Lord_KROK Posted August 19, 2023 Posted August 19, 2023 On 8/17/2023 at 11:21 PM, Fujitsu said: Nekem is hiányzik. Az internet akkoriban egy frankó információforrás volt, mert az első évtizedében még döntően csak a társadalom értelmesebb rétegei fértek hozzá, és ők alakították olyanná, amilyennek én a 2000-es évek elején megismertem. Akkor nem ez volt az első számú média, így nem ömlött rá végtelen mennyiségben a szemét és a dezinformáció, nem kellett minden felületen tanulatlan véglények minősíthetetlen írásképű böffentéseit kerülgetni, nem uralták még (ennyire) megkerülhetetlen és szinte már szuverén államként működő, iszonyúan kártékony big tech vállalatok, és nem érezte még szükségét a világ annak sem, hogy amire egy szög egyszerű, statikus HTML-oldal is untig elég lenne, arra is valami reactive frameworkben ácsoljon szükségtelen erőforrás-igényű frontendeket. Nagyon szerettem internetezni abban az időben, nagyon vártam azt a heti pár alkalmat, amikor valahol (a könyvtárban, anyukám munkahelyén, a művházban vagy bárhol máshol) szélessávú internethez jutottam. De még a betárcsázós net sem volt annyira szar, mert az akkor még zömmel statikus HTML-re épülő netről simán le lehetett tölteni azokat az oldalakat, ahol az érdekességek voltak, és a kapcsolat megszakítása után is lehetett fogyasztani a tartalmakat. Sajnos aztán ahogy a szélessávú net minden háztartásba elért, és mainstream médiává vált, úgy hígult fel egyre jobban, és vált végül azzá, aminek ma ismerjük. Technikailag összehasonlíthatatlanul fejlettebb, mint 20 éve, de tartalmilag egy gigantikus szeméttelep, amiből egyre nehezebb kihalászni az igazat és értékeset. Anno jó volt, de tönkretették, verzióról verzióra egyre szarabbul működött az előző évtizedben, így aztán szép hamar elolvadt a felhasználói tábora. Emlékszem, hogy a telefonos appja is mekkora egy resource hog hulladék volt, egy időben fenn volt nálam Androidon (2015-2016 körül). Az MSN a 2000-es években jó volt, mi is szerettük a barátaimmal, de aztán azt is kinyírták. Először a kliens lett vállalhatatlanul szar, ekkor még az alternatívák futottak nálam, pl. az aMSN. Aztán végleg lelőtték az egészet. A Vibert én is egy munka kapcsán kezdtem használni, de aztán megtetszett, és áttereltem rá az ismerőseimet is. Évekig használtuk, de a végére vállalhatatlan lett, gyakorlatilag Windows alatt működésképtelen lett a kliense több különböző rendszeren is, már elindulni sem volt hajlandó a sokadik reinstall után sem. Az volt már a mélypont, amikor eldöntöttem, hogy kukába ezzel a szarral. A Telegramot 4 éve használom, nálam eddig minden platformon korrektül működik. Nem tökéletes persze, de messze jobb, mint a többi. Ma már én is, de én kifejezetten örülök neki, hogy a gyerekkorom még túlnyomórészt offline telt. Olyan képességekre és persze rengeteg olyan élményre tettem szert így, amikre nem lett volna lehetőségem, ha már gyerekként is egyfolytában online lógok, és elektronikus tartalmakat fogyasztok, mint ahogy egyébként sok korombeli társam tette. Viszont ahhoz is pont időben és pont a megfelelő ütemben adagolva jött az életembe a számítástechnika, hogy természetes eleme legyen az életemnek, illetve szakmámnak is válasszam. Nekem ez így utólag annyira bejött, hogy ha lesz egyszer gyerekem, megpróbálom ugyanezt a koncepciót alkalmazni: 6-7 éves korig egyáltalán semmi számítógép vagy okoskütyü, aztán 6 és 10 év között heti néhány óra kontrollált használat, utána 14 éves korig fokozatosan emelkedhet az óraszám, és lazulhat a kontroll, ha mindez nem megy a tanulás és az offline elfoglaltságok rovására. Aztán 14 éves kortól már azt csinál, amit akar. Az operációs rendszer alapvetően mindig lokális dolog lesz, hiszen valaminek helyben működtetnie kell a kliensgépek hardvereit. Felhőbe költözés alatt egy sokkal szorosabb integrációját értem a Microsoft jelenlegi online szolgáltatásaival, lényegében egyfajta androidosodásra gondolok, aminek persze szerencsés esetben része lenne az a fájl- és konfigurációtárolási koncepció is, amit vázoltam. Pontosan ahogy leírod. Régen az értelmes és izgalmas emberek gyűjtőhelye volt, kifejezetten szerettem én is fórumozni, rengeteg érdekes arccal ismerkedtem meg Nem kellett a tanulatlan véglények minősíthetetlen írásképű böffentéseit kerülgetni. Helyette szögegyszerű weboldalak voltak, alacsony erőforrás igénnyel. Plusz mivel egyszerűek voltak relative könnyű volt készíteni, és 2001-ben egy több menüpontos HTML oldalért néhány képpel simán el lehetett kérni 25-30 ezer ft-ot, miközben szó szerint egy nap alatt készen voltam vele. Nem volt rossz bevételkisegítés csóró diákként. Mondjuk kellett is (lásd lentebb) Nekem pont az volt a bajom az 56K-s betárcsázóssal, hogy nem lehetett az ember eleget online. Nem tudom másoknál mi volt, nekem percenként 6ft volt minden megkezdett online perc. Ez azt eredményezte, hogy a suli melletti diákmunkámban két dologra kerestem folyamatosan : telefonszámlára, és hardverekre, az aktuális gépfejlesztéshez. 1999 és 2003 között kb évente a komplett gépet ki kellett cserélni, ha az ember nem akart reménytelenül, lemaradni, hogy "csak netezni" legyen jó a gépe. (ma már az is az egyik legerőforrásigényesebb dolog, sok pár éves játéknak nincs akkora igénye). Egyébként enenk a fejlődésnek volt egy előnye, az, hogy bármi nem ment megfelelően a gépen, tudtam, hogy egy év múlva egy jó eséllyel dupla ilyen teljesítményű gépem lesz. Az árnyoldala pedig az, hogy talicskával kellett hordjam a pénzt a gépfejlesztési alapba... Ma már ezt egyébként nem is tudnám kigazdálkodni, mostanra jó eséllyel egy végtelenül elmaradott gépem lenne. Na meg én megkaptam a szüleimtől az első gépet ballagási/szülinapi/karácsony és minden ajándéknak abban az évben, de a hardverfejlesztéssel egyedül maradtam, és a megkapott gép, már abban a pillanatban igényelt némi fejlesztést. (A 4MB-os VGA már '99 tavaszán is vészesen elavult volt, a merevlemez 3GB-ja pár hét után kevésnek bizonyult, minthogy faterom dolgozott a gépen és nagyméretű scannelt képfileokkal kellett dolgozni, és 64-ből 32MB-á lett RAM mennyiség is kevésnek bizonyult ehhez... Szóval pár hét után láttam, hogy egy évre előre az összes pénzem el van költve a gépre, és akkor még nem is sejtettem, hogy milyen gyors a fejlődés). 2006-2008-as időszakban nagyon robbanásszerűen kezdett elterjedni a szélessáv, érezhetően többen lettünk a neten, a fórumok userszáma is jócskán megugrott, de úgy 2008 második felétől kezdett lassan szivárogni a 2010-es évek első felére már általános réteg, akiket már nem láttunk annyira szívesen, és ahogy haladtunk előre, úgy kerültek elő az egyre aljább rétegek. Emlékeszem 2006-ban volt egy gamestar fórumtali Veszprémben. Egy hétig sátraztunk az egyik fórumos csaj telkén, a Tescoba jártunk mozsdani és bevásárolni, mindennap buliztunk, és Balaton... nem volt mobil netünk, sőt semmilyen, telefont sem nyomkodtunk. Egyik nap el is hangzott, hogy senkinek sem hiányzik a fórum, vagy maga az internet, mert akivel beszélgetne itt van élőben Azok voltak csak az igazán jó idők!! (Erről a taliról sokat tudnék mesélni, de már ígyis OFFolunk rendesen) " de tartalmilag egy gigantikus szeméttelep, amiből egyre nehezebb kihalászni az igazat és értékeset." - gyönyörűen definiáltad a mai internetet. Emlékszem anno a podcastek is igényesek voltak (mp3-ban voltak magazin mellékletekre rakva) a maguk kezdetleges módján és hang minőségében is... nem az mint manapság, a minap is hallgattam az Ukrán háborúról olyan "szakértőt", hogy a szemöldököm ökölbeszorult tőle, én sokkal többet tudok tőle, felkészültebb lennék ha az utcán leszólítanak a témával kapcsolatban, de ő szakértő a podcastben (amirpl sejthette, hogy menni fog és felkellett volna készülni)... A Skype emlékszem h kezdetben erőforrás igényes volt nagyon egy 1700@2700+-os Athlon XP-n ha beszélgettünk, akkor a Warcraft 3 is csúnyán tudott akadni 4v4ben. Pedig akkoriban az egy igen jó gépnek számított. Később NF2Ultra chipsettel és a procit 1466MHZ-ről 2669MHZ-re emelve már vajsimán mentek a dolgok, de az akkoriban bőven átlag feletti gép volt, nem csak a durván magas CPU órajel miatt de a 640MB RAM sem volt általános (inkább olyan 256-512). Igen, amit leírtál ez tűnik egészségesnek, én 4 évesen kezdtem ismerkedni a számítógéppel, de kb 14 éves koromig kontrollált használat volt, és túlnyomórészt mást kellett csináljak. Sokáig apám dolgozó szobájában volt a számítógép, és oda nem lehetett csak úgy bemenni, engedély kellett mindkét szülőtől, és ha bármelyik megtagadta, akkor úszott a gépezés, akár aznapra is. Ez amit így felvázoltál a felhőről, hogy alapvetően lokális, újra telepítéskor stb lenne szerepe, ez tetszetős, de mint leírtam kérdéseket vet fel és annyira nem lehet egyszerű megoldani. Azt gondolom, hogy a Microsoftban ülő sok-sok fejlesztőnek, marketingesnek, jól fizetett ötlet embernek talán csak eszébe jutott már ez ... (ha nem, akkor mehetünk oda fejlesztés irányítónak )
jagdtigger Posted August 19, 2023 Posted August 19, 2023 39 minutes ago, Lord_KROK said: Emlékeszem 2006-ban volt egy gamestar fórumtali Veszprémben. Egy hétig sátraztunk az egyik fórumos csaj telkén Ilyeneket még most se lehetetlen szervezni. Egy másik fórumon 10 évvel ezelőtt kezdtük a dolgot és eddig minden évben meg volt tartva . (Nem valami nagy társaság mai viszonylatban, 20-30 koponya a megjelenő családtagokat is beleszámítva. 1
Lord_KROK Posted August 19, 2023 Posted August 19, 2023 21 hours ago, Dávid Csaba said: Total Commandert + billentyűzetet használ, amitől agyf*szt kapok. Egyik rokon a végletekig ragaszkodik a Windows 7-hez, bár kompatibilitási oka nincs rá, de neki akkor sem kell más. A TCMD és a billentyűzet használattal mi a baj??? A TCMD remek szoftver, az egyik leghasznosabb szerintem Windows alá, gyors billentyű parancsok nélkül meg el sem tudnám képzelni. Ami meg a Win 7-et illeti szép. Aeroval öröm ránézni, egy modern, szép rendszer érzetét kelti. Egyébként az egyik legjobb Windows volt amit valaha kiadtak. Ezzel szemben a Win 10 visszarepít 1997-be és a Win 95 mellé kinézetben. "Letisztult" így jellemzik azt, hogy visszahozták a 25 éves külsőt. Ha a mostani gépemnek nem csak Win10-es driverei lennének, akkor szerintem én is Win7-e használnék (ez az egy dolog szólt anno a Rzyen mellett, mikor gondolkodtam, hogy Intel vagy AMD?) De felvethetném a Daemon Tools-t is? Jó, ma már meghízott, reklámok kerültek bele stb (elszabták mint az uTorrentet, meg sok más szoftvert) de egy régi Daemon tools szerintem még mindig nagyon jó, virtuális drive meg ezer okból kellhet, főleg ha nincs valódi drive is a gépben. Egy jól beállított daemon toolsal a virtuális drive meg sem jelenik mindaddig plusz meghajtóként amíg bele nem mountolsz valamit. (nálam is így van beállítva, így véletlenül sem kattintok az "üres" virtuális drivera, ami főleg akkor fontos mikor a valódiba rakok valamit) 1
jagdtigger Posted August 23, 2023 Posted August 23, 2023 MS egyre mélyebbre süllyed, ez már tényleg olyan mintha megfertőzte volna a gépet egy adware..... (Éppen stalkert játszottam amikor megjelent a teljes képernyős játék fölött és nem volt hajlandó eltűnni csak miután ki alt+tab-oltam a játékból és rányomtam hogy ne váltson.)
jagdtigger Posted November 9, 2023 Posted November 9, 2023 https://www.theverge.com/2023/11/8/23952878/microsoft-onedrive-windows-close-app-notification
jagdtigger Posted November 9, 2023 Posted November 9, 2023 Nem tudom, telepítés után mindig megy a lecsóba..... (egyete miatt mindegyik laptopomon van Windows sajnos)
payskin Posted December 8, 2023 Author Posted December 8, 2023 Vannak érdekes hírek, megint Windows Central a forrás (Zac Bowden). Ő hozta le először pár éve, amikor a Panos Panay vezette Windows-csapat visszaállt a 3-éves fő fejlesztési ciklusra. valamint a házon belül Momenteknek hívott, kisebb frissítési csomagokra, amikkel a Windows 11-be érkeztek és érkeznek azóta is újdonságok. Panay meglehetősen váratlanul felmondott és elment szeptemberben -- ezen a teljes iparág kicsit meghökkent, én meg teljesen lemaradtam róla. Állítólag azért, mert a cég megint kikukázta gyakorlatilag az elmúlt évek összes kísérleti Surface-fejlesztéseit (ez is még szeptemberi hír volt), csak a fő irányvonalat tartottak meg (notebook, 2-in-1 cuccok, Surface Studió, ilyesmi). A Windows-fejlesztés teljesen új kezekbe került, rájuk hivatkozik Bowden "új Windows-főnökök" összefoglaló néven. Amit biztosan lehet tudni, hogy jövőre jön a Hudson Valley kódnevű, átfogó fejlesztés; ami meglepő viszont, hogy nem biztos, hogy Windows 12 néven. A Microsoft ugyanis nem akarja tovább darabolni a felhasználói bázist, márpedig jelenleg 400 millió Win11 felhasználó mellett van több mint 1 milliárd Windows 10 felhasználó, akik nem akarnak (helló!) vagy nem képesek váltani (a mondva csinált hardverfeltétel miatt). Ebbe beledobni az új változatot Windows 12 néven, nem biztos, hogy jó ötlet. Így simán előfordulhat, hogy Windows 11-frissítésként jelenik majd meg. Ez valószínűleg marketingdöntés lesz a jövő év folyamán. Várhatóan nyár végére lesznek kész vele és ősszel (október-november) jelenik majd meg, és fullba tolják az AI-t. Még egy ehhez kapcsolódó érdekes hír, hogy az a kép, amit egy Microsoft promó videóból fényképeztek ki talán tavaly tavasszal, és ami végigturnézta a sajtót "kiszivárgott a Windows 12 új kinézete" jellegű címek alatt, na, úgy tűnik, ebből nem lesz semmi, az új vezetés ugyanis ódzkodik megint belenyúlni a felhasználói felületbe. Már nyár előtt kész lesz az új Germanium kódnevű Windows-platform (bármit is jelentsen ez), és várhatóan új ARM-eszközök fognak megjelenni OEM-ektől. Eseménydús év lesz a 2024.
bcom Posted December 9, 2023 Posted December 9, 2023 16 hours ago, payskin said: Vannak érdekes hírek, megint Windows Central a forrás (Zac Bowden). Ő hozta le először pár éve, amikor a Panos Panay vezette Windows-csapat visszaállt a 3-éves fő fejlesztési ciklusra. valamint a házon belül Momenteknek hívott, kisebb frissítési csomagokra, amikkel a Windows 11-be érkeztek és érkeznek azóta is újdonságok. Panay meglehetősen váratlanul felmondott és elment szeptemberben -- ezen a teljes iparág kicsit meghökkent, én meg teljesen lemaradtam róla. Állítólag azért, mert a cég megint kikukázta gyakorlatilag az elmúlt évek összes kísérleti Surface-fejlesztéseit (ez is még szeptemberi hír volt), csak a fő irányvonalat tartottak meg (notebook, 2-in-1 cuccok, Surface Studió, ilyesmi). A Windows-fejlesztés teljesen új kezekbe került, rájuk hivatkozik Bowden "új Windows-főnökök" összefoglaló néven. Amit biztosan lehet tudni, hogy jövőre jön a Hudson Valley kódnevű, átfogó fejlesztés; ami meglepő viszont, hogy nem biztos, hogy Windows 12 néven. A Microsoft ugyanis nem akarja tovább darabolni a felhasználói bázist, márpedig jelenleg 400 millió Win11 felhasználó mellett van több mint 1 milliárd Windows 10 felhasználó, akik nem akarnak (helló!) vagy nem képesek váltani (a mondva csinált hardverfeltétel miatt). Ebbe beledobni az új változatot Windows 12 néven, nem biztos, hogy jó ötlet. Így simán előfordulhat, hogy Windows 11-frissítésként jelenik majd meg. Ez valószínűleg marketingdöntés lesz a jövő év folyamán. Várhatóan nyár végére lesznek kész vele és ősszel (október-november) jelenik majd meg, és fullba tolják az AI-t. Még egy ehhez kapcsolódó érdekes hír, hogy az a kép, amit egy Microsoft promó videóból fényképeztek ki talán tavaly tavasszal, és ami végigturnézta a sajtót "kiszivárgott a Windows 12 új kinézete" jellegű címek alatt, na, úgy tűnik, ebből nem lesz semmi, az új vezetés ugyanis ódzkodik megint belenyúlni a felhasználói felületbe. Már nyár előtt kész lesz az új Germanium kódnevű Windows-platform (bármit is jelentsen ez), és várhatóan új ARM-eszközök fognak megjelenni OEM-ektől. Eseménydús év lesz a 2024. Amúgy azt el tudnád mondani pár szóban, hogy milyen előnyei vannak a 11-nek a 10-hez képest? Ha vannak ilyenek. (A hátrányokról eleget hallani.) Ilyenekre gondolok, hogy sebesség növekedés, felhasználó munkájának könnyebbé tétele, olyan fícsörök, amik hasznosak és nem csak ilyen erőltetett design vagy reklám miatt vannak benne.
payskin Posted December 9, 2023 Author Posted December 9, 2023 Amiket felsoroltál, az mind nem létezik. Minden benchmark szerint legjobb esetben is hozza a Win10 teljesítményét, de a Win10 többnyire megveri. A felhasználói felület, így két évvel és számtalan frissítéssel/javítással a megjelenés után már majdnem tudja ugyanazt (mondjuk a Taskbart tekintve), amit kis túlzással 1998 óta minden Windows tudott, de, pl. a jobb gombos context menüt tekintve még nem sikerült erre a szintre eljutni. A kezdeti új Start menü butább volt mint bármelyik okostelefon felülete -- most már ott tartunk, hogy akár mappákat is tudsz benne csinálni, tehát kb. egy Android vagy egy iPhone szintjén van, de talán a mappa neve még mindig nem látszódik?! Kismillió extra szar van benne, amitől idegbajt kapsz: vannak újra widgetek, reklámok, olyan információk, amiket nem kértél, de mégis kapod. Egyetlen dolgot tudok, ami állítólag jobb benne, mint a Win10-ben: az új generációs intel CPU-kban ezeknek az új magoknak a (jobb?) támogatása, de a Win10 hiába van ezen a téren lemaradva, ha mégis jobb teljesítményre képes. Illetve kevesebbet fogyaszt. Na bumm. Bottal nem piszkáljuk meg kategória megjelenés óta.
bcom Posted December 9, 2023 Posted December 9, 2023 2 hours ago, payskin said: Amiket felsoroltál, az mind nem létezik. Minden benchmark szerint legjobb esetben is hozza a Win10 teljesítményét, de a Win10 többnyire megveri. A felhasználói felület, így két évvel és számtalan frissítéssel/javítással a megjelenés után már majdnem tudja ugyanazt (mondjuk a Taskbart tekintve), amit kis túlzással 1998 óta minden Windows tudott, de, pl. a jobb gombos context menüt tekintve még nem sikerült erre a szintre eljutni. A kezdeti új Start menü butább volt mint bármelyik okostelefon felülete -- most már ott tartunk, hogy akár mappákat is tudsz benne csinálni, tehát kb. egy Android vagy egy iPhone szintjén van, de talán a mappa neve még mindig nem látszódik?! Kismillió extra szar van benne, amitől idegbajt kapsz: vannak újra widgetek, reklámok, olyan információk, amiket nem kértél, de mégis kapod. Egyetlen dolgot tudok, ami állítólag jobb benne, mint a Win10-ben: az új generációs intel CPU-kban ezeknek az új magoknak a (jobb?) támogatása, de a Win10 hiába van ezen a téren lemaradva, ha mégis jobb teljesítményre képes. Illetve kevesebbet fogyaszt. Na bumm. Bottal nem piszkáljuk meg kategória megjelenés óta. Köszi. Azért kérdeztem, mert mindig érdekelnek az új rendszerek, és sokszor telepítek újat, akkor is, ha vannak negatív tapasztalatok. Csak akkor már legyen valami haszna is, ne csak annyi, hogy máshogy néz ki. De így még várok kicsit.
jagdtigger Posted December 9, 2023 Posted December 9, 2023 2 hours ago, payskin said: az új generációs intel CPU-kban ezeknek az új magoknak a (jobb?) támogatása Nem mintha sok létjogosultsága lenne pár "szélsőségtől" eltekintve ez erős és lepkefing magok "összekavarásának"...........
payskin Posted January 27, 2024 Author Posted January 27, 2024 Ráncfelvarrják a telepítést a Win11-ben, a legnagyobb átalakítás a Vista óta, és most a Media Creation Toolra hasonlít, írja a Neowin. Érdemes megnézni a képeket: az "ablak" még mindig Win7 GUI-ból van, holott a rendszer már 10+ éve nem így néz ki, egyébként meg lecserélték a betűtípust meg kicsit áttologattak mindent, hogy máshol legyen, mint ahol eddig megszoktuk Megőrülsz, például ettől, hogy mekkora újítás: felül vannak a gombok, és alul a lista: 2
jagdtigger Posted January 27, 2024 Posted January 27, 2024 Jól van na, valamivel indokolni kell hogy miért nem a tényleges hibák javításával foglalkoznak. Meg egyébként is most el vannak foglalva a "betöréssel" amit csak 2 hónappal később vettek észre...... https://arstechnica.com/security/2024/01/microsoft-network-breached-through-password-spraying-by-russian-state-hackers/ (És akkor tolják a szutyok felhőtárhelyüket hogy szinkronizálj mindent is oda beleértve a bitlocker kulcsokat.......)
jagdtigger Posted January 30, 2024 Posted January 30, 2024 Nincs edge téma úgyhogy bedobom ide: https://www.neowin.net/news/microsoft-edge-reportedly-steals-data-from-chrome-without-user-permission/ Quote Microsoft's browser has a toggle you can use to automatically migrate data from Edge to Chrome, like open tabs, history, favorites, etc. During the initial setup, Edge asks users to allow it to sync with other browsers so they can seamlessly switch from Chrome or Firefox. That option is also available in settings turned off by default. Interestingly, Microsoft also prompts you to allow this behavior with a carefully crafted screen during Windows 10's out-of-box experience. The idea is OK. What is not OK is how Edge seemingly does not care what option you pick and steals data from Chrome when it is not supposed to. Tom Warren from The Verge claims Edge took over his Chrome tabs on two devices without permission after the recent Windows updates. To add insult to injury, Microsoft Edge admitted its crimes by launching itself automatically with all the data copied from Chrome. Other users experienced the same software atrocities.
payskin Posted January 30, 2024 Author Posted January 30, 2024 Ez szintén Tom Warren bácsitól van (TheVerge): Quote Gaming is now Microsoft's third largest business, bigger than Windows. Microsoft made $62 billion in Q2 2024 (fiscal). Gaming contributed $7.11 billion, more than the $5.26 billion from Windows
Lord_KROK Posted January 31, 2024 Posted January 31, 2024 On 1/27/2024 at 7:06 AM, payskin said: az "ablak" még mindig Win7 GUI-ból van Azon belül is AERO nélkül
payskin Posted February 6, 2024 Author Posted February 6, 2024 Itt tartottunk december elején: On 12/9/2023 at 12:25 AM, payskin said: A Windows-fejlesztés teljesen új kezekbe került, rájuk hivatkozik Bowden "új Windows-főnökök" összefoglaló néven. Amit biztosan lehet tudni, hogy jövőre jön a Hudson Valley kódnevű, átfogó fejlesztés; ami meglepő viszont, hogy nem biztos, hogy Windows 12 néven. A Microsoft ugyanis nem akarja tovább darabolni a felhasználói bázist, márpedig jelenleg 400 millió Win11 felhasználó mellett van több mint 1 milliárd Windows 10 felhasználó, akik nem akarnak (helló!) vagy nem képesek váltani (a mondva csinált hardverfeltétel miatt). Egyre biztosabb, hogy nem lesz Windows 12. Nemcsak idén nem. Felröppent egy pletyka, hogy esetleg eltolják egy évet, azaz megvárnák vele 2025-öt, amikor is leketyeg a Win10-támogatás, így elkerülve azt, hogy 3 élő Windows legyen a piacon. Igen, de ha az idén megjelenő Hudson Valley Windows 11 24H2-ként lát napvilágot, és ez az, ami most már egyre biztosabb, akkor mégis mi a búbánattal tudnának előrukkolni, amit alig egy évvel később Win12-nek lehetne csomagolni? Nagyon úgy néz ki, hogy a Win11 velünk marad, ahogy tíz éve (!!!) a Win10 is velünk van, és mostantól minden évben jön majd egy a Hudson Valleyhez hasonló, nagyobb lélegzetvételű frissítés, amíg valaki fel nem rúgja megint a dolgokat a Microsoftnál, és be nem köszönt egy újabb korszak. Most már csak az a kérdés, hogy ez a valószínűleg áprilisra elkészülő Germanium kódnevű platform, amire a Hudson Valley épül, ez pontosan milyen változásokat hoz?
Lord_KROK Posted February 7, 2024 Posted February 7, 2024 23 hours ago, payskin said: Itt tartottunk december elején: Egyre biztosabb, hogy nem lesz Windows 12. Nemcsak idén nem. Felröppent egy pletyka, hogy esetleg eltolják egy évet, azaz megvárnák vele 2025-öt, amikor is leketyeg a Win10-támogatás, így elkerülve azt, hogy 3 élő Windows legyen a piacon. Igen, de ha az idén megjelenő Hudson Valley Windows 11 24H2-ként lát napvilágot, és ez az, ami most már egyre biztosabb, akkor mégis mi a búbánattal tudnának előrukkolni, amit alig egy évvel később Win12-nek lehetne csomagolni? Nagyon úgy néz ki, hogy a Win11 velünk marad, ahogy tíz éve (!!!) a Win10 is velünk van, és mostantól minden évben jön majd egy a Hudson Valleyhez hasonló, nagyobb lélegzetvételű frissítés, amíg valaki fel nem rúgja megint a dolgokat a Microsoftnál, és be nem köszönt egy újabb korszak. Most már csak az a kérdés, hogy ez a valószínűleg áprilisra elkészülő Germanium kódnevű platform, amire a Hudson Valley épül, ez pontosan milyen változásokat hoz? Ez szerintem meglátás kérdése. Egy jó ideje negyed-fél évente jön egy új Windows csak épp úgy hívják mint az előzőt. szvsz egy akkora frissítés mint a Hudson Valley nem attól lesz jelentős, hogy Windows 12-nek fogják hívni, vagy épp pont nem. Ígyis, ahogy jól meglátták sokan nem akarnak/tudnak váltani, és az utóbbi két Windowsnál eléggé megnövekedtek a HW követelmények is, előbb a 6th gen alatti Inteleket, most majd a 8th gen alatti Inteleket lehet kidobni, és bár dícséretes a fejlődés, de nem mindenhol van rá keret, hogy 2-3 évente gépet is cseréljenek meg oprendszert is. Véleményem szerint tök jó lett volna, ha mai napig a Win 7-et frissítgetnék, pláne, hogy mai napig az volt az utolsó jó Windows. A Win 10-el úgy voltam, amíg lehet halogatom, végül 2021 márciusában álltam át rá. Megnézve a Win 11-et most azzal vagyok úgy, hogy amilyen késő csak lehet. A Win 12-ben meg nincs kedvem ingyenes bétateszternek lennem, ahogy részben ez is visszatartott a Win11-re valéó áttéréstől. "akkor mégis mi a búbánattal tudnának előrukkolni, amit alig egy évvel később Win12-nek lehetne csomagolni?" - bármivel. Akár egy nagyobbacska patch-el is, ami átnevezi a rendszert Win12-nek.
payskin Posted February 8, 2024 Author Posted February 8, 2024 Egyébként ebben teljesen igazad van, hogy tök mindegy minek hívjuk, Win12-nek vagy Win11 24H2-nek -- főleg abból a szempontból, ha nem kezdenek semmit a szar új kezelőfelülettel, annak mindmáig meglevő bénaságaival. Illetve, ha nem hoz a Hudson Valley valami szemléletváltást a tekintetben, hogy nem kell reklámokkal, widgetekkel, és mindenféle szirszarral összecseszni a UI-t, mert egy oprendszernek nem arról kéne szólnia, hogy 5 percenként valamiért szem előtt/útban legyen. Valami olyasmiben reménykedtem, mint a Win10 volt a 8 után, hogy a fejükhöz kapnak, hogy ó, baszki, hát három év alatt alig pár millióan álltak át, a tömegek továbbra is Windows 10-et használnak, ergo valamit elrontottunk, nosza javítsuk akkor ezt ki. Nyilván muhahaha elképzelés a Microsoft mostani állapotában.
jagdtigger Posted February 8, 2024 Posted February 8, 2024 7 hours ago, payskin said: Valami olyasmiben reménykedtem, mint a Win10 volt a 8 után, hogy a fejükhöz kapnak, hogy ó, baszki, hát három év alatt alig pár millióan álltak át, a tömegek továbbra is Windows 10-et használnak, ergo valamit elrontottunk, nosza javítsuk akkor ezt ki. Volt már hasonló helyzet és láttuk hogy mi történt..... (7 vs 10) Illetve egy frissebb példa amikoris a böngészőjük (edge) önállósítja magát és importál mindent chrome-ból amikor a kutya se kérte rá.
Lord_KROK Posted February 14, 2024 Posted February 14, 2024 On 2/8/2024 at 8:22 AM, payskin said: Egyébként ebben teljesen igazad van, hogy tök mindegy minek hívjuk, Win12-nek vagy Win11 24H2-nek -- főleg abból a szempontból, ha nem kezdenek semmit a szar új kezelőfelülettel, annak mindmáig meglevő bénaságaival. Illetve, ha nem hoz a Hudson Valley valami szemléletváltást a tekintetben, hogy nem kell reklámokkal, widgetekkel, és mindenféle szirszarral összecseszni a UI-t, mert egy oprendszernek nem arról kéne szólnia, hogy 5 percenként valamiért szem előtt/útban legyen. Valami olyasmiben reménykedtem, mint a Win10 volt a 8 után, hogy a fejükhöz kapnak, hogy ó, baszki, hát három év alatt alig pár millióan álltak át, a tömegek továbbra is Windows 10-et használnak, ergo valamit elrontottunk, nosza javítsuk akkor ezt ki. Nyilván muhahaha elképzelés a Microsoft mostani állapotában. Tyűű, mivel nem idéztél be a nevem sem tetted bele most is csak tök véletlenül vettem észre, hogy válaszoltál Szóval igen, szerintem a név teljesen mindegy, ugyanazt a szart fogja takarni. Sőt, amikor átálltak a Windows nem egy termék hanem egy szolgáltatás nézőpontra akkor elneveztem volna az egészet Windows ONE-nak akkoriban úgyis nagy divat volt mindent ONE-nak hívni (meg jött ki az XBox one is) legalább tudtuk volna, hogy mire számítsunk (érdemes Win 7-en maradni mert az sokkal jobb ) A Widget még csak hagyján is, ha jól be van állítva, de a reklámok : ez önmagában véve egy ellenérv az oprendszer használata ellen, hogy reklámokkal bombáz. Nem egy ingyenes tv csatornát vagy weboldalt nézek, hanem az operációs rendszeremet. Egyébként látszik, a youtube is milyen jól járt a több reklámmal és a prémium felé tereléssel : a reklámblokkolók használata sosem terjedt el annyira mint az utóbbi időkben, mobilról pedig véletlenül sem nyitom meg a YT-t. Azt meg nem tudom felfogni, hogy a mai Windowsok miért nem tudják azt megcsinálni, hogy a korábbi rendszerek felszíneit, kezelőfelületét visszaállítják? Az XP tudta a 2000-est, a Win 9X-ek tudtak egymás elődeinek kinézni stb. Persze nemrég olvastam egy külső programrtól ami már állítólag tényleg 100%-osan Win7 kinézetet ad a Win 10-ünknek, csak az is tele van apróbetűs résszel, és még mindig külső program. A microsoft jelenleg nem azt fogja mondani, hogy valamit elrontottunk, hanem azt, hogy : kényszerítsük a usereket mindenáron a váltásra. Holnaptól nincs érdemi frissítés a korábbi rendszerekhez, ezt hangoztatjuk is mindenhol is, és mesterségesen avultatunk mindent ami a régebbi rendszereken menne. nem új dolog ez sem, ha belegondolok már a Win 10-re is kényszerből tértem át. Ha P és E magos Intelem lenne, akkor kényszerből mehetnék Win 11-re ...
jagdtigger Posted February 17, 2024 Posted February 17, 2024 A mikrofos elkezdte szorosabbra tekerni a satut: https://arstechnica.com/gadgets/2024/02/windows-11-24h2-goes-from-unsupported-to-unbootable-on-some-older-pcs/ Quote Officially, Windows 11 has higher system requirements than Windows 10. But to date, once you've bypassed those requirement checks, there have been few consequences to running Windows 11 on old hardware. Unsupported or not, Windows 11 would run on pretty much any 64-bit PC that could boot Windows 10—we've run it on PCs as old as a Windows XP-era Core 2 Duo desktop. That's apparently changing a bit in Windows 11's 24H2 update, which Microsoft began testing earlier this month. According to posts from a user named Bob Pony on X, formerly Twitter, the latest Windows 11 builds refuse to boot on older processors that don't support a relatively obscure instruction called "POPCNT." Short for "population count," it's used for "counting the number of bits in a machine word," according to an explainer by programmer Vaibhav Sagar. Illetve azok akik ragaszkodnak a 10-hez készülhetnek a nagware hullára: https://www.pcworld.com/article/2229814/windows-10-nags-users-with-full-screen-multipage-windows-11-ads.html Quote Microsoft is once again increasing the pressure on Windows 10 users to finally upgrade to Windows 11. Windows Latest reports that Microsoft is now showing some Windows 10 users a full-screen advertisement for Windows 11. This appears to be the case whenever you install an optional update from January 2024 on their Windows 10 PCs.
Lord_KROK Posted March 4, 2024 Posted March 4, 2024 On 2/17/2024 at 8:20 AM, jagdtigger said: A mikrofos elkezdte szorosabbra tekerni a satut: https://arstechnica.com/gadgets/2024/02/windows-11-24h2-goes-from-unsupported-to-unbootable-on-some-older-pcs/ Illetve azok akik ragaszkodnak a 10-hez készülhetnek a nagware hullára: https://www.pcworld.com/article/2229814/windows-10-nags-users-with-full-screen-multipage-windows-11-ads.html " Short for "population count," it's used for "counting the number of bits in a machine word," -- ez mit jelent? Egyébként öcsém már január óta full screenes hirdetéseket kap, hogy álljon át Win 11-re, én meg nem. Nem véletlenül backupolom és tartogatom ezt a rendszert, egy eléggé régi de annál jobb Win10 telepítésnek tűnik.
jagdtigger Posted March 4, 2024 Posted March 4, 2024 1 hour ago, Lord_KROK said: Egyébként öcsém már január óta full screenes hirdetéseket kap, hogy álljon át Win 11-re, én meg nem. Kapcsoltasd ki vele a TPM-et ha nem használja és a UEFI engedi, egyből abba fog maradni. (Laptopom ezért nem jár a nyakamra pedig egyébként felmenne rá az a trágyadomb a registry trükkök nélkül). 1 hour ago, Lord_KROK said: " Short for "population count," it's used for "counting the number of bits in a machine word," -- ez mit jelent? https://www.felixcloutier.com/x86/popcnt Quote This instruction calculates the number of bits set to 1 in the second operand (source) and returns the count in the first operand (a destination register). Lényegében visszadobja neked hogy a "forrás"-ként megjelölt valamiben mennyi bit van 1-re állítva.
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now