Ravenstorm Posted August 20, 2013 Posted August 20, 2013 Alan Wake Tipikusan az a játék volt, amit a hangulata/története vitt el a hátán, mert a játékmenet néhány óra után iszonyat monotonná válik. Helyenként nagyon hosszú filler-részek voltak, érezhetõen azért kerültek bele egyes pályarészek, hogy megnyújtsák a játékidõt, mert történet és/vagy pályatervezés szempontjából nagy nullák voltak. Továbbá helyenként baromira megnehezítette a továbbjutást, hogy a töménytelen mennyiségû fényeffekt miatt (lámpa, ledobott Flare, zseblámpa) semmit nem lehetett látni. A sztori egész érdekes volt, bár számomra nem volt akkora mindfuck vagy érthetetlen cucc, mint amire számítottam. Kifejezetten zavart viszont Barry karaktere, akit nagyon rosszul adagoltak. Maga a jelleme korrekt volt, de borzalmas volt, hogy a játék utolsó negyedében vált folyamatos társsá, és pont akkor poénkodott végig, amikor a leginkább feszült lett volna a hangulat. Összességében korrekt játék, jó hangulattal, erõs közepes történettel, utalásokkal, de egyszer bõven elég volt.
tenderlumpling Posted August 20, 2013 Posted August 20, 2013 Engem mind a gameplay, mind a sztori rettenetesen frusztrált, és félbehagytam (egy-két hónapra legalábbis). Nagyon elbénázták ezt az írósdit, abszolút 80-as évekbõl ránk maradt klisékre építkezik, bár egye fene, játékban ez még nóvum talán.
SaltyDave Posted August 20, 2013 Author Posted August 20, 2013 Engem mind a gameplay, mind a sztori rettenetesen frusztrált, és félbehagytam (egy-két hónapra legalábbis). Nagyon elbénázták ezt az írósdit, abszolút 80-as évekbõl ránk maradt klisékre építkezik, bár egye fene, játékban ez még nóvum talán. Nagyon is! Abszolút kiemelkedik a témával a mûfaj (vagy úgy általában a játékok) képviselõi közül, itt közel sem olyan agyonrágott téma mint (állításod szerint) a filmeknél. Khmm Stephen King khöhömm. Egyrészt ezért izgalmas marad a történet, de ez másodlagos: a történet természetfeletti részei aktívan kiveszik a részüket a fun factor bõvítésével azzal hogy játékmechnikai feature-ként jelennek meg - így a rettenetesen fakó TPS / FPS piacra (bár mostanság talán érdekesebb kezd lenni megint :unsure:) üde színfoltot hoz.
tenderlumpling Posted August 20, 2013 Posted August 20, 2013 Nagyon is! Abszolút kiemelkedik a témával a mûfaj (vagy úgy általában a játékok) képviselõi közül, itt közel sem olyan agyonrágott téma mint (állításod szerint) a filmeknél. Khmm Stephen King khöhömm. Egyrészt ezért izgalmas marad a történet, de ez másodlagos: a történet természetfeletti részei aktívan kiveszik a részüket a fun factor bõvítésével azzal hogy játékmechnikai feature-ként jelennek meg - így a rettenetesen fakó TPS / FPS piacra (bár mostanság talán érdekesebb kezd lenni megint :unsure:) üde színfoltot hoz. Senki nem mondta, hogy filmeknél. Amúgy hiába öklendezi ide mindenki, hogy Stephen King, én - mint Stephen King abszolút doktora - egyáltalán nem tartom hiteles és jó interpretációnak.
wYth-NRG Posted August 21, 2013 Posted August 21, 2013 Alan Wake Tipikusan az a játék volt, amit a hangulata/története vitt el a hátán, mert a játékmenet néhány óra után iszonyat monotonná válik. Helyenként nagyon hosszú filler-részek voltak, érezhetően azért kerültek bele egyes pályarészek, hogy megnyújtsák a játékidőt, mert történet és/vagy pályatervezés szempontjából nagy nullák voltak. Továbbá helyenként baromira megnehezítette a továbbjutást, hogy a töménytelen mennyiségű fényeffekt miatt (lámpa, ledobott Flare, zseblámpa) semmit nem lehetett látni. A sztori egész érdekes volt, bár számomra nem volt akkora mindfuck vagy érthetetlen cucc, mint amire számítottam. Kifejezetten zavart viszont Barry karaktere, akit nagyon rosszul adagoltak. Maga a jelleme korrekt volt, de borzalmas volt, hogy a játék utolsó negyedében vált folyamatos társsá, és pont akkor poénkodott végig, amikor a leginkább feszült lett volna a hangulat. Összességében korrekt játék, jó hangulattal, erős közepes történettel, utalásokkal, de egyszer bőven elég volt. Nekem kifejezetten tetszett, főleg mikor hármasban voltak a sheriff csajjal, kicsit abszurd is volt emiatt az egész. A Gyűrűk Ura és hasonló poénoktól meg szakadtam a röhögéstől :D
tenderlumpling Posted August 21, 2013 Posted August 21, 2013 Might & Magic X - Early Access, Alfabéta Verzió, First Look, Ungabunga, CRPGazmus 11 év után Még be sem tölt a kép, de már a hangok ismerősek: vitorláshajó recseg, a tenger zúg, sirályok sírnak. Kellemes zene. Majd megérkezik a kép, a táblán ismerős név: Sorpigal. :rolleyes: Sorpigal-at-Sea felfedezésében aztán minden benne van, hogy újra nyeregben érezzem magam. Ismerős mechanizmusok, beidegződések, hangok és érzés. Bejelenthetem, hogy ez tényleg egy Might & Magic játék :) Viszont egy intenzívebb városfelfedezés és egy dungeon után el kell mondanom, hogy senkinek nem ajánlom, hogy most játsszon vele. 2014 elején érkezik a teljes változat, és ez még nagyon messze van attól, hogy késznek lehessen nevezni. Bár grid-based mozgás van benne, egyáltalán nem hasonlítható az első 5 rész mozgásához, szóval ésszerűbb összevetési alap a szintén teljesen 3D-s Legend of Grimrock. És még ahhoz sem nőtt fel. A mozgás darabos, lassú, a harc még rosszabb. Az idő kezelése, a terek kihasználása, a dinamika teljesen szét van esve, jelenleg - ha gonosz akarnék lenni - így kiadva méltó lenne a MMIX-hez. Egész listákat tudnék írni a hiányosságokról, kezdve a statikus portrékon át a rosszul alkalmazott hangeffektekig, a falba besüllyedő pókon át az öt perces napszakokig... ami nagy szerencse, hogy ezekről a fejlesztők is tudnak, valamint a fórumok egyszerűen izzanak a fent említett hibák ismételgetésétől, és szerencsére csak elenyésző százalék nyafog amiatt, hogy "mi az hogy nem lehet szabadon menni", meg hogy miért nincsenek quest markerek :D Hogy őszinte legyek, sokkal rosszabbra számítottam. A fejlesztőcsapat viszont, úgy néz ki, nagyon jól ismeri a hagyományok jó részét, tudja, mitől döglik a légy, jó lesz ez. Végre valami történik a műfajjal, és a műfaj legjobb képviselőjével tér vissza. Ez jó. Nagyon jó. Jelenleg nem bírok vele kínlódni, annyira bugos, de látom a célt, és ha nem kapkodják el, ez lehet az évtized eseménye oldschool RPG-fronton.
Ravenstorm Posted August 21, 2013 Posted August 21, 2013 Nekem kifejezetten tetszett, fõleg mikor hármasban voltak a sheriff csajjal, kicsit abszurd is volt emiatt az egész. A Gyûrûk Ura és hasonló poénoktól meg szakadtam a röhögéstõl :D Jók voltak a poénok, csak rossz helyen. A sztori háromnegyedénél kellene a dolgoknak a legfeszültebbnek lenni, közelítünk a végsõ eseményekhez, egyre nehezedik a játék, egyre bonyolódik a történet, nem ide kellett volna az idióta mellékszereplõt berakni... Pláne úgy nem, hogy elõtte folyamatosan ment a dráma, hogy meghalt-e a feleség, megõrült-e Wake, meg úgy egyáltalán mi a jó isten folyik itt.
Hor1 Posted August 21, 2013 Posted August 21, 2013 Na, nem lett a főszereplős cím, amit kerestél? Nem is tudsz róla mondani semmit?
siklara Posted August 21, 2013 Posted August 21, 2013 A sztori egész érdekes volt, bár számomra nem volt akkora mindfuck vagy érthetetlen cucc, mint amire számítottam. Kifejezetten zavart viszont Barry karaktere, akit nagyon rosszul adagoltak. Maga a jelleme korrekt volt, de borzalmas volt, hogy a játék utolsó negyedében vált folyamatos társsá, és pont akkor poénkodott végig, amikor a leginkább feszült lett volna a hangulat. Összességében korrekt játék, jó hangulattal, erős közepes történettel, utalásokkal, de egyszer bőven elég volt. Szerintem Barryt pont jókor dobták be, kellett a comic relief az utolsó nagy daráláshoz és én jókat is nevettem némelyik beszólásán, de lehet, az is közrejátszott, hogy addigra már nagyon nem tudtam komolyan venni a játékot. Azért egyszer elment, volt pár emlékezetes jelenete is, de most, kb. két évvel az első végigjátszásom után másodjára már nagyon szenvedek vele. Azt hiszem, igazad van, az Alan Wake az a játék, ami egyszer is majdnem túl sok...
Ravenstorm Posted August 21, 2013 Posted August 21, 2013 Na, nem lett a fõszereplõs cím, amit kerestél? Nem is tudsz róla mondani semmit? Igazából szerintem a) az Alan Wake volt az B) valami teljesen más játék, aminek nem fõszereplõ a címe c) nem is létezik, csak flesseltem, tekintve, hogy végignéztem az összes kiadott játékot 2009 óta, de nem találtam meg. :D
jardo Posted August 21, 2013 Posted August 21, 2013 Max Payne 3 Kész, feladtam, nálam a videojáték a szórakozásról szól, nem pedig arról, szenvedek azért, mert a fejlesztõk olcsó, aljas megoldással akarnak lelassítani a játék vége felé, hogy így nyújtsák meg kicsit a játékidõt. Az utolsó elõtti pálya felénél járok, de most már elvetette a sulykot a játék, olyan mértékben fossa az ellenfeleket, hogy nem gyõzöm se lõszerrel, se gyógyszerrel. A 'mit játszol most' topiban leírtam, hogy hol akadtam el, most tettem vele megint pár próbát (egészen pontosan ötször futottam neki, plusz még tegnap este több, mint egy tucatszor), eredménytelenül, úgyhogy részemrõl ennyi volt, a végét meg megnéztem Youtube-on. Ettõl függetlenül viszont sokat játszottam a játékkal (összesen 21 órát), úgyhogy azért egy értékelést bedobok: + bullet time + nem töltõdik vissza az életerõ, hanem folyamatosan keresgélni és használni kell a gyógyszereket + szinkron + zene + változatos és hangulatos pályák, környezet + remek helyszínválasztás + visszaemlékezések formájában New Yorkba is visszatérünk + erõs atmoszféra (iszonyatos kontrasztok, jobbra fényûzés és mérhetetlen luxus, balra pedig elképzelhetetlen nyomor, szenvedés és tomboló erõszak) + nincs sok vidám pillanata, rengeteg olyan karakter hal meg, akik más játékokban simán életben maradtak volna + a tûzharcok élvezetesek + korrektül mûködõ fedezékhasználat + gyûjtögethetõ extrák + játékidõ (21 óra volt, plusz még az a másfél fejezet, ami hátra lenne) + reális, hogy Max összesen 3 fegyvert tud magánál hordani... - ... viszont idegesítõ, amikor pl. egy létramászás után elveszik a gépfegyverünk, mert Max nem tud fegyverrel a kezében létrára mászni <_< vagy pl. a gránátok is hiányoznak, nem hiszem, hogy ne lehetett volna akkor "hitelesen" megoldani, hogy lehessen nálunk - rengeteg videó; egy idõ után már zavaró, hogy folyamatosan jön valami cutscene két percenként... - ... persze ez még mindig nem lenne baj, ha a videók, mint "filmek", élvezetesek lennének, de sajnos a többségük nem az... - ... ráadásul ez a játékmenet rovására is megy (pl. amikor lelövöm az összes ellenfelet egy adott helyen, akkor nincs idõm összeszedni a lõszert, mert azonnal jön a videó, amiben megnézhetem, ahogy Max továbbmegy a következõ helyszínre, aztán amikor ott visszakapom az irányítást, akkor ott állok a nullához közelítõ lõszermennyiséggel... hát kössz szépen) - a játék kellõs közepén van egy lyuk (a digitálisan vásárolt verzióban), ha nem töltök le egy ingyenes (közel 5 gigás) DLC-t, egyszerûen nem tudok tovább játszani (oké, ingyenes, de akkor is: a játék kellõs közepén? Vagy miért nem szedi le az elején a játék többi részével együtt?) - lézerirányzékos fegyverrel szinte lehetetlen rendesen célozni, márpedig fegyvertuning nincs, nem lehet a különféle kiegészítõket (hangtompító, lámpa, lézerirányzék) fel- és leszerelni, ahogy felvettük a fegyvert, úgy vagyunk kénytelenek használni - a végére iszonyatos darálásba megy át a játék80% Megmondom õszintén, bajban voltam, amikor elkezdtem most agyalni, hogy hány százalékot kapjon. Alapvetõen egy nagyon jó kis játék ez, ha az ember túllép azon, hogy folyamatosan videózni kell. A helyszín jó választás, a pályák változatosak, a hangulat ott van a szeren, a zene kiváló, a szinkron nem különben. Kellõen nehéz is, de a jobbik fajtából, ahol ha okosak vagyunk, simán lehet érvényesülni. Egy ideig, mert aztán átmegy a játék darálásba, özönlenek az erõsebbnél erõsebb ellenfelek, egyre nagyobb számban. És itt jön a képbe az, ami a játék egyik erõssége, de egyben legnagyobb gyengesége is: a vissza nem töltõdõ élet és a gyógyszerkeresgélés. Nem arról van szó, valamilyen szempontból örülök ennek a feature-nek, mert hû maradt az eredeti játékokhoz és kellõ óvatosságra sarkall játék közben, ugyanakkor ez így 2012-13-ban szerintem túlságosan retro elem, amitõl egyszerûen elszoktam már a játékokban. Persze ez még mindig nem gond, de akkor kanyarodjunk vissza oda, hogy a vége felé hirtelen megnehezedik a játék, rengeteg ellenfél jön szembe, mind az erõsebbik fajtából, igazi hent parádé, lõszer és gyógyszer pedig alig. Ez pedig így szerintem nem kihívás, sokkal inkább bosszantó dolog. Ezek miatt szívem szerint nem adnék többet 70%-nál, de megpróbálom félretenni a pillanatnyi felindulásomat és az alapján pontozok, amit eddig összességében nyújtott a játék. Ki tudja, egyszer talán még megpróbálom befejezni valamikor, de erõltetni nem fogom, felidegesíteni nem akarom magam.
Balee Posted August 21, 2013 Posted August 21, 2013 Flashback demo (Xbox 360) Régen játszottam ekkora szar játékkal.
jardo Posted August 21, 2013 Posted August 21, 2013 Flashback demo (Xbox 360) Régen játszottam ekkora szar játékkal. Nekem se jött be. Egyáltalán nem kapott el a hangulata, maga a játékmenet sem tetszett különösebben, az irányítás néha mûvelt fura dolgokat (néha összevissza forgolódott a karakter, nem arra ugrott, amerre akartam, mászás helyett ugrott, stb.), meg a képi világa sem jött be.
Balee Posted August 24, 2013 Posted August 24, 2013 Puppeteer demó (PS3) - egyedi és meglehetősen beteg platform játék, esélyes a beszerzésre
jardo Posted August 28, 2013 Posted August 28, 2013 Teenage Mutant Ninja Turtles: Out of the Shadows demó - Leírom egybõl az elején, hogy ez egy SZUTYOK SZEMÉT, aztán mindenki eldönti, hogy tovább akar-e olvasni. Bevallom, messze ezt a játékot vártam legjobban az idei Summer of Arcade kínálatból, bár volt bennem egy jó adag félelem is, elvégre Nickelodeon és Activision... Na szóval, gyakorlatilag semmi pozitívumot nem tudok mondani. Ótvar grafika, ami már évekkel ezelõtt is ciki lett volna, mosottas, alacsony felbontású textúrák mindenhol, és átvezetõ videók sincsenek (csak néhány pár másodperces ingame videó, de sok köszönet abban sincs), helyettük képregényes stílusú, állóképes átvezetõk vannak, ami egyrészt olcsó megoldás, másrészt pedig, bár láttuk már ezt jól elsülni, itt valahogy ezek is gagyi minõségûek. A zene szerintem idegesítõ (bár ez lehet ízlés kérdése is), a szinkron pedig valami egészen förtelmes. A kamerakezelés borzalmas, nagyon közel van a karakterekhez, sokszor alig látni valamit, ami nagyon kényelmetlen, fõleg harc közben, amikor minden irányból körbevesznek. Emellett a karakterek mozgása is darabos, és az interakciók is néha beakadnak. A harcrendszer talán nem lenne életképtelen, vannak különféle támadások, speciális mozdulatok és counter mozdulatok, de a kamerakezelés miatt nagyon kényelmetlen a harc. Aztán van még egy zárfeltörõs minijáték, ami idõre megy, nem mondom, hogy teljesen elvetélt ötlet, de láttunk már ennél jobbakat is. Na egy szónak is száz a vége, aki jót akar magának, az messze elkerüli ezt a foskupacot. -_-
freezy Posted August 28, 2013 Posted August 28, 2013 Tudtok ajánlani nekem valami jó kis offline coop játékot? A legjobb valami király RPG lenne. A Torchlight II-t nyomtuk egy féléve,az baromira jó volt..azóta kb egy játékot sem bírtunk működésre bírni..különböző okok miatt -_- Jó esély van arra,hogy nem tudtok újat mondani(tényleg annyit keresgéltünk már),de azért gondoltam megérdeklődöm. Az is működik,hogyha az egyik játékos kontrollerrel van..szóval a local is játszik.
gebali1991 Posted August 28, 2013 Posted August 28, 2013 Tudtok ajánlani nekem valami jó kis offline coop játékot? A legjobb valami király RPG lenne. A Torchlight II-t nyomtuk egy féléve,az baromira jó volt..azóta kb egy játékot sem bírtunk mûködésre bírni..különbözõ okok miatt -_- Jó esély van arra,hogy nem tudtok újat mondani(tényleg annyit keresgéltünk már),de azért gondoltam megérdeklõdöm. Az is mûködik,hogyha az egyik játékos kontrollerrel van..szóval a local is játszik. Bármelyik filmes LEGO?
jardo Posted August 28, 2013 Posted August 28, 2013 L.A. Noire: The Slip of the Tongue DLC Vegyes érzéseim vannak ezzel a kiegészítõvel kapcsolatban. Egy egészen korrekt történetet (bûnügyet) mesél el, ami egyébként kb. egy óra hosszú, szóval ilyen tekintetben nincs rá panasz. Ugyanakkor mindenbõl csak egy keveset kapunk, mindenhol marad hiányérzetünk: alig van nyom- és bizonyítékkeresés, tûzharc is csak egyszer, alig egy-két percig. A kihallgatásokra nincs panasz, de a végén nem dolgoztatják meg az agytekervényeinket, nem nekünk kell meggyanúsítanunk a tettest, csupán el kell mennünk letartóztatni. Összességében nem rossz DLC, de semmi extra. 7/10 L.A. Noire: Reefer Madness DLC Ez egy kicsit rövidebb, kb. háromnegyed óra alatt végezni lehet vele. A történet itt is elfogadható, bár szerintem nem annyira érdekfeszítõ, mint mondjuk az elõzõ DLC-é. Viszont ez jóval intenzívebb, sokkal több az akció és a lövöldözés, illetve többször kell bizonyítékokat gyûjtenünk. Viszont most meg a kihallgatásokat nem vitték túlzásba, úgy tûnik, valamit valamiért. 6/10
getro2 Posted August 28, 2013 Posted August 28, 2013 Tudtok ajánlani nekem valami jó kis offline coop játékot? A legjobb valami király RPG lenne. A Torchlight II-t nyomtuk egy féléve,az baromira jó volt..azóta kb egy játékot sem bírtunk mûködésre bírni..különbözõ okok miatt -_- Jó esély van arra,hogy nem tudtok újat mondani(tényleg annyit keresgéltünk már),de azért gondoltam megérdeklõdöm. Az is mûködik,hogyha az egyik játékos kontrollerrel van..szóval a local is játszik. Volt tavaly-tavalyelõtt egy kellemes LoTR játék (War of the North? vagy valami ilyesmi), asszem az is co-op. Egy próbát mindenképp megér, fõleg ha bejön Középfölde.
freezy Posted August 28, 2013 Posted August 28, 2013 Bármelyik filmes LEGO? Gondoltam rá, a Lego Batman 2 DC Superheroes meg is van..csak a másik fél annyira nem nyitott ezekre :D Pedig én pl a LoTR-t kipróbálnám és az SWset is nagyon szeretem. Volt tavaly-tavalyelőtt egy kellemes LoTR játék (War of the North? vagy valami ilyesmi), asszem az is co-op. Egy próbát mindenképp megér, főleg ha bejön Középfölde. Utánanézek. :)
jardo Posted August 28, 2013 Posted August 28, 2013 War of the North War in the North :) Amúgy én most tolom (igaz, egyedül), nem rossz játék, szerintem akkora lehúzást nem érdemelt, mint amit kapott. Persze nem csúcskategóriás játék, de alapvetõen nem rossz darab, aki szereti a LotR univerzumát (és most nem csak a filmekre gondolok, hanem a könyvekre is), annak megéri tenni vele egy próbát. :)
Cori Posted August 28, 2013 Posted August 28, 2013 Tudtok ajánlani nekem valami jó kis offline coop játékot? A legjobb valami király RPG lenne. A Torchlight II-t nyomtuk egy féléve,az baromira jó volt..azóta kb egy játékot sem bírtunk működésre bírni..különböző okok miatt -_- Jó esély van arra,hogy nem tudtok újat mondani(tényleg annyit keresgéltünk már),de azért gondoltam megérdeklődöm. Az is működik,hogyha az egyik játékos kontrollerrel van..szóval a local is játszik. ha már Torchlight akkor Diablo 2 :P
SaltyDave Posted August 28, 2013 Author Posted August 28, 2013 Tudtok ajánlani nekem valami jó kis offline coop játékot? A legjobb valami király RPG lenne. A Torchlight II-t nyomtuk egy féléve,az baromira jó volt..azóta kb egy játékot sem bírtunk mûködésre bírni..különbözõ okok miatt -_- Jó esély van arra,hogy nem tudtok újat mondani(tényleg annyit keresgéltünk már),de azért gondoltam megérdeklõdöm. Az is mûködik,hogyha az egyik játékos kontrollerrel van..szóval a local is játszik. Nem vagyok benne biztos hogy van-e benne local coop, de a Dungeon Siege-et tudnám ajánlani mondjuk LAN-on. Még abból a remek korból származik amikor tudták mi az a LAN a fejlesztõi oldalról is. Másfél euró steam-en még úgy ~48 órán át.
freezy Posted August 28, 2013 Posted August 28, 2013 Nem vagyok benne biztos hogy van-e benne local coop, de a Dungeon Siege-et tudnám ajánlani mondjuk LAN-on. Még abból a remek korból származik amikor tudták mi az a LAN a fejlesztõi oldalról is. Másfél euró steam-en még úgy ~48 órán át. Nyomtuk már régebben heten,hatan..aztán elakadtunk..most nem régi ismét elõvettünk négyen,de annyira nem fogott most meg minket. A második része viszont nagyon tetszett volna,csak nem tudtuk összehozni,hogy lássuk egymást.. -_- Cori: Diablo II . Tudom,hogy bûncselekmény,de én személyszerint unom már :D Egyszer végigvittük négyen 12-14 óra alatt az egészet,bõven elég volt. Viszont,ha kijön a III. rész xboxora akkor azt valszeg végignyomjuk..már ha lesz coop,de csak lesz már.
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now