Lord_KROK Posted July 2, 2024 Posted July 2, 2024 1 hour ago, XCube said: Az uncharted egy ilyen filmes élmény, ezzel lett naggyá és ezért is szeretik ilyen sokan. Nem egy Just Cause, ahol bárhol bármerre mászkálhatsz, lineáris, de intenzív élmény. Ajánlom az első három részt is ha ez megtetszik. Az auto aim -et teljesen ki kéne kapcsolnia az Accessibility menüpont alatti Lock-on Aim opció Off -ra állításának. így van, kötöttebb, de ez világos volt mikor elkezdtem is, hiszen korábban már láttam a játékot. Közben eszembe jutott, nem is 2020-ban, hanem 2018-ban fordítottunk belőle egy részt, és pont most jutottam oda (mikor Madagascarra megérkeznek). Egyébként a skót barlangrendszerben volt egy rejtvény amin nagyon durván elakadtam meg egy párszor eltévedtem, érezhetően kezd nehezedni, meg ez nekem ismeretlen volt. Pont most fog jönni ismerős rész Tetszik játék nagyon is, hiszen évekkel később is emlékeztem rá, hogy ez nekem kell (csak sokáig nem volt kint PC-n). Az első három rész viszont majd valamikor a távoli jövőben, mert most ezt jó lenne vasárnap estig végigvinni, mert az utána következő pár hétben nagyon nem lesz időm játszani (egyébként küldikben a Just Cause 3-ban sem mehetsz bármerre, de tény, hogy azok között igazi free roam, és ez adja az egyik nagy élményt benne, a másik a mediterrán környezet) Az auto AIM kikapcsolását köszi, megtaláltam én is, és sokkal jobb így a játék.
Leon121 Posted July 4, 2024 Posted July 4, 2024 Graveyard Keeper - Addiktív cucc, annyira játszatja magát, ha egyszer elindítom. Felfejlesztettem a templomot egyszer...ööö... templommá. Most arra gyűjtök pénzt, hogy el tudjam adni a húst, amit valahogyan szerzek (a boncasztalról) a faluban, de ahhoz 50 ezüst kéne. Vagy más módon megszerezni egy kétes alaktól. De most úgyis kicsit kiépítem a "gazdaságot". Csináltam krematóriumot, hogy ne kelljen szarozni annyit a hullákkal, elégetem oszt cső, úgyis kell a hamu máshová is. Csináltam alkímiával műtrágyát, ami azért jó, mert végre több mag jön vissza a földből, mint amennyit elültetek, így elkezdtem szaporítani a répát a szamárnak, aki a hullákat hozza, meg valami zöldséget, aminek kell a magja olajat készíteni. Közben növelem lassan a veteményesek számát, ahogy egyre több magom lesz, meg komposztálóból is csináltam mégegyet. Nagy nehezen sikerült kicsit jobb "imát" készíteni, ami több hitet hoz, de ehhez még többet kéne gyakorolnom az írást, hogy kék XP-ből tudjak venni "író" képzettséget, amivel jobb minőségű cuccokat lehet majd csinálni. Közben kéne haladni a dungeonban is, még csak 2-3 szintet mentem le, de elég nyomi a harcrendszer, és páncélt is még csak most csináltam. Nem mondom meg, honnan szereztem hozzá a bőrt (boncasztalról)... Jobban belegondolva nagyon morbid egy játék. Ja, a méhészkedésben is elindultam, első pár méhet inkább pénzért vettem, aztán már gyűjtöm a környékről, mikor épp eszembe jut. A borászathoz viszont még kéne szőlőmag.
Cori Posted July 16, 2024 Posted July 16, 2024 Star Wars Republic Commando Kicsit Star Wars lángban égek Elkezdtem újra (és először, melyiknél épp, mi érvényes) képregényeket olvasni, meg a régi Expanded Universe könyveket összevásárolni amit eddig kiadtak (vagyis 2014-ig, amikor kukázták az egész EU-t a SW canonból ). Mondjuk inkább azt, hogy folytatom a gyűjtésüket, mert már volt régről nem is egy könyvem Szóval Rep Commando. Imádtam régen. Most újra felrakva és egy kis techeskedés után, egész kultúráltan néz ki, bár az emlékek sokat szépítenek rajta az biztos Nagyon érződik, hogy PS2 volt a fő konzol, pedig emlékszek anno mekkora felhajtás volt a GS-ben a grafika körül, biztosan jól nézhetett ki, mert emlékszem magamra is, ahogy csodálkoztam a kinézetén, de mára sajnos a megszokott konzolos grafikát hozza kicsit PC-sített beállításokkal (élsimítás, élesebb textúrák, bár nem túlzottan stb). A sisak HUD hatalmas, régen imádtam, most kellett neki egy pár óra mire hozzászoktam, és még mindig fura. A leszedett Fixxel szélesvásznú felbontást lehet beállítani, de ez összenyomja a képet, szóval maradok az eredeti 4:3-as formánál. Egér túl érzékeny, .ini fileban kellett mókoljak, hogy elviselhető legyen (a menu túl érzékenységére, pedig az előbb említett fan patchet használom). Egyelőre lement pár pálya. Vagy gyorsan haladok és nem lesz 10 óra a gameplay mint a howlongtobeat szerint, vagy a későbbi pályák lesznek hosszabbak, de ha jól emlékszek lassan vége Geonosisos mapoknak (utána jön az Űrhajós és végére Kashyyyk, gyanítom ezek hosszabbak). A gameplay nem rossz, de nem is dobom el az agyam tőle Nagyon érződik a konzolos behatás, hatalmas kör a képernyő közepén célkeresztnek, mindig UI infó ÓRIÁSI ikonokkal van jelezve, lesűl róla, hogy TV-re lett "optimalizálva". A pályák elég lineárisak, néhol van egy pár fedezék, amik mögé beküldhetjük a csapattársakat bónusz segítség miatt (pl sniperezés, gránátozás) vagy ajtókat és bombákat lerakatni a Mission Objectivekhez, de igazából sok vizet nem zavarnak, régen hatalmas dolognak tűnt (legalábbis számomra) az mára elég sekély pocsoja lett Azért így is szeretjük, a Star Wars hangulat hibátlan, a klónok szempontjából való megközelítés pedig nálam hatalmas plussz pont (sokkal inkább lövöldözök katonaként mint, hogy istenként jediskedjek, habár az se rossz) az SW világában. 3
Godzillamessage Posted July 16, 2024 Posted July 16, 2024 6 hours ago, Cori said: Most újra felrakva és egy kis techeskedés után, egész kultúráltan néz ki, Ezt kifejtenéd bővebben? Sehogy nem bírtam normális működésre bírni, úgyhogy feladtam rég. Pedig szeretem a játékot eléggé.
XCube Posted July 16, 2024 Posted July 16, 2024 8 hours ago, Cori said: Star Wars Republic Commando Kicsit Star Wars lángban égek Elkezdtem újra (és először, melyiknél épp, mi érvényes) képregényeket olvasni, meg a régi Expanded Universe könyveket összevásárolni amit eddig kiadtak (vagyis 2014-ig, amikor kukázták az egész EU-t a SW canonból ). Mondjuk inkább azt, hogy folytatom a gyűjtésüket, mert már volt régről nem is egy könyvem Szóval Rep Commando. Imádtam régen. Most újra felrakva és egy kis techeskedés után, egész kultúráltan néz ki, bár az emlékek sokat szépítenek rajta az biztos Nagyon érződik, hogy PS2 volt a fő konzol, pedig emlékszek anno mekkora felhajtás volt a GS-ben a grafika körül, biztosan jól nézhetett ki, mert emlékszem magamra is, ahogy csodálkoztam a kinézetén, de mára sajnos a megszokott konzolos grafikát hozza kicsit PC-sített beállításokkal (élsimítás, élesebb textúrák, bár nem túlzottan stb). A sisak HUD hatalmas, régen imádtam, most kellett neki egy pár óra mire hozzászoktam, és még mindig fura. A leszedett Fixxel szélesvásznú felbontást lehet beállítani, de ez összenyomja a képet, szóval maradok az eredeti 4:3-as formánál. Egér túl érzékeny, .ini fileban kellett mókoljak, hogy elviselhető legyen (a menu túl érzékenységére, pedig az előbb említett fan patchet használom). Egyelőre lement pár pálya. Vagy gyorsan haladok és nem lesz 10 óra a gameplay mint a howlongtobeat szerint, vagy a későbbi pályák lesznek hosszabbak, de ha jól emlékszek lassan vége Geonosisos mapoknak (utána jön az Űrhajós és végére Kashyyyk, gyanítom ezek hosszabbak). A gameplay nem rossz, de nem is dobom el az agyam tőle Nagyon érződik a konzolos behatás, hatalmas kör a képernyő közepén célkeresztnek, mindig UI infó ÓRIÁSI ikonokkal van jelezve, lesűl róla, hogy TV-re lett "optimalizálva". A pályák elég lineárisak, néhol van egy pár fedezék, amik mögé beküldhetjük a csapattársakat bónusz segítség miatt (pl sniperezés, gránátozás) vagy ajtókat és bombákat lerakatni a Mission Objectivekhez, de igazából sok vizet nem zavarnak, régen hatalmas dolognak tűnt (legalábbis számomra) az mára elég sekély pocsoja lett Azért így is szeretjük, a Star Wars hangulat hibátlan, a klónok szempontjából való megközelítés pedig nálam hatalmas plussz pont (sokkal inkább lövöldözök katonaként mint, hogy istenként jediskedjek, habár az se rossz) az SW világában. Nálam a Star Wars általában téli móka, valamiért így állt be már gyerekként is az agyam rá. Leghamarabb novemberben szoktam elővenni ilyen címeket és a filmeket. Én egyébként sosem vittem végig a játékot, amiben nagy szerepe volt annak is, hogy ennyire PS2 konzol típus. Sok cím került sülyesztőbe emiatt, amit idővel szeretnék pótólni, többek között ez is. 2 hours ago, Godzillamessage said: Ezt kifejtenéd bővebben? Sehogy nem bírtam normális működésre bírni, úgyhogy feladtam rég. Pedig szeretem a játékot eléggé. Én az utóbbi években első körön a PCGamingWiki -t hívom segítségül, ha ott nem találok megoldást (ritka eset), akkor bújok fórumokat és Steam / GoG community oldalakat. https://www.pcgamingwiki.com/wiki/Star_Wars:_Republic_Commando 1
Cori Posted July 16, 2024 Posted July 16, 2024 3 hours ago, Godzillamessage said: Ezt kifejtenéd bővebben? Sehogy nem bírtam normális működésre bírni, úgyhogy feladtam rég. Pedig szeretem a játékot eléggé. Amit @XCube kolléga írt, ott találtam egy megoldást. (A republic commando fix link) Pontosabban: https://github.com/SWRC-Modding/CT/releases Erről a linkről letöltöttem 2.11-es, legújabb Fixet és hiba nélkül működik. Viszont a szélesvásznú felbontás sajna széthúzza a képet nagyon, így nekem nem tetszett, de 4:3-ba tökéletes (engem nem zavartak sosem a fekete csíkok oldalt). Van FOV csúszka is, és képernyő rezgés csúszka is (az eredeti képernyő rángás elég gyomorforgató volt nekem ). 1 hour ago, XCube said: Nálam a Star Wars általában téli móka, valamiért így állt be már gyerekként is az agyam rá. Leghamarabb novemberben szoktam elővenni ilyen címeket és a filmeket. Én egyébként sosem vittem végig a játékot, amiben nagy szerepe volt annak is, hogy ennyire PS2 konzol típus. Sok cím került sülyesztőbe emiatt, amit idővel szeretnék pótólni, többek között ez is. Érdekes módon volt egy pár év amikor nekem is akkor került elő a Dark Forces/Jedi Knight széria, nem is egyszer 1
Cori Posted July 19, 2024 Posted July 19, 2024 On 7/16/2024 at 11:36 AM, Cori said: Star Wars Republic Commando Spoiler Kicsit Star Wars lángban égek Elkezdtem újra (és először, melyiknél épp, mi érvényes) képregényeket olvasni, meg a régi Expanded Universe könyveket összevásárolni amit eddig kiadtak (vagyis 2014-ig, amikor kukázták az egész EU-t a SW canonból ). Mondjuk inkább azt, hogy folytatom a gyűjtésüket, mert már volt régről nem is egy könyvem Szóval Rep Commando. Imádtam régen. Most újra felrakva és egy kis techeskedés után, egész kultúráltan néz ki, bár az emlékek sokat szépítenek rajta az biztos Nagyon érződik, hogy PS2 volt a fő konzol, pedig emlékszek anno mekkora felhajtás volt a GS-ben a grafika körül, biztosan jól nézhetett ki, mert emlékszem magamra is, ahogy csodálkoztam a kinézetén, de mára sajnos a megszokott konzolos grafikát hozza kicsit PC-sített beállításokkal (élsimítás, élesebb textúrák, bár nem túlzottan stb). A sisak HUD hatalmas, régen imádtam, most kellett neki egy pár óra mire hozzászoktam, és még mindig fura. A leszedett Fixxel szélesvásznú felbontást lehet beállítani, de ez összenyomja a képet, szóval maradok az eredeti 4:3-as formánál. Egér túl érzékeny, .ini fileban kellett mókoljak, hogy elviselhető legyen (a menu túl érzékenységére, pedig az előbb említett fan patchet használom). Egyelőre lement pár pálya. Vagy gyorsan haladok és nem lesz 10 óra a gameplay mint a howlongtobeat szerint, vagy a későbbi pályák lesznek hosszabbak, de ha jól emlékszek lassan vége Geonosisos mapoknak (utána jön az Űrhajós és végére Kashyyyk, gyanítom ezek hosszabbak). A gameplay nem rossz, de nem is dobom el az agyam tőle Nagyon érződik a konzolos behatás, hatalmas kör a képernyő közepén célkeresztnek, mindig UI infó ÓRIÁSI ikonokkal van jelezve, lesűl róla, hogy TV-re lett "optimalizálva". A pályák elég lineárisak, néhol van egy pár fedezék, amik mögé beküldhetjük a csapattársakat bónusz segítség miatt (pl sniperezés, gránátozás) vagy ajtókat és bombákat lerakatni a Mission Objectivekhez, de igazából sok vizet nem zavarnak, régen hatalmas dolognak tűnt (legalábbis számomra) az mára elég sekély pocsoja lett Azért így is szeretjük, a Star Wars hangulat hibátlan, a klónok szempontjából való megközelítés pedig nálam hatalmas plussz pont (sokkal inkább lövöldözök katonaként mint, hogy istenként jediskedjek, habár az se rossz) az SW világában. Oké, kellett neki egy kis idő mire beindult, 2. nagyobb Missionnél vagyok, az elhagyatott hadihajón azért már eléggé beindultak a dolgok. Helyenként még szopás is tud lenni, ha az ember nem tudja előre honnan fognak jönni az ellenfelek VAGY hova érdemes embert állítani stb. Ez a "hold the line" stílusú, mission típusok amik itt vannak baromi élvezetesek, egy ideig egyedül is bóklászni kell, aztán összeszedni a csapatot, majd túlélni a hajó különböző részein visszaverni az ellenséget. Ez iszonyat hangulatos (de lehet csak a nosztalgia beszél belőlem és a Star Wars szerelem ). Fejlődik a játék ahogy haladok előre, és gyanítom Kashyyyk még jobb lesz, ha emlékezetem nem csal.
Malleus Posted July 20, 2024 Posted July 20, 2024 Lords of the Fallen Idén játszottam ugye a Ghost of Tsushima-val, amiben az FSR + Frame Gen gyakorlatilag csodát tett: játszható lett a játék az antik gépemen (i5 3470, 1050ti, 12GB RAM). Ettől vérszemet kaptam, és megnéztem melyik játékokban van még ez a technológia. Ezek között volt a LotF, hát gondoltam kipróbálom, mi baj történhet? Nos, ezen a ponton már nem volt meglepetés, hogy az FSR + FG kombinációval 50 körüli fps-t kaptam benne, tehát gyakorlatilag játszható lett, de volt pár ténylegesen meglepő felfedezésem is. Az egyik, hogy ha a FrameGen-t nem veszem figyelembe, akkor a játék saját Resolution Scaling opcióját (gondolom ez az UE5 saját skálázója) kb 60%-ra véve valamivel jobb képminőséget és teljesítményt produkál, mint az FSR Quality! A másik felfedezésem az volt, hogy olvastam erről a Steam-en kapható programról, amit úgy hívnak, hogy Lossless Scaling. Ez tud skálázást és frame generálást is, de mindentől függetlenül, tehát gyakorlatilag bármi alá be lehet tenni. Nem szaporítom a szót, a végeredmény a következő lett : 1080p, textúrák high, minden más low, resolution scaling 60%, 30fps limit és erre rá a Lossless Scaling x2 Frame Gen = majdnem tök stabil 60fps. Nem hittem volna, de saját szememmel látom! Input lag észrevehetetlen, de van némi ghosting a gyorsan mozgó objektumoknál, azonban ez sem szembetűnő, csak olyan mint valami gettó motion blur. De amúgy teljesen játszható, folyamatos, és jól is néz ki! Ami magát a játékot illeti, többnyire pozitívak a benyomásaim. Az alap játékmenet teljesen korrekt, a képi világa nagyon tetszik, a pályadizájn és ez a kettős világ mechanika pedig nagyon jó. Viszont az első igazi boss-nál vagy két órán át szívtam mire legyőztem, ami finoman szólva nem volt nagy élmény. Pont ez az a szívatás amiért eltávolodtam ettől az egész műfajtól, viszont azt írják, hogy ez kb. az egyik legnehezebb boss a játékban, úgyhogy nem tudom mit gondoljak. Azóta még kettő főellenséget nyomtam le, azok könnyebbek voltak, szóval lehet tényleg így van. Amúgy a játék többi része, a felfedezés és a helyszíneken való átjutás bejön, úgyhogy egyelőre haladok tovább benne. 2
Hor1 Posted July 21, 2024 Posted July 21, 2024 Remnant: From the Ashes A második rész bekerült Ps plusba, úgyhogy megjött a kedvem az elsőhöz, anno volt egy félbehagyott végigjátszásom 20 órával a sivatagos helyszínen tévedtem el. Most 10 óra alatt bőven azon túljutottam, nem értem mit balfaszkodhattam anno. Amúgy most már 30+ óra, csak az endgame lenne, de előtte próbálom az utólag hozzádobott Adventure mode-al kiszedegetni a rohadék RNG-s trophykat belőle, már csak a fás és sivatagos helyen kell 1-1 boss, meg valahonnan összeszedni még egy armor setet, de ez a része kín. Pedig amúgy fasza cucc, nagyon jó a gunplay, egyedül a boss harcoknál tolták túl a trashmobokat, egyedül játszva egy idegesítő káosz az egész. 2
kaszman1 Posted July 21, 2024 Posted July 21, 2024 45 minutes ago, Hor1 said: Remnant: From the Ashes A második rész bekerült Ps plusba, úgyhogy megjött a kedvem az elsőhöz, anno volt egy félbehagyott végigjátszásom 20 órával a sivatagos helyszínen tévedtem el. Most 10 óra alatt bőven azon túljutottam, nem értem mit balfaszkodhattam anno. Amúgy most már 30+ óra, csak az endgame lenne, de előtte próbálom az utólag hozzádobott Adventure mode-al kiszedegetni a rohadék RNG-s trophykat belőle, már csak a fás és sivatagos helyen kell 1-1 boss, meg valahonnan összeszedni még egy armor setet, de ez a része kín. Pedig amúgy fasza cucc, nagyon jó a gunplay, egyedül a boss harcoknál tolták túl a trashmobokat, egyedül játszva egy idegesítő káosz az egész. Pont most kezdtem egy friss végigjátszást a második résszel, a két DLC-vel. A második szinte kivétel nélkül minden téren jonn, de az elsőnek van valami megmagyarázhatatlan varázsa, ami mindig visszahúz.
Cori Posted July 22, 2024 Posted July 22, 2024 Star Wars The Force Unleashed (PC) Háhh. Ehhez a játékoz is szép emlékek kötődnek. Anno 2008-ban CSAK emiatt vettem Playstation 3-at... Igen, csak emiatt lol (persze ha már meg volt a konzol, lett más királyságom is rá, így ismertem meg a God of War eredeti 2 részt stb). Úgy volt, hogy csak konzolra jön!!! Aztán 1 évre rá kijött PC-re a Sith Edition minden DLC-vel... fasza (ami aztán konzolra nekem sose lett meg, nem volt ilyesmire pénzem, mint holmi DLC ) Háááát érdekesen öregedett az biztos. Nem mondanám, hogy jót tett neki Furák az inputok, mintha néha túl sokat vesz be, máskor meg kihagy. Lehet csak a PC verzió az ilyen ergya, de PS-en nem rémlett, persze kb 10+ évvel ezelőtt, hogy kitoltam nem is tudom hány milliószor, és igazából akkoriban ez a játékmenet is viszonylag újdonság volt az addig csak PC-s hátteremmel. Szóval simán lehet PS-en is ilyen béndzsa volt. A grafika bloom lightningja förtelmes. Minden baromi fényes és vakító a sárga, fehér színű pályákon. A sötétebb helyeken rendben van, de amint előjönnek a fényforrások elég sz@r. Hülye homályos filter is van a képernyőn, gyanítom valamiféle élsimítás, ami vicces, mert a játék tele van zizis élekkel... Már lassan végzek vele, nagyon rövid... az emlékek is előjönnek, úgyhogy elég gyors menet lesz, de igazából a DLC-kre vagyok kíváncsi azokat 1szer mát toltam PC-n, fun volt.
Leon121 Posted July 23, 2024 Posted July 23, 2024 Megint előfizettem gamepassra, mert vettem egy új vezeték nélküli fülhallgatót, amivel kevesebb a lag (de azért még van), és most megint telóra streamelve játszok xboxos játékokkal. Például State of Decay 2 - Régen játszottam már vele, kirázódtam belőle, újra vissza kell rázódni, mi hol hogyan van benne. Volt is pár húzósabb szitu, de még mindenki túlélte. Meglepődtem, hogy még mindig fejlesztettek rajta, raktak bele új feature-öket, pedig már akkor se volt friss gyerek, mikor játszottam. Most random események jöttek, például egy olyan faszi, aki elfoglalta az egyik külbázisomat, és addig nem termelt nekem kaját, meg előtte robbanó lila szemű zombik jelentek meg időszakosan. Szerencsére kikapcsolhatók, egyelőre kinyomtam, mert gyanítom csak nehezít mindegyik. Egyébként zseniális cucc még mindig, régebben sokat áradoztam róla, szerintem nekem minden idők egyik legkedvencebb játéka, és most is érzem, hogy mennyire jóóó. Cities: Skylines - Remastered - Ebbe nem is tudom, miért néztem bele. Talán mert a Switches verzió nagyon gány technikailag, ez meg ugye fullbrutáltotálfrankó verzió. Nem hiszem, hogy nagyon sokat foglalkozok vele, de akkor mondjuk jó, amikor gyerekek mellett játszogatok valamit félig odafigyelve. Amíg ők építőkockából építenek, addig én várost építek. Control - Ez meg ilyen belemélyedősebb, sztorisabb játék. Játékmenetileg szerintem unalmas, kiuntam én már ezekből a szokványos akciójátékokból. De a hangulata nagyon ott van, és érdekelne, mire megy ki. Kérdés, hogy elég-e ez a nem túl érdekes játékmenet ellensúlyozásához. + Slay the Spire (Android) - Silenttel tolom Ascensionöket, most a 15-ösnél kicsit megakadtam, pedig eddig relatíve szépen ment.
Hor1 Posted July 23, 2024 Posted July 23, 2024 On 7/21/2024 at 7:52 PM, kaszman1 said: Pont most kezdtem egy friss végigjátszást a második résszel, a két DLC-vel. A második szinte kivétel nélkül minden téren jonn, de az elsőnek van valami megmagyarázhatatlan varázsa, ami mindig visszahúz. Na tegnap meglett a plat, DLC-ket egyelőre elengedem. 12 hours ago, Cori said: Star Wars The Force Unleashed (PC) Háááát érdekesen öregedett az biztos. Nem mondanám, hogy jót tett neki Furák az inputok, mintha néha túl sokat vesz be, máskor meg kihagy. Lehet csak a PC verzió az ilyen ergya, de PS-en nem rémlett, persze kb 10+ évvel ezelőtt, hogy kitoltam nem is tudom hány milliószor, és igazából akkoriban ez a játékmenet is viszonylag újdonság volt az addig csak PC-s hátteremmel. Szóval simán lehet PS-en is ilyen béndzsa volt. Béndzsa ott is, 2016-ban toltam PS-en, már ott is öreg volt. 2
kaszman1 Posted July 23, 2024 Posted July 23, 2024 2 hours ago, Hor1 said: Na tegnap meglett a plat, DLC-ket egyelőre elengedem. Grat. Végigvittem vagy 3x, de sosem volt türelmem minden acsit kiszedni. A DLC-k szerintem egész jók, főleg a patkányemberes-t érdemes megnézni. 1
XCube Posted July 23, 2024 Posted July 23, 2024 16 hours ago, Cori said: Star Wars The Force Unleashed (PC) Háhh. Ehhez a játékoz is szép emlékek kötődnek. Anno 2008-ban CSAK emiatt vettem Playstation 3-at... Igen, csak emiatt lol (persze ha már meg volt a konzol, lett más királyságom is rá, így ismertem meg a God of War eredeti 2 részt stb). Úgy volt, hogy csak konzolra jön!!! Aztán 1 évre rá kijött PC-re a Sith Edition minden DLC-vel... fasza (ami aztán konzolra nekem sose lett meg, nem volt ilyesmire pénzem, mint holmi DLC ) Háááát érdekesen öregedett az biztos. Nem mondanám, hogy jót tett neki Furák az inputok, mintha néha túl sokat vesz be, máskor meg kihagy. Lehet csak a PC verzió az ilyen ergya, de PS-en nem rémlett, persze kb 10+ évvel ezelőtt, hogy kitoltam nem is tudom hány milliószor, és igazából akkoriban ez a játékmenet is viszonylag újdonság volt az addig csak PC-s hátteremmel. Szóval simán lehet PS-en is ilyen béndzsa volt. A grafika bloom lightningja förtelmes. Minden baromi fényes és vakító a sárga, fehér színű pályákon. A sötétebb helyeken rendben van, de amint előjönnek a fényforrások elég sz@r. Hülye homályos filter is van a képernyőn, gyanítom valamiféle élsimítás, ami vicces, mert a játék tele van zizis élekkel... Már lassan végzek vele, nagyon rövid... az emlékek is előjönnek, úgyhogy elég gyors menet lesz, de igazából a DLC-kre vagyok kíváncsi azokat 1szer mát toltam PC-n, fun volt. Anno mikor hozták az első bemutatókat és tech demókat a fizikáról maximálisan ráfeszültem, majd jött a hír, hogy csak konzolra jön. Azóta folyamatosan terveztem, de eddig akárhányszor került akcióba mindig otthagytam. Talán jobb is ez így... .
Cori Posted July 24, 2024 Posted July 24, 2024 23 hours ago, XCube said: Anno mikor hozták az első bemutatókat és tech demókat a fizikáról maximálisan ráfeszültem, majd jött a hír, hogy csak konzolra jön. Azóta folyamatosan terveztem, de eddig akárhányszor került akcióba mindig otthagytam. Talán jobb is ez így... . Igen a tech demók engem is nagyon felcsigáztak. A törhető üvegek, ablakok, zúzható tárgyak (igaz előre scriptelt módon de teljesen jól néztek ki.), a testek ragdoll fizikája, ami akkoriban újdonság volt. Nem mondom, hogy teljesen, mert már a Half Life 2 is használta 2004-ben, meg Republic Commando 2005-ben, de mindenesetre még nem volt annyira elterjedt mint manapság. Ahogy kapaszkodnak a korlátokba, kampókba ahogy felemeled őket az erővel az baromi vicces, anno lenyűgözött az "élethűsége" (mintha a TFU élethű lenne lol). Ebbe a God of War/Devil May Cry stílusban nem rossz, erős közepes kategória.
Cori Posted July 25, 2024 Posted July 25, 2024 Star Wars The Force Unleashed 2 - szintén PC. Kb felénél lehetek 2.5 óra játkidővel? Valamilyen érthetetlen oknál fogva PC-re nincs DLC, ergo az Endoros "mi lett volna, ha..." pálya (hasonlóan az első rész Tatooine és Hothos DLCjéhez) nem elérhető gépen... Szóval az nem lesz kitolva. A harc ezerszer fluidabb lett, de történet kb nuku, a pályák unalmasak, önismétlőek, a force powereket "lebutították". Érződik rajta hogy 9 hónap alatt dobták össze...
kaszman1 Posted July 26, 2024 Posted July 26, 2024 7 Days to Die - 11 év early access fuss elsuhant és itt a teljes game. Nagyon fasza amúgy 1
JoeJoeJoe Posted July 27, 2024 Posted July 27, 2024 On 7/25/2024 at 3:56 PM, Cori said: Star Wars The Force Unleashed 2 - szintén PC. Kb felénél lehetek 2.5 óra játkidővel? Valamilyen érthetetlen oknál fogva PC-re nincs DLC, ergo az Endoros "mi lett volna, ha..." pálya (hasonlóan az első rész Tatooine és Hothos DLCjéhez) nem elérhető gépen... Szóval az nem lesz kitolva. A harc ezerszer fluidabb lett, de történet kb nuku, a pályák unalmasak, önismétlőek, a force powereket "lebutították". Érződik rajta hogy 9 hónap alatt dobták össze... Emlékszek mennyire borzolta a kedélyeket, hogy milyen rövid. Ma meg már ez a standard egy átlag cod kampánynak 2
bcom Posted August 1, 2024 Posted August 1, 2024 Esténként Cyberpunk! Napközben, mikor volt időm, egy-két órát játszottam a SOMA-val. Ezt ma befejeztem. Hát ez.. ez... hogy is mondjam... A Terminator, az Alien, a Mátrix, a System Shock 2 elmehetnek a p.csába. Na jó, ez utóbbi nem. Fel is teszem holnap.
XCube Posted August 2, 2024 Posted August 2, 2024 13 hours ago, bcom said: Esténként Cyberpunk! Tegnap egy órát sétálgattam a városban. De tényleg csak sétálgattam, mondhatni várost néztem, semmi küldetés, semmi feladat. Eddig fel sem figyeltem rá, hogy az egyes elemek közelről is milyen részletesek, arról nem is beszélve, hogy egy óra alatt nem találtam egyetlen olyan elemet sem, ami nem illik a helyére*. Elképesztő mennyiségű munkaóra és energia van ebben a játékban. *Ez nem teljesen igaz, a pátoszomban elsősorban a környezeti elemekre gondolok. Animációs bugok akadnak, de ezeken nem akadok fent. 2
Lord_KROK Posted August 2, 2024 Posted August 2, 2024 40 minutes ago, XCube said: Tegnap egy órát sétálgattam a városban. De tényleg csak sétálgattam, mondhatni várost néztem, Eddig azt hittem, hogy IRL 2
kaszman1 Posted August 2, 2024 Posted August 2, 2024 1 hour ago, XCube said: Tegnap egy órát sétálgattam a városban. De tényleg csak sétálgattam, mondhatni várost néztem, semmi küldetés, semmi feladat. Eddig fel sem figyeltem rá, hogy az egyes elemek közelről is milyen részletesek, arról nem is beszélve, hogy egy óra alatt nem találtam egyetlen olyan elemet sem, ami nem illik a helyére*. Elképesztő mennyiségű munkaóra és energia van ebben a játékban. *Ez nem teljesen igaz, a pátoszomban elsősorban a környezeti elemekre gondolok. Animációs bugok akadnak, de ezeken nem akadok fent. 14 hours ago, bcom said: Esténként Cyberpunk! Napközben, mikor volt időm, egy-két órát játszottam a SOMA-val. Ezt ma befejeztem. Hát ez.. ez... hogy is mondjam... A Terminator, az Alien, a Mátrix, a System Shock 2 elmehetnek a p.csába. Na jó, ez utóbbi nem. Fel is teszem holnap. Majd ha eljuttok a DLC területre osszátok meg a tapasztalatokat. Én azonnal a DLC megjelenés után toltam és a Phantom Liberty brutál bugos és optimalizálatlan volt az alaphoz képest. Fel is basztam maga rajta, mert az alapot is kétszer kezdtem el, először a bugos érában, másodszor a 2.0 update-kor, erre a DLC ugyanezt csinálja velem...
bcom Posted August 2, 2024 Posted August 2, 2024 11 minutes ago, kaszman1 said: Majd ha eljuttok a DLC területre osszátok meg a tapasztalatokat. Én azonnal a DLC megjelenés után toltam és a Phantom Liberty brutál bugos és optimalizálatlan volt az alaphoz képest. Fel is basztam maga rajta, mert az alapot is kétszer kezdtem el, először a bugos érában, másodszor a 2.0 update-kor, erre a DLC ugyanezt csinálja velem... Csak az alapot vettem meg, a kieget külön fogom megvenni, ha ezt befejeztem. Remélem, mire eljutok oda, azt is rendberakják. Az alapban eddig 9 órám van és azt látom, hogy teljesen rendben van. Rendkívül jól fut a gyenge gépemen is. Semmi crash nem volt eddig és bugokkal sem találkoztam, vagyis csak eggyel, lásd lentebb... 1 hour ago, XCube said: Tegnap egy órát sétálgattam a városban. De tényleg csak sétálgattam, mondhatni várost néztem, semmi küldetés, semmi feladat. Eddig fel sem figyeltem rá, hogy az egyes elemek közelről is milyen részletesek, arról nem is beszélve, hogy egy óra alatt nem találtam egyetlen olyan elemet sem, ami nem illik a helyére*. Elképesztő mennyiségű munkaóra és energia van ebben a játékban. *Ez nem teljesen igaz, a pátoszomban elsősorban a környezeti elemekre gondolok. Animációs bugok akadnak, de ezeken nem akadok fent. Tegnap egy grafikai bugot láttam. Választottam egy random giget a pályán. Egy szakállas, félmeztelen muksót kellett orvoshoz vinnem. Spoiler A faszinak intim beültetése volt, valami rosszul sült el és majd szétrobbantak a tökei... Mondtam neki, hogy elviszem és beszálltam a kocsiba. Amikor a srác sétált át az úttesten, simán keresztül ment rajta egy másik kocsi ütközés nélkül, mintha ott se lenne. A srác pedig anélkül, hogy megkerülte volna az én autómat, keresztülsétált rajta és úgy szállt be a jobb oldalon. A sztori kedvéért biztos légneművé tették a pasast, nehogy valami véletlen ütközés miatt ne lehessen megcsinálni a questet. Amúgy tegnap éjjel több, mint három órát nyomtam. A bevezető sztori óta csak járom a várost. Megcsináltam néhány sidequestet, de főleg csak kóborlok, benézek a fegyverüzletekbe, ruhaboltokba stb. Csináltam egy csomó olyat is, ami nem sidequest: gigek, crime scene-ek, ilyenek. Összeszedtem belőle egy rakás pénzt és egy csomó jó sztorival találkoztam, úgy hogy igazából csak lézengek (lásd a félmeztelen csávó esetét, vagy ott volt a szerzetes testvérpár is).
XCube Posted August 2, 2024 Posted August 2, 2024 27 minutes ago, bcom said: vagy ott volt a szerzetes testvérpár is Velük teljesen véletlenül futottam össze valahol a küldetés után több nappal (játékbeli napokkal is), nagyon tetszett ahogy reagáltak annak megfelelően, hogy hogyan oldottam meg a küldit. 29 minutes ago, bcom said: Mondtam neki, hogy elviszem és beszálltam a kocsiba. Amikor a srác sétált át az úttesten, simán keresztül ment rajta egy másik kocsi ütközés nélkül, mintha ott se lenne. A srác pedig anélkül, hogy megkerülte volna az én autómat, keresztülsétált rajta és úgy szállt be a jobb oldalon. A sztori kedvéért biztos légneművé tették a pasast, nehogy valami véletlen ütközés miatt ne lehessen megcsinálni a questet. Igen ilyen is előfordul. Én sőrőn futok bele olyanokba, akik cigi nélkül dohányoznak, vagy pohár / bögre nélkül isznak. Van ennek rosszabbik verziója is, amikor a cigi ott lebeg, ahol az idle animáció van, de nem megy a dohányzós animációval tovább, illetve ugyanez pohárral / bögrével. Néha a semmiből teremnek autók és zuhannak rá már ott lévő járművekre, de ezt 90 óra alatt jó ha kétszer tapasztaltam. Eddig igazából egyetlen egy idegesítő buggal találkoztam: aknákat hatástalanítottam, de elcsesztem valamit, és vissza kellett töltenem a mentést. A már hatástalanított aknák újra aktívak lettek, de nem tudtam őket újra hatástalanítani, nem jelent meg a hud -on a hatástalanítás lehetősége.
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now