Fujitsu Posted August 14, 2023 Posted August 14, 2023 Nekem nincs elvi problémám az online fiókkal, százezer helyen van online accountja az embernek manapság, egyáltalán nem látom problémásnak, ha a Windows különféle funkcióihoz is kell. (Nyugodtan lehet próbálkozni Google-fiók nélkül Androiddal vagy Apple ID nélkül iOS-szel. A kettős mércét nem szeretem.) Ami problémás, ha nem engedi online kapcsolat nélkül feltelepíteni a rendszert, ugyanis egyáltalán nem garantált, hogy az épp lesz a telepítés során. Például mert hiányzik még a driver a vezérlőhöz. Én jártam úgy, hogy kifejezetten Microsoft-fiókkal akartam telepíteni, és nem tehettem ezt meg, mert a Windowsban nem volt driver a gép hálókártyájához, és zéró elérhető WiFi-kapcsolatot mutatott. Na, ilyenkor mi van? Még az Androidot is fel lehet konfigurálni online kapcsolat nélkül. Ha a Microsoft ezt nem engedi a Windowsnál, akkor esélyesen nem fog feltelepülni a szaruk az olyan gépekre, amik hálókártyáihoz nincs beépített driverük. (Ilyen meg mindig lesz.) A másik, amit nagyon régóta pofázok, hogy a Microsoft igazán megérkezhetne már végre a XXI. századba a felhővel összekapcsolt Windowszal. Az, hogy pár beállítást eltárolnak a felhőben, az tényleg nagyon jó, de miért nem az összeset? Miért nem telepíti a rendszer automatikusan a programjaimat, mint pl. az Android készülékváltáskor? Miért nincs egy közös API, amin keresztül az összes program (legyen Win32-es, .NET-es vagy akármilyen) tárolhatná és olvashatná az összes beállítását a felhőben? Miért nekem kell szarakodnom azzal, hogy százféle alkalmazásból százféleképpen mentem ki az adataimat? (Mert a legtöbb programhoz nincs olyasfajta saját account, mint pl. a böngészőkhöz, aztán lehet alkalmazásonként exportálni XML-be, INI-be, JSON-be vagy akármibe a konfigokat, ha egyáltalán az adott alkalmazás tudja ezt.) Mennyire kényelmes lenne már, ha egy-egy újratelepítésnél vagy új számítógép vásárlásánál csak be kéne jelentkezni, aztán mindent ugyanott lehetne folytatni, mint az előző rendszeren / gépen? Mennyire összehasonlíthatatlanul egyszerűbb és kényelmesebb lenne így a vállalati kliensmenedzsment? Egyáltalán nem baj, ha a Windows teljes értékű használatához kell a Microsoft-fiók, de jó lenne, ha akkor már ki is használnák az ebben rejlő potenciált. Mert jelenleg úgy tolják a Windowsba a modern funkciókat (mint pl. bizonyos beállítások felhőbe mentése), hogy közben a rendszer fundamentálisan még mindig '95-ben ragadt. 1
Lord_KROK Posted August 14, 2023 Posted August 14, 2023 10 hours ago, Dávid Csaba said: Ismerek olyat, aki a mai napig Windows 7-et és nyomógombos telefont használ. Abból a megfontolásból, hogy ne kelljen mindenféle fiókokat készítenie, meg online lennie, ha nem akar. Több diplomás ember, semmi konteó. Szóval megértem, ha neked sem tetszik a fiókozás. Nem hivatkozok arra, hogy nekem nincs rejtegetnivalóm, ha a MS, Mozilla kutakodni akar, tegye. Arra sem, hogy a Google, Facebook és társai így is, úgy is mindent tudnak rólam, még fiók sem kell hozzá, hogy figyeljék, mit művelek az interneten. Arra sem, hogy a bankkártyával, hűségkártyákkal felszerelve is kiadok sok-sok érzékeny adatot mindenfelé. Meg maga a mobiltelefon is ablak az életemre. Ahogy a köztéri és közületi kamerák is nonstop megfigyelnek. Szerintem ezeket amúgy is tudod a saját életedből is. Azt hiszem, nekem 8.1 óta fiókkal megy a Windows. OneDrive előfizetésünk van, így nem is volt lényeges, hogy az OS is fiókosan működik-e vagy sem. Lusta vagyok, szeretem, hogy minden gépen ugyanaz fogad, minden ugyanott van, még a háttérképem is ugyanaz mindenhol. Újratelepítéskor meg sem kell keresnem a licenc kulcsot, csak belépek a fiókba és aktiválja magát. Az XBOX-hoz is kellett a fiók, amíg használtam MS Office-t, ahhoz is. (Androidos telefonom cseréje és a fiókom migrálása volt hasonlóan egyszerű.) Firefox-szal ugyanígy járok el, ott is van Mozilla fiókom, bárhol lépek be, mindent megnyitott lapot ugyanott folytatok, minden ugyanott van, mintha a saját gépem vagy telefonom előtt ülnék. Úgy vagyok vele, ha az online térben mindenképpen árucikk vagyok, akkor már inkább élvezem azt a minimális kényelmet, amit nyújtanak ezért cserébe. De, mint mondtam, lusta vagyok. Egyébként ami azt illeti én is szívesebben használnék Win 7-et, (na nem csak a fiók dolog miatt), de sajnos rá vagyok kényszerítve a 10-re. Nekem nem csak az a bajom vele, hogy ezáltal követhetővé válik a tevékenységem, hanem hogy adatokat kell megadjak, amely később az üzemeltetőt akár abban is segítheti, hogy korlátozza a tevékenységemet. Meg az egész regisztráció is frusztráló, nem egyszer volt, hogy leakartam szedni valamit (pl magyarosítás) és akkor a letöltéshez jelentkezzek be vagy regisztráljak. Már zártam is be az oldalt. De jártam így múltkor Pesten is : pizzériából akartam pizzát rendelni, de regisztráljak accountot, persze egy rakás adatra kiváncsiak voltak.5 perc szarakodás után bezártam az oldalt, és inkább felhívtam őket telefonon. Azonfelül, hogy macerás, van egy olyan oldala is, hogy plusz egy jelszó amit fejben kell tartani. Az ember persze megteheti, hogy 4-5 különféle jelszót variál, de akkor a sok felhasználás miatt nagyobb az esélye, hogy kiszivárog valami data leak során (jujj hányszor írta már ezt google jelszavaimra), és akkor nem csak ott, de másik 8-10 oldalon is lehet megváltoztatni a jelszót, amit korábban használtam. AMikor elkezdtek netezni, akkor közel egy évtizeden át, mindössze fél tucat accounttal tökéletesen elvoltam (ebbe a fórum accountok és az emailem is beletartozik). Az utóbbi 4-5 évbe meg minden szarhoz kell fiók. Piszkosul eltudnék tekinteni ettől a microsoft fiók dologtól, de attól is, hogy online kapcsolat kelljen mindenhez. (pl telepítés) 1
Lord_KROK Posted August 14, 2023 Posted August 14, 2023 3 hours ago, Fujitsu said: Nekem nincs elvi problémám az online fiókkal, százezer helyen van online accountja az embernek manapság, egyáltalán nem látom problémásnak, ha a Windows különféle funkcióihoz is kell. (Nyugodtan lehet próbálkozni Google-fiók nélkül Androiddal vagy Apple ID nélkül iOS-szel. A kettős mércét nem szeretem.) Ami problémás, ha nem engedi online kapcsolat nélkül feltelepíteni a rendszert, ugyanis egyáltalán nem garantált, hogy az épp lesz a telepítés során. Például mert hiányzik még a driver a vezérlőhöz. Én jártam úgy, hogy kifejezetten Microsoft-fiókkal akartam telepíteni, és nem tehettem ezt meg, mert a Windowsban nem volt driver a gép hálókártyájához, és zéró elérhető WiFi-kapcsolatot mutatott. Na, ilyenkor mi van? Még az Androidot is fel lehet konfigurálni online kapcsolat nélkül. Ha a Microsoft ezt nem engedi a Windowsnál, akkor esélyesen nem fog feltelepülni a szaruk az olyan gépekre, amik hálókártyáihoz nincs beépített driverük. (Ilyen meg mindig lesz.) A másik, amit nagyon régóta pofázok, hogy a Microsoft igazán megérkezhetne már végre a XXI. századba a felhővel összekapcsolt Windowszal. Az, hogy pár beállítást eltárolnak a felhőben, az tényleg nagyon jó, de miért nem az összeset? Miért nem telepíti a rendszer automatikusan a programjaimat, mint pl. az Android készülékváltáskor? Miért nincs egy közös API, amin keresztül az összes program (legyen Win32-es, .NET-es vagy akármilyen) tárolhatná és olvashatná az összes beállítását a felhőben? Miért nekem kell szarakodnom azzal, hogy százféle alkalmazásból százféleképpen mentem ki az adataimat? (Mert a legtöbb programhoz nincs olyasfajta saját account, mint pl. a böngészőkhöz, aztán lehet alkalmazásonként exportálni XML-be, INI-be, JSON-be vagy akármibe a konfigokat, ha egyáltalán az adott alkalmazás tudja ezt.) Mennyire kényelmes lenne már, ha egy-egy újratelepítésnél vagy új számítógép vásárlásánál csak be kéne jelentkezni, aztán mindent ugyanott lehetne folytatni, mint az előző rendszeren / gépen? Mennyire összehasonlíthatatlanul egyszerűbb és kényelmesebb lenne így a vállalati kliensmenedzsment? Egyáltalán nem baj, ha a Windows teljes értékű használatához kell a Microsoft-fiók, de jó lenne, ha akkor már ki is használnák az ebben rejlő potenciált. Mert jelenleg úgy tolják a Windowsba a modern funkciókat (mint pl. bizonyos beállítások felhőbe mentése), hogy közben a rendszer fundamentálisan még mindig '95-ben ragadt. Nem is örülök neki, hogy az androidhoz meg az IOShez is kell fiók, de legalább a meglévő google-vel megy az android. A Windows 3.1 óta (igen, nem ma kezdtem, sőt előtte GEOSostam), soha nem hiányzott nekem külön még egy microsoft fiók is, és most sem. Amit leírsz, hogy szinkronizálódnánaka a dolgok, elsőre remek, de hogy határozod meg, hogy milyen mértékben? Gondolok itt arra, hogy mi minden kerüljön vissza? biztos, hogy nem aggályos ha 10 játék is visszakerül a mentésből mert a régi rendszeren fent volt? Biztos, hogy jó a usernek, hogy a 8 évvel ezelőtti programja kerül vissza, mikor van újabb is? Biztos, hogy jó, hogy a régi rendszer minden szemetét magukkal visszük? Ráadásul ha felhő, akkor már csak a beállításunk okán is mégiscsak kell, - ha máshol nem a telepítés végén - online kapcsolat a telepítés befejezéséhez. Egy cool dolog amit leírsz, de szerintem nem olyan egyszerű megvalósítani, pláne '95-ös fundamentális adatokon. Plusz amit még aggasztónak találok, hogy kapu lehet a havidíjas Windows világába, elvégre azt mondja a microsoft tárolom az adataidat, beállításaidat, fizess. Ha nem, akkor a fiókod korlátozása miatt elindíthatod a számítógépedet, de a Windowsba már nem jutsz be, vagy a beállításaidat nem kapod meg az adott eszközökre. Ráadásul felépítéséből adódóan magával hozhatná a kötelező folyamatos online létet. (persze meglehetne úgyis csinálni mint a böngészőnél, hogy ténylegesen eltárolódnak a beállításaid offline is, és csak akkor szinkronizál ha szükséges). (BTW a Skype miatt van microsoft fiókom, de ez már a második, az elsőt még Cipruson csináltam mikor megvettem a Lumia 630-at, de az 2018 óta nem enged be, közli h user név vagy jelszó nem jó, jelszóemlékeztetőt pedig nem küld, így tudomásul vettem, hogy az elveszett). 1
jagdtigger Posted August 14, 2023 Posted August 14, 2023 2 hours ago, Lord_KROK said: Azonfelül, hogy macerás, van egy olyan oldala is, hogy plusz egy jelszó amit fejben kell tartani. Keepass vagy bitwarden...... /ON Én eddig sikeresen ki tudtam kerülni a mikrof0s felhasználót telepítéskor, nyaggat is miatta rendszeresen.....
Lord_KROK Posted August 14, 2023 Posted August 14, 2023 2 hours ago, jagdtigger said: Keepass vagy bitwarden...... Igen, ezekről már hallottam, de még mindig nem jutottam el oda, hogy egy külső programra bízzam a jelszavaimat 2 hours ago, jagdtigger said: Én eddig sikeresen ki tudtam kerülni a mikrof0s felhasználót telepítéskor, nyaggat is miatta rendszeresen..... Azt esetleg leírhatnád, hogy hogy sikerült
jagdtigger Posted August 14, 2023 Posted August 14, 2023 10 minutes ago, Lord_KROK said: Azt esetleg leírhatnád, hogy hogy sikerült 1@1.local az email mezőbe..... (Igen nevetséges de legutoljára még működött) Illetve úgy tudom a rufus képes kiiktatni amikor az USB-t készíted. 10 minutes ago, Lord_KROK said: Igen, ezekről már hallottam, de még mindig nem jutottam el oda, hogy egy külső programra bízzam a jelszavaimat Hát ha szigorúan vesszük egyedül a bitwarden vehető külső programnak, bár ez nem felétlenül jelenti azt hogy nem jó. A keepass teljes egészében helyben a gépeden fut, amennyire tudom az egyetlen online funkciója az hogy ellenőrzi nincs-e új verzió.....
Lord_KROK Posted August 14, 2023 Posted August 14, 2023 20 minutes ago, jagdtigger said: 1@1.local az email mezőbe..... (Igen nevetséges de legutoljára még működött) Illetve úgy tudom a rufus képes kiiktatni amikor az USB-t készíted. Hát ha szigorúan vesszük egyedül a bitwarden vehető külső programnak, bár ez nem felétlenül jelenti azt hogy nem jó. A keepass teljes egészében helyben a gépeden fut, amennyire tudom az egyetlen online funkciója az hogy ellenőrzi nincs-e új verzió..... Majd kipróbálom nem is gondoltam h a Rufusban esetleg ki lehet lőni Úgyértettem a külső programot, hogy nem a fejemben tárolom
jagdtigger Posted August 14, 2023 Posted August 14, 2023 2 minutes ago, Lord_KROK said: Úgyértettem a külső programot, hogy nem a fejemben tárolom A fontosabb dolgokhoz úgy is tartozik TOTP (nem sms) amit nem tárolok a kezelőben vagy biztonsági kulcs (yubikey) így ha esetleg valaki valami katasztrófa folytán meg is szerzi max a fórum belépéseim bánják.....
Fujitsu Posted August 14, 2023 Posted August 14, 2023 6 hours ago, Lord_KROK said: Nem is örülök neki, hogy az androidhoz meg az IOShez is kell fiók, de legalább a meglévő google-vel megy az android. A Microsoft-fiókom is pont ugyanazzal a Gmail-címmel megy, mint az Android. 6 hours ago, Lord_KROK said: A Windows 3.1 óta (igen, nem ma kezdtem, sőt előtte GEOSostam), soha nem hiányzott nekem külön még egy microsoft fiók is, és most sem. 1999-ben még én is egész jól elvoltam nélküle, főleg, hogy 2004-2005 körül lett először e-mail-címem. Csak hát azóta eltelt egy pár évtized. Ma online accountok garmadája nélkül hovatovább levegőt sem tudsz venni az interneten, de már a desktop alkalmazások egyre jelentősebb részét is csak online accounttal tudod regisztrálni – már nem kapsz CD-t huszonöt karakteres licenckulccsal, és nincs crackelgetés keygenekkel, ez a korszak már 10+ éve a múlté. 2009-ben pl. a legtöbb játékot már Steamen jelentették meg, akkoriban már kénytelen voltam regisztrálni rá magam is, minthogy az idő tájt még játszogattam olykor. Utoljára kb. egy évtizede játszottam videojátékkal, akkor már az Origin is elengedhetetlen volt a játékok jelentős részéhez. 6 hours ago, Lord_KROK said: Gondolok itt arra, hogy mi minden kerüljön vissza? biztos, hogy nem aggályos ha 10 játék is visszakerül a mentésből mert a régi rendszeren fent volt? Biztos, hogy jó a usernek, hogy a 8 évvel ezelőtti programja kerül vissza, mikor van újabb is? Biztos, hogy jó, hogy a régi rendszer minden szemetét magukkal visszük? Mit gondolsz, az Androidnál hogyan működhet ez az egész 10+ éve? Ha valami meglévő már nem kell, kipattintod a listából (vagy permanensen ki is törlöd a fiókból), aztán helló. Ha valami új kell, az meg hozzárendelődik a fiókodhoz. Szemetet nem kell magaddal vinni, az helyben képződik a Windowson. Azt kell magaddal vinni, ami releváns: telepített programok listája, ezek beállításai, felhasználói fájlok. Ami meg már nem kell, attól egy mozdulattal megválsz. Ne úgy képzeld már el, hogy a komplett Application Data, Common Files meg egyéb mappákat meg a registryt másolgatná a rendszer a felhőbe. Pont arról beszélek, hogy 2023 van, és ezeket a faszságokat már rég el kellett volna engedni, és egy új konfigurálási architektúrára kellett volna áttérni, ami lehetővé tenné azt, amit pl. az Android meg az iOS tud. A szerencsétlen Microsoftnak nem azon kellett volna görcsölnie, hogy GUI-ban majmolja ezeket a riválisokat, hanem azokat a megoldásokat kellett volna átvennie tőlük, amivel ezek a rendszerek funkcionalitásban léptek egy hatalmasat előre. A programok és fájlok automatikus szinkronizációja pontosan ilyesmi. (Az Android / iOS előtt max. a telefonszámokat tudtad automatikusan magaddal vinni, ha a SIM-en tároltad őket, minden mást kézzel kellett az új készülékre másolgatni.) A programbeállítások szinkronizációját egyébként konkrétan sem az Android, sem az iOS nem tudja – ha egy-egy appban nem vagy valami online fiókkal belépve, ami biztosítja a szinkronállapotot, állíthatod be az appot újból egy másik eszközön. Még nekik sincs arra egy közös API-juk, aminek révén az appok a központi felhőbe petézhetnék a beállításaikat. A Microsoft óriásit durranthatna vele, ha megcsinálná ezt desktopra. Ezzel együtt pedig minden windowsos alkalmazás felköltözhetne az online store-ba. Erre volt is szándék, de nem tudom, hol tart jelenleg a projekt. 6 hours ago, Lord_KROK said: Ráadásul ha felhő, akkor már csak a beállításunk okán is mégiscsak kell, - ha máshol nem a telepítés végén - online kapcsolat a telepítés befejezéséhez. Ma is kell kb. mindenhez akkor is, ha nincs MS-fiókod. Itt csak annyi a lényeg, hogy a telepítés során ne legyen kötelező, hiszen akkor még működő hálókártya sincs feltétlenül. A teljes értékű használathoz viszont simán kellhet a netkapcsolat. Hiszen ma is kell pl. aktiváláskor. 6 hours ago, Lord_KROK said: Egy cool dolog amit leírsz, de szerintem nem olyan egyszerű megvalósítani, pláne '95-ös fundamentális adatokon. Persze, ezért kéne kidobni ezeket az alapokat. Talán ezen kéne dolgozni, nem azon, hogy hogyan rajzolják át a GUI-t százezredjére is. Felőlem simán maradhatott volna a Vista / 7 felülete, az még kinézett valahogy, és konzisztens is volt. 6 hours ago, Lord_KROK said: Plusz amit még aggasztónak találok, hogy kapu lehet a havidíjas Windows világába, elvégre azt mondja a microsoft tárolom az adataidat, beállításaidat, fizess. Ha nem, akkor a fiókod korlátozása miatt elindíthatod a számítógépedet, de a Windowsba már nem jutsz be, vagy a beállításaidat nem kapod meg az adott eszközökre. Ehhez nem kell semmi ilyesmi, ma is bármikor mondhatja ezt a Microsoft, hogy mostantól havidíjas a Windows, és nem engedi használni azt, ha nem fizetsz. A cég üzletstratégiája jó ideje (11+ éve) a felhőszolgáltatásokra épül, és bármikor bevonhatja ebbe a körbe magát a Windowst is. Ha (még) nem teszi, az valószínűleg azért van, mert stratégiailag fontosabb nekik a platform elterjedtsége, mint a havidíjakon realizálható profit. Így is a világon a harmadik legnagyobb profitot termelő vállalkozás. Egyébként simán lenne ebben pénz, mert a vállalatok jelenleg 3rd-party cégeknek fizetnek kőkemény pénzeket a kliensmenedzsment-szoftverekért (Ivanti, Symantec stb.). Ezt a piacot egy tollvonással maga alá ránthatná az MS, ha az SCCM mellé tudnák kínálni ezt a felhőalapú mókát. Amit az említett 3rd-party vállalatok egyébként jórészt meg is csináltak, pedig nem az ő termékük a Windows. Nem is értem, miért nem kell a Microsoftnak ez a pénz, és miért hagynak kifolyni a kezükből egy ekkora potenciális stratégiai előnyt. 6 hours ago, Lord_KROK said: persze meglehetne úgyis csinálni mint a böngészőnél, hogy ténylegesen eltárolódnak a beállításaid offline is, és csak akkor szinkronizál ha szükséges). Ez teljesen nyilvánvaló, ez kizárólag így lehetne működőképes. Természetes, hogy meglenne minden offline is, ez ma sem kérdés sem Androidon, sem iOS-en. 6 hours ago, Lord_KROK said: (BTW a Skype miatt van microsoft fiókom, de ez már a második, az elsőt még Cipruson csináltam mikor megvettem a Lumia 630-at, de az 2018 óta nem enged be, közli h user név vagy jelszó nem jó, jelszóemlékeztetőt pedig nem küld, így tudomásul vettem, hogy az elveszett). Ja, nekem is volt Hotmail-fiókom, ami inaktivitás okán törlődött idővel. Ma nincs Hotmailem (mai nevén Outlook-account), sima gmailes címmel van regisztrált MS-fiókom, ami jó minden MS-féle szolgáltatáshoz.
Lord_KROK Posted August 15, 2023 Posted August 15, 2023 1 hour ago, Fujitsu said: A Microsoft-fiókom is pont ugyanazzal a Gmail-címmel megy, mint az Android. 1999-ben még én is egész jól elvoltam nélküle, főleg, hogy 2004-2005 körül lett először e-mail-címem. Csak hát azóta eltelt egy pár évtized. Ma online accountok garmadája nélkül hovatovább levegőt sem tudsz venni az interneten, de már a desktop alkalmazások egyre jelentősebb részét is csak online accounttal tudod regisztrálni – már nem kapsz CD-t huszonöt karakteres licenckulccsal, és nincs crackelgetés keygenekkel, ez a korszak már 10+ éve a múlté. 2009-ben pl. a legtöbb játékot már Steamen jelentették meg, akkoriban már kénytelen voltam regisztrálni rá magam is, minthogy az idő tájt még játszogattam olykor. Utoljára kb. egy évtizede játszottam videojátékkal, akkor már az Origin is elengedhetetlen volt a játékok jelentős részéhez. Mit gondolsz, az Androidnál hogyan működhet ez az egész 10+ éve? Ha valami meglévő már nem kell, kipattintod a listából (vagy permanensen ki is törlöd a fiókból), aztán helló. Ha valami új kell, az meg hozzárendelődik a fiókodhoz. Szemetet nem kell magaddal vinni, az helyben képződik a Windowson. Azt kell magaddal vinni, ami releváns: telepített programok listája, ezek beállításai, felhasználói fájlok. Ami meg már nem kell, attól egy mozdulattal megválsz. Ne úgy képzeld már el, hogy a komplett Application Data, Common Files meg egyéb mappákat meg a registryt másolgatná a rendszer a felhőbe. Pont arról beszélek, hogy 2023 van, és ezeket a faszságokat már rég el kellett volna engedni, és egy új konfigurálási architektúrára kellett volna áttérni, ami lehetővé tenné azt, amit pl. az Android meg az iOS tud. A szerencsétlen Microsoftnak nem azon kellett volna görcsölnie, hogy GUI-ban majmolja ezeket a riválisokat, hanem azokat a megoldásokat kellett volna átvennie tőlük, amivel ezek a rendszerek funkcionalitásban léptek egy hatalmasat előre. A programok és fájlok automatikus szinkronizációja pontosan ilyesmi. (Az Android / iOS előtt max. a telefonszámokat tudtad automatikusan magaddal vinni, ha a SIM-en tároltad őket, minden mást kézzel kellett az új készülékre másolgatni.) A programbeállítások szinkronizációját egyébként konkrétan sem az Android, sem az iOS nem tudja – ha egy-egy appban nem vagy valami online fiókkal belépve, ami biztosítja a szinkronállapotot, állíthatod be az appot újból egy másik eszközön. Még nekik sincs arra egy közös API-juk, aminek révén az appok a központi felhőbe petézhetnék a beállításaikat. A Microsoft óriásit durranthatna vele, ha megcsinálná ezt desktopra. Ezzel együtt pedig minden windowsos alkalmazás felköltözhetne az online store-ba. Erre volt is szándék, de nem tudom, hol tart jelenleg a projekt. Ma is kell kb. mindenhez akkor is, ha nincs MS-fiókod. Itt csak annyi a lényeg, hogy a telepítés során ne legyen kötelező, hiszen akkor még működő hálókártya sincs feltétlenül. A teljes értékű használathoz viszont simán kellhet a netkapcsolat. Hiszen ma is kell pl. aktiváláskor. Persze, ezért kéne kidobni ezeket az alapokat. Talán ezen kéne dolgozni, nem azon, hogy hogyan rajzolják át a GUI-t százezredjére is. Felőlem simán maradhatott volna a Vista / 7 felülete, az még kinézett valahogy, és konzisztens is volt. Ehhez nem kell semmi ilyesmi, ma is bármikor mondhatja ezt a Microsoft, hogy mostantól havidíjas a Windows, és nem engedi használni azt, ha nem fizetsz. A cég üzletstratégiája jó ideje (11+ éve) a felhőszolgáltatásokra épül, és bármikor bevonhatja ebbe a körbe magát a Windowst is. Ha (még) nem teszi, az valószínűleg azért van, mert stratégiailag fontosabb nekik a platform elterjedtsége, mint a havidíjakon realizálható profit. Így is a világon a harmadik legnagyobb profitot termelő vállalkozás. Egyébként simán lenne ebben pénz, mert a vállalatok jelenleg 3rd-party cégeknek fizetnek kőkemény pénzeket a kliensmenedzsment-szoftverekért (Ivanti, Symantec stb.). Ezt a piacot egy tollvonással maga alá ránthatná az MS, ha az SCCM mellé tudnák kínálni ezt a felhőalapú mókát. Amit az említett 3rd-party vállalatok egyébként jórészt meg is csináltak, pedig nem az ő termékük a Windows. Nem is értem, miért nem kell a Microsoftnak ez a pénz, és miért hagynak kifolyni a kezükből egy ekkora potenciális stratégiai előnyt. Ez teljesen nyilvánvaló, ez kizárólag így lehetne működőképes. Természetes, hogy meglenne minden offline is, ez ma sem kérdés sem Androidon, sem iOS-en. Ja, nekem is volt Hotmail-fiókom, ami inaktivitás okán törlődött idővel. Ma nincs Hotmailem (mai nevén Outlook-account), sima gmailes címmel van regisztrált MS-fiókom, ami jó minden MS-féle szolgáltatáshoz. Ez rám is igaz. De csak azóta, hogy az előző windowslive-os címem elveszett, a skype kapcsolataimmal és a felhőmmel együtt Talán a skypenak jót tett egy great reset, hiszen 2006 óta gyűjtögettem rá az embereket, és volt olyan is, akivel akkor már egy évtizede nem beszéltem. Ugyanakkor a felhő ritka fájdalmas lett volna, ha előrelátó módon nem tárolok mindenről egy offline backupot. Hát én egy kicsit előbb kezdtem az internetezést mint te, 1997 óta van email címem és akkor kezdtem rendszeresebben feljárni is. A 2004-5 nekem azért érdekes, mert a jelenlegi gmail címem született kb akkor (már "nagykorú" ez a címem, és akkori gépemben található RAM mennyiség is belekerült, aminek ma több mint az 50×-ese van a gépemben). (Az itteni fórum accom 2003 január 21-es, de ez a második accom, az első igazából 1999-es). De már 1996-ban is netezgettem, igaz akkor még alacsony részvétellel és acc-ok nélkül. A licensz kulcsot, meg a crackelgetést visszasírom, pláne, hogy ezutóbbi sokszor sokkal jobbá tette a szoftvereket, mint eredetiekkel szenvedni. Nem egy olyan eredetileg vetett programom volt, amit inkább lecrackelve használtam Ugyanakkor bár anno 2005-el a Half-Life 2-vel jött a steam, én mai napig sikeresen megúsztam a telepítését, de manapság asz Ubisoft hasoló laucherje sincs fent (addig volt csak amíg az ingyen bezsákolt AC Unityt játszottam). "Ne úgy képzeld már el, hogy a komplett Application Data, Common Files meg egyéb mappákat meg a registryt másolgatná a rendszer a felhőbe." - itt egy lényeges dolgot fogtál meg! A szemét cipelés ott is bejött, hogy nekem a jelenlegi rendszerem nem túl régi, de klónozott (2021 márciusi, de 2023 januárjában SSD csere miatt klónozva lett a korábbi rendszer -- sajnos ennek már látom apró hátrányait, hogy anno nem mentem bele egy clean installba, de így sokkal gyorsabb és kényelmesebb volt). De elég a Win7-emre gondolni, ami 2009 novembere és 2021 márciusa között mindössze egyszer volt újrarakva 2014 januárjában, akkor is egy komoly gépcsere okán (a Phenom 9500-at cseréltem I3 4330-ra) és azért alapvetően szépen lassan lassult a rendszer meg lett egyre szemetesebb. (illetve tuti h szerintem volt még reinstall akkoriban csak nem ugrik be, gyanítok egyet 2015 novemberére, amikor az új SSD megjött). Egy 3-4-5 éves Windows már eleve sok szemetet tartalmaz. Egy időben sok helyre jártam windowst telepíteni egy féléves rendszer is rengeteg szemetet tud termelni. A Mai rendszerek ugyan kevésbé lassulnak, de nagyon tudnak hízni. (és itt jön be az is, hogy nekem ideje lenne 1-2 korábbi játékot ami azért volt a C-n mert az a gyors SSD átrakni máshová, mert a C-n 12-16GB hely nem valami sok --- elgondolkodtam mostanság egy 2TB-os M2-esen is, de érdemes lenne a 6TB HDD-t is bővítenem, mert kevés a hely -- de lehet h most még elég lenne egy kiadós takarítás/optimalizálás is. Sajnos régen az elfogyó hely miatt keletkezett egyfajta káosz is, amit 1TB-ről 2TB-re, majd 4TBre átköltözéskor óhatatlanul vittem magammal... szerintem egy alapos átstrukturálás rám férne már, bár gondolkodtam h ehhez egy 6TB-os HDD és egy (a mostani 1TB-os helyett) 2TB-os SSD beszerzése lenne a tökéletes ürügy) "A Microsoft óriásit durranthatna vele, ha megcsinálná ezt desktopra." - egyetértek, itt lenne a remek alkalom. Ehhez képest azt a GUI-t rajzolják át, ami a Vistánál és a Win7nél még gyönyörű volt, a Win 8/10 esetében meg visszatértünk a picit foldozott Win 95-ös látványvilághoz. Ezeken a rendszereken ma abszolút nem látszik külsőben a huszon sok eltelt év. (kicsit MODolva van a Win10-es rendszerem külsőre, de azért alapvetően azt hozza, amit... és alapvetően visszasírom a Vista/7-es látványvilágot, pláne, hogy a Win11 se lett szebb). Nálam a net amúgy különösen sarkalatos pont, mivel sajnos olyan szolgáltatóm van, ami simán megengedte magának még 2022-ben is, hogy 5 napig ne legyen net, és 2023-ban is, hogy 10-12 órán át ne legyen. Nekem erre is figyelnem kell, annak minden árnyoldalával együtt. Az, hogy a Windows mikor mondja azt, hogy fizetsz vagy nem engedünk, szerintem idő kérdése, ugyanis eléggé elterjedt már. Csak remélem, hogy minél tovább úgy gondolkodnak, ahogy te.
Fujitsu Posted August 17, 2023 Posted August 17, 2023 On 8/15/2023 at 3:04 AM, Lord_KROK said: Talán a skypenak jót tett egy great reset, hiszen 2006 óta gyűjtögettem rá az embereket, és volt olyan is, akivel akkor már egy évtizede nem beszéltem. Én a Skype-ot privátban már vagy 6 éve elengedtem, vállalhatatlan hulladék lett. Egy időben a Google Hangouts-ot használtam helyette, aztán a Vibert, aztán azt is végleg elfelejtettem, mikorra az is egy minősíthetetlen mocsokká süllyedt. Nálam már évek óta csak a Telegram maradt mint IM-alkalmazás. Szerencsére már a munkahelyen sem kell az SfB-vel szarakodni, tavaly végre kizárólagossá vált a Teams, ami minden hibája ellenére egy hatalmas felüdülés az SfB-hez képest. On 8/15/2023 at 3:04 AM, Lord_KROK said: Hát én egy kicsit előbb kezdtem az internetezést mint te, 1997 óta van email címem és akkor kezdtem rendszeresebben feljárni is. Ez azért annyira nem nagy meglepetés szerintem; te a Lázár-kormány idején születtél, én meg már az Antall-érában. Nekem ha '98 előtt valaki számítógépről beszélt, csak arra tudtam gondolni, hogy a számológép egy alternatív megnevezését használja, az internetet meg világháló néven hallottam említeni itt-ott, ami egy jól hangzó divatszónak tűnt, de fogalmam nem volt, mit jelent. Annyi mentségem van minderre, hogy óvodába jártam a jelzett időszakban. Számítógép előtt először 1998-ban ültem, és 1999-től használtam rendszeresen az iskolai számtechórák keretében. Otthon 2002 januárjában lett gépünk először, és ugyanebben az évben kezdtem internetezni is, persze még nem otthon (otthon 2004-től volt betárcsázós netünk, 2007-től pedig szélessávú). Amikor én internetezni kezdtem, még a Web 1.0 korszakát írtuk, az online világ döntően még statikus HTML-re és egyszerű PHP-s portálokra épült, és simán elvoltál rajta bármiféle e-mail-cím vagy regisztrációk nélkül. Persze akkor még nem is volt túl kiterjedt a felhasználói profilom; elsősorban a Startlapot és aloldalait látogattam, híreket és autós oldalakat olvastam, az autobild.de kémfotó-képgalériáit bújtam, információkat gyűjtöttem az engem foglalkoztató témákban (döntően történelem és kozmológia tárgykörökben), illetve játszottam a miniclip.com játékaival. Sehova semmiféle regisztráció nem kellett semmihez, a legtöbb oldalon nem is volt ilyesféle opció. 2003-ban kezdtem fórumozni az A5.hu-n, és még oda sem kellett regisztrálni, egyszerűen csak beírtál egy nicket meg a kommentedet, aztán kész, és mégsem özönlötték el az oldalt a botok, pedig az akkoriban talán az ország legolvasottabb autós oldala volt. Nagyon más világ volt még akkor, na. Aztán 2004-ben vezették be, hogy "a továbbiakban regisztrálatlanul már senki sem fejtheti ki a véleményét", de addigra már volt mailcímem is (valami pályázathoz kellett, és csináltam előbb Freemailt, később meg áttértem Freestartra), így tudtam regisztrálni. A Google Mailre meg végül 2007-ben költöztem át. Addigra már a fél internettől elvágtad magad, ha nem volt egy stabil e-mail-accountod valahol, és elkezdődött a Web 2.0 korszaka is. Óriásit változott az online világ mindössze pár év alatt. Ma már úgy ül több száz különféle account a Keepassomban, hogy kifejezetten kerülöm a felesleges regisztrációkat (pl. ha egy termék két webshopban kapható, amik közül az egyikhez már van regisztrációm, akkor inkább ott fogom venni akkor is, ha ott épp egy picit drágább), és az ún. közösségi médiát is a lehető legnagyobb mértékben kerülöm (Facebookom muszájból lett 12 éve, így az van, de egyáltalán nem használom, vagy egy éve már be sem léptem, illetve YouTube-ot természetesen nézek, és akkor itt kb. véget is ért a social media nálam). Szóval innen nézve kifejezetten röhejes a Microsoft-fiók körüli polémia, főleg, hogy nagyon sokaknak valószínűleg már eleve is volt (Office, Skype, Visual Studio stb. révén). Ki nem szarja le, ha be kell vele lépni a Windowsban? Ez csak akkor probléma, ha nélküle nem engednek még telepíteni sem, ahogy írtam is. Az égbekiáltó kreténség valóban. On 8/15/2023 at 3:04 AM, Lord_KROK said: A licensz kulcsot, meg a crackelgetést visszasírom, pláne, hogy ezutóbbi sokszor sokkal jobbá tette a szoftvereket, mint eredetiekkel szenvedni. Persze, én is jártam így, csak azért globálisan ez inkább ahhoz vezetett, hogy a fél világ lopta a szoftvereket, és gombamód terjedtek a különféle vírushálózatok a manipulált programoknak és a fertőzött keygeneknek hála, és a fontos frissítéseket sem lehetett megkapni soha a feltört programokhoz. Nézőpont kérdése, hogy jobb világ van-e ma, amikor előfizetéses modellben működik kb. minden. Anno nem tudtunk 250-300 ezer (akkori) forintokat adni egy-egy programért, főleg diákként, hát warezoltunk. Ma ugyanazok a programok havi 8 ezer (mai) forintért elérhetőek. Szerintem jobb ez így, mert megfizethető a szoftver annak, aki alkalomszerűen használná, és akinek meg tartósan kell valami, annak sem lett érdemben drágább, hiszen 3-4 év alatt, mire kifizetné az előfizetési díjjal a régebbi teljes árat, már kijön egy új verzió, amit a régi rendszerben újra meg kellett venni (esetleg volt valami kedvezmény a frissítésre). Persze warezolni nehezebb lett. De szerintem jó érzés jogtiszta, mindig naprakész szoftverekkel telepített gépet használni alacsony vírusfertőzési kockázattal, én legalábbis kifejezetten örülök, hogy már régóta nem kell feltört programokat használnom. És persze magam sem szeretném, ha az én szellemi termékem fizetés nélkül használnák mások. On 8/15/2023 at 3:04 AM, Lord_KROK said: Az, hogy a Windows mikor mondja azt, hogy fizetsz vagy nem engedünk, szerintem idő kérdése, ugyanis eléggé elterjedt már. Csak remélem, hogy minél tovább úgy gondolkodnak, ahogy te. Azért az jól látszik, hogy nagyon máshová került náluk a fókusz, mint 2010 előtt; jóformán le sem szarják, honnan van Windowsod, frissítheted a mai napig az újabb verziókra de facto legálisan. Már nem ebből élnek elsősorban. A Windows számukra ahhoz kell, hogy platformot adjon minden máshoz, amiből a nagy pénzt csinálják, ezért fontos számukra, hogy minél elterjedtebb legyen, és minél többen tudják de facto legálisan használni. Az XP idején, mikor a fél világ lopta a Windowst, az MS pedig nagyon rá volt pörögve a lopásvédelemre, messze nem ment így a szekér. Azóta felismerték, hogy a szolgáltatásokban sokkal több pénz van, mint az önálló szoftvertermékek kereskedelmében, amire a Google-nél, a Facebooknál és a többi felkapott SaaS-startup üzleti sikerénél jobb példa nem is kell. Úgyhogy szerintem a Windows alapkiszerelésben akkor sem lesz előfizetéses, ha teljesen integrálják a felhőbe, vagy csak valami jelképes pénzt kérnek majd érte, s inkább majd a pluszfunkciókért és a szolgáltatásokért kell csak fizetni.
Lord_KROK Posted August 17, 2023 Posted August 17, 2023 3 hours ago, Fujitsu said: Én a Skype-ot privátban már vagy 6 éve elengedtem, vállalhatatlan hulladék lett. Egy időben a Google Hangouts-ot használtam helyette, aztán a Vibert, aztán azt is végleg elfelejtettem, mikorra az is egy minősíthetetlen mocsokká süllyedt. Nálam már évek óta csak a Telegram maradt mint IM-alkalmazás. Szerencsére már a munkahelyen sem kell az SfB-vel szarakodni, tavaly végre kizárólagossá vált a Teams, ami minden hibája ellenére egy hatalmas felüdülés az SfB-hez képest. Ez azért annyira nem nagy meglepetés szerintem; te a Lázár-kormány idején születtél, én meg már az Antall-érában. Nekem ha '98 előtt valaki számítógépről beszélt, csak arra tudtam gondolni, hogy a számológép egy alternatív megnevezését használja, az internetet meg világháló néven hallottam említeni itt-ott, ami egy jól hangzó divatszónak tűnt, de fogalmam nem volt, mit jelent. Annyi mentségem van minderre, hogy óvodába jártam a jelzett időszakban. Számítógép előtt először 1998-ban ültem, és 1999-től használtam rendszeresen az iskolai számtechórák keretében. Otthon 2002 januárjában lett gépünk először, és ugyanebben az évben kezdtem internetezni is, persze még nem otthon (otthon 2004-től volt betárcsázós netünk, 2007-től pedig szélessávú). Amikor én internetezni kezdtem, még a Web 1.0 korszakát írtuk, az online világ döntően még statikus HTML-re és egyszerű PHP-s portálokra épült, és simán elvoltál rajta bármiféle e-mail-cím vagy regisztrációk nélkül. Persze akkor még nem is volt túl kiterjedt a felhasználói profilom; elsősorban a Startlapot és aloldalait látogattam, híreket és autós oldalakat olvastam, az autobild.de kémfotó-képgalériáit bújtam, információkat gyűjtöttem az engem foglalkoztató témákban (döntően történelem és kozmológia tárgykörökben), illetve játszottam a miniclip.com játékaival. Sehova semmiféle regisztráció nem kellett semmihez, a legtöbb oldalon nem is volt ilyesféle opció. 2003-ban kezdtem fórumozni az A5.hu-n, és még oda sem kellett regisztrálni, egyszerűen csak beírtál egy nicket meg a kommentedet, aztán kész, és mégsem özönlötték el az oldalt a botok, pedig az akkoriban talán az ország legolvasottabb autós oldala volt. Nagyon más világ volt még akkor, na. Aztán 2004-ben vezették be, hogy "a továbbiakban regisztrálatlanul már senki sem fejtheti ki a véleményét", de addigra már volt mailcímem is (valami pályázathoz kellett, és csináltam előbb Freemailt, később meg áttértem Freestartra), így tudtam regisztrálni. A Google Mailre meg végül 2007-ben költöztem át. Addigra már a fél internettől elvágtad magad, ha nem volt egy stabil e-mail-accountod valahol, és elkezdődött a Web 2.0 korszaka is. Óriásit változott az online világ mindössze pár év alatt. Ma már úgy ül több száz különféle account a Keepassomban, hogy kifejezetten kerülöm a felesleges regisztrációkat (pl. ha egy termék két webshopban kapható, amik közül az egyikhez már van regisztrációm, akkor inkább ott fogom venni akkor is, ha ott épp egy picit drágább), és az ún. közösségi médiát is a lehető legnagyobb mértékben kerülöm (Facebookom muszájból lett 12 éve, így az van, de egyáltalán nem használom, vagy egy éve már be sem léptem, illetve YouTube-ot természetesen nézek, és akkor itt kb. véget is ért a social media nálam). Szóval innen nézve kifejezetten röhejes a Microsoft-fiók körüli polémia, főleg, hogy nagyon sokaknak valószínűleg már eleve is volt (Office, Skype, Visual Studio stb. révén). Ki nem szarja le, ha be kell vele lépni a Windowsban? Ez csak akkor probléma, ha nélküle nem engednek még telepíteni sem, ahogy írtam is. Az égbekiáltó kreténség valóban. Persze, én is jártam így, csak azért globálisan ez inkább ahhoz vezetett, hogy a fél világ lopta a szoftvereket, és gombamód terjedtek a különféle vírushálózatok a manipulált programoknak és a fertőzött keygeneknek hála, és a fontos frissítéseket sem lehetett megkapni soha a feltört programokhoz. Nézőpont kérdése, hogy jobb világ van-e ma, amikor előfizetéses modellben működik kb. minden. Anno nem tudtunk 250-300 ezer (akkori) forintokat adni egy-egy programért, főleg diákként, hát warezoltunk. Ma ugyanazok a programok havi 8 ezer (mai) forintért elérhetőek. Szerintem jobb ez így, mert megfizethető a szoftver annak, aki alkalomszerűen használná, és akinek meg tartósan kell valami, annak sem lett érdemben drágább, hiszen 3-4 év alatt, mire kifizetné az előfizetési díjjal a régebbi teljes árat, már kijön egy új verzió, amit a régi rendszerben újra meg kellett venni (esetleg volt valami kedvezmény a frissítésre). Persze warezolni nehezebb lett. De szerintem jó érzés jogtiszta, mindig naprakész szoftverekkel telepített gépet használni alacsony vírusfertőzési kockázattal, én legalábbis kifejezetten örülök, hogy már régóta nem kell feltört programokat használnom. És persze magam sem szeretném, ha az én szellemi termékem fizetés nélkül használnák mások. Azért az jól látszik, hogy nagyon máshová került náluk a fókusz, mint 2010 előtt; jóformán le sem szarják, honnan van Windowsod, frissítheted a mai napig az újabb verziókra de facto legálisan. Már nem ebből élnek elsősorban. A Windows számukra ahhoz kell, hogy platformot adjon minden máshoz, amiből a nagy pénzt csinálják, ezért fontos számukra, hogy minél elterjedtebb legyen, és minél többen tudják de facto legálisan használni. Az XP idején, mikor a fél világ lopta a Windowst, az MS pedig nagyon rá volt pörögve a lopásvédelemre, messze nem ment így a szekér. Azóta felismerték, hogy a szolgáltatásokban sokkal több pénz van, mint az önálló szoftvertermékek kereskedelmében, amire a Google-nél, a Facebooknál és a többi felkapott SaaS-startup üzleti sikerénél jobb példa nem is kell. Úgyhogy szerintem a Windows alapkiszerelésben akkor sem lesz előfizetéses, ha teljesen integrálják a felhőbe, vagy csak valami jelképes pénzt kérnek majd érte, s inkább majd a pluszfunkciókért és a szolgáltatásokért kell csak fizetni. Skype nem volt rossz anno, sőt most sem lenne az, csak kics3szték maguk alól a felhasználói tábort, pedig én üdvözöltem mikor pl beleintegrálták a Windowsba. (még azzal együtt is, hogy nagyon-nagyon szépemlékű MSN feláldozásával ment ez... ) Google Hangouts-al minimális tapasztalatom van, de annyira nem nyerte el a tetszésemet, rossz emlékűségéhez az is hozzájárulhat életem egyik nagyon szar korszakában használgattam. Vibert csak munkára használtam, a Telegram meg nálam egyes alára vizsgázott. "te a Lázár-kormány idején születtél, én meg már az Antall-érában" - eléggé jól belőtted a korom, de én is a tied barátnőmmel vagy egyidős, ahogy sejtettem "valaki számítógépről beszélt, csak arra tudtam gondolni, hogy a számológép egy alternatív megnevezését használja" - naygyon nagyon korán talán én is azt gondoltam, de mivel már óvodás koromban megjelent otthon a C Plus/4 és a C64, így hamar elvált a két fogalom nekem. Sőt... hamarabb tudtam beírni azt, hogy : "load"$",8 Load "programneve",8 RUN stb. minthogy az iskolában elkezdtek volna írni és olvasni tanítani. Értelemszerűen ez a kései '80-as években volt. Az én korosztályomra még nem jellemző, de hamarabb kezdtem el billentyűzeten írni, mint kézzel, és mai napig annyira túlsúlyban van a billentyűzet, hogy rendesen furán érzem magam amikor a kezemben toll/ceruzával kell valamit papírra leírjak. Internetezni először talán '96 táján neteztem, de '97-től az első mail cím és a rendszeresség is megvan. Itt hozzád képest is előnyben vagyok, mert az első mai modern szemmel gépnek tekinthető PC-m 1999-ben lett itthonra, de '97-től már egy haver révén gyakorlatilag napi szinten találkoztam vele, és fura módon nekem ezért fél nosztalgikus a P1 éra, holott ugye a P2 érában kezdtem már saját géppel. Otthon betárcsázós netem gyakorlatilag 99 kora őszétől volt, egy nagyobb megszakítással (2001 dec 31-től 2003 májusáig nem volt) egészen 2004 dec 28-ig. Igaz az utolsó egy évben már ISDN volt (pontosan 1 év és 1 hét). Aztán jött az ADSL-em ami teljesen más vilgá volt, és nem az 512-es majd egy nap múlva 1Mbitre emelt sebessége miatt, hanem mert korlátlanul lehettem időben online. Ez nekem hatalmas lépés volt! Fórumozni 1999 novemberében kezdtem, egy akkor frissen alakult Gamestar nevű újság akkori fórumján, illetve még egy másik fórumon alkalmanként. Ide már accok kellettek, de valóban a legtöbb helyen elég volt írni egy nicket egy pár soros üzit, és megvolt a hozzászólás. Szerettem a web 1.0 korszakot, de leginkább a korai 2.0-át, amikor a fórumok, DC++ meg pár ilyesmi terjedni kezdett, a magazinok werboldalaira plusz képekért, videókért, hírekért lehetett feljárni, de még nem váltották ki a (CD/DVD mellékletes) újságot. Én már 2003 tavaszán (elsőként az új PHPBB 2.03 alapú GS fórumon) láttam ezt a "a továbbiakban regisztrálatlanul már senki sem fejtheti ki a véleményét" részt, de addigra már volt accom, mert kényelmesebbnek találtam azt a megoldást. 2005-ben jött számomra a torrent, majd 1 éven belül az IWIW és tényleg hatalmasat ment az egész internet, állandóan jött valami új jó dolog, és szerencsére ezt már szélessávon élhettem meg. De nagyon sokáig nem volt probléma ez, mert azt a 6-8 accot az ember a fejében tudta tartani Az előfizetéses rendszer szerintem akkor jó, ha valaki csak 1-2 hónapig kívánja használni a szoftvert, és így olcsóbban kijön mintha megkéne vegye. De az már szerintem teljesen szar, amikor kifizette háromszor, és még mindig nem az övé. Játékoknál meg hosszasan regélhetnék arról, hogy nagyon sok esetben miért volt jobb a crackelt verzió. Ma már kezd nem így lenni, de ma meg a free to play szolgáltatás modell az árnyoldala a dolognak. Igen, azt mondjuk észrevettem, hogy a Windowsnak a "védelme" egy fronton gyengül, mert ingyen frissíthettél Win 7-et 10-re, most 10-et 11-re. Ugyanakkor beleírja magát az alaplapba, meg ha a fél konfigot kicseréled, akkor veheted meg újra is a Windowst (amennyiben teljesen legálisan akarsz eljárni). Ezzel nekem inkább az jön le, hogy teljesen mindegy melyik Win-t használod, ameddig legális, hardvercserénél és egyéb szolgáltatásoknál, majd úgyis fizetsz. (Az adataiadról nem is beszélve, elvégre tele van az egész telemátriával). na azt a részt nem várom még, amikor a Windowst teljes egészében integrálják a felhőbe, akkor ugyanis a számítógéped használhatósága erősen a netszolgáltatód kezében lesz, és a jelenlegi mellett látom, hogy nem sok jóra lehet számítani. Szerencsére még a nyugati világban is elég sok helyen gyenge ehhez az internet, ahogy a Stadia sem véletlenül halt el.
Dávid Csaba Posted August 17, 2023 Posted August 17, 2023 14 minutes ago, Lord_KROK said: Az előfizetéses rendszer szerintem akkor jó, ha valaki csak 1-2 hónapig kívánja használni a szoftvert, és így olcsóbban kijön mintha megkéne vegye. De az már szerintem teljesen szar, amikor kifizette háromszor, és még mindig nem az övé. Játékoknál meg hosszasan regélhetnék arról, hogy nagyon sok esetben miért volt jobb a crackelt verzió. Ma már kezd nem így lenni, de ma meg a free to play szolgáltatás modell az árnyoldala a dolognak. Igen, azt mondjuk észrevettem, hogy a Windowsnak a "védelme" egy fronton gyengül, mert ingyen frissíthettél Win 7-et 10-re, most 10-et 11-re. Ugyanakkor beleírja magát az alaplapba, meg ha a fél konfigot kicseréled, akkor veheted meg újra is a Windowst (amennyiben teljesen legálisan akarsz eljárni). Ezzel nekem inkább az jön le, hogy teljesen mindegy melyik Win-t használod, ameddig legális, hardvercserénél és egyéb szolgáltatásoknál, majd úgyis fizetsz. (Az adataiadról nem is beszélve, elvégre tele van az egész telemátriával). na azt a részt nem várom még, amikor a Windowst teljes egészében integrálják a felhőbe, akkor ugyanis a számítógéped használhatósága erősen a netszolgáltatód kezében lesz, és a jelenlegi mellett látom, hogy nem sok jóra lehet számítani. Szerencsére még a nyugati világban is elég sok helyen gyenge ehhez az internet, ahogy a Stadia sem véletlenül halt el. Az előfizetéses rendszer akkor is jó, ha nem akarsz azzal szórakozni, hogy elavult OS-t használsz, mert egyszer, korábban megvettél egy csillagászati összegbe kerülő programot és annak nincs már támogatottsága az új OS-ekre, így nem is frissítesz, sőt, gépet sem cserélsz. Minap voltam egy ilyen helyen, ahol még 32 bites Windows 7 futott. Nem azt mondom, hogy nem lehet elég arra, amire használják, de ezzel internetre menni... De akkor is jó lehet az előfizetés, amikor nem akar/tud az ember egyszerre kiadni egy nagyobb összeget a szoftverért, ám a tervezett, vagy már befolyó összegek mellett nem jelent problémát egy erre szánt hosszabb távú, de kisebb kiadás. Windows verziók közti váltás esetén, ha a kiinduló változat dobozos/box/retail volt, nyugodtan lehet alatta akár teljes gépet cserélni. Van ilyen "öreg" Windowsom, azt hiszem, még 8.0-nak vettem, azóta, ha jól rémlik, a harmadik gép van alatta és Windows 10-ként ketyeg. A személyes adatok féltése a Google, Android, Facebook, GPS, Steam, illetve más online- és felhőszolgáltatások stb. és a mobilbankolás korában kissé, hogy is mondjam, a Windows esetében is megkésett. Nem azt mondom, hogy nem kell törekedni arra, hogy minél kevesebb dolgot adjunk ki magunkról, de durván nehéz a helyzetünk ilyen téren. Tudtommal még a mainstream Linux disztróknak is van telemetriája. Persze, másként és mást gyűjtenek, de van. A felhőbe integrált Windowst maximum úgy tudom elképzelni, hogy egyfajta szükségmegoldásként használhatnánk. Mint az online Office szolgáltatásokat. Elég alap dolgokra elegendő mindegyik, de nem azokon írja az ember élete doksiját.
jagdtigger Posted August 17, 2023 Posted August 17, 2023 1 hour ago, Dávid Csaba said: ha nem akarsz azzal szórakozni, hogy elavult OS-t használsz, mert egyszer, korábban megvettél egy csillagászati összegbe kerülő programot és annak nincs már támogatottsága az új OS-ekre Mert virtuális gépek létrehozására csak méregdrága szoftverek alkalmasak és manapság csak a legdrágább processzorok támogatják csak a virtualizálást...... /s Ja de.....
Fujitsu Posted August 17, 2023 Posted August 17, 2023 2 hours ago, Lord_KROK said: Szerettem a web 1.0 korszakot, de leginkább a korai 2.0-át, amikor a fórumok, DC++ meg pár ilyesmi terjedni kezdett Nekem is hiányzik. Az internet akkoriban egy frankó információforrás volt, mert az első évtizedében még döntően csak a társadalom értelmesebb rétegei fértek hozzá, és ők alakították olyanná, amilyennek én a 2000-es évek elején megismertem. Akkor nem ez volt az első számú média, így nem ömlött rá végtelen mennyiségben a szemét és a dezinformáció, nem kellett minden felületen tanulatlan véglények minősíthetetlen írásképű böffentéseit kerülgetni, nem uralták még (ennyire) megkerülhetetlen és szinte már szuverén államként működő, iszonyúan kártékony big tech vállalatok, és nem érezte még szükségét a világ annak sem, hogy amire egy szög egyszerű, statikus HTML-oldal is untig elég lenne, arra is valami reactive frameworkben ácsoljon szükségtelen erőforrás-igényű frontendeket. Nagyon szerettem internetezni abban az időben, nagyon vártam azt a heti pár alkalmat, amikor valahol (a könyvtárban, anyukám munkahelyén, a művházban vagy bárhol máshol) szélessávú internethez jutottam. De még a betárcsázós net sem volt annyira szar, mert az akkor még zömmel statikus HTML-re épülő netről simán le lehetett tölteni azokat az oldalakat, ahol az érdekességek voltak, és a kapcsolat megszakítása után is lehetett fogyasztani a tartalmakat. Sajnos aztán ahogy a szélessávú net minden háztartásba elért, és mainstream médiává vált, úgy hígult fel egyre jobban, és vált végül azzá, aminek ma ismerjük. Technikailag összehasonlíthatatlanul fejlettebb, mint 20 éve, de tartalmilag egy gigantikus szeméttelep, amiből egyre nehezebb kihalászni az igazat és értékeset. 2 hours ago, Lord_KROK said: Skype nem volt rossz anno, sőt most sem lenne az, csak kics3szték maguk alól a felhasználói tábort Anno jó volt, de tönkretették, verzióról verzióra egyre szarabbul működött az előző évtizedben, így aztán szép hamar elolvadt a felhasználói tábora. Emlékszem, hogy a telefonos appja is mekkora egy resource hog hulladék volt, egy időben fenn volt nálam Androidon (2015-2016 körül). Az MSN a 2000-es években jó volt, mi is szerettük a barátaimmal, de aztán azt is kinyírták. Először a kliens lett vállalhatatlanul szar, ekkor még az alternatívák futottak nálam, pl. az aMSN. Aztán végleg lelőtték az egészet. 3 hours ago, Lord_KROK said: Vibert csak munkára használtam, a Telegram meg nálam egyes alára vizsgázott. A Vibert én is egy munka kapcsán kezdtem használni, de aztán megtetszett, és áttereltem rá az ismerőseimet is. Évekig használtuk, de a végére vállalhatatlan lett, gyakorlatilag Windows alatt működésképtelen lett a kliense több különböző rendszeren is, már elindulni sem volt hajlandó a sokadik reinstall után sem. Az volt már a mélypont, amikor eldöntöttem, hogy kukába ezzel a szarral. A Telegramot 4 éve használom, nálam eddig minden platformon korrektül működik. Nem tökéletes persze, de messze jobb, mint a többi. 3 hours ago, Lord_KROK said: rendesen furán érzem magam amikor a kezemben toll/ceruzával kell valamit papírra leírjak. Ma már én is, de én kifejezetten örülök neki, hogy a gyerekkorom még túlnyomórészt offline telt. Olyan képességekre és persze rengeteg olyan élményre tettem szert így, amikre nem lett volna lehetőségem, ha már gyerekként is egyfolytában online lógok, és elektronikus tartalmakat fogyasztok, mint ahogy egyébként sok korombeli társam tette. Viszont ahhoz is pont időben és pont a megfelelő ütemben adagolva jött az életembe a számítástechnika, hogy természetes eleme legyen az életemnek, illetve szakmámnak is válasszam. Nekem ez így utólag annyira bejött, hogy ha lesz egyszer gyerekem, megpróbálom ugyanezt a koncepciót alkalmazni: 6-7 éves korig egyáltalán semmi számítógép vagy okoskütyü, aztán 6 és 10 év között heti néhány óra kontrollált használat, utána 14 éves korig fokozatosan emelkedhet az óraszám, és lazulhat a kontroll, ha mindez nem megy a tanulás és az offline elfoglaltságok rovására. Aztán 14 éves kortól már azt csinál, amit akar. 3 hours ago, Lord_KROK said: na azt a részt nem várom még, amikor a Windowst teljes egészében integrálják a felhőbe, akkor ugyanis a számítógéped használhatósága erősen a netszolgáltatód kezében lesz, és a jelenlegi mellett látom, hogy nem sok jóra lehet számítani. Az operációs rendszer alapvetően mindig lokális dolog lesz, hiszen valaminek helyben működtetnie kell a kliensgépek hardvereit. Felhőbe költözés alatt egy sokkal szorosabb integrációját értem a Microsoft jelenlegi online szolgáltatásaival, lényegében egyfajta androidosodásra gondolok, aminek persze szerencsés esetben része lenne az a fájl- és konfigurációtárolási koncepció is, amit vázoltam. 1
payskin Posted August 18, 2023 Author Posted August 18, 2023 On 8/15/2023 at 1:25 AM, Fujitsu said: A Microsoft-fiókom is pont ugyanazzal a Gmail-címmel megy, mint az Android. WTF. Lehet Gmail címmel MS fiókot csinálni?! Nekem csak hotmailes van. On 8/15/2023 at 1:25 AM, Fujitsu said: 2009-ben pl. a legtöbb játékot már Steamen jelentették meg, akkoriban már kénytelen voltam regisztrálni rá magam is, minthogy az idő tájt még játszogattam olykor. Igen, és mostanra eljutottunk oda, hogy minden földből kinőtt szarnak saját online repositoryja van, amihez csinálj saját fiókot, vedd meg nyilván ott a játékot (vagy még jobb: vedd meg itt és ott is), miközben az átjárás ezek között minimális. Nem veszek semmit Epicen, Uplayen, az EA szarján, vagy a Blizzardén. GOG-on is csak régi klasszikusokat (abból is miért kellett n+1. Steamet csinálni?) Humbli boltjában is csak azt, ami Steamen aktiválható. 16 hours ago, Fujitsu said: Szóval innen nézve kifejezetten röhejes a Microsoft-fiók körüli polémia, főleg, hogy nagyon sokaknak valószínűleg már eleve is volt (Office, Skype, Visual Studio stb. révén). Ki nem szarja le, ha be kell vele lépni a Windowsban? Jó, ebben van valami. (Bár 15 éve nem használok MS Office termékeket.) De mégis utálom, hogy rendszer szinten rám kényszerítik. Meg a Windows felhasználóm nem payskin, az én vagyok, és nem feltétlenül akarom hozzám kötni a payskin-fiókot. Az, hogy bemegyek a Store-ba és letöltök vele valamit még nem köti össze -- (még) megkérdezi hogy összekösse-e és mindig mondom neki, hogy nem. De az is lehet, hogy csak az zavar, hogy tudom: a kötelező internetkapcsolat főleg ahhoz kell, hogy azt a rengeteg extra szart betöltse a rendszerbe, amit a telepítőbe (még) nem raktak bele. Rigolyás vénember vagyok, hagyjanak békén. Felraksz egy Ubuntut, az sem erőlteti, hogy online fiókod legyen. Viszont mikor felér, akkor eléd tolja tálcán n+1 szolgáltató fióklehetőségét, amihez rendszer szinten csatlakozhatsz (nem szoktam), nemcsak a sajátját. Mennyivel elegánsabb már? 8 hours ago, Fujitsu said: és nem érezte még szükségét a világ annak sem, hogy amire egy szög egyszerű, statikus HTML-oldal is untig elég lenne, arra is valami reactive frameworkben ácsoljon szükségtelen erőforrás-igényű frontendeket És amikor ezt felveted, vagy azt, hogy 4 képernyős checkout SPA-t lehetne írni natív js-ben is, nem kell a percekig (!) buildelő frontend framework, ami dependenciaként maga alá tölti a fél nodejs világot, akkor így néznek rád, kedvesen mosolyogva, félrebiccentett fejjel, mintha gyengeelméjű volnál... 1
jagdtigger Posted August 18, 2023 Posted August 18, 2023 29 minutes ago, payskin said: GOG-on is csak régi klasszikusokat (abból is miért kellett n+1. Steamet csinálni? Nem csináltak. A kliens opcionális, ugyanúgy le tudod tölteni a játékokat az oldalról mint korábban és működnek a kliens nélkül..... 33 minutes ago, payskin said: Felraksz egy Ubuntut, az sem erőlteti, hogy online fiókod legyen. Viszont mikor felér, akkor eléd tolja tálcán n+1 szolgáltató fióklehetőségét, amihez rendszer szinten csatlakozhatsz (nem szoktam), nemcsak a sajátját Öööö az nem ubuntu specifikus hanem a gnome funkciója és nem rendszerszintű, szolgáltatótól függően bizonyos dolgokhoz hozzáfér bejelentkezés után. Valamint ellenben a winf0ssal a gépen lévő felhasználód nem fog füghwni attól hogy elérhető-e az online fiók vagy nem.....
payskin Posted August 18, 2023 Author Posted August 18, 2023 Oké, ebben igazad van. Úgy értettem, hogy minek kellett ilyen általános játékboltot csinálni belőle? Most miért vennék megy egy játékot GOG-on, amit megvehetek Steamen is? Arra tök jó volt, hogy régi, 90-es, korai 2000-es évek játékait elérhetővé tették újra, adott esetben az eredeti fejlesztőkkel egyeztetve, modern gépekre patchelve. Na, de nem ezért jöttem, hanem ezt akartam megmutatni: nincs benne semmi új (mondjuk a Chris Titus féle cuccot ki kéne majd próbálni Win10-en is), csak szoktatom magam a gondolathoz, hogy előbb-utóbb át kell állni erre a fostaligára, és itt egész pofás lett a végeredmény:
jagdtigger Posted August 18, 2023 Posted August 18, 2023 5 minutes ago, payskin said: Most miért vennék megy egy játékot GOG-on, amit megvehetek Steamen is? Hát a DRM teljes hiánya elég csábító ajánlat.... Apropó windows szemét, telepítéskor kis hazánk helyett válaszd a "world" opciót.
Fujitsu Posted August 18, 2023 Posted August 18, 2023 3 hours ago, payskin said: WTF. Lehet Gmail címmel MS fiókot csinálni?! Nekem csak hotmailes van. Hogyne: https://signup.live.com/ Olyan e-mail-címmel regisztrálsz, amilyennel akarsz. Én az elsődleges Gmailemmel vagyok regisztrálva, és az összes szolgáltatásomat hozzárendelték a fiókhoz (régebben ez nem volt evidens), így minden egy helyen van már. (Az Office-t kivéve, mivel arra egy szervezeti e-maillel vagyok regisztrálva, így arra van egy másik fiókom. De ha én fizetném elő, akkor az is a fő fiókomban lenne.) 3 hours ago, payskin said: Meg a Windows felhasználóm nem payskin, az én vagyok, és nem feltétlenül akarom hozzám kötni a payskin-fiókot. Hát csinálj egy fiókot a saját nevedre is. 3 hours ago, payskin said: De az is lehet, hogy csak az zavar, hogy tudom: a kötelező internetkapcsolat főleg ahhoz kell, hogy azt a rengeteg extra szart betöltse a rendszerbe, amit a telepítőbe (még) nem raktak bele. Ehhez nem kell online fiók, anélkül is ezt műveli a Windows a 10 óta: kérdezés nélkül telepítget utólag is mindenféle kéretlen szart a háttérben. Kitörlöm a kibaszott Xbox Game Bart meg a többi szemetet, erre a következő frissítésnél visszatelepíti, vagy telepít a helyére valami másik szart. Mostanában egyébként már kevésbé csinálja, pedig be vagyok lépve MS-fiókkal. Régebben, a Windows 10 első éveiben, mikor fiók nélkül használtam a gépet, sokkal gyakoribb volt ez a jelenség. Amatőrnek nézed a Microsoftot, ha azt gondolod, a gépszemeteléshez vagy a felhasználók bármi egyéb módon történő szívatásához szükségük van egy online fiókra. 3 hours ago, payskin said: Rigolyás vénember vagyok, hagyjanak békén. Felraksz egy Ubuntut, az sem erőlteti, hogy online fiókod legyen. Az Android viszont igen, ráadásul csak Google-accounttal nyerhetsz náluk. Egyébként én sem pártolom a kötelezővé tételt (sem Androidnál, sem Windowsnál, sem semminél), de nem látom problémának sem, ha sok mindennek feltétele ez a rendszerben. A lehetőség pedig szerintem ma már alapvető, csak én keveslem az ezzel járó szolgáltatásokat (Androidnál is). Ha már lúd, legyen kövér: ha már felhő, legyen ott minden rendszer- és programbeállítás. 3 hours ago, payskin said: nem kell a percekig (!) buildelő frontend framework, ami dependenciaként maga alá tölti a fél nodejs világot Ja, hát engem kábé addig érdekeltek a weboldalak, amíg egy text editorban meg lehetett írni hozzájuk mindent (XHTML 1.0 / HTML 5 + CSS 2.1 + PHP 5 + MySQL + natív JS / jQuery), és elég volt egy XAMPP meg egy böngésző a futtatásukhoz. Már a mobile first és a reszponzív design sem tudott lázba hozni, ami meg azóta történt mind frontend, mind backend vonalon, az meg még annyira sem. Persze azért van, ami tetszik a modern weben is, a WebAssembly pl. egy értelmes próbálkozásnak tűnik annak a káosznak a menedzselésére, ami a frontend világában kialakult.
Lord_KROK Posted August 18, 2023 Posted August 18, 2023 4 hours ago, payskin said: WTF. Lehet Gmail címmel MS fiókot csinálni?! Nekem csak hotmailes van. On 8/15/2023 at 1:25 AM, Fujitsu said: Pedig lehet, mostmár nekem is gmail-es van, mivel a korábbi hotmailesbe sehogy sem hajlandó beengedni
payskin Posted August 18, 2023 Author Posted August 18, 2023 4 hours ago, jagdtigger said: Apropó windows szemét, telepítéskor kis hazánk helyett válaszd a "world" opciót. Hé! 5 hours ago, jagdtigger said: Öööö az nem ubuntu specifikus hanem a gnome funkciója és nem rendszerszintű, szolgáltatótól függően bizonyos dolgokhoz hozzáfér bejelentkezés után. Valamint ellenben a winf0ssal a gépen lévő felhasználód nem fog füghwni attól hogy elérhető-e az online fiók vagy nem..... Köszi a pontosítást. Én általában Gnome(-alapú) ablakkezelőt használó disztrókat telepítek, ezért gondoltam, hogy ez valami Linux specialitás.
jagdtigger Posted August 18, 2023 Posted August 18, 2023 1 hour ago, payskin said: Hé! Hehe , máshol láttam..... (közvetlenül youtube-on, fel vagyok iratkozva arra a csatornára)
Dávid Csaba Posted August 18, 2023 Posted August 18, 2023 16 hours ago, jagdtigger said: Mert virtuális gépek létrehozására csak méregdrága szoftverek alkalmasak és manapság csak a legdrágább processzorok támogatják csak a virtualizálást...... /s Ja de..... Abból indulsz ki, hogy te értesz hozzá, láttál, hallottál, készítettél, használsz már ilyet. (Meg van némi plusz hardverigénye is a dolognak. Sok esetben 2 magos 4 GB RAM-mal szerelt gépekről beszélünk, de nemrég volt a kezemben 2 GB-os is. Nálam is fut egy Linux Mint virtuális gépként, még 4 magon és 8GB-tal sem volt teljesen őszinte a mosolyom.) De az, aki csak használni szeretné a megvett programot és a technikai tudása kimerül a gép bekapcsolásában, valamint a megszokott, belakott böngésző, tervező, könyvelő, számlázó stb. program elindításában, nyomtatásban, email elküldésében, így nem tart sem rendszergazdát, sem senkit, annak a virtuális gép a sci-fi területe. Ő, ha gond van, szervizbe viszi a a gépét és inkább fizet akár a Windows reinstallért is, vagy megkér valakit, csak neki ne kelljen ezekkel foglalkoznia. Legjobb barátaim egyike ilyen, ő abszolút nem ért hozzá és nem is érdekli a hardver, kizárólag szoftverhasználó. Két diplomás ember, folyékonyan beszél angolul. Másik barátomat nem tudom rábeszélni, hogy ne Daemon Tools-t (vagy valami hasonló hülyeséget) használjon Windows 10 alatt és kapcsolja már ki azt a géppel automatikusan induló programot, ami minden online videóhoz, képhez odarak egy letöltés gombot. Total Commandert + billentyűzetet használ, amitől agyf*szt kapok. Egyik rokon a végletekig ragaszkodik a Windows 7-hez, bár kompatibilitási oka nincs rá, de neki akkor sem kell más. Nyugdíjas ismerős Windowst vetetett velem, hiába győzködtem, hogy a Facebook, Gmail, Youtube, Indavideó használatához elég egy Linux Mint is, ha szeretné, még úgy is fog kinézni, mint egy Windows. Szóval, sokféle user van, nem csak olyan, aki akar vagy hajlandó olyasmivel foglalkozni, mint a virtuális gép, vagy a hardvercsere. Pár éve még feleségeméknél is Windows 7 futott, mert valami központi program csak azzal volt kompatibilis. Talán még az IE is követelmény volt, de erre nem emlékszem biztosan. S ez az atomváros önkormányzata, nem egy max. 3 fős kicsi cég. 1
jagdtigger Posted August 18, 2023 Posted August 18, 2023 4 hours ago, Dávid Csaba said: Abból indulsz ki, hogy te értesz hozzá, láttál, hallottál, készítettél, használsz már ilyet. Hát nem is XO+XCP-NG vonalat nyomnék a kezükbe, egy virtualbox pl nem egy rakétatudomány a rengeteg "handholding"-al..... 4 hours ago, Dávid Csaba said: még 4 magon és 8GB-tal sem volt teljesen őszinte a mosolyom Mert eleve hozzá vagy szokva a pattogáshoz mint én, aki ilyen régi gépeket használ azt kb nem érdekli. Csak addig lassú amíg bekapcsol utána meg teszi a dolgát. De ami a témát illeti nem kell bemutatni a virtualizálásban nyújtott teljesítményüket, a 2 host a xenorchestra képernyőképből: xcp-ng-hp260 (16GB RAM): https://support.hp.com/ie-en/document/c05337575 pn40-xcp (8GB RAM, celeron/pentium cpu)): https://www.asus.com/displays-desktops/mini-pcs/pn-series/mini-pc-pn40/
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now