Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Mit Játszottál Végig Legutóbb?


Recommended Posts

Posted

Ma vittem végig a The Last of Us-t. Hát, mit is mondjak róla... Kicsit túlértékelték, de ezt gondolom a játékosok többsége észrevette. Vannak benne jó dolgok, vannak benne sajnálatos visszafejlõdések (kapáslövés lehetõségét nagyon nem kellett volna kivenni a játékból), vannak benne kihagyott dolgok, amiket jó lett volna belerakni (társ motyójának kezelése pl.), illetve néha valami olyan megmagyarázhatatlan érzésem volt, mintha szándékosan szívatnák a játékost (pl. amikor az összes fegyvert elveszik, egy szál bicskával kell egy pisztollyal + bozótvágó késsel felszerelt ellenséget legyõzni, persze csak lopakodva lehet megsebezni (ami nem baj, az sem, hogy sok helyen üvegcserepek vannak, amiket jobb elkerülni, ha hangtalanul akarunk közlekedni a pályán), de az már kicsit túlzásnak tûnt, hogy nem elég egyszer, háromszor kell megszúrni (kétszer torkon, egyszer jobb vesén), és ezek után még majdnem megfojtja a karakterünket (meg szerintem néhány bordáját is eltörte, de a játékból ez nem derült ki)...

A történet

viszonylag rendben van, leszámítva azt a részt, amikor Ellie tétlenül végignézi, hogy Joelt majdnem megölik, utána meg lezuhan, és olyan komoly sérülést szerez, hogy alig éli túl - persze, akkor másképp kellett volna megoldani az utána következõ néhány órát a játékban. A befejezés viszont elég felemásra sikerült. Az a minimum, hogy meg kellett volna érdeklõdni Ellie-tõl, hajlandó-e feláldozni az életét az ellenszer kifejlesztéséért (ha már más módon nem tudták volna megoldani). Mert mi van, ha beleegyezik? Akkor bizony Joel tök feleslegesen ment át halálosztóba, és hazudott Ellie-nek. Na mindegy, remélem, a Beyond: Two Souls jobb lesz.

Posted

Cori: Diablo II . Tudom,hogy bűncselekmény,de én személyszerint unom már :D Egyszer végigvittük négyen 12-14 óra alatt az egészet,bőven elég volt. Viszont,ha kijön a III. rész xboxora akkor azt valszeg végignyomjuk..már ha lesz coop,de csak lesz már.

hát ez tényleg az :D

de annyi féle karakterbuildet ki lehet próbálni, h sosem unalmas :P

na jó, h ne csak pampogjak, próbáljátok ki akkor a Titan Questet, Sacred 2őt

Posted

L.A. Noire: The Naked City DLC

Az eddigi három végigjátszott DLC közül messze ez a legjobb idáig. Egyrészt ez a leghosszabb, nagyjából másfél óra alatt értem az ügy végére, ráadásul a sztori meglehetõsen szövevényes és csavaros, rengeteg a kihallgatás és a bizonyítékgyûjtögetés, valamint a feladatok is igen változatosak, vannak lövöldözõs részek, van üldözés és olyan is van, amikor valakit észrevétlenül kell követni. Eddig ez tetszett a legjobban.

8/10

Posted

A történet

viszonylag rendben van, leszámítva azt a részt, amikor Ellie tétlenül végignézi, hogy Joelt majdnem megölik, utána meg lezuhan, és olyan komoly sérülést szerez, hogy alig éli túl - persze, akkor másképp kellett volna megoldani az utána következõ néhány órát a játékban. A befejezés viszont elég felemásra sikerült. Az a minimum, hogy meg kellett volna érdeklõdni Ellie-tõl, hajlandó-e feláldozni az életét az ellenszer kifejlesztéséért (ha már más módon nem tudták volna megoldani). Mert mi van, ha beleegyezik? Akkor bizony Joel tök feleslegesen ment át halálosztóba, és hazudott Ellie-nek. Na mindegy, remélem, a Beyond: Two Souls jobb lesz.

Egyértelmûen kiderült, hogy Ellie fel akarta áldozni magát, Joel pedig a saját önzõsége miatt nem engedte ezt.

Mi az a kapáslövés, focizni is lehetett benne? :D

Posted

A történet

viszonylag rendben van, leszámítva azt a részt, amikor Ellie tétlenül végignézi, hogy Joelt majdnem megölik, utána meg lezuhan, és olyan komoly sérülést szerez, hogy alig éli túl - persze, akkor másképp kellett volna megoldani az utána következõ néhány órát a játékban. A befejezés viszont elég felemásra sikerült. Az a minimum, hogy meg kellett volna érdeklõdni Ellie-tõl, hajlandó-e feláldozni az életét az ellenszer kifejlesztéséért (ha már más módon nem tudták volna megoldani). Mert mi van, ha beleegyezik? Akkor bizony Joel tök feleslegesen ment át halálosztóba, és hazudott Ellie-nek. Na mindegy, remélem, a Beyond: Two Souls jobb lesz.

Joel pont azért nem kérdezte meg Ellie-t, mert sejtette, hogy valószínûleg feláldozná magát, õ pedig nem akarta a kvázi második lányát is elveszíteni. Nem nevezném ezt feltétlenül önzõségnek, igazából pont ez az egész a játék morális dilemmája, ami mondjuk nem kimondott újdonság, de mindenképp mûködik.

Posted

Joel pont azért nem kérdezte meg Ellie-t, mert sejtette, hogy valószínűleg feláldozná magát, ő pedig nem akarta a kvázi második lányát is elveszíteni. Nem nevezném ezt feltétlenül önzőségnek, igazából pont ez az egész a játék morális dilemmája, ami mondjuk nem kimondott újdonság, de mindenképp működik.

Nem csak az önzés, mert Joel meg volt arról győződve, hogy Ellienek hosszú távon (haha) jobb élnie, mint feláldoznia magát egy bizonytalan kimenetelű kutatásért. De mivel kimondatlanul is tudta Ellie mit akart az életével, és tudatosan szembement azzal, tartom, hogy az önzés is mozgatta. Sokat gondolkodtam rajta, hogy én mit tettem volna, hát esélyesebb, hogy azt mint Joel. Mondjuk a nőt talán megkíméltem volna.

Posted

Nem csak az önzés, mert Joel meg volt arról gyõzõdve, hogy Ellienek hosszú távon (haha) jobb élnie, mint feláldoznia magát egy bizonytalan kimenetelû kutatásért. De mivel kimondatlanul is tudta Ellie mit akart az életével, és tudatosan szembement azzal, tartom, hogy az önzés is mozgatta. Sokat gondolkodtam rajta, hogy én mit tettem volna, hát esélyesebb, hogy azt mint Joel. Mondjuk a nõt talán megkíméltem volna.

Önzés alatt általában azt értem, ha valaki kizárólag a saját érdekeit figyelembe véve, a saját helyzetét/életét jobbítva cselekszik. Joel viszont inkább Ellie érdekében cselekedett. Inkább önbíráskodásnak nevezném azt, hogy nem szólt neki, hanem magában eldöntötte, hogy Ellie-nek így lesz jobb és kész.

Posted

L.A. Noire: Nicholson Electroplating DLC

Nem volt rossz ez sem. Kb. egy óra játékidõt kínál, a sztori viszonylag érdekes, de nem túl csavaros. Bizonyítékgyûjtögetés és kihallgatás van bõven, van autós üldözés és komoly tûzharc is, szóval az intenzitással sincs gond. Komoly negatívumot nem tudok most sem említeni, egyszer ezt az ügyet is megéri végigjátszani.

7/10

Chuck_Norris
Posted

[GSF] Picture

Splinter Cell: Blacklist

(2013)

Röviden:

Végigjátszottam. Tetszett. :s16:

Conviction után csak jó irányba ment a fejlődés, több lett a lopakodás és a sötét pálya, úgyhogy mindenki megnyugodhat.

[GSF] Picture

Véleményem:

Mindenben fejlődött az elődhöz képest (Conviction). Végre visszakerül Samre az igazi kémruha... illetve kémruhák...de erről majd később...

Mindenki attól félt, hogy ez is ugyanolyan akciós lesz, mint az előd. Már a videókból is lehetett látni, hogy nem így lesz és tényleg nem így lett. Mindenki megnyugodhat, az igazi lopakodás visszatért, a legtöbb pálya éjszakai, sötét és a fedezék rendszer is jól működik + a kötelező kém eszközök is szintén rendelkésésünkre állnak továbbiakkal kibővítve (pl. a trirotoros drónnal).

Az elején azonnal a "Press to Start" jön fel, ami nagyon idegesítő nekem, mert +1 gombnyomás totál feleslegesen. :D

A másik dolog, ami zavaró a startolásnál, a kötelező uplay (persze csak annak aki nem törttel nyomja - azaz kb. mindenki itt a fórumon :lol: ) aminek a bootolása min. 2 perc (nem tudom miért)

Amikor végre elindul a játék akkor azonnal a Paladinban találjuk magunkat, nincs "külön menü". Mi is a Paladin? A fejlesztők kitalálták, hogy a szuper titkos csapatnak egy repülő lesz a bázisuk és nem egy földön lévő szupertitkos épület, így mindig a fedélzetre spawnolunk Sammel és a többiekkel. Igazából nem is ez a lényeg, hanem az SMI (kb. nagyobb asztal nagyságú érintőképernyős intelligens képernyőt jelent) ami az interaktív menüt képezi, és az átvezetők alatt is mindig e körül forognak a párbeszédek.

[GSF] Picture

(a képet azért raktam be, mert motion capture technológia által az átvezetők alatt lévő dialógusoknál a fejek eléggé realisztikusak pont emiatt)

Minden küldetés után új párbeszéd nyílik meg a gépen lévő szereplőkkel.

A repülőn lévő karaktereknek mind-mind különböző szerepük van, nem csak azért külön párbeszédek vannak velük, hanem a különböző COOP küldetéseket is csak akkor kapjuk meg ha velük dumálunk első körben.

Ami nagyon tetszett, hogy van lehetőség (hopsz, conviction spoiler) hazatelefonálni is a lányunknak aki tájékoztat a "hazai" dolgokról így jobban betekintést nyerhetünk mennyire van kihatással a Feketelista valójában a hétköznapi emberekre.

Paladint lehet fejleszteni is jó sok pénzért, ami nem csak azért cool, mert ingame karakter fejlődést eredményez hanem azért is mert több cucc lesz a gépen amivel lehet interakcióba lépni. (pl. orvosi szoba - később ide kerül Briggs COOP küldetésének a végén a kémtúsz - CONVICTION SPOILER)

A fedélzetre kerül Kobin is, aki a legnagyobb arc az összes karakter közül (Briggs, Grim és Charlie). Vele az össze párbeszéd egy élmény, érdemes végighallgatni az összeset. :D

Mondjuk kicsit fura, így visszagondolva, hogy a pozíciók totál fel lettek cserélve... ugyanis eleinte az alapfelállás az volt, hogy Lambert a csoport vezetője, Grim szolgálja a háttérinfókat és Sam a kém akit a terepre küldenek a Double Agentben és az előtte lévő részekben. Aztán utána a Convictionban mivel (Double Agent spoiler) Lambert már nincs ezért Grim lesz a főnök, infós ember egy személyben, Sam pedig marad a terepre küldő gyalog. Utána meg, a Blacklistben pedig úgy tűnik mintha Grim lenne még mindig a vezető, de Sam lesz a szupercsapat főnöke igazából (mivel őt bízták meg alapból is a projecttel :D ) és Charlie lesz a háttérinfókat szolgáltató tech-guy, illetve Briggs pedig mint a terepre küldő gyalog jelenik meg Sam mellett.

Bár én elég sok fejlesztői videót néztem, ezért előre tudtam milyen kapcsolatok vannak a karakterek között, de ha nem néztem volna, akkor is eléggé érzékelhető lenne, hogy Grim és Sam haragban vannak (Conviction utalás), illetve Sam nem bízik meg Briggsben ezért sosem mehet küldetésre vele eleinte... aztán jön Kobin (szintén Conviton utalás) mint badguy a fedélzetre. Egyedül Charlie az a karakter akit megbecsülnek és nem utál senki. :D

Ahogy haladunk a történeti küldetésekben úgy alakulnak, változnak ezek a kapcsolatok és a végére teljesen más felállás lesz (lesznek meglepetések - pl. Kobin)

A Paladinont nem csak magát a repülőgépet tudjunk fejleszteni, hanem saját karakterünket is: teljes karakter testreszabást tesz lehetővé a játék:

- szemüveg (szonár vagy hőérzékelő választható)

- törzs (kémruha felső része - több eszköz vagy több életerő vagy jobb lopakodás)

- nadrág (kémruha alsó része - több eszköz vagy több életerő vagy jobb lopakodás)

- kesztyű (gyorsabb tárazás vagy több életerő)

- bakancs (halk futás vagy több életerő)

- pisztoly (részletesebb testreszabás mint ami Convictionban volt)

- másodlagos fegyver (részletesebb testreszabás mint ami Convictionban volt)

- és új speciális fegyver (számszeríj)

és

- fények (!) - most már nem csak zöld hanem szinte bármilyen színű lehet a fejünkön lévő szemüveg illetve a csuklót+vállon lévő fények színe (pl. lehet piros, fehér, arany, kék, szellemkék, ibolya, lila, zöld, sárga és még stb)

Szóval MINDENT testre szabhatunk kényünk, kedvünk szerint.

[GSF] Picture

A single játékmenetről annyit, hogy ami jó volt a Convictionban, azt megtartották (pl. cover system) vagy tovább fejlesztették (M & E system 2.0), ami pedig szar volt (pl. sok világos pálya) azt kikukázták. ^_^

[GSF] Picture

A COOP visszatér, sokkal inkább Chaos Theory coop-feelingje van, mintsem Convicition coop-feelingje, aminek nagyon örülök (és gondolom nem csak én)

Mind a 4 fő karaktertől kapunk COOP küldetéseket:

- Grimmtől a lopakodós coop küldetéseket (azaz "no alarm or mission is over")

- Charlietól a Convictionból ismert Defend the EMP bomb

- Kobintól a Convictionból ismert Hunt Them Down (kill all enemy in the zone)

- Briggs pedig egy teljesen különálló COOP történetet mesél el (ez a Convictionból ismert sima történeti "coop missions")

A nehézségi fokozatokról annyit, hogy 4 féle van:

- Easy

- Medium

- Realistic (very hard)

- Perfectionist (no hud, no m&e, no sonar, stb, stb) (magyar fordításban ez a "tökélyhajhász mód" :lol: )

Ja igen, jut eszembe Mo.n a játék magyar fordítással került a boltokba. Kár volt. Nagyon gáz lett sajnos. A melléfordításokon jókat röhögtem, de amikor betűk hiányoznak a szavakból, na az már gáz. :)

[GSF] Picture

A CE kiadáshoz adtak képregényt is ami nagyon cool, sok minden érdekesség van benne, és régebbi részekre való utalás is van.

[GSF] Picture

Végezetül pedig hadd említsek pár sort a multiról. Az igaziról, nem a COOPról.

SvM vagy SvsM a PT majd a CT részek kedvelt multija ami visszatér a Blacklistben is, bár kicsit másképp.

Összesen 5 típus van:

- Classic (előre meghatározott felszerelés mind a kémeknek mind a zsoldosoknak is + a zsoldosoknak nincs vision csak zseblámpa, kémeknek csak éjjellátó van, de szonár/hő nincs)

(kémek hackelnek, zsoldosok védenek) (3 gép van) (kémeknek csak sokkolójuk van)

- Blacklist (mindenki úgy szabja testre karakterét ahogy akarja, legyen az kém vagy zsoldos)

(kémek hackelnek, zsoldosok védnek) (3 gép van) (kémeknek lehet lőfegyver is)

- Uplink Control (2 csapat van, lehetsz kém vagy zsoldos is 1 csapatban, teljesen testreszabható karakterek szintén)

(5 gép van, mindig 1 nyílik meg amit meg kell hachekelni - az nyer, akinek több sikerül) (kémeknek lehet lőfegyver is)

- Extraction (a feladat itt az adathordozó kimenekítése) (kémeknek lehet lőfegyver is)

(kémek védenek, zsoldosok támadnak + teljesen testreszabható karakterek szintén)

- Team DM (gyilok ezerrel + teljesen testreszabható karakterek szintén) (kémeknek lehet lőfegyver is)

A kémekre is lehet rakni kevlárokat, páncélokat mint a single/coop-ban, de ettől függetlenül hamar halnak, tehát nincs gond. (a kém lőfegyverekhez annyit, hogy csak közelről halálosak mert nagyon pontatlanok, illetve a zsoldosoknak dupla vagy (ha van skill) akkor tripla annyi az életerejük, tehát nem kell attól félni, hogy lelő a kém ha zsoldos vagy, csak akkor ha közel van, de akkor inkább késelni fog amihez testközelben kell lennie szintén - de alapból is a felállás az, hogy a zsoldos távolról jó, a kém közelről)

A másik 2 újítás, hogy a kémeknek ugyanaz a mozgás animációja mint Samnek a single/coopban, tehát van cover system, fast jump, over jump, stb) és ezáltal a kémek tudnak lőni igazi fegyverekkel is, nem csak bénítani ha olyan módban vannak késelni is (karambittal) (!) azaz most már nem csak hátulról tudják a zsoldosokat kiiktatni. A sokkoló nagyon overpowered lett, mert ha a zsoldost lebénítja, akkor az tud mozogni, de lőni nem, viszont a kém le tudja késelni: azaz meglövöd, odafutsz és lekéseled, hiába próbál lassan elsétálni onnan a zsoldos... szóval ez nem fair szerintem. (eddigi SvM-ben ha lebénítottad a zsoldost akkor nem tudott mozogni, de a kém se tudta hátulról elkapni - ott még nem volt kés se)

Ja igen, a másik dolog még, hogy ha a kémek használják a hőérzékelőjüket vagy a szonárt akkor a fejükön lévő szemüveg most már tényleg világít!

Értékelés:

Tetszett?

- Igen.

Nagyon?

- Igen.

Fejlődött az előző részhez képest?

- Igen.

Elmúltak a Convictionos betegségek?

- Többségében igen.

Lehet lopakodva játszani?

- Igen, sőt még jutalmaz is a játék ha szellőzőket és rejtekutakat találsz. (küldetés végén megint van értékelés)

Hány COOP küldetés van?

- 4 x 4

Ha szerettem a régi multit, de az új nem jött be akkor mivan?

- Akkor ott a CLASSIC mód.

Az Ubisoft nagyot alkotott megint, remélem a WD is aratni fog télen! ;) (ja AC blackflagre is kíváncsi vagyok)

(nekem az idei év Ubi címét vagy az SC vagy a WD fogja vinni, sajnos AC csak a harmadik lehet nálam)

95%

Posted

L.A. Noire: Nicholson Electroplating DLC

Nem volt rossz ez sem. Kb. egy óra játékidõt kínál, a sztori viszonylag érdekes, de nem túl csavaros. Bizonyítékgyûjtögetés és kihallgatás van bõven, van autós üldözés és komoly tûzharc is, szóval az intenzitással sincs gond. Komoly negatívumot nem tudok most sem említeni, egyszer ezt az ügyet is megéri végigjátszani.

7/10

Nekem ez nagyon tetszett, baromira ütött a cold open.

Posted

Nekem ez nagyon tetszett, baromira ütött a cold open.

Az tényleg durva volt. :) Elõször az asztalon hagytam a kontrollert, rezgett is rendesen az egész asztal, ahogy a force feedback dolgozott. :D

Posted

Az tényleg durva volt. :) Elõször az asztalon hagytam a kontrollert, rezgett is rendesen az egész asztal, ahogy a force feedback dolgozott. :D

Nekem is ugyanez volt :lol:

Ezt a sztorit látva kár, hogy nem ment bele jobban a játék a hidegháború témakörébe, pedig 1949 adta volna a lehetõséget rá.

Posted

Nekem is ugyanez volt :lol:

Ezt a sztorit látva kár, hogy nem ment bele jobban a játék a hidegháború témakörébe, pedig 1949 adta volna a lehetőséget rá.

Igen, én is azt hittem először, hogy majd valami jó kis hidegháborús téma lesz, esetleg kommunistákkal (mondjuk egy helyi szélsőséges komcsi csoport műve volt a robbantás, hogy szabotáljanak) vagy valami hasonló, de aztán sajnos nem ebbe az irányba ment el az ügy. Adta volna magát, talán többet is ki lehetett volna hozni belőle.

Nem baj, 188,125 HUF-ért bőven jó volt ez így is. :D

Posted

[GSF] Picture

Tomb Raider 2013

Egy újragondolt Tomb Raider, pont amilyen nekem kellett. Hogy mi változott? Például végre nem nevetséges módon 2 pisztollyal lövöldözünk denevérekre amik képesek embert ölni. Az új Tomb Raider-el gyakorlatilag már mindenki játszott: az is, aki nem. Száz százalékig a Gears of War óta bevett TPS irányítási formát hozza, megspékelve rengeteg platform és logikai résszel, amiket gyönyörű tájak emelnek szinte megismételhetetlen, de minimum elképesztő kategóriába. Ilyen szinten fotórealisztikus és áll leejtős látványt nagyon nagyon kevés játék tud felmutatni, és nem csak a technológia (ami csillagos ötös mivel simábban nem is futhatna, remekül van optimalizálva az engine) ami dicséretet érdemel, hanem a handcrafted sziget, ahol az utolsó fűszál is a helyén van. Ha nem 360 kontrollerrel játszottam volna (amivel egyébként hatalmas élmény, és teljesen elfeledteti hogy ha le akarjuk csupaszítani, ez végül is egy QTE tengerben úszó TPS lövölde), most nagyjából 400-500 screenshotom lenne. Nem akarok többet áradozni a grafikáról, de tényleg, akinek van olyan gépe amivel tökéletesen meg maximumon, az szinte bűnt követ el ha nem játszik ezzel a játékkal.

A külsőt még nagyban megdobja a realisztikusnak hatni akaró új stílus, ami a klasszikusoktól megszokott barátságos jelleget egy koszos, mocskos, véresebb miliőre cserélte. Ez egyrészt megnyilvánul Lara meglepően változatos és libabőröztetően naturalisztikusan ábrázolt brutális elhalálozási lehetőségeiben, másrészt a játék és főleg az átvezetők során Lara folyamatosan sérül, és fejlődik is. Van némi ellentmondás a reálisabb megközelítés és a között hogy mi mindent túlél ami 1-2 helyen már olyan szinten túlzásba van víve hogy afölött tényleg nehéz szemet hunyni, de nyilván senki Tomb Raider: ArmA-t vár egy ilyen játéktól. Említettem hogy Lara fejlődik: ez több szinten is zajlik: mind a személyisége, ahogy naiv egyetemistából igazi túlélő válik belőle, mind külsőleg. Ez utóbbi a harmadik réteggel van összefüggésben: szintet lépünk. Igen. Mert ez minden játékba kell.

Amennyire zavart viszont eleinte, olyan hamar rájöttem hogy ez egy teljesen mellékes, szinte jelentéktelen dolog, minimális bónuszokat kapunk pl. a fegyverek fejlesztéséhez gyűjtött kacatból 15-öt találunk 10 helyett, de ezek nélkül is szinte minden fegyvert sikerült maximumra tuningolni aminek a jelentősége szó szerint semmi, ha egyetlen pontot nem oszt szét a játékos és egyetlen fejlesztést sem épít össze a fegyvereihez, akkor is 100%-ig ugyanaz a játék. Ezért nincs szívem bántani. Ahogy haladunk előre a játékban, úgy megfelelően ütemezve szerzünk új felszereléseket ill. fegyvereket, amik mind mind valamilyen formában a logikai és platformer részekhez köthetőek (még a fegyverek jó része is). Így Lara szépen lassan tele lesz aggatva mindennel ami a túléléshez kell: amilyen kínkeserves módon sikerül először tüzet csiholnunk, olyan természetes lesz később hogy egy gombnyomásra felgyújthatjuk a hálókat, kivilágíthatunk barlangokat. Szinte egészen a játék végéig mindig van valami új és új, ami egy kicsit hozzátesz az amúgy nem túl bonyolult játékmenethez, mindig adva egy plusz lökést hogy Lara szerepében a monitor előtt maradjunk, ráadásul szerencsére ezek a pluszok több mint fair módon illeszkednek a szigeten elrejtett extrák elérhetőségéhez. Értsd: nem találsz az első órában olyan akadályt, amit csak a játék közepén szerzett felszereléssel tudsz áttörni. Ez pedig nagyon szimpatikus.

A sziget maga mint játékelem, open world, de még sem. A történet maga egy teljesen lineáris úton halad, úgymond pályákra van felosztva, de azokon bizonyos fokú szabadságot élvezünk (lásd: Crysis), van pár alternatív útvonal, sok apró kis kitérő opcionális sírkamrák kifosztásával, gyűjthető apróságokkal mint GPS jeladók, történelmi ereklyék.

Az egész még így is elhasalhatott volna apróságokon, mint hogy a harcok 95%-a fegyveres "katonák" ellen zajlik akik helyenként indokolatlanul nagy mennyiségben fordulnak elő, vagy hogy a linearitás az amúgy teljesen kiszámítható történet mellett unalmassá teszi a játékot. Szerencsére viszont szó sincs erről, a látvány elveszi a hátán az egészet, egyszerűen annyira izgalmas és adrenalinpumpáló hogy nem lehet leszakadni róla. A föld alatti japán építészeti csodának minősülő paloták, a hajótemető, az óriás (erősen a favelákra hajazó) roncsvárosok és tornyok önmagukban is látványosak, pláne ezekről figyelni a szigetet. Tipikusan az a játék ahol megáll az ember körülnézni, és egy ültő helyében elnyom 10-20 screenshot-ot. Annyit említettem a látványt, hogy a mellé felhozott egyszerűcske TPS játékmenet fals képet adhat a Tomb Raider-ről. Az elődeihez hűen telis-tele van platform és logikai részekkel, és ezek a legjobban sikerült részei a játéknak. Ami az utólag IS bejárható sziget (az említett nyílt pályák között bármikor utazhatunk) ellenére sajnos erősen egyszer végigjátszható lett. Viszont az az egy erősen ajánlott mindenkinek. Nem fogja megváltani a világot, nyilvánvalóan azért készült el hogy legyen egy erős Tomb Raider cím is a mai technológiai szinten ami a kiadó döntése lehetett, viszont érződik rajta hogy a fejlesztők nagyon nagyon keményen dolgoztak rajta hogy ne lehessen beskatulyázni a játékukat ezzel a hozzáállással, és relatíve hamar sikerül is elérniük hogy eszébe se jusson hasonló a játékosnak. Amiért emelem kalapom, mert ez bizony egy érezhetően szívvel-lélekkel készült játék, nem pedig egy iparosmunka. Gyönyörű látvány (technológia és művészi szempontból is), gördülékeny ám az elődöktől igen csak eltérő harcok, iszonyatos mennyiségű és élvezetes platform részek, némi logikai feladvány, open world, az egész pedig egy naturalista(-ább) jelleget kapott ami a Tomb Raider-ek, a LOST túlélős részeinek és az Indiana Jones (az IGAZI Indy) hagyatéknak a legjobb részeit gyúrja egybe. Nem utolsó sorban pedig rengeteg aprósággal kedveskedik az régebbi TR-ek szerelmeseinek, ahogy Lara szépen lassan magára ölti a múltban, illetve a 2013-as Tomb Raider vonala szerint a jövőben ikonikussá vált jellegzetességeit abban a korrekt ~13 órában, ameddig nekem a játék tartott. Ez mondjuk lehet ~11 is, ha az ember nem foglalkozik az opcionális barlangokkal, sírokkal.

90%. Mert egyszerűen fájna nyolcassal kezdődő százalékot adni rá. Többet viszont nem kap, mert semmi újat nem tud felmutatni se játékmenet, se történet, se semmi terén, és nincs meg benne az a felejthetetlenné tévő faktor, ami mondjuk a Mass Effect-ekben. Még annyit: konzolon nem ajánlom. A PC-shez képest kifejezetten ocsmány, ami nagyon sokat rombol abból az élményből, amit a játék adhat PC-n. Ami egészen mellékesen majdnem tökéletesen megegyezik a lenti cinematic minőségével.

nFBrgeSjj-0

Indokolatlanul olcsón dobják utánatok egy-egy sale alatt (15-10 euró körül akár), mindenképpen érdemes beszerezni.

Posted

[GSF] Picture

Splinter Cell: Blacklist

(2013)

Röviden:

Végigjátszottam. Tetszett. :s16:

Conviction után csak jó irányba ment a fejlõdés, több lett a lopakodás és a sötét pálya, úgyhogy mindenki megnyugodhat.

[GSF] Picture

Véleményem:

Mindenben fejlõdött az elõdhöz képest (Conviction). Végre visszakerül Samre az igazi kémruha... illetve kémruhák...de errõl majd késõbb...

Mindenki attól félt, hogy ez is ugyanolyan akciós lesz, mint az elõd. Már a videókból is lehetett látni, hogy nem így lesz és tényleg nem így lett. Mindenki megnyugodhat, az igazi lopakodás visszatért, a legtöbb pálya éjszakai, sötét és a fedezék rendszer is jól mûködik + a kötelezõ kém eszközök is szintén rendelkésésünkre állnak továbbiakkal kibõvítve (pl. a trirotoros drónnal).

Az elején azonnal a "Press to Start" jön fel, ami nagyon idegesítõ nekem, mert +1 gombnyomás totál feleslegesen. :D

A másik dolog, ami zavaró a startolásnál, a kötelezõ uplay (persze csak annak aki nem törttel nyomja - azaz kb. mindenki itt a fórumon :lol: ) aminek a bootolása min. 2 perc (nem tudom miért)

Amikor végre elindul a játék akkor azonnal a Paladinban találjuk magunkat, nincs "külön menü". Mi is a Paladin? A fejlesztõk kitalálták, hogy a szuper titkos csapatnak egy repülõ lesz a bázisuk és nem egy földön lévõ szupertitkos épület, így mindig a fedélzetre spawnolunk Sammel és a többiekkel. Igazából nem is ez a lényeg, hanem az SMI (kb. nagyobb asztal nagyságú érintõképernyõs intelligens képernyõt jelent) ami az interaktív menüt képezi, és az átvezetõk alatt is mindig e körül forognak a párbeszédek.

[GSF] Picture

(a képet azért raktam be, mert motion capture technológia által az átvezetõk alatt lévõ dialógusoknál a fejek eléggé realisztikusak pont emiatt)

Minden küldetés után új párbeszéd nyílik meg a gépen lévõ szereplõkkel.

A repülõn lévõ karaktereknek mind-mind különbözõ szerepük van, nem csak azért külön párbeszédek vannak velük, hanem a különbözõ COOP küldetéseket is csak akkor kapjuk meg ha velük dumálunk elsõ körben.

Ami nagyon tetszett, hogy van lehetõség (hopsz, conviction spoiler) hazatelefonálni is a lányunknak aki tájékoztat a "hazai" dolgokról így jobban betekintést nyerhetünk mennyire van kihatással a Feketelista valójában a hétköznapi emberekre.

Paladint lehet fejleszteni is jó sok pénzért, ami nem csak azért cool, mert ingame karakter fejlõdést eredményez hanem azért is mert több cucc lesz a gépen amivel lehet interakcióba lépni. (pl. orvosi szoba - késõbb ide kerül Briggs COOP küldetésének a végén a kémtúsz - CONVICTION SPOILER)

A fedélzetre kerül Kobin is, aki a legnagyobb arc az összes karakter közül (Briggs, Grim és Charlie). Vele az össze párbeszéd egy élmény, érdemes végighallgatni az összeset. :D

Mondjuk kicsit fura, így visszagondolva, hogy a pozíciók totál fel lettek cserélve... ugyanis eleinte az alapfelállás az volt, hogy Lambert a csoport vezetõje, Grim szolgálja a háttérinfókat és Sam a kém akit a terepre küldenek a Double Agentben és az elõtte lévõ részekben. Aztán utána a Convictionban mivel (Double Agent spoiler) Lambert már nincs ezért Grim lesz a fõnök, infós ember egy személyben, Sam pedig marad a terepre küldõ gyalog. Utána meg, a Blacklistben pedig úgy tûnik mintha Grim lenne még mindig a vezetõ, de Sam lesz a szupercsapat fõnöke igazából (mivel õt bízták meg alapból is a projecttel :D ) és Charlie lesz a háttérinfókat szolgáltató tech-guy, illetve Briggs pedig mint a terepre küldõ gyalog jelenik meg Sam mellett.

Bár én elég sok fejlesztõi videót néztem, ezért elõre tudtam milyen kapcsolatok vannak a karakterek között, de ha nem néztem volna, akkor is eléggé érzékelhetõ lenne, hogy Grim és Sam haragban vannak (Conviction utalás), illetve Sam nem bízik meg Briggsben ezért sosem mehet küldetésre vele eleinte... aztán jön Kobin (szintén Conviton utalás) mint badguy a fedélzetre. Egyedül Charlie az a karakter akit megbecsülnek és nem utál senki. :D

Ahogy haladunk a történeti küldetésekben úgy alakulnak, változnak ezek a kapcsolatok és a végére teljesen más felállás lesz (lesznek meglepetések - pl. Kobin)

A Paladinont nem csak magát a repülõgépet tudjunk fejleszteni, hanem saját karakterünket is: teljes karakter testreszabást tesz lehetõvé a játék:

- szemüveg (szonár vagy hõérzékelõ választható)

- törzs (kémruha felsõ része - több eszköz vagy több életerõ vagy jobb lopakodás)

- nadrág (kémruha alsó része - több eszköz vagy több életerõ vagy jobb lopakodás)

- kesztyû (gyorsabb tárazás vagy több életerõ)

- bakancs (halk futás vagy több életerõ)

- pisztoly (részletesebb testreszabás mint ami Convictionban volt)

- másodlagos fegyver (részletesebb testreszabás mint ami Convictionban volt)

- és új speciális fegyver (számszeríj)

és

- fények (!) - most már nem csak zöld hanem szinte bármilyen színû lehet a fejünkön lévõ szemüveg illetve a csuklót+vállon lévõ fények színe (pl. lehet piros, fehér, arany, kék, szellemkék, ibolya, lila, zöld, sárga és még stb)

Szóval MINDENT testre szabhatunk kényünk, kedvünk szerint.

[GSF] Picture

A single játékmenetrõl annyit, hogy ami jó volt a Convictionban, azt megtartották (pl. cover system) vagy tovább fejlesztették (M & E system 2.0), ami pedig szar volt (pl. sok világos pálya) azt kikukázták. ^_^

[GSF] Picture

A COOP visszatér, sokkal inkább Chaos Theory coop-feelingje van, mintsem Convicition coop-feelingje, aminek nagyon örülök (és gondolom nem csak én)

Mind a 4 fõ karaktertõl kapunk COOP küldetéseket:

- Grimmtõl a lopakodós coop küldetéseket (azaz "no alarm or mission is over")

- Charlietól a Convictionból ismert Defend the EMP bomb

- Kobintól a Convictionból ismert Hunt Them Down (kill all enemy in the zone)

- Briggs pedig egy teljesen különálló COOP történetet mesél el (ez a Convictionból ismert sima történeti "coop missions")

A nehézségi fokozatokról annyit, hogy 4 féle van:

- Easy

- Medium

- Realistic (very hard)

- Perfectionist (no hud, no m&e, no sonar, stb, stb) (magyar fordításban ez a "tökélyhajhász mód" :lol: )

Ja igen, jut eszembe Mo.n a játék magyar fordítással került a boltokba. Kár volt. Nagyon gáz lett sajnos. A melléfordításokon jókat röhögtem, de amikor betûk hiányoznak a szavakból, na az már gáz. :)

[GSF] Picture

A CE kiadáshoz adtak képregényt is ami nagyon cool, sok minden érdekesség van benne, és régebbi részekre való utalás is van.

[GSF] Picture

Végezetül pedig hadd említsek pár sort a multiról. Az igaziról, nem a COOPról.

SvM vagy SvsM a PT majd a CT részek kedvelt multija ami visszatér a Blacklistben is, bár kicsit másképp.

Összesen 5 típus van:

- Classic (elõre meghatározott felszerelés mind a kémeknek mind a zsoldosoknak is + a zsoldosoknak nincs vision csak zseblámpa, kémeknek csak éjjellátó van, de szonár/hõ nincs)

(kémek hackelnek, zsoldosok védenek) (3 gép van) (kémeknek csak sokkolójuk van)

- Blacklist (mindenki úgy szabja testre karakterét ahogy akarja, legyen az kém vagy zsoldos)

(kémek hackelnek, zsoldosok védnek) (3 gép van) (kémeknek lehet lõfegyver is)

- Uplink Control (2 csapat van, lehetsz kém vagy zsoldos is 1 csapatban, teljesen testreszabható karakterek szintén)

(5 gép van, mindig 1 nyílik meg amit meg kell hachekelni - az nyer, akinek több sikerül) (kémeknek lehet lõfegyver is)

- Extraction (a feladat itt az adathordozó kimenekítése) (kémeknek lehet lõfegyver is)

(kémek védenek, zsoldosok támadnak + teljesen testreszabható karakterek szintén)

- Team DM (gyilok ezerrel + teljesen testreszabható karakterek szintén) (kémeknek lehet lõfegyver is)

A kémekre is lehet rakni kevlárokat, páncélokat mint a single/coop-ban, de ettõl függetlenül hamar halnak, tehát nincs gond. (a kém lõfegyverekhez annyit, hogy csak közelrõl halálosak mert nagyon pontatlanok, illetve a zsoldosoknak dupla vagy (ha van skill) akkor tripla annyi az életerejük, tehát nem kell attól félni, hogy lelõ a kém ha zsoldos vagy, csak akkor ha közel van, de akkor inkább késelni fog amihez testközelben kell lennie szintén - de alapból is a felállás az, hogy a zsoldos távolról jó, a kém közelrõl)

A másik 2 újítás, hogy a kémeknek ugyanaz a mozgás animációja mint Samnek a single/coopban, tehát van cover system, fast jump, over jump, stb) és ezáltal a kémek tudnak lõni igazi fegyverekkel is, nem csak bénítani ha olyan módban vannak késelni is (karambittal) (!) azaz most már nem csak hátulról tudják a zsoldosokat kiiktatni. A sokkoló nagyon overpowered lett, mert ha a zsoldost lebénítja, akkor az tud mozogni, de lõni nem, viszont a kém le tudja késelni: azaz meglövöd, odafutsz és lekéseled, hiába próbál lassan elsétálni onnan a zsoldos... szóval ez nem fair szerintem. (eddigi SvM-ben ha lebénítottad a zsoldost akkor nem tudott mozogni, de a kém se tudta hátulról elkapni - ott még nem volt kés se)

Ja igen, a másik dolog még, hogy ha a kémek használják a hõérzékelõjüket vagy a szonárt akkor a fejükön lévõ szemüveg most már tényleg világít!

Értékelés:

Tetszett?

- Igen.

Nagyon?

- Igen.

Fejlõdött az elõzõ részhez képest?

- Igen.

Elmúltak a Convictionos betegségek?

- Többségében igen.

Lehet lopakodva játszani?

- Igen, sõt még jutalmaz is a játék ha szellõzõket és rejtekutakat találsz. (küldetés végén megint van értékelés)

Hány COOP küldetés van?

- 4 x 4

Ha szerettem a régi multit, de az új nem jött be akkor mivan?

- Akkor ott a CLASSIC mód.

Az Ubisoft nagyot alkotott megint, remélem a WD is aratni fog télen! ;) (ja AC blackflagre is kíváncsi vagyok)

(nekem az idei év Ubi címét vagy az SC vagy a WD fogja vinni, sajnos AC csak a harmadik lehet nálam)

95%

a single résszel egyetértünk, máshoz nem tudok hozzászólni. ha lesz valahol olcsóbban biztos be fogom szerezni. (bár ki tudja, lehet megint nekiülök és akkor meg már illene tényleg az eredetivel nyomni :) - fõleg mert a coop missionök is érdekelnek)

Posted

[GSF] Picture

Splinter Cell: Blacklist

95%

Ennek örülök ^_^

Alig várom már,hogy játszhassam. A végén még visszatérnek a jó kis lanos SC csaták.

tenderlumpling
Posted

Gone Home

[GSF] Picture

Oh. My. God.

-_-

Azt hiszem, küldenék egy üzenetet a fejlesztőkhöz (nem spoiler, csak gif):

[GSF] Picture

Posted

Milyen hosszú kb? Elég érdekesnek tűnik...

tenderlumpling
Posted

Milyen hosszú kb? Elég érdekes cuccnak tûnik.

Olyan hosszú, amennyi idõt rászánsz kb. Azon kívül persze, hogy megtalálod a továbbjutáshoz szükséges egy-két kulcsfontosságú lépést. De ennek a játéknak pont nem a cél a lényege, hanem, hogy összerakd a sztorit. Meg hogy útközben kétes következtetéseket vonj le ^_^

Posted

az egész játék belefér egy gif-be

2 perc ha megtalálod az utolsó rejtett ajtót a játék elején

nekem hatalmas nagy csalódás volt; a töketlen IGN ( gondolom eleget fizettek neki) meg egekbe magasztalta; hogy " hagyja hogy a játékos maga rakja össze a történetet" ( bár a képen egy elég ronda 40-es csaj volt szóval nem is tudom miért vártam tőle megfelelő értékelést)

2 órán át csak bóklászol egy üres házban ahol SEMMI nem történik ; sehol senki ( jujj de félelmetes mert kint ügye esik az eső); cetliekt keresel; talán arra vetemedsz hogy berakol pár kazettát a lejátszóba, amit rögtön ki is kapcsolsz mert hihetetlenül szahar zene szól 90's-hez képest is

és a nagy történet?

anyu apu elment második nászútra

a hugod lezbi lett és elszökött a csajával

HEY BOB ROLL THE CREDITS

[insert titanic music here]

Milyen hosszú kb? Elég érdekesnek tűnik...

nekem is érdekesnek tűnt ; izgalmas lehetett volna már maga az összerakósdi de nem éri meg egyszerűen az a 700mb amit a kalózöbölből importálsz azt inább zenére vagy 18-as videóra használd fel

el ne felejtsem; itt a gif:

[GSF] Picture

Posted

az egész játék belefér egy gif-be

2 perc ha megtalálod az utolsó rejtett ajtót a játék elején

nekem is érdekesnek tûnt ; izgalmas lehetett volna már maga az összerakósdi de nem éri meg egyszerûen az a 700mb amit a kalózöbölbõl importálsz azt inább zenére vagy 18-as videóra használd fel

Jól kisemmiztek :unsure:

Posted

The Wonderful 101 demo

Elsőre gyerekes (a látvány miatt) és kaotikus hülyeségnek tűnt, a demó végére - miután belejöttem az irányításba és a játék kezelésébe - teljesen lenyűgözött a rengeteg lehetőség és összetettség miatt. Ha full áron nem is, használtan jöhet.

tenderlumpling
Posted

az egész játék belefér egy gif-be

Aha, ennek analógiáján az Ulysses lényege ráfér egy képeslapra. Végül is csak egy nap alatt játszódik.

tenderlumpling
Posted

The Elder Scrolls V - Dawnguard

[GSF] Picture

Végre ezt is lerendeztem. Igazából... eh, tipikus Bethesda :D Egyszerûen fantasztikus új tájakat rendeztek be, fõleg Auriel temploma és a Soul Cairn kiemelkedõek, de most komolyan ilyen küldetésekkel elrontani õket, hogy... 30 négyzetkilométeren szétszórunk öt objektívát, és mászkálj 4 órát egy helyben? :omg:

Na de amúgy a vampire lord perkeket is kipróbálgattam, meg a crossbow se rossz adalék, meg Serana karaktere, ejha. Szóval van félmillió nõ, akit el lehet venni a játékban, de az egyetlen, akinek a személyisége bárminemû komplexitást tartalmaz és szimpátiát ébreszt bennem, az õ. Nagy szerencse, hogy nem lehet elvenni, mert így még coolabb. Onnantól kezdve, hogy kitámolyog a kriptából egy Elder Scrollal a hátán (!), és elkezd osztani totál kifinomult stílusban... nagyon jól megírt figura, egyike a legjobbaknak a TES történetében. -_- Imoenre emlékeztetett a Baldur's Gate-bõl.

Mindenesetre az egész csak azért ilyen hosszú és tartalmas, mert a fent említett nagymászkálásokba ráadásul még elég kifacsart pályarészek is kerültek, ahol aztán tényleg nem tudtam, merre-hol-mi van. Ráment az egész szombatom, pedig más questline-t is csináltam volna, na mindegy, majd egy hónap múlva megint.

Posted

az egész játék belefér egy gif-be

Találkoztam ezzel a bizonyos giffel, meg szinte szóról szóra ugyanezzel a véleménnyel is (spoilers included), úgyhogy felmerült bennem a sanda gyanú, hogy nem játszottál a játékkal, hanem csak idemásoltál egy általánosan elterjedt véleményt róla, de mivel egyelőre nekem is kimaradt, nem fogom megvédeni. Még. :D

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...