Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Mit Játszottál Végig Legutóbb?

Recommended Posts

Posted
11 hours ago, JoeJoeJoe said:

Mondjuk azt adom, egy időben nagyon sokat hallgattam a zenéjét. Vicces, hogy most belenézve egy végigjátszásba, amúgy 3-4 óra alatt végigvihető. És erről eszembe is jutott a két borzalmas rejtvény, amikor időre kellett valamit csinálni és az irányítás egyáltalán nem volt arra felkészítve. Erre gondolok

Megjegyzem ezt mi csak úgy hívtuk a Pók!

Posted

Utóbbi hónapban bepótoltam néhány Assassin’s Creed epizódot, hogy minden meglegyen, mielőtt belevágok a Valhalla-ba.

AC Odyssey: Legacy of the First Blade

Az első Odyssey DLC arra vállalkozik, hogy összekösse az játék történetét a kronológiailag későbbi részekkel. Ez sikerül is, de ezzel együtt ebben a DLC-ben az volt a legfurcsább, hogy mennyire elüt az alapjátéktól hangulatban és stílusban. Mintha nem ugyanazok írták volna, mint az alapjátékot, Kasszandra is egészen más karakternek érződik. Ezt a disszonanciát leszámítva kapunk egy épkézláb történetet, ami során bejárjuk a Görög világ azok részeit ahova az alapjáték nem vitt el. Kapunk egy új szektát célpontoknak, szerintem ezek többsége érdekes karakter, valamint néhány nagyon hasznos új képességet. A perzsák páncéljai, ruhái pedig nagyon jól néznek ki, csak kár, hogy egyáltalán nem történelmiek.

AC Odyssey: Fate of Atlantis

Nincs különösebb bajom a mitológiai részekkel az AC-kben, de nem voltam benne biztos, hogy mennyire fog tetszeni egy olyan DLC ami teljesen erre épül. Félelmeim alaptalannak bizonyultak, ez a kiegészítő bizony megvett kilóra. A Görög istenek(ként megelevenedő Isu ősök) sztorijai nagyon el lettek találva, az írás is rendben van az előző DLC-hez képest, és Kasszandra is hozza a formáját. A második epizód kiemelkedően jó lett, a sok visszautalás az alapjátékra nagyon feldobta és az itteni ellenlábasunk, Hádész, az egyik legemlékezetesebb karakter. A helyszínek nagyon látványosak, pedig itt megint volt egy kis félelmem, hogy az idegen építészet az utolsó epizódban nem fog bejönni, de az a város is lenyűgöző volt.

Már az alapjátékért is odavoltam, de így a DLC-kkel együtt stabilan egyik kedvencemmé vált. Azt mondom egyik legjobb játék amivel valaha játszottam.

AC III: The Tyranny of King Washington

Anno kihagytam ezt a DLC-t, mivel nem nagyon érdekelt ez a „mi lett volna ha” téma, de az Odyssey Season Pass részeként megkaptam az AC3 Remaster-t és ez pont jó ürügy volt, hogy visszatérjek. Ez az epizód sokkal jobb volt, mint amire számítottam. A játékmenetet nagyon feldobják az új képességek, egészen más élmény, mint az alapjáték, a történetben pedig érdekes volt a korábban megismert karaktereket teljesen új kontextusban látni.

Assassin's Creed Rogue

A Black Flag annyira nem fogott meg, ezért azután egyből a Unity-re tértem át, de most végigjátszottam ezt a kimaradt részt is. Érdekes a struktúrája, mivel egy relatíve rövid sztori mellett van egy tonnányi mellékes feladat és tennivaló. Szerintem ez nem gond, de nem éreztem különösebb motivációt, hogy sokat megcsináljak belőlük. Voltak azért szórakoztató darabok, például a raktárház rablás itt is bejött, akárcsak a BF-ben, vagy a városi bandák bázisainak elfoglalása – úgy általában amihez lopakodni kell, az engem érdekel. :)Játékmenetben a Black Flag-hez hasonló egy két érdekes újdonsággal, például vannak lesben ránk váró orgyilkosok, van gránátvetőnk különféle muníciókkal, vagy például, hogy tengeri csatákban minket is meg tudnak csáklyázni.

Kedvelem a télies helyszíneket, úgyhogy a játék ebből a szempontból is bejött. Nem vagyok oda nagyon a hajókázásért, de azért éjszaka a szitáló hóban vitorlázni a halovány északi fény alatt nagyon hangulatos volt. Az északi tenger és a folyóvidék mellett tevékenykedünk még New York-ban is, ami egy korrekt városi helyszín, és nagyon jó parkour játszótér, de sok újdonságot nem mutat a korábbi részek városaihoz képest.

A történettel kapcsolatosan kicsit vegyes érzéseim vannak. Shay árulása kicsit hülyén jött ki, amilyen hirtelen lezajlik és belegondolva, hogy gyakorlatilag egy félreértésen alapul az egész. Az viszont tetszett, ahogy kapcsolódig a történet a többi Amerikában játszódó részhez, és jó volt többet megtudni a más játékokból már ismert karakterekről. Mondjuk, mint célpontok, nem mindig voltak érdekesek. A küldetések dizájnjával nagyrészt nem volt gond, de sok aszaszin ex-kollégánk levadászása oda jut, hogy körbe-körbe szaladgálnak a helyszínen, amíg le nem lövöm őket. Nem tudom, szerintem egy Adewalé többet érdemelt, mint hogy seggbe lőjem, miközben mászik fel egy tetőre. :DBár jobban belegondolva lehet, hogy ez az igazán aszaszinhoz illő vég. A New York-i célpontnál pedig már-már komikus volt, ahogy percekig kergettem a városban mire sikerült lelőni. Tényleg csak a Benny Hill zene hiányzott a teljes élményhez.:laugh:

Végül is tetszett a játék, ha nem akarnék mással játszani, akkor szétnéznék jobban a területeken, de így egy rövidebb sztori élménynek is jó. Az Amerikában játszódó AC részeket jól kiegészíti. Szerintem egészen eposzi ez a több mint fél évszázados sztori (Edward-tól kezdve, Connor-ig), amit ezekben a játékokban végigkövethetünk különböző karakterek szemszögéből.

  • Upvote 1
Jimkingdom
Posted (edited)

Alice Madness Returns

American McGee's Alice

Ott állt 2019 óta befejezetlenül, szóval gondoltam most végigviszem nem is tudom hányadjára. Aztán gondoltam jó lenne az összes achievementet is begyűjteni. Na itt kezdődtek a gondok. Nem a Madness Returns-szel.

Írhatnék American McGee's Alice-ról, de egyszerűen annyira botrányosan szar, hogy nem érdemli meg. Szerencsére könnyű szinten is jár az achievement szóval kicsit csaltam. Azért csak egy dolgot. Amikor egy platformer ugrálós pályát kombinálsz mindenféle ellenséggel akiknak az az elsődleges feladata hogy lelökjenek egy peremről, platformról az nem OK. Még egy végigjátszást is megnéztem, ott is meggyűlt a baja ezekkel a részekkel. Szóval pályadizájn 0, monoton, idegesítő... 

Edited by Jimkingdom
csak megjegyzem így már értem anno miért nem kapták meg a PC-sek ezt...
Posted
On 7/3/2022 at 3:14 AM, Jimkingdom said:

Alice Madness Returns

American McGee's Alice

Ott állt 2019 óta befejezetlenül, szóval gondoltam most végigviszem nem is tudom hányadjára. Aztán gondoltam jó lenne az összes achievementet is begyűjteni. Na itt kezdődtek a gondok. Nem a Madness Returns-szel.

Írhatnék American McGee's Alice-ról, de egyszerűen annyira botrányosan szar, hogy nem érdemli meg. Szerencsére könnyű szinten is jár az achievement szóval kicsit csaltam. Azért csak egy dolgot. Amikor egy platformer ugrálós pályát kombinálsz mindenféle ellenséggel akiknak az az elsődleges feladata hogy lelökjenek egy peremről, platformról az nem OK. Még egy végigjátszást is megnéztem, ott is meggyűlt a baja ezekkel a részekkel. Szóval pályadizájn 0, monoton, idegesítő... 

Min játszottad az első Alice -t?

Posted

Horizon forbidden west

AM-JKLXTmWr3poBPrAGdRitWbhNYfFePCQ8gAGrXuItrso4u7jV0LE109KCqjziBLtBH5C0kPDU7zU_5TBeoecTn44aQF6Y6oJRDQfQL4_ujpcPwcwOH_3UBGfAIswtpZz9-DgL0SZhaHnMSmoAdOcnlMTX0hw=w1684-h947-no?authuser=0

Aloy kalandjainak első része nem nyűgözött le túlságosan. A körítés remek volt, viszont a mellékküldetések unalmasak, a sztorimesélés ingerszegény, a tevékenységek egy kaptafára mentek. A harmincvalahány órás játékot úgy fejeztem be, hogy gyorsan letudtam, amit kellett és hagytam az egészet. A frozen wilds kiegészítőt viszont imádtam. Elkezdett élni a játék és reméltem ezt az utat folytatják a készítők. A második rész premierjekor megvártam az infókat hogyan fut a játék ps4-en, aztán belevágtam és azt kell mondjam olyan mértékű a fejlődés, mint az Assassin's Creed első és második része között volt. 

Az alaptörténet ugyanaz: vagyunk mi a vadásznő Aloy, egy poszt apokaliptikus világban, amit gépek népesítenek be. Az első részben elodáztuk a véget, de a Föld ökoszisztémája kezd szétesni: szuperviharok, szennyezett vizek, aszály következik be egyre gyakrabban. Csak a terraformáló AI tud segíteni, az utána való kutatásunk pedig elvisz a tiltott nyugatra A Tenak törzs által benépesített földrészre, akikről egyáltalán nincs jó véleménye a keleti társaiknak. Vérivó, brutális, kegyetlen népnek írják le, de hamarosan a saját szemünkkel is meglátjuk, hogy aki segít az nem mind barát és aki hátráltat nem mind ellenség. 

AM-JKLXKDbcpzPWJw0ZXHdZft9NrqhfSiCvt_niEe5iAxTZkPtSzhSOKx7aOQqPYo0YoRAnLaUKgAXYy2pNobwafv4rzRGdwqogdzvIE6G1njkB5k64hnqMVL36rrLc5YtN0_lb_jjXOn5Onk1SeYhHOpvhoyA=w1684-h947-no?authuser=0

A játékmenet nem sokat fejlődött, viszont sokkal áramvonalasabbá vált. Vannak új képességek, aktiválható ultimate képességek (láthatlanság, pajzs, stb...), illetve a fegyvereknek immár rengeteg speciális támadása van, amit egy erőnlétnek nevezett skálából lehet aktiválni. Míg az első részben csak annyi volt, hogy több nyilat rakhattunk az íjra (és az milyen jó is volt!), itt már minden fegyvertípusnak van három alternativ tüzelése. Továbbá új fegyverek is bejöttek, meg minde fegyvernek van képesség módosítói, szóval most már lehetőség van buildet összerakni, mert nem lehet minden helyzetben ugyanazt a taktikát követni (legalábbis nehezebb szinteken). A gameplay loop kellően látványos változatos és szórakoztató, hogy lekössön és viszonylag mély is. Nekem például nem sikerült kiismernem minden csínját-bínyját (a hunting ground-ok aréna küldetései erre jók amúgy). Az egyetlen egy dolog, amivel nem tudtak mit kezdeni és még mindig rettenetes, az a közelharc. Immár próbálták megbolondítani kombókkal, pajzs leveréssel, meg miegymással, de továbbra sem sikerült túllépnie a szememben az eszetlen csépelésnél. Kellően nevetséges, ahogy az ellenségek több métert csúsznak a földön, mert a játék próbálja áthidalni a távolságot kettőnk között, hogy az elindított támadásuk célba is érjen. Nevetséges. Sőt, frusztráló, annyira sokat kell ütni mindenkit. Én mindig próbáltam inkább távolról lőni az ellenséges humánokat (az is vicc, hogy némely elite emberek sisakjába konkrétan több nyilat kell belelőni, mint egy nagyobb robotba és van olyan ellenség, aki távolsági támadás gyanánt kitép egy hatalmas sziklát a talajból). Ami viszont mindenképp hatalmas dolog, hogy a játék vertikálisan is bejárhatóbb lett. Játék elején kapunk egy grapling hookot, majd később egy zuhanást lelassító eszközt és ezt a kettőt nagyon jól lehet kombinálni egymással. Mind menekülés, mind támadás, mind a felfedezést nagyon megkönnyíti és látványossá teszi.

AM-JKLWToicWxi2lTp09zxuNQ_xHiuX8G85Va3RdUGZkCEVC6sGgoVSkhOcUFiPl_uHd7I1HLW5MAaG3EHPjmBmNXAWi1Vq57PwacppBFF3rB_MGfSgV0f8cNTtSKsxoKRf-LWJd56OXdGglxtczOUNYyJnRQg=w1684-h947-no?authuser=0

Sztoriszinten fejlődött legjobban a játék. És itt most nem csak a főtörténetet értem (ami bár összességében jó, de azért vannak elég hajmeresztő és nem annyira bejövő húzásai) hanem legfőképp a mellékküldetéseket. Már nem csak lélektelenül darálja le a quest adó a feladatot, hanem igényes szinkronmunka és mo cap dolgozik a háttérben. Immár nem azért lehet rákérdezni a részletekre, hogy teljen az idő, hanem van funkciója, mert a lore elég mély. Minden törzsnek eltérő kultúrája van, ami így vagy úgy kötődik a korábban élt emberekéhez és kaptak kultúrát, szokásokat, amiket az arra fogékonyak nagyon fognak élvezni. Továbbmenve legtöbb küldetésben van egy kis csavar. Az egyik küldetésben egy öreggel megyünk segíteni a szövetségeseknek, mert csapdába sétálnak. Aztán kiderül, hogy ez már megtörtént a múltban, de az öreg demens és újra és újra átéli ezt a tragikus élményét. Az ötlegzadagság pedig még ott is tettenérhető, hogy a visszatérő tallneck és cauldron hackelés mindegyikhez felhúztak valami történetet, nem csak monoton cselekvésről van szó. Ezt a tallnecket előbb meg kell javítani, azt a cauldront éppen szétszedik, stb... 
Vannak prominens és szerethető mellékkarakterek, akik nem tűnnek el a küldetés után, hanem alkalomadtán lehet követni a fejlődésüket. A kedvencem a három kincsvadász volt las vegas romjainál, akik végül felépítettek egy kis közösséget maguk köré. De immár szövetségeseink is lesznek. Visszatér Erend és Varl, illetve még jópár segítő karakter áll mellénk utunk során, akikkel amolyan RPG light szinten lehet beszélgetni, elmondják hogy jönnek ki a többiekkel, van küldetésük, jellemfejlődésük és nagyon meg lehet szeretni őket. Vannak összefüggő mellékküldetések, amiket teljesítve megváltozik a világ egy szeglete. Például egy korrupt városvezetőnek ha elég sok stiklijét tárjuk fel, akkor el lehet távolítani és erre aztán a lakosság reagál, megköszönik. De amúgy is a világ sokkal élettel telibb, sokkal inkább  reflektálnak arra mit csináltunk és mit értünk el. Ugyanakkor Aloy is szimpatikusabb lett, az előző részhez hasonlóan, kedves, odaadó és barátságos, de már nem egy naív, mindenre rácsodálkozó valaki, hanem kapott egy nagy adag cinizmust is, amit csak imádni lehet.  

A grafika ps4-en is rendkívül szép. A textúrák élesek, az effektek szépen működnek (lens flare hatás minden mennyiségben) és még így is gyorsabban tölt, mint az első rész. Művészileg is eléggé odatette magát a játék, minden törzsnek saját öltözködési stílusa van, minden robot részletgazdagon ki van dolgozva, még akár el is lehet hinni hogy a játék világában van valami praktikus értelme a raptor designnak és... elég csak meglátni a távoli las vegast, az önmagában egy élmény. 

AM-JKLVe9ofpx5k_Sm1tTmr5ImdEppskau4KiWMaMXPodNfvvJEQw9QFSEjcR0CexEZtTBx8SUBtIsn2JFm4SkPQIBd-5TejyG-pNyoNSf3pylZd1Q4xPyUdTIczeFgzxUApYfJpvqVwximQg6ivv8ySCoI8eg=w1684-h947-no?authuser=0

92 óra után tettem le a játékot. Éreztem, hogy a végére már kezd kicsit túl sok lenni, de összességében pont akkor ért véget, amikorra már meguntam. Néha hülyét kaptam tőle milyen frusztráló tud lenni néhány ellenség, aztán többségében kiderült, hogy csak én rohanok fejjel a falnak. Bár az emberek és a repülő gépek elleni harc még mindig nem működik túl jól. Valószínűleg lesz folytatás, remélhetőleg addig egy kis DLC is befigyel, én mindenesetre most váltam a széria nagy rajongójává, mert ez a játék mind sztoriként, mind open world játékként jól működik. 

9/10 

Ui.: a fotomóddal annyit játszadoztam, mint még játékban soha :D 

  • Upvote 1
Jimkingdom
Posted
2 hours ago, XCube said:

Min játszottad az első Alice -t?

Xbox One-on. Nem volt gond a frame rate-tel. Minden mással igen. :D

Posted
On 7/4/2022 at 9:57 PM, Jimkingdom said:

Xbox One-on. Nem volt gond a frame rate-tel. Minden mással igen. :D

Nem is a framerate miatt kérdeztem, hanem amiatt a kijelentésed miatt, miszerint a pályadesign 0, monoton és idegesítő. Nem prédikálni akarok és egyértelmű, hogy az ízlés egyéni dolog, de az első Alice annak idején - bár nem volt könnyű - valami eszméletlen svung volt a korabeli játékok mezsgyén, mind level design, mind atmoszféra terén.

A játék viszont eredetileg PC -re készült, PC -s egér + billentyűzetre szabott irányítással. Emellett meg van az a hibája, mint néhány id Tech -re épülő kortársának, mégpedig az, hogy hiába TPS, valójában FPS, amit nehéz megemészteni a modern bejáratott TPS rendszerhez szokott játékosnak. A Heretic II és a Heavy Metal F.A.K.K. 2 is ugyanebben a cipőben jár. Ez az irányítás konzolra lefordítva borzasztóan szarul működik.

Jimkingdom
Posted
7 hours ago, XCube said:

Nem gondolom hogy konzolon nehezebb lett volna az irányítás, mint pc-n. Csak ahogy általában minden másnál is lenni szokott. Atmoszféra volt a játékban  - nyomasztó, depresszív. Még talán régebben be is jött volna, de ma már nehezen tolerálom. 

Pályadezájnról meg annyit hogy egy csomó helyen azért csináltak szűk járatokat (végefele a lávás pálya) hogy az ott levő ellenségek belelökhessenek a szakadékba, mélységbe, lávába.

Az vicc hogy a Madness Returns után az Asylumnak nem találnak kiadót... Bár néhány artworknél több nemigen látott még napvilágot. Kár érte. 

Jimkingdom
Posted

Shadow of the Tomb Raider 

Deadly Obsession nehézségen

A chekpoint-ok hiánya és az hogy szinte azonnal meghalsz ezen a nehézségen, rendkívül kellemetlenné tette a játékot. Volt olyan szakasz a játékban ahol majdnem másfél óráig nem volt sem tábortűz, sem chekpoint. De viszont meg van az összes achievement így.:biglol:

Posted
3 hours ago, Jimkingdom said:

Fuhh, itt a DLC trophyk milyen undorítóak voltak, hogy vitt végig 3-4szer őket, normal, score attack, time attack.. A Rise of the Tomb Raidert el is engedtem ilyen szempontból, nem fogom az egész játékot score attackolni (főleg, amekkora szar), pedig a reboot első részét annyira szerettem, hogy még multiban is kifarmoltam a lvl trophyt, hogy meglegyen a plat.

  • Upvote 1
Posted
5 hours ago, Jimkingdom said:

Pályadezájnról meg annyit hogy egy csomó helyen azért csináltak szűk járatokat (végefele a lávás pálya) hogy az ott levő ellenségek belelökhessenek a szakadékba, mélységbe, lávába.

Ez mondjuk elég sok korabeli játékra jellemző. Inkább Zeitgeist, mint tervezési hiba az én szememben.

Posted

Zero Escape: Nine Hours, Nine Persons, Nine Doors

Visual Novel + szabadulószobák, elágazó történet, ahol minden ág végigvitele szükséges a teljes megértéshez, és a true endinghez.

Nagyon szórakoztatóak a szobák, a sztori-karakterek pedig zseniálisak.

A befejezéssel nem vagyok teljes mértékben elégedett, de a 2-3. rész elvileg összefügg ezzel, úgyhogy még lehet kikerekedik.

Posted

Lost Planet :s16:

Mint írtam nem vagyok nagy capcom fan. Ott van pl. a Dragon's Dogma, vagy a DMC 5 nem tudtam végigvinni, valami hiányzik belőlük. Itt ami nagy hibája a játéknak az hogy nem igazán van értelmes kikerülés "dodge". Ott vannak a VS páncélok amik lomhák (kivéve persze a faterét), csak tényleg egy darab volt aminél éreztem jól működik a dolog. Persze végig lehet szaladni velük a pályákon, de minden egyes pálya végén Boss harc van! Összesen 12 a 11 küldetésben. A másik számomra nagyon zavaró dolog a füst effekt, ha rakétát vagy gránátvetőt használsz. Egyszerüen nem látom az ellenfelet, ráadásul izeg-mozog. Nagyon idegesítő biztos 2007 környékén nagy szám volt de ezt máshogy is meg lehetett volna oldani. Ami még idegesítő volt az a "stunlock", remélem tudjátok miről beszélek. Mindez boss harc közben, többször is előfordult. :wacko:

Szóval vannak hibái, jól nézett ki anno is, és most sem mondanám csúnyának. Király az hogy az ellenfelek gyengepontjai pirosan izzanak. Jók a zenék. De még normálon is nagyon nehéz tud lenni helyenként, holott rendkívül egyszerűen indul. 

  • 2 weeks later...
Posted

Bard's Gold (platformer,roguelike)

Ott pihent befejezetlenül (200G). Gondoltam kicsit javítom az arányom, hát nekikezdtem begyűjtögetni a könnyebb achievementeket. Aztán jött hogy be kéne legalább fejezni a 4 fejezetet. Itt kezdődtek a gondok. Az utolsó boss volt ami konkrétan nem ment elsőre, meg másodjára sem. A probléma ott van hogy a játék roguelike. Ha van 5 életed de elvesztesz egyet és nincs pajzsod elveszted a felszerelésed is. 

Mindegy 800G-nél döntöttem megszerzem a többit is, így van egy újabb 1000G-m. 245Ft-ért. :biglol::cool:

A 84.

Posted

Mass Effect 3 

A trilógia befejezve. Nem volt tökéletes, de értékeltem hogy a játék az akcióra fókuszált, és elhagyott minden mini francot. A 3 együtt 100 óra volt.

Posted

qqa_mm5y3p3jfy.jpg

Assassin's Creed Unity (PS4 - 97%)

Nos,...egynek elment ez is, de jobbat vártam. Valahogy semmi nem jött össze igazán ebben a játékban, pedig én már a jócskán bugmentesített változatot tolhattam, így legalább látványos technikai problémáim nem voltak.

A sztori sajnos ezúttal is faék egyszerűségű, nagyon gyenge drámával. Adott a főszereplő, Arno Dorian, aki előbb elveszítette a vérszerinti apját (és pont, ezen jóformán semmit nem rágódik később), majd a nevelőapját is (aki templomos, de a békepárti fajtából, ezért egész jó arc) akit annak lányával és élete szerelmével, Elise-zel együtt mennek megbosszulni, kb robot módra egyik célpontról a másikig verekedve magukat, míg végül megtalálják a hú-de-gonosz főkolompost. Közben elvileg dúl köztük szerelem, de ebből vajmi kevés érződik, abban a pár átvezetőben, mikor összefutnak, inkább az ellenfeleket elemzik, mint saját magukat, így egyik sem kerül igazán közel hozzánk a történet során. Sokat segített volna, ha PoP Farah módjára Elise végig mellettünk harcol, nemcsak az átvezetőkre bukkan fel. Ugyanez igaz az egész francia forradalomra, szinte semmit nem látunk belőle, a híres történelmi személyiségek (mint Napoleon, Robespierre, Danton, Dumas, stb) is csak beköszönnek egy-egy (gyakran csak coop mellék)küldetés erejéig, de semmi súlyuk nincs a sztoriban, nekünk pedig semmi beleszólásunk a forradalom alakulásába. De a címmel ellentétben még a Templomos vs Assassin viszályba sem, hiszen a párocskát hamar kipenderítik mindkét rendből, ami viszont a játékmeneten nem változtat semmit, ennyire voltak ezek fontosak. Szerencsére az Isu tárgyak keresgélése ezúttal teljesen kimaradt, de a végére azért csak előkerül egy, hogy legyen egy több körös, végső boss harc, ami ezúttal sem hiányzott. Szóval hatalmas kihagyott ziccernek éreztem az egészet, mind a sztori, a karakterek, és a történelmi közeg bemutatása terén.

Legnagyobb problémám a harcrendszerrel volt, ami több szintet visszafejlődött az előző címekhez képest. Először is, nincs semmi fejlődés, csak a cuccaink és fegyvereink határozzák meg, milyen erősek vagyunk, a cuccaink pedig csak a pénztárcánktól függenek. Így ha a játék elején elkezdünk farmolni egy jól tejelő coop küldit, pár óra alatt kimaxolhatjuk az erőnket a legerősebb fegyverekkel. Nem mintha a harcok ettől könnyebbé válnának. Arno kb a legbénább Assassin, akit eddig irányíthattam. Olyan alap dolgokat nem tud (és nem tanul meg később sem), mint hogy célbavételnél maga elé rántsa az egyik ellent, ami már a 3-ban is elengedhetetlen volt és ott kiválóan működött. Egyszerűen esélyünk nincs a pisztolyokkal szemben, ami szinte minden ellenfélnél megtalálható, minden lövést menthetetlenül bekapunk. A hidden blade pedig csak akkor használható, ha lesből támadunk - hol van az már, hogy ledobtunk egy füstbombát, és duplán szurkáltuk le a fulladozó tömegeket. Itt a füstben szerencsétlenkedünk tovább a karddal, ugyanúgy három vágással ölve meg egy ellent, így jó, ha kettő-hárommal végzünk, míg eloszlik a füst. Szánalmas, de célszerűbb inkább elfutni és elbújni. Az pedig külön agyzsibbasztó, hogy míg beviszünk egy végső döfést, esélyünk sincs kilépni az animációból, addig pedig a többi ellen simán vagdos minket. A falmászás látványosan gyorsabb lett, szinte már röhejes, ahogy csúszunk fel rajta, de az útvonalkeresés a tetőkön sokszor egyenesen borzalmas. Arnónak a legnagyobb kihívás beugrani egy nyitott ablakon, mindig elmászik mellette/felette, ami miatt nem egy üldözést buktam. Célszerűbb inkább a földön futni, és füstbombákat dobálni. Vagy lopakodhatnánk, de a fedezék rendszer annyira kiszámíthatatlan, hogy előbb-utóbb úgyis lebukunk, és marad a kaszabolás.

A Rift küldetések nekem nem jöttek be, mert amellett hogy értelmetlen pontgyűjtések csak, még ki is ragadtak a játék alap történelmi környezetéből. Pedig jó lenne egy világháborús AC végre, de nem ilyen formában.

Grafikailag viszont ezúttal csillagos ötös a korabeli Párizs változatos negyedeinek kialakítása, az utcákon tüntető tömegek hozzák a forradalmi hangulatot, és most először az épületek pompás belsejét is bejárhatjuk. Hibával én alig találkoztam a játék során. Persze mikor belefutunk a többszáz fős tömegbe, a lag garantált, és volt hogy a célpont nem jelent meg ott, ahova a zöld pötty mutatott, de ezek még bőven belefértek.

A platina sajnos most is elmaradt a két online trófea miatt, de azokat leszámítva minden létező biszb*szt összeszedtem a térképen, minden ládát feltörtem, minden mellékküldetést megcsináltam (a gyilkosság felderítések mind érdekesek volt, Nostradamus enigmáit viszont a pokolba kívántam), ruhákat és fegyvereket megvettem, és a bázisomat is maxra renováltam. Szóval elvoltam vele vagy 2hónapig, míg lepucoltam a térképet, de egy erősebb írással és nem-lebutított harcrendszerrel többet is kihozhattak volna ebből a játékból.

qqa_mm5y6hukhf.jpg

Assassin's Creed Unity: Dead Kings DLC (PS4 - 100%)

Ugyanolyan felemás, mint az alapjáték, ráadásul ez még teljesen felejthető is. Pedig ez hivatott lezárni Arno sztoriját, ahogy egy noname árva kisfiú (aki lehetett volna akár Vidocq is, ha már méltatlanul kevés szerepet kapott az alapban) meggyőzi, legyen ő franciahon új hőse (ultra-blőd), de az írás, a rendezés és a hézagos átvezetők minősége jobbára pocsék. A sztori tehát semmit nem ad hozzá az alaphoz, de legalább kapunk egy új, ködös/piszkos vidéki kisvárost, alatta egy hatalmas barlangrendszerrel, ami kellemes újítás Párizs után. Hozzá hat, egész változatos főküldetést, amiben ismét egy Isu vacakért versenyezhetünk, és pár átlagos mellékküldetést, na meg egy kéziágyút, és a játék legjobb kardját.

Posted

Crysis Remastered - PC

Az eredeti játékot már többször is végigjátszottam, így nem volt semmi újdonság benne. A frissített grafika kettős érzéseket váltott ki belőlem, az eredeti játék ugyan nem ilyen élénk, de valahogy mégis szebb az összhatása. Arról nem is beszélve, hogy a Remaster nem fut jobban... . A nagy felbontású textúrák szépek, de néhány helyen sokkal sterilebbé teszik a játékot, mint az alap verzióban. A parallax mapekkel is van gond, nem árnyékolódnak és folyamatosan látványosan szétcsúsznak, eléggé illúzió romboló tud lenni.

Mindezeket megfejelték még néhány random buggal is (újakkal, nem az eredeti játékból megszokottakkal), amik néha a továbbjutást is megnehezítik.

Akinek meg van az eredeti az szerintem ne fecsérelje rá a pénzt.

Posted
4 minutes ago, XCube said:

Gondolom akkor ez igaz a másik kettőre is (Crysis remastered trilogy). Személy szerint nem szerettem annyira az első részt. A második már jobban tetszett.

Posted
9 hours ago, Jimkingdom said:

Gondolom akkor ez igaz a másik kettőre is (Crysis remastered trilogy). Személy szerint nem szerettem annyira az első részt. A második már jobban tetszett.

Saját tapasztalatom nincs, mert azok nincsenek meg, de nem is tervezem beszerezni őket. A Digital Foundry saját tesztjei alapján viszont a két folytatásban sokkal kevesebb a változás, mint az elsőben, a grafikus motort sem cserélték ki, csak foltoztak rajta itt - ott (mondjuk a harmadik részen sok foltozni való nem nagyon van, még ma is élvonalbeli látvány).

Ez a Remastered trilógia egyértelműen a konztolos játékosok javára készült, hiszen a hetedik generáció óta nem jelent meg Crysis konzolon és azok a címek is jócskán a PC verziók mögött kullogtak.

9 hours ago, XCube said:

Crysis Remastered - PC

Az eredeti játékot már többször is végigjátszottam, így nem volt semmi újdonság benne. A frissített grafika kettős érzéseket váltott ki belőlem, az eredeti játék ugyan nem ilyen élénk, de valahogy mégis szebb az összhatása. Arról nem is beszélve, hogy a Remaster nem fut jobban... . A nagy felbontású textúrák szépek, de néhány helyen sokkal sterilebbé teszik a játékot, mint az alap verzióban. A parallax mapekkel is van gond, nem árnyékolódnak és folyamatosan látványosan szétcsúsznak, eléggé illúzió romboló tud lenni.

Mindezeket megfejelték még néhány random buggal is (újakkal, nem az eredeti játékból megszokottakkal), amik néha a továbbjutást is megnehezítik.

Akinek meg van az eredeti az szerintem ne fecsérelje rá a pénzt.

Egy kis kiegészítés: a Remasteder -ben nincsen quick save, sőt még manual save sincsen, csak checkpoint- ok. Ez a Delta fokozatot káromkodással fűszerezett hajtépéssé változtatja, a játék gyakorlatilag szinte játszhatatlan bizonyos helyeken.

Posted
14 hours ago, Jimkingdom said:

Személy szerint nem szerettem annyira az első részt. A második már jobban tetszett.

OFF

Nem hunt, csak elfelejtettem kommentálni a második mondatot :D .

ON

Nálam ez éppen fordítva van, a második rész nekem nagyon elment a szájbarágós irányba, semmi egyéni stratégiai lehetőség, minden nagy színes háromszögekkel és nyilakkal jelölve, a játék leegyszerűsítve (a parkour lemeketek kivéve, azok kimondottan tetszettek). Ez egyébként valamelyest igaz az első Remastered -re is, kivették a nanosuit választókörét, így nincsen külön strength, és speed, ami nagyban megváltoztatja a közlekedést és az akciót. Néhol jobb a gyors elérés miatt, néhol rosszabb, mert az eredeti játék több taktikai lehetőséget adott.

Nekem az első és a harmadik rész a két favorit.

  • Downvote 1
Posted
58 minutes ago, XCube said:

Ez egyébként valamelyest igaz az első Remastered -re is, kivették a nanosuit választókörét, így nincsen külön strength, és speed, ami nagyban megváltoztatja a közlekedést és az akciót. Néhol jobb a gyors elérés miatt, néhol rosszabb, mert az eredeti játék több taktikai lehetőséget adott.

Ezt kicsit kifejtenéd? Nem igazán értem... És időnként szemezek a Switches változattal (a mozgásérzékelés miatt, Quake-et is eléggé megdobja), talán érdekelne. Szerettem az első részt, végigtoltam deltán PC-n. 

Posted
5 hours ago, Leon121 said:

Ezt kicsit kifejtenéd? Nem igazán értem... És időnként szemezek a Switches változattal (a mozgásérzékelés miatt, Quake-et is eléggé megdobja), talán érdekelne. Szerettem az első részt, végigtoltam deltán PC-n. 

Szerencséd van, mivel meg van mindhárom verzió gyorsan csaptam velük egy kört, hogy aktuális élményről tudjak beszámolni.

Mit értek a nanosuit funkcióváltozásán? Az eredeti játékban négy suit funkciót tudtál bekapcsolni: armor, speed, strength és cloak. Mindegyik külön működő funkció, így kombinálni nem lehet őket, csak egymástól függetlenül kapcsolhatók. A Remastered -ben nincsen választási lehetőség, ha sprintelsz, akkor a speed aktiválódik, a power mód pedig folyamatosan aktív, így csak erőset tudsz ütni például, illetve ha hosszan tartod lenyomva az ugrást, akkor ugyancsak a power funkció segít a magasugrásban. Cloak módban nem lehet sprintelni, de lehet magasra ugrani, amit az alap játékban például nem lehetett. Ezzel szemben az alap játék speed módja energiafogyasztás nélkül is gyorsabb mozgást tesz lehetővé, gyorsan futva pedig sokkal messzebbre lehet benne ugrani, mint az új verzióban.

A Switch verziót dokkolva röffentettem be, úgy egészen élhető 30 FPS az eredmény, de nagyobb harcokban be-be szaggat. Kézben fogva kicsit lassabb a játék, amit lehet valamelyest kompenzálni két grafikai opció (motion blur és parallax mapping) kikapcsolásával. Maga a grafika szerintem rendben van, nyilván nem fHD, de kis képernyőn is egészen éles, csak a betűk lesznek nagyon aprók. Handheld módban egyébként nagyobb felbontáson fut, mint a DOOM 2016 (utóbbi persze lényegesen gyorsabban fut, ezért is áldozták be a felbontást).

Ha gyakrolott vagy konzol FPS téren még szőkre szabott sebesség mellett is, akkor igazából nem mondanám, hogy ne vedd meg.

Szerk: Ezt majdnem elfelejtettem, a sarok mögül kihajolás funkciója is hiányzik az új játékból.

Posted

Most jöttem rá, hogy van a PC verzióban Classic Suite mód :facepalm: .

Sebaj, ez talán ad némi erőt és akaratot egy Delta végigjátszásra... :laugh: .

  • Haha 1
Posted
13 hours ago, XCube said:

Szerencséd van, mivel meg van mindhárom verzió gyorsan csaptam velük egy kört, hogy aktuális élményről tudjak beszámolni.

Mit értek a nanosuit funkcióváltozásán? Az eredeti játékban négy suit funkciót tudtál bekapcsolni: armor, speed, strength és cloak. Mindegyik külön működő funkció, így kombinálni nem lehet őket, csak egymástól függetlenül kapcsolhatók. A Remastered -ben nincsen választási lehetőség, ha sprintelsz, akkor a speed aktiválódik, a power mód pedig folyamatosan aktív, így csak erőset tudsz ütni például, illetve ha hosszan tartod lenyomva az ugrást, akkor ugyancsak a power funkció segít a magasugrásban. Cloak módban nem lehet sprintelni, de lehet magasra ugrani, amit az alap játékban például nem lehetett. Ezzel szemben az alap játék speed módja energiafogyasztás nélkül is gyorsabb mozgást tesz lehetővé, gyorsan futva pedig sokkal messzebbre lehet benne ugrani, mint az új verzióban.

A Switch verziót dokkolva röffentettem be, úgy egészen élhető 30 FPS az eredmény, de nagyobb harcokban be-be szaggat. Kézben fogva kicsit lassabb a játék, amit lehet valamelyest kompenzálni két grafikai opció (motion blur és parallax mapping) kikapcsolásával. Maga a grafika szerintem rendben van, nyilván nem fHD, de kis képernyőn is egészen éles, csak a betűk lesznek nagyon aprók. Handheld módban egyébként nagyobb felbontáson fut, mint a DOOM 2016 (utóbbi persze lényegesen gyorsabban fut, ezért is áldozták be a felbontást).

Ha gyakrolott vagy konzol FPS téren még szőkre szabott sebesség mellett is, akkor igazából nem mondanám, hogy ne vedd meg.

Szerk: Ezt majdnem elfelejtettem, a sarok mögül kihajolás funkciója is hiányzik az új játékból.

Köszi. Egyelőre akkor nem zárom ki, ha úgy adódik, hogy kedv is lesz hozzá, majd talán bezsákolom, úgyis nagyon gyakran van egész tisztességes akcióban. A sebesség annyira nem probléma szerintem, túlnyomórészt úgyis sunyulva lopakodva szerettem játszani. 

Posted

Rayman Origins

100% ami az achievementeket illeti.

Ez a játék a playstationtrophies szerint 8/10. Nem volt annyira bonyolult, gondolom.

Kivéve a szúnyogon repülő pályák némelyike (de főként az utolsó), valami brutál amikor 350 lumot össze kell szedni. Csak az egyiken eltöltöttem egy órát. Mindegy újabb 360-as játék letudva, folytatom a Black Flagg-el.

Vicces hogy elég 200 játék és máris képtelen az ember befejezni mindet, nem tudom akinek 1000 vagy még annál is több van hogy csinálja?

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...