payskin Posted September 5, 2013 Posted September 5, 2013 Nos, die nadel, nem reagálnék az egészre, mert túl késő van és fáradt vagyok, de azért azt érzed, hogy ebben elég magas volt a hülyeségfaktor, ugye? Életedben nem találkoztál még valóban allergiás emberrel? Fussunk össze egyszer. A parlagfűre például egyáltalán nem vagyok allergiás. Le tudom tépni, tudom vinni a kezemben, tudom szagolgatni, semmi. Tegyél mellém egy macskát, és egy óra múlva hívhatod a mentőket, mert fuldokolni fogok a taknyomban, fájni fog a fejem, és fetrengeni fogok a padlón, mert az lesz kényelmes. Vagy találkozzunk június elejétől július közepéig, amikor 2-3 nap alatt el tudok tapsolni egy 100-as papírzsebkendőt. Tény, hogy nem kezdek el júniusban automatikusan gyógyszert szedni, de eljön a reggel, hogy arra ébredek, hogy na, onnantól kell. És akkor sem a agyonreklámozott szarokat szedem, hanem az azonos hatóanyagú, kevésbé ismert, de kb. fele annyiba kerülő alternatívát. Az allergia nem kamubetegség, sokkal inkább civilizációs népbetegség, és simán lehet, hogy a vacak kajáktól vagy az ételkiegészítőktől vagy a rossz levegőtől van. Fogalmam nincs. De én például már a 80-as évek elején is ugyanígy allergiás voltam, amikor még nem volt ennyi trágya a levegőben, és talán nem volt ennyi műanyag a kajákban. Még az is lehet, hogy a paleósoknak van igaza, és a tejtől van: gyerekkoromban rengeteg tejet ittunk (akkor mentek a tejes reklámok, élet-erő-egészség stb.). Nem vagyok laktóz-érzékeny, tehát pont a tejre nem lettem allergiás, de ha elmentünk kirándulni egy erdőbe, néhány óra után elkezdtem prüszkölni és fújni az orrom. Mivel fogalmam nem volt az allergiáról, sokáig azt hittem, hogy tök hülye vagyok, és bárhova megyünk, én rögtön megfázok. Ja, és ennyit a friss levegőről is! Szóval igen, simán lehet, hogy gyerekeket kivisznek vidékre, ahol a parlagfűre nem allergiásak, majd visszahozzák a városba, ahol trágya a levegő, és tele lehet teljesen más pollenekkel, amire meg igen. Ez aztán tényleg nagy mutatvány. Ettől még a parlagfű az egyik legdurvább allergén, amitől az ország majdnem fele sírva fakad.
Fujitsu Posted September 5, 2013 Posted September 5, 2013 Lehet, hogy érdemes lenne megnézned ezt. A glutamin és a Multi Pro elég drága (jó, k. drága), de ha a gyógyszer nem segítene, talán érdemes lenne kipróbálni egyszer. Amúgy ezek csak vitaminok, ásványi anyagok, szőlőmagkivonat. A glutamin az izmoknak kell, de az immunrendszert is hatékonyan erősíti. Én amúgy nem szedek külön glutamint, csak BCAA-t, mert a szervezet abból is elő tudja állítani, és ha nincs pénz mind a kettőre, akkor inkább a BCAA. De ha csak az immunerősítés számít, akkor glutamin. (Ja, és aki ilyenen gondolkozik, annak a sima BCAA helyett a BCAA-Xpresst, vagyis az ízesített verziót ajánlom sok-sok vízzel, mert az aminosavaknak ízesítés és sok víz nélkül olyan ízük van, hogy azt is megbánod, hogy megszülettél. Persze, férfiak akarunk lenni, leöntjük a torkunkba és nem buziskodunk az ízén, de azért mégse. Legalábbis nekem megvan ez a puhapöcs-faktor. 1,5 liter vízben szoktam 3 adagot feloldani, és így tök kellemes üdítőital jellege van. )
payskin Posted September 6, 2013 Posted September 6, 2013 Öhm... ok, de nem megfázásról van szó, hanem allergiáról. Nem azért allergiás az ember, mert gyenge az immunrendszere, hanem azért, mert hülye: túlreagál valamit, amivel nem is kéne foglalkoznia.
die nadel Posted September 6, 2013 Posted September 6, 2013 Tisztelt Balázs! Nem hiszem, hogy a mondandómban lenne hülyeségfaktor. Inkább az emberek életmódjában van az a bizonyos hülyeségfaktor. Allergiát ˝okoz˝ a parlagfű? Írtsuk ki! Allergiá ˝okoz˝ a macskaszőr? Kergessük el vagy írtsuk ki őket! Nem az életmódunkon próbálunk változtatni, hanem mindent elpusztítunk magunk körül, vagy tömjük magunkba a gyógyszereket. Na ez a nagyfokú hülyeségfaktor!
payskin Posted September 6, 2013 Posted September 6, 2013 A kínai kifőzdéken kívül ki irt macskát nagy tételben Magyarországon? Csak kérdezem. A parlagfű viszont egy Európában nem őshonos gyomnövény, amit behoztak a tengeren túlról, és az emberek jelentős részénél súlyos problémákat okoz. Igen, irtsuk ki. Vagy mi az alternatíva? Szedjen gyógyszert fél Európa? Hello, önellentmondás! Esetleg tudsz valami más, nem gyógyszer jellegű csodaszert, amitől ezek az emberek egyszerre, varázsütésre nem lesznek betegek? Most az ilyen "változtassunk az életmódunkon" és hasonló hülyeségeket hagyjuk. Egy 4 éves gyerek nem tud változtatni az "életmódján", viszont ha nem tesznek ellene valamit, olyan asztmát tud kapni pár év allergiás szenvedés után, hogy öröm nézni. De, die nadel, sajnos rendkívül magas benne a hülyeségfaktor. Én pont az az ember vagyok, aki egy gyerekkori "baleset" miatt egész életemben gyógyszereken kell éljek, és mindent megadnék, hogy ne így legyen. Nem is szedem az összeset, mert pont az, ami a legfontosabb volna, elég komoly életvitel jellegű mellékhatást okoz, és nincs türelmem hozzászokni (úgy 15 éve küzdünk egymással). Egyrészt nincs rá másik gyógyszer, amitől nem lesz hányingerem, és nem padlózik le a vérnyomásom, másrészt ez már az a gyógyszer, amit arra találtak ki, hogy az eggyel ez előttit kiváltsa, mert az sokkal többeknél okozott ilyen mellékhatásokat. A SOTE-n dolgozó kezelőorvosom szerint az ő praxisában összesen ketten vagyunk, akik nem toleráljuk megfelelően. Pech. A világ másik felén már van egy harmadik gyógyszer, amit ráadásul elég volna heti rendszerességgel szedni, és még jobbak a mellékhatás-mutatói, de azt meg az OEP még nem engedi itthon forgalomba hozni, mert túl új. Ahogy Fujitsu viszketést kap az előre eltervezett elavulástól, és az egészségügyi összeesküvés-elméletektől kapok hasonlót, sajnálom.
die nadel Posted September 6, 2013 Posted September 6, 2013 Én meg a naívitásotoktól kapok viszketést, úgyhogy hagyjuk, mert csak elbeszélnénk egymás mellett. Csak azt nem értem, hogy nem látjátok, mi történik, vagy nem hiszitek el, hogy meg merik tenni?
payskin Posted September 6, 2013 Posted September 6, 2013 Egyrészt nem hiszem el, amíg nem látom, és nem látom. Vagy nem tudom, mit kéne látnom. Mit kéne látnom? Azt látom, hogy állítasz valamit, amire kézzel fogható bizonyítékaid nincsenek -- nyilván. Másrészt benne élek, a mindennapjaim része, látom, hogy nem így van. Eddig egyetlen kézzelfogható ellenpéldám van, egyébként: közeli barátomnak lett valami durva autoimmun betegsége, amire a kb. 5-6 évvel ez előtt az orvostudomány azt tudta mondani, hogy nem gyógyítható, csak tünetileg kezelhető, ez és ez a gyógyszer élete végéig. A srác ezután "megtért": elkezdett paleo szerint kajálni, és egy év alatt meggyógyult, konkrétan nem beteg. Egyrészt ez bemondásra van, orvosi papírjait sem előtte, sem utána nem láttam -- tehát, hogy ez bizonyítva volna, az nagyon erős túlzás --, de mivel közeli barátom, hiszek neki. Arra viszont semmiképp nem bizonyíték, hogy akár az orvosok át akarták volna verni, akár bármelyik gyógyszergyár ki akart volna tolni vele. Arra jó példa, hogy tudott változtatni az életmódján, és saját elmondása szerint jobb lett neki. Éljen.
die nadel Posted September 6, 2013 Posted September 6, 2013 Ha magadtól nem látod, akkor nincs miről beszélgetni. Nem kell hinni az összeesküvés-elméleteknek, hiszen azok csak elméletek, melyeket ˝véletlenül˝ tesznek nevetség tárgyává. A Világkereskedelmi Központ ikertornyai is a repülőgépektől omlottak össze és a lányok sem tudják, hogy a mellbimbójuk átlátszik a blúzon.
Greene Posted September 6, 2013 Posted September 6, 2013 és a lányok sem tudják, hogy a mellbimbójuk átlátszik a blúzon.
payskin Posted September 6, 2013 Posted September 6, 2013 Miért, te láttad, hogy a WTC tornyai nem a repülőgépektől omlottak össze? Azért mert egy filmben valaki ezt állította, ez ettől rögtön igaz is lesz? Mennyivel jobb, könnyebb úgy élni, hogy mindenről a rosszat hiszed el és/vagy feltételezed? És mit csinálsz, ha beteg leszel? Kimész a rétre gyógyfüvet szedni? (Hülye vagyok, nyilván sosem leszel beteg.) Saját kertben termett bionövényeken élsz? Mobilt nem használsz, mert azon keresztül lehallgatnak és egyébként is agyrákot okoz? WiFi, mikrohullámú dettó rákot okoznak, úgyhogy akkor azok is kilőve. A vízzel megmérgeznek, úgyhogy nyilván kútról hozzátok, amit ti ástatok garantáltan nem szennyezett területen. Mi van még? Ruha? Bőrirritációt okozó mesterséges anyagok + beépített elavulással olyan anyagból csinálják, hogy egy évet sem bírnak ki. Cipők varrás mentén repednek, mert direkt trágya cérnával varrják őket. De azért nyugtass meg, hogy nem Tarzanként jársz-kelsz a világban... Most hirtelen nem jut több marhaság az eszembe. Ja, de! Sampon! Ha nem mosunk hajat (ugye ultramérgező, rákot okozó cinkpirition meg valami acetillauretszulfát van minden samponban), akkor néhány hét/hónap után a szervezetünk átmegy öntisztító üzemmódba, és a haj magától csodálatos lesz. Én épp hasonló kísérletet folytatok a fogaimmal: a fluor ugyanis súlyosan mérgező, ezért én nem mosok fogkrémmel fogat, egyébként is olvastam valahol, hogy valami kozák legénynek annyira szarak voltak a fogai, hogy sorra kihulltak és csodák-csodája, harmadik fogsora nőtt. Leírták, tuti igaz. Alig várom, hogy potyogjanak már végre ki a fogaim, csak ne fájnának közben, hogy rohadnának meg (némelyik már meg is rohadt). És meg ne feledkezzünk a legnagyobb átverésről: a borotvahabban és a borotválkozás utáni szerekben is természetesen szőrnövésserkentő szerek vannak, nyilván.
Greene Posted September 6, 2013 Posted September 6, 2013 Mondták, hogy a Labello függőséget okoz. Én mióta nem használok Labello-t nem szárad ki a szám annyira, így nem kell kenegessem. Szóval lehet benne valami.
payskin Posted September 6, 2013 Posted September 6, 2013 Ez tuti így van, mert sosem használtam, nem vagyok függő, és a szám sem szárad ki. Na, de hol mondták? Mert ha filmben mondták, akkor 100% úgy van.
Fujitsu Posted September 6, 2013 Posted September 6, 2013 Nem azért allergiás az ember, mert gyenge az immunrendszere, hanem azért, mert hülye: túlreagál valamit, amivel nem is kéne foglalkoznia. Tudom, de ha megerősíted az immunrendszeredet, talán kevésbé taglóznak le a tünetek. De nem tudom, nem vagyok szakértő. Csak azért ajánlottam, mert írták, hogy volt, akinek ez bevált. A Világkereskedelmi Központ ikertornyai is a repülőgépektől omlottak össze Nem, az akciót valójában a Bush-kormány rendelte meg, a repülőgépeket meg csak odamontírozák az égre. A zsidóknak meg szóltak, hogy aznap ne menjenek dolgozni. A világot meg Cion bölcsei irányítják. Édes Istenem... Ilyesmit csak az hisz el, akinek fordítva kötötték be az agyát. Persze Michael Moore iszonyat pénzeket kaszál a hazudozásaival, azoknak meg, akik beszopják a hülyeségeit, nem tűnik fel, hogy ez egy milliárdos biznisz, aminek ők tapsolnak. És meg ne feledkezzünk a legnagyobb átverésről: a borotvahabban és a borotválkozás utáni szerekben is természetesen szőrnövésserkentő szerek vannak, nyilván. Hehe, ez jó. Én is elképzelem, vajon hogy élhet ez a sok konteóhívő. Beülnek a Lada 2101-be, ami még autó volt (a maiak ugyebár tervezetten avulnak, meg direkt nehezen szerelhetőre gyártják őket – a Ladát még könnyű szerelni), hazamennek, bekapcsolják az IBM PC XT-t (új számítástechnikai cuccokat nemigen vesznek, mert azok előre meghatározott időpontokban maguktól tönkremennek). A bankban nem tartanak pénzt, mert ellopják. A vízcsapot már nem nyitják ki, mert a vizeinket direkt mérgezik; az ablakot se nyitják ki, mert éjszaka repülőgépekről permeteznek minket, hogy hamarabb megdögöljünk. A gyereknek nem adatják be a kötelező oltást, mert abban direkt olyan komponens van, amitől nem élhet sokáig; bármi fájdalmuk van, nem vesznek be fájdalomcsillapítót, mert abban direkt olyan cuccok vannak, amik függőséget okoznak. Mosógépet, háztartási eszközt szintén nem vesznek, mert azok is tervezetten avulnak, így mosnak kézzel, vasalni meg nem vasalnak. Az árvizeinket a globális háttérhatalom összeesküvése okozza, a vörösiszap-tározót a NATO bombázta le, Jörg Haidert drónnal ölték meg. Ja, meg Diana hercegnőt is. Kihagytam valamit? Mert ha filmben mondták, akkor 100% úgy van. Van olyan sokdiplomás egyetemi tanár ismerősöm, aki szintén tényként kezel olyan nyilvánvaló baromságot, amit valami dokumentumfilmben látott. Ha ezen a szinten ez megy, mit várunk az átlagemberek szintjén? nem látjátok, mi történik, vagy nem hiszitek el, hogy meg merik tenni? Nem látjuk. Mint ahogy te sem látod. Amit látunk, azt mindannyian látjuk, az viszont már egyénfüggő, hogy a látottakat ki hogy értékeli. (Pont erről beszéltem valahol: nem az a lényeg, hogy ki mennyit látott, hanem az, hogy milyen szemüvegen keresztül látta.) Te beszopsz minden konteót, ami szembejön az utcán, mi meg alapból, bizonyítékok és alapos ok nélkül nem feltételezünk semmi terhelőt senkiről és semmiről. Ennyi a különbség. Ja, meg esetleg rálátunk bizonyos dolgokra, amik alapján jó okunk van feltételezni, hogy a valóság nagyon nem úgy néz ki, ahogy te feltételezed. Mert bizonyítékod nincs (abban talán kiegyezhetünk, hogy a "meggyógyultam gyógyszer nélkül", meg a "tönkrement a mosógépem" semmire sem bizonyíték). Semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek gondolod. A világ nem egyszerű, hanem iszonyatosan komplex, talán fel sem fogjuk, mennyire. És ez bármilyen részterületére éppúgy igaz. Semmit se lehet leírni kétbites modellekkel, minden összefügg mindennel. Nincs bizonyítéka egyikünknek sem, oké. Maradjunk a logikánál. Te elmondod, egy konteó szerinted miért igaz, én meg hozok egy tucat másik szempontot, ami alapból kérdőjelezi meg az állításodat, és amelyekről lehet, hogy még nem is hallottál, de szinte biztos, hogy nem gondoltad végig. Akkor hogy is van ez? De jellemző, hogy ha konkrétumokat hozunk, amire valami konkrétat kéne reagálni, akkor valami általánosító marhaság érkezik válaszként, amivel nem lehet vitába szállni. Mintha nem lennének érveid, csak menne a beragadt lemez. Tudod, én azt gondolom, hogy az összeesküvés-elméleteket alapvetően buta embereknek találják ki, akik szeretnének tájékozottnak, naprakésznek, felvilágosultnak tűnni, ugyanakkor marhára nincs kedvük semminek sem utánanézni, semminek a háttere nem érdekli őket mélyebben. Emellett ezeknek az embereknek a többségében is megvan az igény arra, hogy olyannak érezhessék magukat, akiket nem lehet átverni, akik belátnak a nagy, gonosz összeesküvések mögé, akiket nem lehet ám csak úgy megvezetni. Pontosan tudják ezt a konteósok is, éppen erre alapozva hülyítik a népet a marhaságaikkal. És a buta emberek nem is veszik észre a trükköt, ha látnak valami baromságot egy dokumentumfilmben, azt már készpénznek veszik, és onnantól kezdve mint saját gondolatukat böfögik vissza. Egyszerűek ezek az emberek, na, nincs jobb szó, és ezt a konteósok nagyon is jól tudják. És hát arról se feledkezzünk meg, milyen remek önigazolást nyújtanak ezek az elméletek. Hiszen ha engem kirúgnak, mert szarul dolgoztam, meg nem viszem semmire, mert lusta voltam és nem tanultam, akkor nyilván a zsidók tehetnek róla, hiszen elvették előlem a lehetőséget. Nincs pénzem egy normális autóra, járok egy öreg szarral, de nem baj, mert az újak úgyis tervezetten tönkremennek, a régiben legalább volt anyag. Elszórtam a pénzemet, esetleg felelőtlenül vettem fel hiteleket autóra, plazmatévére meg minden szarra, akkor nyilván a bankok tehetnek róla, és direkt adósságcsapdába akarnak engem kergetni, mert nekik az jó. Satöbbi. Mindig kell valami bűnbak, mindig más a hibás – ezt már Hitler is tudta annak idején, erre alapozva nyerte meg az emberek szimpátiáját. Én úgy gondolom, egészséges, frusztrációktól és kisebbségi érzésektől mentes ember nem szorul rá ilyen szánalmas önigazolásokra, és pozitívan tudja szemlélni a világot anélkül, hogy még az ajtókilincs formája mögött is összeesküvést látna. Szerintem senkinek sem lesz jobb attól az élete, hogy ilyesmiket elhisz, és ezzel mérgezi a kis lelkét.
die nadel Posted September 6, 2013 Posted September 6, 2013 Szerintem senkinek sem lesz jobb attól az élete, hogy ilyesmiket elhisz, és ezzel mérgezi a kis lelkét. Ez igaz a különféle médiumokban elhangzottakra is. És te pont ezen médiumokból szemezgetve igazolod az állításodat. Mert mint mondottad: minden összefügg mindennel És nem véletlenül nem említettem a zsidókat. Te itt konkrétan (nem szó szerint) lehülyéztél. Én nem teszem ezt veled, csak annyit mondok, hogy azért nem mondom el a véleményemet, mert tartom magam egy mondáshoz, miszerint ha meg akarsz bántani valakit, akkor legyél vele őszinte. Azon kívül, már réges-rég megtanultam azt, hogy csak olyan emberrel próbáljak őszinte lenni, akivel érdemes. Nem szeretem az olyan munkát, erőkifejtést, vitát, amiről előre tudom, hogy meddő és felesleges. Arra, hogy valaki elgondolkozzon azon amit mondanak neki, kevés ember képes. Én el szoktam gondolkodni a hallottakon, olvasottakon, de túl sok a véletlen és én nem hiszek a véletlenekben. Az ok-okozati összefüggésekben annál inkább.
SkyBird Posted September 6, 2013 Posted September 6, 2013 Volt ez a legutóbbi világvége teória, hogy decemberben vagy mikor vége lesz a világnak, mert a maja naptár eddig szól. Ez akkora orbitális baromság volt, hogy namég. Elég csak annyi, hogy attól hogy valamely népcsoport x ezer éve mit képzelt, meddig tervezte a saját akkori naptárát, annak miért kellene kihatással lennie ránk. De még ez se, mert állítólag az a maja naptár se addig szólt ameddig, hanem csak addig találták meg első körben, és a valóságban folytatódott további ezer évekig. Tehát ha komolyan vettük volna, hogy a naptár végén lehúzzuk a redőnyt, akkor se kellett volna betojni tőle. Egyelőre. Mindenesetre a bulvár szépen rácuppant erre a témára, volt minden nyalánkság ezzel kapcsolatban. Talán olyan film nem, mint amit az Y2K ihletett. Tudok olyat, egy rokon baráti köréhez tartozik, aki be volt tojva ettől a világvégétől, és komolyan gondolkodott róla vagy meg is csinálta, hogy neki kandalló kell, és azért, mert nem lesz se áram, se gáz, se hasonlók. Én csak azt nem értem, ha úgyis világvége lesz, akkor meg minek fűteni?
KGigi Posted September 6, 2013 Posted September 6, 2013 Egy gyors megjegyzés: írt = papírra vés valamit, múlt időben irt = elpusztít Olyan ez, mint az egyelőre és az egyenlőre, vagy a fojt és a folyt. Hogy Balázs szavaival éljek, simán elmegy IQ-tesztnek. Felesleges vitatkozni az összeesküvéselmélet-hívőkkel. Mintha a falnak beszélnél. Ha valaki egyszer ennyire megszállottan hisz valamiben, akkor annak megfelelően szűri a tényeket. Lásd megszállott kreacionizmus. Újra és újra megdőlnek a "bizonyítékaik", mire pánikszerűen újakat keresnek. Tulajdonképpen hálás lehet nekik a tudományos élet, jobban kimutatják az ellentmondásokat és hibákat, mint bármilyen recenzió. Persze a másik oldalról probléma, hogy ezzel hülyét csinálnak egy elmélet elfogadható részében hívőkből is.
payskin Posted September 6, 2013 Posted September 6, 2013 Jó, akkor gondolkodjunk. [...] valóban szigorúan ellenőrzik, de csak azért, hogy feltétlenül legyen valamilyen mellékhatása Ezt például miből sikerült kigondolkodni? Valaki mondta, valaki leírta, valaki lefilmezte, és te belegondolkodtál, hogy hm, ez akár igaz is lehet. És ennyi. Ez innentől igaz lett, nem is kellett rajta tovább gondolkodni? Vagy hogy? Az a baj, hogy az emberek többsége egyet tüsszent és már rohan az orvoshoz, vagy nyomja magába a reklámokban látott gyógyszert. Ezt például honnan tudjuk? Volt rá kutatás? Valaki végzett egy több éven át tartó megfigyelést emberek egy reprezentatív csoportján, hogy aztán abból az egész emberiségre (vagy csak a magyarokra?) lehessen konzekvenciát levonni? Csak kérdezem. Én ugyanis nem ezt tapasztalom magam körül, mégsem vonom le és terjesztem azt a következtetést, hogy az emberek többsége nem jár orvoshoz. Azt hiszi, hogy anélkül nem gyógyulna meg. Pedig dehogynem. Sőt, rövidebb idő alatt meggyógyulna, ha hagyná a dolgot az immunrendszerére. Így is van. Kigyógyulna a leprából, a spanyol náthából, a pestisből és még mi mindenből gyógyultak ki nagy-nagy néptömegek pusztán az immunrendszerükkel a történelem során! Ja, nem, halomra haltak. A franc, biztos elmentek orvoshoz, az felírt nekik valami kamu szart, aztán az immunrendszerük meg azt gondolta, hogy jól van, akkor szedd a bogyóidat, én meg tojok az egészre magasról, meglátjuk, mi lesz. Aztán így jártak. De ha jól meggondolkodom ezt a dolgot, könnyen rájöhetek, hogy az egész egy óriási kamu. Sosem volt lepra meg spanyol nátha! Ugyan már, ne hülyéskedjünk! Ez az egész járvány meg tömeghalál csak a szemét orvosok évszázadok óta tartó összeesküvése, hogy az emberek elmenjenek hozzájuk, és persze a háttérben a gyógyszeripar találta ki az egészet. Még az is lehet, hogy a szemét gyógyszerészek tettek el jó pár embert láb alól, hogy úgy tűnjön mintha. Na, ezt is megoldottuk, tényleg csak gondolkodni kell. ...már megy is allergiavizsgálatra. Ott meg természetesen megerősítik ebben, hiszen el kell adni a gyógyszert, mert az orvos jutalékot kap utána. Így is van, mert allergiagyógyszert csak akkor adnak a gyógyszertárban, ha előbb elmentél allergiavizsgálatra. A hülye ember prüszköl kettőt, hallja a tévében, rádióban, hogy allergiaszezon, és nem a gyógyszertárba megy, hanem az orvoshoz vizsgálatra. Én, például, csak azért nem voltam még, mert... ezt majd mindjárt kigondoljuk: mondjuk én már annyira meg vagyok vezetve, annyira nem látok, hogy nekem nem is kell orvos, hogy megerősítsenek a hitemben, hogy beteg vagyok, miközben makkegészségesen prüszköltem kettőt. Ok-okozat, vágjátok? Mindenre van magyarázat. Ezért megyek allergiagyógyszerért. Így is van! Szóval, ilyen betegség, hogy allergia nincs is, ez tök egyértelmű. Full kamu az egész. Látott már valaki pollent a saját szemével? Na ugye! Miről beszélünk? Az egészet a gyógyszergyárak találták ki. Nagyon egyszerű: minden ember prüszköl az életében, az egyik legtermészetesebb dolog a világon, ahogy csuklunk is például. Csuklásnál miért nem rohanunk orvoshoz azonnal? Ugye, hogy ugye? A gyógyszerészek kitalálták és felépítették az egészet: azért prüszkölsz, mert allergiás vagy, és ezt kezelni kell, gyógy-szert-kell-rá-szed-jél! És már dörzsöli is a tenyerét. Szénanátha? Micsoda hülyeség! Látott már valaki szénát orrot fújni?! Paradicsommadár? Lódarázs? Folytassam? Csak gondolkodni kell és az ok-okozati összefüggéseket megvizsgálni. Nincsenek véletlenek! Ha pár év múlva kiderül a csuklásról, hogy egy azonnal kezelendő betegség jele, gondoljatok rám, én szóltam előre. Kis buták!
KGigi Posted September 6, 2013 Posted September 6, 2013 Én inkább azt tapasztaltam, hogy az emberek akkor sem mennek el orvoshoz, ha már nagyon kellene. Arról nem is beszélve, hogy betegen is dolgoznak, nehogy kirúgják őket. A felmérésem természetesen nem reprezentatív. Egyébként láttam már pollent saját szememmel, csak mikroszkóp kell hozzá.
Fujitsu Posted September 6, 2013 Posted September 6, 2013 Ez igaz a különféle médiumokban elhangzottakra is. És te pont ezen médiumokból szemezgetve igazolod az állításodat. Mert a konteók, amiket te elhiszel, azok nem a médiából jönnek, mi? (Igen, az állítólag a globális háttérhatalom uralta médiából jönnek a háttérhatalomról szóló konteók. Á, nincs is itt semmi ellentmondás, rá se hederíts! ) Egyébként meg én nagyon sok olyan szempontot is szoktam hozni, amik saját tapasztalaton/megfigyelésen alapulnak, illetve szakmabeliek információin, és ezeknek jelentős részét a médiában csak úgy biztosan nem leled meg. Amiket te felhozol, azt mind megtalálni a médiában, mi több: jól körülhatárolható, hogy kik nyomják ezeket a konteókat. Én senkit sem akarok megbántani, és senkit sem hülyéztem le. Ha valahol magadra ismertél, az nem az én hibám, én leírtam a véleményem. Én alapvetően igyekszem őszintén megmondani a véleményem, ha szükségesnek látom, mert nekem azt tanították, hogy a szart hiába csomagolom sztaniolpapírba, attól az még ugyanaz marad. Lehet, hogy rövid távon jobb, ha nem az igazat mondom, de hosszú távon biztos, hogy sokkal rosszabb. Szopkodhatjuk persze egymást, de attól se lesz semmi jobb, pozitív változás meg pláne nem lesz. Az ok-okozati összefüggésekben annál inkább. Ennek nagyon örülök, csak a probléma az, hogy az ok-okozati összefüggések távolról sem olyan egyszerűek, mint amilyennek gondolod őket. Márpedig ha az általad figyelembe vett mellett van még több tucat szempont a képletben, akkor már nagyon nem úgy néz ki a helyzet, amilyennek gondoltad. Nekem ne mondd, hogy nem így van, szinte mindig úgy kezded: "egyszerű a képlet:". Aztán leírsz egyetlen tényezőt, amiből levonsz egy vagy több következtetést. Ami így, ebben a formában nyilvánvalóan nem tükrözheti a teljes valóságot, mert a képlet sohasem egyszerű, pláne nem ilyen összetett témáknál, amiknek a boncolgatásánál ezt elő szoktad hozni. Ha valaki egyszer ennyire megszállottan hisz valamiben, akkor annak megfelelően szűri a tényeket. Ez pontosan így van, én is ezt mondom: Pont erről beszéltem valahol: nem az a lényeg, hogy ki mennyit látott, hanem az, hogy milyen szemüvegen keresztül látta. A vallási/hitbeli kérdések köre pont egy olyan téma, amit nem szívesen hozok fel, mert tudom, hogy nagyon sokan hisznek az egyházakban, köztük nagyon sok normális, ámde kissé naiv és tájékozatlan ember is, őket pedig nem akarom megbántani. De én az egyházakat nem tartom többnek puszta üzleti vállalkozásnál, ami csak a pénzről, a hatalomról és az emberek totális behülyítéséről szól. Én eleve nem is értem, hogy aki tanult valaha történelmet, illetve mondjuk választások előtt elnéz mondjuk egy misére, annak ez hogyhogy nem triviális. Na de nem akarok belemenni a gyilkosságokat megrendelő/elkövető pápák és vezető egyházi személyiségek, a búcsúcédulák, az inkvizíció, a maffiakapcsolatok, a fényűző világi javak és paloták, politikai kötődések és egyebek dolgába, mert bár mindez tény, mégis sokakat sérthet, akiknek az egyházakban való hitük erősebb, mint a tények elfogadásának szükségessége. És akkor a tanításokba még bele sem mentünk, mert ott is akkora középkori, sötét baromságok vannak, hogy az valami elképesztő. A maszturbáció pl. halálos bűn, házasságon kívül, nem gyereknemzés céljából végzett szex szintén. Attól, hogy valaki ezt leírta, nyilván egy csapásra megváltozik az emberek altesti mechanikája. Vagy nem. Aztán csodálkozunk a pedofilbotrányon. A többi feloldhatatlan ellentmondásról (pl. muszáj megkeresztelkedned és hinned, hogy üdvözülj vs. annyi egyház van, mint nyúlszar a réten) már nem is ejtek szót. Persze ha lenne itt valami mélyen vallásos csávó közöttünk, jönne, oszt' megmagyarázná, aztán fasza kis süketek párbeszéde alakulna ki seperc alatt. Úgyhogy talán jobb egyáltalán nem is foglalkozni a kérdéssel. Természetesen vannak normális, karitatív tevékenységet is végző egyházi emberek, nyilván nem róluk beszélek, de őket, illetve a tevékenységüket az egyháztól függetlenül kell tisztelni. Kigyógyulna a leprából, a spanyol náthából, a pestisből és még mi mindenből gyógyultak ki nagy-nagy néptömegek pusztán az immunrendszerükkel a történelem során! Ez a kedvencem, amikor ehhez jönnek még a "mi is felnőttünk, pedig..." kezdetű, mélyenszántó, "bezzegazénidőmben"-jellegű bölcsességek. Igen, felnőttünk bizonyos oltások, gyógyszerek, eszközök, ABS, ESP, fejtámlák, biztonsági öv, téli gumi és hasonlók nélkül. Csak arról nem esik sohasem szó, hogy vajon hányan nem nőttek fel amiatt, hogy ezek nem léteztek? Sajnos sokan nem értik, mi a különbség a "szerencsém volt, ezért ezek nélkül is élek" és az "ez egy teljesen felesleges hülyeség" között. Nem biztos, hogy mindig mindenkinek mindenkor szerencséje lesz. Én tudok sokakat, akiknek nem volt.
KGigi Posted September 6, 2013 Posted September 6, 2013 http://www.youtube.com/watch?v=o_W280R_Jt8 Angolul tudóknak: miért nem lapos a föld? Nem véletlenül nem azt írtam, hogy gömbölyű, mert nem az. A cím egyszerűsít. @Fujitsu Mindenképpen el kell különíteni a hitet az egyháztól. Mindenki hittel tölti fel valaminek a helyét, amit nem tud sem bizonyítani, sem megcáfolni. Vagy azzal, hogy hívő, vagy azzal, hogy ateista, vagy valahogy máshogy. Az nem levezethető, hogy nincs Isten. Az egyetlen, amit logikusan ki lehet hozni, hogy nem tudjuk. Hinni nem hülyeség. Azt mondani, hogy az emberek együtt éltek dinoszauruszokkal, csak azért, mert pár ezer éve valaki írt valamit, na az az. Én mindig úgy voltam vele, hogy a Biblia szelleme a fontos, nem pedig a betűi, hasonlóan a törvényekhez. A másodiknak nem is lenne sok értelme, mert még ha az eredeti szöveget hibátlannak is tekintjük, legjobb esetben kétszer le lett fordítva, mire eljutott a magyar nyelvig. (Lusta vagyok utánanézni, a tippem eredeti -> latin -> magyar, de simán lehet német is.) Mivel nem tudok sem ógörögül, sem héberül, az eredeti szöveget nem tudom megítélni. Mindenesetre mi magyaron tanultunk egész olyan irodalmi motívumokról, amelyekről szó nincs a Bibliában, egy az egyben félrefordítás eredményei. Ha valakit nagyon érdekel, valahonnan biztos elő tudom keríteni. Oda akarok kilyukadni, hogy függetlenül attól, hogy szentírásnak vagy egyszerűen csak irodalmi alkotásnak tekinted, a rá épült dolgok miatt mindenképpen a történelem egyik legmeghatározóbb műve, amelyből nagyon sokat lehet tanulni. Egyébként nem vagyok hívő, de nyitottnak neveltek otthon és az iskolában is.
Fujitsu Posted September 6, 2013 Posted September 6, 2013 Én alapvetően nem beszéltem a hitről, csak az egyházakról, elsősorban pedig nyilván a katolikus egyházról. Nyilván mindenki hisz valamiben, amit nem tud biztosan, ez világos, akármiről is legyen szó. Ugyanakkor én azt gondolom, annak, hogy ki miben hisz, nincs feltétlenül köze az egyházakhoz. Én pl. hihetek Istenben/túlvilágban/üdvözülésben/akármiben azzal együtt, hogy ívben szarok az összes földi egyházra, amelyeket csak gazdasági és politikai vállalkozásnak tekintek, és amelyek lépten-nyomon szembemennek a saját tanításaikkal is. Hipokrita bandák, főleg a katolikus egyház. Én nem vagyok vallásos, de hogy nem vagyok hívő, azt így nem tudom kijelenteni, mert van, amiben hiszek. Az biztos, hogy magam is tapasztaltam már olyan dolgokat, amiket józan ésszel nem tudtam megmagyarázni. (Azt nem állítom, hogy nem is lehet, csak azt, hogy én nem tudtam.) Ami pedig a világfelfogásomat illeti, én úgy vélem, kizárólag az számít, hogy ki milyen ember és mit tesz, nem pedig az, hogy miben hisz. Én egy ateista mentőorvost milliószorta többre tartok, mint egy sorozatgyilkost, aki minden héten elmegy a templomba és meggyónja a bűneit (azaz elvileg feloldozást nyer). Engem nem mindenhol neveltek nyitottnak (szerencsére jó ideje magam is el tudom dönteni, milyen álláspontot képviseljek), és sajnos akadnak betonfejűek körülöttem, akik nem értenek egyet az én nézeteimmel (persze nem ezért betonfejűek, csak az észérvekkel vitázás náluk sem működik, ők is általánosító baromságokkal válaszolnak a konkrétumokra), de én önmagában ezt se látom akkora problémának, mert úgy gondolom, az eltérő véleményeknek is helyük van egymás mellett. Természetesen mindenki abban hisz, amiben akar, és súlyos hibának tartom, amikor ebbe bárki bármilyen módon (akár állami, akár bármilyen más eszközzel) bele akar avatkozni.
Fujitsu Posted September 13, 2013 Posted September 13, 2013 Egyébként hogy mennyire igazam van ebben a kérdésben is, azt Ferenc pápánál jobban senki sem tudná illusztrálni: http://index.hu/kulf...eket_feszegeti/ Érzi azt ő, mint macska az esőt, hogy az ún. "hittételek" egy ostoba, nyakas, középkori, sötét baromsággyűjtemény; csak azért nem mehet velük nyíltan szembe, mert brutális ellentéteket szülne az egyházon belül (is).
kléni Posted December 12, 2013 Posted December 12, 2013 Megölt négy embert, de megúszta a börtönt, mert gazdag Képes lehet-e egy bíróság ennél nagyobb hülyét csinálni magából?
Fujitsu Posted December 12, 2013 Posted December 12, 2013 Igen. Ugyanakkor szellemi fogyatékosok által szerkesztett legalja bulvármocskot (Velvet) nem olvasunk, lehet, hogy ennek a történetnek a fele sem igaz. Ha már előhoztad ezt, mutatok én is valamit. Nem igazán jó hely erre az Ápoltak, de Férgek topikunk egyelőre nincs, úgyhogy jó lesz itt. Erről a "cikkről" van szó: http://hvg.hu/itthon...a_Rezesovaugyet Ezt a szánalmas, undorító, manipulatív fingreszelést. Ennek a firkásznak elképzelése nincs a valóságról, de azért nagy pofával kérdezgeti a manipulatív, hazugságokat sugalmazó baromságait. A csürhe meg már nemcsak a szlovák hp, de a szakértő vérét is akarja. A célját elérte, gratulálok hozzá. (Gondolom, most, hogy a főnökét kip.csázták a bajai kamuvideó miatt, jól jön az olcsó olvasottságszerzés, nem baj, ha kicsit féregnek kell hozzá lenni.) Persze a csürhétől nem várhatjuk, hogy használja a józan eszét a baleset körülményeinek elképzeléséhez (főleg, mert Blikk-szintű bulvárszennyből tájékozódnak, ami össze-vissza hazudozott ebben az ügyben is), azt meg pláne nem várhatjuk, hogy megértsék, mire vannak a bíróságok, és miért kell bizonyítási eljárás egy ítélkezéshez. A lényeg az, amit egyébként a cikkíró is lát: gazdag és a szegény, a szlovák és a magyar, a milliomosnő a BMW X5-ben, az áldozatok egy 1.1-es Fiat Puntóban. Abban az autóban bárki ülhetett volna, így mindenki érintve érzi magát. Ezek után nyilván mindenki vért akar, legalábbis a habzó szájú csürhe. Az ilyen cikkekkel meg lehet önteni az olajat a tűzre, mert az aztán nagyon fontos, hogy szabadidejében Mercedeseket gyűjt. Ennek a releváns információtartalma nulla, annál jobb hangulatkeltésre, mint ahogyan a zsebében való turkálás is. Mert az egy dolog, hogy néhány szélsőjobbos szennyoldalon miket írnak róla, és hogy az ottani kommentelők legszívesebben felkoncolnák, anélkül, hogy ismernék a szakvéleményének a szakmai hátterét, az eset pontos körülményeit, vagy bármilyen terhelő bizonyítékuk lenne; pusztán azért, mert a szakértő más véleményen van, mint amit ők hallani akarnak. De azt nem gondoltam, hogy a hvg.hu is ezen a szinten áll. Úgy látszik, tévedtem. Ajánlom, tényleg olvassátok végig, így kell manipulálni a közvéleményt. És persze így lehet a nyilvánosság előtt besározni egy köztiszteletben álló, elismert szakértőt. Hánynom kell az egésztől.
[OP]Destroy-man Posted February 3, 2014 Posted February 3, 2014 http://muveszet-kezmuvesseg.vatera.hu/kep/grafika/rezsidemon_rajz_1859299712.html
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now