Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Ezt toltuk 2019-ben

Recommended Posts

Posted
1 hour ago, Lord_KROK said:

Itt  a leglényegesebb a törés :sok játékban remek törések vannak, de ezek is előre elkészitett törések, mint pl a Flat Out 2-ben. Ahol sérül a kocsi, azt a részt az előre elkészitett törésfajtával (az erőtől függően) bevonja a játék. Tapasztalatom szerint pl a legújabb Carmagedonban is ez van. Ezzel semmi baj nincs, remek játékok épülnek erre is.
Ami viszont itt van, a BeamNG-ben olyat csak Terep 2-ben és a Carmagedon 2-ben láttam, amikor is a törés nem előre megrajzolt elemek feldobásával történik, hanem a gép helyebn számitja ki és deformálja el az autót. Előnye ennek, hogy nincs két ugyanolyan törés, az autó tényleg pontosan úgy törik egy helyzetben ahogy a valóságban tenne. Komoly hátránya azonban hogy nincs festék lepattogzódás (mert momentán algoritmus nincs ami kiszámolja pl hol kell lepattogjon a festék egy ilyen ütközésnél) ha van benne sofőr, akkor az is autó módjára deformálódik, illetve előfordul, hogy a legarcadeabb módnál is ütközés után az autó egyszerűen "ráakad" valamire, erősen rontva a játékélményt.

Tudom miről szól próbáltam anno az ingyenes verziót. Tényleg el lehet vele szórakozni, kísérletezni a törésmodellel de ez csak ideig óráig érdekes, aztán kifullad.

Ebben a "játékban" valóban más a törésmodell, de az sem véletlen, hogy ilyen szinten más játékba nem kerül be, mert játszhatatlanná tenné azt.

A Wreckfest -et sem ehhez mértem, hanem az elődeihez. Btw a FlatOut törésmodellje sem teljesen előre definiált. A külső karoszérialemeknél valamennyire igen, de a váz az tényleg rendesen hajlik. Az már más kérdés, hogy a játék érdekében ezt úgy állítják be, mintha az autó duracélból és titánból készült volna.

1 hour ago, Lord_KROK said:

Komoly hátránya azonban hogy nincs festék lepattogzódás (mert momentán algoritmus nincs ami kiszámolja pl hol kell lepattogjon a festék egy ilyen ütközésnél)

Ezt simán lehet programozni és nem is annyire számításigényes. Nézz meg más autós játékokat. Nem kell itt festégvastagságban meg feszültségszimulációban gondolkodni, simán meg lehet oldani stencilesen, de akár vizsgálható a vertekszek helyének változása is, aztán a vertex csúcsok összekötő egyenese mentén lehet multitextúrázni. (Ezt basszus nagyon konyhanyelven sikerült leírni :s25: ).

Posted
15 minutes ago, XCube said:

Tudom miről szól próbáltam anno az ingyenes verziót. Tényleg el lehet vele szórakozni, kísérletezni a törésmodellel de ez csak ideig óráig érdekes, aztán kifullad.

Ebben a "játékban" valóban más a törésmodell, de az sem véletlen, hogy ilyen szinten más játékba nem kerül be, mert játszhatatlanná tenné azt.

A Wreckfest -et sem ehhez mértem, hanem az elődeihez. Btw a FlatOut törésmodellje sem teljesen előre definiált. A külső karoszérialemeknél valamennyire igen, de a váz az tényleg rendesen hajlik. Az már más kérdés, hogy a játék érdekében ezt úgy állítják be, mintha az autó duracélból és titánból készült volna.

Igen, erre irtam azt, hogy hiányzik mellőle a rendes körités. 
De én pl el tudom képzelni, amint a kanyargós remek pályákon versenyezve egymást lökdösve egyszercsak valaki besapwnol az út közepére egy mángorlót, vagy épp belőni egy ágyúval a mezőnybe, vagy odaspawnolni egy szemejövő teherautót vagy akármit. És akkor persze lehetne hagyományos verseny ahol akárhány életed van, csak első legyél (nyilván az ilyesmi lassitana) vagy épp last man standing (az nyer aki nem töri össze magát) meg ilyenek. Én minimális gondolkodással is egy piszok jó játékot tudnék ebből faragni! Itt az ilyesmire gondolok körités alatt. Pár játékmódot átölelő kampány, maximum Blur komolyságú storyval.

A Wreckfestet leginkább a Flat Out szériához érdemes mérni, abból is szigorúan az első kettőhöz. (sajnos a FO4nek sem sikerült visszaállitania a sorozat fényét, még akokr sem, ha lényegesen jobb volt mint a 3... BTW a FO4ben meg totál csak egyféleképpen tört az autó). 
Flat Outtal elég sokat nyomultam és kb ugyanazt az 1-2 gféle törést váltogatta a játék, a váz meg maximum is minimálsian hajlott, hogy az autó használható maradjon. ha belegondolsz ebből a szempontból az első rész kegyetlenebb volt, ott viszont hajlott rendesen a váz, nem egyszer jártam úgy h  átlósan két keréken imbolygott az autó egy komolyabb ütközés után. 

Az a baj, hogy egy ennyire szimulátoros elemet nem tudsz jól összehozni arcade játékmenettel, mert abból csak hajtépés lesz, vagy nem több mint egy órácska hülyülés a haverokkal.

Egy autós játéknál a folyamatos respawn katasztrofális tud lenni, catch up -ot pedig nem tehetsz bele, csak single -ben. Márpedig a törés miatt itt minden egyes hibád nagyon durva eredményeket hordoz magával, ami egyenlő az instant respawn -al.

Igazából ha minimális gondolkodással piszok jó játékot lehetne belőle csinálni, akkor már valószínűleg régen kész lenne az a játék. Amire te gondolsz (gondolom én) az neked lenne jó játék, pontosabban egy kis rétegnek, nem pedig a nagyközönségnek.

Btw a Blur -nek volt sztorija :blink: ?

Ezt is írtam: " A Wreckfest -et sem ehhez mértem, hanem az elődeihez. ". Hiszen a Wreckfest a Bugbear legutolsó játéka, az Ultimate Carnage után.

Posted
8 hours ago, XCube said:

Igen, talán a legnagyobb baj az, hogy az autók viselkedése a töréskor erősen változik. így sajnos tényleg elég nehéz lenne épkézláb versenyt kihozni belőle. Ha meg az irányithatóság nem változik, akkor a törés csak látvány ... ez tényleg eléggé nehéz helyzet. 
Mondjuk nekem meg egy kis rétegnek könnyen lehetne belőle jó játékot csinálni. Vagy ki tudja, lehet h a végeredmény kész bűntetés lenne. 

BTW ma is hülyültem vele egy laza 2 órát, és eléggé megfogott, de azt már látom h nem fogok hónapokig ezzel nyomulni, hacsak nem lesz valami cél is...

Posted

Resident Evil Revelations

Van benne motion controll, rendes, jee. Analóg karral nagyjából odacélzok, mozgással pontosítok, szeretem ezt a rendszert. :) Amúgy épp csak belenéztem az este, tök régen játszottam már ilyesmi TPS-sel. Mert mondjuk Breath of the Wildban nyilazni nem ugyanaz az érzés azért. 

Posted

XCOM 2 WOTC

Még nem értem a végére, annak ellenére, hogy kb 1.5 éve vettem meg, egyszerűen nem tudom "egyben" fogyasztanai. Talán a nehézsége miatt, illetve a figyelemre való igénye folytán indítok el mást. Viszont minden alkalommal, amikor folytatom, azonnal beszippant. Talán ez az egyetlen olyan játék az elmúlt pár év során, aminél nem bukott ki nálam semmi. Hogy pld. ezt vagy azt, de inkább több mindent nem szeretek benne.

Ami hiány érzetem volt az elődben, az itt nincs meg. Több opció van a katonák kinézetére, jóval bővebb a tűzharcokhoz az eszköztár és a turn limit rákényszerít az átgondolt, merész megoldásokra. 

  • Like 1
Posted

Ma kockulós napom volt, kipróbáltam a hétvégén egy rakás játékot csak úgy "belenézek" alapon:

GRID2 - ha már ingyen van és felfedeztem hogy nekem száz éve megvan. Amennyire nem szerettem régen, annyira imádom most: nagyon. Valahogy a Crew 2 kapcsán nagyon megtetszett a hivatalos motorsport körítés amit korábban ki nem állhattam. Csak ugye ott a vezetési modell egy vacak, itt viszont nagyon király, a kamerával valami csodát műveltek, a grafika is meglehetősen szép a korához képest. Gondoltam magamban, hát ránézek mennyi lehet a GRID Autosport, ha csak grafikailag szebb de hozza ugyanezt és nincs a rengeteg rengeteg menüzés a képcsöves TV-vel már jó. Erre basszus az is megvan :D . Sosem indítottam el de megvan. Szóval most jön le.

Two Point Hospital - Eleinte nagyon tetszett, kellemes barátságos gyerekes külső, a gyurmaemberek és a vicces betegségek (villanykörte fej pl.) eleinte mulattatóak, de nagyon nagyon hamar kifulladt a dolog. Dekorálni szerettem, de az pedig egy borzasztó ostoba achievement rendszer mögé zárja a tartalom 90%-át, szóval passz. 2 órácskát elvoltam vele.

Offworld Trading Company - multiplayer demója van, a training mission-ökből csináltam meg kettőt, de ez is nagyon nagyon butus, Anno 2207 kenterbe veri pedig az se túl bonyolult. 

Devil May Cry 5 - Elvittem a végéig Son of Sparda nehézségi szinten is, mission 19-20 van hátra, aki nem tudná esetleg ez egy darab bossfight. Azt kell mondanom ez kéne az alap nehézségi szint legyen, párszor még én is ott hagytam a fogam az ide vezető úton elsősorban köszönhetően King Cerberus-nak és a rohadék teleportáló assassin-nak. Bossok terén még bőven van mit tanulnom, a "dark souls-os csirke" rendesen megizzasztott, King Cerberus-t még egyszer nem győztem le gold orb nélkül semmilyen nehézségi szinten... az utolsó harc SoS szinten pedig úgy porba aláz hogy ihaj. Nem is az hogy nem tudom kikerülni a támadásait, nincs time window amiben támadni tudnék. Lehetne persze ha perfektül parry-znék Royal Guard-al de mivel teleportál és képernyőből ki-be "csúszik" támadások közben iszonyatosan nehéz perfektül időzíteni, ha meg betalál olyat odab.sz a HP csíknak hogy a fal adja a másikat. De őt nem gold orbozom, tisztességes párbaj vagy semmi. Ez a DMC3-as mém nagy kedvencem és azt a harcot ma már vakon is megnyerem, de az újat, áhh :D

Spoiler

RGxZFcU.jpg

Empire: Total War demó - Nem tudom hogy csinálja a Creative Assembly de ez a játék a kora ellenére mocskosul jól néz ki a Warhammer-ekhez képest is, és ezerszer jobban fut. Az irányítása / UI ugyanakkor nagyon ellenszenves, és a kampányba se tudtam belekóstolni a demóban, szóval ezt most passzolom, és keresek valami optimalizációs tippek trükkök csokrot Warhammer 2-höz.

Posted
2 hours ago, SaltyDave said:

Two Point Hospital - Eleinte nagyon tetszett, kellemes barátságos gyerekes külső, a gyurmaemberek és a vicces betegségek (villanykörte fej pl.) eleinte mulattatóak, de nagyon nagyon hamar kifulladt a dolog. Dekorálni szerettem, de az pedig egy borzasztó ostoba achievement rendszer mögé zárja a tartalom 90%-át, szóval passz. 2 órácskát elvoltam vele.

Kampányban haladtál?

Posted
40 minutes ago, gebali1991 said:

Kampányban haladtál?

Igen, az első két kórházat csináltam meg. Az az érzésem volt hogy minden pálya / kórház olyan hogy "na itt felütötte a fejét egy új betegség, tessék itt egy új szoba, most ebbe a kórházba ilyet kell építeni". Hogy is mondjam, ilyen... whack-a-mole jellegű volt. A dekorációs unlock-oknál meg ott dobtam el az ékszíjat amikor a megszerzett achievement pontokból felnyitott tapétáknál és padlóknál közölte hogy igen ám, de másik fajta helységhez még egyszer unlockolni kell, a harmadikhoz még egyszer, és ugh, thx but no thx.

Posted
7 hours ago, SaltyDave said:

Nekem tetszik ez a fajta unlock rendszer meg ahogy adagolja a kihívást (pl. a Dungeon Keeper 2 is így működött). Kár hogy nem értem el a negyedik helyre, ott már a a hőmérsékletre is ügyelni kell meg csak orvostanhallgatok vannak akiket nekünk kell képezni.

Posted

Resident Evil Revelations

Ezt az ultrazsé kategóriás történetet atyaég. :D Legutoljára a harmadik Resident Evilt játszottam végig a maga idejében kábé, már akkor is gagyinak érződött, most vagy az idő szépítette meg az emlékeimet, vagy azóta még gagyibb lett a sorozat. :D Mondjuk félreértés ne essék, igazából jól is áll neki valahogy, nem létezik, hogy ezeket a szövegeket bárki is komoly arccal írta volna komoly célközönségnek, nincs az az isten. Így viszont szórakoztató. :) A játékmenet korrekt, sok akció, túlvagyok az első bossharcon, elég nehéz is volt (kommunikációs tiszt). A fegyverek fejlesztgetése tetszik, meg úgy általában jólesik most ez a stílus. Az irányítás kicsit nehézkes, a kitérés kábé sose sikerül akarattal, de a lövés legalább rendben van. Elleszek vele, megvakarja a viszketést, amit éreztem. ögüü

tenderlumpling
Posted
24 minutes ago, Leon121 said:

Simán a kedvenc részem a RE4 és a RE2 mellett. 

Posted
46 minutes ago, tenderlumpling said:

Simán a kedvenc részem a RE4 és a RE2 mellett. 

7403F157C80BD427AA65B678D275C040D498CBE3

  • Haha 1
tenderlumpling
Posted

3DS-re még nem vettem meg. Még.

Posted

Továbbra is DMC5 Son of Sparda nehézségi szint, mission 19. Konzisztensen le tudom vinni fél HP-ját, utána a devil trigger phase is karcolás nélkül lemegy, de phase 3 olyan eszméletlen durva hogy mindig elintéz. Ha minden elől kitérek előbb utóbb átkapcsol devil trigger-be és visszagyógyítja magát, ha támadni akarok akkor pedig gyakorlatilag mindene ami phase-ben büntethető volt kap ilyen uninterruptable armor-t mint ha DT-ben lenne, és KisTehén! rá hogy 4x belevágom a kardom, meg se áll az animációban amivel levág. Ha meg kitérek előle nem tudok támadni, ugyan ott vagyok. phase 1-en a Royal Guard visz át, phase 2-őn gunslinger, de phase 3-ra egyik se jó. Illetve royal guard mindenre jó, kivéve ha benyom 5 judgement cut-ot 3 másodperc alatt te meg parry-zd le frame-re pontosan különben elég ha egy eltalál és lekanyarintja a max HP-d 40%-át.

De sebaj, ma kitanultam 2 phase-t, holnap meglesz a harmadik. Royal guard parry nélkül kell megcsinálni mert az Ledér! nagy lottó, olyan mint DS3-ban shield parry-zni a boss-t, csak itt nem poénból csinálom mert menő hanem mert mást nem tudok, ráadásul nem is sebzed be utána valami mocsok nagy move-al, csak védtél egy támadást, még a parry animációd se járt le jön a következő :D . Első DMC3 végigjátszásom óta nem izzasztott meg így a franchise, de hiába, a legenda az legenda, nem véletlenül endboss :D . 

Posted

RE Revelations 

Annyira poén, mikor a főszereplő csaj zseniális szinkronnal benyögi, hogy "I found her. But she's a zombie!". :biglol: 

Paladins

Ha már vettem kártyát, egyúttal ezt is letöltöttem újra. PC-n szerettem, itt is jó játszani, még ha néha brutálisan érezni is a visszaskálázott felbontást, annyira homályos nagy akciók közben. De legalább piszok gyors (60 FPS), és amúgy is tök jó játék. Mióta nem láttam, bekerült még egy halom új hős is.

Smite

Ez meg kábé a kedvenc MOBÁ-m, vagyis hát az egyetlen, amit szeretek, és ezt is szépen átültették. Itt még felbontással sincs gond, mondjuk valószínűleg nem is 60 FPS, mint a Paladins, de ide nem is kell annyi. 

Super Mario Odyssey 

Ez meg csak úgy eszembe jutott, rég került elő, most összeszedegettem a havas világból az összes érmét, meg egy pár holdat, csak úgy. 

Posted

Pathfinder: Kingmaker

Első benyomások kb 6 óra játék után. Nabazze... megint 15 évesnek érzem magam mikor az idősebb gémer haverok magyarázták hogy kell BG-t játszani, aztán utána olvastam és teljesen más jött le. Hát ez is kb olyan. Egyrészt sosem volt szerencsém a Pathfinder rendszerhez, de mivel 95%-ban DnD-nek nézhetné az ember az gondoltam ez nekem bakfitty lesz és még most is a fejem kapkodom hogy mi, merre és mennyi. MInden ismerős és egyszerre új.

Nagyon részletgazdag már-már túlságosan is tabletop, de ugyan akkor ízig-vérig PC szerepjáték is. Eddig pozitívak az érzéseim, de nagyjából még bele se nyaltam a lényegbe. Annyi apróság és tennivaló van hogy el tudtam tölteni 1 órát azzal hogy csak pakolom a spelleket, meg  olvasom a leírásokat és próbálom összerakni mi lenne nekem a legjobb. A játék nem fogja a kezemet, bedob a mélyvízbe pár alap tutoriallal meg egy akkora lexikon szabálykönyvvel hogy elpirul az ember ha meglátja.

A sztoriról alig tudok nyilatkozni eddig, amit láttam tetszett de még el sem értem a birodalomépítős mechanikához, annyi a tanulnivaló és csak babaléptekkel merek haladni.

Posted

Srácok csak nekem gyanús hogy a Sekiro alig 13Gb PS4-en, és az összes show demo és trailer kb. ugyanazon az egy helyszínen játszódott? :unsure: Valahogy gyanús nekem az 5-6 óra játékidő.

Posted
36 minutes ago, SaltyDave said:

Srácok csak nekem gyanús hogy a Sekiro alig 13Gb PS4-en, és az összes show demo és trailer kb. ugyanazon az egy helyszínen játszódott? :unsure: Valahogy gyanús nekem az 5-6 óra játékidő.

DS2 PS4-en 13 GB, DS3 18, Bloodborne 27 volt.

Egy Monster Hunter World is tizenvalamennyi. Nem kell befosni.

Posted

Amúgy is, az nem csak a preload? Steam 25 gigát ír helyigényre.

Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon
Posted

Reddit posztok alapján 5 óra alatt valaki pár minibosst és egy főbosst csinált meg, szóval felszín karcolgatás van. Tök más a mechanika, elvileg mindenki azzal küzd, hogy átszokjon. De elég egyöntetűen az van, hogy nagyon friss a játékélmény.

Posted

Napok óta a W40K Mechanicus zenéjét hallgatom és ha nincs is meg, elkapott az ihlet szóval most ezt "tolom": 

7i0Dnuk.jpg

Ez így eddig kb 3 óra gameplay.

  • Upvote 4
Posted

Borderlands 2 - kapja be a sok mocsadék szemét genny looter-shooter hogy mind pénzéhes jellemtelen vacak MMO wannabe de közben meg az ember sóvárog a műfaj után, mint a fene. Az meg hab a tortán hogy naponta jön szembe youtube-on meg Redditen BL3 találgatás, pletyka és kellett egy adag ebből is. Most mindent félretoltam és csak élvezem a cuccot.

Posted

Néha én is be szoktam menni egy fél órára. Már nincs semmi hajtás, de amint bejön menü azonnal elkap a fíling.

  • Upvote 1

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...