Mit Játszottál Végig Legutóbb?

[wYth-NRG]

47 minutes ago, SaltyDave said:

Call of Duty: Black Ops

Megkérdezhetem h hol szerezted be 5 euróért? Ha steam akkor no comment én vagyok az informálatlan Puding!

[SaltyDave]

1 hour ago, wYth-NRG said:

Megkérdezhetem h hol szerezted be 5 euróért? Ha steam akkor no comment én vagyok az informálatlan Puding!

g2a, 5-ért akasztottam le az elsőt, nem egész 6-ért a másodikat, Dark Souls (első) asszem volt 7.

[tenderlumpling]

The Elder Scrolls Online: Orsinium DLC

Míg az alapjáték küldetéseinek párbeszédeit rutinosan elnyomkodom, itt... árnyaltabb karakterek, érdekes sztori volt, és minőségi, nagyon szépen kidolgozott Wrothgar is, az ork kultúra, vallások, hatalmi viszonyok konfliktusai is szépen kijöttek, a main questline teljesen élvezhető volt egy koherens, akár single player élményként is, volt eleje, közepe, vége, dramaturgiai íve egy kemény bossfighttal, majd a lehetőségekhez képest egész érzelmes búcsúval és levezetéssel.

Én az életben nem gondoltam volna, hogy valaha MMO-ra fanyalodok, pláne DLC-re, de hát mégiscsak Elder Scrolls, és abszolút működött nekem. Itt is úgy veszem észre, hogy az alapjáték főquestje az meh, a guildeké és a kiegészítőké meg teljesen rendben van. Az Orsiniumot nagyjából 10 órát toltam, és még hátravan 9 mellékküldetés, 20 collectible relic, meg PVP arena (ami nem érdekel), de azért na, tartalmas, királyság.

[Leon121]

Dust: An Elysian Tail

 

Meh. Kellemesen indult, ahogy szépen kifejlődött, és egy egész korrekt, Castlevania-szerű kis oldalnézetes platformer-akciójáték (de inkább akciójáték) lett belőle, újabb képességekkel, amik menet közben nyíltak meg, és viszonylag nyitott világgal, elszórt kincsekkel. Bár már eleinte is kicsit sok volt az üresjárat, az olyan térképrészlet, ahol igazából semmi érdekes nincsen, csak harc, harc, harc, és legfeljebb 1 mérsékelten eldugott kincs. Aztán ez egyre zavaróbb lett, ahogy az újdonság varázsa elveszett, és egyre jobban idegesített a túlzottan sok töltelék az érdemi részek között. Aztán a vége felé az ellenfelek egyre erősebbek lettek és többet sebeztek, míg én már haladtam volna előre, végül az i-re a pontot egy gagyi főellenség tette, négy, azaz 4 fázissal, amit végig kellett verni. Majd egy rémesen giccses zárójelenet, és pff, törlés lefelé, achievementek se érdekelnek.

A körítés egyébként nagyon igényes, az ellenfelek és a pályák gyönyörű kézzel rajzoltak és animáltak, és a zene se rossz, meg a szinkron is minőségi darab. Mondjuk más kérdés, hogy nehéz komolyan venni egy olyan játékot, aminek a szereplői ebbe a furry-s szőrös állatos stílusba tartoznak, és hát ő próbálná magát komolyan venni, és komoly témákat picit feszegetni, de kicsit olyan az egész, mintha egy szombat reggeli Cartoon Networkös rajzfilm próbálná elmondani az élet fontosabb igazságait. Olyan kis... gagyi. Gondolom szerethetően gagyi, ha az embernek fekszik ez a stílus, de attól még gagyi.

 

Szóval... mindent összevetve sajnos inkább negatív szájízzel fejeztem be. Abba kellett volna hagyni úgy a temető környékén, ott kezdett nagyon lecsúszni, és átmenni önismétlő, fárasztó monoton nyálverésbe. Jót tenne neki egy folytatás, fele ekkora játékhosszal, tömörebben, zanzásítva, a felesleges részektől megszabadítva.

[tenderlumpling]

Geometry Wars 3

Illetőleg hát nem vittem végig, csak lassan szeretnék írni róla. Pontosabban, hogy a Topaz kapja be. Ő az utolsó boss, és vagy 6 órát (nem hülyéskedek) beleraktam, és nem bírom legyűrni. Gyanítom, egy nap, amikor nem stresszelek ennyire rá, és így félálomban, félrészegen leülök elé, akkor röhögve meglesz, de áh, ez a játék ez... mintha nem is embernek készült volna, tök ártalmatlanul indul, és mondjuk 80-90%-ban kis odafigyeléssel meg is lehet oldani, de aki ezt 100%-olja, annak gigarespect, mert emberfeletti reflexek, szerencse és grind kell hozzá. Viszont elbszott szórakoztató, megunhatatlan, ez a szerencséje.

 

.detuned

Techinkailag ingyen volt, kb. arra jó, hogy az ember gyorsan bepattintson magának néhány trophy-t, amúgy a világ legszürreálisabb zenei demoscene projektje... nem is próbálom körbeírni:

Mentségére szóljon, hogy lehet saját zenéket torzítgatni benne, ami elég fun (főleg ha az embernek sok weird elektrózenész ismerőse van, ők értékelik).

 

[Leon121]

Dark Souls

Véget ért egy cirka ötéves út, leöltem a főellenségét annak a játéknak, aminek öt évvel ezelőtt a limitált kiadását vettem meg nem sokkal megjelenés után, majd szintén nem sokkal kipróbálása után egyszerűen feladtam, nem volt hozzá kedvem a falba verni a fejemet folyamatosan... Aztán most valahogy mégis, megjött hozzá a kedvem, amiben közrejátszik a Lords of the Fallen is, ami sokkal szebben vezeti be a játékost ebbe a stílusba, és ami után már a Dark Souls is sokkal emészthetőbbé válik.

Sokat javult a véleményem a játékról, miután hagyta, hogy kicsit jobban megszeressem, de azért messze nem tökéletes a recept, amit nyújt, és az eleinte bosszantó dolgai a végére se váltak kevésbé bosszantóvá. Ilyenek:

- irányítási nehézségek, kamera problémák, beakadások, mozgás és ugrás nehézkessége, és hasonló technikai dolgok. Jó párszor előfordult, hogy egyszerűen kiszúrt velem a kamera, és nem tudtam ellene mit tenni, csak miután már meghaltam.

- A falakon időnként átütő ellenfelek... ezt akár az előző ponthoz is mondhatnám, de inkább külön kiemelném, mert nincs annál frusztrálóbb, mikor mondjuk Anor Londóban a titanite démontól kifelé menekülnék gyógyulni, de ő még lendületben van, és simán átüt a falon is - csakúgy, mint a lándzsás ezüstlovag nem messze onnan.

- A játék néhol kifejezetten, és direkt nem fair. Még csak nem is a technikai dolgokra gondolok, hanem arra, amikor direkt úgy építik fel a pályát, vagy úgy cakompakk az élményt, hogy az megszívassa a játékost. Anor Londo íjászok. Anor Londo katedrális teteje. Szűk lépcsők és párkányok ezernyi másik helyen, persze ellenfelekkel töltve.

- Különösen zavaró ez, ha bossoknál fordul elő: Bed of Chaos leszakadó talaj, hol fair ez? Vagy O&S, két ellenfél egymagam ellen. Vagy Capra démon, olyan szűk helyen, mint egy zsebkendő. Ezeknél annyira azt érezni, hogy direkt keresték, hogy lehet a legjobban szivatni a játékost, és az ehhez hasonló harcokat marhára nem élveztem, mert nagyon nem voltak fair küzdelmek. Ezerszer inkább egy Gwyn, egy Gaping Dragon, vagy akár egy Four King, mint ezek.

- És az ilyen unfair bossoknál a legfeltűnőbb az, mennyire messze vannak sokszor a bonfire-ök a bossoktól. Megint direkt. Ne mondja nekem senki, hogy nem lehetett volna közelebb rakni őket. Tudom, erre én az átlagnál jobban allergiás vagyok, de akkor is, mikor sprintelve is 1 percet kell ellenfelek között elszlalomoznom a bosshoz, az nyűg, és nem kihívás. Pont ezek miatt érdekes módon a bossokat úgy általában véve sokkal kevésbé élveztem, mint a sima előrehaladást...

 

Na de. A fentiek ellenére amikor jutalmaz a játék, akkor nagyon jutalmaz. A karaktered és a felszerelésed fejlesztése sokkal erősebbé tesz, érezhetően keményebb leszel, ami szuper érzés. Aztán amikor felfedezel egy rövidítést, ami visszavisz valahová, az annyira rendkívüli élmény, hogy... Szóval máshogy fogalmazva, az egész pálya, a világ felépítése valami egészen zseniális. Ahogy Firelinkhez vagy 5-6 helyről vissza lehet jutni, ahogy látsz a távolban egy helyet, és tudod, hogy oda előbb-utóbb el lehet jutnod, ahogy lemész egy növényekkel benőtt kertbe, és látod, hogy jééé, azon a hídon jöttem át egy órával ezelőtt... Az ilyenek egyszerűen fergetegesek. És ami a legjobb, hogy az egész szinte teljesen hihető is. Yahtzee mondta a tesztjében, hogy olyan érzés, mintha először felépítették volna a helyszíneket, és csak utána nézték volna meg, hogyan lehet közlekedő utat építeni rájuk - és tényleg.

Ha valamit ki kellene emelnem a játékból, mint élmény, az egyértelműen a felfedezés élménye lenne. Ezt a részét élveztem messze a legjobban a játéknak, ahogy új helyre mész, félelemmel eltelve magad elé tartod a pajzsod (oké, legalábbis én úgy mentem  ), és új, ismeretlen lényeket és ismeretlen helyszíneket fedezel fel, az annyira jó érzés... És ráadásul mivel a játék nehéz, ezért muszáj nagyon lassan haladni előre, ami miatt nagyon megjegyzed, mi hol van. Komolyan, szerintem a legtöbb helyszínről fejből fel tudnám sorolni, hol, hány ellenfél van, már egy végigjátszástól. És ez is az egyik erőssége a programnak: ahogy játszol vele, egyre inkább olyan lesz, mint mikor mondjuk ötödjére mész végig egy másik játékon, és már betéve tudod, hol mi vár. Ismerős, megszokott ismerős lesz az egész, és ez jó érzés.

Ezzel párhuzamosan te, mint játékos is sokat fejlődsz. Ezt sokan szokták hangsúlyozni, és tényleg van is benne valami, mert ez a játék sokszor inkább a játékos fejlődéséről szól, és mint ilyen, szinte közelebb áll egy akciójátékhoz, mint egy RPG-hez - vannak is tudtommal első szinten végigvivős videók neten, elég durva. Ehhez tartozik a harcrendszer is, ami baromi érdekes, és élvezetes, mert egészen hihető: te is, és az ellenfelek is egyformán könnyen haltok, így nincs monoton csapkodás, a legtöbb ellenfél egy-két ütéssel fekszik, ha be tudod vinni azokat az ütéseket, mielőtt ők viszik be neked... Ettől pedig megint nagyon erősnek tudod érezni magad idővel.

Nyilván lehetne még egy csomó apróságról beszélni, hogy mennyire sok felfedeznivaló mechanika, és titok van a játék mögött, mennyi mindenre rá lehet csodálkozni akár magadtól, akár mert netről olvastál utána, kezdve akár az NPC-k fura küldetéseivel. Vagy hogy mennyi módja van a karaktered fejlesztésének, és mennyire okos, és rugalmas rendszer ez az egész lélek-szisztéma, de ami számomra a Dark Soulsban a legnagyobb pozitívum, az a fent emlegetett felfedezés, és zseniális pályatervezés, ami folyton hajtott előre, még a sokszor idegesítő, frusztráló hülyeségek ellenére is.

[tenderlumpling]

Képes vagy egy műalkotást programnak hívni?

Told a Bloodborne-t

[Leon121]

On 2016. 07. 02. at 10:35 PM, tenderlumpling said:

Képes vagy egy műalkotást programnak hívni?

Told a Bloodborne-t

Kicsit tartok a Bloodborne-tól, mert nincs benne pajzs, én meg anélkül nem tudom, tudnék-e játszani... Parry-ben rémesen rossz vagyok, nekem a lassú, szurkálós játékmenet való, a Bloodborne-ról meg azt hallottam, hogy sokkal agresszívabb játékot követel meg... Plusz még drága is egyelőre. Akárhogy is, legközelebb majd a DS2 jön, de még arrébb lesz, egyelőre van mit tennem az első részben is, még nem unom.  

[tenderlumpling]

9 minutes ago, Leon121 said:

Kicsit tartok a Bloodborne-tól, mert nincs benne pajzs, én meg anélkül nem tudom, tudnék-e játszani... Parry-ben rémesen rossz vagyok, nekem a lassú, szurkálós játékmenet való, a Bloodborne-ról meg azt hallottam, hogy sokkal agresszívabb játékot követel meg... Plusz még drága is egyelőre. Akárhogy is, legközelebb majd a DS2 jön, de még arrébb lesz, egyelőre van mit tennem az első részben is, még nem unom.  

Tudnál, ne aggódj. Csak az eleje geczi.

Ráadásul 20 blood vial-t kapsz, meg ha folyamatosan támadsz, a HP-d visszajön, ha megütnek. Plusz a Bloodborne parry-ja a legbarátibb.

[Cori]

Örömmel hallom, h végigvitted és tetszett is  Sajna egyik másik Soulsnak sincs ilyen jó felfedezősdi része, mint ennek vagy a PS3as Demon's Soulsnak  Annyira nem zavart, mert a bizonyos zónákba ugyanúgy vannak felfedeznivaló dolgok, csak az út amin végigmész a játék végéig sokkal kötöttebb, mint itt.

[tenderlumpling]

God of War: Chains of Olympus

Hát én nem tudom, Getro mit szidja a PSP-s részeket, szerintem ez pont így teljesen jó, hosszra éppen annyi, hogy nem kívánom már a felénél hogy legyen vége, kevesebb idegőrlő puzzle, kevesebb barom cutscene, feszes, tartalmas, meg még sztoriban is úgy vállalhatóbb, mint mondjuk a 3. Hardon mentem, nagyon szopatott, párszor majdnem feladtam a francba, de azért meglett (persze a platinumhoz kéne a Challenge of Hades, amiből az egyiket ma reggel két órán át próbálgattam, de inkább csak bebsztam a kontrollert a sarokba, és inkább a nyugisabb Dark Souls 2-be vettem az irányt).

Amit kifogásolnék, az a kamerakezelés, egyszerűen arra se vették a fáradságot, hogy beláthatóvá tegyék az összes ellenfelet mondjuk egy szűkebb szobában, ha mondjuk a szoba felső részén harcolok, a kép 80%-át a fal teszi ki, és egyszerűen nem látom a távolabbi ellenfeleket, ami a roll-dodge irányát eléggé lutrivá teszi, nem igaz, hogy egy kameradöntés nem fért volna bele, ahogy feljebb megy az ember. Há na mindegy, túl lehet élni, de azért Kratosnak kell hozzá lenni.

[getro2]

fuh, de untam ezeket :DD nekem hiányzott a puzzle, a sztori viszont sose érdekelt, az mondjuk tényleg jó, hogy csak 4-5 óra. amúgy jó rég játszottam már ezekkel (ezzel + ugye a ghost of spartával), olyan különösebb rossz pontra most nem is emlékszem, nyilván el lehetett velük lenni, ha legalább végigjátszottam őket, de azért nem véletlen, hogy a ready at dawn csak egy ilyen order 1886 szerű izére volt képes ezek után, miután meg kellett állniuk a saját lábukon, nem egy túl kreatív csapat. (persze még meglephetnek)

[SaltyDave]

Prey

Kerek 6 óra volt, 10 évvel ezelőtt 5x nekiugrottam és sosem fejeztem be. Nem tudom mi az ami változott az új játékoknál, mi az ami kiveszett, de a Prey nagyon megelőzte a korát, és még is egy másik (jobb gamer) korszak büszke képviselője. Nincs regenerálódó élet, helyette ha meghalsz átkerülsz a szellem világba ahol a fény szív maga felé és közben minél több piros/kék szellemet lelősz íjjal, annál több élettel / szellem erővel térsz vissza az élők közé. Bizony, kvázi halhatatlan vagy majdnem a legelejétől fogva, még is "meg tudsz" halni, amitől a harcok elejétől a végéig izgalmasak, vigyázol hogy ne találjanak el, és nincs az hogy "lelőttem mindenkit akkor most full HP varázslatos módon", tehát még a nyomás is megvan hogy kevés élettel mész az ismeretlen felé - akkor is ha simán feltámadsz még több élettel.

A DOOM3 atmoszféra és engine nagyon jól öregedett, messze szebb és kidolgozottabb mint a mai indie játékok pedig egy 10 éves címről van szó, ha az emberek nem öregedtek volna úgy ahogy, az alien-ek és a környezet alapján szemrebbenés nélkül eladható lenne új játékként. A játékmenet lebilincselő, tökéletesen adagolják a harcokat és kreatívabbnál kreatívabb puzzle-öket, a Portal-nak tulajdonított real time portálok már itt megjelentek, a forgatható gravitáció és a gravitációs szőnyegek miatt folyamatosan minden dimenzióban gondolkozni ÉS harcolni kell (nem ritkán a falon vagy a plafonon van az ellenség a gravitációs szőnyegen, vagy éppen te hozzájuk képest), szóval élveztem minden percét, ami a mai FPS-ekről nem mondható el. Black Ops 2-ben azt hittem volt már 5-6 órám és mindjárt a végére érek (már imádkoztam érte hogy legyen vége) erre kiderül hogy 2 órám van benne. Ahhoz képest szerintem 15-20 helyszínen jártam az alatt, osszuk már el 2 órára az mennyi. A Prey ellenben lassú, kimért, klasszik FPS ahol haladsz amikor ... haladsz. Nem tol előre mint az állat scriptekkel folyamatosan, nem öl meg ha jobbra lépsz és azt akarják a fejlesztők hogy balra menj, olyan... üdítő egy régi FPS-el játszani ezekhez képest.

Mondjuk plothole az akad a legvégén, illetve a credits utáni bónusz jelenet egy hatalmas cliffhanger ami felvezetne egy folytatást ami már sosem készül el :(.

[gebali1991]

Life is Strange

Mestermű, köröket ver minden Telltale-féle kiszart gagyiságra minden tekintetben.

[tenderlumpling]

Dark Souls II: Scholar of the First Sin (PS4)

Ez a harmadik platform, amin megvan, és ezt szinte végig coopban nyomtam (kb. 3 Primal Bonfire-t már grass kollégával, onnan meg teljesen végig ketten mentünk). Hát nem is tudom, amennyi bajom van vele design meg lore terén, egyszerűen verhetetlen gameplayben, hitboxok meg ADP ide vagy oda... amikor már a "zónában van" az ember, meg ott a társ is, úgy lehet vele haladni, mintha Diablóznánk, és nyilván így lekopik róla a hardcore dárkszólsz-máz, de alatta mégsem butított, túl könnyű játék marad, hanem még mindig ott az irgalmatlan kihívás, teljesen új értelmet nyernek bizonyos tárgyak és bossok. Ami visítós frusztráció volt, mert estus-ivás mellett két bossal harcolni unfair és mocsok rohadékság, itt most teljesen fair, de még mindig adrenalinos 2v2 macska-egér játék. Oltári nagy fun, nagyjából 10 óra alatt végigszaladtunk, rutinból, hatalmas power-trip, tele humorral, amire a PS3-as verzióhoz képesti irgalmatlan mennyiségű NPC invader is rátesz egy lapáttal.

Maximálisan újrajátszható, sokféle módon megközelíthető játék, ilyen szempontból mestermű.

[tenderlumpling]

SOMA

Sokáig halogattam, a zseniális Penumbra trilógia után nekem az Amnesia nyögvenyelős volt, aztán az Alien Isolation is elég döcögősen halad, szóval voltak fenntartásaim... bár ne lettek volna. Nem mondom, egy tapasztalt sci-fis az itt szereplő ötletek nagy részét már biztosan látta / olvasta / játszotta valahol, de huh basszus, de nagyon egyben van itt az egész. Mesteri a tempó is, elakadni nem lehet nagyon benne hosszú időkre, elhalálozástól se kell nagyon félni, olyan szépen lendületesen végig lehet rajta iszkolni. Sokkal tisztességesebb utódja a System Shocknak, mint a Bioshock, és meglepően tartalmas, érződik a nagyobb költségvetés. Horrorként már nem feltétlenül működik, nem tudott különösebben megfélemlíteni, de talán nem is baj, okos sztori, jól megírt karakterek, megfelelő információadagolás és kitűnő dramaturgia, mesteri darab, de a horror-elemek annyira kilógnak már, érezni, hogy csak a Frictional-örökség miatt vannak... egyszerűen feleslegesek, nélkülük is maradandó.

 

Beyond Eyes

Bizonyos szempontból ötletes, de nem valami érdekes játék. Tényegében egy vak kislányt kell irányítani, a vizuális megjelenítés pedig arra korlátozódik, amit hallunk is, és néha a játékos által látható dolgok is átváltoznak mozgás közben, minthogy kiderül, hogy mégsem az, aminek a lány hitte. Viszont a tempó nagyon lassú, a sztori nagyon gagyi, tényleg olyan szinten egyszerű, hogy gyerekeknek is szólhat, de kín végigjátszani.

 

Life is Strange

Kevés progresszív narratíva van most a játékpiacon (még mindig), de a Life is Strange azért próbál valami frisset hozni. Két problémám van vele, egy technikai és egy narratív jellegű.

- A lip sync borzalmas. Ki kell mondani. Ebben a műfajban ráadásul kimondottan hátrányos dolog. A szájmozgás gyakran kizökkentően rossz, néha meg el is felejt működni, amitől a hideg is kiráz.
- Az egész sztori, maguk a karakterek, a párbeszédek mind-mind rendkívüli odaadással, figyelemmel, részletgazdagsággal vannak megírva, de mindig másfél centivel a hiteles alatt, többnyire amolyan rajzfilmesen elnagyzolt, sztereotipikus ábrázolás, ami itt van. Nem vagyok annyira kibékülve pl. Chloe szinkronszínészével sem, jól hozza a laza punkot, de a végén a viharban teljesen elveszített, nem tudott meggyőzően érzelmes drámai csúcspontot hozni (ami egyébként is rettenetesen túl volt írva).

Az ötödik epizód több szempontból is csalódás, amúgy is bajom volt, hogy a tettek-következmények-idővisszafordítás szabályrendszere időnként inkonzisztens volt, de itt aztán tényleg padlógázzal felfeslik az egész.

Mindenesetre ha játékmúzeumi kurátor lennék, vitrinbe tenném, mint (remélhetőleg) egy új korszak prototípusa. Fontos játék, pozitív üzenetekkel, bárcsak tanulna belőle az ipar, és sokat.

 

 

[Malleus]

 

Tomb Raider: The Last Revelation

Tomb Raider Franchise végigjátszásom lassan de biztosan haladt tovább, és legutóbb végére értem a The Last Revelation résznek. A legszembetűnőbb újítás itt a grafika terén, hogy Lara itt új modellt kapott, ami szerintem nagyon jó lett és már láthatóan nem darabokból áll, mint a korábbi részekben. A másik lényeges fejlődés, hogy a játékbeli karaktereknek már tudnak arcmimikát (igaz csak textúra alapút), amivel a készítők nem is fukarkodtak az átvezetők során. Az audio rész körülbelül az előző rész mása, bár Larának új szinkronja van, ami nem rossz, de talán az előző szinkronszínész nekem jobban bejött.

Ennek a résznek messze legnagyobb erőssége a játékmenet. Az első részben szinte csak szörnyek ellen harcoltunk, de abból sem volt sok, inkább az exploration/puzzle rész dominált. A 2-3-ban az emberek elleni harc volt a középpontban, és volt is belőle bőven. Itt sikerült szerintem majdhogynem tökéletes egyensúlyt találni a különböző játékmenet részek között. Vannak akció dús részek ahol keményen harcolni kell, vannak olyan részek ahol fel alá futkorászunk sírkamrákban és csak egy-két ellenséggel találkozunk és van amikor rendesen elakadunk valami puzzle megoldásán agyalva. Amikor épp sok lenne már egy fajta játékmenetből, akkor jön a váltás.

Külön dicséret illeti az ellenségek dizájnját. A korábbi részekben a gazfickókat csak le kellett lőni és kész, de itt vannak bőven olyanok, akik ellen ez az egyszerű taktika mit sem ér. Például az általam csak beduin nindzsának nevezett ellenségek, akiknek van egy mozdulatuk, amitől sebezhetetlenek lesznek, és valahogy rá kell venni őket (eltenni a saját fegyverünket egy pillanatra, vagy hátat fordítani nekik) hogy leengedjék a védelmüket mielőtt el lehetne tenni őket láb alól. Vannak a csontvázak, amiket vagy le kell lökni valami mélyedésbe shotgun-nak amitől összetörnek, vagy ellőni a fejüket nyílpuskával, aminek eredményeképp koponya nélkül kapálózva futkorásznak fel alá, ártalmatlanul. A gránátvető mondjuk viszi mindkettőt simán. Vagy akár említhetném a szkarabeusz rajokat, amiket nem is lehet sebezni, csak tűzzel elijeszteni, vagy valami magaslatra menekülni előlük, vagy éppen az elementálokat, amiket el kell csalni egy bizonyos helyre (tűz elementált medencéhez, például), ahol semlegesítődnek.

A puzzle/platform rész a szokásos, annyi adalékkal, hogy itt kalandjáték jelleggel a különböző cuccokat kombinálni is kell az inventory-ban, hogy megkapjuk a továbbjutáshoz szükséges tárgyakat. Azonban a sok quest item kihangsúlyozza a tárgylista két hibáját – az egyik hogy nem látjuk az összes tárgyat, mint a korábbi részek kör alakú menüjében, a másik pedig hogy a tárgylistát görgetni lassú márpedig a játék során bőven teleszórjuk a hátizsákunkat mindenféle szirszarral, amiktől még fegyvert váltani is nehéz. A tárgykeresés itt elég nagy méreteket ölt, mivel a pályák másként állnak össze, mint a korábbi részekben - itt több kisebb pálya van, amik között oda vissza lehet (és kell) menni, és 4-8 ilyen pályából áll össze egy nagyobb fejezet, amiből van öt.

Lara mozgáskultúrája továbbra is kiváló, de néhány apró újdonságot leszámítva (oszlopokon mászás, kötélen lengedezés) változatlan. Az említett kötélen lengedezés kicsit nehézkes lett mondjuk, és az úszás továbbra is idegesítő tud lenni, mivel Lara az előző részhez hasonlóan fennakad mindenben a víz alatt (beleértve a tök sima falakat), főleg a szűk alagutakban való úszáskor, amiből van épp elég. Ha már az irányításnál tartunk, megemlítem, hogy a járművek irányítására továbbra sem sikerült ráérezniük a fejlesztőknek, pedig járműves részek is vannak bőven.

A sztori itt nagyobb hangsúlyt kapott, mint az előző részekben, számos átvezető (CGI és játékmotorral készült is) meséli el, hogy Lara éppen milyen kalamajkába is keveredett. Nem mondom, nem egy nagy durranás, de több mint az előző részekben és nekem tetszett, mert ha más nem sikerült elérnie, hogy a játék végére úgy éreztem tényleg sietnem kell, hogy időben megállítsam a kvázi világvégét. Ennek a sztori orientáltságnak az lett a hátránya, hogy az egész játék Egyiptomban játszódik, és emiatt a színpaletta és a helyszínek nem annyira változatosak, mint az előző részekben, bár azt hozzá kell tennem, hogy a készítők kihozták ebből az egy helyszínből, amit lehetett és a játékmenetre egyáltalán nem lehet panasz változatosság terén. Bónusz pontok az egyiptomi mitológiára tett korrekt utalásokért, és a valós helyszínek ihlette pályákért. Mellesleg felettébb helytállónak érzem, hogy a játék számottevő része sírokban játszódik. Végül is Tomb Raider a játék neve, vagy mi.

A mentésfájl szerint 18 óra volt, de szerintem a temérdek mentés/töltés miatt hozzá lehet ahhoz még adni vagy kettőt.

Úgy érzem a készítők nagyon jól ráéreztek, hogy miket kell továbbhozni az előző TR részekből és miket kell kihagyni, és alkottak egy ízig vérig Tomb Raider játékot. Számomra eddig a The Last Revelation a legjobb rész.

[Cori]

Nagyon jó ezeket a Tomb Raider végigjátszásokat olvasni Malleus  Alig emlékszek már valamire ezekből a játékokból: 1. rész T-rexre, meg a baromi félelmetes medvére az elején  Rémlik még valami Croft Manorosdi is, ahonnan indítani kellett a játékot (ez is az 1. részben volt?), meg valami sikátorokba rohangálás (ez lehet angel of darkness volt, de lehet hülyeséget beszélek  ). És nagyjából ennyire emlékszek a régi részekből. Később a Legendre meg Underworldre voltam rákattanva, aztán ugye jött a 2013, ami jó-jó, de nem Tomb Raider.

[Hor1]

Első Tomb Raiderem volt a Last Revelation, de elakadtam még eléggé az elején, azóta se játszottam végig.

[Malleus]

16 hours ago, Cori said:

Alig emlékszek már valamire ezekből a játékokból

 

A medve és a T-rex is stimmel, és mindkettő eléggé az elején van. Anno tudtam hogy lesz benne T-rex, de amikor szembe jött a kb harmadik pályán, akkor rendesen meglepődtem. A Croft Manor az első három rész mindegyikében benne van mint training pálya, illetve a kettő utolsó sztori pályája is ott játszódik. Sikátorok meg majdnem minden részben vannak.

[Cori]

56 minutes ago, Malleus said:

 

A medve és a T-rex is stimmel, és mindkettő eléggé az elején van. Anno tudtam hogy lesz benne T-rex, de amikor szembe jött a kb harmadik pályán, akkor rendesen meglepődtem. A Croft Manor az első három rész mindegyikében benne van mint training pálya, illetve a kettő utolsó sztori pályája is ott játszódik. Sikátorok meg majdnem minden részben vannak.

 

Akkor az biztos, h az elsővel játszottam

[getro2]

ratchet & clank nexus

nem éreztem annyira lezárás-ízűnek, mint ahogy tender írta asszem, mindenesetre tök jól szórakoztam, és én így 2016-ra már nem is hiszem, hogy sokkal többet várok egy videojátéktól, szóval a magam részéről teljesen elégedett vagyok. egyszerűen jó érzés, hogy van egy csapat, aki képes úgy futószalagon kihordva, majdhogynem 1 év/1 játék tempóban kiadni a saját dolgait (azaz konkrétan ezt a ratchet sorozatot), hogy a minőség majdhogynem töretlen maradjon, mindezt úgy, hogy közben tétova lépésekkel,  de még egy kicsit előre is haladjanak (puzzle-részek, párbeszédek terén például, az utóbbiakat talán itt élveztem eddig a legjobban). minden dicséret mellett azért meg kell jegyeznem, hogy még mindig a ps2-es harmadikat tartom az etalonnak, de nem lehet egy rossz szavam se az előző generáció felhozatalára.

[tenderlumpling]

Nem lezárás-ízű, hanem elfáradás-ízű. Érezni azért a karaktereken is, hogy valami nincs rendben, vagyis hát az elején ránk tolják ezt a gyász-terhet, amit fel se oldanak, azért így kemény kicsúszni a sorozatból. A reboot közben meg tök retardált optimista game.

[Malleus]

 

 

Tomb Raider: Chronicles

Kicsit furcsa fejezet a Tomb Raider szériában ez a rész. Az engine és a legtöbb játékmechanika ugyanaz, mint TR4-ben néhány apró változással (beleértve egy új mozdulatot, amit sehol sem magyaráz el a játék, viszont egy ponton elég fontos volt), viszont ez a rész nagyon rövid. A mentésfájl szerint kb. 7 óra alatt vittem végig, ami az előző részek 16-25 órás hosszaihoz képest elég kevés.

Ami a tartalmat illeti, a játék négy fejezetre oszlik és van közte nagyon jó és nagyon rossz is. A helyszínek változatosak, a harc/puzzle/mászkálás egyensúly itt is korrekt, és úgy összességében nincs panaszom a játékmenetre, legalábbis az első három fejezetben.

Ezek Rómában, Szibériában és egy kísértetjárta Ír szigeten játszódnak, ez utóbbi egyik kedvenc részem lett a szériában. Itt a fiatal Larát irányítjuk, és semmi lövöldözés nincs, a néhány ellenséggel trükközve kell elbánni, ezen kívül pedig kvázi tárgyűjtögetős kalandjáték az egész rész egy nagyon hangulatos helyszínen.

A negyedik fejezet viszont valami cég épületében, egy felhőkarcolóban játszódik és totál idegbaj. Baromi nehéz, tele instakill csapdákkal és ügyességi feladatokkal, erőltetett lopakodós részekkel, ezen felül még a fegyverünk is olyan, hogy manuálisan célozva gyorsabban tudunk lőni és néhány ellenségnél kell is a manuális célzás, ami ugye itt a nyomorult nyílgombokat jelenti, billentyűzettel. Még rátesz az egészre hogy bugos (guide kellett, hogy elkerüljem őket) és valami borzalmasak a szövegek és a szinkron. Nem azért, az eddigi részek sem voltak olyan hű de jól megírva, de eddig egyszer sem érte el a sorozat hogy a saját halálom kívánom a dialógok miatt – na a Chronicles negyedik fejezetének ez sikerült.

Azért összességében pozitív a benyomásom róla, de inkább tűnik egy standalone expansion pack-nak a TR4-hez mint egy önálló teljes játéknak.

[getro2]

Uncharted 4

Hát nem egy könnyű eset. Két lényeges dolog (viszonylag) röviden, mert sokat úgyse tudnék hozzátenni ahhoz, ami már elhangzott:

A történet. Egyrészt szuper, hogy ilyen sok szinten szintet léptek egyszerre, hogy annak ellenére is megvolt végre a kincskeresés érzése, hogy emellett a kincskeresés nihiljét is itt hozták be először - sok a nyugodt, bensőségesebb terepekre vitt beszélgetés, a környezetben történő, a dolgokra őszintén rácsodálkozó bámészkodás, ezek nagyon hiányoztak korábban. Az is érdekes, ahogy Nathan szép lassan kiábrándult ebből az egészből, és próbált "felnőni" - és ez a jellemfejlődés nemcsak önmagában tök jó, hogy van, de akár a Naughty Dog önreflexiójaként is lehet rá tekinteni. Lehet, hogy ők is rájöttek, itt az ideje továbblépni ezektől az elavult-gyerekes játékelemektől (most azt hagyjuk, hogy ezek önmagukban milyen minőséget hoznak), és a következő játékukban talán akár már arra is képesek lesznek, hogy elhagyják a kényelmes mechanikákat, és ne törjék meg a sztori immerzióját - nem tudom, ez lehet, hogy faszság, de nekem ez a filozófia érződik itt is és már a Last of Usban is kicsit (bár ami azt illeti, ott jobban ment, mint itt). De vissza a játékhoz, a két testvér kapcsolata, az Elenával történő konfrontálódás - ezek itt olyan szinten vannak elmesélve, amikkel videojátékban, ilyen nívós, filmszerű körítéssel még nem igazán lehetett találkozni. Az epilógus is nagyon elegáns, megható, egyáltalán nem éreztem közhelyesnek (vagyis inkább eleve a közhelyességet magát, mert nyilván annyira nem meglepő persze, hogy így ért véget) - érdemes lenne tanulni Neil Druckmanntól, hogy is kell lezárni egy sorozatot.

Aztán a játék. Lehet, ezzel a véleményemmel egyedül maradok, de végig az volt az érzésem, hogy itt semmi olyat nem látni (játékelemet, mármint), amit ne lehetett volna korábban: a kvázi-terület-felfedezgetés, a búvárkodás, az "új" platformer-elemek, a lopakodás stb-stb, ezek nagyon szuperül működnek, nagyon élvezetesek, de hogy mondjam... ezek azok a kötelező körök, amiket egy ilyen játéknak le kell tudni futnia, és amiket már korábban el kellett volna elsütni, mondjuk úgy a második rész környékén. Az tök jó viszont, hogy nincsenek arénaharcok, és hogy úgy általában is kevés a harc, pláne a nyíltsisakos, terminátor stílust megkövetelő harc - 16 óra és húsz percnyi játékidőből szerintem kevesebb, mint egy óra tett ki ilyet nálam, amiért nem győzök eleget hálálkodni a Naughty Dogos srácoknak. Szóval tényleg csak az hiányzott, hogy nem dobtak be olyan szituációkba, ahol így felkiálthattam volna, hogy "fú bazdmeg"- a Last of Us erre félóránként képes volt még úgy is, hogy a lehető legközhelyesebb settinggel állt elő, amivel 2013-ban előállhattak. Sőt, még a harmadik, amúgy sok helyen méltatlanul lehurrogott rész is a negyedik fölé nőtt ezen a téren. Persze: ami van, az tökéletesen működik, én tényleg nem tudom, mikor szórakoztam legutóbb ennyire jól lopakodós játékmenettel, mint ahogy a szigetcsoportok felfedezése is tök kellemes, meg Madagaszkár, stb, csak ezen az egész játékon végighúzódó kellemességen nem sikerült felülemelkedni szinte soha (leszámítva talán a gyerekkori részeket, meg a két böris menekülést). Persze lehet, hogy ez emberfüggő: már az, hogy a Naughty Dog képes volt meghaladni önmagát történetmesélésben, és végre a kincskeresésnek tettetett rambózást sikerült tényleges kincskereséssé emelni, egy igazán szép teljesítmény, és lehet többre kéne értékelni. Mindenesetre akárhogy nézem, ez mindenképp egy méltó búcsúja egy már amúgy is nagyon szuper trilógiának, olyan, főleg a történetmesélést érintő ötletekkel, amikről érdemes lesz még beszélni. Hiányozni fog, akármi is jön ezután.