Mit Játszottál Végig Legutóbb?

[tenderlumpling]

Heroes of Loot

Kellemes kis dungeon crawler / roguelike Vitára (és Androidra). Kikapcsolódásnak pár percre tökéletes, nagyon basic, de néha pont ez kell.

[tenderlumpling]

No Man's Sky

Sztori vége, Platinum Trophy, minden szir-szar. Ugyanitt lemez eladó.

[jardo]

The Crew - Jó ötletek halmaza, szinte kivétel nélkül szar, de legalábbis átlagos vagy az alatti megvalósítással. Szerencsére ingyen volt, mérges lennék magamra, ha pénzt adtam volna érte. Lehet, hogy idővel megszépülnek majd az emlékek, de az inkább csak annak szól majd, hogy egészen élvezetes és nagyon hangulatos bejárni ezt a miniatűr Amerikát.

[Malleus]

 

The Turing Test

A játék egy nemrég megjelent sci-fi first person puzzler. Itt az alap játékmechanika, hogy van egy fegyverünk, amiben "energia tölteteket" tudunk tárolni, amiket falakban levő foglalatokba lőve tudunk aktiválni kapcsolódó szerkezeteket, például ajtókat vagy lifteket. A töltetek ki is vehetők a foglalatokból, és van belőlük többféle, például olyan, ami időszakosan aktív, vagy olyan, ami csak egy kis ideig működik, és utána nem, amíg újra be nem tesszük a foglalatba. Ezen kívül vannak a szokásos lézerek, kapcsolók, nyomópadlók, stb. A későbbiekben vannak újabb mechanikák is, és összességében koncepcionálisan nem volt gondom a játékmenettel.

A baj az, hogy a játék könnyű. Lehet, csak én vagyok már nagy fps puzzle veterán, de nem sok olyan feladat volt, amin nagyon el kellett volna gondolkodnom, és sokszor volt olyan hogy csak automatikusan csináltam, amit lehetett és egyszer csak jött a következő pálya. Ezzel együtt is kicsit összevissza a játék nehézségi görbéje. Például ahogy haladunk a játékban, az első négy fejezet egyre nehezebb, de aztán az ötödik hirtelen piszok könnyű megint. A nehezebb feladatokat viszont élveztem, végül is ezért játszik puzzle játékkal az ember.

A pályák a portálra emlékeztető "prefab" laboratóriumok, pár egyedi helyszínnel megspékelve. A látványvilág szerintem jó lett, és a hangulathoz hozzáadnak a kellemes zenék is.

A sztori a játék másik erős pontja, vagyis leginkább az alapötlet és a sztori váza, ami szerintem jó lett, maga az írás viszont kicsit vegyes minőségű. Az alap szituáció szerint egy küldetésen vagyunk az Europa-n, konkrétan a hold körül keringő űrállomáson hibernálva, mint vésztartalék. Azonban a fedélzeti számítógép felébreszt minket, mivel megszakadt a kapcsolat a holdfelszíni kutatócsoporttal, és nekünk kell lemenni, megnézni mi a helyzet. Klisés kezdés, tudom, de mint írtam, nem rossz a sztori, amit kihoztak belőle. Nem spoiler-ezem el, de volt benne félúton egy nagy fordulat, ami különösen tetszett. Külön dicséretet érdemel a szinkron, ami nélkül nem lett volna ilyen jó benyomásom róla. Apró probléma volt viszont, hogy az audio log-okhoz nem volt felirat, és volt, amin nagyon nehezen lehetett megérteni mit mondanak.

Kb. 6 óra volt végigvinni. A játék nem árul zsákbamacskát, akinek bejön ez a stílus és már játszott a nagyobb nevekkel (Portal, Talos Principle), az nem fog mellé fogni vele. Nem a genre legjobbja, de tisztességes darab.

 

UI: Csak érdekességnek: Nem szeretem, de nem szoktam felróni űrrel kapcsolatos játékoknak, amikor az égitesteket nagyobbnak ábrázolják mint amilyennek valóságban látszanának, és itt is ez van, bár csak a játék elején látszik: a Jupiter kicsit túlméretezett lett. A valóságban az Europa-ról kisebbnek látszana, nagyjából akkorának mint anno a Battlezone-ban.

[jardo]

Batman: Arkham Knight - Bohóckodom még a kétféle befejezéssel, de igazából befejeztem már. Hangulatában nekem még mindig az Asylum a kedvencem, de valahogy talán most a legkiforrottabb minden játékelem, pedig a City óta már ez sem fejlődött olyan látványosan. A Batmobil alapból tetszett, bár néha úgy éreztem, hogy kicsit túl van tolva a dolog (pl. az ilyen 20-30 drón elleni csaták, meg a vége felé a GCPD ostrománál a 60 drón plusz az apró elleni harc), de többnyire rendben volt a dolog. Ami viszont kifejezetten irritált ezzel kapcsolatosan, azok a Batmobilra írt ügyességi és platformrészek, illetve küldetések: annyira azért nem volt ilyen helyzetekben jól és könnyedén irányítható, hogy felhőtlen szórakozás legyen. Nálam a sztori nagy csavarja sem ütött akkorát, egy idő után elég egyértelmű volt, hogy ki az Arkham Knight, de legalábbis nem volt nehéz egy-két névre szűkíteni a kört. Ja, és talán ez volt a legkönnyebb játék mind közül. Összességében tetszett, de miután az értelmes mellékküldetések (értsd: valami történetet meséltek el, nem pedig ilyen "számolj fel X útlezárást" meg "semmisíts meg Y konvojt" és hasonlók) javát is megcsináltam, plusz a fő történeti szál is készen van, nem tudom, hogy előveszem-e mostanában újra. Vagy úgy egyáltalán.

Batman: Arkham Knight Harley Quinn Story Pack - Igazából említésre se nagyon méltó, nagyon rövid, alig fél óra (vagy még annyi se), de ingyen volt a játék mellé, plusz adott egy achievementet 50 GS értékben.  Viszont ez alatt a rövid idő alatt is sikerült belefutnom egy olyan bugba, hogy az egyik helyszínen a játék szerint még volt életben egy rendőr, tehát nem tudtam továbbmenni, miközben már mindenkit levertem, szóval azt ott újra kellett kezdeni.

[jardo]

Life is Strange Ep1

[Drakeamarth]

Az elmúlt 1 évben valamilyen számomra érthetetlen oknál fogva újra rám jött az "úgy játszanék most valamivel" érzés, és azóta sem tűnt el. Ez azért érdekes, mert utoljára kb. gimnázium első osztályában vittem végig komolyan egy programot, azóta csak belekezdtem, jobb esetben a feléig jutottam. Úgy gondoltam, hogy "kész én ebből kinőttem". Aztán egy hirtelen jött ötlettől vezérelve leporoltam a jó öreg PS3-mat, majd jó pár játék végigvitele után vettem egy PS4-et. Ez a "roham" egyébként a mai napig tart, de valószínű hamarosan véget ér. Ami nem baj, mert egyelőre azon vagyok, hogy az elmúlt évek legfontosabb és legelismertebb játékaival megismerkedjek.
Ez nagyjából sikerült is, bár kicsit visszás érzést kelt, hogy még a felénél sem tartok valaminek, de már azon gondolkozom, hogy mi lesz a következő. Annyi baj legyen, ez lesz, ha valaki 15-20 klasszikust akar zsinórban végigvinni.
Nem akarok senkit hosszabb leírásokkal traktálni, ezek amolyan minivélemények. Volt 1-2 játék ami csalódást okozott,  ami miatt ég a pofám hogy nem tetszik, és amit büszkén vállalok silánysága ellenére. Part One:

God of War: Ahhoz képest, hogy sokak szerint csupán egy Devil May Cry klón, nagyon élvezetes. A történet elég buta, de aki szereti a hack&slasheket (minimális ügyességi részekkel megtoldva) annak a mai napig ajánlom. És mint a görög mitológia nagy rajongója, jó pár plusz pontot szerzett nálam a program az ismert szereplők felvonultatásával.

God of War 2: Sok szempontból jobb mint az első, talán a pályatervezés egyhangúbb valamivel. Az első epizód érdekesebb volt a titán hátára láncolt templommal, itt sajnos kevésbé. Ennek ellenére elképesztő látványos PS2-es eredetét figyelembe véve.

God of War 3: Brutális a látvány a generációs váltásnak köszönhetően. Sok ideig ez el is hiteti velem, hogy emiatt ez a legjobb rész, de sajnos a történet a játék második felére olyan szinten bugyutává válik, ami kicsit keserű szájízt hagy maga után. Viszont ennek ellenére fantasztikus bossharcokkal megtűzdelt, méltó fináléja az egyik legjobb Sony-exkluzív játéksorozatnak.

God of War: Chains of Olympus: Egy tipikus kiegészítő rész, bár hivatalosan nem spin-off, de nagyon olyan érzése van. A legnagyobb érdeme, hogy PSP-n ilyen játékmenetet és látványt nem nagyon láthattunk, de mindez nagy képernyőn szerintem kevésbé működik. Egynek rendben van, de nem adott túlzottan semmit a szériához, a történet eredetét eddig is ismertük, nagy revelációk nem értek.

God of War: Ghost of Sparta: Hasonló a Chains-hez, de szerintem jobb nála. Nem éri el a számozott epizódok minőségét, de annak, ami nagyon rendben van. Érdekesebb a sztori, jobbak a bossharcok, keményebb a nehézség. Hosszabb, több, jobb.

Uncharted: Drake's Fortune: 2007-es program lévén elavult. Ami érdekes, hogy nem látványban, hanem játékmenetben. Valahogy újra elővéve kicsit sótlannak találtam, bár a karakterek már itt megvoltak, valahogy kevésbé kreatív és izgalmas mint a többi epizód. Voltak részei, ahol komolyan erőltetnem kellett a továbbhaladást. Egyszerűen nem élveztem, hogy egy elvileg laza szájhős, szimpatikus kalandorral fél szovjet hadseregeket kell lemészárolni egy szürke épületben.

Uncharted 2: Among Thieves: Hatttaaaalmas előrelépés, egyik legjobb játék, amivel valaha játszottam. Jobb a sztori, szebb a látvány, látványosabbak és izgalmasabbak az akciójelenetek. Egyedüli probléma vele, hogy szerintem az utolsó harmadát úgy húzzák, mint a rétestésztát. Megártott a túl sok jóból a sok, ha 1-2 chaptert kivesznek, még jobb lehetett volna.

Uncharted 3: Drake's Deception: Akik szerint ez a leggyengébb a trilógiát tekintve, azoknak ajánlom, hogy vegyék elő újból az első részt. Itt a legnagyobb probléma a bugokkal volt, sokszor egyszerűen nem töltötte be a pályát, csak álltam az üres textúrában és vártam a cutscene-t. Ennek ellenére sok pozitívumot átemelt a 2-ből, kicsit felhígítva, túl sok öldökléssel és ügyetlenül elhelyezett puzzle részekkel. A sivatagi lovaglás, a tankos akció és a repülős őrület viszont a széria legjobb jelenetei közé tartoznak.

Assassin's Creed II: Az első részhez még nem volt "szerencsém", de az elmondások alapján lehet érdemesebb lenne Ezio első kalandját a hivatalos kezdő epizódnak tekinteni. Kategóriáján belül az egyik legszebben összerakott program, csak úgy árad belőle a reneszánsz hangulat, az Ubi ehhez nagyon ért. Bár hemzseg a félig gagyi megoldásoktól, de annyira sármosan adja elő magát, hogy nem lehet nem szeretni. Kedvenc AC epizódom.

AC: Brotherhood: A PS3 kicsit szenvedett vele, nagy nehezen tudta csak tartani a vállalható framerate-et, ennek ellenére nagyon élvezetes darab. Jómagam nem vagyok nagy gyűjtögetős gamer, általában csak a sztorira és pár mellékküldetésre szoktam fókuszálni, nem szoktak érdekelni a gyűjtögethető érmék, meg tollak meg egyéb szirszarok. Itt viszont teljesen rabul ejtett Róma felszabadításának gondolata, így jó pár órát elbíbelődtem a kerületek felszabadításával. Méltó folytatása a 2. résznek.

Heavy Rain: Kissé csalódás. Nem rossz annak, ami, de valahogy most másodjára kevésbé ütött. Videojáték platformon ez a sztori nem számít rossznak, de ha filmként tekintünk rá, akkor elég béna. Maga az alapkoncepció egyébként sok ideig elhitette velem, hogy nekem valóban szerepem van a történet alakulásában. Ez így is volt, amíg az egyik akciójelenet közepén le nem tettem a kontrollert, hogy meglássam mi lesz. És a játék konkrétan végigjátszotta magától az adott fejezetet.

Ha érdekel valamit, később folytatom (Bioshock trilógia, Last of Us, Dishonored, Dark Souls, Red Dead Redemption stb.)

 

 

 

[SaltyDave]

Az AC Revelations-t még told le, és utána nézd meg az Embers kisfilmet. Utána kb. parkolópályára rakható az AC, mint sorozat. Más kérdés ha kell egy jó kalózos játék akkor a Black Flag az új etalon a Sid Meyer's Pirates! helyett szvsz, de Ezio életét érdemes végigkövetni születésétől haláláig. Még ha Revelations mint játék, kicsit fárasztóan nyújtott is.

[Drakeamarth]

24 minutes ago, SaltyDave said:

Az AC Revelations-t még told le, és utána nézd meg az Embers kisfilmet. Utána kb. parkolópályára rakható az AC, mint sorozat. Más kérdés ha kell egy jó kalózos játék akkor a Black Flag az új etalon a Sid Meyer's Pirates! helyett szvsz, de Ezio életét érdemes végigkövetni születésétől haláláig. Még ha Revelations mint játék, kicsit fárasztóan nyújtott is.

Köszi, megvolt már a Revelations is, csak lusta voltam egyelőre többet írni. Az Embers-ről viszont nem tudtam, köszi a tippet.

[tenderlumpling]

De bírom, amikor "program"-nak hívnak egy művet.

[gebali1991]

26 minutes ago, tenderlumpling said:

De bírom, amikor "program"-nak hívnak egy művet.

Kiakadt a modorosságjelzőm.

A regényre nem jó szinonima a könyv? A Száz év magány nem könyv? 

[Drakeamarth]

Assassin's Creed: Revelations: Izzadságszagú, erőltetett, de Ezio karakterének búcsúja miatt azért egyszer ki lehet pörgetni. A Brotherhooddal ellentétben itt egyáltalán nem érdekelt a városfelújítás, semmi kedvem nem volt még egyszer egy az egyben ugyanazt végigjátszani. A bombafejlesztés és a hookblade azért megmentik a totális unalomtól, ahogy Konstantinápoly sem lett rossz. A tower defense minijátékért azért reméltek kirúgtak valakit az Ubitól.

Bioshock: Ez oké volt. Nem rengette meg a világomat, ami azért érdekes, mert megjelenésekor sok platformon azt lehetett hallani, hogy "minden idők egyik legjobb FPS-e/PC-s játéka". Akkor se nagyon értettem miért, és most se. Teljesen jól működik az atmoszférateremtés, a képességeket ügyesen építették a sztoriba. De számomra kb. ennyi a pozitívum. Mi olyat tud a Bioshock, amit korábbi hasonló játék nem tudott volna? Az átvezetők játékmenetbe ágyazását már tudták a Half Life-ok. A varázslatokat sem gondolom, hogy 2007-ben építették először FPS-be. Bár nem játszottam a System Shock 2-vel, de gameplay-ek alapján ez annak a modernizált változata. Amivel nincs gond, de számomra ez attól még nem korszakalkotó. A grafika gyurma-hatása szerintem már a maga idejében sem volt túl igényes, bár nagyobb gond csak a karakterekkel van.

Bioshock 2: Ken Levine nem vett részt a 2. rész fejlesztésében. Gondoltam, miután más stúdió vette kezébe a fejlesztést ez biztos egy lelketlen, pénzhajhász és fantáziátlan bőrlenyúzás lesz 0 újítással. Ez nagyjából be is igazolódott, ez viszont nem jelenti azt, hogy bizonyos elemekben a 2. ne lenne jobb az elsőnél. Szégyen bevallani, de a játékmenetet itt valahogy jobbnak éreztem, Big Daddy-ként teljesen más taktikákat alkalmaztam az ellenfelek ellen. A sztori egyértelműen gyengébb. Ha összevonnánk az első rész sztoriját a második játékmenetével, akkor egy tökéletes Bioshockot kapnánk.

Bioshock: Infinite: Az első fele szerintem zseniális, érezni, hogy visszatért Levine. Gyönyörűen muzsikál az UE3. De sajnos egy idő elkezdett feltűnni, hogy egy agyatlan daráló FPS, mely az első két rész lebutított elemeit hasznosítja újra, miközben próbálja elhitetni velem, hogy egy rendkívül mély, filozofikus mű. A vége "nagy csavar" inkább több kérdést hagyott maga után, mint választ. Annak ellenére, hogy a játékmenetével nem vagyok teljesen kibékülve, az szerintem mindenképp Puding!a, hogy Levine-ék legalább próbáltak a megszokottól eltérő történetet és világot megalkotni.

The Last of Us: Olyan tekintetben hasonlít a Bioshockhoz, hogy bár ez sem vezetett be semmilyen egetrengető játékmechanikai újítást, mégis minden idők legjobbjaként szokták emlegetni. Itt inkább egyetértek a közvéleménnyel. A Naughty Dog szerintem legjobb munkája, elsősorban a karakterek és a sztori miatt, de a gameplay is rendben van. A prológus utáni nagyon hosszú tutorial kicsit lassan indítja be a cselekményt, de onnantól, hogy Ellie-vel találkozunk a végéig kitart a lendület. És itt szerencsére nem húzzák el annyira a finálét, mint az Uncharted 2-ben. A Left Behind DLC meg gyakorlatilag tökéletes előzménye/kiegészítése.

Dark Souls: Pár hónap után ez volt az első játék, ami elgondolkodtatott, hogy érdemes-e folytatnom egyáltalán és miért nem b*szom ki a PS-em a francba. Valószínű ugyanaz játszódott le, mint a legtöbb koca játékosnál. Először jön az első sokk, majd elkezdem érteni hogy ez miért is jó. Majd utána folyamatos gyomorba öklözések sorozat (mikor rájövök, hogy a boss-hoz vezető úton újra és újra le kell gyilkolni az amúgy sem gyenge ellenfeleket). Fel akartam adni, de még egy próbát tettem Queelag-gel (akinek ironikus a neve, mert PS-en Blighttown úgy szaggatott, mint a disznó). Miután sikerült legyőzni, onnantól abszolút ráéreztem. Az meg, hogy az egyik legjobb helyszínt (Ash Lake) úgy elrejtette a From Software, hogy guide nélkül a büdös életben nem találtam volna meg egyszerre hülyeség és zseniális is egyben.
A 2. rész tudtommal már nem Miyazaki. Érdemes azt is kipróbálni, vagy ugorjak egyenesen a Bloodborne-ra?

Assassin's Creed III: A Dark Souls után olyan volt, mint a Gundel étterem után enni egy főtt kolbászt a Torkos Büfé és Falatozóban papírtányérról, száraz kenyérrel. Csak úgy árad belőle a casual-szag, ami általában nem szokott zavarni, ha jó a design. Itt sajnos nem, ordít róla, hogy legalább 8 stúdió a világ minden pontján 500-600 főt foglalkoztatva eszkábálta össze. Bizonyos részei remekül működnek, de annyi szinten felesleges tartalom van benne, ami inkább idegesített, mintsem feldobott. És mi a bánatnak lehet fegyvereke kraftolni, ha a játék elején megszerzett tomahawkkal végig lehet irtani az összes ellenfelet?

Max Payne 3: Értem sok embernek miért tetszik, de engem idegesítettek a Tony Scott filmekből átemelt villódzó, epilepsziás rohamot okozó átvezető jelenetek. A tipikus Rockstaros "leszarok mindent, miközben cool vagyok" karakterré váló Max Payne sem emlékeztetett régi önmagára. A lövölde egyébként rendben van, meglepően nehéz, amit nem bántam az ACIII után. Lehet ha ezt is gyerekként játszom, mint anno a régi részeket, akkor jobban tetszik. Így csak egynek elment kategória.

 

[Hor1]

24 minutes ago, Drakeamarth said:

A 2. rész tudtommal már nem Miyazaki. Érdemes azt is kipróbálni?

 

 

Mindenképp.

[Leon121]

48 minutes ago, Drakeamarth said:

(mikor rájövök, hogy a boss-hoz vezető úton újra és újra le kell gyilkolni az amúgy sem gyenge ellenfeleket). Fel akartam adni, de még egy próbát tettem Queelag-gel

Mikor az elejét olvastam, azt hittem O&S-re gondolsz, ott éreztem leginkább ezt a frusztrálást a bazinagy szobrokkal, pláne ha még summont is szerettem volna. Aztán látom, hogy Queelag, aki aztán tényleg elég közel van a tűzhöz (höhö), nem teljesen értettem ezt.  Mellesleg most már én is azt mondom, hogy az ellenfelek zöme mellett el lehet menni, ha bosshoz akarsz jutni, bár első végigjátszáskor valamiért én is kényszert éreztem a takarításra (nameg dög nagy páncélban lassú is voltam az elfutáshoz). 

[Drakeamarth]

4 minutes ago, Leon121 said:

Mikor az elejét olvastam, azt hittem O&S-re gondolsz, ott éreztem leginkább ezt a frusztrálást a bazinagy szobrokkal, pláne ha még summont is szerettem volna. Aztán látom, hogy Queelag, aki aztán tényleg elég közel van a tűzhöz (höhö), nem teljesen értettem ezt.  Mellesleg most már én is azt mondom, hogy az ellenfelek zöme mellett el lehet menni, ha bosshoz akarsz jutni, bár első végigjátszáskor valamiért én is kényszert éreztem a takarításra (nameg dög nagy páncélban lassú is voltam az elfutáshoz). 

Szégyen, de Q&S-nél segítséget kellett behívnom, mert láttam hogy reménytelen. Így harmadjára végül sikerült lenyomni, bár utólag kicsit sajnáltam, mert csalásnak éreztem. Nem cheat, de easy mode

[tenderlumpling]

10 hours ago, gebali1991 said:

Kiakadt a modorosságjelzőm.

A regényre nem jó szinonima a könyv? A Száz év magány nem könyv? 

Könyv, nem pedig betűtípus.

[Drakeamarth]

11 hours ago, tenderlumpling said:

De bírom, amikor "program"-nak hívnak egy művet.

Igaz, de inkább program, mint "stuff", "gamma", "gém", "progi" stb.

[SaltyDave]

13 hours ago, Drakeamarth said:

A 2. rész tudtommal már nem Miyazaki. Érdemes azt is kipróbálni, vagy ugorjak egyenesen a Bloodborne-ra?

DS3 megvolt? Valahogy úgy hiányolom a DS2 és Bloodborne-ra ugrás közül :D.

[Hor1]

Előbb jött a Bloodborne.

[moody]

Doom

Klasszikus FPS, túlzottan nem kell megerőltetned magad gondolkodás téren. Jól szórakoztam közepes nehézségi szinten. Talán lehetett volna benne több "gondolkodós" rész és változatosabb poklos pályák. A laboros, bázis részekkel semmi bajom nem volt. 3 boss van a játékban, de míg eljutsz az első bossig a játék szerintem több mint felét már kitoltad. Ezt szerintem jobban eloszthatták volna.

[tenderlumpling]

Másodjára a DS2 jobban tetszik, mint a 3, Miyazaki ide vagy oda.

[Leon121]

Halo: Combat Evolved (Anniversary Edition, Master Chief Collection, Heroic solo)

 

Hát, Halo 1... Mikor legutóbb találkoztam veled, akkor Xbox 360-ba berakott Xbox lemezről toltalak végig, nagyon nem stabil 20-30 FPS-sel, ami a Reach után kicsit visszalépés volt, de... De azért nem volt rossz. Most atomstabil 60FPS-en, felturbózott grafikával Xbox One-on, Heroic fokozaton játszva az élmény kicsit más volt, és... hát, nem volt rossz.

Igazából a program zsenialitását a korba helyezve lehet legjobban érezni, mai szemmel azért biceg itt-ott. Amit nem lehet tőle elvenni, az a harcok zsenialitása, ami nem csoda, hogy mostanra, 5 résszel később is nagyrészt változatlan maradt, hisz annyira jól sikerült eltalálni a dinamikáját, amit más program csak szeretne utánozni, de igazán nem sikerül kábé senkinek. A baromi jó mesterséges intelligencia, a teljesen különbözően viselkedő, és más-más szituációban hasznos fegyverek, a gránát-közelharc-lövöldözés szentháromsága, az utolérhetetlen dinamizmus, a folyamatos mozgás, kitérés, kerülés, alkalmazkodás, a pályák rejtett titkainak, lehetőségeinek megismerése, felfedezése... Egyszerűen annyira jó élmény minden egyes harc a legkisebb, zárt terű csatározásoktól a szétterülő, becserkészős, járműves pályákig, hogy az valami lenyűgöző. Emellett pedig a programot átszövi egy sajátos hangulat, ami legfőképpen az audiónak is köszönhető, ahogy sokszor a harcok hangjait egészen lehalkítják, és megszólal egy-egy különleges, szokatlan, elsőre oda nem illő zene, és így az egész olyan... nem is tudom, szinte már pszichedelikus élménnyé válik. Mikor először megjelenik a flood, vagy mikor közeleg a végjáték, és felerősödik a zene, az egész annyira... egyedi. 

Ami viszont kevésbé jól öregedett, az a program technikai háttere, a pályadesign, a checkpointok kezelése, a scriptelés sutasága. Ez utóbbi igazából csak most tűnt fel, de ahogy néhol az ellenfelek spawnolnak, az meglepően szembeötlő, nem emlékszem, hogy akármelyik későbbi Halo-részben ilyet találtam volna. Főleg az utolsó pályán, ahol a "bossharc" miatt az ellenfelek nem fogynak el, hanem bizonyos helyeken áthaladva spawnolnak előtted, ott néhol feltűnően alá lehetett látni a program fátylának, és ez kissé illúzióromboló volt. A checkpointok kezelése sajnos kriminális, látszik, hogy egy nagyobb, nyílt, és többféleképpen megközelíthető pályákat használó programban az automatikus checkpointok kezelése nem egyszerű feladat... Különösen nagyobb nehézségi szinten ez eléggé feltűnően rossz volt, mikor egy-egy hosszabb szakaszt próbáltam volna szépen kitakarítani, aztán halálkor kezdhettem megint a legelejéről. A pályadesign meg... néhány zseniális, nagy, nyílt, és érdekes pályára jut pár önismétlő, monoton folyosókon mászkálós szakasz, amit bár a dinamikus harcok feldobnak, és élvezhetővé tesznek, azért feltűnően ugyanolyan, mint tíz perccel korábban. 

Aztán a program zárásaként a nagy warthogos menekülés is ugyanolyan frusztráló volt most is, mint amilyenre emlékeztem régebben, sajnos nagyon tanulni kell a jármű kezelését. Bár ha megszokja az ember, akkor lehet vele viszonylag normálisan közlekedni, de ahhoz idő kell, és nagyon nem érződik később sem normálisnak.

Mindent összevetve, mint mondtam, a program a maga idejében nem csoda, hogy akkorát robbant, akármit mondanak is megrögzött PC-s masterrace-es kommentek, akik szinte egyáltalán nem ismerik, és mindenféle hülyeségeket tulajdonítanak neki (kedvencem, mikor a fedezékharcos, újratöltődős életű FPS-trendek miatt a Halót szidják - hát próbáljatok meg itt "fedezékben" maradni 3 másodpercnél tovább, garantálom, hogy kifüstölnek). De bár az alapok rendkívül jók, azért érezni, hogy az első rész még egy nagyon új program volt egy épphogy csak elterjedő platformon, és mint ilyen, vannak szembeötlő hiányosságai, pláne a későbbi részek fényében. Nem hiszem, hogy ezt a részt szeretném újra- és újrajátszani, ha rám fog törni évek múlva a halózhatnék. Arra jobban megfelelnek a későbbi programok... 

[Hor1]

[tenderlumpling]

Bírom, hogy Leon állandóan késztetést érez ilyesmire, főleg az én irányomban, és mindig annyira kínos, hogy el kell mennem tőle vécére.

[Leon121]

Nem tehetek róla, hogy olyan jó alanya vagy az ilyen jellegű, óvodás poénoknak.