JoeJoeJoe Posted August 2, 2024 Posted August 2, 2024 10 hours ago, kaszman1 said: Majd ha eljuttok a DLC területre osszátok meg a tapasztalatokat. Én azonnal a DLC megjelenés után toltam és a Phantom Liberty brutál bugos és optimalizálatlan volt az alaphoz képest. Fel is basztam maga rajta, mert az alapot is kétszer kezdtem el, először a bugos érában, másodszor a 2.0 update-kor, erre a DLC ugyanezt csinálja velem... januárban toltam, addigra már ki volt csiszolva (és elvileg ez a végső állapot, több patch nem lesz már) 1
JoeJoeJoe Posted August 4, 2024 Posted August 4, 2024 Brother in arms Nekem ez anno kimaradt és lehet most se pótolnám be, ha nem akartam volna megvenni a hell's highwayt, ami helyett a steam berakta mindhárom részt, mert az úgy olcsóbb volt, mint külön a harmadik De valahol mindig érdekelt, hogy milyen ez a játék, csak valahogy elkerültük egymást. Aztán öt perc után majdnem letöröltem, mert mi ez a célzás már komolyan? Aztán játszottam még vele pár pályát és rájöttem, hogy azért ilyen, mert itt a játék nem arra van felépítve, hogy pontosan lőjj, hanem hogy manőverezd az egységeket. Eddig bejön és próbálkozik is frissen tartani ezt a receptet, már adott tankot, már adott egy második osztagot. Viszont érzem, hogy így a közepére kezd már lanyhulni a lelkesedésem, mert így sem igazán változatos a játék sajnos. Igazából az hiányzik belőle, amit a mai játékokba már nagyon jól használnak: a két ütközet közti nyugis rész, amikor a szereplők beszélgetnének meg ilyenek. Itt ez közel is állna hozzá, mert a karakterekről szeretne szólni. Az is fura, hogy ez egy 2005-ös játék, de szerintem az első cod jobban néz ki. Több benne az effekt persze, meg több a tereptárgy, de a hátterek rettenetesen néznek ki, meg a karaktermodellek arca is. Az a fura, hogy a szemük és a szembogaruk egy külön rétegen van és ez látszik, amitől mindenki szörnyen néz ki. Ja és a parancsnokunk, Beck, vagy Buck, vagy kicsoda, szerintem egy náci kém, mert a létező leglehetetlenebb helyeken bukkan fel. Ott volt egy épület, tele nácival, kiírtunk mindenkit, kimegyünk a másik oldalt és ott van és gratulál, hogy de ügyes vagy, hát élsz, na akkor menj és rakétázd le ezt a tankot (hátha ebbe már tényleg belehalsz!) 1
kaszman1 Posted August 5, 2024 Posted August 5, 2024 14 hours ago, JoeJoeJoe said: Brother in arms Nekem ez anno kimaradt és lehet most se pótolnám be, ha nem akartam volna megvenni a hell's highwayt, ami helyett a steam berakta mindhárom részt, mert az úgy olcsóbb volt, mint külön a harmadik De valahol mindig érdekelt, hogy milyen ez a játék, csak valahogy elkerültük egymást. Aztán öt perc után majdnem letöröltem, mert mi ez a célzás már komolyan? Aztán játszottam még vele pár pályát és rájöttem, hogy azért ilyen, mert itt a játék nem arra van felépítve, hogy pontosan lőjj, hanem hogy manőverezd az egységeket. Eddig bejön és próbálkozik is frissen tartani ezt a receptet, már adott tankot, már adott egy második osztagot. Viszont érzem, hogy így a közepére kezd már lanyhulni a lelkesedésem, mert így sem igazán változatos a játék sajnos. Igazából az hiányzik belőle, amit a mai játékokba már nagyon jól használnak: a két ütközet közti nyugis rész, amikor a szereplők beszélgetnének meg ilyenek. Itt ez közel is állna hozzá, mert a karakterekről szeretne szólni. Az is fura, hogy ez egy 2005-ös játék, de szerintem az első cod jobban néz ki. Több benne az effekt persze, meg több a tereptárgy, de a hátterek rettenetesen néznek ki, meg a karaktermodellek arca is. Az a fura, hogy a szemük és a szembogaruk egy külön rétegen van és ez látszik, amitől mindenki szörnyen néz ki. Ja és a parancsnokunk, Beck, vagy Buck, vagy kicsoda, szerintem egy náci kém, mert a létező leglehetetlenebb helyeken bukkan fel. Ott volt egy épület, tele nácival, kiírtunk mindenkit, kimegyünk a másik oldalt és ott van és gratulál, hogy de ügyes vagy, hát élsz, na akkor menj és rakétázd le ezt a tankot (hátha ebbe már tényleg belehalsz!) Én hiányolom, hogy nem ment semerre a sorozat, a folytatások max szebben néztek ki, de játékmenetet téren kevés volt az újítás és hiába a sztori és kidolgozott szereplők, ha hamar unalomba fulladt hogy gyakorlatilag minden szitációt 1 módszerrel kellett megoldani. Szerintem a Republic Commando-val lehetne párhuzamot húzni, mintsem a COD-dal. A coop amúgy szerintem sokkal érdekesebb, ahol a két játékos saját osztagokat irányít és ez azonnal megduplázza a lehetőségeket.
JoeJoeJoe Posted August 5, 2024 Posted August 5, 2024 10 hours ago, kaszman1 said: Én hiányolom, hogy nem ment semerre a sorozat, a folytatások max szebben néztek ki, de játékmenetet téren kevés volt az újítás és hiába a sztori és kidolgozott szereplők, ha hamar unalomba fulladt hogy gyakorlatilag minden szitációt 1 módszerrel kellett megoldani. Szerintem a Republic Commando-val lehetne párhuzamot húzni, mintsem a COD-dal. A coop amúgy szerintem sokkal érdekesebb, ahol a két játékos saját osztagokat irányít és ez azonnal megduplázza a lehetőségeket. Van benne coop? :O Én is csak a grafika terén vontam némi párhuzamot, hogy szerintem a két évvel korábbi cod, ami sokkal de sokkal effektszegényebb, viszont jobban nézett ki és az animációk is jobbak voltak. Mert amúgy ez tényleg sokkalta intellektuálisabb játék. Igen, azt már érzem, hogy ez nem túl változatos, kb manapság egy indie játék csinálja ezt, hogy feldob egy ötletet és kimaxolja egy játék alatt. Ezt kicsit sajnálattal hallom, hogy az earned in blood sem csiszolt sokat. A hell's highway-el játszottam anno, ott már fedezékrendszer volt (ami most játszva az elsőt, kicsit talán kiöli a lényegét az egésznek), de hogy ott is ugyanezt kellett csinálni. Talán emiatt is halt el ez a széria ilyen hamar. Pedig szerintem potenciál lenne benne, csak gondolom nehéz lenne belecsempészni a ubisoft féle openworld toronymászós-elfoglalós játékmenetbe :\
kaszman1 Posted August 6, 2024 Posted August 6, 2024 6 hours ago, JoeJoeJoe said: Van benne coop? :O Én is csak a grafika terén vontam némi párhuzamot, hogy szerintem a két évvel korábbi cod, ami sokkal de sokkal effektszegényebb, viszont jobban nézett ki és az animációk is jobbak voltak. Mert amúgy ez tényleg sokkalta intellektuálisabb játék. Igen, azt már érzem, hogy ez nem túl változatos, kb manapság egy indie játék csinálja ezt, hogy feldob egy ötletet és kimaxolja egy játék alatt. Ezt kicsit sajnálattal hallom, hogy az earned in blood sem csiszolt sokat. A hell's highway-el játszottam anno, ott már fedezékrendszer volt (ami most játszva az elsőt, kicsit talán kiöli a lényegét az egésznek), de hogy ott is ugyanezt kellett csinálni. Talán emiatt is halt el ez a széria ilyen hamar. Pedig szerintem potenciál lenne benne, csak gondolom nehéz lenne belecsempészni a ubisoft féle openworld toronymászós-elfoglalós játékmenetbe :\ Igen van, csak sajnos nem a kampányt tolod, hanem erre tervezett spéci pályákat, amikből nagyon kevés van. Pedig lett volna benne fantázia. Emlékszem haverral toltuk lan-on anno. Az egyik pályán az egyik játékos egy náci táboron próbál átjutni, míg a másik egy sniper-rel párhuzamosan haladt vele egy magaslati pozícióból támogatva + osztagokat irányítva. Vagy egy kozponti pozíciót kellett védeni több irányból zúduló ellenfelektől (gyakorlatilag horde mode). Csak ugye nem lett az ötletből semmi, maradt ilyen félkész bemutató jelleg.
XCube Posted August 6, 2024 Posted August 6, 2024 On 8/4/2024 at 8:28 PM, JoeJoeJoe said: Az is fura, hogy ez egy 2005-ös játék, de szerintem az első cod jobban néz ki. Több benne az effekt persze, meg több a tereptárgy, de a hátterek rettenetesen néznek ki, meg a karaktermodellek arca is. Az a fura, hogy a szemük és a szembogaruk egy külön rétegen van és ez látszik, amitől mindenki szörnyen néz ki. Ez komoly debate volt annak idején, a játék konkrétan minden kortársánál lényegesen csúnyább, pedig UE2 hajtja. A legtöbb hívő amellett érvelt, hogy a játék nagyobb tereket képez le, így oda ment a több erőforrás, ami végül igazából nem jelentett semmi pluszt, mert alig volt nagyobb a mozgástér, mint egy CoD esetén. A két évvel fiatalabb CoD viszont cserébe sokkal részletesebb karaktermodelleket és kb. kétszeres textúrafelbontást adott, a BiA -nak maximum a bloom volt a tasolyában, ami a CoD -ból hiányzott. A CoD2 aztán fél évvel később teljesen porba döngölte képminőségben.
JoeJoeJoe Posted August 7, 2024 Posted August 7, 2024 On 8/6/2024 at 4:46 AM, kaszman1 said: Igen van, csak sajnos nem a kampányt tolod, hanem erre tervezett spéci pályákat, amikből nagyon kevés van. Pedig lett volna benne fantázia. Emlékszem haverral toltuk lan-on anno. Az egyik pályán az egyik játékos egy náci táboron próbál átjutni, míg a másik egy sniper-rel párhuzamosan haladt vele egy magaslati pozícióból támogatva + osztagokat irányítva. Kicsit úgy hangzik, mintha megelőzte volna a korát. Megint a cod jutott eszembe, mikor az mw2-ben volt pár ilyen coop mód, amikor egyik játékos a rpeülőben volt, másik meg a földön és támogatni kellett egymást. Kár érte. On 8/6/2024 at 9:47 PM, XCube said: Ez komoly debate volt annak idején, a játék konkrétan minden kortársánál lényegesen csúnyább, pedig UE2 hajtja. A legtöbb hívő amellett érvelt, hogy a játék nagyobb tereket képez le, így oda ment a több erőforrás, ami végül igazából nem jelentett semmi pluszt, mert alig volt nagyobb a mozgástér, mint egy CoD esetén. A két évvel fiatalabb CoD viszont cserébe sokkal részletesebb karaktermodelleket és kb. kétszeres textúrafelbontást adott, a BiA -nak maximum a bloom volt a tasolyában, ami a CoD -ból hiányzott. A CoD2 aztán fél évvel később teljesen porba döngölte képminőségben. Terek lehet nagyobbak, de iszonyat rövidek a pályák. Gondolom kezdő volt még a gearbox az unreal motorral, aztán nem tudták megfelelően kezelni. Most nézem mik készültek UE2-vel, hát unreal tounrament 2004, na abban emlékeim szerint nagy pályák voltak, meg a splinter cell 3-ban is. Amúgy most fel is adtam, nagyon nem kifinomult az irányítás. Tök jó ötlet ez az awareness mód, amikor körbenézhetsz a pályán, de nem értem miért nem lehet ott irányítani a katonáinkat. Így meg játék közben sokszor nagyon nehéz beállítani ki hova menjen, mert ki kell nézni fedezékből, meg ilyenek. Ami végképp betette a kaput, az a tank, ami olyan fáziskéséssel reagál minden parancsra és két rakétától felrobban, hogy a hajamat tépem tőle.
kaszman1 Posted August 10, 2024 Posted August 10, 2024 7 days to die - folyamatosan megyeget. Nagyon élvezem a sok random questet csinálni, tervezgetni a bázist a 7 naponta támadó horda ellen, craftolom a cuccokat. Most váltottam bringáról kismotorra, következő cél a chopper lesz. Az egyes POI-k (point of interest) egyfajta dungeonokként működnek és baromi élvezetes ezeket kipucolni, megtalálni a rejtett kincseket. Vagy a trader küld ezekhez questelni, vagy ha akarunk barhová bemehetünk csak úgy meghívó nélkül Nagyon változatosak, van itt farm, rendőrkapitányság, hotel, katonai bázis, vagy csak a mezei lakópark. A level design nagyon profi. Wreckfest - ezt meg csak úgy Steam Deck-en.
Leon121 Posted August 13, 2024 Posted August 13, 2024 Control Ultimate Edition - Kicsit meh a játékmenet, már nem igazán köt le az ilyen, de úgy elvagyogatok vele. State of Decay 2 - Elvesztettem a kolónia egyik tagját egy felelőtlen manőver miatt (betámadtam pár ellenséges túlélőt), ezen felhúztam magam. Szerencsére nem volt kulcsember, de akkoris. Kár volt félgőzzel nekiülnöm. Slay the Spire - Silenttel A18-nál akadtam meg kicsit, de majd megy ez. Közben látom, benne van Gamepassban is, lehet megpróbálom kiszedni belőle ott az achievementeket. Graveyard Keeper - Ha nekiülök, alig akarom abbahagyni, annyira jól adagolja az újabb és újabb elintéznivalókat. Nő a szőlőm, nő a földem, szépítem a templomot, már tudok márványt vésni, satöbbi. Kingdom Rush - Stöki említette Checkpointban, réges-régi tower defense játék, anno én is játszottam, most megint letöltöttem. Végigtoltam a kampányt casual szinten 3 csillagra, de még talán csinálgatom az extra kihívásokat, meg esetleg az extra pályákat. Igazából a casual mód nekem jobban tetszik, lightos kihívással, nagyon keményen nem szeretnék rákoncentrálni. Ja, kicsit belenéztem Dark Souls Remastered-be is Switchen, van egy félbehagyott Pyromancerem, Duke's Archive-sban. Ilyen az, amikor az ember nem tudja magát lekötni, belekapok mindenbe is.
Leon121 Posted August 21, 2024 Posted August 21, 2024 Control - Oké, kicsit módosítanom kell a véleményemet, pozitív irányba: a kezdeti meh után kicsit kinyílt a játékmenet, ahogy jött 1-2 újabb képesség. Kitérés, irányítás, dobás, blokkolás, sőt most még új fegyvert is csináltam. Továbbra se nyűgöz le, de a kíváncsiságom kicsit felpiszkálta már. Most járok a felénél egyébként, legalábbis a missionök számát tekintve. Slay the Spire - A18 sikerült, A19 folyamatban. Közben megvettem Switchre is, bár nem tudom, miért, de akciós volt, és még sose láttam akcióban. Igazából amennyit beletoltam már telefonon, megérdemli, hogy kapjanak még pénzt tőlem.
Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon Posted August 21, 2024 Posted August 21, 2024 Knock on The Coffin Lid Slay the spire fanoknak kötelező
Leon121 Posted August 22, 2024 Posted August 22, 2024 21 hours ago, Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon said: Knock on The Coffin Lid Slay the spire fanoknak kötelező Majd ha megvan minden karival az A20 Hearth, talán ránézek.
Lord_KROK Posted August 23, 2024 Posted August 23, 2024 On 8/10/2024 at 4:13 PM, kaszman1 said: Wreckfest - ezt meg csak úgy Steam Deck-en. Ez remek játék Barátnőmmel szoktuk tolni (igaz PC-n)
Cori Posted August 28, 2024 Posted August 28, 2024 Harry Potter and the Chamber of Secrets (PC) (2002) Ez számomra maga a nosztalgia bomba, még úgy is, hogy ezzel alig játszottam anno, a Bölcsek Köve és az Azkabanossal ezerszer többet játszottam (anno az Azkabanos game a maga kis open worldjével nagyon lenyűgözött, kíváncsi vagyok most mi lesz a véleményem róla, biztos, hogy az lesz a következő rész amit elkezdek ez után). A korához képest meglepően könnyű irányítású, van WASD van oldalazás, kamerával forog harry, szóval minden simán irányítható mint pl a Max Payne esetében (kamera nem mozgatható külön a karaktertől). A játék egyébként pofon egyszerű, bár az elejéhez képest azért nehezedik, de nem túlzottan, nem is bírok 1-2 óránál többet játszani vele, mert megunom De azokra a kis időszakokra pont jó. Star Wars Galactic Battlegrounds (2001) Age of Empires 2 Star Wars köntösben. Konkrétan ugyanaz a játék repülő egyésgekkel megdobva. Egy kis widescreen patch-hel megdobva. Régen rongyosra játszottam a virágbolti verziót, gondoltam újra előveszem. Tutorial Wookies kampány letudva, épp a Trade Federationös megy. Először az összes kampány tervbe volt, de már nem tudom lesz e kedvem hozzá. Story alig van, pedig az megdobhatná a dolgot. Elvagyok vele. Star Wars Squadrons (2020) Ez pedig a régi Rogue Squadron és X-wing, Tie Fighter játékok ötvözése, kevésbé árkád, mint a Rogue Squadron, de nem annyira durva szimulátor, mint az X-wing, Tie Fighter széria. Egész jó... nem csak célzol és lősz, váltogatni kell az energia elosztásokat, fegyverekre (erősebben lősz, kevesebb pajzs, kevesebb sebesség), pajzsokra (több védelemm kevesebb dmg, alacsonyabb sebesség), motorra (gyorsabb repülés, nehezebb kormányzás, alacsony pajzs stb) és a mindenre félig elosztott energia módok (minden normál értékeken van, semmi se kap negativ bonuszt, se pozitivat) között. Ja és persze gyönyörű a látvány.
Lord_KROK Posted August 29, 2024 Posted August 29, 2024 Uncharted 4 Lost Legacy : Nekiláttam a kiegészítőjének az Uncharted 4-nek. Eléggé sokáig töltött első alkalomra gondolom a shader build miatt. A RAMot is jobban ette, 16GB kellett is neki, videó memóriából viszont beérte 6,8GB körül. Mintha teljesen más játékot játszanék, mint Sam és Nathan kalandjai voltak. Az alapból egy világos és változatos kaland volt, de itt a háborús indiai város, rendesen nyomasztó. Inkább valamelyik Far Crynak tudnám ezt a hangulatot elképzelni. Most kijutottam valami dzsungelbe, majd innen folytatom.
XCube Posted August 30, 2024 Posted August 30, 2024 1 hour ago, kaszman1 said: Terraria, egész jó cucc Láttam, hogy megint rajta vagy. Egy pillanatra el is vitt magával a gondolat, hogy újra belemerüljek, de ahhoz elő kell keresnem a mélytengeri búvárruhámat és egy hónap szabit kivenni. 1
kaszman1 Posted September 1, 2024 Posted September 1, 2024 Még mindig Terraria. Mindig ez van, csak belenézek egy pillanatra, mert 2 nagy patch óta nem toltam... Erre 20 óra után már hard módban aprítok és már azt tervezem hogy optimalizáljam az NPC-k jókedvét, meg melyik szobába menjen a pet slime. Ez a játék egy üveg vodka megfelelője. Csak egy pohárral, aztán még egy és még egy és reggel arra ébredsz, hogy fél nap kiesett. Csak itt nincs bűntudat, meg másnaposság 1 2
Leon121 Posted September 10, 2024 Posted September 10, 2024 Control Az alapjátékot tegnap befejeztem, meg az Alan Wake DLC-t előtte. Még a másik DLC-t szerintem végigtolom, meg talán elbohóckodok 1-2 küldetéssel. Gyanítom, az achievementeket nemigen szedem ki mindet.
Cori Posted September 13, 2024 Posted September 13, 2024 Harry Potter and the Philosopher's Stone (PC) - 2001 Hasonló a játékmenet, mint a 2. részben, viszont nincs oldalazás, csak tank controls, kamera mozgatása nyögvenyelős, nem olyan kényelmes, mint - szintén - a 2. részben. Az egész játékon érződik az "első rész" effektus, így a 2. után, de ez nem baj. Az irányítás megszokása még nehezebbé is teszi helyenként, nem tudok olyan gyorsan lereagálni egy-egy szitut, de persze továbbra is könnyű a játék, nem fogunk tonnaszámra halálozni Ha ez meg volt még a 3. rész érdekel, arról is nagyon jó emlékeim vannak, aztán ha ezekkel megvagyok akkor szerintem elkezdem a Hogwart's Legacyt. SW Galactic Battlegrounds - kényelmesen kampányozgatok nagy ritkán.
Lord_KROK Posted September 13, 2024 Posted September 13, 2024 12 hours ago, Cori said: Az egész játékon érződik az "első rész" effektus, így a 2. után Na, ezért nem szeretek visszafelé sorrendben játszani játékokat. Pl a Just Cause 3 után 2 és az 1 is sokkoló volt, de nem ez volt az egyedüli.
kaszman1 Posted September 14, 2024 Posted September 14, 2024 Tiny Tinas Wonderland - csak belenéztem, eddig csak egy BL3 reskin, sztori se nagyon van még, a poénok is inkább csak szódával, de a játékmenet lesz itt a lényeg. Majd meglássuk... Terraria - bányászom az új fémeket, szinte csak felfedezek, de nagyon adja. Legalább 3 új miniboss-t találtam, meg egy új boss-t, aki elkente a számat. Sok az újdonság, van vagy 3 láda kütyüm, meg ugyanannyi fegyver, meg ruha. Beteg mennyi tartalom került megint bele. Ki kéne nyírni a mecha boss-okat, de mindig van más tennivaló. Blood moon, slime rain, Pirate invasion, vagy találok valami jó kis biome-ot, amit felfedezgetek lassan. Év játéka 10 éve. Last Epoch - ezt csak Steam Deck-en, mikor nincs kedvem a gépet bekapcsolni. Az utolsó patch óta még jobban fut. Nagyon szolid kis cucc. Kezdtem egy új karit, aki battlemage lesz. Eddig szépen aprít.
Cori Posted September 18, 2024 Posted September 18, 2024 Star Wars Shadows of the Empire PC (1997) - Ez az irányítás förtelmes. Van wasd irányítás... érdekes... de közbe az egér mozgatással is mozog a karakter előre hátra jobbra balra szóval simán nem egyszer lecsúszt ammeredek szakadékoknál... de az is fura, hogy minden csúszik... hegyekbe csúszós a föld, mintha jégből lenne. De ha épp működik és nem ver szét az ideg az irányítástól akkor élvezem. Baromi egyszerű, kezdetleges 3D játék.
Leon121 Posted September 24, 2024 Posted September 24, 2024 Diablo 3 - Ez úgy valahogy megint megjött. Switchen, ágyban, vagy tévén, ha épp úgy. Rágógumi játék nap végi fél-háromnegyed órára, amíg totál beálmosodok. Wizarddal riftelgetés, fejlesztgetés Torment 6 környékén. Slay the Spire - Silenttel A20 kínlódás. Sikerült már legyőzni Act III bossokat, de a szív nincs meg. Kezdem úgy érezni, hogy ez az A20 nem nekem való, elkedvetlenít a sikertelenség, csak a makacsság visz előre, hogy aztán verjem a fejem a falba. Dehát aki hülye... Control - Ez meg félbemaradt a második DLC-ben. Nem szándékosan, de nem volt olyan alkalmas idő, hogy befejezzem.
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now