Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Autós topic


Recommended Posts

Posted
De azt azért csak érzed, hogy fékezésnél elhúz az autó (egyenlőtlen fékhatás), vagy a fékezés utolsó szakaszában erősebben kell tartanod a kormányt (bekap), vagy fékezéskor ki akar törni a "fara", stb?

 

Persze, de ha ilyesmi történne, k. nagy baj lenne. Pontosabban mehetnék legott a szervizbe.

 

Régen a gépjárművek darabszámához mérten százalékosan kevesebb volt a baleset, mint most. Vajon miért?

 

Ez nem igaz. Az elmúlt 40 év során Németországban a halálos balesetek száma több mint 80%-kal csökkent. Úgy, hogy ma háromszor annyi autó van az utakon, és a tranzitforgalom is sokszorosára növekedett. Mind a járművek darabszámára, mind a megtett kilométerek számára lényegesen kevesebb baleset jut ma, mint régen. Ebben bizony óriási szerepe volt az autók aktív és passzív biztonság terén végbement fejlődésének.

 

Az

például talán a legfontosabb fejlesztés volt a közlekedésbiztonságban a biztonsági öv és a légzsák mellett (engem sem először mentett meg), de szorosan ott van a nyomában az
is. A következő szint pedig a
, illetve a
. Természetesen a Daimler ebben is élen jár, mint gyakorlatilag mindenben az autóipar történelme során.
Posted

Ebben a 80%-ban inkább a biztonsági öv, a gyűrődési zóna és a légzsák játszik óriási szerepet és az ABS-nek elég kis szerep jut.

Posted

A balesetek száma is sokkal alacsonyabb, ebben viszont egyértelműen az aktív biztonság fejlődésének van nagyon komoly szerepe. Mondom, mind utasként, mind sofőrként voltam már olyan szituációban, ahol az ABS munkája kőkeményen benne volt abban, hogy nem csattantunk. Nem véletlenül kötelező felszereltség 2004 óta.

Posted

Az ABS tényleg hasznos egy dolog, ahhoz képest, hogy hányszor segít elhanyagolható az, mikor többet árt mint használ, pl. jeges úton.

Posted

Jeges úton nagyon is használ. Ahol valamivel megnövelheti a fékutat, az a még teljesen fel nem jegesedett, hóval fedett, süppedős útfelület, mert a blokkoló kerék feltol maga előtt egy hótorlaszt, ami lelassítja az autót. Viszont egyrészt az ilyen körülmények messze nem mindennaposak a legtöbb közúton, másrészt az ABS rendszernek csak az egyik képessége a fékút rövidítése – sokkal fontosabb, hogy az autó végig irányítható marad, illetve eltérő tapadási együtthatójú felületeken nem keletkezik forgatónyomaték a kerekek között (a csúszós felületen már blokkol – azaz minimális fékerővel csúszik – a kerék; a kevésbé csúszóson még nem, azaz ott van fékerő --> forgatónyomaték keletkezik a két oldal között --> megpördülsz, ahogy az

is látható). Ez viszont – főleg havas felületen – rendkívül gyakori, hogy nem egyforma mértékben jegesedik/havasodik az útfelület. (De még a poros útfelület is okozhat efféle meglepetéseket, igaz, az nem télen jellemző.)

 

Ezért rendkívül fontos, hogy az ABS kerekenként szabályoz, és ez az, amire te egyetlen fékpedál birtokában képtelen vagy, bárhogy kapkodod is fel a lábad a pedálról. (Na nem mintha annak a sebességében, hatékonyságában, reakcióidejében utolérnéd a számítógépet; hát még, ha közben a kikerülésre is kell koncentrálni, és minderre tizedmásodpercek vannak. Erre még az F1-es pilóták sem képesek – ők is sokkal gyorsabbak voltak, mikor volt ABS az F1-ben.)

 

Hasonló okokból megkerülhetetlen az ESP is.

Posted

Már másodszor írod le, de olyan nem létezik, hogy "tapadási együttható" (lakatosok meg autószerelők mondanak ilyet legfeljebb). Tapadási súrlódási együttható és csúszási súrlódási együttható van. Nyilván ez utóbbiról beszélsz egyébként.

Posted

Egy bizonyos intelligenciaszint felett mindenkinek egyértelmű, hogy az előbbiről beszélek, nem kell ehhez nagy logika. A betűb.szásnak meg annyira sok értelmét nem látom. :hááát:

Posted

Igazán nem akarok belegázolni a lelkivilágodba, de ha nem tudsz érdemben hozzászólni a témához, muszáj trollkodnod? Nem az első eset (és akkor még finom voltam). Te magad ismerted be egyszer, hogy csak azért szóltál hozzá egy témához, mert "kihalt már a fórum", miközben értékelhető gondolatod nem akadt. Ennek mi értelme van?

 

Egyébként semmi gondom azzal, ha valamit pontosítasz; de a tapadási együttható egy bevett elnevezés, rengetegen használják a tapadási súrlódási együttható megnevezésére, fizikusok is (keress csak rá, ha nem hiszed). Szóval ebbe belekötni puszta kötekedés/ismerethiány volt a részedről. Az autószerelők és lakatosok degradálását meg teljesen kár volt ebbe belekeverned. (Személyes megjegyzés, ne vedd magadra: rühellem azokat az embereket, akik lenézik az egyszerű melósokat.)

Posted

Havas út az igen, mikor ugye letilt és nem enged fékezni, így lehet ütközés a vége vagy ráfutás, ABS nélkül meg a hótorlasz, ami összegyűlik is lassít és simán megállnál. De valóban ez az egyetlen egy eset, amikor nem segít, hanem hátráltat, de hát a biztonsági övnél is előfordulhat olyan, hogy pont az ment meg ha nem kötöd be magad, de 1000-ből talán egyszer, 999 esetben meg pont a bekötött öv ad nagyobb esélyt a túlélésre.

Posted

Enged az fékezni, csak mivel nagyon hamar blokkol a kerék, kevésbé lesz hatékony.

 

Egyébként jól látod a helyzetet; tényleg mindig lesz egy eset az ezerből, ahol valamilyen alapvető biztonsági berendezés hatása hátrányos lesz. De ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni, ez benne van a pakliban; a biztonsági övnél éppúgy, mint a légzsáknál vagy az ABS-nél.

Posted

Sziasztok!

Elolvastam a frissebb hozzászólásokat és rászántam magam a "bele kontárkodásba".

Én el múltam 40 éves és 19 éves korom óta vezetek különböző autókat. Tehát a Trabant, 1200 Lada, Wartburg kezdetektől eljutottam a Mazda 6-ig.(2 liter dízel, 121 ló).

Úgy gondolom (lehet, túlzás a részemről) van némi tapasztalatom a vezetésről. A napi napig kb 3-4000 km megyek havonta és saját hibás balesetem eddig 1 (egy) volt. Én úgy látom sokat segít(het) a modern elektronika, DE az előre gondolkodás (télen, jégen, letaposott havon nem úgy közelítek egy kereszteződéshez mint nyáron) is ugyanolyan fontos. Én annak a híve vagyok , hogy legyen ott az ABS, EPS és a többi a légzsákokkal együtt (az én autómban 2 lufi van), de ne kelljen használni akkor jó. Ha más hibázik és nekem kell védekeznem akkor segíthet.

Szerintem sok baleset megelőzhető lenne ha a megfelelő (és egy közhely következik) vezetés technikai tudás birtokunkban van. (gondolok arra hogyan viselkedik egy első kerekes és egy hátsó kerekes autó ha besokalsz és korrigálni akarsz a kanyarban/ vizes úton, jégen-havon).

Fujitsu mielőtt megszólnál nem nagypapás vezető vagyok, most Németországban dolgozom és autópályázom vastagon.(nem egyszer kellett tartósan padlóval sietnem)

Csak amit szajkóznak mindig otthon (Mo.) a kultúra más itt. Itt megteszik, hogy beengednek, elveszik a gázt, lemondanak az elsőbbségükről ha a forgalom úgy kívánja és a TÖBBI közlekedőnek könnyebb/ haladósabb lesz, talán ezért gondolom azt, hogy a statisztikák javulnak errefelé.

Remélem "átment" amit mondani szerettem volna. (hogy utaljak egy másik topikra a fórumon) :)

Posted

Ebben, amit írtál, semmi hiba nincsen. SZVSZ ez a normális hozzáállás, vagy legalábbis ennek kellene lennie. (Annyit tennék hozzá – tudom, hogy elgépelés –, hogy amire gondolsz, az az ESP, azaz az Electronic Stability Program. Gyakran hivatkoznak rá DSC-ként, VSC-ként, ESC-ként, ez márkafüggő. Az EPS is értelmes rövidítés, és ilyen is van az autókban, de ez az Electric Power Steering rövidítése; bár gyakran EPAS-ként, azaz Electric Power-Assisted Steeringként hivatkoznak rá. Utóbbi elnevezést a ThyssenKrupp Presta Steering nevű beszállító használja inkább, tapasztalataim szerint.)

 

Egyébként nem értem, miért szólnálak meg? :) Alapvetően semmi gondom nincsen a "nagypapás" vezetőkkel sem. Mindenkinek van egy saját sebességi komfortzónája, amiben haladni szeret, nincs ezzel gond. Rengetegen vezetnek/vezettek megfontoltan a környezetemben, családomban (rendszerint sokkal több tapasztalattal a hátuk mögött, mint amennyi nekem van), a világon semmi probléma nincs ezzel.

 

A gond mások indokolatlan feltartásával, a balesetveszélyes és szabálytalan közlekedési manőverekkel, az előzékenység teljes hiányával és hasonlókkal van; ezek viszont inkább az intelligenciaszinttel és nem a vezetői stílussal állnak összefüggésben.

Posted

Hátsókerékhajtású autó, télen. Erről az jut eszembe, hogy, akinek Zsigulija van szinte mindig azzal kezdődik a téli szezon, hogy berak a csomagtartóba egy zsák cementet, különben úgy jár a kocsi sejhaja mint a kacsa hasonló testrésze.

Posted

Mondjuk az még jó móka is lehet. :) Erről jut eszembe, ugyebár az ESP működési elvéből adódóan nem engedi a kifarolást, azzal meg ugye driftelni nem lehet. Na, erre találták ki sportos autókban az ESP-Sport módot (ennek is sokféle fantázianeve van, M GmbH-s barátaink ezt nevezték el M-Dynamic Mode-nak, azaz MDM-nek), ahol a rendszer enged egy bizonyos mértékű csúszást, aztán avatkozik be. De természetesen az ESP a legtöbb autóban teljesen ki is kapcsolható. :) Bár ez közútra nyilván erősen ellenjavallt.

 

Viszont ha Karottának hívnak, és éppen az Ascari versenypályán vagy egy F10 M5-tel, vagy éppen egy reptéren az előddel, az E60 M5-tel... :D

 

http://www.youtube.com/watch?v=YEChMFHtFsQ

 

Ezek is hátsókerekesek, ez a videó meg már 10 éves. Istenem, ennek az E60 M5-nek a

még mindig megborzongok. Be szép is volt a nagy köbcentis szívómotorok korszaka...
Posted

Driftelésnél ki is szokták kapcsolni.

Posted

Ez igen. Tud a fickó.

 

Hol vannak már a tv2-s autós műsorok. Lehet én tévedek, de alig látni autós teszteket a tévében.

Posted

Alig látni bármi értelmeset a tévében, nemhogy autós műsort. Ezért sem nézek tévét idehaza már vagy nyolc éve, néha egy-egy sportműsort leszámítva. Németországban a tévét kapcsolgatva szinte tuti, hogy valamelyik csatornán belebotlasz egy autós műsorba. A mi kultúránknak ez a téma valószínűleg nem ennyire szerves része.

 

Mindenesetre az egykor a TV2-n futó autós műsor, a Totalcar készítői ma is csinálnak tévéműsort, csak éppen ma már az interneten (meg valami noname kábeladón) publikálják: http://totalcar.hu/tv/ Nyilván nem olyan már, mint egykoron, de SZVSZ az adások alapvetően nem rosszak, akad kifejezetten jó is. Ott volt például a GT86 vagy az M5 bemutatója, azok pl. a maguk nemében szenzációsak. A Karotta még ma is tud.

Posted

A régi totalcar nagyon szuper volt. Az új, az már sokszor izzadtságszagú nekem. Arról nem is beszélve, hogy pl. Papp Tibi nem képernyőre való. Vályival meg elszaladt a ló. De még mindig ezerszer jobb a TCTV mint bármelyik másik magyar autós magazin.

Nálam a mérvadó még mindig a Top Gear. Igaz, az inkább szórakoztató műsor, autókkal. A TCTV is ebbe az irányba menne el, csak valahogy nem működik.

Driftelős jóautós "szakmai" műsornak pedig ott van a /Drive Chris Harrisszel. Ezekhez érteni kell rendesen angolul és akkor nagyon lehet élvezni.

De a TCTV-ben pl. nagyon tetszik a parkoló parádé, és a saját programjaik (pl. pályanap) bemutatása. Ezek okos ötletek, és szerintem jól teszik, hogy ennyi közösségi programot szerveznek.

Posted

Igen a jó kis műsorok továbbra sincsenek kocsi témában. Nem baj a nagyra nőtt mini-s Suzukival elégedett vagyok. De azért szívesen nézne az ember autós teszteket a tévében. Bár az is igaz egyre kevesebbet nézem a tévét, úgy mint Fujitsu.

Posted

Vannak jó autós műsorok a Totalcaron kívül is, csak nem magyar nyelven. Greene is említett párat. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy vagy angolul, vagy németül kell hozzájuk tudni valamilyen szinten. Pl. Auto Bild TV.

 

Egyébként most van egy teljesen friss adatom: az elmúlt 14 évben, 1999 és 2013 között a közúti halálos balesetek száma 60 százalékkal csökkent a Bosch, a DAT és a BASt adatai alapján, a teljes gépjárműflottára vonatkoztatva. Egyértelműen kimutatható korreláció van az ABS és ESP beépítettségi rátájának növekedése és a balesetszám csökkenése között. A balesetek 90%-át pedig továbbra is emberi hiba okozza. Ezért jönnek az egyre komplexebb vezetéssegítő berendezések, aztán a részben automatizált, majd a teljesen automatizált megoldások. Utóbbiak jelen állás szerint legkorábban 2025 után.

[OP]Destroy-man
Posted

Egy kis kresz-teszt férfiaknak:

10704045_783111411756644_5130787583946751986_n.jpg?oh=d289d9fd2e62d19d73da7f267f1d162a&oe=548CEF01

  • 1 month later...
Posted

Akit esetleg érdekel (vagy épp csere előtt áll), az idei eredmények:

 

7150661_4c27c6cfd55f2224d6be1cb6228fb454_o.jpg

7150663_564faccb390bf9173c3bb853577f145d_o.jpg

 

Azt hiszem, kommentálnom nem szükséges. A WinterContact mindent visz. :)

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...