DarkSl4yer Posted February 4, 2017 Posted February 4, 2017 25 minutes ago, SaltyDave said: Hmmmm, ez a kesztyű jól hangzik. Egyébként úgy néz ki muszáj lesz addig farmolnom Iron Keep elejét amíg el nem tűnnek örökre a katanás knight-ok, egyszerűen nem lehet skipelni az első bonefire-től (bzmeg nem elírom megint) a Smelter Demon-ig, érintetlenül eljutok a füstfalig és kiszednek az átlépés animációból aztán ott is halok meg teljes életről (nem is tudom mennyi a minimum amire lemegy a hollowing miatt, de az, amúgy 1350 körül lenne, 20-as softcap-ig kitolt statokkal, 40 str / 23 dex-el). Baromi unalmas kivárni a leeresztett híd előtt amíg az összes szép lassan felébred, egyesével odajön, aztán a hídon átcsalni még vagy 5-öt mert a hídról leesek ha nem tökéletesen előrenézek és védek (picit hátralök) vagy ütök kettőt zsinórban egy UGS-el. Igazából nem nehéz, csak baromi lassú türelemjáték. Eddig a bone (megintelíromilyenincsbzmeg)fire fölötti hídról tűnt el, és az utána lévő lángszórós "előszobából" az összes. Ide jártam farmolni (11k körül van egy level up most, akkor volt olyan 7k körül) néha egy kicsit mert 700-at adnak egyenként és két ütésből ölöm őket. Az a terület elsőre idegörlő tud lenni, de tényleg jó hely a farmolásra. A kesztyű egyébként asszem csak ütések 5%-t alakítja át,de még így is nagyon jó tud lenni.
SaltyDave Posted February 4, 2017 Posted February 4, 2017 1 hour ago, DarkSl4yer said: Az a terület elsőre idegörlő tud lenni, de tényleg jó hely a farmolásra. A kesztyű egyébként asszem csak ütések 5%-t alakítja át,de még így is nagyon jó tud lenni. Ehh, hát így már koránt sem annyira érdekes. Egyébként mióta találtam twinblade-et, ráwikiztem és kiderült hogy ez egy komplett fegyverkategória a DS2-ben (a 3-ban mekkora királyság lenne ha lenne ), és hogy van egyetlen egy STR scale-es variáns is belőle, a red twinblade. Tematikailag, animációt tekintve marhára tetszik, csak nem igazán illik bele az STR build-be, ezen egy kivételével, szóval most ez a cél .
SaltyDave Posted February 5, 2017 Posted February 5, 2017 Nagyon gáz hogy bossokat nem tudok megölni "böszme" fegyverekkel, mint a Pursuer UGS vagy Dragon Tooth. Egyszerűen túl lassúak az animációk, mindig vissza kell váltsak Firesword-re. Kétszer megölt a 3. primal bonfire-ös boss (Iron Keep-ben ami van), átváltottam Firesword-re, harmad annyi sebzésem volt de röhögve lement az egész. A kígyós oltárok után egyébként mik ezek a földön lévő kockák és lapos szobrok mögöttük? Nagyon olyan érzésem van hogy ezeket le kéne nyomni valahogy, esetleg jó sorrendben, de lenyomni sincs mivel. Próbáltam a legnehezebb cuccokba öltözni hátha a súlyom kevés és így lehet, de nem. Minden Primal Bonefire után volt egy kígyós oltár ami elteleportált egy ilyen helyre, de mindig másikra, és még egyiket sem tudtam kinyitni. Egyébként most a Smelter Demon-al szenvedek... kemény 1 katanás lovag tűnt el, miután még 10x farmoltam az egész placcot, én nem vagyok hajlandó napokat rászánni hogy ugyanazt a helyet daráljam újra és újra csak hogy bejuthassak a bosshoz, mert nem lehet skipelni bonfire-től oda (igen, megvan a mögötte lévő titkos bonfire is, de direkt szemét módon van egy 20cm szintkülönbség amit nem lehet átugrani hogy csak felfelé a primal bonfire-ös bosshoz haladhass, vagy hatalmas kerülővel kerülj vissza ide). Kiszednek egyszerűen a smokewall transition animációból. Arról nem beszélve mi van ha a pharros lockstone-os vízben is meg akarnék mártózni a másik oldalon a híd után... valami 10 perc újra eljutni a bossig minden alkalommal, mert Ledér!n vannak és mint mondtam, nem lehet skipelni az átlépő animáció miatt. Egyébként ha a Smelter Demon opcionális, fogalmam sincs hova tovább. Szerintem mindent kitakarítottam, Majula-ból minden útvonalat eltoltam a végéig.
Hor1 Posted February 5, 2017 Posted February 5, 2017 Ezt nem értem, az Iron Keep Primal bossa később van mint a Smelter.
Malleus Posted February 5, 2017 Posted February 5, 2017 48 minutes ago, SaltyDave said: Majula-ból minden útvonalat eltoltam a végéig. Nem. Nézz szét kicsit jobban. Amúgy meg vicces, hogy pont az Old Iron King-gel kapcsolatban jött elő, hogy lassúak a fegyvereid. Az a boss annyira lassú, hogy gyakorlatilag bármivel van időd többször is megütni két támadás között. A primal bonfire / kígyóoltár utáni részek a DLC területek, oda kell majd kulcsot találnod. Amikor ezek a DLC-k kijöttek a DS2-höz, akkor a készítők úgy oldották meg, hogy azok is játszhatnak bizonyos részein fantomként, akik nem vették meg. Erre valók a szobros szobák - ha ott leraksz egy summon sign-t, akkor a jel a DLC-n belül jelenik meg, bizonyos részen. A Scholar-ban ez a funkció már csak maradvány, lévén ezek a területek itt mindenkinek elérhetők. Amúgy Hor1, a Smelter Demon-t ki lehet kerülni.
SaltyDave Posted February 5, 2017 Posted February 5, 2017 16 minutes ago, Hor1 said: Ezt nem értem, az Iron Keep Primal bossa később van mint a Smelter. Megölöd a malomban a kígyó királynőt, közvetlenül utána van Iron Keep, egy híd, rajta egyetlen katanás lovag, utána 2 dark spirit. Ennek a hídnak a lábánál van egy bonfire. Átmész a hídon, 3 katanás lovag meg egy trader NPC jobbra. Itt kimész előre, van egy híd amit két karral le lehet engedni, azon átfutsz, egyből balra 10m-re ott van a Smelter Demon. Ha nem erre mész hanem az égető szobát lekapcsolva fel a létrán a leszakítható platformok felé, akkor van balra egy titkos bonfire amit pharros lockstone-al érsz el, és onnan felfelé mászva az egész építmény tetejére majd onnan vékony hidakra leugrálva, jutottam el a primal bonfire-ös bossig (a bonfire képén ami a listánál választásnál van, egy minotaurusz szobor fejét látni, annak a belsejében van egy bonfire, és egy kar ami lekapcsol minden lángszórós csapdát Iron Keep-ben). Innen mentem ki megölni a primal bonfire-ös bosst. A vékony hidak alatt láva van, és a terem szélén egy íves lépcső félkörben, ha lefelé mész akkor boss, ha felfelé akkor smokewall ami visszajuttat a titkos bonfire-ös nagy terembe ahol a lift platform van, fent a ládával meg a dark spirit-el. Az én bajom az, hogy vissza a legelejére, Iron Keep legelső bonfire-jéhez a híd tövében, innen kb. 1 perc lenne elfutni a Smelter Demon-ig. Ha nem lenne ott a smokewall ajtó előtt 1m-re egy greatbow-os lovag aki ha közel mész hozzá, villámgyors lightning sword-jével meg nem b.sz, ami kiszed az átlépés animációból. De még ha csak őt kéne megölni meg a haverját aki jobbra van és hátba lő ha nem vigyázok, az volna az ideális. De leereszthető ~2m vékony híd amin ide jutok, előtte van 3 katanás lovag, rajta van egy ami nyilaz, a híd végében van még egy ami neked jön ha rálépsz a hídra hogy leszedd a nyilazósat, és ha mindezt megölted még mindig jön kettő a híd túloldaláról, aztán van ott egyedül a nagydarab a boss bejáratnál. Na ezen úgy lehet biztonságosan átjutni, hogy odafutsz a híd elejére, akkor baromi messziről, baromi lassan, szép időkülönbséggel közöttük, oda fog jönni az első 3 lovag miközben a hídon lévő lövi az oszlopokat melletted mert nem lát, ha ezzel megvagy rálépsz a hídra, onnan vissza oszlop mögé, híd túl végéről átjön egy lovag, megölöd, utána a hídon lévő nyilazósat, megint jön kettő a túloldalról, megint visszafutsz a vékony híd elejére (le ne ess harc közben), és ha mindezzel megvagy, akkor jön a lightning sword-ös greatbow-os, aztán a boss. És ez k*rva sok idő, holott 1 perc eljutni bonfire-től a bossig, csak átlépni nem tudok a kapun, mert ezek szénné gangbang-elnek. 9 minutes ago, Malleus said: Nem. Nézz szét kicsit jobban. Amúgy meg vicces, hogy pont az Old Iron King-gel kapcsolatban jött elő, hogy lassúak a fegyvereid. Az a boss annyira lassú, hogy gyakorlatilag bármivel van időd többször is megütni két támadás között. A primal bonfire / kígyóoltár utáni részek a DLC területek, oda kell majd kulcsot találnod. Amikor ezek a DLC-k kijöttek a DS2-höz, akkor a készítők úgy oldották meg, hogy azok is játszhatnak bizonyos részein fantomként, akik nem vették meg. Erre valók a szobros szobák - ha ott leraksz egy summon sign-t, akkor a jel a DLC-n belül jelenik meg, bizonyos részen. A Scholar-ban ez a funkció már csak maradvány, lévén ezek a területek itt mindenkinek elérhetők. Amúgy Hor1, a Smelter Demon-t ki lehet kerülni. Majula Bonfire-től, balról jobbra haladva a hirt szélétől. - A szirt mentén le a felhúzható ajtónál jártam. - A következő a dombon felfelé, onnan jöttünk be Majula-ba. - A kútnál ahova le kell esni fall damage-es gyűrűvel, jártam - A templom aljában jártam - A csatornákhoz levezető úton jártam, majd újra visszajöttem amikor el lehetett forgatni az szobát, és a másik út is megvolt. - Innen még tovább jobbra felfelé vezet az út, ahol csak egy covenant van.
Malleus Posted February 5, 2017 Posted February 5, 2017 11 minutes ago, SaltyDave said: - A következő a dombon felfelé, onnan jöttünk be Majula-ba. Arra nézz szét egy kicsit jobban. 1
SaltyDave Posted February 16, 2017 Posted February 16, 2017 Hát srácok, én ráuntam a DS2-re úgy néz ki. Két hete nem indítottam el csak most jutott eszembe hogy, jah, két hete nem indítottam el. 3 primal bonfire megvolt, eddig egyedül a Smelter Demon-t hagytam ki mert opcionális, de megölöm később. Most valami futóhomokos részen vagyok, a skorpió nő után volt még egy "undeak szekta" boss, igazából trash mobok gyülekezete, és utána egy olyan terület van hogy mindenféle futóhomok meg kőbe vésett házak vannak, és itt valahogy meguntam. Nem frusztráció, semmi ilyesmi, csak valahogy elveszítettem az érdeklődésem. Ezzel az a baj hogy ez egy olyan játék amit be akarok fejezni, de ha még két hét eltelik így a következő pár évben nem szedem elő újra az száz, ugyanakkor nem akarom erőltetni sem, mert annak semmi értelme, az úgy nem szórakozás.
Malleus Posted February 18, 2017 Posted February 18, 2017 Kár érte, a legjobb részeit még nem is láttad, de szerintem sincs értelme erőltetni. Mellesleg akiben motoszkált egy kicsit a DS2-höz való visszatérés, akkor itt az alkalom, február 25-én Return to Drangleic event lesz: Spoiler
SaltyDave Posted February 18, 2017 Posted February 18, 2017 Végül is csak folytattam, aztán meg is van az az érzés amiért én ezeket játszom egyáltalán, és amire nem emlékeztem mekkora királyság . Meg is öltem az utolsó primal bonfire bosst Spoiler (egyébként nevetségesen könnyű volt, először rám lépett mert a szokásos "nem látok semmit, mi a franc történik" szituáció volt mint a legtöbb nagy bossnál, másodjára gondoltam bemegyek fáklyával mert a pici pók eddig féltek tőle. Hát itt is. Nevetségesen könnyű volt, Firesword +8-al beleütök kettőt a fejébe, lazán átsétálok mellette a másik fejéhez amit ilyenkor "összehúz", beleütök kettőt mire "kinyílik", megint körbesétálok lazán, a másik feje ilyenkor "inaktív", abba is 2 ütés, és így szépen körbesétáltam úgy hogy semmit nem csinált ellene, max ugrott 1-2-őt néha de szerintem nem is tud rám esni csak ha a lábai érnek el... mindenesetre vicc szint volt) , visszamentem megöltem a Smelter Demon-t is, és most nem tudom hova kéne menjek. Mármint a helyszín maga az megvan, hogy a Drangelic Castle-be mert ez a monológokból kiderült, csak hogy hogyan jutok oda, arról gőzöm nincs. Van az a gyanúm hogy a játék legelején szinte, ahol volt a Firesword is egy parázsló barlangban mögötte a nagy tűz gyíkkal, ott volt valahol egy kapu ahol fel kéne mutatni a "király jelét", és hátha az lesz az, csak már ki tudja az melyik bonfire-től elérhető... Báááááááár, így belegondolva sokkal sokkal később amikor visszamentem (utolsó path-ként) az erdőbe ahol a pyromancer csaj volt meg a köd, ott is találtam egy ilyen kaput. Alt TAB vissza, azt könnyebben megtalálom :D.
SaltyDave Posted February 18, 2017 Posted February 18, 2017 58 minutes ago, SaltyDave said: Végül is csak folytattam, aztán meg is van az az érzés amiért én ezeket játszom egyáltalán, és amire nem emlékeztem mekkora királyság . Meg is öltem az utolsó primal bonfire bosst Reveal hidden contents (egyébként nevetségesen könnyű volt, először rám lépett mert a szokásos "nem látok semmit, mi a franc történik" szituáció volt mint a legtöbb nagy bossnál, másodjára gondoltam bemegyek fáklyával mert a pici pók eddig féltek tőle. Hát itt is. Nevetségesen könnyű volt, Firesword +8-al beleütök kettőt a fejébe, lazán átsétálok mellette a másik fejéhez amit ilyenkor "összehúz", beleütök kettőt mire "kinyílik", megint körbesétálok lazán, a másik feje ilyenkor "inaktív", abba is 2 ütés, és így szépen körbesétáltam úgy hogy semmit nem csinált ellene, max ugrott 1-2-őt néha de szerintem nem is tud rám esni csak ha a lábai érnek el... mindenesetre vicc szint volt) , visszamentem megöltem a Smelter Demon-t is, és most nem tudom hova kéne menjek. Mármint a helyszín maga az megvan, hogy a Drangelic Castle-be mert ez a monológokból kiderült, csak hogy hogyan jutok oda, arról gőzöm nincs. Van az a gyanúm hogy a játék legelején szinte, ahol volt a Firesword is egy parázsló barlangban mögötte a nagy tűz gyíkkal, ott volt valahol egy kapu ahol fel kéne mutatni a "király jelét", és hátha az lesz az, csak már ki tudja az melyik bonfire-től elérhető... Báááááááár, így belegondolva sokkal sokkal később amikor visszamentem (utolsó path-ként) az erdőbe ahol a pyromancer csaj volt meg a köd, ott is találtam egy ilyen kaput. Alt TAB vissza, azt könnyebben megtalálom :D. Oké, elképzelésem sincs hova kéne menni. Az erdőben megtaláltam az ajtót, produce symbol of the king még mindig. Visszamentem az összes primal bonfire-höz, megnézni tudok-e ajtót nyitni a kígyós oltároknál most már, még mindig "closed". Majula-ból pedig nincs több út. Egyedül Doors of Pharros -t hagytam ki szinte teljesen, de most már az is kitakarítva, Royal Rat is.
Hor1 Posted February 18, 2017 Posted February 18, 2017 10 minutes ago, SaltyDave said: Oké, elképzelésem sincs hova kéne menni. Az erdőben megtaláltam az ajtót, produce symbol of the king még mindig. Visszamentem az összes primal bonfire-höz, megnézni tudok-e ajtót nyitni a kígyós oltároknál most már, még mindig "closed". Majula-ból pedig nincs több út. Egyedül Doors of Pharros -t hagytam ki szinte teljesen, de most már az is kitakarítva, Royal Rat is. http://darksouls2.wiki.fextralife.com/Game+Progress+Route
Malleus Posted February 18, 2017 Posted February 18, 2017 2 hours ago, SaltyDave said: Oké, elképzelésem sincs hova kéne menni. Van egy bonfire, a ködös erdő előtt (Fork Road vagy mi a neve). Onnan három felé lehet menni. Az egyik út vezet a kastélyhoz.
SaltyDave Posted February 18, 2017 Posted February 18, 2017 13 minutes ago, Malleus said: Van egy bonfire, a ködös erdő előtt (Fork Road vagy mi a neve). Onnan három felé lehet menni. Az egyik út vezet a kastélyhoz. A terület megvolt már, csak rossz útra mentem. Kell a király gyűrűje ott az ajtóhoz ha előre mész, és elfelejtettem hogy volt másik nagy ajtó is, csak az balra. Most már bent vagyok a kastélyban, 2 bonfire is megvan (az első meg a "beszakadós").
tenderlumpling Posted February 18, 2017 Posted February 18, 2017 Na, hát beleraktam még pár órát az első részbe, Hori megszeretgetett közben, és ez is Platinum! Demon's Souls, Dark Souls, Bloodborne mind 100%! (folyt. köv. DS2, DS2Scholar, DS3, [Nioh])
Leon121 Posted February 18, 2017 Posted February 18, 2017 2 hours ago, tenderlumpling said: Na, hát beleraktam még pár órát az első részbe, Hori megszeretgetett közben, és ez is Platinum! Demon's Souls, Dark Souls, Bloodborne mind 100%! (folyt. köv. DS2, DS2Scholar, DS3, [Nioh]) Még csak most? fkin casual
SaltyDave Posted February 18, 2017 Posted February 18, 2017 Amennyire gyönyörű ez a föld alatti tavas rész, annyira hamar sikerült megutálni. Legalább is a második felét. Estus: 10db+4, fegyver Dragon Tooth+5 és Firesword+8. 6db repair powder-t kellett elhasználnom félúton(!!!) a fogwall felé és kifogytam az estus-ból. Ez a homing missle dolog hatalmas bullshit.
tenderlumpling Posted February 18, 2017 Posted February 18, 2017 3 hours ago, Leon121 said: Még csak most? fkin casual Nem látom a profilodon a Demon's Souls és Bloodborne platokat
Malleus Posted February 23, 2017 Posted February 23, 2017 Elég valószínűtlen, de ha netán valakinek lenne kedve visszaugrani egy kicsit a DS2-be elsősorban a multi miatt, akkor most van a legjobb alkalom: Spoiler Én ott leszek.
tenderlumpling Posted February 24, 2017 Posted February 24, 2017 SotFS version recommended, amikor PS3-on kong az ürességtől, én meg ott szívok.
SaltyDave Posted March 2, 2017 Posted March 2, 2017 50k soul-ba került egy elhalálozás után rájönnöm hogy az arany sárkánylovagoknál mit jelent a becsület. Censored!ott jó hely , teljesen megérte elbukni a soul-t hogy rájöjjek erre az egyedi viselkedésformájuk amivel bírnak. Még jó hogy nem permanens ha megtámadom őket, mit se tudván legelőször úgy kezdtem hogy "na akkor húzzunk ki egyet íjjal" .Viszont elértem a végére, megvan a Spoiler időutazó cucc az óriásokhoz a nagy sárkánytól, de elvileg ez csak az opcionális bossfighthoz van, nem? A király ellen. Még jó hogy nem volt szívem megtámadni, kicsit utánaolvasva a lore-nak az is kiderült hogy 32x annyi HP-ja van mint kéne 4 duplázás miatt :D. Szóval, innen nem tudom hova. Megvan a tojás is ha nem felfelé megyek a nagy lépcsőn hanem le a dark spirit meg a tower shield + buzogányos knight felé. Aztán innen már se bonfire, se tovább út sehol .
Malleus Posted March 2, 2017 Posted March 2, 2017 Nézz szét a Forest of the Fallen Giants-ben. Voltak ott olyan dolgok amikkel eddig nem tudtál mit kezdeni.
SaltyDave Posted March 3, 2017 Posted March 3, 2017 22 hours ago, Malleus said: Nézz szét a Forest of the Fallen Giants-ben. Voltak ott olyan dolgok amikkel eddig nem tudtál mit kezdeni. Thx. Amúgy is ott mászkálok, bassza a csőröm hogy nincs meg 2 bonfire a 4-ből (az első és az utolsó) illetve ha jól dereng itt volt valahol még egy King's Symbol ajtó ezer éve, most ezeket keresem, de azt hittem csak sidepath lesz.
SaltyDave Posted March 3, 2017 Posted March 3, 2017 2 hours ago, SaltyDave said: Thx. Amúgy is ott mászkálok, bassza a csőröm hogy nincs meg 2 bonfire a 4-ből (az első és az utolsó) illetve ha jól dereng itt volt valahol még egy King's Symbol ajtó ezer éve, most ezeket keresem, de azt hittem csak sidepath lesz. Venerick (ha jól írtam?) 2. próbára: hozzám sem ért az egész harc alatt, majd hátraugrott, beakadt a falba ahonnan nem ment sehová, egy darabig. Baromi gyanús volt szóval csak figyeltem, felhúzott pajzzsal, mi lesz belőle. Majd random fogta magát amikor megpróbáltam megütni, "kiszabadult", lecsapott egy mozdulattal ezen a ponton: http://images.akamai.steamusercontent.com/ugc/80341475285967712/6A3B7E786007CDD30C44E3276CB1C70C223482B2/ Szerencsére nem vagyok Fekete Laci, mert reflexből majd kettétéptem a kontrollert. Egyébként ha ő megvan, akkor Ancient Dragon mint opcionális boss akit nem akarok bántani mert jó arc... és még mindig nem tudom hova menjek. Forest of the Fallen Giants-ben megvan minden bonfire (a legelején hagytam el a folyónál lévőt, illetve megvan a King's Symbol ajtó, lement a mögötte lévő memory is). Bastille-ben hiányzik egy bonfire, lista szerint a második, de amúgy minden ki van tisztítva egészen Ancient Dragon-ig, ami meg zsákutca.
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now