Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Windows 11

payskin

Recommended Posts

Fujitsu
11 hours ago, XCube said:

Ha viszont úgy nézzük, hogy a Windows 95 még mindig DOS -ból indult és arra is épített, akkor igaz a 16/32 felelet, mert a DOS natív 16 bites módban is üzemelt. Én ebből az irányból közelítettem.

A korábbi Windowsok építettek a DOS-ra. A Windows 95 nem egy sztenderd verzióváltás volt a 3.11-ről, hanem egy komplett paradigmaváltás: addig a Windows csak egy shell volt a DOS felett, míg a 95-tel kezdődően már egy teljes értékű, komplett operációs rendszer teljesen új, x86-ra írt, önálló kernellel; a DOS pedig önálló termékként megszűnt. A Windows 95-ben jött az MS-DOS 7.0-s verziója, ami már a Windows 95 része volt csupán, önálló termékként többet nem lehetett hozzájutni.

Az igaz, hogy a Windows 95-nél (és a későbbi Windowsoknál is) be lehetett bootolni DOS-módban, és a rendszer kompatibilis maradt a 16 bites programokkal, de ettől még nem lesz 16 bites a Windows. Sőt, ez már csak azért is tévedés, mert magát az MS-DOS 7.0-t is x86 assemblyben írták – ez pedig végérvényesen el is dönti a "hány bites architektúrát használt?" című kérdést. Mind a Windows 95-öt, mind a részeként érkező MS-DOS 7.0-t x86-ra írták, az egyetlen helyes válasz tehát a 32. Mindkettőhöz x86-os processzor kellett, ergo mindkettő 32 bites architektúrát használt, 16 bites architektúrán egyik sem indult el. Szóval ez (is) elég egyértelmű tévedés a kvízkészítők részéről.

  • Upvote 1
Link to comment
Share on other sites

XCube
7 hours ago, payskin said:

Volt már IE a Windows 95-höz is, csak nem abban debütált. A Plus! csomag része volt az IE 1.0.

Basszus ez végig ott motoszkált a fejemben, de nem ugrott be. Plus!... . Az a vicces, hogy még írtam is alapszintű HTML weblapokat IE 1.0 / Netscape ellenőrzéssel abban az időben.

Link to comment
Share on other sites

XCube
5 hours ago, Fujitsu said:

A korábbi Windowsok építettek a DOS-ra. A Windows 95 nem egy sztenderd verzióváltás volt a 3.11-ről, hanem egy komplett paradigmaváltás: addig a Windows csak egy shell volt a DOS felett, míg a 95-tel kezdődően már egy teljes értékű, komplett operációs rendszer teljesen új, x86-ra írt, önálló kernellel; a DOS pedig önálló termékként megszűnt. A Windows 95-ben jött az MS-DOS 7.0-s verziója, ami már a Windows 95 része volt csupán, önálló termékként többet nem lehetett hozzájutni.

Az igaz, hogy a Windows 95-nél (és a későbbi Windowsoknál is) be lehetett bootolni DOS-módban, és a rendszer kompatibilis maradt a 16 bites programokkal, de ettől még nem lesz 16 bites a Windows. Sőt, ez már csak azért is tévedés, mert magát az MS-DOS 7.0-t is x86 assemblyben írták – ez pedig végérvényesen el is dönti a "hány bites architektúrát használt?" című kérdést. Mind a Windows 95-öt, mind a részeként érkező MS-DOS 7.0-t x86-ra írták, az egyetlen helyes válasz tehát a 32. Mindkettőhöz x86-os processzor kellett, ergo mindkettő 32 bites architektúrát használt, 16 bites architektúrán egyik sem indult el. Szóval ez (is) elég egyértelmű tévedés a kvízkészítők részéről.

Akkor itt valami gubanc volt a fejemben. Én úgy emlékeztem, hogy az XP -ben vált meg a Windows a DOS alapoktól. Ma is tanultam valamit.

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu

Az XP abban volt paradigmaváltás, hogy az addig külön futó vállalati (Windows NT / 2000) és otthoni (Windows 95 / 98 / 98SE / Me) vonalakat egyesítette (és lett belőle a Home meg a Professional kiadás), meg persze technikailag is egy sor újdonságot hozott.

Az a Windows 95 utáni, 32 bites Windows NT-vonalnak (NT 4.0 és utódai) a sajátossága volt, hogy azokban már egyáltalán nem volt benne az MS-DOS, és mikor összeért a két vonal az XP-nél, akkor már az XP-ben sem volt benne. Valószínűleg erre emlékezhetsz; az utolsó MS-DOS, a 8.0 a Windows Me-ben jött ki. (A 6.22 volt az utolsó standalone DOS-verzió.) Az XP-ben már csak Command Prompt volt a shell részeként, az MS-DOS (mint operációs rendszer) az NT-alapú rendszerekből már hiányzott, így az XP-ből is.

Szóval a Windows 95-ben, a 98-ban és a Me-ben még benne volt az MS-DOS, és a 95-öt és a 98-at még be is lehetett bootolni DOS-módban, grafikus felület nélkül (a Me-t már nem). Tehát az igaz, hogy tulajdonképpen két operációs rendszert kaptál velük, ilyen értelemben lehet mondani, hogy ezek hibrid rendszerek voltak.

De: egyrészt a 7.0-s verziótól (ami a Windows 95-ben jelent meg) már az MS-DOS-t is x86 assemblyben írták, tehát az is tisztán 32 bites volt (hiába tartották meg a kompatibilitását a 16 bites programokkal és driverekkel), másrészt a 95-től a Windowsnak saját kernele volt, amit az MS-DOS töltött be, nem pedig maga az MS-DOS volt a kernel, és felette volt shellként a Windows. Ez utóbbi a korábbi Windowsok architektúrája volt az 1.0-tól a 3.11-ig; ezzel szakítottak a 95-nél. A Windows 95, a 98 és a Me esetében tehát az MS-DOS a bootstrap loader funkcióját töltötte be, és a user dönthetett úgy, hogy nem bootol tovább a Windowsba, de a Windows által használt kernel már teljesen új volt. (Persze a kompatibilitás miatt része volt a kernelnek sok DOS-funkció is, ez kétségtelen.)

Összefoglalva tehát: az otthoni Windowsok világában a 95-nél és az XP-nél is paradigmaváltás történt a Windows és a DOS viszonyában. A 95-től a DOS már csak a bootstrap loadere volt a Windowsnak, nem pedig a kernele, az XP-vel pedig a DOS megszűnt létezni, a parancsainak egy része a shell segédprogramjaként létező Command Prompt parancsainak formájában él tovább.

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu

Én egyébként a Windows 95-tel kezdtem a számítástechnikával való megismerkedést, először 1998 tavaszán ültem számítógép előtt, amin Windows 95 futott, azon meg a Super Mario (az volt az első PC-s játék, amivel játszottam). Aztán a suliban Windows 95 és 98 rendszerű gépek voltak vegyesen, máig emlékszem a "Várjon, amíg a számítógép kilép a rendszerből" meg a "Most már kikapcsolhatja a számítógépet" szövegekre a leállításkor. Ezeken a gépeken még 3 gomb volt, a bekapcsológomb és a reset mellett a harmadikat turbónak hívták. :D Felsős koromban már XP-s gépek voltak, aztán még azon is érettségiztem, és még a technikusi évemben is XP-ket telepítgettünk, pedig akkor már a 8 sem volt messze a megjelenéstől. (Mivel akkortájt nyertem egy országos szakmai versenyt, az MS meghívott a Graphisoft parkba, ahol megmutogatták az akkor még béta 8-at, az Azure-t, a Kinectet meg pár ilyesmit, aztán kinecteztünk meg csocsóztunk egyet az MS-es arcokkal.)

Az első otthoni gépünket a Media Marktban vettük 2002 januárjában, és vásárlás után az ügyfélszolgálaton Windows Me-t telepítettek rá (akkor még ez a szolgáltatás alanyi jogon járt minden gép mellé, vagy 2 órát ácsorogtunk, mire feltelepült a rendszer). A "most már kikapcsolhatja" című szöveg még a Windows Me leállításakor is felvillant, de csak egy pillanatra, és utána a gép már magától kikapcsolt. Aztán 2006-ban lett újabb gépem, arra már XP került, az utolsó asztali gépemre 2009-ben meg először Vista, aztán ahogy kijött a 7, onnantól az. A notebookomra is a 7 ment fel 2013-ban, a 8-at végül egy az egyben kihagytam, a 10-re pedig 2016-ban álltam át (notebookon, az asztalira azt már nem tettem fel).

A Netscape-pel még 2007-ben találkoztam, Magic Karcsival raktunk össze egy oldalt, és ő ajánlgatta nekem, mert a csomagjukban volt webszerkesztő is, amit ő szeretett használni. Én akkor álltam át Firefoxra az IE6-ról, webszerkesztőnek meg Dreamweavert használtam, valahogy nem kaptam rá a Netscape ízére. :D Inkább megtanultam az XHTML-t meg a CSS-t, és Notepad2-ben raktam össze inkább a weboldalakat, aztán tanultam hozzá egy kis PHP-t meg MySQL-t, és akkor már saját portálféleséget is tudtam csinálni. Persze akkor még csak mindenféle összeollózott kódokból, mert rendesen programozni nem tudtam, azt később tanultam meg a suliban (aztán meg egyetemen), rendesen végigjárva a hierarchiát az assemblytől az OOP-ig. (A munkában ma is mindegyik szinten otthonosan kell mozognom, bár ma már többet programozok C#-ban Windowsra, mint C-ben mikrokontrollerre. Pár éve ez még nagyon durván fordítva volt, de hát a világ abba az irányba megy, ahol már a C-ben írt kódot is generáljuk. Sőt, már azt is generáljuk, amiből a C-t generáljuk. Nem megyek bele. :D)

Link to comment
Share on other sites

Lord_KROK
6 hours ago, XCube said:

Basszus ez végig ott motoszkált a fejemben, de nem ugrott be. Plus!... . Az a vicces, hogy még írtam is alapszintű HTML weblapokat IE 1.0 / Netscape ellenőrzéssel abban az időben.

A jóöreg Plus! 
Az bizony volt Win 98-hoz is! Emlékszem mikor megtudtam, hogy vanm rögtön kellett és képes voltam megíratni CD-n pénzért. Pedig igazából semmi érdekeset nem tudott, volt benne egy csomó desktop theme (de volt Garfieldos ha jól emlékszem! meg a kedvencem a számítógép belsős, de emlékszem valami fekete fehér vasút állomásos témára is), képernyő kímélő, hangok, valamint a power toys aminek már nem is emlékszem a hasznára. 
Szép, színes, szagos volt a Win98 plus! és akkoriban ez kellett nekem!  Azért a végefelé, illetve WinME alatt már nem voltam ennyire theme őrült, egy Win install azzal indult miután bejött a rendszer, hogy kikapcsoltam pl a windows hangokat, és ez mai napig így van.  
XP-n még használtam Vista stílusú témákat utólagos módosításból, Win7-en már ezzel sem fáradtam (a custom pointer meg hangok meg még WinME előtt kihaltak nálam). 

Link to comment
Share on other sites

Lord_KROK
5 hours ago, Fujitsu said:

Én egyébként a Windows 95-tel kezdtem a számítástechnikával való megismerkedést, először 1998 tavaszán ültem számítógép előtt, amin Windows 95 futott, azon meg a Super Mario (az volt az első PC-s játék, amivel játszottam). Aztán a suliban Windows 95 és 98 rendszerű gépek voltak vegyesen, máig emlékszem a "Várjon, amíg a számítógép kilép a rendszerből" meg a "Most már kikapcsolhatja a számítógépet" szövegekre a leállításkor. Ezeken a gépeken még 3 gomb volt, a bekapcsológomb és a reset mellett a harmadikat turbónak hívták. :D Felsős koromban már XP-s gépek voltak, aztán még azon is érettségiztem, és még a technikusi évemben is XP-ket telepítgettünk, pedig akkor már a 8 sem volt messze a megjelenéstől. (Mivel akkortájt nyertem egy országos szakmai versenyt, az MS meghívott a Graphisoft parkba, ahol megmutogatták az akkor még béta 8-at, az Azure-t, a Kinectet meg pár ilyesmit, aztán kinecteztünk meg csocsóztunk egyet az MS-es arcokkal.)

Az első otthoni gépünket a Media Marktban vettük 2002 januárjában, és vásárlás után az ügyfélszolgálaton Windows Me-t telepítettek rá (akkor még ez a szolgáltatás alanyi jogon járt minden gép mellé, vagy 2 órát ácsorogtunk, mire feltelepült a rendszer). A "most már kikapcsolhatja" című szöveg még a Windows Me leállításakor is felvillant, de csak egy pillanatra, és utána a gép már magától kikapcsolt. Aztán 2006-ban lett újabb gépem, arra már XP került, az utolsó asztali gépemre 2009-ben meg először Vista, aztán ahogy kijött a 7, onnantól az. A notebookomra is a 7 ment fel 2013-ban, a 8-at végül egy az egyben kihagytam, a 10-re pedig 2016-ban álltam át (notebookon, az asztalira azt már nem tettem fel).

A Netscape-pel még 2007-ben találkoztam, Magic Karcsival raktunk össze egy oldalt, és ő ajánlgatta nekem, mert a csomagjukban volt webszerkesztő is, amit ő szeretett használni. Én akkor álltam át Firefoxra az IE6-ról, webszerkesztőnek meg Dreamweavert használtam, valahogy nem kaptam rá a Netscape ízére. :D Inkább megtanultam az XHTML-t meg a CSS-t, és Notepad2-ben raktam össze inkább a weboldalakat, aztán tanultam hozzá egy kis PHP-t meg MySQL-t, és akkor már saját portálféleséget is tudtam csinálni. Persze akkor még csak mindenféle összeollózott kódokból, mert rendesen programozni nem tudtam, azt később tanultam meg a suliban (aztán meg egyetemen), rendesen végigjárva a hierarchiát az assemblytől az OOP-ig. (A munkában ma is mindegyik szinten otthonosan kell mozognom, bár ma már többet programozok C#-ban Windowsra, mint C-ben mikrokontrollerre. Pár éve ez még nagyon durván fordítva volt, de hát a világ abba az irányba megy, ahol már a C-ben írt kódot is generáljuk. Sőt, már azt is generáljuk, amiből a C-t generáljuk. Nem megyek bele. :D)

Előszüör Win95-el találkoztam 1995 végén a suliban, ahol multimédiás PC-k (486-osok) futaták a rendszert, mi több Internet is volt, így felnézehttem arra is, noha 1999 végéig hülyeségnek tartottam, mivel a kevés statikus weboldalra hamar ráuntam. 1999 végén megleltem a gamestar fórumot, ahol állandó tag lettem, bár 2002 jan 4-én mindent törötlek és nulláról kezdtünk, de igen, azóta is itt vagyok, durva belegondolni, hogy a GSFhez 22 éve van közöm. 

Az első otthoni gépemet 1999-ben kaptam (az első és az utolsó alkalom volt, hogy nem magamnak fizettem a hardvert) Sok akkori hardverelem kifogásolható minőségű volt, ezt nem csak én találtam ki retro-s kollégák is egyetlértenmek velem. A boltban ahol vettük persze feltelepítewtték, de nem tudom, hogy direkt vagy hanyagságból, vagy mi votl a logika meg mi történt, de a rákövetkező napokban, hetekben többször is vissza kellett vinni a gépet telepítésre. Lehet h az alanati hibalistának köze van hozzá : 
A 366-osomnál most végig gondoltam mennyi hiba volt az első időkben, és ma már ezt elfogadhatatlannak találnám, lássuk is a hibalistát :

1. Volt egy Procomp alaplapom, ez (1999) május végétől augusztusig bírta aztán jött egy VIA Apollo Pro Plus(?) alaplap (arra emlékszem lila volt a doboza részben). Az új alaplapnak az volt a hibája, hogy sokkal lassabb volt érzésre a rendszer mint a korábbbi lappal. És akkor még nem tudtam, de a 8.4nél nagyobb HDDket nem is ismerte fel.

2. a két 32MB-os modulból az egyik elszállt még aug legvége/szept legelején nem sokkal az alaplap csere után. Sosem kaptam helyette másikat, azt mondták a boltban ahol vettem, hogy "elkallódott" a modulom, így se csere modult, se a régit vissza nem kaptam, de a pénzt sem, innentől jó ideig mindössze 32MB RAMmal mentem. (2000 árpilisáig, amikor zsebből vettem egy 64MBos modult és innentől 96MB RAMmal mentem)

3. kb az új laptól kezdve a hangkártya hangja rendszeresen megakadt/beakadt, csak a restart segített rajta (később rájöttem, hogy ha mp3-at indítok az is kiakaszthatja, ha nem kap kék halált). 2000 májusában végképp elnémult, visszavittem a boltba ahol vettem a gépet (még garanciális volt) 1 hetet ültek rajta, majd közölték hogy nem tudják(!) megcsinálni, így elfogadtam, hogy mostantól nincs hang a gépen. (szerintem Irq ütközés lehetett, mert ) később (2001 január) a WinME segített rajta, amint fletettem lékjes hangon megszólalt a hangkártya.

4. A VGA nagyon érdekes képi bugokat csinált, ma már tudom, hogy S3Trio 3D/2X-nek a csapnivaló driverei és az S3 tehetett erről, '99 novemberében meglett az ASUS V3400TNT DLX, onnantól ez a probléma megszűnt

5. '99 szeptemberében kezdődött az a probléma, hogy a Windows néha magyarázat nélkül összeomlott, illetve előfordult, hogy fileok nem voltak visszaolvashatóak, különösen ha a winyó "hátuljára" voltak írva, a scandisk mindennapos vendég volt, sok-sok hibás szektorral. Végül 2.1GB+1GB arányba felosztva a második 1GB-t nem megformázva lés csak 2.1-et használva a probléma megoldódott, viszont így az amúgyis kicsi HDD még kissebb lett. A boltba ahol vettem mikor visszavittem rendszerint az volt a "javítás" hogy leformázták, egy idő után már a Windowst se tették fel rá, így '99 novemberére már magam tudtam Windowst telepíteni, és kezdtem magamat beleásni a hibaelhárítás bugyraiba. 

6. Álltalánosságba vett instabilitás. Sokszor sok program "hajtott végre szabálytalan műveletet". Akadtak játékok pl Dungeon Keeper 2, Starcraft, Popolous 3, de néha még a Midtown Madness és akár a streets of simcity, amik egyszercsak kiléptek Windowsba. Eleinte azt hittük valamilyen billentyű kombinációval léptetjük ki a játékot, de hamar kiderült, hogy magától dob ki minket a Windows asztalra. Ráadásul 32MB RAMmal ezt már szépen lassan is csinálta, lehetett nézni, ahogy soronként rajzolja ki az azstali hátteret meg az ikonokat. Ezt hűtőcserével és később táp cserével próbáltam orvosolni, de a helyzet nem lett jobb. Mondjuk ekkoriban átlag 6 hónapig bírták a tápjaim. :(

7. Valójában egy bitang lasső rendszer volt. 2001 kora nyarán mikor a mekikben dolgoztam, az egyik kollégámnak tök olyan gépe volt mint nekem, Celeron 366MHZ, 192MB RAM, ASUS V3400TNT. Elmentem hozzá és tátott szájjal konstatáltam, hogy a gépe összehasonlíthatatlanul reszponzívabb és jobban mozog ugyanúgy sima Win98 alatt mint az enyém. Sőt, 458-on sem volt olyan fürge a rendszerem mint neki 366-on. A Red Alert 2 meg nem egy szüttyögős lassú játék volt, hanem kifejezetten pörgős. Az eltérés egyébként mindössze az alaplapban volt, neki BX-es Abit lapja volt, nekem Via Tomato.
Később mikor játéktermekbe jártam akkor máshol, más gépeken is láttam, hogy a RA2 bizony kifejezetten pörgős kis játék, nem pedig opylan lassú altató mint ahogy nekem sétált a gépen... (ezután jött az a trükk, hogy a rules.ini átírásával jelentősen gyorsítottam a játékot (levettem az egységek árát és készülési idejét)) 

Ezután a gép után jött egy 466-os Celeron, Via Tomato lappal, 192-768MB RAMmal 2db 20GB HDDvel TNT2 M64-el, 2×20GB HDDvel, érdekesség, hogy nem volt háza, hanem alaplapos dobozon volt. Ezen már a Win98 mellett WinME is volt, majd később erre került fel először az XP, a WinME-t megtartva egészen 2006 januárjáig (noha 2004 végétől folyamatosan csökkent a szerepe). Ez volt az utolsó kifejezetten gyatra gépem...
De szerintem nem csodsa, hogy a C64-esemnek komoly szerepe volt az életemben 2002 őszéig ... 

Ezt követte az 1700-as Celeron (2002 ősze), már minőségi lappal és alkatrészekkel (kivéve táp), majd a legendás 1466@2669MHZ-es Athlon XP-m... De ezek már külön storyk. 

Az első két gépen egyébként én is beleástam magamat a HTML szerkesztés gyönyöreibe, mivel C64-en is imádtam programozni. Nagyon reverse engineringel tanultam, ugyanis a Gamestar és egyéb újságok CD mellékletén látható index.html-ek forráskódját néztem, másolgattam ki, módosítgattam és így igyekeztem tanulni (akkoriban divat volt h a betett CD, később DVD, elindított egy weboldal szerű start oldalt, ami segített eligazodni a CD-n). Nagyon sokáig ezek átszerkesztgetéseivel tanultam,  a Dreamviewer csak 2005 őszétől jött be az életembe (viszont mai napig a Mars csoki jut róla ezsembe, mivel mikor legelőször találkoztam vele épp Mars csokit ettem). Később jöttek az összeollózott kódok, meg pár weboldal, kedzetben magamnak majd másnak, is lekezdtem csinálgatni. 2007-2018 között jó bevételi forrás volt, azaz évbente 1-2 weboldal amit csináltam. A 2018-as meló viszont teljesen elvette a kedvemet. (2 hetesre tervezett project : átadás előtt 4 nappal totál nulláról előről kellett kezdeni az oldalt, a rosszul megfagalmaztott igények miatt. Átadás napján kitalálta a megrendelő, hogy tervezzem át az oldalt, majdnem vissza nulláig, mert megint mást talált ki. Főoldalnak pl 14(!) változata volt, mire kikerült a végleges, meg ehhez hasonlók. A végén jún 15 helyett szept 18-as átadás és fizetés volt, 30 ezerrel kevesebbet akart fizetni mondván késés, de rávilágítottam, hogy minden perc miatta volt, és ha a ráfordított időmet nézem, akkor 3× annyit is elkérhettem volna mint amenniyt végül kaptam, csak ugye egy  szerződés kötött, Mindegy, rémálmomba jöjjön csak elő... ). 

Link to comment
Share on other sites

jagdtigger

/ON

Link to comment
Share on other sites

jagdtigger

Hát ez így elég gáz minek után jól felmagasztalták a magas mennyekig hogy mennyire biztonságos lesz tpm-el meg hypervisor fölügyelettel.... :biglol: :rotflmao:

Link to comment
Share on other sites

  • 4 weeks later...
payskin

Apróság, de jól mutatja, hogy mekkora káosz van a fejekben:

image.png

Arról nem is beszélve, hogy EZ volt a fő újdonság a heti új buildben. Szánalomputtony kategória.

Ja, és természetesen össze-vissza kommunikálják, és ha erre felhívják a figyelmüket, jön a szenior fejlesztésvezető Twitterre, és csípős megjegyzéseket tesz, de ilyeneket, hogy "pont ezt írtuk a blogban, felolvassam?" Gratulálok. Úgy tűnik, ismét elgurult a gyógyszer Redmondban.

  • Haha 2
Link to comment
Share on other sites

payskin

De érdemes lehet követni Zac Bowdent is Twitteren, nemcsak a fenti dolgok miatt, de van egy június 23. óta folyó threadje, amiben minden egyes Win11 buildből kifényképezi az amúgy is ótvarul kinéző hangerőszabályzót, de ami abszolút nincs az új kinézethez sem igazítva. És egyre nagyobbakat sóhajtozik. 

Csak hogy tisztázzuk: ez is kis dolog, de -- B+ -- nem egy eldugott ikonról beszélünk, amik a Windows 3.1 óta van a rendszerben, hanem egy olyan felületi elemről, amit milliók használnak nap mint nap. Leszarják, valószínűleg nincs gazdája.

Link to comment
Share on other sites

payskin

Ó, erről is lemaradtam, tegnapelőtti hír: Start11 béta.

Szerintem mindennél többet mond arról, hogy gond van a Windows felhasználói felületével, hogy 3rd party programok születnek azzal a céllal, hogy a régi, megszokott kinézetet és újabban sajnos a funkcionalitást is biztosítsák. 

A Win11 Taskbar kb. a Win95-ös verzióra szintjére van butítva, 25 évet visszalépve az időben. A Start Menü butább, mint a Win10-hez fabrikált. Teljességgel érthetetlen megint, ami történik, kb. mint 2010-11-ben a Windows 8 idejében. Cikkekben és közösségi oldalakon szétszedik a Microsoftot, kb. az első béta megjelenése óta égnek mint a Reichstag, ezért olyan iszonyú szekunder szégyen blogbejegyzéseket írnak, mint ez, ami úgy próbálja beállítani a Windows 11 fejlesztőket, mint akik odafigyelnek a visszajelzésekre és tudatosan hoznak meg UI/UX döntéseket. Ami, nyilván, azonnal közröhej tárgya lesz nagyjából minden platformon. Teljesen nyilvánvaló, hogy itt megint valami dilettáns idióta hozza a döntéseket a fejlesztők feje felett. Annyi a különbség, hogy a közösségi platformoknak most kicsit nagyobb hangja és elérése van, mint 2010-11 környékén volt, illetve most nem néz ki rettentő szarul, ami készül.

Link to comment
Share on other sites

Lord_KROK
On 8/13/2021 at 9:57 AM, payskin said:

Apróság, de jól mutatja, hogy mekkora káosz van a fejekben:

image.png

Arról nem is beszélve, hogy EZ volt a fő újdonság a heti új buildben. Szánalomputtony kategória.

Ja, és természetesen össze-vissza kommunikálják, és ha erre felhívják a figyelmüket, jön a szenior fejlesztésvezető Twitterre, és csípős megjegyzéseket tesz, de ilyeneket, hogy "pont ezt írtuk a blogban, felolvassam?" Gratulálok. Úgy tűnik, ismét elgurult a gyógyszer Redmondban.

így kerülhetik el a fő újdonságot, és ezáltal a tömeges bugokat is :D Majd mindneki örül, hogy ez legalább bugmentes

On 8/13/2021 at 2:56 PM, payskin said:

A Win11 Taskbar kb. a Win95-ös verzióra szintjére van butítva, 25 évet visszalépve az időben. A Start Menü butább, mint a Win10-hez fabrikált. Teljességgel érthetetlen megint, ami történik, kb. mint 2010-11-ben a Windows 8 idejében.

na hát ez igazán szomorú :( De hazudnék ha azt mondanám, hogy jobbat vártam. Win 8 óta igez, hogy csak egyirány van : lefelé. Kinézetben legalábbis

Link to comment
Share on other sites

jagdtigger

https://arstechnica.com/gadgets/2021/08/switching-from-microsoft-edge-gets-more-annoying-in-windows-11/

Quote

There are two functional changes in the current beta of Windows 11 that make switching browsers more annoying. The first is that the OS no longer pops up a window asking you if you'd like to switch browsers the first time you click a link after installing a new browser. The second is that the "default apps" screen has removed the broad app categories currently available in Windows 10. Windows 10 allows you to set the default email app, map app, music player, photo viewer, video player, and web browser from the default apps screen, while Windows 11 makes you choose an app first and assign defaults one file extension at a time.

Link to comment
Share on other sites

payskin

Ügyes. Én a TechRepublicon olvastam, hogy az intellel együtt hakniznak, mondván az új intel procikhoz elengedhetetlen lesz a Win11, mert hosszú együttműködés keretében a Win11 lesz az első operációs rendszer, ami támogatni fogja a [insert valami hangzatos, 3 szavas szakkifejezés]. A lényeg, hogy az intel CPU-kban többféle mag lesz, és azt, hogy mikor melyiket kell használni, majd a Win11 tudja. Jézusisten kategória.

Link to comment
Share on other sites

Lord_KROK
4 hours ago, payskin said:

A LITTLE.big technológia lesz az, sunnycove és társai magokkal. Elvileg az lesz az előnye, hogy Windowsban csak a kis teljesítményű magok fognak menni, a nagyok le vannak kapcsolva, játék/terhelés meg a nagy magok fognak menni és a kicsik lesznek lekapcsolva. 
De amennyire tudom, ez eleinte max néhány notit fog érinteni. 

(engem meg jó ideig nem, mert 5 hónapos a gépem, 10400F-el, és eszembe sincs mostanában lecserélni). 

Link to comment
Share on other sites

jagdtigger
9 hours ago, payskin said:

az új intel procikhoz elengedhetetlen lesz a Win11

Linux már vagy "1000 éve" tudja... (telefonoknál népszerű megoldás)

Link to comment
Share on other sites

payskin

Na, megkerestem, csak hülye vagyok, nem a TechRepublicon, hanem a TechRadaron volt a cikk (meg kb. féltucat másik, Windowszal foglalkozó oldalon). Szóval Performance Hybrid architecture-nek hívják a cuccot, és az év végére várt, 12. generációs Alder Lake processzorokban fog debütálni. És KROK sem volt messze a valóságtól, mert valóban az ARM-tól már ismert big.LITTLE technológián alapul a cucc -- bár nem értem az egészet. Az ARM és az Apple M1 is RISC processzorok, az intel x86 meg abszolút nem az, úgyhogy számomra egyelőre rejtély, mi is lesz ez az Alder Lake.

Az is érdekelne, hogy az AMD hogy van ezzel a dologgal. Mert ha az Intel letesz valami M1 jellegű dolgot az asztalra, és az teljesítményben hasonló ugrásra lesz képes, akkor megint el fog dőlni a piac.

Link to comment
Share on other sites

jagdtigger
48 minutes ago, payskin said:

mi is lesz ez az Alder Lake

2in1 :D , egy rendes processzor meg bedobnak mellé egy atom alapút mert a kutyának se kell amúgy...

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu
52 minutes ago, payskin said:

És KROK sem volt messze a valóságtól, mert valóban az ARM-tól már ismert big.LITTLE technológián alapul a cucc -- bár nem értem az egészet. Az ARM és az Apple M1 is RISC processzorok, az intel x86 meg abszolút nem az, úgyhogy számomra egyelőre rejtély, mi is lesz ez az Alder Lake.

Ennek a RISC-hez semmi köze, az a processzormag utasításkészletének a jellemzője. Ahogy a cikkben is írják, itt az OS task schedulerének hardveres támogatásáról van szó, aminek révén a várakozások szerint célszerűbben lesznek kihasználva a processzormagok. A változás a jelenlegi állapothoz képest valószínűleg annyi lesz, hogy a scheduler nem X darab egyenértékű magra fogja szétdobálni a processzek threadjeit, hanem meg lesznek különböztetve a magok, és a scheduler majd igyekszik optimálisan beosztani, hogy hol mi fusson.

Ennek az energiafogyasztásra lehet majd talán mérhető hatása, de nyilván csodát nem kell várni.

9 minutes ago, jagdtigger said:

egy rendes processzor meg bedobnak mellé egy atom alapút mert a kutyának se kell amúgy...

Marhaság, egy lapkán lesz kialakítva az egész.

Link to comment
Share on other sites

jagdtigger
1 minute ago, Fujitsu said:

Marhaság, egy lapkán lesz kialakítva az egész.

Ezt valahogy én is sejtettem, azért is írtam hogy 2in1....

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu
1 minute ago, jagdtigger said:

Ezt valahogy én is sejtettem, azért is írtam hogy 2in1....

Nem is arra reagáltam, hanem a másik mondatodra, amiben ennek teljesen ellentmondtál.

Link to comment
Share on other sites

jagdtigger
1 minute ago, Fujitsu said:

Nem is arra reagáltam, hanem a másik mondatodra, amiben ennek teljesen ellentmondtál.

Jaj elnézést hogy procit írtam processzormag helyett mert így viccesebbnek hatott a kis csipkelődésem az atomok lepkefing teljesítményén.... :dry:

Link to comment
Share on other sites

Fujitsu
2 minutes ago, jagdtigger said:

Jaj elnézést hogy procit írtam processzormag helyett mert így viccesebbnek hatott a kis csipkelődésem az atomok lepkefing teljesítményén.... :dry:

Az a baj, hogy semennyire sem volt vicces. Az Atom processzorok teljesen más architektúrára épülnek, és teljesen más felhasználásra tervezték őket: IoT eszközök számára kialakított SoC-k, kurvára nem kell a Core-széria teljesítményét hozniuk, egészen más a tervezési cél.

Link to comment
Share on other sites

jagdtigger
4 minutes ago, Fujitsu said:

Az Atom processzorok teljesen más architektúrára épülnek, és teljesen más felhasználásra tervezték őket: IoT eszközök számára kialakított SoC-k, kurvára nem kell a Core-széria teljesítményét hozniuk, egészen más a tervezési cél.

Ezt mond azoknak akik "laptopba" rakták őket, újrarakni ezeken a winfost na az tényleg nem vicces.....

Edited by jagdtigger
Link to comment
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...