Mit Játszottál Végig Legutóbb?

[Leon121]

Legend of Zelda - Wind Waker HD

Azt hiszem, ténylegesen Zelda-rajongónak kell most már magam nyilvánítani, a Link between worlds után a második játékot fejeztem be, és ez is egészen kiváló volt, még ha kicsit jobban fel is vizezték a kelleténél - höhö, felvizezték, mert tengeri szigetvilágon játszódik, jó poén...

Szóóóval....

+ Kiváló elegye a logikai, ügyességi és akciójátékoknak, egy kis fejlődés-érzéssel is nyakonöntve.

+ A logikai részek, fejtörők végig nagyon ötletesek, és szinte mindig arra késztetnek, hogy egy kicsit másként gondolkozzunk. Nehéz ezt szavakkal körülírni, de olyan okos, és egyébként teljesen észszerű (fene az új helyesírásba...) fejtörők vannak a játékban, hogy legtöbbször könnyű rájuk jönni, de mégis sikerélményt ad, mert nem konkrét elemeket kell újra használni, hanem mindig kicsit másképp kell gondolkozni.

+ Az akció-részek is kifejezetten szórakoztatóak, a harc élvezetes, és bár alapvetően egyszerű, és túlságosan nagy kihívás sincs benne, mindig lehet új dolgokat felfedezni. Ez főleg annak köszönhető, hogy az ellenfelek többsége valamiért egyedi, érdekes, és többféle módszert igényelhet. Például egy lebegő tüzes koponyáról "lefújod" a tüzet, ettől a földre esik, és ütheted, vagy csak lenyilazod, esetleg magadhoz rántod lándzsa-szerű fegyverrel. Pajzsos kutya-szerű lovag háta mögé kerülsz egy jól időzített kitéréssel, és elvágod a páncélját összetartó madzagokat, amitől védtelen lesz... Földből kinyúló szellemkezet megdobsz bombával, de figyelsz az időzítésre, mert visszadobja... Meg hasonló, apró ötletek sokaságától változatosak és érdekesek a harcok az egyszerű gombnyomogatós harcrendszer ellenére is.

+ A világ ezúttal tengeri szigetvilág-jellegű. ahol egy hajóval mászkálunk mindenfelé, és amit csak el lehet képzelni egy ilyen tengeri játékban, azt megtehetjük. Kincsekre vadászunk térképek alapján, szélirányt módosítunk a haladáshoz, óriás tengeri szörnyekkel harcolunk, szellemhajóra vadászunk... Rengeteg kis sziget van, és mindegyiken van valami apró titok, fejtörő, amit meg lehet oldani, vagy később más tárgyakkal vissza kell jönni.

+ A történet Zeldáktól kicsit eltérően indul, maga Zelda is csak egészen sokára lép színre, de azért az elengedhetetlen sablonok most is megvannak, kicsit megvariálva.

+ A játékból áradó hangulat lenyűgöző, a kortalan kinézet, a zene, az óceánon fújó szél, a hajónk mellett repülő sirályok, a cápák, a bolondos karakterek, gyermekies, de mégis megható, és a végén egy picit szomorkásabb történet... Érzelmi húrokat szépen penget ezúttal is a játék úgy, hogy közben azért nem megy át se giccsbe, se bugyutába.

+ Ezúttal a 3D-t is teljesen jól kezeli már a játék, pláne a WiiU-s változat, aminek nem kéne pozitívumnak lennie, de az Ocarina of Time után (majd azt is be kéne fejezni...) jó látni a kétkaros kamerát, és hogy a teret sokkal hihetőbben sikerül kitölteni. Mellesleg az is jópofa dolog, ahogy a WiiU a tablet-részen kezeli az inventory-t meg a térképet, egészen szórakoztató lenézni a térképre, majd vissza a tévére.

 

- Sajnos a tengeri szigetvilág miatt túlzottan sok időt kell egyhangú utazással tölteni, hiányzik egy átfogó világkép, a millió kis elszórt szigetet nincs, ami összefogja, nincs egy nagy belföldi rész, így a felszíni világ kicsit... szétfolyik, nincs igazi karaktere, területei. A sok kicsi itt nem megy igazán sokra... Egyébként ezt valamelyest tompítja, hogy a történetbe is beleszőtték ezt, vagyis hogy ez nem egy Hyrule-hoz hasonló álomvilág, mesés otthon, hanem... hanem most ez van. De attól még, hogy alá van valamelyest támasztva, még nem lesz jobb érzés.

- A gyűjtögetni valók pont emiatt a szokásosnál is nehezebbek, hiába van többféle térkép, ami segíthet, kicsit munkának érződik a felfedezés néha. Egyik nagyon hasonló szigetről a másikra.

- Némelyik dungeonban háromnál több tárgyat kell használni néha felváltva, és mivel a kezelőfelület maradt a megszokott, így néhol a kelleténél többször kell tárgyakat cserélgetni. Ez mondjuk apróság, inkább csak bosszantó.

 

...szóval, a dungeonok most is elsőrangúak, a játékmenet maga kiváló, egyedüli szívfájdalmam, hogy a tengeri világfelépítés hosszabb távon kicsit lehangoló, egyhangúvá válik. Egyébként viszont nagy élmény volt ez is, nem bántam meg a befektetést, amit igényelt.  

[grasslover]

21 hours ago, Leon121 said:

Legend of Zelda - Wind Waker HD

Emulátorral tolod vagy van Nintendo-d?

Nekem még mindig csak az Ocarina of Time meg a Link to the Past volt meg...ha a Switchre adnak ki új Metroidot is (a borítékolható Zelda mellé), és lenne legalább Gamecube-ig visszamenő kompatibilitás, akkor nagyon erősen el fogok gondolkodni a vételen. Már így is gondolkodom xD

[Leon121]

2 hours ago, grasslover said:

Emulátorral tolod vagy van Nintendo-d?

Nekem még mindig csak az Ocarina of Time meg a Link to the Past volt meg...ha a Switchre adnak ki új Metroidot is (a borítékolható Zelda mellé), és lenne legalább Gamecube-ig visszamenő kompatibilitás, akkor nagyon erősen el fogok gondolkodni a vételen. Már így is gondolkodom xD

Van WiiU-m, a Wind Wakert azon toltam (arra jött ki HD változatban). Az Ocarina of Time-ot meg 3DS-en, szintén "felújítva", már amennyire a 3DS ereje engedi.  

[jardo]

Call of Duty: Infinite Warfare - Na jó, túlzás, hogy végigjátszottam, sőt, talán még a "játszottam" is csak erős túlzás lenne, mert mindössze arról van szó, hogy ingyenes hétvége volt, szóval belenéztem a kampányba (addig engedte a time limit, amíg átvesszük a hajó parancsnokságát és megérkezünk a Holdhoz), de hát meh, ez mi ez?  Hol van már az a hangulat, ami pl. a Modern Warfaret vagy mondjuk a Black Opst jellemezte? Egy jellegtelen tucat shooternek tűnik, és ha nem tudnám, hogy ez az idei vagy a tavalyi vagy az azelőtti rész, hát meg nem tudnám mondani, hogy melyikkel játszom éppen. Apropó MW, annak a felújított változatára ellenben vevő lennék.  

[Malleus]

 

Tomb Raider: Underworld

 

Bár az Anniversary után nagy reményekkel fogtam bele a következő TR részbe, a kaland mégis nehézkesen indult. Már maga a menü sem volt túl jó, nehezen átlátható, egérrel nehezen kezelhető ráadásul a save és load menüben a mentéseket másként rakta sorrendbe. Hamar kiderült, hogy nincs manual grab opció, amit az előző rész után hiányoltam. A játékot elindítva az is nyilvánvaló lett, hogy a sztori a Legend folytatása, ami szintén nem tűnt jó ómennek.

Szerencsére ez utóbbi nem lett gond, mivel a régi karakterek nem kaptak nagy szerepeket (bár amikor megszólalnak az továbbra is hajlamos cringe lenni), nincs állandó mission control, Lara nagyrészt egyedül járja a be a helyszíneket, és csak magának kommentálja az eseményeket. Maga a sztori nem egy nagy durranás, de a valódi mitológiákra (többnyire a skandinávra) építő lore annál inkább tetszett. A készítők ennél résznél tényleg utána olvastak a témának és próbálták autentikussá tenni az utalásokat, ami jót tett a játéknak.

A játékmenetben az alapok ugyanazok, mint a korábbi részekben, és a platformer részekkel, valamint a puzzle-ökkel nem is nagyon volt gondom, bár azt megemlítem, hogy az egész trilógiában a platforming olyan… irányítottnak tűnt a Core részekhez képest. Nem nagyon lehet úgy ugrani, vagy úgy levágni utakat, ahogy a készítők nem akarják, és az Underworld-ben konkrétan belefutottam láthatatlan falakba is, ami eléggé illúzióromboló volt. Maguk a puzzle-ök jók voltak, volt elég kihívás, anélkül, hogy guide-okat kellene nézni hozzá.

A harc viszont nem az igazi, repetitív és sok is van belőle. A Legend-ben legalább lehetett minden ellenségre nyomni a mátrix slomo támadásokat, az Anniversary-ben meg volt az adrenaline dodge, ami legalább könnyű volt, de itt csak ez az adrenaline headshot technika van, amit ritkán lehet csak igénybe venni, ráadásul egérrel botrányosan nehéz összehozni. Még szerencse, hogy nem kötelező a használata. A játék továbbá rendszeresen elfelejti, hogy melyik fegyver van kiválasztva. Éppen rám ugrik egy ellenség, mondom, úgyis a shotgun van kiválasztva, leszedem, de nem, mert Lara a pisztolyt veszi elő. Ami pedig felteszi a koronát az egészre az a kamera. A korábbi részekben is sokszor vette át a játék a kamerakezelést, de az Underworld egyfolytában helyetted akarja mozgatni a kamerát, még sima gyaloglás közben is nyomja a nézőpontot arra amerre ő gondolja. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a játék nagy részében szabályosan birkózni kellett a kamerával.

Pedig nézni van mit a játékban, mert a helyszínek nagyon látványosak, és változatosak, a Tomb Raider tradíciónak megfelelően. Van itt dzsungel, víz alatti helyszínek, meg persze az egzotikus alvilági részek, amiket nem is nagyon tudok körülírni. Lara animációi is jobbak, mint az előző részekben, valamint van sok új mozdulata. Az audio részre sincs panaszom, a szinkron, a hangzásvilág jók, a zenék pedig kimondottam kellemesek.

Steam szerint 9 óra volt végigvinni. Összességében jobbnak éreztem, mint a Legend-et, de nem jött be annyira, mint az Anniversary. A kamerakezelés volt a legzavaróbb benne, meg a sok harc, de ezt leszámítva bőven hozta a Tomb Raider élményt, méltó (utolsó?) része a sorozatnak.

[tenderlumpling]

Ezt a "PS2-es trilógiát" normalon toltad?

[Malleus]

Legkönnyebb fokozaton. A Legend-ben meg az Anniversary-ban a nehézség amúgy is csak a harcot, meg Lara életerejét befolyásolja, azzal meg nem akartam szívatni magam. Az Underworld-ben van egy kis hatása a platforming-ra is (az ilyen emergency grab-eknél kevesebb időd van megnyomni a gombot nehezebb fokozaton), de amiatt nem raktam feljebb (bár itt lehet külön-külön is állítani a nehézség aspektusait).

[tenderlumpling]

Két platinum a szünetben:

Watch Dogs 2

Eléggé megtetszett a közepe-végefelé. Nagyon rendben van amolyan középáras limonádéjátéknak.

Virginia

Másfél órás arthouse nyomozós játék (vagy hát francokat nyomozós, csak egy FBI nyomozásról szól), kicsit amolyan David Lynchbe oltott nem is tudom, micsoda. Az év egyik legkreatívabb narratív játéka, párbeszédek nélkül is tök jól mesél. Akit kicsit is foglalkoztat a narratív design, nézzen rá, többiek valószínűleg nem sok mindent szednek ki belőle.

[Hor1]

10 hours ago, tenderlumpling said:

többiek valószínűleg nem sok mindent szednek ki belőle.

Egy gyors platot azért remélem..

[kaszman1]

Shadow Warrior 2 - rövid volt, pörgős volt, badass volt. Pont egy ilyenre vágytam ls a maga 15 órájával tökéletesen szórakoztatott. Persze messze nem hibátlan, vannak benne negatívumok bőven, de szerintem azt adja amit ígér. Az nagy öreghez nem lehet hasonlítani, azt az első rész hivatott pótolni, de ebben is volt bőven elég karakter és szufla hogy ne lehessen rókabőrnek nevezni.

Ami számomra a legnagyobb pozitívum volt, az a Borderlands-féle játékmenet, ahol tucatnyi egyedi fegyver és upgrade található, meg randomizált ellenfelek a jól bevált Diablo recept alapján a maguk erősségeivel és gyengéivel.

A legnagyobb említésre méltó negatívum a kaotikus inventory és átláthatatlan upgrade rendszer. Persze el lehet vele boldogulni, csak nagyon kizökkent a quake-szerű őrült tempó után hosszú percekig turkálni a szatyorban, hogy megtaláljuk az épp legerősebb cuccokat.

A játékban teljesítettem minden fő- és mellékküldetést és a challange-ek harmadát és a végére ki is fogytak rendesen az ellenfelekből, meg pályákból. Már érezhetően ismétlődtek a dolgok. Teljes áron nem érte volna meg, de így -40% és wallet kártyapénzekből teljesen rendben volt az ár/érték arány.

[SaltyDave]

Nagyjából 3 marathon formájában 2 évre elszórva, de végre végére értem a GTA5-nek. Gyakorlatilag nincs olyan aspektusa amibe ne akarnék belekötni, alább fogok is, de előrebocsátom hogy ezekbe fölösleges is belekötni.

+ A karakterek. Michael talán az első GTA főszereplő akivel igazán szimpatizálni tudok, Franklin az első "hey yo nigga" aki amellett hogy passzol a semmiből felnövő yo'gangsta' sztereotípiába az egyik legnormálisabb karakter az egész játékban, mindig igyekszik szétszedni a konfliktusba keveredőket körülötte, gondolni a hazaiakra is miután kihúzzák a gettóból de ugyanakkor abszolút jogosan megvédi magát amikor azok már kinézik maguk közül a "gazdag niggert". Trevor meg... hát olyan amilyen. Zsigerből gyűlölöm, ha valamihez hát ennek eléréshez kellett kreativitás, de... nem. Egyszerűen nem bírom elviselni, undorító ránézni, játszani vele, felkavaró bármit csinál (mi a franc volt az amikor a haverja unokatestvérét meg a nőjét kibelezte a lakásukban?! És már a szemem se rebbent mert 100-ból csak 1 húzása).

- A sztori. Adott volt az érdekes trió, de nem igazán sikerült kihasználni őket. Trevor-ra rá tudták húzni a kreatív team összes füves brainstorming-on született fszságát, Michael tényleg a legjobb karakter eddig a GTA-k sztorijában, az egészben ő érdekelt a legjobban és hogy mi lesz a családjával, tök érdekes volt apa szerepben játszani. Ha teszem azt, valaki huszadrangú NPC felhívott akiről már azt se tudtam ki az és mit akar, kinyomtam, nem érdekelt, de a ha lánya / fia hívta fel, az az első, ha bajban vannak nem igazán tudni (mindkettő hisztis és felnagyítja a dolgokat) hogy most tényleg komoly-e a baj vagy sem, és kb. a bankrablásra indulva azonnal teszek értük kitérőt Michael szerepében, mert a család az első. Ezek az apróságok működnek, a Michael és Trevor "nagy sztorija" is tök jó (bár rohadt sablonos), az animációk, karaktermozgások gyönyörűen, életszerűen vannak megrendezve, apró önkéntelen mozdulattokkal van tele mindenki (bár a karaktermodellek már megjelenéskor is korosak voltak szvsz), de nincs egy olyan történet, ami ezt az egészet összefogná. Igazából a küldetések 90%-a tök véletlenszerű sorrendben is lehetne. Nincs egy íve az egésznek, a legjobb pillanatok pedig olyan helyekre vannak beszórva ahol semmi keresnivalójuk (pl. Michael és Trevor a temetőben simán a játék vége kellett volna legyen, értelemszerűen kissé máshogy megírva). Franklin elveszik az egészben és azt se értem minek van a játékban, azon túl hogy kellett egy Mr.Akárki akinek Michael a "mentora" lehet. Megvan a maga GTA-s keserédes, érdes karikatúra félkomolysága, szatirikus humora, bármelyik pillanatát kiemeled, iszonyú jó, de nem áll össze, és a vége is ilyen, ami mondjuk pont ezért tetszett, amolyan "az élet megy tovább kölyök" zárással ("A" opció befejezés). Ugyanakkor megértem ha valakinek ettől hatalmas csalódás, mert gyakorlatilag minden szál elvarratlan maradt (ha csak nem a C-vel mész, de akkor is a személyes dolgok lezáratlanok maradnak). 3 befejezés van

Spoiler

A: Megölöd Trevort. Nobrainer döntés volt, tényleg. Még annak fényében is hogy nem feltétlenül kell meghalnia senkinek, én akkor is megöltem. Trevor szerintem az első olyan játék karakter, akire valóban úgy tudok tekinteni mint egy állatra. Nem az "őt állatnak terveztük" szerep miatt, hanem mert nagyon is emberi, még is borzasztóan veszélyes, széthullott, dührohamai ártatlanok tucatjainak brutális halálával végződtek, nem tisztel se embert, se az életét, egyszerűen olyan civilizációba, szociális emberek közé képtelen vagyok besorolni. Az utolsó rossz arcú gyilkos is többet ér, mint ez a roncs. Nincs rá jobb szavam, mint veszett kutyát, úgy látom, és úgy lőttem fejbe, mondjuk mindegy hova lősz, élve elégetés lesz belőle, ami azért szükségtelenül kegyetlen volt. Nem mondom hogy sajnáltam, hogy nem ezt érdemelte, mert Trevor nem volt gonosz, nem tudtam igazán haragudni rá soha, hanem tényleg olyan mint egy állat, nem tehet róla, egy golyó a szeme közé ha odáig fajulnak a dolgok, és kész, nem élveztem hogy rágyúlt a benzin. Az egyetlen emberhez, mint érző értelmes lényhez kapcsolható jellemvonása a saját becsületkódexe volt, de igazi pszicho-/szociopataként ez is csak a saját önzőségét fedezte és békítette magát vele meg játszotta a hátbaszúrt szerepét, miközben tucatjával gyilkolta le a barátainak barátait, rokonait, Michael "árulását" (ami még csak az sem volt) a végére megbocsájtja, pont véletlenül akkor amikor 30 milliót szakítunk a bankrablással... nincs itt semmiféle becsületkódexről szó, csak ez a képzelt elbaszott igazságossága ami a való világban tartja még egy hajszállal. Mint a veszett kutyát, le kellett lőni a saját és mindenki más érdekében.
B: Megölöd Michaelt. Szerintem nincs ember a földön aki ezt választaná, miután a sztori legjobb része az hogy próbál kiszakadni a gengszter életvitelre vágyakozó függőségéből a családja érdekében, normális élet érdekében, ugyanakkor adrenalin junkie módjára visszaesik állandóan, és még is, ott a felesége akivel próbálják helyrerakni a dolgokat két vita között, ott van két elkényeztetett gyereke akiknek a fejébe próbál értelmet, normákat, értékrendet verni (képletesen, egy ujjal sem ér hozzájuk). Ki a franc választaná azt a befejezést hogy megölöd Michael-t, mert azt FBI nem csípi? Pláne ha megölheted Trevort helyette?! Oké, Michael is rabló, gyilkos. Ugyanakkor ő munka szerint szükségszerűen, profin csinálja, és én is úgy játszottam hogy oda lövök vele, ahova nagyon muszáj. Helyezzük már kontrasztba egy dühöngő állattal aki élvezetből öl válogatás nélkül, hirtelen felindulásból akárkit akit épp ér, puszta kézzel. Michael nagyon jól megfogalmazta amikor összefutottam Franklin-el a ruhabolt előtt és elmentünk bulizni: Michael mindig egyenes volt Frankin felé, Trevor mindig egyenes volt mindkettejük felé, de próbálj csak meg egyenes lenni Trevor-al, jó eséllyel darabokban végzed a WC-jében. Egy időzített bomba ami felrobbanhat ha rosszul nézel rá, csak sosem tudni hogy lehet jól és hogy lehet rosszul ránézni.
C: Megpróbálod megmenteni mindkettőt, nem tudván mindhárman meghaltok-e vagy sem, és egy a játékhoz szerintem méltatlan, hiteltelen, és még a játékon belüli bizarr és sokszor következmények nélküli dolgokhoz képest is hihetetlen és szirupos zárás közepette mindenkit kinyírtok aki valaha keresztbe tett a triónak.

A mellékkarakterek is nagyon, de nagyon gyengék. Egy embernek nem tudom felidézni a nevét, de még azt se hogy mit csinált, hogy kik voltak a korrupt FBI ügynökök, a másik kormányszervtől kik csesztettek, ki volt a mafiafőnök, meg kivel mi történt... a 3 főszereplő sorság nagyban alakító emberek közül 5-6(!!!!) egymás klónja is lehetne. A IV-ben ment a loading képernyő és sorban mutatta a karaktereket akiket mind felismertem, tudtam kicsoda-micsoda, de itt mindenki olyan jellegtelen senki hogy szabályosan SEMMIRE nem emlékszem belőle már most sem, csak felületesen hogy "ja volt két FBI ügynök akiknek dolgoztunk, meg volt valami másik kormányügynök meg a nő ügyvédje, meg a játék elején valami mafiavezér fazon akivel azt se tudom már mi lett". A San Andreas / VI sokkal, de sokkal erősebb volt e téren. Most 1 embert nem tudok beazonosítani a loading képernyőkről aki nem a 3 főszereplő vagy Lamar, pedig ez afféle GTA tradíció, hogy a kulcskarakterek vannak ott.

+ A város. Ez kérem, igazi nagyváros, amin nem az érződik hogy a játékosnak lett berendezve, hanem a városban lakóknak. ~100 óra után is úgy érzem hogy ugyanaz az utca amin 50x végigmentem, még mindig új, mindig frissnek hat, egy kicsit mindig más, más a napszak, az időjárás, a gyalogos / autó forgalom, nagyon át tudja festeni a város bármelyik részét az az "élet" ami zajlik benne. Mellé pedig grafikailag lenyűgözően szép, nagyon jól dolgoztak a színekkel is, nincs az mint sok játéknál hogy az egészet meghatározza egy "atmoszféra", egy bizonyos színvilág, hogy szinte csak hideg vagy csak meleg színekkel dolgoznak, hogy nincs rajta egy mindent lefestő filter (ld. AC: Brotherhood fehérje vagy DeusEx:HR sárgája), hanem tényleg életszerű akar lenni a világa "érzésre" is. Hogy nem zombis város, nem havas város, nem mindig éjszaka van város, hanem csak egy város. Meg köré egy hatalmas vidék. Le a kalappal. Ide kapcsolnám hogy nagyon sok rádió van, egész jó felhozatallal, bár sajnos most nem találtam olyan kiemelkedő darabot mint a IV-ben volt a Ruslana: Wild Dances, ami mindig egy energikus élvezetté varázsolta a vezetést és már az se érdekelt hova megyek. Egy-egy Johnny Cash, Kenny Loggins (2 száma is benne van, és igen, van Danger Zone ), Queen, Phil Collins azért nagy dolog mindig amikor megszólal. Oké hogy nehezebb lett volna licencelni, de a pop csatornákra még elviseltem volna pár slágert, akár egy Michael Jackson féle "Smooth Criminal"-t, nem azért mert jó, hanem mert a rock csatornákon kívül a többi olyan mesterkéltnek hat, több olyan darab elfért volna rajtuk amit bárki fel tud idézni, elég sok a színtelen-szagtalan noname töltelék, és lehetne jó is attól hogy noname (ld. link fent), csak hát, most nem az.

- Ugyanakkor, túl sok mindent nem lehet csinálni a városban, azon túl hogy keresztül kasul beautózod százszor. Nagyon-nagyon tetszett hogy a küldetéseknél nem azt éreztem mint a legtöbb ilyen játéknál, hogy odamegyek a küldetés kezdőpontjához és olyan mint ha átlépnék egy ajtón egy "kamu" változatába a városnak ahol kinyílnak dolgok, használhatóvá válnak dolgok amik korábban nem, küldetés végén meg kilépek onnan vissza a "valódiba", és mint ha mi sem történt volna. Félig-meddig most is ez van, de ha akarok ugyanúgy szerzek egy helikoptert, ugyanúgy berepülhetek a börtön fölé, ugyanúgy próbálkozhatok betörni oda mint egy nagyobb küldetésben teszem azt (nyilván ott scriptelt eseményekkel), az egész tényleg igazán nyíltnak érződik, csak épp céltalannak. Furcsa, hogy nem mondhatom hogy üresnek, mert annyira jól össze van rakva, annyira hiteles a nyüzsgő város, a csendes vidék és minden életkép, hogy nem mondhatom hogy üres, mindig van valami elragadja a figyelmem, ami érdekes, amit követek. De ha szigorúan gameplay szempontból nézzük, nem nagyon van mit csinálni benne, ha megvan a történet. Ami 69 küldetés, az pedig ~38 óra volt a 3 karakteren eltöltött idő összeadása alapján. Jó hogy vannak ilyenek hogy bontsd le az eladó házak táblát, gyűjts a tenger mélyéről hajóroncs darabokat, találj UFO maradványokat és hasonlók, simán 100 órát bele lehet ölni még ezekkel, de inkább lenne több egyszer-kétszer megcsinálható apróság, mint hogy 60 roncsdarabot keressek a tenger mélyén amiből mondjuk a 10. után kívánja a pokolba az egészet a játékos. Tényleg fantasztikus, hogy kb. kirepülök a térkép szélére, kiugrok a repülőből, lent a vízben pedig ha lemerülök komplett élővilág van, hajóroncsok, korallzátony, amit akarsz, csak az nem motivál hogy felfedezzem minden apróságát hogy a 45. roncsdarab után megkeressem, mondjuk az 51.-ediket is.

+ Online. Na ide aztán be lett zsúfolva minden, ami a single-ből hiányzott. Imádtam a várost és hogy vásárolhatok benne össze-vissza mindenfélét, ugyanakkor mindig úgy éreztem hogy követve van a kezem, mert Michael-el nem pimpelek szét egy autót, mert olyan karakter akinek a szerepében a puszta tény hogy "yo I heard you like xzibit so I've put an xzibit in your xzibit -t" csinálsz, kilóg a karakterből, a képből hogy apaként, tanúvédelmi program tagjaként milyen autóval illene járni (így is tuningoltam, de nagyon szolidra). Franklin-nél ugyanakkor ez működött, mehetett az underground racer külső, neon. Trevor meg kb. szart mindenre, legyen 4 kereke, guruljon. Nagyon szorosan adott volt a szerep mindenkinél, holott adott volt a világ és benne a sok lehetőség (házvásárlás, szerintem ~1000 ruhadarab/kiegészítő, autótuning, fegyverek) hogy olyan karaktert alkossak amilyen szeretnék, csak épp a narratíva nem engedte, szóval vagy egyiket engedem el, vagy a másikat. A narratíva és a roleplay mellett tettem le a voksom, és ezért hiányzott a szabadság ami miatt fél vagy 1 év is eltelt a 2 marathon között, mert nem volt kedvem játszani egyszerűen, mert mindegyik döntéssel rosszul járok, ha pedig mindkettőt szeretném, a sztori és a karakterek kevés komolyságának / súlyának is lőttek. Eltelt 1 év, és akkor kipróbáltam az online-t. Addig volt 19 órám a játékban, hirtelen lett belőle 79. HETVENKILENC. Megkaptam mindkettőt, tökéletesen, gyönyörűen elválasztva egymástól.

Amellett pedig brutális mennyiségű ingyen content érkezett az Online-hoz az elmúlt években (nemrég is pont jött egy nagyobb kieg és még lesz is, teljesen külön játékként kezelik). Tényleg amolyan "second life", saját pénzed van, saját autót, repülőt, helikoptert, jacht-ot, autókat, házakat, ruhákat vehetsz belőle, és mivel itt saját karakterrel játszok, mindenre hajlamos vagyok ráharapni, megszerezni, törni felfelé. Meg se fordult a fejemben hogy a 3 főszereplő közül bárkinek a szerepében kéne egy jacht, de online jelenleg ez a cél, mert b*sszameg lehet egy saját jacht-om miután betegre keresem magam a munkákkal, és azon a jacht-on is zajlik az élet, szaladgálnak hogy kiszolgáljanak, második otthonként is működik, lehet róla jetski-t is indítani. Amolyan presztízsértékű, mint sem hasznos, de hát mi más lehet kielégítőbb ennyi pénzért, 636456 pulóver? :D. A rablások nagyon jók, igaz a jobban fizetőkre rá kell szánni egy délutánt az előkészületek miatt, megkockáztatom, teljes komolysággal, túlzás nélkül, hogy ez a legjobb coop lehetőség a világon valaha... ha van hozzá ember. Akik nem kirúgnak a lobby-ból látatlanban mert "kicsi a szinted" (semmit se számít csak a játékos tapasztaltságát mutatja, meg ruhákat / kiegészítőket old fel), aki nem oroszul szarja tele a chat-et két-három fuck-al a közepén, akik nem "akkor ideparkolok a páncélozott autómmal mert tudom hogy ott fognak spawnolni a kommandósok, ez meg jó OP verda nem lőnek meg az ablakon át". Akik már farmjátékként tekintenek rá, és elvesz az egésznek az autentikusságából. Olyan coop partner kell aki élvezetből csinálja, ugyanakkor igyekszik a legjobbat hozni az íratlan szabályokon belül, tehát nem RPG-vel lövöldöz gyalogos ellenségre, beltérben.

A nagyon jó társakból és az elviselhetetlenül frusztrálóból is kijutott, és ez nagy bajom is az online-al, hogy a legtöbb dologhoz társak kellenek hogy elindulhasson és az emberek 90%-a megbízhatatlan, erőszakos Lekvár! minden csapatalapú játékban. Ugyanakkor ott a sok "klasszikus" multis mód, sima TDM-től kezdve tron race-en át motorosbanda háborún keresztül az épületekre épült árkád versenyekig, ejtőernyős versenyekig, minden apróságra ami hidegen hagyott a single-ben, van egy külön játékmód, és mindenki pénzzel távozik róla (kérdés hogy 5x többel-e, mert nyertetek). Ez kicsit kiránt mondjuk az open world-ből, ami amúgy tök jó, hogy folyamatosan egy világnak érzem az egészet, ahogy a karikán ott a 3 karakter a single-ben akik között válthatsz, ott van negyedikként az online karaktered, átváltasz rá, ugyanúgy zoom kifelé a felhőkig, majd be a karakteredre, meg a térképen a single küldik indulópontjai kicserélődtek a 10x több online aktivitásra. 97 órám van a játékban, ebből 60 az online, és még mindig úgy érzem hogy csak kapargatom a felszínt, céget lehet alapítani, szervezni, szállítmányozni mindenfélét, más játékosokat felvenni, fizetni őket a munkáért amiből te akasztod a nagy zsét így is (mondjuk a cégalapításhoz 1 millió a beugró, közel járok ^^). Szépen be kell kapcsolni a passzív módot és nem kell tartani a 13 éves barmoktól akik poénból lőnek agyon a nyílt utcán. Innen hiányolom viszont a korábbi GTA-k "mert csak" elemeit, mint mondjuk az edzőterem, kocsmai darts, nem biztos hogy visszamennék bármelyikért is, de egyszer jó lett volna saját karakterrel kipróbálni mindent.

Összkép
Abszolút megérdemelten volt GOTY, és bár a GTA sosem volt az én asztalom (valahogy egyikbe sem tudtam igazán beleszeretni), sosem érdekelt egy kicsit sem a hype körülötte és a kész játék se nagyon, ez után nagyon várom a következőt (a sztori utolsó harmad része odaszögezett, nem is volt különösebben izgalmas, inkább mindig akartam tudni hogy mi lesz ez után, annyira folyamatosan adta magát pont elég kérdéssel), a GTA Online -al pedig ismét dúl a múló szerelem. Összefoglalva, tényleg azon játékok egyike, ami kötelező módon ott kell üljön mindenki könyvtárában.

[gebali1991]

Egy apróság: darts van benne.

[SaltyDave]

1 hour ago, gebali1991 said:

Egy apróság: darts van benne.

Oké az pont van, sok hasonló nincs aminek kicsit zavar a hiánya (online, single-ben nem érdekelt volna).

[gebali1991]

Nemsokára jön az új gép, úgyhogy felkészülés gyanánt befejeztem a Witcher 2-t és a Just Cause 2-t. Előbbit egy hét alatt, utóbbiból már csak a zárás volt hátra.

[Leon121]

Thomas Was Alone 

Pár kockával (szó szerint) érdekesebb karaktereket alkottak, mint sok játék milliónyi poligonnal.  Alapvetően egyszerű platformjáték, ahol különböző képességű téglalapokkal kell eljutni a pálya végén lévő portálokhoz, miközben egy narrátor különböző szemszögekből meséli a "karakterek" gondolatait, véleményét egymásról. Van egy háttérben húzódó kerettörténet is, egész érdekes, ahogy elő van adva, és... ennyi. 

Ami bajom volt vele: egyrészt ahhoz képest, hogy pár négyzet ugrálásáról szól az egész, technológiailag volt pár furcsaság. Néhol nagyon furán "ragadtak" a falakhoz a szereplők, máskor meg (különösen a mozgó platformoknál) mindenféle fura, irreális esemény, esés, repülés következett be, sőt egyszer még be is szorult az egyikük, ami miatt újra kellett kezdeni a pályát. Másrészt a zene is folyamatosan meghülyült, egymásra ragadtak témák, ami először nem is tűnt föl (azt hittem, ilyen érdekes zenéje van direkt), de egy idő után már annyira kakofón katyvasz lett az egészből, hogy rá kellett keresnem, én vagyok-e a hülye, vagy szándékosan ilyen. Persze ez már a játék legvégén volt, pár órát simán végigvittem így, ilyen zavaros aláfestéssel... 

A technológiai furcsaságok mellett lényegesebb bajom az, hogy a kezdeti karakterek után a végén már másokat kell irányítani, akik meg... nos, sokkal kevésbé érdekesek, és "kidolgozottak" - már ha lehet ezt mondani. Az első szereplők valamelyest hozzám nőttek, aztán pedig jött a váltás, és a végéig már teljesen érdektelenné vált számomra a dolog. Ha nincs ez a váltás, ha máshogy oldják meg a befejezést, akkor sokkal személyesebb lett volna, és tömörebb, lényegretörőbb az egész élmény - így viszont a végefelé úgy éreztem, hogy kicsit el van nyújtva, a kelleténél jobban. Az egész játék nem hosszabb amúgy 3-4 óránál, de ebből az utolsó 1-1,5 órát nyugodtan le lehetett volna vágni, átdolgozni. Nekem legalábbis jobban tetszett volna úgy, ha a kezdeti szereplőkkel maradunk a végéig.

Összességében azért mindenképpen egy érdekes élmény volt, okos, bár nem túl bonyolult fejtörőkkel és platformer-elemekkel, és pár kockával elmesélt történettel. 

[gebali1991]

De hát nem maradhattunk az eeredeti szereplőkkel mert nem az a sztori. Pont a váltás az egész lényege és tragikuma, ami miatt én erre szavaztam a siratos játékok kategóriában Steamen.

[JoeJoeJoe]

Firewatch

Séta szimulátorok az idők során egyre közelebb kerültek a szívemhez. Itt nincsenek komoly játékmechanikák, szóval nagyon érdekes figyelni mivel váltják ki ezt az űrt. Van a Dear Esther, ami egy irodalmi művel történő narrációt választotta, a Vanishing of Ethan Carter, ami a rejtéllyel próbálta fenntartani az érdeklődést, a Beginner's guide-ban pedig úgy oldotta meg, hogy a történet maguk voltak a játékok, amikben játszottunk. És örömmel vettem, hogy ennek a játéknak is sikerült valami egyedit hozni: egyfajta keveréke az előző háromnak: van rejtély, de a játék alapvetően mégis valódi emberi dolgokkal foglalkozik, mint a megbocsátás önmagunknak, vagy a tragédián való továbbjutás. 

A történetben egy Henry nevű középkorú férfit irányítunk, aki kimegy valamelyik nemzeti parkba, hogy tűzfigyelő legyen. (Hogy miért, az már az első percekben kiderül egy olyan ütős bevezetőn keresztül, amit szégyen lenne lelőni). A legközelebbi ember tőlünk 50 mérföldre van, egy Deborah nevű nő, aki walkie-talkie-n fogja tartani velünk a kapcsolatot és próbál segíteni, illetve eligazodni a nekünk kijelölt területen, de amúgy magányos nyár elé nézünk. Néznénk, ha az első napok egyikén valaki nem törne be a kis lakunkba és nem találnánk folyton arra utaló nyomokat, mintha figyelne valaki. A rendőrség több órányira van, szóval ha tényleg van ott valaki, akkor tökéletes elszigeteltségünkben nem számíthatunk segítségre.

A játékmenetben sétálni fogunk. Na jó, ez nem teljesen igaz. Lesz egy térképünk és navigálva kell sétálni (már ha nem kapcsoljuk be a beállításokban  "gps-t", akkor azt sem) a rengetegben eleinte kisebb-nagyobb feladatokat megoldva (nézd már meg, mi van a kábellal. Te, valaki tüzijátékokat lövöldözik az erdő és a nyár közepén, szólj már rá, stb...), majd nyomokat kajtatunk, hogy mi a fene folyik itt? Mialatt mindenkori "kísérőnk" hangja folyton velünk van és... ilyen életszerű civódásokat elég ritkán hallani. Deborah és Henry is nagyon fura humorral rendelkeznek (hmm... Lehet a válaszok között választani, ily módon azt hiszem helytálló azt mondani, hogy nekem van). Például valaki ránk világít a sötétben:
- Deborah... van itt valaki. Rámvilágított.
- Jaj Henry! Van valami, amit nem mondtam el erről a munkáról.
- Igen?!
- Ez a munka a... szabadban van. Tudod, ahol az emberek túráznak. 

A párbeszédekben megismerjük a főszereplő gondolatait is, illetve a Deb defektjét is. Elvégre nem biztos, hogy egészséges az az ember, aki egy nyarat el akar tölteni magában az erdő közepén. És én rekordgyorsasággal megkedveltem mindkettőt. 

Ami még nagyon tetszett, az a befejezés és a mondanivaló. 

Spoiler

Spoiler

 

Arra gondolok, hogy a nagy rejtély megoldása az, hogy nincs is nagy rejtély. Csak egy PTSD-s félőrült exkatona figyelt minket, aki soha nem is akart bántani. Ez egyfelől borzasztó kiábrándító lehet, emiatt meg is értem, hogy sokaknak nem tetszett, de én imádtam. Ahogy az egyedüllét miatti félelemben beleláttam minden apróságban minden veszélyt és végül semmi nem volt az. Ez adott egy kis önismeretet is. 

Illetve a mondanivaló: Deborah a borzasztó élete elől menekül, Ned a PTSD-s félőrült exkatona pedig egy tragédia elől. És igazából ők ketten Henry lehetséges jövőjét is jelenthetik. Vagy elmenekülhet mindentől és akkor olyan lesz, mint Ned, vagy hordozhatja tovább a problémáit és akkor kicsit alkesz Deborah-ra fog hasonlítani. Illetve még az is tetszett, hogy Henry inkább szembeszállt volna az Amerikai kormánnyal, mikor azt hitte figyelik, mint hogy hazamenjen és szembenézzen a feleségével, aki a Demencia miatt lehet fel sem ismeri. Nagyon szomorú és én teljesen átéltem a végső döntés okozta nehézséget: ledobni a terhet és továbblépni, vagy szembenézni vele és a feleségével maradni. Mert a vadonban levés tökéletes átgondolni a helyzetet, de csak időleges felfüggesztése a problémáknak. 

Illetve a másik csalódás is tetszett: hogy Deb soha nem vár meg, soha nem találkozol vele, csak elképzelheted a hangja alapján. Mint egy randin, ahol a másik fél nem jön el. Csalódás! Azon kívül a játék elég homályos az ő szerepével kapcsolatban: simán lehet, hogy végig Ned-et védte. Erről van is pár videó, hogy hogy nem tudott az állomásról, miért vitte el az új walkie-talkie az állomásunk mellett (!) a világ másik pontjára, csak hogy bezárja egy ellátmányos dobozba, ha fel is dobhatta volna, stb...

 

Igazából azt hiszem ennyi. Egy remek kikapcsolódás kb hat órára, stílusos grafikával, remek szinkronszínészekkel és egy érdekes történettel. Én azt hiszem tanultam is belőle valamit magamról és az emberi természetről. Tényleg csak apróságokba tudnék bekötni: lehetne több atmoszférikus hang, több állat.

Most pedig jöhet az Everyone's gone to the Rapture.

Ui.: Mitisz, gondolom te végigvitted. Neked hogy tetszett?

 

[gebali1991]

Végre valaki megértette a játékot, nem ott akadt el, hogy "ja, jó, csak a befejezés csalódás". Nem. Igen. Nem. Pontosan. Csalódás. Ez a lényege a történetnek.

[Hor1]

Delilah!

Amúgy nekem kb a tavalyi év játéka.

[grasslover]

19 minutes ago, Hor1 said:

Delilah!

Amúgy nekem kb a tavalyi év játéka.

Nekem még mindig a Nier: Automata demo a 2016 legjobbja.

[Leon121]

Diablo 1 a Diablo 3-on belül  

Talán hallottátok, hogy a Blizzard egy speciális esemény idejéig egy fura hibrid megoldással felelevenítette a Diablo 1-et a 3. részen belül. Az ideiglenes esemény (azt hiszem minden év januárjában lesz elérhető) során egy portálon lehet átmenni "régi" Tristramba, és végigmenni 16 szinten keresztül "régi" Diablóig. Tegnap végigtoltam, kábé két óra alatt, de lényegében mindent átnézve, felfedezve, és elég jó élmény volt. Maximálisan a nosztalgiára épít, szóval értelmes jutalmat, vagy ilyesmit nem kaptam (bár esett egy Legendary, de ez nyilván független tőle). Nincsenek új pályák, meglévők átvariálásával oldották meg a régi helyszínek felelevenítését, és persze alapvetően továbbra is Diablo 3-at játszottam. Ami viszont van:

- régi zenék, mindenestől átemelve, ami valami fantasztikusan jó, mindig is az első rész zenéje volt a kedvencem a három közül

- "retro" szűrő, pixelesített grafikával, kicsit másmilyen kameranézettel

- sétálás animáció (bár szerintem csak kicsit lassabb, mint a D3 futása)

- retro lootok dögivel, kis leírásokkal: amikor megláttam, hogy Archangel's Staff of Apocalypse, akkor azért egy örömkönnyet elmorzsoltam  Haszontalanok egyébként, mezei kékek, szóval játékegyensúlyba nem nyúlnak bele, csak az érzés számít.

- retro szörnynevek, meg nem vagyok benne biztos, hogy a kinézetek közt vannak-e újak...

- visszaköszönő questek, területek. Nem tudom, mennyire random ez, én találkoztam a Butcherrel, az "I can see what you can not"-kezdetű területtel, Chamber of Bone-nal, Leoric-kal, meg még 1-2 hasonlóval.

- csapdás ládák...

- és a végén Diablo. Meg egy kis grátisz, de ezt nem akarom lelőni.

 

Szóval... Szerintem nagyon szépen teret adtak a nosztalgiának, a modern köntössel együtt. Én nagyon szerettem az első részt, akármennyire is fejlettebb játékmenetű a második-harmadik hozzá képest, hangulata miatt szerintem a legtöbbet valószínűleg az elsővel játszottam (de legalábbis azt élveztem a legjobban), és bizony jólesett ez a kis múltidézés. Ha hasonló cipőben vagy, mint én, akkor érdemes ránézni. Viszont ha új lootokat, területeket, vagy ilyesmiket vársz, akkor csalódni fogsz, a játékmenetet érdemben nem bővíti, nem ad több száz órát hozzá a meglévőhöz, és nem nyúl a D3-as alapokhoz. Csak nosztalgia, de annak szerintem szép gesztus. 

[grasslover]

12 minutes ago, Leon121 said:

Diablo 1 a Diablo 3-on belül  

Tristamban lehet valamit kezdeni a holttestekkel? Mert nekem semmi quest itemet nem dobott a végigjátszás alatt.

[Leon121]

3 minutes ago, grasslover said:

Tristamban lehet valamit kezdeni a holttestekkel? Mert nekem semmi quest itemet nem dobott a végigjátszás alatt.

Lehet, a barlangok elején találtam Black mushroom-ot, abból kell kiindulni, a többi már adni fogja magát.  

[grasslover]

4 minutes ago, Leon121 said:

Lehet, a barlangok elején találtam Black mushroom-ot, abból kell kiindulni, a többi már adni fogja magát.  

Hát nem biztos hogy lesz kedvem belépni még egyszer. A nosztalgiafaktornál azért valamivel többre számítottam.

[Leon121]

2 minutes ago, grasslover said:

Hát nem biztos hogy lesz kedvem belépni még egyszer. A nosztalgiafaktornál azért valamivel többre számítottam.

Nem tudom, én eleve kicsit régebben játszottam már, ráadásul most a "fő" karakter Wizardomat szedtem elő hosszasabb kihagyás után, aki eléggé össze van már rakva (Torment 7-en, mint forró kés a vajon, úgy szaladtam át az egészen), így jólesett aprítani is vele, úgyhogy összességében élmény volt az a két óra. Mondjuk mégegyszer én se biztos, hogy átmennék rajta egyhamar, az is tény.