Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Recommended Posts

ezermester
Posted
Fõúr! 13-ért a legjobbat!

A mai világban ennyiért mindegy.

 

Amugy mások tudod örulnek még annak is nem ugy mint te.

Nem az én vga-m lesz.

 

Egyrészt nem tudhatom mire és kinek használod, másreszt szerintem eltévedtél azzal kapcsolatban amit írtam, így kiegyenesítem.

Ha játékra kívánod szánni a géped, semmiképp ne vegyél idézem "jót olcsón 13000.-ért".

Nem fejtettem ki, különösebben, mostanra meg leírták. Az olcsó kártyával nem mész többre, mint ami benne van, a drágább keményebbhez meg sokminden kell, nem elég csak kártya. Kell a proci, kell a memória, stb.

 

Ha összességében elolvasod amiket írtál, és kivülállóként értelmezed, akkor úgy jön ki, hogy nem szánsz rá pénzt, de jót akarsz, és végül az egészet kicseréled valamire, amin több napot agyalunk. Ilyenkort pedig a végeredmény az, hogy mikor összejön a "ZS" addigra el kell felejteni amiket írtunk, mert már újabb, olcsóbb, és jobb lesz addigra az ajánlatok helyett.

 

Az meg teljesen jogos, ha 13000.-ért annyit tudok mondani, a kinézett ilyen árban lévõ kártyák közül, kár bármelyiket is összevetni a másikkal manapság. Mindkettõ alap, mindkettõ tud mindent, de egyik sem csúcs.

 

Megnyugtatásképpen pedig végszóra, (13500.- ért vettem a kártyám ATI Radeon 2600XT és a mai napig tökéletesen elvagyok vele, fullHD-ben.) én is tudok örülni mindennek, nem is értem a vádat, miszerint én nem tudok örülni egy 13000.- Ft-os kártyának. Igazából pedig nincs is a témához köze, hogy minek örülök. Ahhoz van köze, hogy annyiért nem fog sokat változni... így akkor kell olyat venni, ha muszáj lecserélni, és nincs rá több keret.

  • 1 month later...
Posted

Sziasztok!

Tanácsot szeretnék kérni videokártya ügyben.

Az asztali gépem nem egy mai vas: Abit Il-8 alaplap, Celeron D processzor, 3 GB RAM de az igényeimnek megfelelt. Sajnos két hete megdöglött a videokártya (Radeon X550), így új után kell néznem.

Ajánlottak már a Radeon 5450-es szériáját, ami szimpatikusnak is tûnt, ám a PCI-e csatlakozása végett aggódom. Netes infók alapján mindegy mit írnak ezen szériára, 2.1-es csatlakozást használnak, az én öreg alaplapom meg csak 1.X-es, így visszafelé kompatibilitás ide vagy oda, nem biztos, hogy szeretnék egymást. Kép híján meg necces volna BIOS-t frissíteni és hanyagolnám is ha lehetséges, így maradnak a 2.0-ás kártyák.

Tudnátok ajánlani ez helyett egy kártyát az alábbi szempontok alapján?

- Max. 2.0-ás PCI-e csatlakozó.

- Alacsony fogyasztás, 400 W-os a tápom.

- Örülnék, ha halk lenne, elsõsorban passzív oldalon nézelõdtem eddig.

- Nem kell futtatnia a legújabb csili-vili játékokat. A régebbiek fussanak vele, azt annyi, ma már többnyire filmet nézek és netezek a masinán. (A legújabb játék, amit kipróbálnék a Portal 2 lenne.)

- Az ára 10K (max. 15K) körül legyen, ha lehetséges.

bónuszként húzza sokáig, ha lehet :)

 

nVidia oldalon a GeForce 520-ast ajánlották, én konkrétan ezzel szemeztem ezen szériából:

http://ipon.hu/webshop/product/asus_engt52...rchlight/177061

Posted

Vedd meg a létezõ legolcsóbb kártyát, ami megfelel az igényeidnek. A döglöttnél mindenképpen jobb lesz, erre a gépre pedig nem éri meg többet költeni a feltétlenül szükségesnél.

Posted

Az ATI Radeon Sapphire (?) HD 5450-nel semmi gond. Ezt a kérdést feltettem én is, mert már amikor vettem a gépet, akkor elavúlt volt az alaplap. A júliusi frissítésű driver és Catalist Control Center szuper. Open Cl, -Gl támogatást ad (elég rosszúl írtam). BIOS-t nem kell frissíteni. Gondolom, az 1GBájt memóriás árát írtad. Jó a játékokhoz, és (végre-valahára) a konvertáló programok ATI-pártiak (is) lettek. Passzív (néma csend), nem kell külön tápkábel.

 

Apróbetűk: "nem bizonyul ajánlattételnek"

Posted
Az ATI Radeon Sapphire (?) HD 5450-nel semmi gond. Ezt a kérdést feltettem én is, mert már amikor vettem a gépet, akkor elavúlt volt az alaplap. A júliusi frissítésû driver és Catalist Control Center szuper. Open Cl, -Gl támogatást ad (elég rosszúl írtam). BIOS-t nem kell frissíteni. Gondolom, az 1GBájt memóriás árát írtad. Jó a játékokhoz, és (végre-valahára) a konvertáló programok ATI-pártiak (is) lettek. Passzív (néma csend), nem kell külön tápkábel.

 

Apróbetûk: "nem bizonyul ajánlattételnek"

 

 

A hiteles vásárlási kalauz

 

Nagyon jó árban a Sapphire 64bites. Az elsõ tétel milyen alaplapba való? /A szándékom nem a reklám. Ilyen árak léteznek????/

 

Posted

A 64 bites sávszélesség nagyon kevés. És a memória is csak DDR3 (még csak nem is GDDR3). Persze kérdés, hogy mire akarod használni, de játékra szerintem nem jó választás.

Posted
Sziasztok!

Tanácsot szeretnék kérni videokártya ügyben.

Az asztali gépem nem egy mai vas: Abit Il-8 alaplap, Celeron D processzor, 3 GB RAM de az igényeimnek megfelelt. Sajnos két hete megdöglött a videokártya (Radeon X550), így új után kell néznem.

Ajánlottak már a Radeon 5450-es szériáját, ami szimpatikusnak is tûnt, ám a PCI-e csatlakozása végett aggódom. Netes infók alapján mindegy mit írnak ezen szériára, 2.1-es csatlakozást használnak, az én öreg alaplapom meg csak 1.X-es, így visszafelé kompatibilitás ide vagy oda, nem biztos, hogy szeretnék egymást. Kép híján meg necces volna BIOS-t frissíteni és hanyagolnám is ha lehetséges, így maradnak a 2.0-ás kártyák.

Tudnátok ajánlani ez helyett egy kártyát az alábbi szempontok alapján?

- Max. 2.0-ás PCI-e csatlakozó.

- Alacsony fogyasztás, 400 W-os a tápom.

- Örülnék, ha halk lenne, elsõsorban passzív oldalon nézelõdtem eddig.

- Nem kell futtatnia a legújabb csili-vili játékokat. A régebbiek fussanak vele, azt annyi, ma már többnyire filmet nézek és netezek a masinán. (A legújabb játék, amit kipróbálnék a Portal 2 lenne.)

- Az ára 10K (max. 15K) körül legyen, ha lehetséges.

bónuszként húzza sokáig, ha lehet :)

 

nVidia oldalon a GeForce 520-ast ajánlották, én konkrétan ezzel szemeztem ezen szériából:

http://ipon.hu/webshop/product/asus_engt52...rchlight/177061

 

 

Bocs...GARONO! FZolinak ajánlottam a DDR3-as kártyát.

 

Hadd kérdjem mégegyszer offosan: léteznek millió Ft-os videó kártyák?

 

  • 4 weeks later...
Posted

Sziasztok!

 

Milyen videokartyat ajanlatok egy DELL U2312HM monitorhoz (1920x1080). A monitor a jelenlegi specifikaciommal futna, csak az ATI Radeon Sapphire HD5770 1GB DDR5 kartya kerulne ki belole, mert az gyenge a feljebb emlitett monitorhoz.

 

Korabban ezeket a kartyakat ajanlottak (kb. 3 honapja), de sajnos mar nincsennek:

 

- ATI PowerColor HD 6870 1GB GDDR5 PCIE

- NVIDIA Leadtek GTX560 1GB GDDR5 PCI

 

Arban olyan 40-50 korul szannek ra (50 csak akkor, ha nagyon nagy a kulonbseg es ar/ertek aranyban megeri). A gepet jatekra (is) hasznalom (pl. Anno 2070, COD MW1-3, Gothic 3-4, Skyrim, TwoWorlds, The Witcher 1-2).

 

Szoval milyet tudnatok ajanlani?

Posted
... DELL U2312HM... HD5770 1GB DDR5... gyenge a feljebb emlitett monitorhoz...
Miben gyenge? :pislog:
Posted

Nekem azt mondtak, hogy nem fogja birni a 1920x1080 nativ felbontast, foleg jatekoknal. Marpedig a nativrol nem szivesen mondok le... lehet, hogy hulyen hangzik, de ez nekem bogaram.

Posted

 

SAPPHIRE 11200-16-20G HD7850 1GB GDDR5 PCIE ~48.000 Ft

Posted

Koszi a valaszt, de azert megkerdezhetnem, hogy miert tamaskodtal az elobb? Valami azt sugja nem ertesz egyet, azzal amit nekem mondtak, csak nem akarsz belebonyolodni komolyabban... :upsz:

Posted

Úgy gondolom, félre értetted amit Neked mondtak. Elméletileg (gyakorlatilag is) lehet többszörös felbontású monitorod is. Nem szempont. A videókártya grafikus számításainak annyira elenyészõ része a monitor felbontásának a biztosítása, hogy azzal nem kell foglalkozni. Ha a játékok számításigényét teljesíti a kártya, biztos, hogy jól néz ki a monitoron.

Ha videókártyát vásárolsz nem kérdezik meg milyen monitorod van. Nem játszom a gépemen, így a véleményem...hogy is mondják...ö.ö.ö nem releváns.

Posted

Már hogy ne lenne szempont? Óriási különbség van a között, hogy egy képet másodpercenként sokszor 640x480 (307 ezer) képpontra vagy 1920x1080 (2 millió 73 ezer) képpontra kell renderelni.

 

Az 5770-es 2 generációval régebbi, mint az én 7770-esem, és az enyém is éppen csak belépőszint a full HD-s játékvilágba.

 

A Temporary által ajánlott 7850-es jelentősen jobb lesz.

Posted

Ez igaz is, ha a játékokra hajtunk. Nincs is mit hozzátenni. A monitort mondtam: azt még az alaplapi VGA is "meghajtja". A játék miatt vesszük a videókártyát, nem a monitor miatt. :P (A kérdést nem jól értelmeztem.) :hmm:

  • 1 month later...
Posted

Tisztelt fórumtársak. Segítséget kérnék videókártya vásárlásban. Az alábbi kártyát nézte ki a fiam, aki fõleg játékra használja: Gigabyte 7750 2GB DDR3 GV-R775OC-2GI. Ebben az árkategóriában (24.000 Ft) + 1-2 ezer tudtok-e ennél jobbat ajánlani, vagy ez is megteszi? Elõre is köszönöm a segítséget.

[OP]Destroy-man
Posted

Ebben az árkategóriában tökéletes választás. A konkurencia GT640-ese van ebben az árkategóriában, de az mérföldekre elmarad teljesítményben az AMD 7750-estõl játék terén.

Posted

Ennek a kártyának van 1 GB-os kiszerelése is, amiben GDDR5-ös memória van. Nem ér annyit a +1 GB memória a 2 GB-osban, mint amennyivel lassabb.

[OP]Destroy-man
Posted

Hopp, a DDR3-at nem is néztem. :upsz: Természetesen én is a GDDR5-ös változatra gondoltam.

Posted

Mondjuk inkább ASUS, vagy Sapphire, mint Gigabyte. ;)

Posted

Ha ebből a típusból halk kártya kell akkor Gigabyte, ha vékony akkor XFX. Ha nincsenek speciális igények, akkor az ASUS, a Sapphire, és a HIS is teljesen jó.

Posted

Köszönöm mindenkinek a válaszokat. Sok hasznos infót kaptam.

  • 5 weeks later...
Posted

Sziasztok!

 

Videokártya vásárlást fontolgatok, csak épp nem tudom, hogy a konfigom alkalmas-e a kiszemelt áldozathoz.

Konkrétan egy Sapphire HD 7850 OC 1 vagy 2 GB-os verzióra gondoltam (van értelme plusz párezret kiadni a dupla memóért?)

 

Jelenlegi gép:

Táp: FSP BlueStorm II 500W

Alaplap: Gigabyte GA-EP45-DS3R

Proci: Intel Core2Duo E8500 3.16 GHz (3.6 GHz-en ketyeg)

Memó.: GeiL Black Dragon 4x1GB DDR2 800 MHz

VGA: Sapphire HD 4850 Toxic

Hangk.: Creative X-Fi Xtreme Gamer

Winyó: WD 640 GB 7200 RMP SATA II

Monitor: Samsung 2253BW (22" 1680x1050px felbontás)

 

Windows 7 SP1 64-bit oprendszer.

 

A gépem vajon ki tudná hajtani rendesen ezt a kártyát?

Ha gyenge lenne hozzá akkor egy HD 7770-esen gondolkoztam, csak mivel kb. fele teljesítményt tud, de nem fele annyiba kerül, ezért szerintem annyira nem éri meg.

 

Nagyon adok a válaszotokra, mivel régebben már többször segítettetek :)

Posted

Amíg a "420w-os valami" táp pontos típusa nem derül ki, addig nem ajánlanék hozzá semmit. (Amúgy.. milyen összegre gondoltál? Vagy a lehető legerősebbet tennéd bele, ami még megnyikkan benne?)

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...