Mit Játszottál Végig Legutóbb?

[Jimkingdom]

Super Lucky Tale. Könnyű kalandnak indult, aztán az alapjáték vége fele kezdődött érződni hogy a kamera amire sokat panaszkodtak tényleg nem a legjobb. A 2 DLC-ben aztán ez egészen elment addig hogy végül volt egy nem látható ellenség is a játékban. A kamera... 8-10 órás játékhoz képest 6-8 órás grindolás kellett a 99.999 érme megszerzéséhez. De ez volt a könnyebb mint utóbb kiderült. Mindkét DLC úgynevezett Boss-ához volt egy-egy no hit achievement. Az elsőt 5-6 óra alatt megszereztem, nem gondoltam akkor még hogy ez volt a könnyebb. A Foxamania nevezetű másoknak 1-2 óra alatt megszerezhető (youtuberek szerint), nekem ez majdnem 20 óra lett, közben 100x megfogadtam többet platformerekkel nem idegesítem magam. Így a Spyro Trilógia megy a levesbe! Életem legnehezebb 100%-os teljesítménye volt ez a játék. 

[Malleus]

 

Gujian 3 (古剑奇谭三)

 

Nemrég bekerült az érdeklődési körömbe a kínai kultúra. Ennek okán elolvastam két történelemkönyvet és a Nyugati Utazást, most olvasom a Három Királyságot, és ha már belelendültem megnéztem néhány Wuxia filmet, sőt még sikerült találnom pár klassz kínai metál együttest is. Gondoltam, ha már ide jutottam, kimaxolom a kínai életérzést, és keresek egy játékot is onnan. Így akadtam rá a Gujian 3-ra. A játék a Xianxia stílusba tartozik, ami leegyszerűsítve talán a high fantasy-hoz hasonlítható, nagy volumenű történetek, ahol a halhatatlanok beleavatkoznak a halandók dolgába, tündérek és démonok állnak több évszázados konfliktusban, és a hősök gravitációt meghazudtoló kardpárbajokban mérkőznek meg egymással, mindezt áthatva a kínai folklórral, mitológiával és történelemmel. Na, nekem pont ez kellett.

Az rögtön az elején szembetűnik, hogy mennyire látványos a játék. A helyszínek varázslatosak és változatosak, és a fejlesztők nem fukarkodtak az élénk színek használatával. Van itt minden, kvázi történelmi kínai városkák, sejtelmes erdők, bizarr álomvilágok, amik közt akad lávafolyamok szabdalta hegyoldal, sivatagi tengerpart vagy akár egy megelevenedett kínai színdarab is. A legtöbbjükön csak mászkálni és nézelődni is élmény, pedig grafikai technológiailag nem is nagy cucc a játék. Hiába, ennyit tesz az ’art direction’. Hatalmas bónusz pont továbbá a fotó módért, és az Ansel támogatásért. Mit ne mondjak, van mit lencsevégre kapni.

A történetről nehéz írni, egyrészt a spoilerek miatt, másrészt mert annyira sok minden történik a játékban, de az alaphelyzet körülbelül a következő. Spoiler-be teszem, bár ez az első egy-két óra alatt kiderül.

Spoiler

A játék világa két részből áll, az egyik a ’common realm’ amibe beletartozik a mennyország, a halandók világa és az alvilág, illetve a szellemvilág, amelyben tündérek, démonok és hasonló lények élnek. Az egyik tündér klán, a ’shadowchaser’-ek generációk óta őrzik a világok közti átjárót. Királyuk, Xuange, halálos sebet kapott, és érzi, hogy nincs sok ideje hátra, azonban kiderül, hogy van egy ikertestvére, Beiluo, akit gyermekkorában száműztek és a halandók világában nőtt fel. Xuange odahozatja a klán városába, hogy rábízza az uralkodást, de Beiluo a háta közepére sem kívánja ezt a felelősséget és inkább visszatérne a halandók közé. Azonban az események hamarosan felgyorsulnak, és nyilvánvalóvá válik, hogy nincs visszatérés a régi életbe.

A játék világát áthatja a taoista és kínai mitológia, és történelem, emiatt a háttere és a lore nagyon gazdag, és én nagyon élveztem a felfedezését. Bár van némi ismeretem ezekről, néhány dolognak utána kellett néznem (pl. hogy mi az a Trigram), de úgy is visszaköszön a taoizmus, mint pl. a sebzéstípusok, amelyek a taoizmus elemei (tűz, víz, föld, fa, fém). Ami a történelmet illeti, a sárga császár uralkodásának ideje kap nagyobb szerepet a történetben, és ez a kor ábrázolva is van, ami nekem különösen tetszett. Sok fantasy világnak van több ezer évre visszamenő történelme, de szerintem nem sok van, amelyiknek van saját kőkorszaka, itt pedig ezt adja a kínai történelem, mivel a sárga császár a késő neolitikum uralkodója volt. Kína sámánisztikus korszakának, építészetének és kosztümjeinek (nyilván fantasy-asított) ábrázolása az egyik kedvenc részem volt a játékban.

A játékmenet két fő részből áll (a mászkálás mellett), a harcból, valamint a beszélgetésekből. A harcrendszer nem bonyolult: van stamina, de ez csak a dodge-hoz és a blokkoláshoz kell. A kardlengetés ingyen van, viszont az ellenségeknek vannak olyan támadásaik, amikből csak speciális képességekkel lehet őket kizökkenteni, tehát nem tudunk csak úgy spammelni. A speciális képességek használatához pedig energia kell, amit sikeres támadásokkal gyűjthetünk. Nagyjából ennyi a lényeg, a harcrendszer összességében jó és az összecsapások látványosak. Az alap ellenségeken kívül természetesen vannak boss harcok is. Én normál nehézségen kezdtem a játékot, de volt néhány, amelyikkel megszenvedtem, főleg a játék eleje felé. Így visszagondolva vicces módon talán az első (tutorial?) boss az egyik legnehezebb. Megemlítem még, hogy némelyik harcban vannak QTE-k ami szerintem kb. megbocsáthatatlan vétség, de szerencsére ritkák, és nem az instakill fajtából valók. Ami a beszélgetéseket illeti, a feleletválasztás nagyon ritka, inkább csak sima dialógusok vannak, ezekből viszont rengeteg. Valaki írta a neten, hogy néha olyan a játék mintha egy Xianxia sorozatot nézne az ember. Ebben van valami, de ez engem egyáltalán nem zavart. Szerintem minden dialógus ad valamit a sztorihoz, a lore-hoz vagy a karakterekhez.

Azonban a játékmenet nem csak ennyiből áll. Először is vannak mellékküldetések. Ezek egy része üres fetch quest, van, amelyik csak egy extra jelenet és ennyi, de vannak hosszabb küldetések is. Ez utóbbiaknál nyilvánvaló, hogy komolyan ad majd a lore-hoz, a többinél rá kell érezni. Általában ha egy quest valamelyik csapattársunkra mutat vagy utal, azt érdemes felvenni. Ezen kívül vannak még egyéb elfoglaltságok, mert hát ezek nélkül egy rpg nem rpg. Van egy kártyajáték, lehet horgászni, de van egy pont a sztoriban, az igazi tűzkeresztség, amikor kapunk egy … zsebdimenziót.

Na itt kezdődik csak a „móka”. Itt lehet craft-olni dolgokat (fegyver, páncél, kosztüm, stb.) valamint új crafting recepteket fejleszteni (research). Ezekhez kellek alapanyagok, amiket vagy expedíción szerzünk, vagy a farmon termelünk. A farmhoz magok kellenek, amiket kereskedőtől lehet venni. Az expedíciókhoz szolgák kellenek. Ilyeneket úgy szerezhetünk, hogy a kalandozásaink során legyőzünk néhány kijelölt ellenséget, akik csatlakoznak hozzánk. Őket el lehet küldeni bejárt területekre, halászni vagy a bányába. Oké, akkor van alapanyagunk, de ez nem elég, kellenek szakemberek is. Őket melléküldetések során győzhetünk meg, hogy csatlakozzanak hozzánk. Velük lehet craft-olni és research-elni. Ez utóbbi egy minigame, amit el lehet rontani, és akkor odavesznek az alapanyagok is, úgyhogy sikerült hamar felhúznia. Szerencsére van hozzá guide. De ami a hab a tortán: szakembereink és szolgáink minden munkával fáradnak, és ha fáradtak, akkor etetni kell őket, amihez kaja kell, amit megint csak craft-olni és research-ölni kell, amihez megint csak alapanyagok kellenek, amit megint csak termelni kell vagy vásárolni és ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Most akkor mentsem meg a világot, vagy menedzseljek egy farmot? ... Egy idő után belerázódik az ember a zsebdimenzió dolgaiba, de számomra ez a rész már kicsit a bloat kategória. Egyszerűen túl sok mikromenedzsment kell hozzá. Jah, amúgy van egy házunk is, aminek a kertjét mi rendezhetjük be, amihez a tárgyakhoz szintén craft/research kell, vagy expedíciókról beszerezni őket…

Ezt leszámítva, amit a fő sztorit illeti, a játék lineáris. Van egy két rész, amikor a dialógusokban választhatunk választ, de ezeknek nincs lényegi befolyása a sztorira. A játék több kisebb nagyobb helyszínből áll, és bár egy idő után megkapjuk a képességet, hogy oda-vissza utazzunk, ez igazán csak a mellékküldetések miatt kellhet. Azért érdemes időnként visszanézni, mert néhány mellékfeladatot csak akkor látunk a térképen, ha odautazunk.

Amit legnagyobb negatívumnak szoktak felhozni a játékkal kapcsolatban, és muszáj megemlíteni, az az online követelmény. A játék a mentéseinket csak szerveren tárolja, tehát gyakorlatilag nem lehet internet nélkül játszani. Nekem ezzel semmi gondom nem volt, de meg tudom érteni, ha valakit ez zavar. Van még egy gyakori bug, amikor a játék kínai nyelvet állít be alapból. Kellett némi google-fu mire rájöttem, hogy kell átállítani angolra. Az utókornak erre már nem lesz szüksége, mivel csináltam erre egy guide-ot.

Összességében a játék számomra hatalmas élmény volt. Egy nagy, eposzi kaland, varázslatos helyszíneken, emlékezetes társakkal és ellenségekkel, egy olyan világban ahol eddig még nem „jártam”, és ami alulreprezentált a játékiparban, legalábbis itt nyugaton. Csak ajánlani tudom.

---------------------------------------------

Találtam még két érdekes olvasnivalót ami kapcsolódik a játékhoz, azoknak akik szeretnének egy kis betekintést a játékipar ezen, nálunk szerintem alig ismert szegletébe.

Az egyik egy cikk a kínai játékipar, és azon belül főként az rpg-k történetéről

https://felipepepe.medium.com/before-genshin-impact-a-brief-history-of-chinese-rpgs-bc962fc29908

A másik pedig egy rajongói írás a két legnagyobb kínai rpg franchise (Chinese Paladin és GuJian) történetéről

https://steamcommunity.com/sharedfiles/filedetails/?id=2066944863

 

 

[moody]

Lehet hülyeség ide írni, de azért mégsem.

World of Warcraft

Nem égtem ki, és nem is egy újabb szünet tartás, egyszerűen már nem érdekel. Az újabb kiegészítők közel sem adják már azt az igazi MMO feelinget mint amibe a 2000-es években beleszeretett több millió játékos. A Classic meg jó volt, sok óra nosztalgiát adott, de újdonságot túl sokat nem. Előfizettem két hónap szünet után, de csak be-be lépkedem hogy a haverjaimmal pár órát elüssek. Az biztos, hogy egy jó nagy utazás volt, az a világ amit a Blizzard megteremtett gyakorlatilag utánozhatatlan, ha tetszik ha nem. Ami felé halad a játék az nekem már nem fekszik, és időm sincsen rá. Őrülnék neki, ha egyszer még átélhetném azt az MMO érzést amit ez a játék nyújtott, de ahogy elnézem a sok szemetet a piacon ez nem mostanában lesz.

Mindenesetre köszi Blizzard. Nem zárkózom el attól, hogy még fogok játszani vele, de ennek nem sok esélyét látom az irány végett.

[JoeJoeJoe]

Psychonauts 2

A psychonauts első része még 2005-ben jelent meg, itt talán sokaknak ismerős lesz, anno teljes játék volt a gamestarban. Én is akkor találkoztam vele először és teljesen elvarázsolt az eszement cselekmény (volt egy tüsszentőpor, ami által az az emberek kitüsszentették az agyukat...), a karikatúraszerű vizualitás, az ötletes képességek, de legfőképp az eszméletlenül kreatív pályák, amik mind más vizualitással, történettel és slusszpoénnal rendelkeztek. Egyszer egy konteós agyába kellett betörni, ami egy kitekeredett kertvárosba játszódott, ahol mindenki kém, de említést érdemel még a hal város, ahol mi vagyunk a godzilla, vagy a terepasztal, ahol napoleont kell legyőzni egy társasjátékban. Persze megvoltak a hibái (óh, hogy az a rohadt húscirkusz!), de imádtam. 

Kimondani is szörnyű, de 16 évet kellett várni a folytatásra és így ebben a korban a játék még talán furább, mint az első rész idején. Miért? Mert annyi játékmenetbeli újdonság van benne, mint mondjuk az assassin's creed sorszámozott részei között. Ez sok esetben baj lenne, de mivel a 3D-s platformer műfaj ahogy én látom nagyjából kihalt, ezért kimondottan furcsa élmény volt újra időt tölteni ezzel a régi, de cseppet sem idejétmúlt mechanikájú játékkal. 
A sztori szerint hősünk, Raz végre kikerült a nyári táborból és kezdő psychonauta gyakornokká vált. A prologusban elrabolják az ügynökség vezérét és az okokat keresve többször belebotlunk egy psy nevébe, akit mindenki halottnak hitt és legutóbb a nagy öregek (a psyconauták alapítói) együttes erővel is alig bírták legyőzni. Feladatunk, hogy meggátoljuk a visszaérkezését és leássunk az ügynökség történetében, hogy rájöjjünk miről is van szó. 
Kicsit sablonosnak tűnik a történet, viszont a játék zsenialitása, hogy mivel emberek elméiben járunk, ezért minden pálya színesíti a cselekményt. A psychonauták alapítóinak elméjét bejárva megismerjük a tragédiáikat, átéljük lelki bajaikat, de a főellenség elméjébe is járunk és felfedezhetjük mi motiválja. Ami végső soron egy rendkívül érzelmes befejezésbe csúcsosodik ki (nem, nem anyázás, mint a húscirkusznál ). Az kell mondjam, hogy ez a második rész történetben nagyot lépett előre és talán ez a legnagyobb érdeme is. És az a csodálatos, hogy továbbra is megmaradt színes, fura, humoros, jópofa, könnyed kis platformernek. Csak épp mikor rájössz, hogy miért kell üres piásüvegek között ugrálni, akkor lehet kis zavar az erőben. 

A játékmenet mint mondtam maradt a régi. Egyfelől bejárhatjuk az psyconauták intézményét és a környékét, kincseket keresve, illetve bejárhatjuk az eszeveszett elmebeli pályákat és rendbetehetjük a dolgokat. Új képességből mindösszesen hármat kapunk, mondjuk az egyikkel egy kis papírklónt tudunk csinálni magunkból, ami segít a harcban. És ha túl távol kerülünk tőle, akkor papírrepülővé változik és repülőgép hangját utánozva jön utánunk. Azon kívül lehet vele beszélni és elképesztően cuki  . 
Szóval inkább a pályák lényegek. Amiket nem lőnék le, mert fantasztikusak! Ismét rendkívül kreatívak, van egy központi témájuk és szólnak valamiről (tanulni ebből a játékból nem lehet, de amúgy igen ügyesen vizualizál és magyaráz pszichológiai dolgokat. Úgy, mint archetípusok, lelki sérülések, hasadt tudat, érzékelési túltöltődés). Egyszerűen öröm bejárni őket. Rengeteg gyüjtögetnivaló van, ami segít előrelépni a ranglétrán, képességeket ad, stb. Ezer éve nem volt ilyen, de én itt összegyüjtöttem mindent. Kivittem 100%-ra a játékot, mert nem akartam elengedni és tök jó volt bejárni még egyszer ezeket a pályákat. A kedvencem ezúttal talán a könyvtáras pálya volt, ahol könyvekbe lehetett belebújni és 2D-be ugrálni a bekezdéseken, meg kivágott illusztrációkkal beszélgetni. De az LSD woodstockos koncert és a kórház-kaszínó téma ötvözetéből kialakult őrület is megér egy misét. 

Egy fontos újítás került a játékmenetbe. A harcrendszert gördülékenyebbé tették. Immár négy képességet lehet gyorsgombra rakni és kell is, mert minden ellenség másra érzékeny. Így a harc nagyon ötletes és a végéig érdekes tud maradni, mert folyton adaptálódni kell a szituációhoz. 

A grafika elég pofás egyébként. Nem kimondottan csodaszép, de igényes felbontásúak a textúrák és a fényekkel is szépen bánik. A karaktermodellek is szépek és a látótávolság is elég nagy a nyitottabb részeken, így tényleg könnyű beleélni magunkat a játékba.  

Összegezve én rendkívül élveztem a játékot. 20 óra volt, de folytattam volna még szívesen. Remélem lesz folytatása még, bár ott lehet már el fog kelleni pár újdonság. Szerintem egyenértékű az első résszel, még ha az újdonság varázsa nincs is már jelen.

9/10

[Leon121]

Én otthagytam a hányós főzőműsoros bossoknál, ott teljesen elvesztettek. 

[Cori]

Final Fantasy Tactics The War of the Lions - Ez egy csodálatos játék volt. A harcrendszer tipikus körökre osztott taktikai RPG, ami áll a harc részből és a nagy térképből. A nagy térképen tudsz fegyvert, ruhát, itemeket vásárolni az egységeinknek, amiket aztán használhatunk a harcban.

Ez mind szép és jó, de a legszebb része a játéknak a ZENE és a történetvezetés.

A zene tökéletes, nem a megszokott ambient zene, sokkal filmesebb de baromira illik, a történet komolysága miatt. Minden egyes kompozíció zseniális (és ugyanez a koma írta a Vagrant Story zenéjét, ami szintén fenomenális). Csak hallgassatok bele párba: csata közbeni zene 1, 2, 3 vagy ilyen gyönyörűség, vagy sejtelmes beszélgetések alatti zene, még egy, vagy a kedvencem... Na de elég ennyi, minden percét imádtam ennek a soundtracknek.

A másik pedig a történetvezetés, karakteres, történet írása, mind kiváló. Hasonlít a Chrono Triggerben arra, hogy nem sok üresjárat, felesleg van a csontján, minden missionek lényege van a történet szempontjából (kivéve 3-4re a durván 60 missionból). A karakterek nagyon jól meg vannak írva, bár a jó karaktereknek nincs olyan fejlődése mint a rosszaknak, VISZONT a rosszak annyira jók és olyan sok van belőlük, mind érdekes. Végre a párbeszédek is felnőttesen vannak megírva annak ellenére, hogy a játék full japán, de ez nem érződik rajta, nagyon komoly, nincsen felesleges cukiskodás, idiótáskodás. 

A story egyébként az angol Rózsák háborúját veszi alapul amit aztán kiegészít egy kis fantasy körítéssel a végefelé. A lényeg, hogy mindenki mindenki ellen, összeesküvések, karakterek ezrei kapnak szerepet és ahogy az egész végig van vezetve az zseniális. 

A karakterek kasztjait bizonyos szinten szabadon váltogathatjuk, az egyik kasztban megszerzett képességet tovább lehet vinni a következő kaszt használatába is, nagyon fluid az egész. Ezer féle kaszt, képesség, fegyver, lehetőség, nagyon komplex kis játék, de amilyen nehezen indul annál könnyebb lesz, ahogy kezdjük megismerni és kiismerni a játék kiskapuit.

Végre egy játék amit a japánok csináltak és nincs tele bugyuta párbeszédekkel. Annyira elegem van az olyan játékokból ami egy 12 éves gyerek értelmi szintjén van, vagy a játék megjelenésében vagy az írásban, vagy mindkettőben (de inkább mindkettőben). Hihetetlen, hogy mekkora kreativitása van a japánoknak mégis képesek leragadni a hajtépően idegesítő tinédzser korosztály értelmi szintjén. De ez nem ilyen, ez komoly, ez összetett.

Minden percét imádtam, ez egy kurva jó játék és mindenkinek tudom ajánlani aki kicsit is érdekel a műfaj. (Ha valaki játszani szeretné a PSP verziót ajánlom, sokkal jobb az új fordítás a régihez képest)

[Malleus]

 

Assassin's Creed Liberation

 

Úgy egy éve játszottam az AC3-mal és ez a játék ahhoz kapcsolódik, de csak most jutottam rá, hogy végigvigyem. Nem csak a korszak ugyanaz, de az engine és a játékmenet nagy része is az AC3-ból van átvéve.

A játék New Orleans-ben és környékén játszódik, a főszereplő pedig Aveline, aki amellett, hogy nő, egy francia kereskedő és egy afrikai rabszolga gyermeke. Ez szerintem érdekes háttér, és külön tetszett, hogy ez szerves része mind a sztorinak, mind a játékmenetnek. A történet szerintem egész jó lett érdekes karakterekkel, viszont a történetmesélés elég szétszórt, és nehéz követni, főleg a játék eleje felé. Ezen az sem segít, hogy sok információ mellékfeladatok mögé van rejtve, így ha valaki csak végigszalad a fő sztorin, akkor nem kap teljes képet.

A játékmenet alapjai tehát az AC3-ból lettek átemelve, minden előnyével és hátrányával együtt. A parkour jó, de benne van az a nehézkesség, ami a korai AC-kben, a harc pedig sima counter alapú, de csillagos ötös animációkkal. Ezen felül van viszont egy nagy újdonság, a perszóna rendszer. Főhősnőnk háromféle ruházat közül választhat, amik alapjában véve módosítják a játékmenetet. Az aszaszin szerelés minden harci képességgel és fegyverrel rendelkezik, tud mászni, viszont alapból gyanús az őröknek. A ragszolga ruházatban nincsenek nehézfegyvereink, de bármilyen embercsoportban el tudunk vegyülni, és alapból senki sem hederít ránk. Az úrihölgy ruházatban pedig nem tudunk semmilyen parkour mozdulatot végezni, viszont például le tudunk fizetni őröket, vagy elcsábítani férfiakat. Van pár küldetés van, aminél választhatunk, hogy melyiket használjuk, ezen kívül inkább a mellékfeladatoknál számít. Ezek között vannak olyanok, amik csak egy bizonyos perszóna számára elérhetők.

Ha már mellékfeladatok, van itt is mindenféle tennivaló, de amiket szerintem érdemes megcsinálni az a napló oldalak összegyűjtése és a CitizenE célpontok felkutatása. Az előző sokat ad a sztorihoz, az utóbbi pedig extra információt ad az enciklopédiába és befolyásolja a befejezést. A gyűjtögetni valók megkeresését sajnos nehezíti, hogy nem látni őket a térképen, csak ha közel kerülünk hozzájuk, ami nem túl szerencsés megoldás. Szerintem nem ezzel kellett volna nehezíteni a játékon. Ami pedig az enciklopédiát illeti, kicsit csalódás, mivel csak a fontosabb karakterekről van benne információ, a híres helyszínekről, épületekről csak kép van. Legalább felsorolja őket, így utána tudok nézni wikipédián, de azért egy olyan játéknál amiben ekkora edutainment potenciál van, nem ezen kellett volna spórolni.

Maga a menük dizájnja sem jött be, konkrétan az, hogy mennyire lassúak. Például a térkép gomb megnyomása után kb. 4 másodperc mire bejön a térkép, és ez baromi sok, főleg, azt nézve, hogy milyen gyakran kell ránézni.

A játék grafikája lehet, hogy nem csúcs, végül is egy PS Vita port, de a képi világára nem lehet panasz. Az egyik fő helyszín New Orleans, ami egy kellemes gyarmati városka lett változatos kerületekkel. Tetszett, hogy gyakorlatilag a járókelők ruháját megnézve be tudjuk azonosítani éppen melyik negyedben járunk. A másik fő a helyszín a mocsárvidék, ami nagyon hangulatosra sikerült a korhadó fákkal, letört ágakkal, aligátorokkal. Nincs is mindenfelé út, sokszor kell kenuval közlekedni, vagy az ágakon szaladva, amire ez a helyszín talán jobban is megfelel, mint az AC3 erdői.

Mivel a játék francia nyelvi területen játszódik, ezért a Unity-hez hasonlóan ezt is francia szinkronnal játszottam az extra beleélés kedvéért. A zenék között nem volt annyira kiemelkedő darab, de a háttérzenék nagyon jól sikerültek.

Annak ellenére, hogy ez a játék egy „csökkentett” AC a sorozat fő részeihez képest, teljesen megállja a helyét. Nekem kifejezetten tetszett, sőt, szerintem jó lett volna ha a ubisoft ebből az alapból egy teljes AC játékot fejlesztett volna.

[Jimkingdom]

Tegnap vittem végig az Artful Escape című nem is tudom minek nevezzem játékot. Az eddigi legjobb a Donut County mellett. Igaz csak achievementek miatt választottam mindkettőt, de emelett kellemes kikapcsolódás. Az Artful Escape 3 és fél - 4 órás, míg a Donut County másfél - 2 órás játékidejű. Vannak akik a Katamary Damacy típusú játékhoz sorolják be az utóbbit, de én soha nem játszottam azzal. 

Mindenesetre ha valakinek van gamepassa ezeket nyugodt szívvel ajánlom...

[Jimkingdom]

Végigvittem a Goat Simulatort.

Spoiler

Ekkora egy fos játékot még nem ... . Nulla fizika, semmi koncepció a játékban... stb.

[Cori]

Legacy of Kain Soul Reaver (1999)

Gyerekkoromban játszottam egy Legacy of Kain Defiance című játékkal, ami mint később kiderült egy 5 részes széria befejező darabja volt. Nem tudtam túl sokáig sosem eljutni, de imádtam az egész megjelenést, harcot, messziről szívható vért és a felszúrható ellenségeket a falon lévő kiszögellésekre  Régebben olvastam story összefoglalókat is, de őszintén semmire se emlékszek. Mindig is ki akartam próbálni a játékokat annyira badass érzésem volt az egésztől. DE sajnos évekkel ezelőtt próbálgattam és nem igazán akart működni ez a játék (még kora 2010es években) PC-n... és hiába telt el majd kb 8év még mindig ugyanolyan nyögvenyelős. Valakinek megy (mint nekem most), valakinek el sem indul... valószínûleg ez is közrejátszhat abban, hogy levették a GOG és a Steam storeról is. (remélem az irányításon és stabilitáson dolgoznak)

Szóval utánanéztem a dolgoknak és a széria első része nem is ez, hanem egy '96-os Blood Omen nevű játék, felülnézetes Zeldaszerű dungeon crawler, vagy action adventure, kinek mi tetszik. Nagyon nyögvenyelős az irányítás, bár a story érdekes, a voice acting baromi jó 1996-hoz képest, de későbbi játékokhoz mérve is. Elkezdtem, nem jött be  Úgyhogy az átvezetőkről, beszélgetésekről videót néztem (kb 1óra 30 perc) és elkezdtem a Soul Reaver 1-et.

Ez a játék PS1-re jelent meg, de ott nagyon gyatrán megy, annyira ambíciózus a játék, hogy nem igazán bírja el a rendszer, a Digital Foundry még videót is csinált róla akit érdekel a technikásabb része a dolognak. Majd jött a PC, ami egy szebb, sokkal tisztább PS1 verzió. Majd jött a Dreamcast verzió, amiben felújított textúrák és modellek is helyet kaptak + 60fps... ezek sajnos a PC-s verzióba nem lettek patchelve, így ott marad a 30 fps. Végül a PC-s verziót választottam, meg volt GOGon régebbről, és el is indult. Később leszedtem egy fan patchet (wrace patch) ami adott egy két kényelmi funkciót (pl ahol mentesz ott folytatod opciót), dinamikus zenék, amik alapból a PS1 verzióban benne voltak és egészen úttörő technológiának minősült, ez valamiért a PC-sből kimaradt, de a patchel visszakerül. Bekerült még egy acsi rendszer is, feliratok, jobb stabilitás win10-en stb. Szóval kötelező a patch kb   (de legalább játszható, nem úgy mint a 2. rész -.-)

A játék valamilyen szinten open world, minden nyitott előtted, de a továbbjutáshoz szükséges képességeket szép lassan szerezzük meg. (mint pl a Darksiders vagy Zelda)

Ez egyben tök érdekes, de zavaró is, sokszor eltévedtem, nem tudtam hova tovább, sokszor néztem guidot... Annyiban viszont megkönnyíti a dolgot a játék (ezen szintén meglepődtem), hogy lehetőséget ad a teleportációra a zónák között adott szobákban. Ez baromi kényelmes, mert ha tudod hova kell menni nagyon keveset kell backtrackelni, viszont ha nem tudod akkor bolyongsz össze vissza. 

A gameplay maga nagyon egyszerű, van egy lock on gomb, egy sima attack, crouch, ugrás és lélekszívás (hp regenhez). Kamerakezelés csak horizontálisan van, dedikált free look gombbal, ami idegesítő tud lenni. Nyögvenyelős az egész irányítás. A karakterünk is a régi megszokott "tank controlst" kapta. Ahol a bal és jobb gombl enyomása nem balra és jobbra lépteti a karakterünket csak arra fordítja, majd az előre gombbal indul csak meg. Ilyen harmadik személyes nézetben ez nem volt zavaró (míg mondjuk egy Resident Evilnél megőrjít a dolog). azt hiszem a régi Tomb Raiderek is ilyenek voltak. 

A játék sok felfedezésből, puzzleből, combatból és átvezetőkből áll. A puzzleök nagy része kockatologatás ide oda, forgatás, emelés stb. A harc egyszerű, pár ütésből mindenki megfekszik, viszont a testükből kiszálló lelket élet regenerálásra használhatjuk.  Hogy feldobják a combatot, az ellenfeleket nem tudjuk szimpla ütéssel megölni, szükségünk van egy fegyverre, fáklyára, a Soul reaver nevű kardunkra vagy a környezetbe található tárgyakra (falon kiálló szögek, égő tűz, víz), ahova egy gomb megnyomásával rádobhatjuk az ellenfelünket.

A story a Blood Omen története nélkül is élvezhető, bár az biztos, hogy átláthatóbb a dolog ha ismerjük az előzményt. Néha kapunk átvezetőket, ahol egy kissebb expozíció alatt elmagyarázza nekünk a játék ki kicsoda, miért hogy mit csinál, mi történt a múltban. Érdekes a világ és a karakterek is.

A dialógusok és a szinkron valami FENOMENÁLISAK. Amy Hennig egy zseni. Az, meg hogy ilyen szinkront kapott egy '99-es játék, hihetetlen. 

A soundtrak is baromi hangulatos, elvileg valami snyth pop banda egyik tagja csinálta (Information Societyhez tartózó Kurt Harland), de nagyon jó. Érdekes a Quake 1 zenéjét is egy zenész csinálta (Nine Inch Nailsből) és az is marha jó lett. Szóval a zene baromi jó, csak hallgassátok meg a main theme-t. Libabőr.

Sajnos a játék nem támogatja a XInput típusú controllereket így PC-n marad a billentyűzet vagy külső program a controllerhez, ehhez lusta voltam, úgyhogy maradtam a Billentyűzetes irányításnál, annyira nem vészes mivel a játék nem igazán pörgős, sok gomb lenyomását se igényli... Azért akit érdekel annak ajánlom a kontrollert.

A játékból egyébként az utolsó harmad mondhatni hiányzik, sajnos sietni kellett a kiadással és a játék is túl ambíciózusra sikerült, így kivágtak belőle sok mindent. Ettől függetlenül baromi jó, a vége cliffhanger, de nem baj, mert jött a Soul Reaver 2!

 

 

 

Ti játszottátok? Valamelyik részét a szériának esetleg?  

 

 

[Hor1]

10 hours ago, Cori said:

Legacy of Kain Soul Reaver (1999)

Gyerekkoromban játszottam egy Legacy of Kain Defiance című játékkal, ami mint később kiderült egy 5 részes széria befejező darabja volt. Nem tudtam túl sokáig sosem eljutni, de imádtam az egész megjelenést, harcot, messziről szívható vért és a felszúrható ellenségeket a falon lévő kiszögellésekre  Régebben olvastam story összefoglalókat is, de őszintén semmire se emlékszek. Mindig is ki akartam próbálni a játékokat annyira badass érzésem volt az egésztől. DE sajnos évekkel ezelőtt próbálgattam és nem igazán akart működni ez a játék (még kora 2010es években) PC-n... és hiába telt el majd kb 8év még mindig ugyanolyan nyögvenyelős. Valakinek megy (mint nekem most), valakinek el sem indul... valószínûleg ez is közrejátszhat abban, hogy levették a GOG és a Steam storeról is. (remélem az irányításon és stabilitáson dolgoznak)

Szóval utánanéztem a dolgoknak és a széria első része nem is ez, hanem egy '96-os Blood Omen nevű játék, felülnézetes Zeldaszerű dungeon crawler, vagy action adventure, kinek mi tetszik. Nagyon nyögvenyelős az irányítás, bár a story érdekes, a voice acting baromi jó 1996-hoz képest, de későbbi játékokhoz mérve is. Elkezdtem, nem jött be  Úgyhogy az átvezetőkről, beszélgetésekről videót néztem (kb 1óra 30 perc) és elkezdtem a Soul Reaver 1-et.

Ez a játék PS1-re jelent meg, de ott nagyon gyatrán megy, annyira ambíciózus a játék, hogy nem igazán bírja el a rendszer, a Digital Foundry még videót is csinált róla akit érdekel a technikásabb része a dolognak. Majd jött a PC, ami egy szebb, sokkal tisztább PS1 verzió. Majd jött a Dreamcast verzió, amiben felújított textúrák és modellek is helyet kaptak + 60fps... ezek sajnos a PC-s verzióba nem lettek patchelve, így ott marad a 30 fps. Végül a PC-s verziót választottam, meg volt GOGon régebbről, és el is indult. Később leszedtem egy fan patchet (wrace patch) ami adott egy két kényelmi funkciót (pl ahol mentesz ott folytatod opciót), dinamikus zenék, amik alapból a PS1 verzióban benne voltak és egészen úttörő technológiának minősült, ez valamiért a PC-sből kimaradt, de a patchel visszakerül. Bekerült még egy acsi rendszer is, feliratok, jobb stabilitás win10-en stb. Szóval kötelező a patch kb   (de legalább játszható, nem úgy mint a 2. rész -.-)

A játék valamilyen szinten open world, minden nyitott előtted, de a továbbjutáshoz szükséges képességeket szép lassan szerezzük meg. (mint pl a Darksiders vagy Zelda)

Ez egyben tök érdekes, de zavaró is, sokszor eltévedtem, nem tudtam hova tovább, sokszor néztem guidot... Annyiban viszont megkönnyíti a dolgot a játék (ezen szintén meglepődtem), hogy lehetőséget ad a teleportációra a zónák között adott szobákban. Ez baromi kényelmes, mert ha tudod hova kell menni nagyon keveset kell backtrackelni, viszont ha nem tudod akkor bolyongsz össze vissza. 

A gameplay maga nagyon egyszerű, van egy lock on gomb, egy sima attack, crouch, ugrás és lélekszívás (hp regenhez). Kamerakezelés csak horizontálisan van, dedikált free look gombbal, ami idegesítő tud lenni. Nyögvenyelős az egész irányítás. A karakterünk is a régi megszokott "tank controlst" kapta. Ahol a bal és jobb gombl enyomása nem balra és jobbra lépteti a karakterünket csak arra fordítja, majd az előre gombbal indul csak meg. Ilyen harmadik személyes nézetben ez nem volt zavaró (míg mondjuk egy Resident Evilnél megőrjít a dolog). azt hiszem a régi Tomb Raiderek is ilyenek voltak. 

A játék sok felfedezésből, puzzleből, combatból és átvezetőkből áll. A puzzleök nagy része kockatologatás ide oda, forgatás, emelés stb. A harc egyszerű, pár ütésből mindenki megfekszik, viszont a testükből kiszálló lelket élet regenerálásra használhatjuk.  Hogy feldobják a combatot, az ellenfeleket nem tudjuk szimpla ütéssel megölni, szükségünk van egy fegyverre, fáklyára, a Soul reaver nevű kardunkra vagy a környezetbe található tárgyakra (falon kiálló szögek, égő tűz, víz), ahova egy gomb megnyomásával rádobhatjuk az ellenfelünket.

A story a Blood Omen története nélkül is élvezhető, bár az biztos, hogy átláthatóbb a dolog ha ismerjük az előzményt. Néha kapunk átvezetőket, ahol egy kissebb expozíció alatt elmagyarázza nekünk a játék ki kicsoda, miért hogy mit csinál, mi történt a múltban. Érdekes a világ és a karakterek is.

A dialógusok és a szinkron valami FENOMENÁLISAK. Amy Hennig egy zseni. Az, meg hogy ilyen szinkront kapott egy '99-es játék, hihetetlen. 

A soundtrak is baromi hangulatos, elvileg valami snyth pop banda egyik tagja csinálta (Information Societyhez tartózó Kurt Harland), de nagyon jó. Érdekes a Quake 1 zenéjét is egy zenész csinálta (Nine Inch Nailsből) és az is marha jó lett. Szóval a zene baromi jó, csak hallgassátok meg a main theme-t. Libabőr.

Sajnos a játék nem támogatja a XInput típusú controllereket így PC-n marad a billentyűzet vagy külső program a controllerhez, ehhez lusta voltam, úgyhogy maradtam a Billentyűzetes irányításnál, annyira nem vészes mivel a játék nem igazán pörgős, sok gomb lenyomását se igényli... Azért akit érdekel annak ajánlom a kontrollert.

A játékból egyébként az utolsó harmad mondhatni hiányzik, sajnos sietni kellett a kiadással és a játék is túl ambíciózusra sikerült, így kivágtak belőle sok mindent. Ettől függetlenül baromi jó, a vége cliffhanger, de nem baj, mert jött a Soul Reaver 2!

 

 

 

Ti játszottátok? Valamelyik részét a szériának esetleg?  

 

 

Én a Soul Reaver 2-t és a Blood Omen 2-t végignyomtam, szerettem őket, a Blood Oment még mostanság is terveztem újrajátszani.

De valószínűleg nagyon fájna most már. Igen, akkor nagyon menők voltak, meg ambiciózusak, de pl a Soul Reaver 2-ben guide nélkül kb semmire nem jutottam soha, plusz szerintem túl sötét és átláthatatlan az egész játék.

Régen tv-ben volt valami videójátékos adó és a Soul Reaver 2 tesztjét leadták egy csomószor, hozzám így jutott el.

A Defiance-ben meg nagyon az elején elakadtam, utána is hagytam is a francba.

[Jimkingdom]

Oké, Sekiro elsőre végig játszva. Azt gondoltam hogy pont a végénél fogom feladni, bár nem szokásom, de annyira reménytelennek tűnt. Az utolsó Boss harc még jó hogy nem 5 szakaszból állt, így is azt gondoltam a készítőknek elment az esze. Genichiro tulajdonképpen bemelegítés, de már annyira ideges voltam néha hogy azon is behaltam nem egyszer. Ez volt a jel hogy ideje abbahagyni egy kicsit. Fél óra után újra próba - Isshin első szakasza meg van, jöhet a következő. Fél perc és halál. Oké, újratervezés, youtube útmutatók kielemzése, no hit run-ok megnézése. Egy óra múlva megint próba - Isshin első szakasza pöccre, jön a második - itt már azért izzadok, de meglepően jól megy utolsó rész jön. 5 gyógyító kulacs maradt, de túlontúl izgulok, és hát... elcsesztem. Nem baj egy kis mosogatás, fürdés majd azt érzem most menni fog. Elsőre halál Genichirónál... Mégse. Aztán másodjára eljutok az utolsó szakaszig, de most jól állok villámlás visszahárítva, posture épül, már majdnem meg van. Erre jön egy mikiri counter és vége. Legyőztem!!!

Azért a 3 végigjátszásért járó acsit begyűjtöttem, jöhet a NG+. Azt kell mondjam nagyszerű a játék, bár hardcore Dark Souls fanok rettegjetek, minden beidegződés csak akadályozni fog ebben a kalandban. Jól bevált recept a From Software-től, az eltúlzott nehézség és a bossok legyűrésének sikerélménye 150%. Azért remélem az Elden Ring harcai nem lesznek ennyire kiélezettek.  

[Hor1]

13 hours ago, Jimkingdom said:

Oké, Sekiro elsőre végig játszva. Azt gondoltam hogy pont a végénél fogom feladni, bár nem szokásom, de annyira reménytelennek tűnt. Az utolsó Boss harc még jó hogy nem 5 szakaszból állt, így is azt gondoltam a készítőknek elment az esze. Genichiro tulajdonképpen bemelegítés, de már annyira ideges voltam néha hogy azon is behaltam nem egyszer. Ez volt a jel hogy ideje abbahagyni egy kicsit. Fél óra után újra próba - Isshin első szakasza meg van, jöhet a következő. Fél perc és halál. Oké, újratervezés, youtube útmutatók kielemzése, no hit run-ok megnézése. Egy óra múlva megint próba - Isshin első szakasza pöccre, jön a második - itt már azért izzadok, de meglepően jól megy utolsó rész jön. 5 gyógyító kulacs maradt, de túlontúl izgulok, és hát... elcsesztem. Nem baj egy kis mosogatás, fürdés majd azt érzem most menni fog. Elsőre halál Genichirónál... Mégse. Aztán másodjára eljutok az utolsó szakaszig, de most jól állok villámlás visszahárítva, posture épül, már majdnem meg van. Erre jön egy mikiri counter és vége. Legyőztem!!!

Azért a 3 végigjátszásért járó acsit begyűjtöttem, jöhet a NG+. Azt kell mondjam nagyszerű a játék, bár hardcore Dark Souls fanok rettegjetek, minden beidegződés csak akadályozni fog ebben a kalandban. Jól bevált recept a From Software-től, az eltúlzott nehézség és a bossok legyűrésének sikerélménye 150%. Azért remélem az Elden Ring harcai nem lesznek ennyire kiélezettek.  

Érdekes mód nekem az utolsó harc a true ending ágon nagyon könnyen ment, 3, próbából megvolt. Bejött a Genichironál megtanult agresszív stílus.

Amivel sokat szívtam és azt éreztem sose lesz meg az

Spoiler

Owl volt a Hirata Estate-ben,

ott annyira reménytelen volt az első 15 run, hogy a második fázisig se jutottam. Aztán valami átkattant és meglett sebződés nélkül. 

Demon of Hatredet kellett tanulni kicsit, de ott szépen lehetett haladni előre.

Aztán a másik ágas ending bossai voltak amik kikészítettek, igaz oda már elég fáradtan értem, és azt olvastam, hogy semmi extra, ehhez képest nehézségben nekem top 1-2 körül voltak.

Áhh, de nagyon Puding!a cucc volt, jöhetne már az Elden Ring.

[Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon]

Imádtam a Sekiro játékstílusát, nagyon bejött ez a reakció alapú gyors harc.

Legjobb lenne a Dark Souls világában egy Sekiro harcrendszerű játék.

[Hor1]

2 hours ago, Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon said:

Imádtam a Sekiro játékstílusát, nagyon bejött ez a reakció alapú gyors harc.

Legjobb lenne a Dark Souls világában egy Sekiro harcrendszerű játék.

Elsőre nem klikkeltünk, de most ahogy elkezdtem az elejéről full szerelem volt.

[Cori]

Legacy of Kain Soul Reaver 2 (2001)

 

Ezzel is végeztem. PS2 emulátorral, mert PCn nincs kontroller és el se indult az első nap után a GOGos verzió.

Jóval rövidebb az elődjénél. Ami nem feltétlen baj, végig élveztem és amúgy a játékmenetbeli hátrányosságai miatt még jobb is, hogy rövidebb.

A világ nem annyira nyitott mint az elődnél, de ez nem feltétlen baj, ott sokszor eltévedt az ember, itt kb mindig tudni hova kell menni (sokszor konkrétan ki van mondva hova menjünk), 1-2 kivételtől. A világ egyébként viszonlyag kicsi, ugyanazokat a pályaszakaszokon megyünk végig többször több időben, mert ez ilyen időutazós story.

A harc nagyon nyögvenyelős, rövid a fegyverek range-e. Akármit hasznalunk, még a lándzsával is pofára kell menni, az ellenfélnek persze vannak kinyúlós ütése, amivel messzebről eltalál. Nagyon idegesítő tud lenni, főleg a végén, néha olyan gyorsan ütnek, hogy lereagálni se lehet.  De hál'istennek nem nehéz a játék, így nem nagyon hal meg az ember, 1szer haltam az elején és ennyi. De ha meg is halunk átkerülünk a szellemvilágba, ahonnan egy kis életszipkázással simán vissza lehet jönni (ha itt is meghalunk akkor checkpointhoz visszadob).

A harcot felváltja néha egy pár főbb puzzle rész. Ezek egyébként funok, de nem túl nehezek (pár dolognak néztem utána) jobb mint a harc  Mindegyik végén szerzünk egy újabb fegyver upgradet, de ezek a harcban nem segítenek, mind ugyanazt teszi, viszont új ajtókat nyithatunk vele a későbbi puzzlekhöz. Itt elvileg szintén valami cut content volt, akartak berakni varázslatokat, a fegyver fejlesztéseknek több funkciót, de nem sikerült végül. Sajna.

A story sokkal jobb mint az előzőben, még érdekesebb karakterek, háttérstory, ármánykodás, új kérdések merülnek fel, amikből valamre választ kapunk valamire meg várhatunk a következő részre. Megint cliffhanger a vége, de nem érzem magam átverve, inkább azt, hogy még több mindent akarok megtudni erről a világra. Nagyon jó.

A szinkron továbbra is zeniális és a párbeszédek is azok.

Most viszont Karácsony meg ilyenek, nem leszek itthon majd 1 hétig, úgyhogy pihen a széria, de szerintem a Blood Omen 2-vel folytatom (habár tegnap próbálgattam már és nagyon fapados az előző két rész után, állítólag a story is elég katyvasz, úgyhogy ez még eldől, hogy végigjátszásra kerül-e vagy sem) vagy ha nem azzal, akkor jön a lezáró rész a Defiance.

Szóval mindenkinek Boldog Karácsonyt meg kellemes Ünnepeket!  

[JoeJoeJoe]

Halo infinite - single player

Tartottam tőle milyen lesz, a 4. részől kezdve új studió felelős a sorozatért és az volt az egyetlen epizód, amit félbehagytam, mert az új ellenség ellen egyáltalán nem szerettem harcolni. Ezt az új részt is ők fejlesztették és a folytatásról ráadásul tudott volt hogy nyílt világú lett és nekem a hátam közepére se kellett még egy térképtakarítás. Viszont végeredménybe bár kicsit vegyes az öszkép számomra, azért inkább pozitív élmény volt. 

Sztori tekintetében érdekes a dolog, mert a halo 5 sose jelent meg pc-re, - így nekem az kimaradt - és semmiféle recap nem volt a játékban. Viszont elég erősen reboot szaga van a játéknak. Ismét egy gyűrűn vagyunk, ismét a korábban ismert ellenségekkel harcolunk (coventantból kivált miliciával, a banished-el), kapunk egy segéd AI-t, stb... Ami kicsit változott, hogy próbál a játék könnyedebb lenni. Master chief és az új AI között rengeteg a párbeszéd, megtudunk pár dolgot a spartan lelki világáról, az AI pedig egy elég friss installáció, így fogalma sincs semmiről, állandóan kérdezget, ami nekünk játékosoknak is megvilágít pár dolgot. Elég sok humoros egysoros került a játékba, lett egy sidekick, egy pilóta képében, akinek szintén van múltja, szóval most már vannak karakterek, ami jól áll a játéknak. A történet viszont egy nagyranőtt prológus. Megtudjuk kik ezek a banished-ek, ritkítjuk a soraikat, de a nagy csavar, hogy konkrétan mit akarnak, az to be continued. 

A játékmenet zseniális. Rengeteg apró módosítást eszközöltek a játékon, ami miatt pergősebb és epikusabb csatározásokban lehet részünk. Ennek kulcsfontosságú része a grapling hook, amivel vertikálisan és horizontálisan tudunk gyorsan, nagy távolságokat megtenni (mesterlövészek nedves álmáról, a levegőben 360° mesterlövész fejlövések applikálásáról nem is beszélve). Nagyon jó beugrani a tömegbe, nagyon jó meneküléshez, átpozicionáláshoz, fegyvereket húzni magunkhoz és a hatékony vele a közlekedés a nyílt világban. Kaptunk még egy dash képességet, egy lerakható pajzsot, meg egy sonart, ami megjelöli az ellenségeket egy körben. Azt hittem a grappling hookon kívül semmit nem fogok használni, de minden képesség annyira szépen belesimul a játékban, hogy már hiányoznának. A dash remek a közelharcos ellenségek hatótávjából való kiugrásra. A pajzs akkor jó, ha sarokba szorítanak és kell egy pillanatnyi levegő, a sonár pedig mindig, de főleg a láthatatlan elite-ek ellen. Mindegyik fejleszthető a térképen elszórt upgrade pontok felszedésével és érdemes is, mert nagyon hasznosak ezek a fejlesztések. Ezen túl a meglévő harcrendszer nem változott túlzottan, viszont ezek a képességek nagyon élvezetessé teszik a harcot. Mondjuk a játék rá is segít, néha "csal" a javunkra, mert néhány covenant fegyver némiképp nyomkövető (bár az ellenségeknél is), headshot esetén egy jellegzetes hang van, van hitmarker, meg minden. Javaslom a harmadik nehézségi fokozaton játszani, ahol nem halunk állandóan, de mégis a játék légvégéig ha elrontunk valamit, ha rossz helyre ugrunk be, akkor nagyon könnyű meghalni. Ilyenkor előtűnik, hogy milyen okosak az ellenségek, már van értelme minimálisan felkészülni az összetűzésekre a boss harcok kellemesen nehezek, viszont nem lehetetlenül nehéz. 

Az open world ehhez remekül asszisztál. Nem találja fel a játék a spanyolviaszt: viszonylag üres a térkép, nem sok tennivaló van, el lehet foglalni bázisokat, amik fast travel pontok és felfedik a környező érdekességeket, vannak bázisok, amiket ki lehet pucolni, de a kedvencem, a támadás alatt álló szövetséges katonáknak segíteni. Szerintem ez a legjobb, mert tényleg lehet érezni a menőséget, amikor bevágódunk a két harcoló fél közé és ott egy gránát, ott egy fejlövés, ezt leütni, amazt falhoz vágni és már jönnek is a kiskatonák ujjongva hizlalni a büszkeségünket  . Amúgy ők aztán jönnek velünk, beszállnak autóba, felveszik a legjobb fegyvereket, folyton szájalnak, elég okosak és a korábbi részektől eltérően nagyon hatásosak is. A hatszemélyes warthog telepakolva velük azért elég komoly aduász tud lenni. Én az a fajta játékos vagyok, aki próbál mindig vigyázni a szövetséges npc-kre, és itt lehet és van is értelme. Egyértelműen a játék csúcspontja az, amikor találunk pár havert és együtt darálunk. 
Minden aktivitás után egyre több szövetséges fog az utakon kóricálni, ezen felül pontokkal honorál, ami miatt egyre jobb járműveket dolgokat tudunk lehívni pilóta haverunkkal, egyre jobb fegyverekhez lesz erőforrásunk és a társaink is egyre jobban tolják majd. 
A térkép nem túl nagy és a játék rendszeresen új szegmensét nyitja ki előttünk, ami miatt sose kell igazán nagy távolgásokat barangolnunk, ami részemről egy hatalmas pluszpont. Gyalog, grapling hook-al általában öt perc alatt el lehet jutni mindenhová, járművel még gyorsabban, csak az útközbeni harcok lassíthatnak le. 

És akkor itt jön a kontraszt. A fő sztori küldetései a felsoroltak teljes ellentétei. Rendszerint a halo 1 zárt, földalatti, ismétlődő pályaszakaszait jellemzi. Arénából haladunk arénába, szövetséges katona nincs, jármű nincs, viszont bejárhatjuk a tökegyforma szobákat, néha kulcskeresgéléssel "feldobva". A játék utolsó 6 órájában megszakad a nyílt világ és onnantól csőjáték az egész. Nem azt mondom, van néhány jobb aréna, meg nyíltabb rész, viszont egyfolytában vissza akartam menni a nagytérképre, mert az nagyságrendekkel szórakoztatóbb volt. A sztori se kötött le igazán, főleg ez a tipikus játékbeli miafranc, mikor jön a főboss, hogy gyere el hozzám és küzdjünk meg face to face és az majd milyen jó lesz. Aha, csak előtte ránkuszítja az összes tankját, az összes emberét, aztán arénákba kell kicsinálni mindenkit, aztán jön egy al-boss. Aztán mikor elérünk hozzá akkor örül, hogy na végre itt vagy  . Sajnos ez a banished frakció se volt túl érdekes egy-két momentumon túl. A háromoldali csaták sincsenek jelen már a játékban, illetve az se tetszett, hogy már megint bántanak minket az elitek. Őket mondjuk muszáj volt ellenlábasnak betenni újra, mert amúgy újfajta ellenség nincs, újfajta jármű nincs, új fegyverből pedig talán egy-kettő van.

Összességében nem egy hatalmas újdonság ez a játék, viszont fergetegesen szórakoztató tud lenni. A beszédesebb master chief tetszik, a sztoriban még van potenciál és a nagy térkép kimondottan jól áll a játéknak és nem sokkal tartott tovább, mint amíg lekötött (kb 25 óra volt, az értelmes activity-ket mind megcsináltam), szóval én mindenképp várom a folytatást. 

ui.: coop mód még nincs, de pár hónapon belül bekerül. 

És boldog karácsonyt mindenkinek!

On 12/20/2021 at 11:42 PM, Cori said:

Ti játszottátok? Valamelyik részét a szériának esetleg?  

Defiance. Nem is értem hogy játszottam én ezt végig anno, nem az én zsánerem volt, de nagyon megfogott. Kétszer is végigvittem, mire megértettem miről volt szó, aztán találtam valami honlapot, ahol le volt írva a korábbi részek leirata és végigolvastam az összes epizódét. Nagyon hiányzik ez a remek történet, remélem egyszer kap egy remake-et, mert már a defiance-t se lenne türelmem újra elővenni :\   

[moody]

Resident Evil 7

Nem kell senkinek bemutatni szerintem.  Még mindig az államat keresem annyira Censored!ott jó volt. Veszem is meg a Villaget, pont kapóra jön az akció.

[moody]

Kérdés a játék végével kapcsolatban:
 

Spoiler

Ha Zoe-t mentem meg akkor a Mia-s rész kimarad mikor a liftet kell megszerelni? Ha nem marad ki mutatják, hogy Mia hogy kerül oda a hajóra?

 

[moody]

Kérdés 2. Bocs csak most jutnak eszembe a dolgok és nem lehet editelni már.  Elvileg a 7. részhez 2 DLC van. Az egyik a Not a hero (ami ingyenes) és a az End of Zoe?

[XCube]

Exodus from the Earth

Ajándékba kaptam a wishlistemről. Van egy pár ilyen budget cím a listámon, néha szeretem elütni velük az időmet. Ezzel sajnos nem szerettem. A játék az első perctól az utolsóig frusztráló, gyakorlatilag egyetlen hasonló címet tudnék megemlíteni, a Chaser -t. Aki teheti kerülje el mindkettőt.

Steam -en írtam róla egy kicsit bővebben, ha van érdeklődés ott meg lehet tekinteni, de ha valaki szeretné leírhatom itt is a sirámaimat még egyszer magyarul.

[jardo]

On 12/27/2021 at 1:47 PM, XCube said:

Egyetlen hasonló címet tudnék megemlíteni, a Chaser -t. Aki teheti kerülje el mindkettőt.

Érdekes, én anno imádtam a Chasert, többször is kijátszottam, és a mai napig kellemes nosztalgiával gondolok rá vissza. 

[XCube]

1 hour ago, jardo said:

Érdekes, én anno imádtam a Chasert, többször is kijátszottam, és a mai napig kellemes nosztalgiával gondolok rá vissza. 

Annak idején én is végigtoltam, de legutóbb a hajamat téptem tőle. De ha már így szóba került adok neki egy új esélyt .

[Malleus]

 

Xuan Yuan Sword VII

 

A Gujian 3 határozottan meghozta a kedvem még több kínai fantasy rpg-hez. Sajnos nincs olyan sok, amihez van angol felirat, de a Xuan Yuan Sword sorozat legújabb darabjához van, és ezt ajánlották a legtöbben a Gujian mellett.

A műfaj ezúttal Wuxia, aminek jellemzője, hogy a főszereplő egy harcművész, aki nem szolgál urat, alacsony származású, és számára legfontosabb a becsület és az egyéni igazság, a történetek során pedig gyakran a gonosztetteken való bosszúállás, vagy igazságtétel a célja. Ez a leírás teljesen passzol ehhez a játékhoz is. Ebben a műfajban változó mértékű fantasy elem lehet jelen, itt a készítők a Nioh-hoz hasonló világot építettek fel – a háttér stabilan történelmi, főhősünk, ha nem is részt vesz, de szemtanúja történelmi eseményeknek, találkozik történelmi személyekkel, de emellett ott van a háttérben a fantasy vonal, szörnyekkel, fizikát meghazudtoló harcművészetekkel, lelkekkel hajtott gépekkel, és természetesen az emberiséget fenyegető ősi gonosszal. A játék konkrétan Wang Mang idején játszódik és fontos szerepet játszik benne a Mohizmus, ami egyik klasszikus kínai filozófiai irányzat. Nem mondom, jól esett, hogy korábbi olvasmányaim itt kapóra jöttek, és egyből tudtam miről van szó, bár voltak részletek és néhány történelmi személy, amiknek utána kellett néznem. Aki tervez belevágni ebben a játékba, ajánlok egy gyors belenézést a Wikipédián a következőkbe: Battle of Kunyang, Mohism.

Persze az érdekes történelmi és fantasy háttér nem érne sokat, ha nem lenne érdekes sztori is mellé, és szerintem a játék ebből a szempontból nagyon el lett találva. Kicsit lassan indul be, de a történet viszi a játékot, végig érdekes marad, a kis csapatunk karakterei pedig szerintem nagyon jól lettek megírva, van köztük kémia, a párbeszédek pedig jók és sokszor felettébb szórakoztatók lettek. Nagyon megkedveltem őket a kaland végére. A történetmesélés elsősorban cutscene-ekkel történik, amikből rengeteg van. Nekem nincs problémám ezzel a stílussal, csak érdemes tudni mielőtt belevágunk.

Amint belépünk a játék világába, egyből feltűnik, mennyire jól néz ki. A környezet, a fények, a tájak, a karaktermodellek mind nagyon szépen el lettek készítve. Öröm járkálni a területeken és nézelődni. Olyannyira, hogy itt egyből fel is hozom negatívumként, hogy a játékban nincs fotómód. Nagyon jó lett volna képeket készíteni, de sajnos még csak a hud-öt sem lehet eltüntetni. Az másik dolog, ami lerontja az összképet, az arcmimika, ami a legtöbb esetben felettébb merev és élettelen, és kilóg a sorból ahhoz képest mennyire jól néz ki amúgy a játék.

A játék teljesen lineáris és nem nagyon lehet benne eltévedni. Bár az útvonal ki van jelölve nekünk, azért érdemes nyitott szemmel járni, mert mindenhol vannak elrejtett zugok, vagy kis mellékágak ahol lehet loot-ot találni. A falvakat ahol megfordulunk szintén érdemes bejárni alaposan és jó rpg-s tradíciónak megfelelően elvinni az npc-k házaiból is mindent, ami mozdítható.  Bár a helyszínek egy összefüggő világot alkotnak, és van fast travel rendszer is, a régi helyszínekre visszatérni csak a melléküldetések miatt érdemes. Ilyen esetekben feltűnik, hogy kicsit lassúcska a karakterünk mozgása, ezért nem bántam volna egy sprint funkciót. Így is lehet gyorsan haladni a dodge ritmikus nyomkodásával, de amúgy kényelmesebb lenne.

A másik lényeges elem a játékmenetben természetesen a harc, ami szerintem nagyon jól sikerült. Stamina alapú rendszer van, a védekezésre van dodge, block és parry, a támadásra pedig light és heavy attack. Ez utóbbi többféle is lehet attól függően milyen harcművészetet használunk éppen. Vannak még speciális képességek, amik cooldown-on vannak. Utóbbi jellegűek társaink képességei is, akik amúgy nem sokat adnak a harchoz, mivel nem nagyon tudjuk az AI-jukat befolyásolni és az ellenségek amúgy is többnyire ránk fókuszálnak. Összességében nem túl mély a harcrendszer, de azt kell mondjam, felettébb élvezetes. Az animációk és a hangeffektek is szerepet játszanak benne, de nagyon szórakoztató az ellenségeket csépelni. Ezekből nincs sokféle, de elég különbözőek, szóval nincs rá panaszom, bár elég lassan adagolja a játék őket (kb. az első két órában csak farkasokat kell kaszabolni). Az alap ellenségeken kívül természetesen vannak boss-ok is, és ebből a szempontból kiváló lett a játék. Nekem bejött majdnem mindegyik, főleg a játék vége felé volt néhány nagyon eltalált főellenség.

Az rpg rendszer szintén nincs túlbonyolítva, utunk során találunk nyersanyagokat (a legtöbb loot ilyen), amivel fejleszthetjük fegyvereinket és craft-olhatunk ruhákat és egyéb hordható tárgyakat, amik különböző bónuszokat adhatnak. Nincs olyan mély rendszer, hogy build-ekről lehessen beszélni, de ha mondjuk, bejön egy harcművészeti képesség, akkor rá lehet játszani annak az erősségeire.

A zenék még megérdemlik, hogy megemlítsem őket, nagyon kellemesek lettek. Néhány helyszín háttérzenéje garantáltan megmarad az ember fejében.

Összességében nagyon bejött a játék. Egy nagy kaland, szerethető társakkal, emlékezetes ellenségekkel, gyönyörű helyszíneken. Ajánlom!

[Leon121]

Overcooked 2 

Felemás érzéseim vannak. Sokkal finomabban vezet be, szerintem alapvetően könnyebb is, mint az első, de nem tudom kizárni azt se, hogy a kialakult rutin miatt éreztük könnyebbnek. De szerintem 3 csillagokat összeszedni a legtöbb pályán igenis könnyebb, mint az elsőben. Az elsőben egy csomószor csak 1 csillagra sikerült először, aztán utólag mindig azzal kellett szívni, hogy ugyan szerezzünk már még csillagokat az újabb pálya megnyitásához - itt ilyen csak a legvégén volt 1-2 pályánál, amikor vissza kellett menni 2-3 csillagra megcsinálni esetleg kimaradt pályákat. Ez szerintem jó így. Utána azért csak bennünk volt a hajtás, hogy jó, szedjünk mindenhol 3 csillagot (na jó, inkább bennem, nem annyira a páromban ) . De ott van még a 4 csillag is, ami szerintem esélytelen kategória, nekünk mindenképpen.

Másrészt. A dobás jó poén, eszetlen menő volt még huszadik alkalommal is behajítani a húst a serpenyőbe szakadékon keresztül, meg ilyenek. 

Viszont úgy érzem, hogy a pályákat néhol már túltolták. Annyira nyakatekert, mozog, pörög minden, teleportálunk, eltűnik a pálya, tűz potyog, meg mittudomén... Nekem ez már sok volt. Néhol azt éreztem a fő kihívásnak, hogy egyáltalán átlássam, mi hová került menet közben, és ez nem szórakoztatott. Nem volt annyira durva a helyzet, mint trailer alapján előre sejtettem, de azért... elég sok volt néhol. Már két fővel is. Bele se merek gondolni, milyen lehet néggyel. 

Apróság, de nem értem, minek kellettek a térképre a kapcsolók. Semmi értelme annak, hogy ide-oda buszozgassak, csak hogy megnyomjak egy kapcsolót, és felemelkedjen egy rámpa. Tetszik viszont, hogy vannak rejtett pályák.

Szóval még mindig jó játék ez, bár néha már válás közeli kiabálásba torkollott egy-egy meccs, de utólag azért igenis poén volt visszanézni rá.  

 

 

+ State of Decay 2, harmadik teljes végigjátszás, ezúttal seriff vezetővel. Jó szar bónuszt adott, és kicsit sok olyan küldetés volt, ahol a többi túlélővel kellett harcolni, amit utálok, mert nagyon parás tud lenni. De kellett az achievement miatt. Még egy végigjátszás minimum kell, kereskedő főnökkel, de még mindig nem unom, szóval nem baj.