Raven Posted August 4, 2014 Posted August 4, 2014 igazából úgy kellett volna írnom az időzítésről, hogy az étkezés időzítéséből nyert valós előnyök is olyan jelentéktelenek, hogy a legfontosabb az kell legyen egy olyan embernek, akinek nem az edzés a munkája, hogy beleférjen a napirendjébe és megfeleljen a személyes preferenciáinak. viszont aki úgy dönt, hogy utánamegy az időzítés optimalizálásának, annak is jó tudni, hogy a szakirodalomban szó nincs 3 óránként kajálásról ilyen kontextusban. most olvasom a shop builder új cikket, hírlevélben kaptam, aminek a címe az volt, hogy: "hazugság-e a 3 óránként kajálás?". előtúrtak vmi publikációt, amiben a 4-6 óra volt az ajánlás, aztán a végén hozzátették szerkesztői megjegyzésként körülbelül azt, hogy "leszarom, én sose fogom kipróbálni, mert a profi testépítőknél bevált a 3 óra és biztos nem véletlenül". ez az igazi vaslogika (jön a menetrendszerű shop builder fikázás B) ). ha x ember y dologban jobb nálam és van egy z szokása, akkor egyértelműen az említett z szokás miatt jobb nálam y dologban. tehát nálunk a teremben van egy fekvenyomó, aki többet nyom nálam (múltkor 180 x 4-et láttam nála) és papucsban edz, ergo ez megfelelőbb választás mint amit én csinálok, hogy sport specifikus cipőben vagyok. ^_^ azt egyébként nem tudom honnan veszed h a bolti tej nem látott tehenet. én nem értek hozzá, csak nem látom semmi alapját a kijelentésnek. anyámnak élelmiszeripari végzettsége van, otthon van a témában és ő sem érti, hogy ezek a kijelentések mire vannak alapozva. amennyire ő tudja, a bolti tej az tej, és bőven látott tehenet. ez kb olyan mint a fehérjeporra azt mondani, hogy sose látott tehenet, mert fel lett dolgozva. ráadásul a fehérjepor komolyan átalakításon megy át mint a sima tej. de elmondom még1x h én személy szerint nem értek hozzá. szoktam nézegeti a tápanyag profilját a kajáknak, a kalóriák és makrókon túl ideértve a mikrotápanyagokat is és én nem voltam lenyűgözve a rizs profiljától, inkább a krumplit és a gabonákat eszem inkább. a barna rizs nem reménytelen, bár a rosttartalma annak is egy vicc, viszont annak meg rossz az íze, legalábbis szerintem. a kóláról meg annyit tudok mondani, hogy ha nem vagy dagadt és sportolsz rendszeresen, akkor kapásból lenulláztad az esélyed h a legtöbb civilizációs betegség utolérjen, aligha fog bármit ártani neked az a kis cukor. a szokásos shameless plug: u71xwV03w18&feature=youtu.be fekvenyomás 97.5 x 11 köv. alkalommal jó esélyem lesz a 100 x 10-re, életemben először :D
_DooM_ Posted August 5, 2014 Posted August 5, 2014 igazából úgy kellett volna írnom az idõzítésrõl, hogy az étkezés idõzítésébõl nyert valós elõnyök is olyan jelentéktelenek, hogy a legfontosabb az kell legyen egy olyan embernek, akinek nem az edzés a munkája, hogy beleférjen a napirendjébe és megfeleljen a személyes preferenciáinak. viszont aki úgy dönt, hogy utánamegy az idõzítés optimalizálásának, annak is jó tudni, hogy a szakirodalomban szó nincs 3 óránként kajálásról ilyen kontextusban. most olvasom a shop builder új cikket, hírlevélben kaptam, aminek a címe az volt, hogy: "hazugság-e a 3 óránként kajálás?". elõtúrtak vmi publikációt, amiben a 4-6 óra volt az ajánlás, aztán a végén hozzátették szerkesztõi megjegyzésként körülbelül azt, hogy "leszarom, én sose fogom kipróbálni, mert a profi testépítõknél bevált a 3 óra és biztos nem véletlenül". ez az igazi vaslogika (jön a menetrendszerû shop builder fikázás B) ). ha x ember y dologban jobb nálam és van egy z szokása, akkor egyértelmûen az említett z szokás miatt jobb nálam y dologban. tehát nálunk a teremben van egy fekvenyomó, aki többet nyom nálam (múltkor 180 x 4-et láttam nála) és papucsban edz, ergo ez megfelelõbb választás mint amit én csinálok, hogy sport specifikus cipõben vagyok. ^_^ azt egyébként nem tudom honnan veszed h a bolti tej nem látott tehenet. én nem értek hozzá, csak nem látom semmi alapját a kijelentésnek. anyámnak élelmiszeripari végzettsége van, otthon van a témában és õ sem érti, hogy ezek a kijelentések mire vannak alapozva. amennyire õ tudja, a bolti tej az tej, és bõven látott tehenet. ez kb olyan mint a fehérjeporra azt mondani, hogy sose látott tehenet, mert fel lett dolgozva. ráadásul a fehérjepor komolyan átalakításon megy át mint a sima tej. de elmondom még1x h én személy szerint nem értek hozzá. szoktam nézegeti a tápanyag profilját a kajáknak, a kalóriák és makrókon túl ideértve a mikrotápanyagokat is és én nem voltam lenyûgözve a rizs profiljától, inkább a krumplit és a gabonákat eszem inkább. a barna rizs nem reménytelen, bár a rosttartalma annak is egy vicc, viszont annak meg rossz az íze, legalábbis szerintem. a kóláról meg annyit tudok mondani, hogy ha nem vagy dagadt és sportolsz rendszeresen, akkor kapásból lenulláztad az esélyed h a legtöbb civilizációs betegség utolérjen, aligha fog bármit ártani neked az a kis cukor. a szokásos shameless plug: ... fekvenyomás 97.5 x 11 köv. alkalommal jó esélyem lesz a 100 x 10-re, életemben elõször :D Ezek az elõnyök is csak akkor jelentkeznek, ha egyébként be vannak lõve a mennyiségek megfelelõen. Sok ember "tenyérnyi szelet hús", "pohárnyi rizs" és hasinló mennyiségekkel dolgozik, aztán meg csodálkozik... Azt én is olvastam. Azért tényleg vicc, hogy a cikkben (mellesleg az eredeti cikkre nem találtam linket vagy legalább említést...) szépen le is írja, hogy NEM kell 3 óránként kajáni, majd a végén, megjegyzésben: "Ugyanakkor tény, hogy a 3 óránkénti étkezés szinte minden esetben mûködõképes, ..." :rolleyes: Onnan veszem, hogy diákként dolgoztam tejüzemben. Jó, persze, bizonyára tehénbõl indul a dolog, nem is szó szerint kell érteni, hogy "sosem látott tehenet", de annyi eljáráson megy keresztül, hogy a végén nem sok anyag marad benne. Elég megnézni egy bolti tejet és egyet, ami egy rendes tehenészetbõl (ahol akár a szemed láttára fejik meg a tehenet) származik. Ég és föld. Ízre, állagra és illatra is. Ráadásul Tetra Pak ide, Tetra Pak oda, az a lötty, ami hûtés nélkül több hónapig is eláll, az nem csak hõkezelésen esett át... Sõt, egy (talán) nevesebb gyárban dolgoztam, és valami 16 féle különbözõ márkájú dobozos tejet láttam, minden dobozoló gépbõl többféle méretû és formájú doboz (sima vagy akár kupakos verzióban) jött ki, szóval adott esetben tök ugyanazt veszed, tényleg csak a doboz más...
Raven Posted August 14, 2014 Posted August 14, 2014 júni 21 - ohp 70 x 3 @ 1:34 hbtsBxjvFko aug 11 - ohp 70 x 4 BHZX7woSMKY ehh :D mondjuk a súlyom nem ment fel, szóval a kajálást nem vittel túlzásba, de akkor is
skull0 Posted August 14, 2014 Posted August 14, 2014 http://transformationcontest.com/vote_0814_men.php szavazzatok lécci rám, sztem felismertek:) 12 hét eredménye, az essay-be csak azt irtam amit hallani akarnak
DeMorAliZaToR Posted August 14, 2014 Posted August 14, 2014 http://transformationcontest.com/vote_0814_men.php szavazzatok lécci rám, sztem felismertek:) 12 hét eredménye, az essay-be csak azt irtam amit hallani akarnak Az ilyen elõtte-utána képeknél mindig megnyiratkoznak meg lebarnulnak az utóbbi képekre xD mondjuk elég jól látszik a különbség csak miért nem hagyják meg a régi külsejüket is az emberek...?
Raven Posted August 14, 2014 Posted August 14, 2014 mi a f*szom ez a szöveg a kép alatt? ezt te írtad? lol
Razon Posted August 14, 2014 Posted August 14, 2014 Elkezdtem én is rendszeresen edzeni, lassan 2 hónapja hetente 3x40 percet egyelõre, testvérem motivált, 18 évesen nemzetközi (SK HU CZ) versenyen negyedik lett, õ is segít a dologban, jó érzés úgy menni aludni hogy nem a gép elõtt zsibbadtam egész nap. Mellette hétvégén mountain bikozni szoktam, de az most szünetel mert két hete esik az esõ. Testsúly egyelõre nem ment fel se le, marad a 85kg (190cm), de erõsebbnek érzem magam, bár bench press egyelõre csak 6x60kg a maximum :D
Raven Posted August 14, 2014 Posted August 14, 2014 prómótálni kell az oldalukat, szerinted? hát ez nagyon gáz Elkezdtem én is rendszeresen edzeni, lassan 2 hónapja hetente 3x40 percet egyelőre, testvérem motivált, 18 évesen nemzetközi (SK HU CZ) versenyen negyedik lett, ő is segít a dologban, jó érzés úgy menni aludni hogy nem a gép előtt zsibbadtam egész nap. Mellette hétvégén mountain bikozni szoktam, de az most szünetel mert két hete esik az eső. Testsúly egyelőre nem ment fel se le, marad a 85kg (190cm), de erősebbnek érzem magam, bár bench press egyelőre csak 6x60kg a maximum :D üdv a "klubban", remélem maradsz. :) de fekvenyomni nem menő, inkább a guggolás/felhúzás/ohp-t írd. (ezt csak félig komolyan mondtam)
Razon Posted August 15, 2014 Posted August 15, 2014 üdv a "klubban", remélem maradsz. :) de fekvenyomni nem menő, inkább a guggolás/felhúzás[/ohp-t írd. (ezt csak félig komolyan mondtam) fekvenyomás a kedvencem :D guggolást nem nagyon erőltetem mert a térdeim nem valami erősek, félek csak jobban tönkre tenném őket felhúzás 2 hónapja 0x0 volt, most 3x4 testsúly megy, dolgozok rajta még. ohp-t nem próbáltam.
-Arch- Posted August 15, 2014 Posted August 15, 2014 Raven! OHP 70 kg-al az elég combos :DDD grat! 44 kg-al tudok 2x5-öt csinálni...de akkor már beszabehu xD Most amúgy otthon edzek, de szeptembertõl megyek vissza éééés valószínûleg ide fogok járni: http://cutlergold.hu/cutler-gold-kepekben/ A havi bérlet ára nem vészes szerintem, éjjel-nappal nyitva van :) fekvenyomás a kedvencem :D guggolást nem nagyon erõltetem mert a térdeim nem valami erõsek, félek csak jobban tönkre tenném õket felhúzás 2 hónapja 0x0 volt, most 3x4 testsúly megy, dolgozok rajta még. ohp-t nem próbáltam. nekem se jók, de fokozatosan kell haladni, nem szabad siettetni. Én is 20 kg-os rúddal kezdtem, másnapra olyan izomlázam lett xDDD
DeMorAliZaToR Posted August 15, 2014 Posted August 15, 2014 Én elég jól haladok az 5x5-el, már lassan 1 hónapja csinálom és jelenleg Guggolás 100 kg 5x5 OHP 50 kg 5x5 Deadlift most 85 kg volt 1x5 (bár menne jóval többel is, de fokozatosan növelem a terhelést, ezelõtt nem sokat deadlifteztem) Bench 1kezesekkel 35 kg 5x5 Evezés 65 kg 5x5 még 1-2 hét és sztem már a toppon leszek :)
Raven Posted August 15, 2014 Posted August 15, 2014 fekvenyomás a kedvencem :D guggolást nem nagyon erõltetem mert a térdeim nem valami erõsek, félek csak jobban tönkre tenném õket felhúzás 2 hónapja 0x0 volt, most 3x4 testsúly megy, dolgozok rajta még. ohp-t nem próbáltam. mit jelent h a térdeid nem erõsek? ízületproblémákra általában azt javasolják, h erõsítsd meg az izmokat körülötte -> guggolás. de nem tudom konkrétan mi a problémád.
-Arch- Posted August 15, 2014 Posted August 15, 2014 Én elég jól haladok az 5x5-el, már lassan 1 hónapja csinálom és jelenleg Guggolás 100 kg 5x5 OHP 50 kg 5x5 Deadlift most 85 kg volt 1x5 (bár menne jóval többel is, de fokozatosan növelem a terhelést, ezelõtt nem sokat deadlifteztem) Bench 1kezesekkel 35 kg 5x5 Evezés 65 kg 5x5 még 1-2 hét és sztem már a toppon leszek :) Szép eredmények! Grat! Év végére én is hasonló eredményeket szeretnék elérni! :)
TheSerialkiller Posted August 16, 2014 Posted August 16, 2014 Én nemtudom, hogy most mit bírnék. De berendezkedtem itthonra guggolóállvány+pad+kétkezes/1kezesek+(maszek)140kg súly. Úgy néz ki már nem fáj sehol úgyhogy lassacskán jöhet megint a JIHAD! :D (Megunam a falusi gym környezetet) High bar guggolást fogok használni a low bar helyett.(2x5 145kg május. remélem megdől majd :)) (Adidas power perfect2 bevetésre kész^^ már 80kg-al gugoltam 3x10-15 egész jó érzés hogy stabilan meg tudom csinálni és nem dőlöngélek előre-hátra). Még gondolkodom, hogy vegyek e egy normális padot aminek garantált 250kg+ teherbírása van mert a mostanin félek :DDD ezt még gyerekkoromban kaptam fatertol:) Így 2 hónap kihagyás után felhúztam 90-el és aztán bementem dolgozni éjszakás műszakba. 11körül már annyira kész voltam, hogy alig birtam beszélni. :DD (160x3 volt a maxom áprilisban) Ahogy számolgattam még kb 400k huf kéne, hogy komplett legyen itthonra a cucc erõkeret+pad+oly rúd+súlyok (nyilván nem Eleiko meg ezek:D)
Raven Posted August 17, 2014 Posted August 17, 2014 Én nemtudom, hogy most mit bírnék. De berendezkedtem itthonra guggolóállvány+pad+kétkezes/1kezesek+(maszek)140kg súly. Úgy néz ki már nem fáj sehol úgyhogy lassacskán jöhet megint a JIHAD! :D (Megunam a falusi gym környezetet) High bar guggolást fogok használni a low bar helyett.(2x5 145kg május. remélem megdõl majd :)) (Adidas power perfect2 bevetésre kész^^ már 80kg-al gugoltam 3x10-15 egész jó érzés hogy stabilan meg tudom csinálni és nem dõlöngélek elõre-hátra). Még gondolkodom, hogy vegyek e egy normális padot aminek garantált 250kg+ teherbírása van mert a mostanin félek :DDD ezt még gyerekkoromban kaptam fatertol:) Így 2 hónap kihagyás után felhúztam 90-el és aztán bementem dolgozni éjszakás mûszakba. 11körül már annyira kész voltam, hogy alig birtam beszélni. :DD (160x3 volt a maxom áprilisban) Ahogy számolgattam még kb 400k huf kéne, hogy komplett legyen itthonra a cucc erõkeret+pad+oly rúd+súlyok (nyilván nem Eleiko meg ezek:D) hogyhogy kihagytál? nekem a bokám megsérült. a 152.5 x 5-ös guggolás óta a legnagyobb amit csináltam 110 x 5 volt. :(
TheSerialkiller Posted August 17, 2014 Posted August 17, 2014 hogyhogy kihagytál? nekem a bokám megsérült. a 152.5 x 5-ös guggolás óta a legnagyobb amit csináltam 110 x 5 volt. :( Csípőm megfájdult egy kicsit jobb oldalon +a könyököm is elég rottyon volt már aztán elment a kedvem az egésztöl. Telljesen nem álltam le csak heti 1x-2x lementem azért nyomkodni de nem hajtottam annyira.
Raven Posted August 17, 2014 Posted August 17, 2014 Csípőm megfájdult egy kicsit jobb oldalon +a könyököm is elég rottyon volt már aztán elment a kedvem az egésztöl. Telljesen nem álltam le csak heti 1x-2x lementem azért nyomkodni de nem hajtottam annyira. nekem úgy látom meg van süllyedve a boltozat a jobb lábfejemben, reggelente fáj a talpam ahogy ráállok. lehet ez is közrejátszott a sérülésben. a teremtulajdonos összehozott egy kineziológussal, aki a helyi egyetemen dolgozik, 25-én találkozom vele és elvileg tud rajtam mindenféle tesztet is futtatni a laborjában. remélem nem komoly probléma, mert jó lenne "csapatni" neki újra, kéne már az a 200 kg-s guggolás. úgy érzem már meglenne ha nem sérülök meg.
TheSerialkiller Posted August 17, 2014 Posted August 17, 2014 nekem úgy látom meg van süllyedve a boltozat a jobb lábfejemben, reggelente fáj a talpam ahogy ráállok. lehet ez is közrejátszott a sérülésben. a teremtulajdonos összehozott egy kineziológussal, aki a helyi egyetemen dolgozik, 25-én találkozom vele és elvileg tud rajtam mindenféle tesztet is futtatni a laborjában. remélem nem komoly probléma, mert jó lenne "csapatni" neki újra, kéne már az a 200 kg-s guggolás. úgy érzem már meglenne ha nem sérülök meg. Ennek a képnek gyógyító ereje van: ma sütöttük ^^ (before)(afterre nem volt idõ mert megettük)(hagymás krumplival:D)(meg vagy fél liter whiskey de azt titok mert nem tiszta testépítõ élelmiszer) Erõsebb idegzetûeknek bónuszkép
skull0 Posted August 22, 2014 Posted August 22, 2014 http://transformationcontest.com/winners_0814.shtml pfff, ki nyerte meg, röhej
TheSerialkiller Posted August 22, 2014 Posted August 22, 2014 http://transformationcontest.com/winners_0814.shtml pfff, ki nyerte meg, röhej ugyanúgy néz ki csak behúzta a hasát :D
aki10 Posted August 24, 2014 Posted August 24, 2014 nem értek hozzá ( !!!!!!!! <- ) de szerintem nem, legalábbis egybõl tuti nem. én heti 3x edzek (erõemelés) és semmilyen komoly sportteljesítmény nem nagyon férne mellé azon kívül h elmegyek bringázni saját kedvemre és nyújtok a nappaliban :D esetleg heti 2 teljes testet próbálnék meg és értelemszerûen nem üldözném a súlyokat mint egy csak súlyzós edzést végzõ ember. de mint mondtam, nem értek hozzá... Most kicsit toltam az ötletet nagyjából jövõ évig, aztán meglátjuk mi lesz. Megkérdezek valaki hozzá értõt azért majd. Kösz a választ :) !
TheSerialkiller Posted September 2, 2014 Posted September 2, 2014 nU4EJfX2aXE én vízivó+izzadó vagyok :)
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now