Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Mit Játszottál Végig Legutóbb?

Recommended Posts

Posted
6 hours ago, Cori said:

Assassin's Creed Odyssey

Szintén tolom, rendületlenül. Térkép 80%-át már felfedeztem, 60-as szinten állok, fősztoriban 7.fejezetben vagyok.

Posted
3 hours ago, -OJ- said:

Szintén tolom, rendületlenül. Térkép 80%-át már felfedeztem, 60-as szinten állok, fősztoriban 7.fejezetben vagyok.

Én valahogy 83-ason fejeztem be, fejezetre nem emlékszek :D 9 van a főstoryban azt hiszem? Akkor már eléggé a vége felé jársz.

Felfedezni, azt jelenti, hogy nem "szürke", átláthatatlan a térkép? Vagy az, hogy mindent kitakarítottál az adott zónában? :D 

Annyit kifelejtettem a véleményből, hogy végig Hardon toltam, és amikor felmérgelt a az unalmasság az Atlantis DLC-be akkor levettem Normálra, de ugyanolyan lassan öltem az ellenfeleket, csak én nehezebben haltam meg, szóval visszaraktam Hardra :D 

Posted

Ti nagyon maximalistaként tolhatjátok akkor, mert én a fősztori végén nem voltam még 50-es szintű sem, a DLC-k végén pedig 72 volt. Sőt, ahogy néztem Corinak több achievementje van meg mint nekem, pedig az én szememben ez a játék 10/10, és semmi unalmasságot vagy filler-t nem éreztem benne. :D

  • Haha 1
Posted
16 hours ago, Malleus said:

Ti nagyon maximalistaként tolhatjátok akkor, mert én a fősztori végén nem voltam még 50-es szintű sem, a DLC-k végén pedig 72 volt. Sőt, ahogy néztem Corinak több achievementje van meg mint nekem, pedig az én szememben ez a játék 10/10, és semmi unalmasságot vagy filler-t nem éreztem benne. :D

Most, hogy végeztem még elő-, előveszem csak úgy mászkálni benne lol, gondoltam megcsinálom a maradék acsikat, de hülye killeket kell elérni bizonyos skillekkel, ahhoz meg nincs türelmem, várni a cooldownra :D Az egyiket megpróbáltam és nem dobta be az acsit pedig csomó ideig öltem vele emberkéket, de a steam acsi nem akart bejönni.. bugos gondolom (ahogy olvastam), meh. :( 

Amúgy a maximalistaság annyi volt, hogy le akartam tolni minden küldit, DLCt, főstoryt és kinyírni a Cult-ot, kitakarítani az Arénát és öööö felhőzni a hajót majdnem maxra... és öööh ennyi. Uff, lehet túltoltam :D De azért élveztem. Kicsit visszahozta a kedvem, hogy befejezzem az Originst, ott csomó minden visszamaradt, de a főküldit végig nyomtam. Még évekkel ezelőtt nyomtam amúgy, szerintem  vagy 4 éve, de felraktam, megnézni mi maradt vissza.

Posted
20 hours ago, Cori said:

Felfedezni, azt jelenti, hogy nem "szürke", átláthatatlan a térkép? Vagy az, hogy mindent kitakarítottál az adott zónában? :D 

Annyit kifelejtettem a véleményből, hogy végig Hardon toltam, és amikor felmérgelt a az unalmasság az Atlantis DLC-be akkor levettem Normálra, de ugyanolyan lassan öltem az ellenfeleket, csak én nehezebben haltam meg, szóval visszaraktam Hardra :D 

Hogy minden kérdőjelet felfedeztem és megcsináltam ott minden feladatot. Lakónia van még hátra, ahova most visz a sztori, Leszbosz, Athén fele, és Makedónia a DLCben. 

Én Easyn tolom, mert úgyis lopakodva pucolok mindent, tehát nem sokat számít, viszont felidegel, ha nem tudok egy Assassin szúrással megölni mindenkit. 

2 hours ago, Cori said:

úgy a maximalistaság annyi volt, hogy le akartam tolni minden küldit, DLCt, főstoryt és kinyírni a Cult-ot, kitakarítani az Arénát és öööö felhőzni a hajót majdnem maxra... és öööh ennyi. Uff, lehet túltoltam :D De azért élveztem. Kicsit visszahozta a kedvem, hogy befejezzem az Originst, ott csomó minden visszamaradt, de a főküldit végig nyomtam. Még évekkel ezelőtt nyomtam amúgy, szerintem  vagy 4 éve, de felraktam, megnézni mi maradt vissza.

Nekem is vissza kellene mennem az Originshez és megcsinálni a maradék acsikat.

Posted
14 hours ago, -OJ- said:

Hogy minden kérdőjelet felfedeztem és megcsináltam ott minden feladatot. Lakónia van még hátra, ahova most visz a sztori, Leszbosz, Athén fele, és Makedónia a DLCben. 

Én Easyn tolom, mert úgyis lopakodva pucolok mindent, tehát nem sokat számít, viszont felidegel, ha nem tudok egy Assassin szúrással megölni mindenkit. 

Uff az igen :D Ennyire nem voltam maximalista azért! :D 

Igen a critical assassination skill akkora hülyeség. Miért nem lehet egy szúrásra assasinkodni... engem is zavart, meg a crit stat, és mindig reménykedni kellett h megöljem az ellenfelet azonnal. :/

Posted

Befejeztem a Max Payne-t. Gondoltam megcsinálom Harcore-on is de mire végére értem a Grindnak egyszerűen nem maradt kedvem. Ott volt a New York Minute is, ami kezdetben kicsit könnyűnek tűnt, de úgy a felétől (8. fejezet) hatványozottan nőtt a kihívás. Addig ugyanis voltak fejezetek amik ketté lettek osztva így 3-4 perc alatt teljesíthetők voltak. Na de azután... Ott volt az utolsó előtti szint a rendőrőrsön, na az keményen megfogott. Miniboss, quick time event, és egy Boss a végén.:wacko:

Posted

A Wo Long Fallen Dynasty-t toltam végig, platináztam legutóbb (pontosabban a hétvégén). Egész jó, nem túl nehéz, de nem világmegváltó soulslike játék.

Ma pedig a Scars Above lett platina, összességében tetszett, bár elég rövid, ma a második végigvitel 4 óra volt. 

  • Like 1
Posted

Castlevania Lords of Shadow

Most hogy végigvittem már legalább értem miért a cím.

Egész hosszú kaland volt, sok platformer és logikai feladatokkal, a játék második felétől tele Bossokkal. Nem hazudok néhány puzzle megoldását megnéztem, egyszerűen nem volt kedvem hozzá. A bossok már jobbak voltak, és elég nehezek is helyenként (Knight nehézségen). Amire határozottan emlékszem az a Cornell harc, na az megfogott, de 3-4 próbálkozás után sikerült. Megjegyzem checkpointok vannak a legtöbb Bossnál, szóval nem a nulláról kezdesz ha meghalsz. 

Érdekesség hogy az ign talán azt mondta a játékról hogy a Dark Souls előhírnöke, részben érezhető. Bár míg a DS egy az egyre van kihegyezve, addíg itt néha tucatszámra fogsz küzdeni ellenségekkel. Nem beszélve hogy a kamera is ellenünk van...

Jelenleg próbálom 110%-ra megcsinálni minden szintet, ami azt jelent hogy megszerzem a gyűjthetőket és a triálokat teljesítem. Azt is jelenti hogy Paladin-non is végig kell tolni...

Posted

Unreal

Gyorsabb voltam, mint gondoltam, ma a végére értem. Egyszerre volt jó nosztalgiának, emlékeztetőnek és ötletadónak is, rengeteg régi érzés, olvasott cikk jutott eszembe és emellett adott néhány ötletet, amit majd ki akarok próbálni pályatervezésnél. Maga a játék szerintem szuperül öregedett mind játékélmény, mind megjelenítés terén. Az árnyékolás, a színes fények és a hatalmas pályák porba döngölték az akkori konkurenseket és új mércét állítottak, mondhatni ablakot nyitva a jövő felé, de nem csak a megjelenítés, hanem a fejlesztőeszközök terén is. Az UnrealEd alapozta meg a mai UDK -t, a mai napig talál az ember elemeket, ami visszavezethető az első editorig.

A végigjátszás alatt számtalanszor futott át az agyamon a rongyosra olvasott PC-X bemutató az 1998 júliusi narancssárga dupla lemezes E3 számból... (THX @payskin, akkor ismertem meg a "letette a haját" kifejezést, amit a mai napig használok hébe - hóba :laugh:) . És nem csak ez, hanem egy másik cikk is sokszor eszembe jutott, mégpedig az 576KByte Might & Magic VII tesztje, ahol a szerző feltette a kérdést, hogy a játékhoz miért nem írtak vagy licenceltek egy komolyabb grafikus motort (pl. Quake 2 vagy Unreal). Akkor letudtam magamban a dolgot egyszerűen azzal, hogy egy FPS játék motorja nem lett volna elég robusztus egy RPG meghajtására, mára viszont rá kellett jönnöm, hogy az UE teljesen jó lehetett volna egy Might & Magic címhez, csak ugye a 3DO későn kapcsolt (khm... mondjuk úgy, hogy inkább a profit maximalizáláson dolgoztak és nem a jövőbe tekintettek), akkor pedig már késő volt. Kitoltak három címet ugyanazzal az ősöreg motorral, a Might & Magic IX -hez már a LithTech motort licencelték (jóval olcsóbban, mint az Unreal lett volna), de akkorra már nem maradt elég idő és tőke, hogy rendesen végig fejlesszék a játékot. Meg kell jegyezzem, hogy minden hibája ellenére én szeretem a M&M VI + VII + VIII -at, de technikailag tényleg nagyon lemaradtak, ami különösen a hetedik és nyolcadik résznél látszik meg (a hatodik még elevickélt 98 -ban, máig azt tartom a legszebbnek, mert lényegesen több időt szántak a részletekre).

De hogy végre visszakanyarodjak az eredeti témához ez a végigjátszás nagyon jól esett, a végén pedig rájöttem, hogy nem lesz még itt másik játék, hiszen ott a kiegészítő, visszatérek Na Pali -ra :D .

  • Like 1
  • Thanks 1
  • Upvote 1
Posted
47 minutes ago, XCube said:

De jó ezt olvasni. Meghoztad a kedvem. Úgyis nosztalgiázok mostanában én is. Most a Doom 3 húz maga felé megint, csak most BFG-vel, úgy még nem csináltam. Aztán jöhet bármikor egy HL1. De lehet, hogy előtte bevállalom az Unrealt. Szinte semmire nem emlékszem belőle, csak néhány dologra, amit te is írtál: baromi jó pályatervezés, útvesztők (amikből legalább kétszer teljesen véletlen találtam ki), fenomenális hangulat és baromi jó grafika. Igen, itt szerettem meg az Unreal Engine-t, ami azóta is a szívem csücske. Ja és a zene...:wub:

  • Like 1
Posted
8 hours ago, bcom said:

Tudtam, hogy kifelejtek valamit..., a zenét. Az tényleg fenomenális. Sok track kanyarodik vissza kicsit a nyolcvanas évekbe és idéz filmes emlékeket. A SETI Track fő témája például egy az egyben a Rambo II scrore Revenge dalának fő témája, ami semmit sem von le az értékéből, sőt... .

En bloc az egész játékból árad az a pozitív töltés, amit manapság már maximum csak indie címeknél talál meg az ember. Az érzés, hogy a fejlesztők szívből készítették a lelküket beleadva.

Posted

Most majdnem infarktust kaptam. Keresem a lemezt, nem találom. Nézem a steam könyvtárat, semmi. Epic, semmi. Uplay, EAplay, semmi. GoG...megvan. Települ... ez meleg volt.

Ha már nosztalgia, Prey-t is újra kéne játszanom.

Posted
11 hours ago, XCube said:

Unreal

Gyorsabb voltam, mint gondoltam, ma a végére értem. Egyszerre volt jó nosztalgiának, emlékeztetőnek és ötletadónak is, rengeteg régi érzés, olvasott cikk jutott eszembe és emellett adott néhány ötletet, amit majd ki akarok próbálni pályatervezésnél. Maga a játék szerintem szuperül öregedett mind játékélmény, mind megjelenítés terén. Az árnyékolás, a színes fények és a hatalmas pályák porba döngölték az akkori konkurenseket és új mércét állítottak, mondhatni ablakot nyitva a jövő felé, de nem csak a megjelenítés, hanem a fejlesztőeszközök terén is. Az UnrealEd alapozta meg a mai UDK -t, a mai napig talál az ember elemeket, ami visszavezethető az első editorig.

A végigjátszás alatt számtalanszor futott át az agyamon a rongyosra olvasott PC-X bemutató az 1998 júliusi narancssárga dupla lemezes E3 számból... (THX @payskin, akkor ismertem meg a "letette a haját" kifejezést, amit a mai napig használok hébe - hóba :laugh:) . És nem csak ez, hanem egy másik cikk is sokszor eszembe jutott, mégpedig az 576KByte Might & Magic VII tesztje, ahol a szerző feltette a kérdést, hogy a játékhoz miért nem írtak vagy licenceltek egy komolyabb grafikus motort (pl. Quake 2 vagy Unreal). Akkor letudtam magamban a dolgot egyszerűen azzal, hogy egy FPS játék motorja nem lett volna elég robusztus egy RPG meghajtására, mára viszont rá kellett jönnöm, hogy az UE teljesen jó lehetett volna egy Might & Magic címhez, csak ugye a 3DO későn kapcsolt (khm... mondjuk úgy, hogy inkább a profit maximalizáláson dolgoztak és nem a jövőbe tekintettek), akkor pedig már késő volt. Kitoltak három címet ugyanazzal az ősöreg motorral, a Might & Magic IX -hez már a LithTech motort licencelték (jóval olcsóbban, mint az Unreal lett volna), de akkorra már nem maradt elég idő és tőke, hogy rendesen végig fejlesszék a játékot. Meg kell jegyezzem, hogy minden hibája ellenére én szeretem a M&M VI + VII + VIII -at, de technikailag tényleg nagyon lemaradtak, ami különösen a hetedik és nyolcadik résznél látszik meg (a hatodik még elevickélt 98 -ban, máig azt tartom a legszebbnek, mert lényegesen több időt szántak a részletekre).

De hogy végre visszakanyarodjak az eredeti témához ez a végigjátszás nagyon jól esett, a végén pedig rájöttem, hogy nem lesz még itt másik játék, hiszen ott a kiegészítő, visszatérek Na Pali -ra :D .

Good old times. Azt hiszem ez volt az első FPS játék amivel játszottam. Sosem felejtem el, hogy faterom ott cigizett a számítógép előtt, én meg mellette a kanapén néztem. Akkoriban olyan fiatalon úgy emlékszem, hogy számomra kicsit félelmetes volt. Pont ez miatt örök élet csalással játszottam végig, de ettől független szép emlékek kötnek hozzá. A második rész sajnos ennyire már nem maradt meg bennem. :D

Posted
1 hour ago, bcom said:

Ha már nosztalgia, Prey-t is újra kéne játszanom.

A Prey -t nem is olyan rég játszottam újra. Jó játék, szeretem. Mit nem adnék ha valahogy hozzá tudnék jutni az eredeti 98 -as devbuild -hez. Ha George Broussard nem cseszte volna el a 3D Realms -t a DNF -fel annyi jó játék jöhetett volna tőlük még saját technológiával. A Prey akkori állapotában alsó hangon Unreal szinten volt, megfűszerezve a portal technológiával és rombolható környezettel.

1 hour ago, moody said:

Good old times. Azt hiszem ez volt az első FPS játék amivel játszottam. Sosem felejtem el, hogy faterom ott cigizett a számítógép előtt, én meg mellette a kanapén néztem. Akkoriban olyan fiatalon úgy emlékszem, hogy számomra kicsit félelmetes volt. Pont ez miatt örök élet csalással játszottam végig, de ettől független szép emlékek kötnek hozzá. A második rész sajnos ennyire már nem maradt meg bennem. :D

Félemetes is volt, főleg az addig nem megszokottnak számító ellenfelek miatt, akik jóval intelligensebbek és gyorsabbak voltak mint bármi más korábban.

Az Unreal II egy rakás szar az elsőhöz képest. Nincsen semmi atmoszférája, nem ad semmi különösebb élményt.

Posted
1 hour ago, XCube said:

A Prey -t nem is olyan rég játszottam újra. Jó játék, szeretem. Mit nem adnék ha valahogy hozzá tudnék jutni az eredeti 98 -as devbuild -hez. Ha George Broussard nem cseszte volna el a 3D Realms -t a DNF -fel annyi jó játék jöhetett volna tőlük még saját technológiával. A Prey akkori állapotában alsó hangon Unreal szinten volt, megfűszerezve a portal technológiával és rombolható környezettel.

Félemetes is volt, főleg az addig nem megszokottnak számító ellenfelek miatt, akik jóval intelligensebbek és gyorsabbak voltak mint bármi más korábban.

Az Unreal II egy rakás szar az elsőhöz képest. Nincsen semmi atmoszférája, nem ad semmi különösebb élményt.

Hogy játszottad az Unrealt? D3d-ben nem reagál a brightness állításra és tök sötét minden, viszont tudok 1366x768 felbontást állítani llaptopon.

Ha Glide3d-ben a legjobb felbontás 1024x768. Van nagyobb is, de szétmosódik minden. Ezen reagál a brightness-re. Meg software renderen is, és ott van normális felbontás de úgy meg csúnya a textúra.

Olvastam több helyen ezt a brightness problémát, de nekem nem igazán segít semmi.

Posted
49 minutes ago, bcom said:

Én az OldUnreal 227i patchet használom és ajánlom mindenkinek. Támogatja az össze modern felbontást, kijavít sok hibát és megszünteti az egérgyorsítás problémáját.

https://www.oldunreal.com/downloads/unreal/oldunreal-patches/

Felraktam még egy DX11 renderert, azzal korábban már játszottam a játékot, de most valamiért akadozott vele, így visszaváltottam a patchben lévő DX9 verzióra. Az egyébként a modern rendererek közül a leg korhűbb, 99,9% -ban ugyanazt a látványt adja, mint az eredeti DirectX renderer. A DX11 -es verzióban rengeteg új effekt van, ha gondolod próbáld ki, de a DX9 az tényleg autentikus.

Emellett bekapcsoltam az eredeti fegyverhangokat visszhozó mutatort, az benne van alapból a patchben.

Szerk.: Ez a patch egyébként jó a legtöbb első Unreal motorral szerelt játékhoz.

Posted

Horizon: Forbidden West

Becsületből végigjátszottam, ha már bekerült PS Plusba. De ennyi, ennél jobban továbbra sem tudott ez a sorozat megmozgatni. Nem vitatom el tőle, amit jól csinál, de valamiért az én DNS-em egyszerűen nem kompatibilis a sorozatéval. Van ilyen.

Posted
2 hours ago, XCube said:

Én az OldUnreal 227i patchet használom és ajánlom mindenkinek. Támogatja az össze modern felbontást, kijavít sok hibát és megszünteti az egérgyorsítás problémáját.

https://www.oldunreal.com/downloads/unreal/oldunreal-patches/

Felraktam még egy DX11 renderert, azzal korábban már játszottam a játékot, de most valamiért akadozott vele, így visszaváltottam a patchben lévő DX9 verzióra. Az egyébként a modern rendererek közül a leg korhűbb, 99,9% -ban ugyanazt a látványt adja, mint az eredeti DirectX renderer. A DX11 -es verzióban rengeteg új effekt van, ha gondolod próbáld ki, de a DX9 az tényleg autentikus.

Emellett bekapcsoltam az eredeti fegyverhangokat visszhozó mutatort, az benne van alapból a patchben.

Szerk.: Ez a patch egyébként jó a legtöbb első Unreal motorral szerelt játékhoz.

Köszi, közben megtaláltam én is. :) És letöltöttem egy 5gb-s textúrapakkot is. Az 500 megás játékhoz... :D

Posted
54 minutes ago, bcom said:

Köszi, közben megtaláltam én is. :) És letöltöttem egy 5gb-s textúrapakkot is. Az 500 megás játékhoz... :D

Azt én is letöltöttem, de végül nem raktam fel. Meglepő módon nem is hiányzik annyira a játéknak, szóval azt tanácsolom, hogy először nézd meg nélküle.

Posted
7 hours ago, XCube said:

Az Unreal II egy rakás szar az elsőhöz képest. Nincsen semmi atmoszférája, nem ad semmi különösebb élményt.

Tudom nem sok embernek szíve csücske az Unreal 2, de én imádtam gyerekként. A váltogatható lőszerű grenade launcher volt a kedvencem, meg az Assault Rifle (amit mi szimplán kristályszórónak hívtunk a haverokkal :D ) Számtalanszor végigjátszottam. De egyébként marha sok hülyesége van (mint a döglassú mozgás, buta AI, missziók közti szünetek az anyahajón - amit én szerettem lol -, meg, hogy semmi köze az Unreal 1-hez kb, DE Unreal Tournamentbe meg ott voltak a Skaarjok mint játszható fajok, mindig azt vártam lesz valami folytatás velük) és nem is sokszor játszottam ki azóta, de én szerettem gyerekként.

Unreal 1 meg annyira sötét volt még a legelején, és sosem tudtam láthatóra csinálni, hogy sosem toltam még az első pályát se. Azóta többször felraktam de sosem jutottam túl az első pályán valamiért... mindig abbamaradt. De már nagyon érik egy végigjátszás! 

Posted

Castlevania LoS

110%

Meglett. Azért ilyenkor előjönnek problémák amik első végigjátszásra nem. Például a kamera egyes platformer részeknél gyilkos, ÉS idegesítő egyben. A Paladin nehézségi szint egy vicc az Ultimate Light és Shadow használatával, de sajnos ezek nagyon limitáltak. Az is igaz hogy van olyan boss ahol egy ütés és halott vagy.

A triálokkal ment el a sok idő, némelyik nagyon bonyolult.

Jöhet a DLC meglátom lehet hogy nem lesz meg az összes achievement, de nem kizárt (már csak ezek hiányoznak)...

Posted
5 hours ago, Jimkingdom said:

Az egyik legalulértékeltebb játék valaha.

Posted

3BV7NOt.jpg

Jade Empire

Utóbbi másfél évben végigvittem minden lényegesebb kínai rpg-t ami elérhető volt angolul. Anno nem érdekelt ez a játék, de így, hogy belerázódtam a wuxia/xianxia műfajba úgy döntöttem, be kell pótolnom ezt a klasszikust is.

A játék le sem tagadhatná, hogy Bioware játék, rögtön az elején fejbe vág a ’te vagy a kiválasztott’ trope-pal, de a klisés kezdet után egy egészen érdekes és fordulatos történet kerekedik ki belőle. A játék világa, vizuálisan a kínai építészetre, művészetre és öltözködésre épít, és nagyon hangulatos, látványos lett. Ez meg van spékelve jó néhány fantasy elemmel, az akrobatikus harcművészetektől kezdve, a varázslatokon és gólemeken át, egészen a repülőgépekig. Annak ellenére, hogy alapjában véve kínai fantasy, számos olyan sajátossággal bír, amitől a hasonló kínai játékokhoz képest is egyedi élményt ad.

A történetmesélés dialógusokon keresztül történik, bár főhősünk nincs szinkronizálva, amiért én nem vagyok oda. Nincs problémám a sok beszélgetéssel, egyes kínai játékokban voltak olyan 20 perces cutscene-ek amiben csak ültek a tábortűz körül és beszélgettek, de azok párbeszédek voltak, itt meg sokszor éreztem úgy, hogy csak monológokat hallgatok és sokszor a karakterek is túl bőbeszédűeknek tűntek. Ebben az sem segített, hogy a párbeszédek során a legtöbb esetben csak a barátságos vagy bunkó reakció közül választhatunk, így ritkán éreztem úgy, hogy igazi dialógusoknak lennék szem és fültanúja. A játékban van moralitás rendszer is, amire leginkább negatívumként tudok tekinteni. Próbálják úgy beállítani, mintha két szemben álló filozófia lenne, de a konkrét döntéseknél leggyakrabban a nagyon segítőkész és a röhejesen gonosz között tudunk választani. Szerintem elég komolytalan lett.

Ennek ellenére azt mondom, nem rossz az írás, a világ és a lore jól kidolgozottak, a társaink elég színes társaság, vannak érdekes karakterek, a mellékküldetések nagy része pedig kimondottan tetszett, voltak egészen drámaiak és felettébb humorosak is.

A harcrendszer valós idejű, a szokásos könnyű-, nehéz támadás, kitérés, blokk elemekkel dolgozik. Számos harcművészet és varázslat közül választhatunk, mindegyik egyedi animációkkal és erősségekkel rendelkezik. Nekem tetszett a harc, látványos és egy két idegesítő ellenségtípust leszámítva szórakoztató volt. Kár, hogy az rpg rendszernek köszönhetően nem tudunk annyira kísérletezni a stílusokkal, mivel egy végigjátszás alatt csak néhányat tudunk igazán felfejleszteni.

Az audio részre nem tudok rosszat mondani, a karakterek szinkronja remek lett, a zenei aláfestés pedig csak még jobban megalapozza a hangulatot. Ahhoz képest, hogy milyen régi darab, nem volt vele semmilyen technikai problémám, csak az első elindításhoz kellett trükközni.

Érdekes darabja a játéktörténelemnek, talán kicsit alulértékelt is, a Bioware többi játékához képest. Nekem határozottan tetszett, örülök, hogy végigvittem, igazi gyöngyszem és szerintem ma is megállja a helyét!

  • Upvote 2
Posted
15 hours ago, Viktor said:

Az egyik legalulértékeltebb játék valaha.

Azt nem tudom, de a dobozán azt írja "Award-Winning" szóval a szaksajtó nem értékelte alul. Talán picit elfeledett, mert tényleg nagyon jól eltalálták a platformer elemeket és harcrendszert. Ráadásul 2010-es és nem készült se folytatása se remakeje az újabb konzolokra (Xbox 360ra és PS3-ra jelent meg eredetileg). Én személy szerint nagyon jónak tartom, és biztos nem mentem volna el odáig hogy 110%-ra végigvigyem mind az 50 szintet, plusz DLC-k!!!

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...