-OJ- Posted November 2, 2020 Posted November 2, 2020 Wolfenstein: The New Order (PS4 - 100% Platina) 2017-ben az egyik első PS4 játékom volt, amit akkor kitoltam, most pedig egy újabb végigjátszás során platináztam. Az új B.J. még mindig fárasztó a sok lelkizésével, de jóval emberibb mint a korábbi változatai, valamint a változatos küldetések és helyszínek, na meg a rengeteg vér és brutalitás bőven kárpótolt a sok monológért. Wolfenstein: Old Blood (PS4 - 100% Platina) Ahhoz képest, hogy a New Orderrel együtt vettem meg, csak most, három évvel később játszottam vele először. És akkor már platináztam is. Az eredeti világháborús időszak, valamint maga a Wolfenstein kastély (mint a cselekmény felének helyszíne) számomra sokkal hangulatosabb volt, mint a későbbi alternatív 1960. De a zombikat nyugodtan kihagyhatták volna, azokat már a RtCW-ben sem csíptem, és itt is csak rontották a beleélést. A Kessler/Anette szálaknak sem láttam sok értelmét, különösen utóbbi volt gagyi a tenyérbemászó LMBTQ+ tartalommal. B.J. viszont jóval elviselhetőbb volt, kevesebb lelkizés, több akció, így egy fokkal jobban is szórakoztam, mint a New Orderen. Old Man's Journey (PS4 - 100% Platina) Jókat olvastam róla, így 700Ft-ért nem sajnáltam behúzni. És nem kellett csalódnom. Maga a nosztalgikus történet egy egyszerű de hangulatos rege az életről, amihez nagyszerűen passzolt a festményszerű megjelenés, és a kellemes aláfestő zenék. Két óra alatt szépen a végére is értem, ügyelve arra, hogy mindenre rákattintsak a sok-sok arany/ezüst trófeákért. Egyedül a vonatos trófeában volt egy kis kihívás, míg hibátlanul meglett, és vele a platina is. Bőven megérte a ráfordított időt és pénzt. 1
SaltyDave Posted November 4, 2020 Author Posted November 4, 2020 LEGO Marvel Super Heroes 2 Egy erős közepes. Tipikusan az az eset, amikor sokat akart a szarka, nem bírta a farka. Mint LEGO játék persze működik, verj szét mindent, gyűjtsd a pénzt, bunyózz LEGO figurákkal akiken könnyű nevetni, és ezáltal szerethető, szórakoztató kicsiknek, nagyoknak. Na ez a játék inkább csak nagyoknak. És nekik se annyira. A történet szerint Kang the Conquerer jön, és jól gonosznevetve összekeveri az idővonalakat és a különféle helyszíneket, így létrehozva Chronopolis-t, az új open world nagyvárost, ami gyakorlatban annyit tesz hogy 2 háztömbnyi terület egy-egy helyszín: Surtur által lerombolt Asgard, a Spiderman Noir-ban megismert Noir York, egy jövőbeli Nueve York, egy normális (téli) New York, egy western vadnyugat, egy kis Xandar itt, egy kis Nemuria (vagy mi a neve a helyi Atlantisnak) amott, egy kis óegyiptom itt, egy kis alternatív jövős Hydra világuralom amott, zárva Hala-val. Ennek eredménye az kéne legyen hogy egy nagyon karakteres, jól behatárolható open worldöt kapunk ahol az ember mindig ismerős, és ha elhangzik a "te hol vagy?" kérdés akkor könnyű azt mondani hogy a "lávás részen". Ehhez képest szinte az összes sztori küldetés belső terekben játszódik, szinte teljesen ugyanolyan "random fényekkel tűzdelt sci-fi folyosó" mindegyik. Van kb. 4-5 küldetés az elején amielőtt megkapod az open world-öt, na azok szuperek: a galaxis őrzőivel ténylegesen a xandaron vagytok, és ettől valahogy más érzés az egész, mert megengedi hogy úgy gondolkodj hogy "vajh' meddig tudok elmenni, hányféle rejtett extra, út van még?", míg a besűrített open world azt a gondolatot ülteti el benned hogy minden borzasztó kicsi, behatárolt, és nincs mit felfedezni benne. Hogy ez csak egy mintavétel az adott helyszínből, egy kiállítási darab: mert az is, sajnos. Összességében hiába akkora vagy nagyobb mint a LEGO Marvel Super Heroes 1 open world New York-ja, ha ennyire durván behatárolható kis régiókból áll össze, még is sokkal kevesebbnek és kisebbnek hat. A karakterek terén ugyanez igaz: még a lónak a f.sza is benne van, 250 MARVEL karakterről beszélünk, és a 16 fő küldetésben még sem sikerült ennek csak a töredékét felhasználva egy élvezetes sztorit összehozni velük. Mindenki csak cameo szinten van jelen, míg a MARVEL Super Heroes 1-ben megvolt a filmes univerzumból is ismerős Avengers csapat, és 1-2 kitérőt leszámítva csak velük kellett játszani a történetben. A kitérő a Fantastic Four volt és az X-Men, mindkettő teljsen hiányzik a LEGO MSH2-ből jogi okok miatt, és ezt az űrt sikerült kitölteni a 8. féle Spiderman variánssal amik mondjuk szét vannak osztva 5 karakterre (és akkor Miles meg Gwen még erre jön rá), és mindegyik csont ugyanazt tudja, ugyanazokat az animációkat használja, max 1-2 van akinek más a képessége (Gwen pl. előkap egy dobfelszerelést és üveget lehet törni a hangjával, Peter Parker variációk pedig fényképeznek és hackelnek). A többi fel van töltve ilyen "sosem hallottam róla és nem is érdekel" lábjegyzet karakterekkel amiket csak a legelvetemültebb geekek ismernek. Ilyen huszadrangú már nincs mit kitalálni western időkben játszódó hőstörténetes vonatrablás, ahol hirtelen körbevesz Western Willy és Jugglingboobs Jessica szintű elnevezésű senkik sora, NONSTOP POFÁZNAK, mindenki, mindenhol NONSTOP pofázik de annyit és olyan gyorsan hogy ez kisgyerekeknek vagy angolul nem tudóknak követhetetlen és élvezhetetlen, nekem pedig simán érdektelen, idegesítő, és legnagyobb fájdalmamra hamar ignorálhatóvá vált. Történet mint olyan nincs, jön Kang, létrehozza Chronopolis-t, gyűjts össze minden biome-ból egy kristályt és lesz egy final boss battle (természetesen jellegtelen űrhajó folyosókon), és ennyi. Értem én hogy ez a játék egy szerelemproject volt a stúdiónak, de túl sok, egyszerűen se a játék, se a prezentációja / narratívája, se én mint felhasználó nem bírok el ennyi karakterrel, és ez megfoszt annak a lehetőségétől is hogy kevesekre koncentráljunk akiket kedvelünk, mert persze nonstop cserélgetni kell őket, egy puzzle-höz már 3-4 karakter képessége alap, és sztori küldetéseken kívül ez sajnos megöli a co-op élvezeti faktort, mert mindketten inkább mászkálunk külön és váltogatunk karaktert, mint együtt oldjunk meg feladatokat, amikor úgy is mindkettőnknek karaktert kell váltani közben. El lehet vele szórakozni, de minden igyekezet ellenére a LEGO Marvel Super Heroes 1, a kevesebb karakter és a kevesebb helyszín ellenére sokkal tartalmasabb, szórakoztatóbb, szerethetőbb, és hosszabb távú szórakozás. Két óriási pozitívuma van: a legjobb karakter szerkesztő amit valaha játékba raktak, itt van, és Starlord új képessége az hogy felrakja a fejhallgatóját, előkapja a walkman-t, és a Guardians of the Galaxy 1-2 slágereit nyomja ami elhallgattatja a játék zenéjét, miközben az első film elején lévő táncát halál cuki formában leanimálták és így lehet körbe mászkálni, táncra penderíteni minden ellenfelet, sőt a kézzel hadonászás közben még össze-vissza lőni is, ami legnagyobb királyság amit a LEGO játéksorozat valaha kitermelt: Most esünk neki a postgame contentnek úgymond, de sok meglepetésre nem számítok. A LEGO MSH 1-ben minden mellékküldetés egyedi volt, leszámítva hogy több autóverseny is volt. A gyűjthető extra az arany kocka volt amiből még több egyedi mellékküldit lehetett megnyitni, új helyszíneken (pl. a parkban a cirkusz sokáig díszlet, de elég arany kockával be tudsz menni és van egy egész Ghost Rider küldetés benne, saját pályával). Itt helyette az van hogy "verj le 10 ezüst sapit szobrokról" és szét van szórva ez a 10 a sok biome-ba. Repülj át 10 színes madarokból álló karikán, verj szét 15 Kang propagandás hangszórót. Mondjuk magasban ragadt cicákat lementeni legalább cuki. De a lényeg hogy ez a tipikus Ubisoft hiba: amikor van egy régió 6 féle feladattal, és adsz mindegyiknek egy ikont, utána hiába van még 10 másik régiód, ha teleszórod ugyanezekkel a feladatokkal és az ikonjaikkal akkor már előre látta a játékos az egészet, és innentől mehhh...
-OJ- Posted November 5, 2020 Posted November 5, 2020 Until Dawn (PS4 - 100% Platina) Kellemes B-horror sztori, egy a legelejétől az utolsó részletig kiszámítható pszichopata szállal, és egy valamivel érdekesebb természetfeletti/szörnyes vonallal. A hangulatteremtés jól sikerült, hála a zenének és a zord helyszíneknek. A sok sztereotípia karaktert is egész jól felépítették, így könnyű volt gyorsan megkedvelni őket (kivéve Emilyt, ő végig egy h*lye p*csa volt, akit szívesen megölettem minden lehetséges módon, és véletlenül sem marad életben, ha nincs a platina), amihez a realisztikus megjelenítésük és a kiváló színészi arc/hangjáték is sokat adott hozzá. A problémák inkább technikai jellegűek voltak. Még a PS4 Pro sem bírta szaggatás nélkül, ha kettőnél több karakter volt színen. A másik pedig az elnyújtottság, miután kikerültünk a házból és kétszer kellett bejárni mind a bányát, mind a szanatóriumot, ráadásul mindkétszer a leghosszabb pályarészek voltak, ott már erősen elfogyott a türelmem. Szerencsére ha a játék közepéig mindent jól csináltunk, onnan újrakezdve elég volt másfélszer végigtolni a sztorit a platina trófeáig.
JoeJoeJoe Posted November 5, 2020 Posted November 5, 2020 Egyik legjobb játékélményem fűződik ehhez a játékhoz. Tőlem, aki kiskorában félt a counter strike pályáktól is, mert hátha jönnek a headcrap-ek, nagyon messze áll ez a jumpscare-slasher műfaj, de egyik barátom javasolta, hogy ott lesz, amikor játszom. És kb az órák mentek el azzal, hogy az epizódok végi dilidokis opcióválasztósnál átbeszéltük azt, hogy mit miért választanék. És ezért imádom ezeket a döntésalapú játékokat, mert ha a végén ilyen-olyan módon mindig kiveszik a kezedből a döntések következményeit, de magából a döntésből is rengeteget lehet tanulni magadról. Ezt a tényt ez a játék világította meg számomra legjobban. Ja és így is rémálmaim voltak tőle De megérte 1
-OJ- Posted November 5, 2020 Posted November 5, 2020 1 hour ago, JoeJoeJoe said: ezért imádom ezeket a döntésalapú játékokat, mert ha a végén ilyen-olyan módon mindig kiveszik a kezedből a döntések következményeit Végülis a cselekménybe nincs beleszólásunk, de abba nagyon is, hogy ki él vagy hal meg és mikor. Nem úgy, mint pl a Life is Strange-ben, itt az apró dolgoknak is vannak következményei a karakterek sorsát illetően. Pl Spoiler Ha a felvonónál Matt (feka srác) támogatja Emily ötletét, hogy menjenek a tűztoronyhoz, akkor ha később, a toronyban megtaláljuk a jelző pisztolyt, amint átadjuk neki ő ellövi a fenébe, így később nincs mivel védekezzen a bányában, és kampeca. És mindez azon múlt, hogy az elején egyetértett-e vagy sem. Vagy amikor Chrisnek döntenie kell, hogy magát lövi le vagy Ashleyt, ha a lányt választja (annak kérésére), neki ott vége van, mert 3epizóddal később nem tud bemenekülni a házba. És ezt a pillangóhatás mélységet nagyon tudtam díjazni a felépítésben.
JoeJoeJoe Posted November 6, 2020 Posted November 6, 2020 21 hours ago, -OJ- said: Végülis a cselekménybe nincs beleszólásunk, de abba nagyon is, hogy ki él vagy hal meg és mikor. Nem úgy, mint pl a Life is Strange-ben, itt az apró dolgoknak is vannak következményei a karakterek sorsát illetően. Pl Hide contents Ha a felvonónál Matt (feka srác) támogatja Emily ötletét, hogy menjenek a tűztoronyhoz, akkor ha később, a toronyban megtaláljuk a jelző pisztolyt, amint átadjuk neki ő ellövi a fenébe, így később nincs mivel védekezzen a bányában, és kampeca. És mindez azon múlt, hogy az elején egyetértett-e vagy sem. Vagy amikor Chrisnek döntenie kell, hogy magát lövi le vagy Ashleyt, ha a lányt választja (annak kérésére), neki ott vége van, mert 3epizóddal később nem tud bemenekülni a házba. És ezt a pillangóhatás mélységet nagyon tudtam díjazni a felépítésben. Spoiler Igen, engem már végtelenül idegesített az Emily az egész játék során és csakazért se adtam neki a jelzőpisztolyt, jobb helyen lesz nálam, aztán ez mentette meg Matt-et
-OJ- Posted November 10, 2020 Posted November 10, 2020 Assassin's Creed Ezio Collection - Assassin's Creed II (PS4 - 100% Platina) 11 év után ez is megérett egy újrázásra. Sokra nem emlékeztem a sztoriból, de mint kiderült, nincs is nagyon mire. Lényegében Ezio egy célpont levadászása közben belebotlik a következőbe is, és ebből épül fel a cselekmény az elejétől a végéig, miközben a személyes bosszúja nagyon gyorsan elveszik valahol az első pár Pazzi likvidálása után. A többieknek pedig már csak azért kell vesznie, mert Templomosak, de ezek a random ellenfelek azóta is elég gyakoriak az AC-knél. Lényegében a korabeli olasz helyszínek mellett Ezio badass karaktere egymaga viszi az egész játékot, minden más karakter csak felejthető statiszta mellette. Az mondjuk szintén nem rémlett, hogy hősünk már ebben a részben öregedik 22 évet, 18-ról 40 évesre, de ez a kiírt dátumokon kívül semmiben nem érződött. Sajnos a HD-upscale nem sokat javított a kissé kopottas külsőn, de az arcokat leszámítva azért még most is egész jól fest Firenze és Velence. A harcrendszert sem mondanám rosszabbnak a mostaniaknál, persze kevesebb a mozdulat, de úgyis mindenki egy-két ütést használ csak, a többi meg csak azért van, hogy legyen. A freerun viszont jóval gázosabb volt ekkoriban még, nem kevés bosszúságot okozva, mikor futás helyett a falra szaladtam fel, vagy más irányba ugrottam a kelleténél. Ami nagyon nem tetszett, azok a beépített DLC-k, amik unalmas időhúzások voltak, ráadásul közvetlenül a már belengetett végjáték előtt vágták be őket. Ezek PC-n anno kimaradtak, de nem is baj, mert most sem láttam értelmüket. Froli ostroma még elment egynek, és nem is volt hosszú, de Savonarola (vagyis nem is az ő, hanem 9 noname emberének) levadászása erősen próbára tette az idegeimet. Főleg úgy, hogy addigra már minden trófeát és begyűjthető fegyvert/páncélt/vackot összeszedtem, szóval már mentem volna Rómába, de nem, előbb plusz 4-5óra kitérő. Folyt. köv. a Brotherhooddal, amíg tart a lelkesedés.
SaltyDave Posted November 11, 2020 Author Posted November 11, 2020 12 hours ago, -OJ- said: Assassin's Creed Ezio Collection - Assassin's Creed II (PS4 - 100% Platina) 11 év után ez is megérett egy újrázásra. Sokra nem emlékeztem a sztoriból, de mint kiderült, nincs is nagyon mire. Lényegében Ezio egy célpont levadászása közben belebotlik a következőbe is, és ebből épül fel a cselekmény az elejétől a végéig, miközben a személyes bosszúja nagyon gyorsan elveszik valahol az első pár Pazzi likvidálása után. A többieknek pedig már csak azért kell vesznie, mert Templomosak, de ezek a random ellenfelek azóta is elég gyakoriak az AC-knél. Lényegében a korabeli olasz helyszínek mellett Ezio badass karaktere egymaga viszi az egész játékot, minden más karakter csak felejthető statiszta mellette. Az mondjuk szintén nem rémlett, hogy hősünk már ebben a részben öregedik 22 évet, 18-ról 40 évesre, de ez a kiírt dátumokon kívül semmiben nem érződött. Sajnos a HD-upscale nem sokat javított a kissé kopottas külsőn, de az arcokat leszámítva azért még most is egész jól fest Firenze és Velence. A harcrendszert sem mondanám rosszabbnak a mostaniaknál, persze kevesebb a mozdulat, de úgyis mindenki egy-két ütést használ csak, a többi meg csak azért van, hogy legyen. A freerun viszont jóval gázosabb volt ekkoriban még, nem kevés bosszúságot okozva, mikor futás helyett a falra szaladtam fel, vagy más irányba ugrottam a kelleténél. Ami nagyon nem tetszett, azok a beépített DLC-k, amik unalmas időhúzások voltak, ráadásul közvetlenül a már belengetett végjáték előtt vágták be őket. Ezek PC-n anno kimaradtak, de nem is baj, mert most sem láttam értelmüket. Froli ostroma még elment egynek, és nem is volt hosszú, de Savonarola (vagyis nem is az ő, hanem 9 noname emberének) levadászása erősen próbára tette az idegeimet. Főleg úgy, hogy addigra már minden trófeát és begyűjthető fegyvert/páncélt/vackot összeszedtem, szóval már mentem volna Rómába, de nem, előbb plusz 4-5óra kitérő. Folyt. köv. a Brotherhooddal, amíg tart a lelkesedés. A harmadiknál ne add fel, McGuffin keresgélés az egész sztori, egészen a legvégéig. De azért megéri, mert gyönyörű. Különösen ha utána megnézed az AC: Embers animációs filmet.
-OJ- Posted November 11, 2020 Posted November 11, 2020 2 hours ago, SaltyDave said: A harmadiknál ne add fel, McGuffin keresgélés az egész sztori, egészen a legvégéig. De azért megéri, mert gyönyörű. Különösen ha utána megnézed az AC: Embers animációs filmet. Nem tervezem, de majd elválik. PC-n anno megvolt mindhárom rész, szóval nagyjából tudom, mire vállalkozom
bcom Posted November 13, 2020 Posted November 13, 2020 On 11/10/2020 at 8:02 PM, -OJ- said: Assassin's Creed Ezio Collection - Assassin's Creed II (PS4 - 100% Platina) 11 év után ez is megérett egy újrázásra. Sokra nem emlékeztem a sztoriból, de mint kiderült, nincs is nagyon mire. Lényegében Ezio egy célpont levadászása közben belebotlik a következőbe is, és ebből épül fel a cselekmény az elejétől a végéig, miközben a személyes bosszúja nagyon gyorsan elveszik valahol az első pár Pazzi likvidálása után. A többieknek pedig már csak azért kell vesznie, mert Templomosak, de ezek a random ellenfelek azóta is elég gyakoriak az AC-knél. Lényegében a korabeli olasz helyszínek mellett Ezio badass karaktere egymaga viszi az egész játékot, minden más karakter csak felejthető statiszta mellette. Az mondjuk szintén nem rémlett, hogy hősünk már ebben a részben öregedik 22 évet, 18-ról 40 évesre, de ez a kiírt dátumokon kívül semmiben nem érződött. Sajnos a HD-upscale nem sokat javított a kissé kopottas külsőn, de az arcokat leszámítva azért még most is egész jól fest Firenze és Velence. A harcrendszert sem mondanám rosszabbnak a mostaniaknál, persze kevesebb a mozdulat, de úgyis mindenki egy-két ütést használ csak, a többi meg csak azért van, hogy legyen. A freerun viszont jóval gázosabb volt ekkoriban még, nem kevés bosszúságot okozva, mikor futás helyett a falra szaladtam fel, vagy más irányba ugrottam a kelleténél. Ami nagyon nem tetszett, azok a beépített DLC-k, amik unalmas időhúzások voltak, ráadásul közvetlenül a már belengetett végjáték előtt vágták be őket. Ezek PC-n anno kimaradtak, de nem is baj, mert most sem láttam értelmüket. Froli ostroma még elment egynek, és nem is volt hosszú, de Savonarola (vagyis nem is az ő, hanem 9 noname emberének) levadászása erősen próbára tette az idegeimet. Főleg úgy, hogy addigra már minden trófeát és begyűjthető fegyvert/páncélt/vackot összeszedtem, szóval már mentem volna Rómába, de nem, előbb plusz 4-5óra kitérő. Folyt. köv. a Brotherhooddal, amíg tart a lelkesedés. Az alap 2 megy nálam is. Korábban az elsővel játszottam, az unalomba fulladt, nem fejeztem be. Mostanában viszont megvolt a Black Flag, az magasra tette a mércét. Ahhoz képest tényleg esetlenebb az irányítás és a sztori/játékmenet sem köt le nagyon. Azért szerintem befejezem, de csak a főküldetést csinálom.
-OJ- Posted November 13, 2020 Posted November 13, 2020 10 minutes ago, bcom said: Az alap 2 megy nálam is. Korábban az elsővel játszottam, az unalomba fulladt, nem fejeztem be. Mostanában viszont megvolt a Black Flag, az magasra tette a mércét. Ahhoz képest tényleg esetlenebb az irányítás és a sztori/játékmenet sem köt le nagyon. Azért szerintem befejezem, de csak a főküldetést csinálom. Az elsőhöz nekem sem volt kedvem. Talán PS4-en igen, ha lenne rá, de most ezért bedugni a PS3-at a másik szobában, meh. Én platináztam, ami szerencsére nem tartott sokáig, mert a mellékes trófeák könnyen teljesíthetőek, egyedül a 100 toll összeszedése tartott tovább, de guide-dal még az is gyorsan ment. A Brotherhood már szopatósabb, mert itt hozták be az istenverte Szinkron rendszert, így minden küldetést valami feltétellel kell teljesíteni, és a lotifuti mellék küldetések is kötelezőek a platinához
bcom Posted November 13, 2020 Posted November 13, 2020 5 hours ago, -OJ- said: Az elsőhöz nekem sem volt kedvem. Talán PS4-en igen, ha lenne rá, de most ezért bedugni a PS3-at a másik szobában, meh. Én platináztam, ami szerencsére nem tartott sokáig, mert a mellékes trófeák könnyen teljesíthetőek, egyedül a 100 toll összeszedése tartott tovább, de guide-dal még az is gyorsan ment. A Brotherhood már szopatósabb, mert itt hozták be az istenverte Szinkron rendszert, így minden küldetést valami feltétellel kell teljesíteni, és a lotifuti mellék küldetések is kötelezőek a platinához Én általában nem gyűjtögetek. Szinte minden játékban csak a fősztori érdekel. Side questekben még el szoktam merülni rpg-kben, és minden biz-baszt megnézegetek de azokat is csak a lore kedvéért.
moody Posted November 16, 2020 Posted November 16, 2020 Hollow Knight Bakker. Még mindig sokk alatt vagyok, ez annyira kemény volt. Legyőztem az utolsó bosst amivel a játék véget ér, de még így is van olyan ami ki maradt, és le akarom győzni. Shadow Dash Sharp Shadow Dashmaster komból azért elég durván megkönnyíti a játékot, de azért ügyeltek a fejlesztők arra, hogy ne lehessen túl hamar megszerezni. Főleg ha új vagy mint én, és a felfedezés örömét azért nem lövöd le. Pár dolgot ki kerestem azért, de nem túl sokat, pont eleget hogy ne legyen frusztráló. Pl ma nem tudtam, hogy hol a Hive bejárata. Egyedül ezt kerestem ki ami a térképet illeti. A charmok közül szintén egyet, mert felcseszett a Collector boss amihez kellett egy charm. Amúgy fura, hogy nem az utolsó boss a legnehezebb. Még pár órát bele teszek biztosan, de így is majdnem 34 óra gameplay benne van, ami nem rossz egy ilyen játéktól. Hihetetlen, hogy magába tudott szippantani. Azt mondom, hogy ezt még teljes áron is simán megvettem volna. Köszi Team Cherry a nagyszerű élményt!
SaltyDave Posted November 17, 2020 Author Posted November 17, 2020 6 hours ago, moody said: Hollow Knight Bakker. Még mindig sokk alatt vagyok, ez annyira kemény volt. Legyőztem az utolsó bosst amivel a játék véget ér, de még így is van olyan ami ki maradt, és le akarom győzni. Shadow Dash Sharp Shadow Dashmaster komból azért elég durván megkönnyíti a játékot, de azért ügyeltek a fejlesztők arra, hogy ne lehessen túl hamar megszerezni. Főleg ha új vagy mint én, és a felfedezés örömét azért nem lövöd le. Pár dolgot ki kerestem azért, de nem túl sokat, pont eleget hogy ne legyen frusztráló. Pl ma nem tudtam, hogy hol a Hive bejárata. Egyedül ezt kerestem ki ami a térképet illeti. A charmok közül szintén egyet, mert felcseszett a Collector boss amihez kellett egy charm. Amúgy fura, hogy nem az utolsó boss a legnehezebb. Még pár órát bele teszek biztosan, de így is majdnem 34 óra gameplay benne van, ami nem rossz egy ilyen játéktól. Hihetetlen, hogy magába tudott szippantani. Azt mondom, hogy ezt még teljes áron is simán megvettem volna. Köszi Team Cherry a nagyszerű élményt! Én valahol a végén hagytam abba. Van egy opcionális boss valahol nagyon bal szélen a kertek tetején, silent king vagy valami ilyesmi, illetve van egy kötelező boss ami sehogy se akart sikerülni, 4-6 guruló dög valami elegáns szobában a világtérkép közepe / teteje felé.
Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon Posted November 17, 2020 Posted November 17, 2020 8 hours ago, moody said: Hollow Knight Bakker. Még mindig sokk alatt vagyok, ez annyira kemény volt. Legyőztem az utolsó bosst amivel a játék véget ér, de még így is van olyan ami ki maradt, és le akarom győzni. Shadow Dash Sharp Shadow Dashmaster komból azért elég durván megkönnyíti a játékot, de azért ügyeltek a fejlesztők arra, hogy ne lehessen túl hamar megszerezni. Főleg ha új vagy mint én, és a felfedezés örömét azért nem lövöd le. Pár dolgot ki kerestem azért, de nem túl sokat, pont eleget hogy ne legyen frusztráló. Pl ma nem tudtam, hogy hol a Hive bejárata. Egyedül ezt kerestem ki ami a térképet illeti. A charmok közül szintén egyet, mert felcseszett a Collector boss amihez kellett egy charm. Amúgy fura, hogy nem az utolsó boss a legnehezebb. Még pár órát bele teszek biztosan, de így is majdnem 34 óra gameplay benne van, ami nem rossz egy ilyen játéktól. Hihetetlen, hogy magába tudott szippantani. Azt mondom, hogy ezt még teljes áron is simán megvettem volna. Köszi Team Cherry a nagyszerű élményt! Mikor úgy gondolod, hogy befejezted, érdemes utánaolvasgatni, biztosan rengeteg dolgot nem találtál meg. Nagyon sok az opcionális tennivaló. Plusz ugye van több befejezése is. És a DLC-k is ingyenesek voltak, szóval sztem azok is benne vannak attól függetlenül, hogy ez PS+os ajándék. Az tuti, hogy amit te leöltél, az nem a végső boss, ha a true endinget is számításba vesszük. 2 hours ago, SaltyDave said: Én valahol a végén hagytam abba. Van egy opcionális boss valahol nagyon bal szélen a kertek tetején, silent king vagy valami ilyesmi, illetve van egy kötelező boss ami sehogy se akart sikerülni, 4-6 guruló dög valami elegáns szobában a világtérkép közepe / teteje felé. Nightmare King? Ja a gurulósokkal picit én is szenvedtem, meg kell találni a ritmust.
moody Posted November 17, 2020 Posted November 17, 2020 3 hours ago, SaltyDave said: Én valahol a végén hagytam abba. Van egy opcionális boss valahol nagyon bal szélen a kertek tetején, silent king vagy valami ilyesmi, illetve van egy kötelező boss ami sehogy se akart sikerülni, 4-6 guruló dög valami elegáns szobában a világtérkép közepe / teteje felé. Szerintem ess neki még egyszer a guruló seggfejeknek. Nekem is sok try benne volt, aztán rá jöttem a titok kulcsára: amit írtam charmok. Sharp Shadow és Dashmaster, illetve Hiveblood. Ugye a Sharp Shadow miatt ha át shadow dashelsz az enemyn (kivéve a szellem bossok) akkor sebződnek. Ezek a golyó bossok gyakra egymás mellett vannak, illetve egyszerre gurulnak feléd. Ilyenkor csak elkezdesz futni feléjük aztán nyomsz egy dasht, vissza feléjük sima dash és 1-2 ütés. Aztán eldashelsz messzire. Mikor jönnek feléd megint eljátszod ugyan ezt. Ha külön jönnek akkor érdemes megfontolni a deasht, lehet jobban jársz ha az első golyót csak simán kikerülöd vagy átugrod, ne hogy a második aki késve ér oda az sebezzen, ezért érdemes a shadow dasht ott eljátszani. A Hiveblood meg tölt vissza egy életet sebzés után. Viszont a sebzés után mindíg csak egyet. Tehát ha a töltés ideje alatt kapsz be plusz sebzést, azt már nem fogja neked visszatölteni. Ettől független hasznos ebben a fightban. Ez a 3 charm fér bele ha a maximum slotok megvannak, viszont ezekkel egyszerű én úgy gondolom. Ezzel nekem elsőre sikerült. Mikor még nem volt meg a shadow dash nekem akkor is próbálkoztam. Hát akkor picit durvább a fight az biztos. Az utolsó boss meg másodikra le ment úgy, hogy semmi video nem volt róla. Ott akkora a map hogy könnyedén quick focus nélkül tudsz hp-t tölteni. Szerintem próbáld meg újra. 1 hour ago, Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon said: Mikor úgy gondolod, hogy befejezted, érdemes utánaolvasgatni, biztosan rengeteg dolgot nem találtál meg. Nagyon sok az opcionális tennivaló. Plusz ugye van több befejezése is. És a DLC-k is ingyenesek voltak, szóval sztem azok is benne vannak attól függetlenül, hogy ez PS+os ajándék. Az tuti, hogy amit te leöltél, az nem a végső boss, ha a true endinget is számításba vesszük. Nightmare King? Ja a gurulósokkal picit én is szenvedtem, meg kell találni a ritmust. Igen van mit tenni. Vannak szellem bossok is amik elmaradtak, amik ilyen dream essencet adnak. Aztán van egy boss a queens gardenban amiről szerintem SD is beszélt. Nem nehéz a fight, csak rohadt sokk HPja van. Oda el kellene egy plusz sebzéses charm, csak még nem találtam meg. (talán a shaman stone) Aztán ott vannak a kukacok. Már a mapon látom őket, csak össze kellene szednem őket. Meg van valami gladiátor helység is. Annak alapból nem mertem neki állni. XD Meg tudok a questről, hogy a világ végéről a világ másik végére úgy kell eljutnom a virággal hogy nem üthetek és nem használhatok utazó eszközt. Na, ezt nem fogom megcsinálni... Milyen befejezésről beszélsz? Gondolom kicsit happy end a vége ha valamit csinálok a világban még és úgy győzöm le az utolsó bosst. Vagy tévedek? A DLC-k mit tartalmaznak?
Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon Posted November 17, 2020 Posted November 17, 2020 8 hours ago, moody said: Szerintem ess neki még egyszer a guruló seggfejeknek. Nekem is sok try benne volt, aztán rá jöttem a titok kulcsára: amit írtam charmok. Sharp Shadow és Dashmaster, illetve Hiveblood. Ugye a Sharp Shadow miatt ha át shadow dashelsz az enemyn (kivéve a szellem bossok) akkor sebződnek. Ezek a golyó bossok gyakra egymás mellett vannak, illetve egyszerre gurulnak feléd. Ilyenkor csak elkezdesz futni feléjük aztán nyomsz egy dasht, vissza feléjük sima dash és 1-2 ütés. Aztán eldashelsz messzire. Mikor jönnek feléd megint eljátszod ugyan ezt. Ha külön jönnek akkor érdemes megfontolni a deasht, lehet jobban jársz ha az első golyót csak simán kikerülöd vagy átugrod, ne hogy a második aki késve ér oda az sebezzen, ezért érdemes a shadow dasht ott eljátszani. A Hiveblood meg tölt vissza egy életet sebzés után. Viszont a sebzés után mindíg csak egyet. Tehát ha a töltés ideje alatt kapsz be plusz sebzést, azt már nem fogja neked visszatölteni. Ettől független hasznos ebben a fightban. Ez a 3 charm fér bele ha a maximum slotok megvannak, viszont ezekkel egyszerű én úgy gondolom. Ezzel nekem elsőre sikerült. Mikor még nem volt meg a shadow dash nekem akkor is próbálkoztam. Hát akkor picit durvább a fight az biztos. Az utolsó boss meg másodikra le ment úgy, hogy semmi video nem volt róla. Ott akkora a map hogy könnyedén quick focus nélkül tudsz hp-t tölteni. Szerintem próbáld meg újra. Igen van mit tenni. Vannak szellem bossok is amik elmaradtak, amik ilyen dream essencet adnak. Aztán van egy boss a queens gardenban amiről szerintem SD is beszélt. Nem nehéz a fight, csak rohadt sokk HPja van. Oda el kellene egy plusz sebzéses charm, csak még nem találtam meg. (talán a shaman stone) Aztán ott vannak a kukacok. Már a mapon látom őket, csak össze kellene szednem őket. Meg van valami gladiátor helység is. Annak alapból nem mertem neki állni. XD Meg tudok a questről, hogy a világ végéről a világ másik végére úgy kell eljutnom a virággal hogy nem üthetek és nem használhatok utazó eszközt. Na, ezt nem fogom megcsinálni... Milyen befejezésről beszélsz? Gondolom kicsit happy end a vége ha valamit csinálok a világban még és úgy győzöm le az utolsó bosst. Vagy tévedek? A DLC-k mit tartalmaznak? A szellem bossokat jó leölni, essence-t adnak, amivel a dream nailt fejleszted, ami kell bizonyos dolgokhoz. A gladiátor helység az a colosseum of fools, oda nyugodtan bemehetsz, lényegében három szintje van, mindegyik egy egyre hosszabb fightsorozat. Jönnek a lények és le kell verned mindenkit, végén ajándék. Az a hosszú sétás quest csak achievementet ér. Van még egy-két kemény platformer része is a játéknak, ebből csak az egyik (white palace), a könnyebb kell a true endinghez. Meg ahhoz, hogy kiderüljön egy kevés infó az eredetedről. Meg, hogy hallgasd az egyik legjobb zenét. Ötféle befejezés van, ebből azt hiszem 3 az, ami átlagembernek elérhető. Spoileres leszek a tennivalóidat tekintve: Spoiler El kell érned x mennyiségű essencet, amivel megkapod az "Awoken dreamnailt". Ezzel be tudsz menni a white palacebe megszerezni a kings charm egyik felét. A másikat a kinti világban találod meg. Aztán ha megvan a kings charm, azt equippelve be tudsz jutni az Abyssba, ahol tanulsz az eredetedről és aztán megszerzed a Void Heartot. A Void heart a kulcs a másik két endinghez. 1. ending: Void heart nélkül legyőzöd a hollow knightot 2. ending: Void hearttal legyőzöd a hollow knightot 3. ending: Void hearttal harcolsz a hollow knighttal, amikor jön hornet és lefogja neked, akkor beleütsz dream naillel -> igazi végső bossfight. 1
moody Posted November 17, 2020 Posted November 17, 2020 1 hour ago, Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon said: A szellem bossokat jó leölni, essence-t adnak, amivel a dream nailt fejleszted, ami kell bizonyos dolgokhoz. A gladiátor helység az a colosseum of fools, oda nyugodtan bemehetsz, lényegében három szintje van, mindegyik egy egyre hosszabb fightsorozat. Jönnek a lények és le kell verned mindenkit, végén ajándék. Az a hosszú sétás quest csak achievementet ér. Van még egy-két kemény platformer része is a játéknak, ebből csak az egyik (white palace), a könnyebb kell a true endinghez. Meg ahhoz, hogy kiderüljön egy kevés infó az eredetedről. Meg, hogy hallgasd az egyik legjobb zenét. Ötféle befejezés van, ebből azt hiszem 3 az, ami átlagembernek elérhető. Spoileres leszek a tennivalóidat tekintve: Hide contents El kell érned x mennyiségű essencet, amivel megkapod az "Awoken dreamnailt". Ezzel be tudsz menni a white palacebe megszerezni a kings charm egyik felét. A másikat a kinti világban találod meg. Aztán ha megvan a kings charm, azt equippelve be tudsz jutni az Abyssba, ahol tanulsz az eredetedről és aztán megszerzed a Void Heartot. A Void heart a kulcs a másik két endinghez. 1. ending: Void heart nélkül legyőzöd a hollow knightot 2. ending: Void hearttal legyőzöd a hollow knightot 3. ending: Void hearttal harcolsz a hollow knighttal, amikor jön hornet és lefogja neked, akkor beleütsz dream naillel -> igazi végső bossfight. Ahh köszi a segítséget. Lassan 900 essencem van, de van még pár növény amit a térképen nem csináltam meg. De meg fogom, még úgyis van pár nap Shadowlandsig...
Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon Posted November 17, 2020 Posted November 17, 2020 56 minutes ago, moody said: Ahh köszi a segítséget. Lassan 900 essencem van, de van még pár növény amit a térképen nem csináltam meg. De meg fogom, még úgyis van pár nap Shadowlandsig... Akkor még 900 kell. A root nem ad olyan sokat, keress warrior ghostokat, meg néhány bossnak van dream verziója. Ezeket vagy megkeresed neten, vagy megnézel minden előző bossfightot és ahol ott a test/csillog, meg tudod ütni és kezdődik a móka. 1
moody Posted November 18, 2020 Posted November 18, 2020 22 hours ago, Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon said: Akkor még 900 kell. A root nem ad olyan sokat, keress warrior ghostokat, meg néhány bossnak van dream verziója. Ezeket vagy megkeresed neten, vagy megnézel minden előző bossfightot és ahol ott a test/csillog, meg tudod ütni és kezdődik a móka. Szereztem "fél" charmot Quens GArden boss után. A második felét merre találom?
UC Posted November 18, 2020 Posted November 18, 2020 El sem hiszem. Oké, easy, de kontrollerrel, amivel úgy érzem hatalmasat fejlődtem végre, és el kell ismernem, így sokkal könnyebb. De az én rendszeremen belül ez így is a hard mode volt. Köszönöm @moody a triple jump tippet, nagyon sokat segített. Végül kb 50%-nál megálltam, és visszamentem mindenhová, feltápoltam magam, és így szinte gyerekjáték (!) volt a maradék (jó, azért röpködtek az anyázások persze). Vicces, hogy majdnem az utolsó előtti szakaszon voltam, amikor rájöttem, hogy kihagytam egy pályarészt teljes egészében jóval korábban, és itt tanulhattam volna meg a dash képességet. Pár dolog egyszerűbb lett volna. Végül 5 felesleges ability ponttal értem a végére, nem tudom ez mennyire kirívó, viszont az utolsó szakaszra eléggé jól jött, hogy a life és energy cell-ek is maxon voltak már. Összességében az egyik legjobb játékélményem, gyönyörű, keserédes, a zene pazar, igazán megindítja az embert, nagyon el van találva a hangulata. A frusztrációkat pedig gyorsan elfelejtettem 1
Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon Posted November 18, 2020 Posted November 18, 2020 1 hour ago, moody said: Szereztem "fél" charmot Quens GArden boss után. A második felét merre találom? Ahhoz kell az Awoken Dream nail. Ha az megvan, akkor keress rá a charmra, magadtól elég nehezen találnád meg a bejáratot a helyhez ahol megszerzed a másik felét. Utána pedig azzal a charmmal tudsz eljutni egy Puding!a helyre.
moody Posted November 18, 2020 Posted November 18, 2020 2 hours ago, Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon said: Ahhoz kell az Awoken Dream nail. Ha az megvan, akkor keress rá a charmra, magadtól elég nehezen találnád meg a bejáratot a helyhez ahol megszerzed a másik felét. Utána pedig azzal a charmmal tudsz eljutni egy Puding!a helyre. Konkrétan el értem oda, hogy maradtak a Dream bossok, mert 1100 essencem van csak. Azok amúgy mennyire nehezek? Mert nincs gyomrom egy Soul Master hard modehoz. @UC ha hasonló élményt szeretnél, akkor ajánlom a Hollow Knightot!
UC Posted November 18, 2020 Posted November 18, 2020 23 minutes ago, moody said: @UC ha hasonló élményt szeretnél, akkor ajánlom a Hollow Knightot! Rajta van a listán, előbb, vagy utóbb sorra fog kerülni
Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon Posted November 19, 2020 Posted November 19, 2020 8 hours ago, moody said: Konkrétan el értem oda, hogy maradtak a Dream bossok, mert 1100 essencem van csak. Azok amúgy mennyire nehezek? Mert nincs gyomrom egy Soul Master hard modehoz. @UC ha hasonló élményt szeretnél, akkor ajánlom a Hollow Knightot! Nehezek, de az alapmechanikák az alap bossokból vannak, szóval sztem simán teljesíthetőek...egy kis gyakorlással. És könnyebb is őket újrapróbálni.
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now