják? már csak meg kéne tanulnom felhúzni... xS2wLZSdeDg Kedvcsináló : Szénhidrát: inzulin - hízás Fehérje : glukagon - fogyás Zsír : - hosszan tartó energiát biztosít nem hat a hormonrendszerre. Maga az oldal lol, nem tudom honnan a p.icsából szedik az emberek h 1. a szénhidrát által kiváltott inzulinválasz zsírraktározást okoz 2. a fehérje nem okoz inzulinválaszt a valóság: 1. a szénhidrátok zsírként tárolását de novo lipogenesis-nek hívják (erre kell keresni ha valaki tájékozódni akar) és emberekben csak nagyon specifikus, ritka körülmények között zajlik le. az elraktározott zsír forrása általában az étrendi zsírod és a többletszénhidrát jelenléte esetén a test azt égeti el, mint preferált energiaforrás. 2. a fehérjére is van inzulinválasz, nem is kicsi.
skull0 Posted January 5, 2014 Posted January 5, 2014 hát én alapból azt feltételztem hogy szabályosan kell, azért nem tudták sokan megcsinálni:D mert ha így bele lehet rángani mint ahogy a versenyeken csinálják és legalább vagy százat, akkor itt a 3x15 az semmi. (Kathi Béla szervezte, ezért is lehet hogy majd szabályosat kell, mert hát õ ugye nem egy nagy crossfites) kösz a vidit, majd belevetem magam ha levizsgáztam kedden
Raven Posted January 5, 2014 Posted January 5, 2014 hát én alapból azt feltételztem hogy szabályosan kell, azért nem tudták sokan megcsinálni:D mert ha így bele lehet rángani mint ahogy a versenyeken csinálják és legalább vagy százat, akkor itt a 3x15 az semmi. (Kathi Béla szervezte, ezért is lehet hogy majd szabályosat kell, mert hát ő ugye nem egy nagy crossfites) kösz a vidit, majd belevetem magam ha levizsgáztam kedden én most felhízlaltam magam 84 kg-re, így már nem olyan könnyű a húzózkodás (főleg h csak fekvenyomás + sallang + döntött törzsű evezés után szoktam csinálni) :D kösz a vidit, majd belevetem magam ha levizsgáztam kedden most a téli szünetben én se nagyon tudtam felhúzni, mert olyan vastag izéket kellett a tárcsa alá rakni h így nem sok kihívás volt a szokásos súlyokban. kb egy tárcsa magassága volt az alátét. aztán ráálltam tárcsákra de mivel nem mindig úgy raktam le a rudat h pont középen volt, több ismétlést nem lehetett csinálni. elkezdtem maxot tesztelni, húztam a végén 160-ba 1et de elég könnyen feljött, sztem 165-170 körül maxolnék ki jelenleg. gyakorlatilag 2-3 hónapja kezdtem el normálisan felhúzni, szóval elég gyorsan lehet fejleszteni. (100 kg-ról indítottam október körül az 5x5-öt és most 147.5 jön) nem hiszem h problémád lesz a 75x20-szal.
skull0 Posted January 5, 2014 Posted January 5, 2014 hát remélem is, csak a derekamat féltem mert az mindig fájós volt. én meg 87 vagyok, szar vizsgaidõszakban mindig felhízok. ezt tavaszra le kell vigyem 80-82 körülre
Raven Posted January 6, 2014 Posted January 6, 2014 hát remélem is, csak a derekamat féltem mert az mindig fájós volt. én meg 87 vagyok, szar vizsgaidõszakban mindig felhízok. ezt tavaszra le kell vigyem 80-82 körülre aztán lehet majd ettõl fog elmúlni a derékfájásod :)
_DooM_ Posted January 6, 2014 Posted January 6, 2014 Találtam egy egész hasznos oldalt. Felhívtam a srácot hogy legyen a személyi edzõm. Azt mondta okés, 1 évre 450 000Ft, azaz havi olyan 40 körül van. Az elsõ részletet le kellett tennem, ha januárban szeretnék vele dolgozni. Elég korrekt srác, a honlapja alapján kifejezetten jól ért a testépítéshez. A honlapját olvasgatva egy igazán hozzáértõ úriemberrel van dolgunk, azt hiszem hogy ezért havi 40k nem is olyan sok. Belinkelem a honlapját : oldal . Szerintem kifejezetten igényesen kialakított honlap, látszik hogy hozzáértõ kezek alkották. Az izommetrikus edzésrõl tök érdekes dolgokat ír, így már pontosan tudom miért is hívják izom-metrikus edzésnek. Amint végeztünk holnap az elsõ edzéssel írok 1 véleményt hogy milyen volt! Hmm, találtam egy tök jó kis kompakt leírást arról hogy bizonyos anyagok hogyan hatnak testünkre. Teljesen jó, részletes, de nem túlságosan : Kedvcsináló : Szénhidrát: inzulin - hízás Fehérje : glukagon - fogyás Zsír : - hosszan tartó energiát biztosít nem hat a hormonrendszerre. Maga az oldal
TheSerialkiller Posted January 7, 2014 Posted January 7, 2014 Találtam egy egész hasznos oldalt. Felhívtam a srácot hogy legyen a személyi edzõm. Azt mondta okés, 1 évre 450 000Ft, azaz havi olyan 40 körül van. Az elsõ részletet le kellett tennem, ha januárban szeretnék vele dolgozni. Elég korrekt srác, a honlapja alapján kifejezetten jól ért a testépítéshez. A honlapját olvasgatva egy igazán hozzáértõ úriemberrel van dolgunk, azt hiszem hogy ezért havi 40k nem is olyan sok. Belinkelem a honlapját : oldal . Szerintem kifejezetten igényesen kialakított honlap, látszik hogy hozzáértõ kezek alkották. Az izommetrikus edzésrõl tök érdekes dolgokat ír, így már pontosan tudom miért is hívják izom-metrikus edzésnek. Amint végeztünk holnap az elsõ edzéssel írok 1 véleményt hogy milyen volt! Hmm, találtam egy tök jó kis kompakt leírást arról hogy bizonyos anyagok hogyan hatnak testünkre. Teljesen jó, részletes, de nem túlságosan : Kedvcsináló : Szénhidrát: inzulin - hízás Fehérje : glukagon - fogyás Zsír : - hosszan tartó energiát biztosít nem hat a hormonrendszerre. Maga az oldal Remélem te most csak trollkodsz.
Tomiee17 Posted January 8, 2014 Posted January 8, 2014 1. hangsúly a negatívon a lassú negatív egy tipikus tévedés a bodybuilding világban. a szakirodalom semmivel nem támasztja alá, gyakorlatilag nem létezõ koncepció. a gyors és lassú negatív összehasonlításáról pedig azt olvastam h ELÕBBI okozott nagyobb növekedést az izomtömegben. a lényeg: legyen negatív, "állj" a súly útjába, de nem kell elnyújtani. kivétel egy olyan gyakorlat, mint a felhúzás, ahol NINCS negatív, ha csak nem gerincsérvet szeretnél kapni. tedd le a súlyt úgy h a kezed a rúdon van, de ne állj az útjába. 2. egyél halat a halolaj tényleg jó, de a halaknál (pl. tonhal) a higanytartalom jelentõs. a legjobb megoldás talán ha külön veszel omega 3 kapszulákat. 3. növeld a nátrium bevitelét nincs semmi bajom a sóval, nem kell kerülni, de én biztos nem fogok nekiállni számolgatni, nem hiszem h ezen múlna h elérem-e a céljaimat az edzésben vagy nem... ehhez kapcsolódóan: tudtommal nem a magas v. alacsony sóbevitellel van a baj, hanem ha izkonzisztens vagy és össze vissza mozog a napi beviteled belõle. 4. állj le az aerobic edzéssel ha fokozatosan vezeted be az új típusú terhelést és hozzászokik a tested, akkor nem fog a regenerálódás útjába állni, fõleg ha a kalóriáid rendben vannak és a + mozgást + kalória követi. 5. eddz robbanékonyan ez nagy igazság és nagyon kevesen csinálják. amikor melegítesz a rúddal egy fekvenyomáshoz, akkor annak fénysebességgel kéne kinyomódnia, ehhez képest az emberek gyakorlatilag egy kontrollált pozitívot csinálnak. mindig a lehetõ legnagyobb erõvel teljesítsd a pozitív szakaszt. 6. drámaian emeld meg a kalóriáidat három napra szerintem meg egyed a neked megfelelõ kalóriákat mindig. diétában negatív kalóriamérleg, különben meg pozitív. ha már alapból kalóriatöbbletet eszel rendszeresen és fullon vannak a glikogén raktáraid, egy 3 napos túlevéssel annyit fogsz elérni h hízol kicsit zsírban. (lásd: karácsonyi össznépi zabálások és az ünnepek utáni mérlegelés) a pozitív nitrogénegyensúllyal dobálózni meg nem tudom mi értelme van, azon kívül h megpróbálunk okosnak látszani úgy h nagy szavakkal dobálózunk. egyél több kalóriát mint amit elégetsz, legyen meg a testsúlyodhoz igazított fehérje benne (az ajánlásokban jóóó nagy ráhagyás van) és ami a fehérjét illeti, mindent megtettél h haladj. 7. pihenj a pihenés fontos de ezt nem úgy kell értelmezni h legyél lusta g.eci és minden izmot csak 1x terhelj a héten. naturálban ez garantált tagságot jelent az "5-10 éve edzek és csak 80-at nyomok fekve" csoportba. 8. egyél az éjszaka közepén ezt is megtárgyaltuk már h a kaja idõzítése nem lesz lényeges hatással az eredményekre, ami fontos h ÖSSZESEN mennyi kalóriát viszel be egy 24 órás periódusban. ha egy nap 2 edzésed van (mondjuk olimpiára készülsz és reggel és este is guggolsz), akkor érdemes visszatölteni a glikogént, egyébként meg bízd rá a testedre a normál ütemet, nem kell edzés utáni gyors ch-val sz.arakodni, nem leszel elõrébb. aki mást mond az tápkieg cégnek dolgozik vagy tõlük hallotta. 9. növeld az erõdet erõemeléssel na ja, az erõemelés és a testépítés között, ha kötekedni akarunk, az a különbség h a testépítõk nem tudnak szabályosan edzeni. :D 10. Szedjél Étrend-kiegészítõt A Három Nagyból: Glutamin, Kreatin és BCCA (Aminosavak) ezek közül egyedül a kreatinnak van értelme. a glutamin semmit nem csinál, a bcaa meg olyan körlmények között lenne hatásos, ami szinte senkinél nem fordul elõ = amikor a napi proteinbeviteled alacsony és azon belül is kevés benne az elágazó láncú aminosav. mivel a "gyúrósok" ész nélkül eszik a húst meg a tejsavó turmixot, bõven el vannak látva bcaa-val és semmilyen pluszt nem jelenteni a kiegészítés, csak minuszt a pénztárcának. mi az hogy "a pihenés fontos de ezt nem úgy kell értelmezni h legyél lusta g.eci és minden izmot csak 1x terhelj a héten. naturálban ez garantált tagságot jelent az "5-10 éve edzek és csak 80-at nyomok fekve" csoportba." én heti 5x edzek minden nap más izomcsoportot.ezzel mi a baj?minek edzem meg 2x Találtam egy egész hasznos oldalt. Felhívtam a srácot hogy legyen a személyi edzõm. Azt mondta okés, 1 évre 450 000Ft, azaz havi olyan 40 körül van. Az elsõ részletet le kellett tennem, ha januárban szeretnék vele dolgozni. Elég korrekt srác, a honlapja alapján kifejezetten jól ért a testépítéshez. A honlapját olvasgatva egy igazán hozzáértõ úriemberrel van dolgunk, azt hiszem hogy ezért havi 40k nem is olyan sok. Belinkelem a honlapját : oldal . Szerintem kifejezetten igényesen kialakított honlap, látszik hogy hozzáértõ kezek alkották. Az izommetrikus edzésrõl tök érdekes dolgokat ír, így már pontosan tudom miért is hívják izom-metrikus edzésnek. Amint végeztünk holnap az elsõ edzéssel írok 1 véleményt hogy milyen volt! Hmm, találtam egy tök jó kis kompakt leírást arról hogy bizonyos anyagok hogyan hatnak testünkre. Teljesen jó, részletes, de nem túlságosan : Kedvcsináló : Szénhidrát: inzulin - hízás Fehérje : glukagon - fogyás Zsír : - hosszan tartó energiát biztosít nem hat a hormonrendszerre. Maga az oldal láttam youtube-on a gyereket.ott van a szeren.ha jó lehet én is megyek hozzá.450k egy ilyen hozzáértõ egyéntõl valóban olcsó.sok sikert hozzá
Raven Posted January 8, 2014 Posted January 8, 2014 mi az hogy "a pihenés fontos de ezt nem úgy kell értelmezni h legyél lusta g.eci és minden izmot csak 1x terhelj a héten. naturálban ez garantált tagságot jelent az "5-10 éve edzek és csak 80-at nyomok fekve" csoportba." én heti 5x edzek minden nap más izomcsoportot.ezzel mi a baj?minek edzem meg 2x annyi a baj vele h lassan fejlõdsz tõle a heti 2x-hez képest és könnyebben lesz izomlázad, mert egyszerûen keveset használod az izmokat. ha fokozatosan hozzászoktatod magad a heti 2x-hez, gond nélkül regenerálódsz majd és izomlázad se lesz nagyon. láttam youtube-on a gyereket.ott van a szeren.ha jó lehet én is megyek hozzá.450k egy ilyen hozzáértõ egyéntõl valóban olcsó.sok sikert hozzá LOL
Raven Posted January 8, 2014 Posted January 8, 2014 felhúzás 145kg x 5 (3. szett az 5x5-bõl) https://www.dropbox.com/s/jaxypbvlv1bxupp/1.mp4 amúgy ma kupcsik laci beállt mellém felhúzni (videóban el is sétál mögöttem, elég durva formában van), igaz õ csak átmozgatott a 145-tel. azt mondta elkezd lassan versenyre készülni.
Tomiee17 Posted January 9, 2014 Posted January 9, 2014 annyi a baj vele h lassan fejlõdsz tõle a heti 2x-hez képest és könnyebben lesz izomlázad, mert egyszerûen keveset használod az izmokat. ha fokozatosan hozzászoktatod magad a heti 2x-hez, gond nélkül regenerálódsz majd és izomlázad se lesz nagyon. LOL és te hogy viteleznéd ki a heti 2x izomcsoportot megdolgozó edzést?
Raven Posted January 9, 2014 Posted January 9, 2014 és te hogy viteleznéd ki a heti 2x izomcsoportot megdolgozó edzést? ezt már kérdezted pár oldallal hátrébb. itt van 3 lehetőség 1. teljes test edzések 2. felsőtest/alsótest napok 3. push pull leg én most úgy edzem h hétfő - felsőtest (fekvenyomás, földről nyomás kézisúlyzóval, döntött törzsű evezés, húzózkodás, pozitív tárogatás csigán, archoz húzás csigán kötéllel, tricepsz letolás csigán, álló bicepsz egyenes rúddal) szerda - alsótest (felhúzás, guggolás, egyenes lábú felhúzás, kitörés kézisúlyzóval, ülő combhajlító, p.inatárogatás mindkét irányban ---- itt valszeg túl sok a gyakorlat) csütörtök - felsőtest szombat - alsótest bár ez csalóka, mert a fekvenyomás is teljes test gyakorlat (pont a héten görcsölt be a seggem közben, lol), a felhúzás meg mindenképpen. ha így nézem akkor heti 4x hátazok (felhúzás heti 2x, felsőtest napon evezés + húzózkodás heti 2x) izomlázam meg sosincs :P ha fáradt a hátam, akkor van h a döntött törzsû evezést kicserélem erre: http://instagram.com/p/iwvIEWKE5c/ csak elég gáz h 8-10 20-as tárcsa kell h a pad alá tornyot építsek. gépen meg nem akarok evezni, mert gépfóbiám van :D
Tomiee17 Posted January 9, 2014 Posted January 9, 2014 ezt már kérdezted pár oldallal hátrébb. itt van 3 lehetõség 1. teljes test edzések 2. felsõtest/alsótest napok 3. push pull leg én most úgy edzem h hétfõ - felsõtest (fekvenyomás, földrõl nyomás kézisúlyzóval, döntött törzsû evezés, húzózkodás, pozitív tárogatás csigán, archoz húzás csigán kötéllel, tricepsz letolás csigán, álló bicepsz egyenes rúddal) szerda - alsótest (felhúzás, guggolás, egyenes lábú felhúzás, kitörés kézisúlyzóval, ülõ combhajlító, p.inatárogatás mindkét irányban ---- itt valszeg túl sok a gyakorlat) csütörtök - felsõtest szombat - alsótest bár ez csalóka, mert a fekvenyomás is teljes test gyakorlat (pont a héten görcsölt be a seggem közben, lol), a felhúzás meg mindenképpen. ha így nézem akkor heti 4x hátazok (felhúzás heti 2x, felsõtest napon evezés + húzózkodás heti 2x) izomlázam meg sosincs :P ha fáradt a hátam, akkor van h a döntött törzsû evezést kicserélem erre: http://instagram.com/p/iwvIEWKE5c/ csak elég gáz h 8-10 20-as tárcsa kell h a pad alá tornyot építsek. gépen meg nem akarok evezni, mert gépfóbiám van :D és heti 2x bicepsz elég pl?mellre 45 fok meg ilyenek?ettõl jobban fejlõdnék mintha heti 1 osztott edést csinálnék?
Tomiee17 Posted January 9, 2014 Posted January 9, 2014 h5wHFpvwO6o hát én nem tudom.lehet kipróbálom nézek ilyen egész testes edzéstervet.
skull0 Posted January 11, 2014 Posted January 11, 2014 na tegnap kipróbáltam a deadliftet, 3x10-et csináltam 40-be. jó kis gyakorlat ez, alsó hátat nagyon éreztem. viszont a technikáját még gyakorolnom kell leengedésnél mintha nem lett volna egyenes a hátam szerintem.
skull0 Posted January 11, 2014 Posted January 11, 2014 nah ma meg pihenõ nap lett volna, csak ebédnél kissé sok lett a sütemény, úgyhogy kimentem az új kondiparkba amit még most fejeztek be, hogy valami mozgást csak csináljak. végül 20x5 széles húzozkodás lett :D le fogom mérni majd, hogy kipihenve mennyit tudok ugy hogy felém néz a tenyerem most hogy 87kg vagyok, meg amikor elérem a 80-82 kilót, akkor mennyi lesz a maxom.
Raven Posted January 11, 2014 Posted January 11, 2014 na tegnap kipróbáltam a deadliftet, 3x10-et csináltam 40-be. jó kis gyakorlat ez, alsó hátat nagyon éreztem. viszont a technikáját még gyakorolnom kell leengedésnél mintha nem lett volna egyenes a hátam szerintem. nem akarlak nagyon összekavarni ha még csak ismerkedsz a gyakorlattal, de erre kicsit részletesebben reagálnék (Ha érdekel): egyrészt a felhúzásban nincs negatív szakasz. tartsd a rúdon a kezed és engedd h földet érjen. szóval itt nem fontos h a hátad minden áron egyenes leyen, mivel nincs ellenállás. ha meg lassan rakod le: a, soha nem fogsz komoly súlyt felhúzni b, sérvet kaphatsz. a másik h a gerinc helyzete sem olyan 1xű. sokan csak annyit tudnak h "legyen egyenes a hátad" és bumm, aztán mikor látnak egy profit felhúzni, leszólják h milyen görbe a háta. amit egyenesen kell tartanod mindenképp, az a "lumbar spine". sajnos nem tudom ezek a fogalmak h vannak magyarul, úgyh angolul tudom csak írni. a civilizált világban a legtöbb ember (értsd: 99% h te is és mindenki más aki olvassa ezt a hsz-t) érintett az ún. "anterior pelvic tilt"-ben, amikor a csípő mozgástartománya limitált és az alsóhát ferdülését okozza bizonyos pozíciókat (megfeszülnek a gerincmerevítők). ezt gyorsan tudod diagnsoztizálni magadon, ha a sarkadat a földön tartva leguggolsz TELJESEN és megnézed a hátadat. bal oldalt az egészséges csípő működése, jobb oldalt pedig a legtöbb emberé. amiért ez fontos, h ha a klasszikus állában húzol fel, akkor előfordulhat h a guggolásnál magasabb csípőhelyzet ellenére aláfordul a csípőd. ez az amit ki kellene küszöbölni, mert így nem lehet biztonságosan felhúzni. ilyenkor kell pl. szumó állásra váltani, ahol már szinte mindenki képes kinyújtani a gerincmerevítőket és egyenesen tartani a hátát. ezen a komolytalan képen jól látszik h miről beszélek
danime Posted January 11, 2014 Posted January 11, 2014 nekem 170kg-ot sikerült felhúzni egyszer (testsúlyom kétszerese). csuklóra rögzíthetõ kampót és övet is használnom kellett. videón visszanézve nem volt teljesen egyenes a hátam, de örültem hogy sikerült :D . jó dolog
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now