Mit Játszottál Végig Legutóbb?

[tenderlumpling]

Hotline Miami

Platinum B)

[Chuck_Norris]

Nekem a megvalósítás is bejött és még mindig te vagy a noob :lol:

:gonosz2:

[kaszman1]

:gonosz2:

Ezt a szmájlit csak noob-ok használják -_-

[Chuck_Norris]

Hatred

Nos, ez a a játék ami meg kéne hogy botránkodtasson minket, játékosokat, de én inkább röhögtem végig, kb. az egész egy B-kategóriás akció film, de még annak is szar lenne.

Bár a robbanások tényleg jók, de ezen kívül semmi érdekes, ötletes dolog nincs benne.

Maga a történet is egy lóf..sz, összesen 7 pálya van ami mondjuk hiába van jól desingolva, akkor is azt jelenti, hogy 4 óra alatt simán végig lehet vinni.

A fegyverekbõl is lehetett volna többféle, bár itt mondjuk tényleg nincs jelentõsége.

Ami zavaró, az a irányítás, a játék végéig nem tudtam megszokni. Igazából nem is a végéig, mert a 6. pályánál úgy felb-szott a játék, hogy az ellenkezõ irányba ment mindig mint amit nyomtam, hogy letöröltem a szarba :lol: Megfigyeltem, hogy ha gránátot dobok és omladoznak a dolgok, akkor a karakter egyszerûen meghülyül és össze vissza érzékeli a gombokat, néha arra megy mint amerre kéne, néha totál az ellenkezõ irányba, stb.... emiatt kb. egymás után 6x meghaltam, elég idegesítõ volt.

A játék tuti nagyon megosztó lesz, van aki imádni fogja, van aki utálni, de a kettõ között nem igen lesznek. A kivégzések ugyanolyan durvák, mint oly sok más játékban, szóval emiatt nem lesz megbotránkoztató ez. Továbbá GTA-ban is mindenki halomra szedi a civileket, szóval ez is csak mondvacsinált ok az utálatra. Amiért én mégis utálom ezt a fost, az a felbas..zós irányítás. Lehet majd javítják patchben, vagy ilyesmi, de hogy én azt nem fogom megvárni az is tuti. Megy a kukába.

[Cori]

The Witcher 3: Wild Hunt - 126 óra tömény játék után vége lett. Ha nem lennének vizsgáim akkor nem fejeztem volna be a játékot, de muszáj volt, h tudjak koncentrálni másra is. :D

A játék zseniális, a történetírás és karakterek szempontjából 5ös. A világ és a szörnyvadászat hangulatot 100%ban átadja, nagyon be tud szopódni az ember ebbe a világba, annyira jó a körítés. Mellékküldetéseknek saját kis történetük ami nem mellesleg élvezetes is, egyszer nem találkoztam fetch questtel. A harcrendszer nagyon jó, bár normálon viszonylag könnyû volt a második felétõl, de aki kemény próbatételt akar, annak a hardot ajánlom. Nagyon élvezetes, én is csak azért vettem le a nehézséget, mert akkor még jövõhéten is csak a kijátszási folyamatba lennék és nincs végtelen sok idõm :D

Természetesen vannak hibái is a játéknak, Geralt kicsit bután mozog, nem elég mozgékony, fõleg kanyarodásnál zavaró. Van pár bug a játékban (pl a két nagyvárosban nem lehet galoppolni lóval, miután a városból kimegyek a szabadra, a bug ott sem engedi h sprinteljek, ilyenkor újra kell töltenem a mentést. Meg volt néhány quest amit nem tudtam megcsinálni bug miatt, ebbõl talán 1-2vel találkoztam).

A nagyvárosokban (Novigrad, Oxenfurt) popinelnek a tárgyak, karakterek, ha pl elsõre lépsz be a játékba, vagy hosszú idõ után visszatérsz a városba, netalán fast travelezzel a város szegleteibe. Kizökkent a beleélésbõl, nem nagy gond, de néha zavaró volt. (Egyébként nem sûrûn volt ezzel baj)

Számomra hozta a magas elvárásokat amiket felállítottam vele szembe, a játék nagyon pöpec, aki szereti az RPG mûfaját akcióval keverve az ne hagyja ki, semmi pénzért. (Annyit még hozzátennék, h 126 óra, mellékküldizgettem rendesen, de még legalább ennyi idõt bele kéne ölni, h mindent megcsináljak és összegyûjtsek benne, ha nem több)

[getro2]

ratchet & clank - a crack in time

hát jó hosszan elhúzódott (majdnem egy egész hónapot felölelt, mire végignyomtam), de jól mutatja, mennyire profin kézre áll az egész, hogy két és fél hét pihenő után is olyan lendülettel tudtam visszakapcsolódni, mintha fél óra szünetet tartottam volna mindössze. már az első ps2-es rész is szuper volt ilyen szempontból, de itt a nyilván látványosabb tűzharcok miatt még így is meglepődtem néha, mennyire jól is van kitalálva ez az egész mechanika, és mennyivel szórakoztatóbb az átlagos fedezékes shootereknél. az is nagy plusz, hogy sok más, korábbi generációkból ránk maradt sorozattól eltérően itt szinte teljesen megmaradt az első részek szellemisége, ugyanígy van aréna mód, 15-20 különböző fegyver, hozzákapcsolódó fegyverfejlesztés, rejtett aranycsavarok, sőt még egyéb mélységeket is kapott a nagyobbra szabott galaxissal és ilyesmikkel. tipikusan az a fajta játék, aminek olyan erősek az alapjai, hogy viszonylag kevés újítással is képes odavágni a kínálatnak, és hát nagyjából itt is ez a helyzet, bár az elég relatív, hogy kinek milyen elvárásai vannak egy sorozat evolúciójával kapcsolatban, engem ennyivel sikerült lekenyerezni.

azzal már kevésbé, hogy a bossharcok szinte egytől egyig unalmasak és főleg elnyújtottak, és hogy az újabb mechanikai csavarokat is sikerült eldurrantani az első félben, az utolsó órákra már nem igazán maradt mit mutatni, csak a bevett elemeket ismételgették unos-untalan. aztán ott a sztori, ami nem olyan nagyon sarkalatos pont, meg van azért itt is néhány jobb ötletkezdemény, de a párbeszédek az egészet aláássák, rettenetes óvodás szint gyakorlatilag az összes, és nem is feltétlenül konzisztensek a játékkal. a sztori egyik pontján is benyögnek az épp legyőzött, majd hirtelen megvilágosodott ellenségnek egy "büszkék lehetünk rá" félmondatot, miközben előtte annyi lőszert elhasználtunk rá, amivel az egyesült államok hadseregét húsz évre el lehetne látni. (ok, a rendes kontextusban ennél kicsit összetettebb dologról van szó, de nagyon el van sietve még így is az egész.) nem voltak ezek se olyan rémes dolgok azért, de még megfontolom, hogy belevessem-e magam a többibe is, bár nem igazán van vetélytársa sehol, amivel helyettesíteni tudnám, talán nintendón egyedül.

[-Gio-]

Witcher 3 - Wild Hunt

Nos, eddig nem voltam túl nagy rajongója a Witcher-szériának, az elsõ teljesen ki is maradt az életembõl, a másodikba meg 15-20 óránál többet nem tettem bele, magam sem tudom, miért. A világ tetszett, de a harcrendszer valahogy nem fogott meg, és nehézkének is találtam, bár mondom, nem ástam bele magam.

A Witcher 3 körül sok volt a hype, így gondoltam, születésnapomkor megjelenõ játék, miért ne próbálnám ki. Aztán úgy beszippantott, hogy körülbelül 70 óra után tértem ismét magamhoz, de már tervezem a második végigjátszást (ha lesz rá idõm...).

Szerintem a CD Projekt mindig is így képzelte el a Witchert, csak hát erõforrás és pénz szûkében most értek csak el ide. Elég nagy vállalkozás volt, hogy open-world címként indították el, de végül nem buktak bele. Eleinte szkeptikus voltam, lévén én 1 nagy területet képzeltem el, erre kaptunk 2-3 nagyobbat. Na, de aztán azok milyenek! Úgy vélem, ez a tökéletes recept, több "kisebb", szabdalt terület és azoknak saját "világot" és környzetet írni. White Orchard nagyon jó kis bemelegítõ terület, pár órát simán bele lehet ölni. Velen meg teljesen jó marketinghírnök, ahogy magába szippant és nem enged. Komolyan, magamon is meglepõdtem, mikor beléptem, kinéztem magamnak egy fõ küldetést, erre 2 óra múlva azon kaptam magam, hogy a világ végén segítek egy parasztnak.

Itt térnék ki a mellék küldetésekre. Ilyen játékkal még életemben nem találkoztam. Minden egyes side quest tulajdonképpen egy fõszál, és ez nem marketing szöveg. Ennek fõ letéteményese természetesen a remekül megírt történet és az, hogy ezek az oldalküldik is gyönyörû átvezetõkkel rendelkeznek, beleültetve a hangulatba az embert. Az egy negatívum, hogy néha úgy éreztem, nincs balanszban a küldetésért kapott XP vagy a szerényes arany (amit ugyan lehet tárgyalás útján módosítani).

A fõszál evidens, nem írnék róla, az se semmi viszont, hogy 30-40 órát már csak ezzel el lehet tölteni, ráadásul mikor már úgy érezné az ember, hogy jön a végkifejlet, még csavarnak rajta egyet. Az pedig szenzációs és állítom a játék magja, ahogyan a döntéseket kezeli. A Bioware játékaiban általában villog a párbeszédpanel és egész tisztán eldönthetjük, rossz vagy jó csávók leszünk, na itt nem! A legtöbb döntés órákkal a meghozatal után kezd körvonalazódni, sõt a fõsztoriban nem is sejthetjük, 1-1 apró elszólás végül milyen végkifejletet hoz (ebbõl összesen 3 fõ és harmincx apróbb elérhetõ). Néha egy fõ szál eltûnik, csak hogy 3 órával késõbb egy totál triviálisnak tûnõ mellékszállal egybefonódva tovább gördüljön. Masterpiece! Ez kell, hogy a mércéje legyen a további sandbox rpgknek.

A grafika engem ámulatba ejtett. Igen, volt downgrade, de megkockáztatom a fényviszonyok kezelését (és az idõjárást!) még 1 játék nem kezelte így. Volt, hogy 2-3 percig csak álltam és bámultam 1 naplementét vagy egy hajnalt. Arról nem is beszélve, amikor hirtelen egy vihar megérkezik vagy kitisztul az ég. Már csak ezért is érdemes mindenfele kalandozni, minden questet begyûjteni.

A harc rengeteget fejlõdött. A Dragon Age 70. órájában egyszerûen herótom volt tõle, hogy egy újabb csoporttal kell harcolom, újból taktikai képernyõ, 4-5 skill szpemmelése és kész. Itt viszont mindig új és izgalmas a harc. A két kard mellé kapunk számszeríjat, különbözõ bombákat és persze a féltucat jel használatát, amelyeket továbbfejlesztve, mi dönthetjük el, milyen stílust akarunk képviselni. A talentvonal kellõen letisztult de mély. Egy végigjátszás alatt a több ágból csak 2-3-at tudunk feloldani, így eldönthetjük, a közelharcra, blokkolásra, mágiára esetleg alkímiára akarunk gyúrni, újabb újrajátszhatósági faktor! A harchoz kapcsolódik a zene, hát én ettõl is odavoltam. Ez a jó kis keleti-szláv folklór típusú, adrenalinpumpáló soundtrack garantáltan beindít minden harcot. Ha már harc... Azért van itt is negatív elem, méghozzá az MI. Sajnos könnyen sarokba szoríthatóak ellenfeleink, vagy aggrón kívülrõl lazán sebezhetõek, ide 1-2 patch elférne.

Nem akartam sokat ömlengeni, de megtörtént. Viszont akkor már nézzünk 1-2 negatívumot is a megemlítetteken kívül. Az irányítás. Sajnos botrányos lett, még kontrollerrel sem az igazi. Geralt darabosan mozog néha, ráadásul szinte lehetetlen szûkebb helyekre elsõre betalálni, mert túl nagy lendületet vesz a karakterünk vagy túl keveset. Konzol-szagú sajnos. Sokan pozitívumként hozták fel a vízi játékelemet, én nem. A hajózás lehetett volna kreatívabb, a víz alatti harc meg gyakorlatilag nem létezik. A nyílpuskán kívül semmiféle mozdulatot nem tudunk a víz alatt eszközölni, így el is ment a kedvem tõle, hogy (fõleg Skeligén) a sok víz alatti kincset elõássam. Ja, és a víz alatt még botrányosabb eltalálni 1-1 fenéken lévõ ládát. Ide sorolandó Geralt lova is, Roach. Lovagolni hangulatos, de fájdalmasan sok tereptárgyba és apró gödörbe beleakad, ráadásul ha elõhívjuk, általában a leglehetetlenebb helyekre is képes beszorulni.

Végül azonban ezek mind csak apró hibák, amelyeknek többségét 1-1 patch-el orvosolni lehet (van, ami meg is történt), az meg egyenesen pazar, hogy több apró DLC is jön és 2 nagy kieg, amely összesen 30 óra plusz tartalmat ígér. Mindent összevetve, nem mondok nagyot, ha az állítom, a Witcher az egyik legjobb, legkomplexebb játék, amivel valaha játszottam. Olyan elemek mellé kerül be mérceként, mint az Elder-Scrolls-sorozat vagy a Dragon Age Origins. Mindenképpen korszakalkotó darab!

[tenderlumpling]

Assassin's Creed II

Végtére is belekezdtem ebbe a mindenre rátelepedő, fertőzésként terjedő franchise-ba (mondhatni, elkaptam). Az elsőt engedelmetekkel ki is hagyom, nem bírt lekötni.

Ez viszont azonnal.

Persze, rettenetesen buta játék, de ezzel együtt a sandbox-struktúra egyik legelegánsabb darabja is. A vertikális felfedezés egyik legnagyszerűbb példája, ráadásul.

Viszont ebben a felfedezésben igazából nincs semmi komplikált, a gyűjtögetés egyszerű listakihúzás, a küldetések pedig gyakorlatilag:

- Menj a markerhez.

- Menj a markerhez időre.

- Menj a markerhez úgy, hogy ne vegyenek észre.

- Menj a markerhez és nyomogasd a "meggyilkolás" gombot.

Egyedül az Assassin's Tombok jelentettek némiképp mélyebb játékot, kicsit átsejlett az Uncharted-feeling (és amíg nem jön annak negyedik része, talán ki is húzom ezzel a sorozattal egész jól).

Maga a sandboxozás, a gyűjtögetés, a villa építgetése-bővítése nagyon addiktív, nagyon jó arányban és mennyiségben van mit tenni, ez a játék tartalmának az abszolút csúcsa. Még maga a főhős is szimpatikus, a reneszánsz Olaszország díszletei, kosztümjei, atmoszférája teljesen átjön.

Aztán bele is rondít ebbe az összképbe mindenféle baromság.

Meg vagyok róla győződve, hogy a jövőben játszódó szál egy nettó gyávasági húzás, hogy igazoljanak vele egy csomó látszólagos furcsaságot (beleértve az egyes részek más-más évszázadban játszódását).

De igazából felesleges, unalmas, és teleglitcheli epileptikus fehér rángatózással a gyönyörű Itáliát. Engem ez rettenetesen idegesített. A töltés (synch) bődületesen megakasztja mindig a játékot, elég csak hozzászólni valakihez, majd azt mondani, hogy "ja, mégsem akarok semmit venni", és már sztrókot kap a játék, ment, tölt, villog... bazzeg. A tranzitív fehér mátrix meg talán a létező legidegesítőbb töltési megoldás, mert plusz töltenivalót tesz az amúgy is hosszadalmas folyamatba, és az, hogy közben lehet ugrabugráltatni szegény Eziót, annak nem sok értelme van. Statikus töltöképernyő jobb lett volna, pláne, hogy eleve a játék tele van festménnyel, kosztümmel, akkor már egy kis történelmi trivia itt jöhetett volna (ki fogja átmatekozni a menüben ezeket?).

Zavart egyébként a nyilvánvalóan fake olasz akcentus, ráadásul én mindig is utáltam, ha valaki kevert angollal beszél, ide-oda bebökve egy idegen frázist, mert... senki nem beszél így. Az a nagy-nagy mázli, hogy beszélek olaszul, és lehetett állítani a menüben a beszélt nyelvet, így finom, autentikus, totális élmény lehetett, amikor ezt kifundáltam jól. (Más kérdés, hogy az Animusos külső szál is olasz lett, ami megintcsak kilógott, de oké.) Így is az "olaszos mutogatás" teljesen félre van értelmezve, de szerencsére ritkán próbálkoznak ezzel.

Ami még nagyon idegesített, hogy egy gombra ráraknak három funkciót, és a játék majd a játékos pozíciójából eldönti magának, hogy mi történik, ha megnyomjuk. Emiatt állandóan rossz időben szaladgálok fel a falra, ugrok el a pitsába, nyírok ki civilt... és még ezeket le lehetne nyelni, mert elég összetett a mozgásrendszer, de amikor időre kell valahová odaérni... vagy megcsinálod tökéletesen, és még bőven marad fél perced, vagy elkövetsz egyetlen hibát, és cseszhetet. Ilyenkor persze nincs instant restart event, vagy megvárod frusztráltan a számlálót és a desynch folyamatot, vagy abort memory, és végignézed a küldetés átugorhatatan cutscene-jét.

Ez a játék mindent megtesz, hogy azt az illúziót keltse, hogy összetett, taktikus és skill-alapú rendszere van, de hiába a sok fegyver, armor, mozdulat, ha egyszer sima gombveréssel is végig lehet szaladni rajta. Örültem volna egy komolyabb stealth rendszernek, összetettebb (nem task-listás, hanem mélyebb) küldetésrendszernek, érdekesebb felfedeznivalóknak, esetleg finomhangolható nehézségnek, de az már valami szakrális játékuniverzumi origó lett volna, gondolom, és nem egy évente legyártható formula.

Így viszont... egy nagyon addiktív, nagyon tartalmas, élvezetes-látványos játék, ami bőven elég ahhoz, hogy pozitívan értékeljem. Korrekt munka nagyon sok szempontból, lekötött, ez a lényeg.

Reneszánsz GTA, amelyben

- a tizenegyedik fejezet után a tizennegyedik jön, hogy vedd meg külön

- a főhős komplikált, ezer rétegű luxusgöncben próbál észrevétlen maradni és akrobatázni egyszerre

- senki nem öregszik egy évtized alatt

- a megölt áldozatok még egy percig elbeszélgetnek gyilkosukkal.

Van ennél költőibb gyönyörűség szerte a játékpiacon?

[nyrfan]

Ami még nagyon idegesített, hogy egy gombra ráraknak három funkciót, és a játék majd a játékos pozíciójából eldönti magának, hogy mi történik, ha megnyomjuk. Emiatt állandóan rossz idõben szaladgálok fel a falra, ugrok el a pitsába, nyírok ki civilt... és még ezeket le lehetne nyelni, mert elég összetett a mozgásrendszer, de amikor idõre kell valahová odaérni... vagy megcsinálod tökéletesen, és még bõven marad fél perced, vagy elkövetsz egyetlen hibát, és cseszhetet. Ilyenkor persze nincs instant restart event, vagy megvárod frusztráltan a számlálót és a desynch folyamatot, vagy abort memory, és végignézed a küldetés átugorhatatan cutscene-jét.

Engem kb az összes ACrészben talán ez idegesít a legjobban. Mikor teljesen feleslegesen mászik fel a karakter valahova, vagy ugrik(vagy nem) és esetleg emiatt bukok egy küldetést.

Egy olyan opciót rakhatnának bele pl, ha megnyomsz egy gombot, akkor csak simán futni tudsz, de nem mászik fel sehova a karakter.

Egyébként ez a 2. rész nagyon jól sikerült, a hibái ellenére, én élveztem ezt a részt.

Ja csak nem egymás után állj neki a részeknek, közben játssz végig másféle játékot is, mert egy jó idõre megunod õket az biztos :)

[Cori]

Kár, hogy erre a pontra nem jut vissza egy következõ rész sem :( Brotherhood tartja a szintet, aztán talán a Black Flag az ami próbál más lenni, de azt is csak a hajókázás menti meg, és aztán itt a Unity amivel javítgattak a szérián ezt azt (stealth mód pl), de túl keveset ahhoz, h egy olyan vérfrissítést adjon a játéksorozatnak amire már az Ezio trilógia óta szüksége lenne.

[Razon]

Egy olyan opciót rakhatnának bele pl, ha megnyomsz egy gombot, akkor csak simán futni tudsz, de nem mászik fel sehova a karakter.

Hirtelem nem jut eszembe melyikben, de Black Flag vagy Unityben tuti van ilyen, asszem ha sprintelés közben nyomva tartod a CTRL-t akkor nem fog mászni.

[nyrfan]

Hirtelem nem jut eszembe melyikben, de Black Flag vagy Unityben tuti van ilyen, asszem ha sprintelés közben nyomva tartod a CTRL-t akkor nem fog mászni.

A Unity-t pont most játszom, igaz Xbox-on, de majd megnézem ezt a lehetõséget.

[Chuck_Norris]

Assassin's Creed II

Én nem értem mi a baj az irányítással, az egyik legjobb szerintem ilyen stílusú játékokhoz képest. Fél óra alatt meg lehet szokni simán. Fõleg aki AC1-el kezdte annak simaügy...csak ugye te átugrottad.

Magáról a történetrõl nem írtál semmit. Ezio fejlõdésérõl sem.

A töltõképernyõkbõl valóban sok van, szerintem direkt ezért is rakták bele ezt a "addig lehet ugrabugráltatni Eziot" hogy ne unatkozzon a játékos.... :unsure: no meg addig lehet nézni a karaktert milyen páncélja van, körbeforgatni a kamerát nyugiban, stb...

AC1 kihagyásával sokat nem vesztettél, csak az alaptörténet csorbult (bár késõbbi részekben lesznek utalások erre a részre, Altair-ra).

AC2 után ajánlatos még az AC2 Brotherhoodot végigvinni, meg utána - szerintem a jobban sikerült - Revelations-t is. Így lesz komplett Ezio története, így megismered a brotherhood systemet, zónafoglalást, stb.

Innentõl kezdve minden ismétlõdni fog, csak más köntösben.

AC3-ban jön a fára mászás és a hó/havazás, mint új fícsõr; no meg az indiános hangulat ami még érdekessé teszi. Sokan mondják, hogy ezt a részt simán ki lehet hagyni, de szerintem neked pont az indiános vonal miatt tetszene.

AC4 a kalózós theme miatt mindenki kedvence lett, de a hajókázáson kívül ha jobban megnézi az ember, akkro ugyanaz mint az elõdjei... AC Rogue szintúgy, amolyan BlackFlag 2.0

[SaltyDave]

Szerintem azért emlékszünk az AC2-re mint a legjobbra, mert tényleg forradalminak számított az elsõ részhez képest. Jó történet, más médiaformátumban való megjelenés (van élõszereplõs elõzményfilm Giovanni fõszereplésével), a változó világ (karnevál), az úszás, a karakterfejlesztés felszerelés útján, a bázisépítés, felbérelhetõ helyiek (gondolok itt a kurtizánokra, tolvajokra, zsoldosokra), és telitalálat fõszereplõ egy óriási ugrás volt az elsõ részhez képest, ami igazából lefektette az alap játékmenetet és a modern szál történetét több megválaszolatlan kérdéssel mint ha a 3. évadban kezdenél bele a LOST-ba.

Ezt a hatalmas ugrást a többivel már nem lehetett megcsinálni igazából. A Black Flag lett volna ez az ugrás, mondjuk az AC3 helyett, vagy akár a Brotherhood után.

[tenderlumpling]

Sztoriról mit kellene írnom? Ugyanolyan érthetetlen gyökérség, mint bármelyik nagy költségvetésû sandboxé.

"Van a izé a másik csoport, és ügyködnek."

"Intézem."

"Jól intézted. Vannak még többen."

"Intézem õket is."

Ezio, mint mondtam, szerethetõ, de már ott komolytalanná vált, hogy a korszak összes híresebb figurája odaverõdött a csapatába.

[getro2]

én igazából nem is értem azokat, akik történetért játszanak játékokat. vagy ezt tartják elsődleges szempontnak, vagy ilyesmi. és most nem csak sandboxot, hanem úgy bármilyet általában. a klasszikusabb pécés dolgok (főleg szerep-kalandjáték vonalon), meg esetleg a nagyon magasra pályázó tripla A-s címek képesek csak elérni az igazán jó könyvek-filmek színvonalát, koherenciát, dramaturgiát, bármit tekintve, illetve az ilyen kisebb indie-k talán, amik képesek intelligenciát feltételezni a befogadótól és nem tolják a sztorit az arcunkba, hanem az egyes játékelemekből kell kikövetkeztetni a dolgok hogyanját-miértjét (limbo mondjuk). főleg a párbeszédek, meg a fordulatok (meg ahogy előadják azokat) esetlenek a leggyakrabban, és hát az se nagyon segít, hogy mennyire rosszul kezelik a legtöbb esetben az átvezetők esetén a különböző filmektől csent eszközöket.

[SaltyDave]

én igazából nem is értem azokat, akik történetért játszanak játékokat. vagy ezt tartják elsődleges szempontnak, vagy ilyesmi. és most nem csak sandboxot, hanem úgy bármilyet általában. a klasszikusabb pécés dolgok (főleg szerep-kalandjáték vonalon), meg esetleg a nagyon magasra pályázó tripla A-s címek képesek csak elérni az igazán jó könyvek-filmek színvonalát, koherenciát, dramaturgiát, bármit tekintve, illetve az ilyen kisebb indie-k talán, amik képesek intelligenciát feltételezni a befogadótól és nem tolják a sztorit az arcunkba, hanem az egyes játékelemekből kell kikövetkeztetni a dolgok hogyanját-miértjét (limbo mondjuk). főleg a párbeszédek, meg a fordulatok (meg ahogy előadják azokat) esetlenek a leggyakrabban, és hát az se nagyon segít, hogy mennyire rosszul kezelik a legtöbb esetben az átvezetők esetén a különböző filmektől csent eszközöket.

Hölgyek urak, ^ oda lőjenek a wall of textért, de hosszú gondolat fogalmazódott meg bennem amikor válaszolni akartam - istenbiza' egy rövidet.

Azt vettem észre magamon, hogy játszani szeretnék egy csomó játékkal, meg nem is. Belegondolok a rengeteg időbe, amit azzal töltök el hogy játszok valamivel, amivel nem is akarok játszani, csak igazából... megélni, megismerni. Lásd egy könyv elolvasása, csak én inkább maradnék az interaktív audiovizuális megvalósítás mellett. Nem kizárólagosan, a Witcher könyveket olvasom, a Metro 2033 Redux-ot pedig épp játszom. Nem akarok több könyvbe belekezdeni egyszerre, de nem is akarom hogy a hetek, hónapok ami alatt elfogy egy könyv ahogy időm / kedvem engedi, kizárólagosan arról szóljon. Mohóbb vagyok annál, kell a diverzitás, és sokkal gyorsabban.

Az a helyzet hogy én csak 22 vagyok, de így is úgy érzem többet játszottam, mint eleget, és még sem eleget. Rosszul vagyok attól, hogy az időmet pazarlom valamivel, ahol minden percben előre látom már hogy melyik szellőzőből fog rám ugrani valami a cutscene végén, melyik lépcső mögött lesz valami gyűjthető extra, egyszerűen kiismertem ezeket a dolgokat, és értem, vagy szeretném hinni hogy értem hogy a játék tervezői szempontból hogyan épül fel, hogyan játszanak az emberrel és keverik a lapokat, mindegyiken valamilyen hatással az emberre, és milyen sorrendben fognak érkezni a lapok. Olyasmi, mint amikor látsz 10 Steven Segal filmet, és egy teljes műfajt kiaknáztál vele, mert minden csak hasonló filmnél előre látod a megoldásokat, a sablonokat, a vázlatát és a szerkezetét. Szeretném nem látni, csak átadni magam annak a fantasztikus alternatív valóságnak, megélni azt a világot, benne egy jó történetet, amit a filmek világa nem adhat meg: a sorozatoké már annál inkább, lásd House of Cards, Game of Thrones, Walking Dead, Black Sails, és társai, és hála az égnek hogy ilyen jó irányt vettem a sorozatok. Viszont egyik sem engedi meg hogy jobbra forduljak ott ahol a kamera balra akar, és a játék igazából ezt adja meg nekem. Amíg pl. egy félelem/feszültség a kevés töltény és a fülembe mögöttem morgó szörnyeteg által úgy van elérve, hogy tudom hogy az a kevés töltény és a feszültség, veszély, úgy van prezentálva hogy valósnak érződjön, addig imádom. Amikor azért kellene félnem, mert tudom hogy a nálam lévő töltény 340-et fog sebezni, de a szörnyetegnek vagy 1000 életereje van, egyszerűen megszűnik az, amit élvezek ebben a (játék-)világban.

Rosszul érzem magam tőle mert pénzt adtam érte, mert van egy világa amit szeretek, amiben hely van egy, vagy akár rengeteg történetnek ami lehet hogy ott is van a játékban, csak épp maga a játék az, ami mögé el van zárva, és amihez nem mindig van... kedvem, türelmem, megfelelő ízlésem, nem is tudom hogy mondjam. Ezért van hogy szeretnék haladni a Batman: Origins-el, de ezért van hogy rohadtul megutáltam. Ezért imádom például a Telltale kalandjátékait, mert az színtisztán ezt adja meg.

A másik véglet, amikor mindez nem számít, mert maga a játékmenet viszont teli találat és annyira az én szájízemre van szabva, hogy semmi más nem számít. Lásd egy kritikán aluli nulla ~4 órás Legend of Korra játék, történet, NPC-k, gyakorlatilag párbeszédek, hiteles pályatervezés nélkül, több mint 4 féle ellenfél ELLENÉRE egyik nagy kedvencem, mert a játékmenet annyira a helyén van, hogy a szénhegy tetején az egyedüli gyémánt az, ami számít. Nekem ilyen pl. a League of Legends, a Street Fighter.

És amikor a kettő találkozik, számomra akkor készült el *A* Játék. Nekem ilyen a Devil May Cry sorozat, a Deus Ex: Human Revolution, vagy pl. a Witcher széria. És ilyen volt pl. az Assassin's Creed is, amíg képes volt fenntartani az illúziót (nagyjából a Revelations-ig), hogy a progresszió folyamatos, és nincs egy rakás fölösleges dolog mögé zárva minden fejezet között kötelezően lefutandó órákat és órákat és órákat igénylő körökkel.

A sandboxok e téren számomra kakukktojások. Adva van egy hatalmas világ, esetenként egy jó történet is (lásd Dragon Age: Inqusition, amit december óta nem folytatok miután hajnaltól éjjelig előtte rohadtam azt a 70-80-100 már nem is tudom hány órát, amikor végül is megvettem kíváncsiságból). Itt két lehetőség van: a kezembe adnak MINDENT, ami kellhet hogy felfedezzem, bejárjam, megéljem, haladjak a történettel, a szereplőkkel és a változásokkal ami mindkettőn végbemegy. Na ez nem volt a Dragon Age: Inquisition. Órák és órák és órák kötelező körei mögé zárta azt amit én el akarok érni (és nem egy 9945435ö3-et sebző kard az, pont nem érdekel ráadásul oda kell is az ilyen timegating), és én azért akarom azt az időt beleölni mert szeretem, és nem azért hogy eljuthassak valamin keresztül ahhoz amit szeretek vagy szeretnék, és nem kapom meg hogy még gyűjtsek 7 követ hogy továbbmehessek. Valahol itt sorvadt el a Darksiders 2, pedig NAGYON türelmes voltam vele. Paradoxnak érzem, hogy a játékmenet, a narratíva és a komplett univerzumának potenciálja egymás ellen dolgozik, ez pedig még inkább frusztrál. Finnyás ízlésem volna, vagy csak eleget láttam már hogy a bullshit része ne érdekeljen a dolognak? Nem tudom. De az biztos hogy ezért nem fogom valószínű soha befejezni az Inquisition-t, pedig ha megtettem volna valószínű ódákat zengenék róla itt egy méretes post formájában. A másik lehetőség amikor minden adott, és nem irányítanak, nem fogják a kezem, nem küldenek kötelező körökre a sandbox világ ellenére sem, ahol nem találkozom ajtókkal amiket csak 10 óra múlva tudok kinyitni. És számomra ilyen az Elite: Dangerous, és így kell ezt jól csinálni. Persze, egy roncs hajóban kezdesz, és nem ülsz át egy nagyobb rombolóba 5 perc múlva csak úgy, odáig hetek, hónapok is eltelhetnek. De a feltételes módon van a hangsúly. HA. Én azt akarom. HA. Én úgy döntök hogy ezt szeretném elérni. Azért szívesen megdolgozok. Csillagászati méretű a különbség számomra ez azzal szemben, hogy van egy megírt történet, amiért kötelező jelleggel meg kell dolgozni hogy a végére akarsz érni, mert más akarja hogy eltöltsd az az embertelen mennyiségű időt érte.

Ebből is lesz egyszer, vagy akár van egy tökéletes keverék. A Witcher 2 nagyon, nagyon közel áll hozzá, remélem a 3 pedig már *az*.

[tenderlumpling]

Na, hát valahol ebben a szövegtengerben ott a lényeg:

A játék akadálya lesz mindig a történetnek, ergo a játékot atmoszférateremtése, "lore"-ja és narratív ellipszisei miatt érdemes játszani.

A töltelékquestek és frusztráló próbálkozások pedig néha sikeresen támogatják ezeket. A Skyrim, az Assassin's Creed, a Deus Ex: Human Revolution, stb. sekélyes sztorit mutatnak, a filmes eszköztárak legszegényebb eszközeivel, de ha van a játék világában egy sarok, egy szoba, egy hegycsúcs, vagy egy épület teteje, ahol magadba tudod szívni a fiktív világ minden erejét, akkor meg fogja érni az összes bugyuta quest is.

[getro2]

Na, hát valahol ebben a szövegtengerben ott a lényeg:

A játék akadálya lesz mindig a történetnek, ergo a játékot atmoszférateremtése, "lore"-ja és narratív ellipszisei miatt érdemes játszani.

A töltelékquestek és frusztráló próbálkozások pedig néha sikeresen támogatják ezeket. A Skyrim, az Assassin's Creed, a Deus Ex: Human Revolution, stb. sekélyes sztorit mutatnak, a filmes eszköztárak legszegényebb eszközeivel, de ha van a játék világában egy sarok, egy szoba, egy hegycsúcs, vagy egy épület teteje, ahol magadba tudod szívni a fiktív világ minden erejét, akkor meg fogja érni az összes bugyuta quest is.

igen, én is valahogy így érzem. a kedvenc játékaim legjobb emlékei se valamilyen klimatikus csúcshoz kötődnek, hanem olyan apróságokhoz amikor tényleg ott éreztem magam a világban, akár egy helyszín, egy szereplő gesztusa, vagy csak egy izgalmas kameraállás miatt. lásd alpha protocol, ahol tök jó érzés volt visszatérni a küldetések után a lakhelyre és csak úgy tenni-venni percekig, mintha tényleg kémet játszanék, és nemcsak egy pixelhalmazt aki két töltőképernyő vagy átvezető között végigrohan az előreszabott, lineáris pályákon. valószínűleg a last of us is ezért üthetett be ennyire sokaknál, mert a készítők is felismerték, hogy felesleges majmolni a mainstream hollywoodi filmek eszközeit és helyette inkább az apró gesztusokra érdemes helyezni a hangsúlyt. de a valve is eléggé élen jár ilyesmiben. vagy az abszolút kedvencem, a beyond good & evil. azok a légpárnás hajózások a naplementében, édes istenem...

edit: na ez most szépen megtöri a komment ívét, de akkor már muszáj megemlítenem a legutóbb játszott ratchetet is. nem túl izgalmasak a side questek, de valami egészen eksztatikus élmény volt ugrabugrálni a kisbolygókon, miközben ott tátongott körülöttem a végtelen világűr.

[Chuck_Norris]

én igazából nem is értem azokat, akik történetért játszanak játékokat. vagy ezt tartják elsõdleges szempontnak, vagy ilyesmi. és most nem csak sandboxot, hanem úgy bármilyet általában.

a klasszikusabb pécés dolgok (fõleg szerep-kalandjáték vonalon), meg esetleg a nagyon magasra pályázó tripla A-s címek képesek csak elérni az igazán jó könyvek-filmek színvonalát

nemtudom ez most trollkodás-e vagy sem, de ha nem:

Ha hiszed ha nem, sok ember azért kezd neki egy játéknak, mert érdekli a hangulat, a történet. Aztán végül azért marad a stáblistáig, mert emellett jó a játékmechanika is benne. (ha idegõrlõ lenne akkor félbehagyná a játékot a szuper történet ellenére)

Ezért kell "csak" AAA játékokkal játszani, ahol a legkisebb pixel mellett a történetre is odafigyelnek valamelyest.. :)

Tessék, ott van pl. a Batman széria. Sima verekõdõs játék, nem? De. (eltekintve a nyomozós, stb. részektõl) Mégis van egy tök jó története is emellett. (meg lehetett volna oldani úgy is, hogy egymás után rakja be a challange mapokat, nem? :lol: )

Amúgy meg egy "jó" játékban a történet ugyanolyan fontos, sõt talán fontosabb is, mint pl. a grafika. Vannak nagyon jó történetû játékok ocsmány grafikával is. ^_^

Assassin Creed pedig igenis egy jó, érdekes történetû játék, nagyon sok történelmi részletre odafigyeltek (ez lehet még AC2ben nem jön ki teljesen), amiért már önmagában járna a pirospont. Ezért hiányoltam tender kommentjébõl ennek megemlítését.

[gebali1991]

Nem tudom, én azt szeretem ha a játék engedi és késztet rá, hogy hajszoljam a sztorit. A legjobb élményeim mind csavarokhoz vagy rejtélyekhez kötõdnek, talán azért, mert a filmekhez képest, ahol passzívan várjuk, hogy történjen valami, a játékoknál mi magunk határozzuk meg, hogy milyen gyorsan pörögjenek az események (vagy a fõ szálra koncentrálással vagy egyáltalán azzal, hogy milyen gyakran töltjük be a játékot).

[Snexi]

Red Dead Redemption

Ugyan már évek óta a birtokomban van,de még csak most vettem rá magam, hogy pótoljam.Kicsit nehéz volt visszaállni a ps3-ra és a 2010-es színvonalra,de szerencsére a játék jóval meghaladta a korát.A stílus nagyon hasonlít a GTA-ra amitõl nagyon könnyû belerázódni.A karakterek jók,a helyszínek gyönyörûek talán csak a küldetések kicsit egyhangúak.Nagyon várom a next gen folytatást,ideje lenne már bejelenteni.

[tenderlumpling]

Assassin Creed pedig igenis egy jó, érdekes történetû játék, nagyon sok történelmi részletre odafigyeltek (ez lehet még AC2ben nem jön ki teljesen), amiért már önmagában járna a pirospont. Ezért hiányoltam tender kommentjébõl ennek megemlítését.

Mondtam. Díszletek, kosztümök terén rendben van a történelmi részlet.

Minden más rettenet felületes és buta. Attól nem lesz történelmileg hiteles, hogy bedobálják az akkori celebeket, és "csinálják azt, amirõl ismertek".

Ez a sorozat színtiszta science fantasy, minden részletéig, annak nagyon is minõségi, de ennél nem több. A történet pedig biztos lerázza mindenkinek az agyát, aki nem olvasott az életben egy darab könyvet sem, de az hogy

valaki pápa lesz, mert kedve szottyant hozzá, és mert kellett neki a lángoló high tech bot, amellyel majd õ maga sem tudja, mit is akar, csak "hatalmat" (és ezzel le is írtam az összes templar motivációját), és akkor van egy csomó titkostársasági aszaszin, akik nagyjából minden adandó alkalommal nyílt színen parádéztatják magukat... hjahjtejóég.

Ezio karakterének útja lehetett volna érdekes, meg az apjával való kapcsolata, de az, hogy csak kiveszi a ládából a fancy göncöt, és többet le se veti, hát ilyen bizarr expozíciót én még nem láttam.

Látszik, hogy nem a történet, hanem a posztermarketing és a gameplay viszi az eseményeket, meg annak ígérete, hogy lesz több rész. Semmi belülrõl jövõ, zsigeri jó sztori.

[Razon]

Ezio karakterének útja lehetett volna érdekes

Játszd végig a Brotherhoodot, Revelations-t, aztán nézd meg a 20 perces rövidfilmet (Embers), szerintem meg fogsz lepődni.

[Hor1]

Játszd végig a Brotherhoodot, Revelations-t, aztán nézd meg a 20 perces rövidfilmet (Embers), szerintem meg fogsz lepõdni.

Olyan nagyon azért talán nem. :D