Ideniel Posted May 18, 2012 Posted May 18, 2012 Én a Relaunch kifejezést is nehezen használnám rá, tekintve hogy jónéhány sorozat korábbi sztorikra épül, azok nélkül egy új olvasónak egyáltalán nem vagy csak nehezen érthetőek az események. De közben van olyan, ami akár reboot is lehetne, mint a Supergirl és a Superboy (1. szám alapján), szóval érdekes egyveleg lett. Szerintem inkább volt egy ügyes, izgalmas marketingfogás, mintsem egy új, egységes univerzum kialakítása, de hogy ez milyen hatással lesz magukra a címekre, az majd idővel kiderül. Detective Comics egyetlen értékelhető száma a 9. lenne? Nem ismerem a folytatást, de az 1. meglepően jó volt szvsz, a végén a cliffhanger azért nem mindennapi. :) Hát nem tudom... A Green Lantern és Legjon címek közül hirtelen egy olyan sem ugrik be az új 52-ből, ami olyan szinten építene a korábbi kontinuitásra, hogy amiatt az új olvasók elveszettnek éreznék magukat. A Swamp Thing például minden további nélkül tekinthető a legutóbbi volume, illetve a Brightest Day folytatásának, azonban azoktól függetlenül is követhető a történet. Nem úgy mint egy random X-Men sorozatnál, ami csak úgy zúdítja rád a rengeteg event utóhatását, zömében megmagyarázatlanul. Alapvetően minden event marketingfogás. A következők különböztetik meg őket egymástól a) kívánják-e, s miként, megnövelni az eladásokat a meglévő olvasói bázis körében B ) növelnék-e az olvasói bázist c) mindezt hogyan érik el. Az új 52 elsősorban B ) az olvasó bázist növelte volna, mindezt úgy, hogy c) minden címével egy időben nyújtott új beugrópontot. Mindent összevetve az új 52 összességében sikeres lépésnek bizonyult. A Detective Comics #1 végi cliffhanger már fél éve cliffhanger. Többek között ezért is tartom minősíthetetlennek a sorozatot - öncélú, hatásvadász, fárasztó.
Plazma87 Posted May 21, 2012 Posted May 21, 2012 A szegedi Árkádban május 26-ig van egy Lego-kiállítás, amelynek részben képregényes vonatkozása is van: http://imageshack.us/photo/my-images/27/p1010042xm.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/837/p1010043zv.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/16/p1010044hc.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/193/p1010045pt.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/254/p1010046lp.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/10/p1010047wp.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/502/p1010048s.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/341/p1010049il.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/856/p1010050gr.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/85/p1010051zn.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/151/p1010052hh.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/687/p1010053m.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/853/p1010054rm.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/194/p1010055c.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/109/p1010056r.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/204/p1010057m.jpg/ Voltak Star Warsos figurák is, de sajnos lemerült a gépen, így csak Batmanre futotta.
kaszman1 Posted May 23, 2012 Posted May 23, 2012 Most fejeztem be a The Ultimates elsõ részét. Két TPB volt, ami 13 részt takar - gondolom vágjátok, csak hogy világos legyen a dolg :D Csak gondoltam kíváncsi lennék pár ember véleményére a folytatásról, mivel Grass említette egyszer, hogy a folytatásokat már mások készítették. A volume 2 -rõl csupa jót olvastam, de a 3. részrõl már akadtak negatív kritikák. Az elsõ nagyon bejött, tényleg mesteri munka - kedvenc lett B)
Iam_The_Ghost Posted May 23, 2012 Posted May 23, 2012 Most fejeztem be a The Ultimates elsõ részét. Két TPB volt, ami 13 részt takar - gondolom vágjátok, csak hogy világos legyen a dolg :D Csak gondoltam kíváncsi lennék pár ember véleményére a folytatásról, mivel Grass említette egyszer, hogy a folytatásokat már mások készítették. A volume 2 -rõl csupa jót olvastam, de a 3. részrõl már akadtak negatív kritikák. Az elsõ nagyon bejött, tényleg mesteri munka - kedvenc lett B) A Vol. 2 még ugyanúgy a Millar-Hitch páros munkássága és legalább annyira zseniális, mint a Vol. 1, imádom õket. A Vol. 3 ezekhez képest említésre se méltó, de mivel csak 5 szám és mondjuk ha érdekel az Ultimate további sorsa, akkor elolvasható (utána pedig a szétzilált Ultimatum). Én még az Ultimate Avengers Vol. 1-t is tudom majd ajánlani, szerintem az is elég korrekt, illetve a most folyó Ultimates sorozat is jó mederben halad.
BBalazs87 Posted May 24, 2012 Posted May 24, 2012 A Vol. 2 még ugyanúgy a Millar-Hitch páros munkássága és legalább annyira zseniális, mint a Vol. 1, imádom őket. A Vol. 3 ezekhez képest említésre se méltó, de mivel csak 5 szám és mondjuk ha érdekel az Ultimate további sorsa, akkor elolvasható (utána pedig a szétzilált Ultimatum). Én még az Ultimate Avengers Vol. 1-t is tudom majd ajánlani, szerintem az is elég korrekt, illetve a most folyó Ultimates sorozat is jó mederben halad. Teljes mértékben egyetértek Ghost tal. Illetve szerintem még érdemes elolvasni a New Ultimates t is (nem valami nagy cucc, de ez is csak 5 szám) és az Ultimate Avengers vs. New Ultimates t is (ezt Millar írta és hozza vol. 1-2. színvonalát).
Agent_Gabor Posted May 24, 2012 Posted May 24, 2012 Összedobtam egy két oldalas impró-agymenést, itt megnézhetitek: elsõ oldal második oldal A történet nem nagy szám, inkább a "vágásokra" és a mozgásra próbáltam jobban figyelni. Fejlõdni kell még.
grasslover Posted May 24, 2012 Posted May 24, 2012 Most fejeztem be a The Ultimates elsõ részét. Két TPB volt, ami 13 részt takar - gondolom vágjátok, csak hogy világos legyen a dolg :D Csak gondoltam kíváncsi lennék pár ember véleményére a folytatásról, mivel Grass említette egyszer, hogy a folytatásokat már mások készítették. A volume 2 -rõl csupa jót olvastam, de a 3. részrõl már akadtak negatív kritikák. Az elsõ nagyon bejött, tényleg mesteri munka - kedvenc lett B) Jaja, vol 2 még ugyanaz a színvonal, talán még jobban oda is csettint - itt már nincs karakter bemutatás, kõkemény darálás és csavarok egymás hátán...beteeeg B). Szóval a vol 2 az még kötelezõ, ledobod a hajad. A 3 a fos... :)
freezy Posted May 24, 2012 Posted May 24, 2012 Na elolvasom már én is ezt az Ultimatest,kíváncsi vagyok..remélem beveszi a gyomrom a Marvelt még :D Amúgy elolvastam a Smallville képregényt. Egész jó,minõségi cucc..csak ne lenne ilyen nyúlfarknyi..nagyon gyorsan elröppent az a 23 oldal és alig történt valami,de ettõl eltekintve tetszett:) Jó lenne egy új Superman sorozat.
grasslover Posted May 25, 2012 Posted May 25, 2012 Na elolvasom már én is ezt az Ultimatest,kíváncsi vagyok..remélem beveszi a gyomrom a Marvelt még :D Amúgy elolvastam a Smallville képregényt. Egész jó,minőségi cucc..csak ne lenne ilyen nyúlfarknyi..nagyon gyorsan elröppent az a 23 oldal és alig történt valami,de ettől eltekintve tetszett:) Jó lenne egy új Superman sorozat. Olvasd el, ha tetszett az Avengers mozifilm. Szinte ugyanazt kapod vissza, az alkotók kegyetlenül odatették magukat a két volume esetében. Azt sajnáltam csak, hogy ebből nem volt havi lebontású sorozat és csak két ilyen minisorozat lett belőle (holott a borzalmas chapterekkel telenyomott X-men meg folyamatosan ment...bááár, ha az Ultimates is úgy váltogatta volna az íróbrigádot, akkor valószínűleg ott is lett volna minőségbeli romlás). Mellesleg Hank Pym-ből kell egy mozifilm...Edgar Wright nagyon kacérkodik a tervvel, a Marvel meg most kb abból csinál filmet amiből csak akar, nagy bukást is el tud szenvedni aztán majd bármit ráfoghat arra, hogy csak a filmes univerzum építgetéséhez kell. (Az IMDB-ben pletyka szinten már van Doktor Strange, Nick Fury film tervezet is feltültetve...)
kaszman1 Posted May 25, 2012 Posted May 25, 2012 Jaja, vol 2 még ugyanaz a színvonal, talán még jobban oda is csettint - itt már nincs karakter bemutatás, kõkemény darálás és csavarok egymás hátán...beteeeg B). Szóval a vol 2 az még kötelezõ, ledobod a hajad. A 3 a fos... :) Már a vol 1 második felében is voltak nagyon emlékezetes cuccok. Egyik kedvencem: Ezen hangosan felröhögtem :lol: Bírom, hogy itt Cap nem (CSAK) az a tipikus málészáj-jófiú, hanem egy jó adag arroganciával megfûszerezett izomállat :D
grasslover Posted May 25, 2012 Posted May 25, 2012 Ja, Cap el van találva :D. Ahogy akciózik, azokkal a hosszú, igen bonyolult mozdulatokkal megtarkított bevetés-jeleneteivel egyértelműen kivívja a vezető szerepét. Én nem is értékeltem sokra, sose értettem mire fel a nagy felhajtás körülötte. Persze egyértelműen USA-ikon, háborús propaganda-szereplő, kb mint nekünk Toldi :D - csak emellett sose gondoltam, hogy bármit képes nyújtani. És akkor Millar írt neki egy ilyen bitang erős scriptet, Hitch meg egy izomkolosszust és akrobatát egyszemélyben jelenít meg, aki mellesleg oldschool erőszakot nyomat a modern világban, kíméletlenül :D. A régimódi beszédstílusa baromira illik a szerepbe (és itt szerencsére nem is esik Stark kissé túlzásba vitt poénkodásainak csapdájába - bár talán a film végére Cap is kiharcolt egy kis tiszteletet magának, azért a készítők láthatóan erőltették a legnagyobb sikert aratott szereplőt - és valahogy illik is a filmbéli Starkhoz ez a nagy egoizmus, felhajtás. Cap meg a háttérben igazából tényleg ráncba szedi és stratégiailag tartja egyben a csapatot).
Iam_The_Ghost Posted May 25, 2012 Posted May 25, 2012 (és itt szerencsére nem is esik Stark kissé túlzásba vitt poénkodásainak csapdájába - bár talán a film végére Cap is kiharcolt egy kis tiszteletet magának, azért a készítõk láthatóan erõltették a legnagyobb sikert aratott szereplõt - és valahogy illik is a filmbéli Starkhoz ez a nagy egoizmus, felhajtás. Cap meg a háttérben igazából tényleg ráncba szedi és stratégiailag tartja egyben a csapatot). Na Nekem meg pont ez az egyik legnagyobb fájdalmam a filmmel kapcsolatban. Nem mondom, hogy Captain a kedvencem, bár az Ultimate univerzum során megszerettem, de az Avengersben szerintem kegyetlenül leamortizálták a karaktert. Azt gondoltam nála majd végbe megy egy nagyobb karakterfejlõdés: nem találja a helyét, senki nem veszi õt komolyan, na de majd a végére tesz valamit, kivívja magának a vezetõi titulust stb. Ehhez képest semmi. Egyszer van, hogy parancsokat osztogat, de az is olyan random módon, számomra semmi nem igazolta, hogy mért pont ott és akkor hallgat rá mindenki és adják át neki a parancsnoki pozíciót. A harcban gyenge, többször is legyõzik és valaki más húzza ki a csávából. Tulajdonképpen semmit nem tesz hozzá a csapathoz. Én sokszor azt éreztem, hogy ez nem az Avengers, hanem inkább egy "Iron Man and his Mighty Friends", Stark sokkal inkább dominált, mint a többiek (még a záróképben is õt mutatják, szvsz indokolatlanul :D ). Illetve még Black Widow, akivel nincs bajom, de értetlenül állok, hogy mért pont õ az aki még ennyire elõtérbe került. Szóval Nekem Captain America nagy csalódás volt a filmben. Ha egyszer õ az Avengers igazi vezetõje (Starkal és Thoral a nagy hármas, de szvsz kitûnik közülük), akkor nem értem, hogy mért pont õ lett a legkevésbé kidolgozva. Nála jobban talán csak Thor lett jobban elhanyagolva, de még neki is van legalább kötõdése Loki révén, Steve-t akár ki is hagyhatták volna a filmbõl. Remélem Captain America 2-ben kicsit felturbozzák a karaktert és az Avengers folytatásban már egy jóval erõsebb vezetõként tér vissza.
kaszman1 Posted May 25, 2012 Posted May 25, 2012 Na Nekem meg pont ez az egyik legnagyobb fájdalmam a filmmel kapcsolatban. Nem mondom, hogy Captain a kedvencem, bár az Ultimate univerzum során megszerettem, de az Avengersben szerintem kegyetlenül leamortizálták a karaktert. Azt gondoltam nála majd végbe megy egy nagyobb karakterfejlõdés: nem találja a helyét, senki nem veszi õt komolyan, na de majd a végére tesz valamit, kivívja magának a vezetõi titulust stb. Ehhez képest semmi. Egyszer van, hogy parancsokat osztogat, de az is olyan random módon, számomra semmi nem igazolta, hogy mért pont ott és akkor hallgat rá mindenki és adják át neki a parancsnoki pozíciót. A harcban gyenge, többször is legyõzik és valaki más húzza ki a csávából. Tulajdonképpen semmit nem tesz hozzá a csapathoz. Én sokszor azt éreztem, hogy ez nem az Avengers, hanem inkább egy "Iron Man and his Mighty Friends", Stark sokkal inkább dominált, mint a többiek (még a záróképben is õt mutatják, szvsz indokolatlanul :D ). Illetve még Black Widow, akivel nincs bajom, de értetlenül állok, hogy mért pont õ az aki még ennyire elõtérbe került. Szóval Nekem Captain America nagy csalódás volt a filmben. Ha egyszer õ az Avengers igazi vezetõje (Starkal és Thoral a nagy hármas, de szvsz kitûnik közülük), akkor nem értem, hogy mért pont õ lett a legkevésbé kidolgozva. Nála jobban talán csak Thor lett jobban elhanyagolva, de még neki is van legalább kötõdése Loki révén, Steve-t akár ki is hagyhatták volna a filmbõl. Remélem Captain America 2-ben kicsit felturbozzák a karaktert és az Avengers folytatásban már egy jóval erõsebb vezetõként tér vissza. Számomra is erõtlen lett Cap. Olyan kis jófiú, közben meg tényleg downgrade-elték a többiekhez képest. A képregényben puszta kézzel lecsapta Hulk-ot (igaz csak ideiglenesen), meg az összes nagyobb harcot az õ B-tervei miatt vitték gyõzelemre. Az Ultimates-t csak az Avangers mozi után olvastam, de anélkül is csalódás volt látni mennyiszer elkenik a száját a filmben -_-
BBalazs87 Posted May 25, 2012 Posted May 25, 2012 Cap. szerintem is ritka erõtlen volt minden szempontból a filmben. Kb. lyan volt, mintha ott se lenne. Meg Thor is tényleg ugyanez volt, csak azért neki legalább jutot néhány látványos jelenet. Illetve szerintem Hawkeye is túlzottan háttérbe szorult, plusz Renner sem volt épp a legjobb választás a szerepre. Amúgy nekem összességében a film sem jött be. Elég unalmas és sablonos lett. Whedon tól én ennél jóval többet vártam.
Ideniel Posted May 25, 2012 Posted May 25, 2012 Az Ultimates-et nem olvastam, egyedül az Avengerst láttam: számomra elég egyértelmû volt, hogy Cap a katonai háttere miatt válik a csapat taktikai vezetõjévé. Rajta kívül senkinek sincs tapasztalata a hadviselésben. Thornak sem, asgardi lévén ugyanis nincs hozzászokva ahhoz, hogy a civilekre is tekintettel kell lennie (Asgardon mindenki aki él és mozog, bármikor bevethetõ harcos, még a gyerekek is - a Marvel fõsodrában legalábbis).
Iam_The_Ghost Posted May 25, 2012 Posted May 25, 2012 Az Ultimates-et nem olvastam, egyedül az Avengerst láttam: számomra elég egyértelmû volt, hogy Cap a katonai háttere miatt válik a csapat taktikai vezetõjévé. Rajta kívül senkinek sincs tapasztalata a hadviselésben. Thornak sem, asgardi lévén ugyanis nincs hozzászokva ahhoz, hogy a civilekre is tekintettel kell lennie (Asgardon mindenki aki él és mozog, bármikor bevethetõ harcos, még a gyerekek is - a Marvel fõsodrában legalábbis). De azon az egyetlen egy jeleneten kívül bármikor is megmutatkozott, hogy õ egy taktikai vezetõ lenne? Megmondta kihova menjen, aztán ennyi, mindenki magára volt utalva és ütöttek mindent, ami mozog. Ha csak a katonai hátteret nézzük, akkor Black Widow is lehtett volna az Avengers vezetõje. A kapitány egy szuperkatona, erõsebbnek, okosabbnak, fejlettebbnek kellene lennie, mint bármelyik ember, egyenértékûnek kellene lennie Stark páncéljával vagy bírnia a küzdelmet Thor isteni erejével és ez az, ami egyáltalán nem mutatkozott meg. Tök jó lett volna egy jelenet, ahol mondjuk Hulk elszabadul, a csapat pedig Captain utasítására igyekszik leteríteni: Hawkeye a nyílaival támadja a szemét, vakítsa el -> Black Widow lõje ki a térdeit -> Iron Man hátulról fogja le -> Thor üssön egy gyomrost a kalapácsával -> a visszaalakult Bannert Cap egy laza mozdulattal rúgja fejbe, ezzel teljesen kiütve õt (a'la Ultimates). Vagy valami ehhez hasonló mozdulatsor kellett volna, akár Loki ellen, de így ez nagyon kevés volt Steve-tõl. :unsure:
grasslover Posted May 25, 2012 Posted May 25, 2012 Egyértelmûen az döntött a filmben, hogy az elõzményfilmek esetében melyik film kapott a legtöbb dollárt, ergo bevétel alapján billent a mérleg nyelve. Szerintem egyértelmûvé vált a filmben, hogy Cap kiemelkedõ taktikus, az a kevéske jelenet a harc közben pont ezt hivatott jelképezni. Mellesleg õ volt az egyetlen aki végig komolyan koncentrált a feladatra és nem a viaskodás, kakaskodás jellemezte. Ez mondjuk dicséretes esetében, de tényleg nem kiemelkedõ, szóval valamilyen szinten igazat adok. Nekem is sok volt Stark (állítólag Downey Jr. több pénzt kapott a filmért, mint az összes többi színész gázsija együttvéve és ennek a sokszorosát... -_-), ahogy a saját filmjeiben is kissé túlzásba estek a poénkodásaival. Emiatt lett Stark és Iron Man manapság annyira menõ karakter, emiatt szerepel együtt a poén comic stripeken meg a 9gag-es ökörködéseken Batmannel és Supermannel meg Spidey-val, pedig azért tõlük jelentõsen alacsonyabb, harmadrangúbb akárki. Ha megnézzük a filmek posztereit, az is jól példázza a mondandómat: elõtérben szuperközeliben Stark, mögötte kicsit Thor, majd Hawkeye/Black Widow, kicsit kisebb Fury (de õ mégiscsak mellékszereplõ) és a legkisebb Cap (Hulk nem számít, mert hiába áll leghátrébb, még így is a legnagyobb helyet foglalja el). Egyértelmûen a nézõcsalogatás, a nézõnek megfelelés volt itt a szempont - és itt érzem azt, hogy a Marvelnek ebbe nem feltétlenül volt beleszólása, ez nagyon a Disney-re jellemzõ hozzáállás. (Black Widow meg azért volt túlozva, hogy az elképesztõ túlsúlyban lévõ férfi fõszereplõk mellett legyen a férfi nézõknek is egy eyecandy, ezért kellett a sok pózolás meg a sötét harisnya a miniszoknyához, a tapadós bõrruhával és mély dekoltázssal egyetemben...van is egy 9gag poén, hogy Fury épp el akarja bocsátani Romanoff kisasszonyt, hogy "van egy északi istenünk, egy nemzeti szuperkatona hõsünk, egy milliomos szuperintelligens playboyunk meg Hulkonk...ezzel szemben ön?" mire Black Widow bepózol (s*gg és cici elõtérbe helyezve) és mondja, hogy "minden akció közben így fogok pózolni" és Fury felhajtva a szemfedõjét (alatta egy másik épp szem :D) és azt mondja, hogy "OK". :D)...na ezért van ott Scarlett Johansson.
Ideniel Posted May 25, 2012 Posted May 25, 2012 Ghost: Így is két és fél órás volt a film. A magam részéről én már nem élveztem volna, ha ennél is tovább tart, s az átlagnézőre sem jellemző, hogy ennél több időt kényelmesen végig tudjon ülni. Bannert lényegében újra be kellett mutatni a közönségnek, amit fölösleges lett volna tetézni egy második Avengers kontra Hulk jelenettel. Black Widow-nak és Hawkeye-nak is kellett egy mini-arc, máskülönben még a mellékszereplő cím is túlzás lett volna rájuk nézve. Emellett Robert Downey Jr-t is elég ideig kellett szerepeltetni ahhoz, hogy azok a p*csák se érezzék magukat átverve, akik csak miatta ültek be a moziba. Thornak és Capnak nem is jutott "bemutató-jelenet", Whedon arra alapozott, hogy a többség látta a korábban kijött filmjeiket. Értem én a fanyalgást, de reálisan nézve képtelenség lett volna ezt a filmet úgy összehozni, hogy minden geek maximálisan elégedett legyen.
Iam_The_Ghost Posted May 25, 2012 Posted May 25, 2012 Azért szerintem egy-egy akció jelenetbe be lehetett volna csempészni olyan képeket, ahol Captain megmutatja mire is képes vagy legalább 1 olyan snittet a vége felé, ahol bizonyíthatja képességeit, mert ez számomra nagyon nyitott maradt. Meg oké, hogy jobban be kell vezetni Widow-t és Hawkeye-t, szimpatikus is volt, hogy nem hagyták õket a háttérben (hisz azért ilyen szupererõvel rendelkezõ hõsök mellett a "halandók" picit eltörpülnek), na de legyen már egy prioritási sorrend és ne egy másik fõszereplõ kárára vegyenek el ennyi idõt. Szóval na, azért a filmnek vannak gondjai a ritmussal és az ütemezéssel, ennek ellenére tetszett, alig várom, hogy újra lássam DVD/Blu-Ray-en. Kiváncsi vagyok Whedonnak sikerül-e ráerõltetni azt a kivágott fél órát. :)
Plazma87 Posted May 25, 2012 Posted May 25, 2012 A szegedi képregénybörze cikkei ma kikerültek az internetre. Sajnos képeket nem nagyon lehet beszúrni a wikipédiába, ezért azok külön tárhelyre kerültek fel (akinek van kedve, bõvítheti, javíthatja a cikkeket stb.): 1) Az elsõ cikk a képregény készítésérõl szól, címe: A képregény készítése: http://hu.wikipedia.org/wiki/A_képregény_készítése Tim Merrison: Comics and magazines könyve a Szegedi egyetemi könyvtárból kölcsönözhetõ ki. Számos más képregényes könyv van ott, és képregények is. Itt lehet keresgélni az egyetemi katalógusban: http://opac2.bibl.u-szeged.hu/szteek/opac 2) A második cikk A manga népszerûségérõl, elterjedésérõl szól. Ezt az írást a wikipedia Manga nevû cikkébe építettük be, kapott egy nagy, külön bekezdést: http://hu.wikipedia.org/wiki/Manga Az alábbi érdekes könyvet ajánljuk hozzá: Jerome Schmidt-Hervé Martin Delpierre: Manga (Jószöveg Mûhely Kiadó, 2006), amely a Somogyi-könyvtár 1. emeletén helyben olvasható, vagy esti kölcsönzésre elvihetõ. A Comics buyer’s guide feltüntetett papír alapú számából is dolgoztunk, interneten szerintem nincs fenn. 3) A harmadik cikk a képregény borítójáról szól, címe: Képregényborító: http://hu.wikipedia.org/wiki/Képregényborító Érdemes a jegyzeteket és a forrásokat végigolvasni, mert ott van egy csomó érdekes kép is. Nekem ez a kedvencem: http://cyberspacecomics.com/blog/category/...he-dark-comics/ Szépen mutatja, hogy a sötétben hogyan „világítanak” egyes képregényborítók. Íme pár képregény a mi gyûjteményünkbõl a különféle borító-fajták illusztrációjához: Fekete-fehér (black and white) borítók: http://imageshack.us/photo/my-images/196/blackandwhited.jpg/ Cardstock cover: http://imageshack.us/photo/my-images/11/cardstockcover.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/840/c...tockcover2.jpg/ Die-cut cover (Kivágott borítójú képregény) http://imageshack.us/photo/my-images/600/diecutcover.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/204/diecutcover2.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/4/diecutcover3.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/207/diecutcover4.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/214/diecutcover5.jpg/ Embossed cover (Dombornyomott borító) http://imageshack.us/photo/my-images/214/d...tkpregnyek.jpg/ Eltérõ belsõ: http://imageshack.us/photo/my-images/205/eltrbels.jpg/ Eltérõ nyomások: http://imageshack.us/photo/my-images/824/eltrnyomsok.jpg/ Eltérõ papírminõség: http://imageshack.us/photo/my-images/18/eltrpaprminsg.jpg/ Foil cover (Fémes-fóliázott borító): http://imageshack.us/photo/my-images/546/foilcomiccover.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/717/f...omiccover2.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/543/f...omiccover3.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/15/foilcomiccover4.jpg/ Gatefold cover (a felsõ változat ezen felül még foil cover is!): http://imageshack.us/photo/my-images/534/f...ssimagatef.jpg/ Gatefold cover (a második képen a képregény belseje látszódik): http://imageshack.us/photo/my-images/687/gatefoldcover.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/835/g...dcoverbell.jpg/ X-men (1991-es sorozat 1. szám): Felül a gatefold cover (E-borító), alul pedig sorrendben az A-, B-, C-, D-jelû borítók! http://imageshack.us/photo/my-images/820/g...dcoverfell.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/832/g...coverfell2.jpg/ X-men (1991-es sorozat 1. szám), az E-jelû gatefold cover belseje: http://imageshack.us/photo/my-images/594/g...coverbelll.jpg/ Elszabott, gyári hibás borító, és a tökéletes párja: http://imageshack.us/photo/my-images/839/h...rtstkletes.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/442/h...tstkletes2.jpg/ Holodisces képregények: http://imageshack.us/photo/my-images/220/h...scillanlkl.jpg/ Hologram cover (Hologramos borító): http://imageshack.us/photo/my-images/39/hologrambort.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/207/hologrambort2.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/210/hologrambort3.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/535/hologrambort4.jpg/ Homage cover (Tisztelgést, hódolatot kifejezõ borító): http://imageshack.us/photo/my-images/267/homagecover.jpg/ Mûanyag zacskókba csomagolt képregények: http://imageshack.us/photo/my-images/811/m...csomagoltk.jpg/ Painted cover (Festett borító) és nem festett változatuk: http://imageshack.us/photo/my-images/525/p...alraswrapa.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/267/f...tettbalold.jpg/ Photo cover/Pictorial cover (Fénykép/fotó-borító) http://imageshack.us/photo/my-images/38/bo...photocover.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/407/photocover.jpg/ Signed comic cover (Aláírt, dedikált borítójú képregény) http://imageshack.us/photo/my-images/822/s...comiccover.jpg/ Eltérõ borítóval, eltérõ belsõ, eltérõ színezés és papírminõség: http://imageshack.us/photo/my-images/525/eltrbortkkal.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/805/e...jrasznezve.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/806/e...rasznezve2.jpg/ Dazzler (Káprázat) Direct edition és Newsstand Edition kiadás (picit eltérõ borítók): http://milehighcomics.com/cgi-bin/backissu...22537903346%202 http://milehighcomics.com/cgi-bin/backissu...202%20NEWSSTAND Newsstand Edition és Direct edition kiadás (eltérõ vonalkód): http://imageshack.us/photo/my-images/43/ne...ectedition.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/525/n...ectedition.jpg/ Deluxe és nem deluxe kiadás (belsõ eltérõ papírminõségû) http://imageshack.us/photo/my-images/833/d...uxeeltrpap.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/18/eltrpaprminsg.jpg/ Alternate/Variant cover (Alternatív/variáns borító) (utolsó képen a cikkben emlegetett Gen 13 száma) http://imageshack.us/photo/my-images/27/variansbort1.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/337/variansbort2.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/6/variansbort3.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/684/variansbort4.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/194/gen13varinsok.jpg/ Pókember és a zombi-Pókember variáns borító (Ultimate Spider-man 1. sorozat 115. száma): http://milehighcomics.com/cgi-bin/backissu...722352131%20115 http://milehighcomics.com/cgi-bin/backissu...%20115%20ZOMBIE Adventures of Superman 500. száma: http://imageshack.us/photo/my-images/716/a...uperman500.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/850/a...uperman500.jpg/ Superman 75. száma: http://imageshack.us/photo/my-images/39/superman75.jpg/ MAD képregény 5. száma: http://db.kepregeny.net/index.php?p=thumbv...d=845&lid=1 http://db.kepregeny.net/mad/comic/7622 4) A negyedik cikk a Pókember-képregényekrõl szól (épp most lesz 50 éve, hogy megjelent az elsõ Pókemberes-történet), címe: Pókember-képregények: http://hu.wikipedia.org/wiki/Pókember-képregények Fotók hozzá: Printed in Hungary, Magyarországon nyomtatott európai képregények: http://imageshack.us/photo/my-images/9/pri...inhungary1.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/404/p...inhungary2.jpg/ Alfa-különszám: http://imageshack.us/photo/my-images/826/alfakulonszam.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/220/alfabelul.jpg/ Pókember vendégszereplései és Pókember-képregények: http://imageshack.us/photo/my-images/403/p...szereplsei.jpg/ http://imageshack.us/photo/my-images/708/m...rsorozatok.jpg/
tenderlumpling Posted May 26, 2012 Author Posted May 26, 2012 Öh, igazán nem kötekedni akarok, de mint a magyar Wikipedia tisztántartásának egyik híve, örülnék, ha nem a Wikipediára töltögetnétek fel ezeket... mivel a Wikipedia célkitûzése nem az, hogy cikkek, hanem az, hogy enciklopédikus struktúrájú szócikkek legyenek, röviden, tömören, lényegretörõen, a szerzõt kivéve belõle ("Célom..."), a szubjektív vonatkozások kerülése (olyan szavak, mint az"érdekes"), és megfelelõ mennyiségû hivatkozás használata. Ez egy enciklopédia; úgy kellene használni. Szerintem nyissatok akkor már képregénywiki-t, nem nehéz összehozni (pl. WikidPad használatával).
Plazma87 Posted May 26, 2012 Posted May 26, 2012 Én a kepregeny.netnek elküldtem még április legelején ezt a 4 írást (azt ígérték kiteszik). Eltelt durván 2 hónap, nem rakták ki. Nyilván elfogadom, hogy nem érnek rá stb., de valahova fel akartuk tenni az anyagot, hogy ne vesszen el, ha már elég sok idõt dolgoztunk velük. A Wikipedia mutatkozott a legjobb megoldásnak (angol wikipedián is sok hasonló képregényes cikk van) épp amiatt, mert mindenki elõtt adott a lehetõség, hogy szerkessze a szövegeket. Mi megírtuk a "vázakat" (biztos nem X-díjas alkotások, de van ennél sokkal több gyengébb, nyúlfarknyibb íromány is a wikipedián), lehet bõvíteni, átalakítani, wikipedia-szabályoknak megfelelõvé tenni stb., hogy még ennél is jobb cikkek születhessenek meg belõlük. Abban jogos a kritikád, hogy van bennük 1-2 szubjektív megállapítás, de ha ezeket a mondatokat át is alakítom/alakítják, az úgyis benne marad (ugyanis az adott cikkek mindig kötõdnek az alkotóikhoz, az õ szellemiségüket tükrözik). Szerintem nem lehet "tök semleges" cikkeket írni. Úgy vélem, mindenhova írtunk kellõ forrást (a mangás cikknél például egy kummányi nem volt megadva korábban, oda mi megadtuk azt a 2 könyvet, amibõl dolgoztunk...és az le is fedte az egész szöveget, azokat a részeket is, amiket nem mi írtuk). Sajnos nincs idõnk blogolni, meg egyéb ilyen wiki-adatbázisok létrehozására, de nem is lenne értelme, 4 db cikk miatt.
BBalazs87 Posted May 27, 2012 Posted May 27, 2012 De azon az egyetlen egy jeleneten kívül bármikor is megmutatkozott, hogy õ egy taktikai vezetõ lenne? Megmondta kihova menjen, aztán ennyi, mindenki magára volt utalva és ütöttek mindent, ami mozog. Ha csak a katonai hátteret nézzük, akkor Black Widow is lehtett volna az Avengers vezetõje. A kapitány egy szuperkatona, erõsebbnek, okosabbnak, fejlettebbnek kellene lennie, mint bármelyik ember, egyenértékûnek kellene lennie Stark páncéljával vagy bírnia a küzdelmet Thor isteni erejével és ez az, ami egyáltalán nem mutatkozott meg. Tök jó lett volna egy jelenet, ahol mondjuk Hulk elszabadul, a csapat pedig Captain utasítására igyekszik leteríteni: Hawkeye a nyílaival támadja a szemét, vakítsa el -> Black Widow lõje ki a térdeit -> Iron Man hátulról fogja le -> Thor üssön egy gyomrost a kalapácsával -> a visszaalakult Bannert Cap egy laza mozdulattal rúgja fejbe, ezzel teljesen kiütve õt (a'la Ultimates). Vagy valami ehhez hasonló mozdulatsor kellett volna, akár Loki ellen, de így ez nagyon kevés volt Steve-tõl. :unsure: Pontosan. Az Ultimates nek Cap a lelke. Ezt most Hickman nagyon jól ki is hozta a jelenlegi sorozatban. Az õ vezetése nélkül semmire sem mennek kb., még Fury is ott könyörög neki, hogy térjen vissza a csapatba. Erre a filmben egyszer "eligazít" mindenkit azt annyi. Amúgy meg tényleg Black Widow és Hawkeye is lehetett volna vezetõ a háttere miatt. Az Avengers rendezõi változatára én is kíváncsi vok, de ha nem nagyon fog semmit hozzáadni a filmhez, akkor én nem hiszem, hogy többet megnézném.
Ideniel Posted May 27, 2012 Posted May 27, 2012 A Teen Titans #9-cel véget ért a The Culling, a Young Justice line-on átívelõ mini-event. A Legion Lostot leszámítva borzasztó béna volt, s elég szkeptikus vagyok az ebbõl kiinduló, jövõ héten debütáló Ravagers-zel kapcsolatban is. !SPOILER! (a funkció valamiért nem mûködik nálam) Az alapkoncepció: adott egy tinédzser meta-emberek begyûjtésére specializálódott titkos szervezet (N.O.W.H.E.R.E.), ami többek között Superboy és Caitlin Fairchild létrehozásáért is felelõs. Számomra így már utólag követhetetlen módon oda-vissza rabolgatták a Teen Titans tagjait, míg végül mindannyiukat egyszerre el nem kapták, hogy aztán a Legion of Super-Heroes korábban a 21. században ragadt tagjait (Legion Lost), s még egy rakás másik metát egymásnak uszítsanak, így kiválogatandó a legrátermettebbet közülük. Mindez a rejtélyes Harvest "mesteri terve" volt, azért hogy... És itt egy k*rva nagy kérdõjel. Az ég egy adta világon semmit nem tudunk meg Harvest céljaival kapcsolatban, egyedül arra történik utalás, hogy 1) valamilyen szinten õ felel annak 31. századi vírusnak az elszabadulásáért, ami lassan, de biztosan minden emberi lény génkészletét részben-egészben idegen fajokéra cseréli 2) a terve részét képezte az is, hogy ha a Titánok esetleg meghiúsítanák a Selejtezõt, akkor valamennyi korábban elrabolt meta egyszerre szabaduljon rá a világra - mily meglepõ, ez maga a "konklúzió". ami tetszett: -a Legion Lost király. Nicieza és DeFalco is tényleg kihozzák a maximumot a címbõl. -a rajzok jók, bár elismerem, hogy Brett Booth stílusa (Teen Titans) nem lehet mindenkinek ínyére -az akció király... ami nem: -...csak sajnos Lobdell sok helyen totálisan hazavágja a 90-es éveket idézõ, elnyúló párbeszédeivel. Mikor tanulják már meg végre a képregényírók, hogy amikor ütleg van és mindenhonnan energiasugarak sziporkáznak, akkor elég valószínûtlen, hogy a jelenetben résztvevõ karakterek bájcsevejt folytatnának, fõleg ha minden jel arra mutat, hogy az életük a tét. -teljes káosz a Ravagers körül. Van ugye Deathstroke lánya, aki a N.O.W.H.E.R.E. begyûjtõ brigádját vezeti (Grunge, Windstorm, Misbelief, Warblade, Templar, Lilith Clay, Leash, Hammersmith, Fuji, Crush, Centerhall), aztán ott vannak a Caitlin "Red Fairchild" által kiszabadított meták (Beastboy, Terra, Ridge, Thunder, Lightning), akik meg a jövõ hét szerdán megjelenõ Ravagers #1 borítóján szerepelnek. Ha Harvest végsõ soron azt akarta, hogy az elrabolt meták kiszabaduljanak, mi a fenének ered nyomukba Ravager? -!nagyon durva spoiler! - A Teen Titans Annualban jelenik meg elõször Artemis Crock a reboot óta... és azzal a lendülettel ki is nyírják. A Young Justice tévésorozat rajongójaként ez övön aluli volt. Mindent összevetve tényleg csak azoknak ajánlom az eventet, akik eddig is követték vagy követni szeretnék a Young Justise line-t, s képben akarnak lenni, egyébként felejtõs. További fejlemények a DC háza táján. -Eddig tartott az All Star Western sikerszériája: 8 minimum 8 pontos szám után a 9. a legnagyobb jóindulattal is legfeljebb 6 pontra értékelhetõ. Ezzel együtt a Night of the Owls tendenciája is megtört, mivel teljesen fölöslegesnek tûnik a szemlátomást utólag beerõltetett Court of Owls jelenet. -Aquaman #9: eszméletlen durva leleplezés Aquaman és nemezisét Black Mantát illetõen, Johns tényleg apait-anyait belead ebbe a címbe. -Batman Inc. #1: Az elmúlt pár hónap legpoénabb panelja ("And THIS is Bat-cow!"). Chris Burnham zseniálisan másolja Frank Quietly-t, Morrison pedig egy kiba' zseni. -JLD #9: Lemire itt veszi át a stafétabotot - az új 52 Dark line-ja immáron tökéletes. -I, Vampire #9: Andrea Sorrentino képei gyönyörûek, az ezzel a számmal induló új arc rendkívül odab@szósnak ígérkezik. -Fury of the Firestorm #9: Nem kicsit szánalmas Jurgensre nézve, hogy az új 52 legjobb JLI sztorija egy crossoverben valósult meg. További képregények: -Új Unwritten arc a 37. számmal, aki most akar bekapcsolódni, ennél jobb beugrópontot nem talál (az elsõ számon kívül természetesen) -Chew #26-tal hasonló a helyet, személy szerint a kedvenc ongoing sorozatom. -Véget ért Mark Waid Irredeemable-je a 37. számmal, a végsõ csavar tényleg a feje tetejére állít mindent, amit idáig a sorozat mögötti koncepció kapcsán gondoltunk. -poénból elolvastam az IDW új Godzilla sorozatának elsõ számát, s meglepetéssel konstatáltam, hogy Duane Swierczynski írja. Dióhéjban: Jason Statham végleg megelégeli a rendszeres óriás szörny-dúlást, s Godzilla ellen vonul. Epic.
Iam_The_Ghost Posted May 27, 2012 Posted May 27, 2012 Én pedig elolvastam a teljes Knightfall saga-t (Knightfall, Knightquest, KnightEnd, Aftermath, Prodigal, Troika), megvoltak a maga pillanatai, de sokszor elégé leült és nem nagyon érdekelt mi történik. De a célját elérte, felemelte a szememben Bane karakterét. Nem is értem manapság mért csak egy bárgyú izomkolosszusként ábrázolják. Azt azért sajnálom, hogy a saga során elmaradt egy Bruce vs. Bane visszavágó (különösen mert az egyik számban Bane megérzi Bruce visszatértét, de nem kezdtek vele semmit), de majd utána nézek mi történt egy második találka alkalmával. Fúú, és még rengeteg Batman sztori vár rám. :)
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now