Fujitsu Posted February 26, 2015 Posted February 26, 2015 Igen, egyrészt nem a kétharmada, hanem 28% választotta meg őket, ami még az 50%-nál alacsonyabb részvétel mellett sem kétharmad. Másrészt azt gondolom, rettenetes tévképzetek élnek idehaza a fejekben a politikusok szerepével kapcsolatban. A politikus a választók szolgája. Azért kapja az átlagfizetéshez mérten igencsak tisztességes bérét, hogy a népét szolgálja. Mint ilyen, folyamatos elszámolással tartozik a választóinak, döntéseit köteles világosan és érthetően megindokolni. Nemhogy nem lehet agresszív a sajtóval, mint néhány mai féreg, hanem köteles minden kérdésre választ adni. Mivel a közvagyonért és a törvényekért is ő felel, feddhetetlennek kell lennie. Abban a pillanatban, hogy felmerül a reális gyanúja, hogy egy fillért is eltett jogtalanul (legyen szó akár csak jogtalan előny elfogadásáról), azonnal fel kell függeszteni egy rendkívül alapos, részletes és a közeli hozzátartozókra, partnerekre is kiterjedő vizsgálat idejére, amit egy független hatóság végez. A politikus főnöke a nép, nem a miniszterelnök, nem a köztársasági elnök és pláne nem a frakcióvezető. Ha a frakció olyasmit akar megszavazni, amivel nem ért egyet, akkor igenis protestáljon; ha ezért megbüntetik, azonnal hagyja ott azt a pártot. Mert az a lényeg, hogy a főnöke (a választó) mit gondol, nem pedig a köcsög frakcióvezető. Ezért nem legitim az az érv sem, hogy te szavaztad meg őket, kuss a neved. A helyes érvelés így néz ki: bizalmat szavaztam nekik, hogy megmutathassák, mit tudnak; és most, hogy kormányra kerültek, kritikusan fogom szemlélni a tevékenységüket. Nincs még egy ilyen baromállat nép, amelyben a politikusoknak híveik vannak. A politikusnak normális esetben csak kritikusa lehet, aki aztán vagy elégedett, vagy nem. De hívei? Istennek legyél a híve, ne egy csapat gecinek, akik még az egykori barátaik szerint is azok. Az már egy más kérdés, hogy ha láttad 4 éven keresztül, hogy férgeket szavaztál be, és aztán újra megteszed, akkor már vastagon felelős vagy, hiszen te döntöttél Stockholm-szindrómás elmebeteg módjára. Viszont itt azt is látni kell, hogy Magyarország helyzete speciális, mert egyszerűen nincs kire szavazni, a szó legszorosabb értelmében. Itt nemhogy kormányképes alternatíva nem volt, de még értelmes programot sem láttunk. Vállalhatatlan, bukott, a kampány során is végig egymást fúró gennyládákból állt az "ellenzék"; rajtuk kívül szavazhattál még idiótákra; elmebeteg, képmutató seggfejekre; álnaiv, droglobbista trógerekre; na meg persze szánalmas, egyszemélyes kamupártokra. Nem csoda, hogy a többség nem ment el. Tavaly magam is kizárólag olyan egyéni jelöltekre tudtam voksolni, akiket személyesen is ismerek, és akiknek a személyét alkalmasnak ítéltem (függetlenül attól, hogy melyik párt színeiben indultak). Listákra egyszerűen nem tudtam szavazni, mert összehánytam volna a szavazófülkét. Szóval amikor szidjuk a kormányt, akkor valójában sohasem azt mondjuk, hogy bezzeg a másik. A másik is szarbanda, azokat is éppúgy szidtuk; talán kevesebbet lopnának, de 2010 óta már ezt sem hisszük el (azt annál inkább, hogy az egyes kabinetek tolvajlásainak mértéke ciklusról ciklusra szigorúan monoton nő, tök mindegy, hogy melyik oldalról). Viszont az, hogy a másikak is férgek, nem azt jelenti, hogy ezek nem azok – minden jogalapunk megvan, hogy nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illessük őket. Persze ha valaki azt mondaná, hogy jó, akkor mondd a megoldást, akkor nem tudnék megoldást adni arra, hogy kire szavazzál inkább – legfeljebb a felmerülő problémákra tudnék megoldást adni, amik kapcsán kritizáljuk a jelenlegi kabinet döntéseit. Szokták mondani azt is, hogy alapítsál akkor pártot. Én meg erre azt szoktam mondani, hogy no way. Egy olyan országban, ahol visszasírja a nép a fél évszázadon keresztül elnyomó ruszkikat, milyen esélyünk lenne? Annál hálátlanabb feladat nincs. Meg aztán ott van a Simicska, "aki nélkül '94 óta nem lenne Fidesz", aztán máris a perifériára szorult. Vagy ott volt a Lezsák, akit a saját kertjében megalapított pártból golyózott ki az az idegesítő vénkurva, aki szerencsére már eltűnt a közélet szemétdombján egy ideje. Magyarországon ez a sorsuk a pártalapítóknak.
SkyBird Posted February 26, 2015 Posted February 26, 2015 Igen, az összes szavazásra jogosult 28%-a, azaz a szavazáson résztvevők 44%-a. Ez a 2/3. Mármint a legutóbbi, ami már csak volt, de technikailag még megoldható.
TheSaurida Posted February 27, 2015 Posted February 27, 2015 Azok az egyszemélyes kamupártok nem biztos, hogy szánalmasak. Minimum anyagilag jól jártak, ahogy olvastam néhány cikket anno arról, mennyi pénzt kap(hat)tak a közösből a kampányra, és mennyire nem kellett elszámolniuk vele. Inkább az a szánalmas, aki rájuk szavazott.
Fujitsu Posted February 27, 2015 Posted February 27, 2015 Na igen, frankó lett az új finanszírozási rendszer is, akárki meglássa. Mondjuk azt én se mindig tudom eldönteni, hogy pl. a nagydarab bájgúnár vicces-e vagy szánalmas, de leginkább mindkettő. Igazi mókamester már nincs a nagypolitikában, Torgyán doktor utód nélkül maradt. Amúgy meg: "A híveink nem jelentéktelen része nem állt ki mellettünk" - mondta Orbán, aki szerint ebből két következtetés is levonható. Mondom én, a híveik. Mert a híveiken kívül mindenki más csak undorodni tud tőlük hosszú évek óta.
Fujitsu Posted March 15, 2015 Posted March 15, 2015 Egy nép, amely sohasem vágyott arra, ami a másé. Egy nép, amely sohasem akart és nem is akarhatott mást, mint hogy megtarthassa azt, ami az övé. Ezt amúgy érti valaki?
Greene Posted March 16, 2015 Posted March 16, 2015 Nem az értelemre, hanem az érzelemre akar hatni, ergo ez egy érzelmi beszéd, amiben az igazságtartalom és a logika is a nullához konvergál, ellenben kiválóan lehet puffogtatni nemzeti ünnepeken és az antilibsi nyugdíjasgyűlésen. "Szerencsére" van egy ugyanilyen "tehetséges" szakember a másik oldalon is... Amúgy mi mint nemzet, soha nem vágytunk kotnyeleskedő olasz riporternőre, hiszen ő nem a miénk. Éppen ezért miután a kedves nénik üdvözölték a portugálokat, pár komolyabb hívő, csúnya szavak kíséretében visszaküldte a nem kívánatos személyt Izraelbe.
TheSaurida Posted March 16, 2015 Posted March 16, 2015 Akkor nem kéne hagyni, hogy kiszivárogjon a >1 bites népesség felé.
SkyBird Posted March 16, 2015 Posted March 16, 2015 Hát igen, igazságtartalom. Éppen belegondoltam, hogy az eredettől kezdve rosszul tudjuk mi a történelmet. Nem is az volt az ima, hogy a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket, hanem helyette adjunk nekik oda mindent, mert egyébként úgy sem kívánnák meg a másét. Még akkor is, ha ez cizelláltabb volt, meg mikor melyik nyugati fejedelemmel szövetkeztünk a másik ellen. És ez csak a kezdet...
Fujitsu Posted March 16, 2015 Posted March 16, 2015 Eleve nem tudom értelmezni azt, hogy "sosem vágyott arra, ami a másé". Hogy ilyen ember a civilizált társadalmakban nem létezik, az szinte biztos. Ennyi erővel mondhatta volna azt is, hogy egy nép, amely sosem hugyozta le a vécédeszkát. A történelem pedig mindig is arról szólt, hogy az egyes népek mások területére, javaira, erőforrásaira pályáztak. Nyilván mindenki egyből az Augsburg mellett pofára ejtett őseinkre gondol, de hát volt nekünk pl. egy Nagy Lajosunk is. Szóval most itt nagyot akart mondani (már aki megírta neki a beszédet), de megint csak ordas történelemhamisítás-szaga lett az egésznek. De persze az egész beszéd szürreális volt, csak ez a részlet úgy külön is megütötte a fülemet. Különösen jó volt pl., amikor aszonta, hogy '48 miatt kiröhögjük az usákokat, amikor azok demokráciáról akarnak oktatni minket. Nyilván a jelenlegi maffiának marha sok köze van ám a '48-asokhoz. Akik egy jó része amúgy magyarul se tudott. Amúgy Chaviék tényleg sokat tettek anno a komcsi rendszer lebontásáért; még akár lehetne is jogalapjuk arra, hogy kikérjék maguknak, amikor megkérdőjelezik a szabadság iránti elkötelezettségüket. Csak ott van a bökkenő, hogy félúton szépen visszafordultak, ma pedig hovatovább ugyanazt építik vissza, ami ellen harcoltak. Szóval lehet, hogy Lincoln tanult egykor Kossuthtól (reméljük, nem az árvák pénzének lenyúlását); csak éppen ennek semmi köze ahhoz, ami napjainkban történik.
TheSaurida Posted March 17, 2015 Posted March 17, 2015 Azért mi is tanulhatnánk pl. John Wilkes Boothtól vagy Lee Harvey Oswaldtól. Bár, ha megfelelő történelmi párhuzamot keresünk, akkor inkább Caius Cassius Chaereától.
1933 Posted March 25, 2015 Posted March 25, 2015 Nagy büszkeség tölt el, ahogy olvasom a sorokat! Igencsak illusztris társaságak vagyok a botcsinálta tagja. Kevés helyen lehet annyi nagy tudású államférfit találni mint itt. Sajnos az itt elhangzó véleményeknek az a bajuk, hogy nem elég konkrétak és ha netán még igényes is lennék, még azt is mondhatnám, hogy állampolgári kötelesség az, ha valaki tudomására jut valamilyen bűncselekmény, akkor köteles feljelentést tenni és előadni a bizonyítékait. Szóbeszéd és személyes indulatok által mondottak nem elegendők arra, hogy valaki ellen eljárás induljon és el legyen csapva, mint alkalmatlan. No persze az olyan országban, ahol az emberek félnek véleményt alkotni, ahogy kis hazánkban, ahol nincs sajtószabadság, mert szigorú cenzúra alatt állnak az egyes újságok és TV csatornák. És ugye nem követjük a más országokban szokásos demokratikus elveket. Mert ugye az demokrácia, hogy más országokban, más országok beleszólnak a belügyekbe, nem beszélve az ismert közmondásról: Quod licet Jovi, non licet bovi!". Vagy hogy is van ez helyesen mondva? Tényleg, van-e valaki aki fél valamitől idehaza? (No nem a fül mögötti vajra gondolok!) Lee Osvaldra sem ajánlatos hivatkozni, ugyanis még nem derült ki, hogy ténylegesen kik és hányan húzták meg a ravaszt és Ö nem hasonlítható Matuska Szilveszterhez sem. Európában más a módi, itt szavakkal szoktak ölni és azok a szavak csúnyábban ölnek. Aki már elment annak "utána az özönvíz", de aki még itt maradt az még bőven megszenvedi azt, hogy szavakkal ölték meg. Adalék a demokráciához: kérdem én, az az állampolgár, aki még ki sem mozdult a falujából egész életében, vagy még az elemi iskolát sem végezte el, vagy még a középiskolán is valahogy túljutott és fogalma sincs arról, hogy mi fán terem a közigazgatás, az hogy tudja eldönteni, hogy kire adja a voksát? Az a demokrácia, hogy egy csomó hozzá nem értő ember mondja meg a "tutit"!!!! Ugyan már, ne röhögtessenek, mert kiszakad a cserepes számszéle. Vagy olyanokra akarjuk rábízni legfőbb értékeinket, akik még viselkedni sem tudnak, vagy akik az állampolgárt csőcseléknek titulálják? Hogy fogja az állampolgárok érdekeit az megvédeni, aki csak gazdagodni akar és nem jó gazdája a rábízott köztulajdonnak? Volt már rá példa, szépen felismerhető volt, hiszen külföldről jött a "jájem" és abból tellett a kampányra és nem oda valók küldésére az EU bizottságokba. Még hogy Magyarországon korrupció van kormánykörökben! NEM CSAK LOBBIZNAK! Egyesek trágárul beszélnek, hát azért a más demokráciákban a húsos fazékhoz engedett lobbistákat honatyáinknak talán nem kéne utánozni! No most hagyom abba, mert ha többet mondok, akkor nem a hatóságok, hanem a barátaim fognak meghekkelni. Nem akartam senkit sem megbántani, de ha valaki mégis úgy érzi, akkor alázatosan bocsánatért esedezem!
Fujitsu Posted March 26, 2015 Posted March 26, 2015 állampolgári kötelesség az, ha valaki tudomására jut valamilyen bűncselekmény, akkor köteles feljelentést tenni és előadni a bizonyítékait. Mindezt Polt Péter országában? Ahol a NAV elleni vizsgálatot a NAV folytatja le? Horváth András tudomására jutott pár bűncselekmény, volt bizonyítéka is; mi lett belőle? Szóbeszéd és személyes indulatok által mondottak nem elegendők arra, hogy valaki ellen eljárás induljon és el legyen csapva, mint alkalmatlan. Az nem elég, hogy Chavi veje és közvetlen baráti köre milliárdos üzletekhez, és százmilliókban, milliárdokban mérhető magánvagyonokhoz jutnak; egészen véletlenül pont csak 2010 óta? Tőlünk nyugatabbra egy szállodai számla ellenértékének jogtalan elfogadása vádjával eltávolítottak egy államfőt, és aztán – most figyelj – fel kellett menteniük a vádak alól, mert nem lehetett bizonyítani. Ennek ellenére a pozícióját nem kapta vissza. Mert egy politikusnak feddhetetlennek kell lennie, és nem elég annak lennie, annak is kell látszania. Amíg te vagy én elfogadhatunk egy ajándékot egy kereskedőtől, ez nála már jogtalan előny elfogadásának számít. Mert ő olyan szinten van közel a "trezorhoz", ahol nem engedhető meg még a gyanúja sem semmi sumákságnak, befolyásolhatóságnak vagy részrehajlásnak. A jogállamokban ez így működik. Ez szerinted hogy viszonyul a Közgép, a Mészáros & Mészáros, az Elios Zrt. és a többiek által elsíbolt közvagyonmilliárdokhoz? Ahhoz, hogy Lézer Jani, Csidzsátó, Arrogáns Tóni és a többiek nem tudnak elszámolni a vagyongyarapodásukkal? Vagy nektek mindegy, ki mennyit rabol, amíg az országon belül tartja? Rossz hírem van, Chavi rég Svájcban tartja a pénzét, és az ottani egyetemre fizette be "saját lábán álló" lányát. Miközben népnemzeti köntössel takarózik, és populizmusból, pszeudonacionalizmusból a csúcsot ostromolja, nagyobb rablást hajt végre, mind eddig bármely politikustársa, és nem különb ő sem a Deákné vásznánál. Csak valami eszméletlen módon ért a néptömegek behülyítéséhez, ezt szerintem előbb-utóbb iskolákban fogják tanítani. Mert ugye az demokrácia, hogy más országokban, más országok beleszólnak a belügyekbe, nem beszélve az ismert közmondásról: Quod licet Jovi, non licet bovi!". Az EU erről szól: közünk van egymás ügyeihez. Ha nem akarunk Észak-Koreát játszani, akkor nem szigetelődhetünk el. Tényleg, van-e valaki aki fél valamitől idehaza? Rengetegen félnek a létbizonytalanságtól, a hatósági vegzálásoktól, üzleteik kicsinálásától (trafikmutyi, vasárnapi zárva tartás stb.), a teljesen váratlan és megalapozatlan, de legalább a többségnek ártó kormányzati intézkedésektől. Jó eséllyel többen, mint az elmúlt 25 évben bármikor. Az a demokrácia, hogy egy csomó hozzá nem értő ember mondja meg a "tutit"!!!! Igen, az. Sajnos a történelem azt mutatja, hogy nincs más út. Az meg az állampolgárok és az oktatás felelőssége (lenne), hogy az emberek ne legyenek teljesen "hozzá nem értők", és felelősen tudjanak dönteni. Hogy fogja az állampolgárok érdekeit az megvédeni, aki csak gazdagodni akar és nem jó gazdája a rábízott köztulajdonnak? Volt már rá példa, szépen felismerhető volt, hiszen külföldről jött a "jájem" és abból tellett a kampányra és nem oda valók küldésére az EU bizottságokba. A teljes magyar politikai elit csak gazdagodni akar, és úgy en bloc nem jó gazdája a rábízott köztulajdonnak. Folyamatosan csak erre van példa. És persze alkalmatlanok tömegét küldik az EU-bizottságokba, lásd Káder " " János vagy Deutsch-Für Elise "ki a fasz az a Thomas Melia?" Tamás, aki eddig politikusként annyit tudott felmutatni, hogy megkefélte a titkárnőjét. A Hentergő Csabi legalább fizetett egy párizsi éjszakát is a sajátjának, igaz, közpénzből. Tiszta szerencse, hogy nem Christian Wulffnak hívják; mit vesztene a magyar nép, ha egy ilyen nagyszerű politikusfenoménnak le kéne mondania? De hát meg kell dolgozni érte, ha az ember mellmasszázst szeretne. Még hogy Magyarországon korrupció van kormánykörökben! Csak az van. Az a ciki, hogy ezt kívülről is egyre többen látják. Persze nyilván az egész világ összeesküdött a szent, ártatlan magyar kormány ellen.
SkyBird Posted March 26, 2015 Posted March 26, 2015 Hát barátom, ezt igen frappánsan összeraktad, bár volt már jó hasonló poszt, de ezt nekem most mindent vitt. Azután itt van a főnixmadárként feltámadt Kaya Ibrahim, izé Orgován Béla esete, némi asszociációval hajaz a csődbe vitt Orgovány és Vid. Takszöv.-re. És még ami ki se derült a full külgaz zero külügy Péter környékén a 150 millás csicsa ház és az utóbbi bróker játszmák között. Habár utóbbi piti csalás volt a fedezet nélküli kötvényekkel. A 15 milliárd időben kivett, de leginkább be se rakható háttérintézményi pénz 1%-a is 150 milla. De ez véletlen egybeesés. Ahogy a 150 milliárd meg a tízszerese.
kléni Posted March 27, 2015 Posted March 27, 2015 Így mentette ki pár nap alatt a kisbefektetők háta mögött a saját pénzét a kormány
kléni Posted May 22, 2015 Posted May 22, 2015 http://444.hu/2015/05/22/itt-van-videon-orban-diktator-pofont-kapott-junckertol/
Fujitsu Posted May 22, 2015 Posted May 22, 2015 Hogy is volt ez? "Megígértem a választóimnak, hogy Juncker útját állom."
petzolkri Posted July 19, 2015 Posted July 19, 2015 Hallotatok erről? Szomorú eset: http://www.szon.hu/e...stuzbol/2878514 Így égett:
Lalolib Posted August 5, 2015 Posted August 5, 2015 Bocsi, nem teljesen ide tartozik, de kikívánkozik belőlem. A kezdetektől tagja voltam a fórumnak, aztán 2011 körül más felé fújt a szél, az elmúlt néhány évben csak nagy ritkán jártam erre. Emlékszem egyszer váltás volt a fórumon és akkor gond volt a nick-nevekkel, így új "toldalékkal" láttam el a nevem. Így lettem Lalo-ból Lalolib. Az előbb nézegettem a multimédiás fórumot (általában oda írtam) és ott felfedeztem a régi énemet. Atyaég, mennyi év eltelt! Örömmel olvastam a régi, "öregedő" veteránok neveit.
TheSaurida Posted August 11, 2015 Posted August 11, 2015 Egyébként felfedeztem egy érdekes párhuzamot a kicsik és a nagyok problémakezelésében. 1. Az iskolánkba új rendszergazda került, aki rögtön elkezdte ekézni a gépeket, hogy ennyi nekik, öregek, kész, reménytelen, idáig bírták. Amíg én voltam a sys, addig semmi bajuk nem volt, csak foglalkozni kellett velük időnként. Pénz ugye nem volt ilyesmire, tehát a rendszer amortizálódott, az iskola népe morgolódott, végül a szülők bepöccentek, gyűjtést indítottak és vettek az iskolának vagy harminc új gépet. Persze a sys rögtön elkezdte a mellét döngetni, mintha lett volna hozzá köze, aztán toborzott pár kölköt, hogy segítsenek neki telepíteni... 2. A kormány addig szerencsétlenkedik pl. a menekültüggyel, amíg a civilek bepöccennek és elkezdik csinálni a dolgokat saját erőből.
Fujitsu Posted August 11, 2015 Posted August 11, 2015 Mármint mit kezdenek el? Megoldják a papírok nélkül érkező, képzetlen, semmihez sem értő, az európai kultúrát egyáltalán nem ismerő emberek tízezreinek ellátását és elszállásolását? Attól tartok, ez egy pöppet komolyabb probléma ennél; félő, hogy a kekszosztogatás a Keletiben ide kevés lesz. De a derék civiljeink mehetnének akkor Calais-ba is, megmutatni a franciáknak, hogy is kell ezt. Ők valahogy nem jöttek rá.
TheSaurida Posted August 12, 2015 Posted August 12, 2015 Hát, nem azt mondtam, hogy megoldják, de csinálnak valamit. Egyébként a Keleti mellett lakunk (már), naponta látjuk, mi van ott.
Fujitsu Posted August 12, 2015 Posted August 12, 2015 Az rendben van (sőt dicséretes), hogy csinálnak valamit, de ettől még a "szerencsétlenkedés" folytatódni fog.
jagdtigger Posted August 12, 2015 Posted August 12, 2015 A PCWorld igen mélyre süllyedhetett ha ilyen parasztvakításról cikkez : http://www.pcworld.c...00-percent.html
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now