Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Artisjus


Orbit

Recommended Posts

Posted

@Spányik Balázs

Te most szórakozol velem? Én csak azt mondtam, hogy a lopás mindkét területen megszokott dolog, és még védik is. Ebből milyen neveltetésbeli erkölcsi plusz alapján tudsz Te általánosítani?

Persze, a hozzászólásom másik felét, amiben a történelmi különbségről és azok következményeiről (most figyelj: további különbségek! Hoppá!) hablatyoltam, elég szubjektíven értelmezted.

 

Szerk. a közlekedési kultúra nem tudom, hogy jön ide, de ha már felhoztad, az erkölcsi morál is a történelem következménye. És ez nem "mi szegény áldozatok vagyunk" szöveg, hanem tény. Nem a történelem babrált ki velünk, mert az nem élőlény. Egyszerűen rosszul alakultak a dolgok, és ebben bizony mi is (értsd: magyarok a történelem folyamán) szerepet vállaltunk, hogy így történjen..

 

@Aneurysm

Szerintem egyszerűen úgy döntöttek, nem csomagolják be. Vagy megbüntetik őket, vagy nem.

Posted

Dehát így használtat is el tudnak adni újként. Egyszer rákérdeztem és azt mondta az eladó hogy így kapják.

Posted

Érdekes beszólást olvastam itt.

Amikor a BBC által magyarországon forgatott Robin Hood filmsorozat eredeti kazettáit ellopta egy statiszta, nos az valóban lopásnak nevezhetõ. Akkor ugyanis a BBC egyetlen példányát vette el, utána a BBC tovább nem rendelkezhetett a felvételekkel.

A másolás viszont nem lopás. Szomorú látni, hogy értelmes emberek is ilyen ostobaságot szajkóznak. A modern agymosás igen hatékonnyá vált.

Posted

Felodhatatlan a kérdés:

- Ha nem növekszik a szoftvervásárlók aránya, nem alakulnak ki jó kapcsolatok nagy szoftvergyártó cégekkel és nem tudunk megfelelően integrálódni a nemzetközi vérkeringésbe.

- Magyarország kis piac, gyenge vásárlóerővel rendelkező vevőréteggel.

22-es csapdájának tűnik. Erkölcsi dörgedelmekkel nem lehet megváltoztani a helyzetet.

Posted
Dehát így használtat is el tudnak adni újként.

Igen. Ez van. :brucelee:

Posted
Ha már szóba jött a matricázás akkor azt szeretném megkérdezni hogy miért van az hogy egy csomó lemezboltban egyszerûen nem csomagolják be a zenei CD-ket és matrica sincs rajta?

 

Erre egy jó válasz pl. a gyógyszerek este, ahol amikor kb. 12 kézen megy végig egy gyógyszer, addigra a 3/4-e hamis, és kétes minõségû lesz. A lemezboltok sem mindig legális forrásból vásárolnak. Nem kívánok áruházláncot említenei, de van ahol ugyanazt a szlovák lemezt rakják ki a polcra, hol utólag matricázva, hol anélkül. ;)

Posted

@Szozo

A másolás viszont nem lopás. Szomorú látni, hogy értelmes emberek is ilyen ostobaságot szajkóznak. A modern agymosás igen hatékonnyá vált.

Írja ezt egy olyan valaki, akirõl az egyéb hozzászólásaiból egyértelmûen kiderül, hogy a "warezolás elkötelezett híve". Hadd ne tekintsük autentikus véleménynek! Ha egy bármilyen szellemi termékbõl vagy csak egy részébõl másolok (legyen az valamilyen írás, zenei mû, fotó atb.), akkor is megmarad az eredeti, mégis plágiumot követtem el, köznapi értelemben loptam. (Természetesen ez alól kivétel, ha idézek, és feltüntetem az eredeti forrást. Bár egyes esetekben még ez is kevés a "jogszerû magatartáshoz".)

 

@JOINT72

- Ha nem növekszik a szoftvervásárlók aránya, nem alakulnak ki jó kapcsolatok nagy szoftvergyártó cégekkel és nem tudunk megfelelõen integrálódni a nemzetközi vérkeringésbe.

- Magyarország kis piac, gyenge vásárlóerõvel rendelkezõ vevõréteggel.

22-es csapdájának tûnik. Erkölcsi dörgedelmekkel nem lehet megváltoztani a helyzetet.

És a csehek? Nem nagyobbak nálunk, mégis sokkal jobb helyzetben vannak! Lehet, hogy valami köze mégiscsak lehet a dolognak az erkölcshöz?

Posted
Írja ezt egy olyan valaki, akiről az egyéb hozzászólásaiból egyértelműen kiderül, hogy a "warezolás elkötelezett híve". Hadd ne tekintsük autentikus véleménynek!

Te pedig, ahogy látom, a warezolás ellenzője vagy. Akkor a Tiedet sem kell mérvedó véleménynek tekinteni? ;)

 

Egyébként, ha másolsz, és nem tünteted fel az eredeti szerzőt, ahogy írtad, az plágium - vagyis ha "más tollával ékeskedsz". A warez azonban egyértelműen nem erről szól.

Posted

Kérdésre kérdéssel: egy zsebtolvaj vagy egy betörõ véleményére fogsz alapozni, amikor mások tulajdonának "hosszú távú kölcsönvételének" erkölcsösségét akarod eldönteni? :upsz:

 

"A másolás viszont nem lopás." - Én csak gondoltam felhozok egy jelemzõ ellenpéldált ezen állítás cáfolatára, felvállalva, hogy egyesek emiatt úgy gondolják, hogy "ilyen ostobaságot szajkózok". :hááát:

Posted
Kérdésre kérdéssel: egy zsebtolvaj vagy egy betörő véleményére fogsz alapozni, amikor mások tulajdonának "hosszú távú kölcsönvételének" erkölcsösségét akarod eldönteni? :upsz:

Először is, hibás a hasonlat: amit te példának felhozol, ott nincs vita, egyöntetű a meggyőződés, így csak és kizárólag egyféle érzelmi elfogultsággal ítélhetünk róla - vagyis a példád részrehajló. Azonban jelen esetben az a kérdés, hogy ez az ember valóban betörő-e? - És nem az, hogy erkölcsös-e amit tesz.

Másodszor, a válasz nem. Egy vitában nem vélemények, hanem tények és érvek alapján döntünk. Ez utóbbiak pedig bizonyos véleményt valló emberektől származnak.

Posted

Lopásnak nem lopás, mert neki ugyanúgy megmarad az eredeti ez igaz, viszont bevételtõl esik el. De ezt nem lineálisan kell számolni, ahogy szokták az warezolás ellenzõi. Ha 1000 ember letölt egy filmet akkor a kiesett bevétel nem 1000 x a film árával, mert biztosan van olyan letöltõ, aki akkor sem vette volna meg a filmet ha nem tudja sehonnan letölteni. Van, aki csak azért töltötte le, hogy megnézze megéri-e pénzt kiadni érte. Letölti ha tetszik neki akkor amint kijön DVD-n megveszi, garantált minõség és extrák. Egy CAM vagy TS verzió nem hasonlítható össze a gyárival, esetleg a dvd-rippel. Persze lehetne mondani, hogy nézze meg a moziban, de nem mindenki szeret moziba járni, fõleg akkor ha a moziban sem azt kapja a pénzéért, amit elvárt. Ha már szóba került mostanában csökkennek a mozik látogatottságai és ezért reflexszerûen az internetes letöltéseket okolják, pedig a probléma ennél összetettebb, letöltés, másolás videótéka évekkel ezelõtt is volt, és a mozik akkor sem mentek csõdbe. Valamikor év elején volt nagy hír, hogy az egyik plázában bezárt a mozi. Akkor is a letöltéseket okolták, de szerintem nem itt van a kutya elásva. Én sem voltam már évek óta moziban, fõleg azért nem mert drága. A kisebb mozik már sorra bezártak errefelé, a Center Moziba pedig kb. 7-800 ft egy jegy, ha nem több. Ennyibõl megvehetek egy akciós DVD-t vagy kikölcsönzök min. 3 db-ot. Megaztán ugye az ember nem egyedül szokott moziba menni, meg ugye enni-innivaló.

 

A házimozi szettek is egyre olcsóbbak mikor már alig 30 ezerért lehet venni Tesco Gazdaságos házimozit részletfizetéssel akkor az ember inkább otthon nézi a filmet nem? Nem is beszélve arról, hogy pl: volt olyan, hogy nem kapcsolták le a villanyt a film kezdete uán, meg remegett a kép, vagy mikor a jegyszedõ bemászik a sor közepére és átkutatja a táskákat, mindezt a vetítés közben ( tudjátok a 100 ezer ft-ját kereste mikor volt ez az akció), vagy pedig a plázacicák és a plázabunkókidegesítõ szokásaikról ( picsogás, mobilozás stb. ).

Posted
Teszem azt ha valaki úgy el tudná lopni valamelyik dolgomat 8 pl: TV-t, számítógépet stb.), hogy az utána nekem is megmarad én sem bánnám.

 

Akkor valószínû nincs ellenedre, ha trójaik tömege lepi el a gépedet, zombivá változtatva azt!?

Posted

Én valahol azt olvastam hogy a bevételkiesést úgy számolják hogy letöltött szám (nem album!) szorozva 2000 (nem biztos hogy ennyi) forinttal.

Posted

Akkor már értem miért jönnek ki elképesztõen magas számok. Volt mikor milliárdos károkról beszéltek, sõt olyan is, hogy szerintük az illegális piac nagyobb volt mint a legális.

Posted
És a csehek?

Nyugaton a csehekről mindig is jobb kép élt, mint rólunk.

Posted

Csakhogy ezek a szemét kapitalisták a fejlesztéseket nem "jobb képekre" alapozzák - fõleg nem hosszabb távon. Vagyis a jelennek igen komoly szerepe van ennek a jobb képeknek - és nem minden alap nélkül.

Posted

Könyörgöm, olvassatok vissza! Leírtam, hogy miért néznek szebben a csehekre, mint ránk. A németek miatt. 1946-ig elég meghatározó volt a német népesség aránya.

Posted

A Kelet-Európába beáramló nyugat működő tőke 50%-a Magyarországra érkezett. (idősebbik Habsburg Ottó nyilatkozta valahol.) Annyira nem kell szégyenkeznünk.

 

Vásárlási szokások:

A fontossági sorrendbe Magyarországon a megélhetés sokkal alapvetőbb dolgai állnak. Lakhatás, gyerek(ek), ruha, étel, autó, takarékba is rakni egy keveset. Csak ez után következhetne egy-egy szoftver, ha jutna erre is. De nem nagyon jut. Szerintem a Magyar bérből élő átlegembereknek, kb. így néz ki a pénzköltési szokása.

Posted

A magyar népességtõl a takarék meg is szûnhetne, a kölcsönintézetek viszont virulnak. :S

Posted

Bocs a többszörös idézésért, de muszáj:

Teszem azt ha valaki úgy el tudná lopni valamelyik dolgomat 8 pl: TV-t, számítógépet stb.), hogy az utána nekem is megmarad én sem bánnám.

Akkor valószínű nincs ellenedre, ha trójaik tömege lepi el a gépedet, zombivá változtatva azt!?

Miért, már ez is lopás? :huh: Egyébként nekem ellenemre lenne, mert akkor már nem tudjuk használni a gépet. A zenét, szoftvert viszont ugyanúgy lehet használni. Ugye? :bizonytalan:

Posted

Igen, a kapacitásodat veszi kölcsön úgy, hogy nem kért engedélyt.

Posted

Másolásra, lopásra reagálás:

Ha valaki lemásolja Van Gogh festményét, az megengedett dolog, ahogy a Szent Koronáról is van másolat (nyilván feltüntetve, hogy az másolat.). Ám, ha valaki a másoltat akarja úgy eladni, hogy az eredeti, akkor õ csal.

 

 

A trójai programok hasonlata nagyon tág értelmû, de a logikában van valami! A SETI rendszer viszont a te engedélyeddel csinálja. Ez megint nem Artisjus téma.

Posted

És ha másolatként adom el?

 

Lemásolok egy zenei CD-t és nem próbálom elhitetni azzal, akinek odaadom, hogy eredeti. Ugyanis én egy csúnya alkoholos filccel ráírt CD-t adok, az eredeti meg nem így néz ki.

Posted

Azzal az a baj, hogy akkor már más munkáján gazdagodsz meg.

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...