Fujitsu Posted January 19 Posted January 19 Na, én tegnap majdnem gutaütést kaptam, ugyanis olyan problémába futottam bele, amibe eddig még sosem. Mivel a napokban tervezem átadni a nővéremnek az új T14 Gen5 notebookját, gondoltam, elvégzem az utolsó simításokat, és olyat tettem a géppel, amit eddig még nem: rádugtam a Dell UD22 dokkolómra. Ez eddig minden notebookon egy problémamentes aktusnak bizonyult, a 2016-os P50-esemtől a nőm vadonatúj, céges T16-osáig. Ez a gép azonban most úgy reagált, hogy fekete képernyőt vetített a dokkolóra csatlakoztatott két monitor képernyőjére, amikre vidáman rá tudtam húzni az egérkurzort (a nagy feketeségre), de semmi mást. Pontosabban rá tudtam dobni alkalmazásokat a két külső képernyőre, csak nem láttam őket, mivel végig teljes feketeség volt mindkét képernyőn, csak az egérmutató látszott. De azt láttam, hogy tökéletesen érzékeli a két monitort a gép, pontosan tudja a monitorok típusát, natív felbontását, képfrissítését stb. Miután a dokkoló kihúzása-visszadugása, a VGA újraindítása (Ctrl + Shift + Windows + B), a gép újraindítása, a felhasználói fiók váltása és a kivetítési konfiguráció kapcsolgatása (Windows + P) sem segített, elkezdtem utánanézni a black screen with mouse cursor on Windows 11 című hibajelenségnek. Kiderült, hogy ismert hibáról van szó, az viszont rendkívül változatos képet mutat, hogy ki hogyan oldotta meg. A következők merültek fel megoldásként (értsd: mindegyikre akadt valaki, akinek épp az oldotta meg): Fast boot kikapcsolása az energiagazdálkozási beállításoknál (Vezérlőpult -> Rendszer -> Energiagazdálkodás -> Melyik gombra mi történjen c. beállítások) App Readiness szolgáltatás letiltása (services.msc-ben) DISM.exe /Online /Cleanup-image /Restorehealth sfc /scannow VGA-driver eltávolítása csökkentett módban, majd újratelepítése Ezek közül semmi nem használt, kivéve az utolsót, de az is kalandos volt, mert csökkentett módban nem enged be a felhasználói fiókba, mert valamiért nem működik a PIN-kódos azonosítás. (Ezt nem én mondom így, hanem a Windows, hogy valamiért nem elérhető a PIN-kód.) Máshogy meg nem enged be, mert online a fiók. Itt egy érv az offline fiók mellett. Mindegy, aktiváltam a helyi rendszergazdai fiókot a számítógép-kezelésnél, azzal be tudtam lépni csökkentett módban. A driver törlése után a Windows generikus VGA-drivere aktiválódik, és láss csodát, ezzel már kitolja a képet a monitorokra! Akkor ez valami drivergond lesz talán? Visszateszi az Intel driverét a Windows Update, elmegy-visszajön párszor a kép, kész vagyunk, és de jó, megmaradt a kép a külső monitorokon, akkor most már minden rendben lesz, ugye? Újraindítás, bejelentkezés: újra fekete képernyők. Ilyen nincs. Rendben, akkor törlöm még egyszer a drivert, de ezúttal már nem hagyom az Update-nek, hogy feltegye, hanem majd én az Intel oldaláról. Fel is kerül az Intel Driver Update, talál is négy drivert, köztük az Intel Arc Graphics driverét. Oké, akkor tedd fel, ráadásul van ilyen menüpont a telepítőben, hogy tiszta telepítést kérek, ergo töröld az előző driver minden maradékát. Hát naná, hogy kérem! Feltelepül, minden fasza, akkor indítsunk újra. Így is teszek, belépek, és újra feketék a képernyők. Hát, ez nem lehet igaz. Jó, akkor menjen még egyszer végig a telepítő. Végigmegy, feltesz mindent, majd jelzi, hogy lenne ám még itt egy frissítés: a VGA-driver! Hát mert azt nem sikerült feltelepíteni, hibakód: 1000. Oké, akkor restart, természetesen megint fekete képernyők. Tegyük fel akkor újra, de ezúttal úgy, hogy nem kérek tiszta telepítést, hátha ez a gond. Felteszem, végigmegy, utána most már nem ajánl semmi új frissítést a Driver Update, tehát alighanem sikeres volt a telepítés. Restart, éééés ismét feketék a képernyők. Na, ezen a ponton kezdtem gondolkodni azon, hogy kibaszom az egészet a picsába, de aztán lenyugodtam, mert ahhoz ez a gép túl drága volt. Most mi a francot csináljak? Reinstall? De hát ez egy zsír új Windows, mégis mi baszódhatott volna el benne az elmúlt két hétben, amíg be sem volt kapcsolva? És ha utána is fennáll a probléma? Akkor több órányi melót dobtam ki a kukába, és ugyanott vagyok. Már azon kezdtem gondolkozni, hogy milyen fórumba kellene írnom, pedig pont azért nem telepítek fél ezrelékes felhasználói táború oprendszereket, hogy az ilyen köröktől megkíméljem magam. Jó, van még 3 év prémium gari a gépen, max. a support agyát fogom lezsibbasztani, semmi vész. Épp készültem elcsomagolni a gépet "ennyi fért mai műsorunkba" jeligére, mivel nem maradt több időm a témával foglalkozni, mikor eszembe ötlött, hogy esetleg meg kéne nézni, mi van, ha nem a dokkolót dugom be, hanem közvetlenül valamelyik monitort. Oké, nincs DP-bemenete a gépnek, bányászok egy HDMI-kábelt, bedugom, és láss csodát: van kép a külső monitoron. Hoppácska! Elrohanok a Dell oldalára megnézni, hogy van-e valami driver az UD22 dokkolóhoz. Van egy firmware updater tool, nézzük meg: nincs új firmware. Oké, mi a másik? DisplayLink-driver. Nézzük meg, rosszabb biztos nem lesz. Telepítés után restart, bejelentkezés után kis gondolkodás, és odanézz: van kép minden monitoron! Újraindítottam többször is, hogy megnézzem, így is marad-e, és azóta már kis gondolkodás sincs, és egyből kapom a képet bejelentkezés után. Most már csak adja magát a kérdés, hogy más gépeken miért nincs ilyen gond? Lehet, hogy azokon gyárilag telepítve van a megfelelő driver a DisplayLinkhez? Vagy a nem gyári telepítésű Windowsok esetében voltam olyan gondos, hogy mindent lehúztam előre, így ezt is? Anno ezt tettem: telepítés előtt összeszedtem az összes drivert a notebookgyártó oldaláról, aztán rátoltam mindet a Windowsra a telepítése után. Azért szoktam le erről, mert a Lenovo Commercial Vantage meg a Windows Update úgyis összeszedi már, ami kell. Ezek szerint akkor lehet, hogy valamit mégsem szedtek le, ami pedig kellett volna. Bár az Eszközkezelőben nem volt semmilyen sárga felkiáltójel, de ez persze nem jelent semmit. Tanulság: ha valami nem stimmel a dokkoló környékén, érdemes megnézni, van-e hozzá driver, mert lehet, hogy csak ennyi hiányzik a boldogsághoz. Mivel sosem kellett eddig, ezért ebbe már bele sem gondoltam elsőre. 1
Lord_KROK Posted January 19 Posted January 19 On 1/18/2026 at 9:19 AM, payskin said: Ne is mondd, ma Win11-et kell telepítsek anyu új notebookjára. Előre félek, hogy gutaütést fogok kapni. Nekem a laptop Win 11-el jött. Előszür arra gondoltam ledúrom és megy a Win 10 a helyére, de októberben nem lenne kedvem Win 11-et visszavarázsolni rá. És még mindig benne van a pakliban, hogyha megkotlik a rendszer akkor valami Linux fog a helyére kerülni. Neked meg kitartást.
pcmester Posted January 19 Posted January 19 @payskin Tedd fel a "Classic Shell Start Menu"-t inkább, ha szeretnél valami normális start menüt. Windows Intéző helyett pedig ott van a Total Commander, nem kötelező a szart használni, ha nem muszáj. | Nem véletlen, hogy addig próbálom megtartani a Win10-et, amíg csak lehet. 1
Lord_KROK Posted January 19 Posted January 19 6 hours ago, payskin said: Baszki, mindaz amit itt leírunk meg látunk itt-ott hírekben semmi ahhoz képest, milyen szemtől szemben állni vele. Hát a honosítása olyan szinten szar, hogy sírtam bizonyos szavak meg kifejezések láttán. Feltelepítesz valamit, és a start menü alján megjelennek az ikonok, de nem az van alájuk írva, hogy újonnan telepítve, hanem valami újonnan kirekesztve vagy kiszögelve vagy valami ilyesmi. Akkor az Intéző, ami tényleg k lassú, bal oldalán a sávban van egy Gyűjtemény menüpont, ami nem csinál semmit, ha rákattintasz, behoz egy reklámot, hogy itt egy helyen tudod tartani a képeidet a mobilodról. MI A F*SZ?!?! Leszedni nem lehet, második menüpont a sorban, ott ahol a Win10 intézőben a gyors elérésű cuccok voltak. KI CSINÁL ILYET?! Azt sem hittem volna, hogy az Intézőben a ribbon után lehet szarabb felhasználói felületet gyártani, jelentem, sikerült. Gépházban MINDENT keresni kell, az hardver eszközök egy Bluetooth és eszközök menüpont alatt van (MIÉRT?! Mi köze a két dolognak egymáshoz) és ahhoz, hogy kiderüljön, hogy a telepítő nem ismerte fel a touchpadet, SZKROLLOZNOM KELL AZ EGÉRIG, hogy alatta, lássam, hogy nincsenek ÉRINTŐPÁRNA beállítások. MIAF*?!?!? Elképesztő. Három órán keresztül káromkodva kapaszkodtam a hajamba. Ja és úgy, hogy egy viszonylag kulturált módszerrel a bloatware-től előre sikerült megszabadulni. Itt van egy tök jól összeszedett és folyamatosan karbantartott unattended.xml-készítő, amit csak rá kell másolni a pendrive-ra, és a telepítést is gyorsítja, meg letakarítja a szarokat. Egyébként annyira RETEK SZAR az új start menü, hogy gyakorlatilag fogalmam nincs, hogy maradt-e bloatware a gépen, mert teljesen áttekinthetetlen, mi van egyáltalán feltelepítve. Én még egy ekkora foshalom szánalomputtony szégyenmozdonyt nem láttam. Én megúsztam a telepítést, meg igaz, hogy még csak pár órát használtam, de akkor meg vagyok nyugodva, hogy nem csak én vagyok benne teljesen eltévedve. Ráadásul mivel (még) nem aktivált, így pl sötét témára se tudok kapcsolni, (ami azért laptopon nem lenne hátrány) meg egy nagy rakás beállítás NEM ELÉRHETŐ. WTF... Nem tudom csak részben testreszabni a Win kinézetét, mert nem elég a mindenen is látszó bazi nagy vízjel, hogy aktiváljam ezt a szart, de még más korlátokba is ütköztetni kell. Nem beszélve a középre okádott start menüről, vagy hogy a tálcán(!) lőtéri kutyát nem érdeklő híreket kapok, de kikapcsolni azt már nem lehet. Amúgy meg kell hagyni, hogy vannak pozitív részei is, pl a feladatkezelő és benne az erőforrás (CPU, RAM foglaltásg ilyesmi) pl kifejezetten szépre sikerült, és olan mintha valamiféle hardveres gyorsítást is használna a grafikon kirajzolásakor. Egész jó hátterek is vannak, bár aktiváció nélkül nem tudok rábökni egyikre sem, hogy "na ez tetszik, maradhat", mert elváltogatja.
jagdtigger Posted January 19 Posted January 19 4 hours ago, Fujitsu said: Most már csak adja magát a kérdés, hogy más gépeken miért nincs ilyen gond? Lehet, hogy azokon gyárilag telepítve van a megfelelő driver a DisplayLinkhez? Itt inkább az a kérdés hogy 2026-ban ez meg a natív nvme miért nem alapfunkció. Telómat rádugom egy totál generic startech usbc dock-ra és lazán kipakol a monitorra.....
payskin Posted January 20 Author Posted January 20 18 hours ago, Fujitsu said: Ez a gép azonban most úgy reagált, hogy fekete képernyőt vetített a dokkolóra csatlakoztatott két monitor képernyőjére, amikre vidáman rá tudtam húzni az egérkurzort (a nagy feketeségre), de semmi mást. Basszus, lottó 5-ösöm lenne így. Tudtam, hogy DisplayLinkre fog kifutni. Hasonlókat szívtunk anno melóhelyen amíg ilyen egyen DELL dokkolók voltak a külső monitorokhoz. Annyi előnyben voltunk, hogy a DELL előzékenyen rárakott egy matricát a dokkolóra, hogy "innen töltsd a DisplayLink drivert", szóval nem nagyon kellett gondolkodni, ha az ember tudott olvasni. Az újonnan érkezők (köztük én is) nem tudtak.
Fujitsu Posted January 20 Posted January 20 Mivel soha az életben nem kellett még telepítenem semelyik gépre, és mindegyik működött az USB-C-s dokkolókkal, fel sem merült bennem, hogy nincs benne a driver a Windowsban, vagy hogy nem szedi le az Update-ről, ha már csatlakoztatva van a dokkoló. Mert ez volt az egyik első lépés (erről nem emlékeztem meg a fenti beszámolóban), hogy driverfrissítéseket kerestem: a Commercial Vantage rögtön talált is egy BIOS-frissítést meg egy Power Management-driverfrissítést, ezeket fel is tettem legott, és a Windows Update-et is futtattam, hátha hiányzik valami. Azt gondoltam volna, hogy ezek felteszik, ha valami nincs a gépen a dokkoló megfelelő használatához. Lehet, hogy eddig hozzá volt csapva valamihez (pl. az Intel VGA-driveréhez), amihez most már nincs, és ezért nem települt fel. A másik probléma az volt, hogy mivel az egérkurzor látszott a külső monitorokon, arra kezdtem gyanakodni, hogy valami rendszerfolyamat rohad le, hiszen a kapcsolat a képernyőkkel létrejön, kurzor van, csak az Explorer.exe nem tudja kirenderelni a dolgokat. Ráerősített erre ez a Support-cikk is, amiben ezt írják: Quote Blank screen with a cursor: Often caused by a stalled Windows process or driver issue. Ennek okán pedig arra terelődött a gyanúm, hogy a már installált driverek / programok valamelyike lehet a ludas. A felhasználói fiók váltását is azért próbáltam ki, mert van egy olyan hobbim, hogy át szoktam nevezni a felhasználói mappát a C:\Users alatt. A Microsoftnak ugyanis megvan az a hülyesége, hogy amikor online fiók jön létre, akkor fogja az e-mail-cím első 5 karakterét, és abból csinál felhasználónevet. Pl. ha a Microsoft-fiókod a payskin@freemail.hu, akkor a C:\Users\paysk lesz a mappád. Én ilyenkor azt csinálom, hogy aktiválom a beépített rendszergazdai fiókot, átdzsalok abba, átnevezem a mappát a C:\Users-ben, átnevezem a profilt a Computer Managementben, és tolok egy search & replace-t a Registry Finderrel. Sajnos mindig van 2-3 olyan registry-bejegyzés (még egy teljesen friss felhasználói fiók esetén is), amit nem lehet módosítani, és ott marad benne a rossz link (C:\Users\paysk\). Ezért ilyenkor még egy olyat is csinálok, hogy mklink /d "C:\Users\paysk" "C:\Users\payskin", így nem lesz gond abból, ha valami esetleg a régi link alapján működne. Persze a felhasználói mappában lévő szimbolikus hivatkozások mind tönkremennek az átnevezés miatt (Documents & Settings meg minden, ami LNK), azt mind törölni szoktam. Ebből még sosem volt semmi gond, de most ki akartam zárni annak lehetőségét, hogy esetleg valami a fiókkal nem stimmel, ezért léptem át egy másik fiókba is. Más: mivel a P16-osom gyárilag német 24H2-es Windowszal érkezett, még decemberben gondoltam, tolok rá egy angol 25H2-t. Ekkor derült ki számomra, hogy bár a magyar nyelvű kiadás ráfért a 8 GB-os pendrive-omra, az angol már nem, a folyamat végén mindig ledöglik a Rufus not enough space on the disk hibával. Amíg ezzel játszottam a másik gépen, a P16 újraindult, és 25H2 lett belőle. Mivel épp nagyobb pendrive-om sem akadt, elengedtem a dolgot, csak rátettem a nyelvi csomagot. Szerencsére ezeken nincs gyártói bloatware, igazából nincs ok legyalulni a gyári rendszert, ha még érintetlen a gép. (A T14-nél más volt a helyzet, az nem bontatlan csomagolásban jött, és arra már csinált felhasználói fiókot, akitől vettem, így azt értelemszerűen újratelepítettem.)
payskin Posted January 30 Author Posted January 30 Az istennek nem találom a threadet Twitterben, de pár napja a windowsos megmondóemberek -- talán LTT Linus azon bejegyzése kapcsán, ami arról szólt, hogy a Paint feldobta, hogy lépjen be a Microsoft fiókjába valamiért rajzolgatás közben, mert Copilot... -- hevesen bólogattak, hogy a Windows 11-AI-baromság most már túlmegy minden határon, a Microsoftnál teljesen elgurult a gyógyszer, teljesen elvesztették a kapcsolatot a külvilággal, se-hall-se-lát-dömötör effektus, mennek a saját fejük után, a nép meg le van szarva. Eltelik két nap, és a Microsoft bejelenti, hogy 1 milliárd ember használja a Windows 11-et, és hogy sokkal gyorsabban elérte, mint a Windows 10. Másrészt előretolták a Windows-főnök indiai mukit, aki lenyilatkozta, hogy de de, hallják/látják ám az elégedetlenséget, és hogy 2026-ban a core problémák megoldására fognak koncentrálni, és a legfájóbb hibákat javítani. Hát persze. Bottal sem. Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy a január patch néhány embernél csak újratelepítéssel megoldható fiaskóban végződött. Microsoft pár nap után elismerte, de... mindig van valami de.
jagdtigger Posted January 30 Posted January 30 6 hours ago, payskin said: se-hall-se-lát-dömötör effektus Szerintem inkább south park kábeltv epizód feelingje van..... Spoiler Jelen esetre lefordítva úgyis tudják hogy emberek túl lusták váltani.
payskin Posted February 2 Author Posted February 2 Csak az első perc. Sírok, vazz. Ha direkt csinálnák sem tudnának ennyit ártani...
pcmester Posted February 2 Posted February 2 @payskin Ezekkel csak azt bizonygatják, hogy mennyire ne váltsak Windows11-re! Ha a Win10 nem támogatott és a Win11 ennyire szutyok, akkor merre tovább?!
Lord_KROK Posted February 2 Posted February 2 1 hour ago, pcmester said: @payskin Ezekkel csak azt bizonygatják, hogy mennyire ne váltsak Windows11-re! Ha a Win10 nem támogatott és a Win11 ennyire szutyok, akkor merre tovább?! Ezzel én is így vagyok, hogy látom mennyire NE váltsak Win 11-re, és anno a Win10-re váltást is addig húztam ameddig csak lehetett. Az utols jó Winods szerintem a Win 7 volt, addig igaz volt, hogy minden második Win nagyon jó, azóta ez is el shitifikálódott Jah, a laptopomon Win 11 van, de azt nagyon keveset használom.
kaszman1 Posted February 2 Posted February 2 1 hour ago, pcmester said: @payskin Ezekkel csak azt bizonygatják, hogy mennyire ne váltsak Windows11-re! Ha a Win10 nem támogatott és a Win11 ennyire szutyok, akkor merre tovább?! 1
bcom Posted February 2 Posted February 2 3 hours ago, pcmester said: @payskin Ezekkel csak azt bizonygatják, hogy mennyire ne váltsak Windows11-re! Ha a Win10 nem támogatott és a Win11 ennyire szutyok, akkor merre tovább?! Mondjuk refund?
pcmester Posted February 2 Posted February 2 @Lord_KROK Teljesen jól látod. Ha azt vesszük, akkor nem túl régre visszanyúlva az XP, a 7 és utána valamennyire a 10 a jó ‒ 8-at és 8.1-et nem venném külön, egyik se valami jó. Szerencsére nekünk egyetlen eszközünk sincsen, amin Win11 van, legfeljebb talán a tesóm laptopja, de szerencsére azzal nem találkozok. @kaszman1 Mire gondolsz? @bcom Ne kezdd megint az azzal való viccelődést, úgyse fizettem a Windowsomért. 😶
Lord_KROK Posted February 2 Posted February 2 22 minutes ago, pcmester said: @Lord_KROK Teljesen jól látod. Ha azt vesszük, akkor nem túl régre visszanyúlva az XP, a 7 és utána valamennyire a 10 a jó ‒ 8-at és 8.1-et nem venném külön, egyik se valami jó. Szerencsére nekünk egyetlen eszközünk sincsen, amin Win11 van, legfeljebb talán a tesóm laptopja, de szerencsére azzal nem találkozok. @kaszman1 Mire gondolsz? @bcom Ne kezdd megint az azzal való viccelődést, úgyse fizettem a Windowsomért. 😶 Nekem azért van a laptopon Win 11 mert azzal jött. Először arra gondoltam, hogy leszedem és Win 10, de minek? Egy év múlva rakhatnám vissza a 11-et. Ez a kép mi lenne? Kaszman szerintem egy oyla nrendszerre gondol mely a "Lin" szócskával kezdődik és X-el végződik
bcom Posted February 2 Posted February 2 57 minutes ago, Lord_KROK said: Kaszman szerintem egy oyla nrendszerre gondol mely a "Lin" szócskával kezdődik és X-el végződik Mac OS? Nyertem? 2
Lord_KROK Posted February 2 Posted February 2 5 minutes ago, bcom said: Mac OS? Nyertem? De egész közel jársz
jagdtigger Posted February 2 Posted February 2 1 hour ago, bcom said: Mac OS? Nyertem? Arra max az unix jelzőt lehetne nagyon erős nyújtással ráhúzni, illetve elsütném hogy "csak akkor ha sok fölös pénzed van" de éppen úgy elszálltak az árak (sajnos) hogy nem lenne igaz az állítás.......
kaszman1 Posted February 3 Posted February 3 13 hours ago, Lord_KROK said: Kaszman szerintem egy oyla nrendszerre gondol mely a "Lin" szócskával kezdődik és X-el végződik Az open-source windows projektre gondoltam... https://reactos.org/ 2
Fujitsu Posted February 3 Posted February 3 Ebben amúgy volna fantázia, ha nem úgy nézne ki, mint a Windows 98, nem a 0.4-es verziónál tartana évtizedek után is, és beállna mögé egy vagy több nagy cég. Bár sajnos az open source projektek inherens attribútuma a forkolhatóság, az meg a felhasználótábor szétaprózódásának és egyben az örök jelentéktelenségnek az egyik kiemelt veszélyforrása. Nem véletlenül van a desktop Linux is örökre az 5% alatti felhasználótáborra kárhoztatva, mert ez a pár százalék is hatezer különböző disztróra megy szét. Majd 2040 már biztosan a desktop Linux éve lesz. Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség. Ezt az open source-arcok általában nem szokták megérteni, inkább csinálnak egy forkot, ha valami nem tetszik. Próbáld leváltani a Fideszt 8 db egymásra ráinduló ellenzéki párttal, sok sikert hozzá. 1 1
jagdtigger Posted February 3 Posted February 3 25 minutes ago, Fujitsu said: Bár sajnos az open source projektek inherens attribútuma a forkolhatóság, az meg a felhasználótábor szétaprózódásának és egyben az örök jelentéktelenségnek az egyik kiemelt veszélyforrása. A nem forkolhatóság meg annak a veszélynek tesz ki hogy a fejlesztő minden szeszéjét is el kell viselned mert nincs más...... Illetve az 5%-on ragadás meg sokkal inkább annak köszönhető hogy az emberek többsége egy lusta disznó, inkább elvisel töménytelen mennyiségű ostobaságot csak ne kelljen újat tanulni.
Fujitsu Posted February 4 Posted February 4 Az emberek 95%-a nem faszverő geek, akinek van ideje meg affinitása a számítógépe lelkivilágával foglalkozni. Használják, ami könnyen elérhető (pl. gyárilag telepítve van), illetve amit megszoktak, pl. ami a munkahelyükön is várja őket. Lehet arrogánsan lenézni őket emiatt, de ez fikarcnyit sem fog javítani a helyzeten. Mások meg téged nézhetnének le nagyon sok minden miatt. Hiába csinálom meg a világ legjobb termékét, semmit sem fogok elérni vele, ha nincs megfelelő sales. Ezt az Apple is alaposan megtanulta a saját kárán: hiába volt jó a termék, a kutya nem vette, miközben a Microsoft szárnyalt. Aztán bedurrantották a sales-t, és elhúztak. Ma már alighanem cserélne velük a Microsoft, ha tudna. Ha nincs sales, nincs parti, ez a piac törvénye. A Linux világában a Canonical próbált ilyesmit csinálni, a "közösség" jó része el is fordult tőlük. Hát, srácok, így nem lesz parti. Marad az a kétszáz ember, aki épp rákap egy adott disztróra, míg meg nem unja. Itt, a fórumon is évente változik az aktuális kedvenc (System76 Pop! OS, anyone?). A kiszolgáltatottság sajnos pont így áll fenn, hogy a Microsoft monopol helyzetben van, így azt csinál, amit akar. Ha kiegyenlítettebb lenne a verseny, pl. lenne 3 különböző OS 20-30% körüli aránnyal, rögtön kétszer is meggondolnák, mennyire szopassák a felhasználókat a baromságaikkal. Így, hogy nincs erős alternatíva, pontosan tudják, hogy bármit elbasznak, akkor is felkel reggel a nap, és az emberek ugyanúgy a forgó kört fogják bámulni. Lehet ezért a cégeket és a felhasználókat hibáztatni, de ez egyrészt nem old meg semmit, másrészt nem is méltányos, mert azok is részei a problémának, akik soha semmiben nem tudnak megegyezni, és rögtön mennek a saját fejük után, ha valami nem az ő szájuk íze szerint történik. Sikeres fejlesztésben nincs demokrácia. Ezt talán Charaf Hassan mondta, és nehezen tudnék vitatkozni vele. 1
jagdtigger Posted February 4 Posted February 4 (edited) 8 hours ago, Fujitsu said: Az emberek 95%-a nem faszverő geek, akinek van ideje meg affinitása a számítógépe lelkivilágával foglalkozni. Leakadhatnnk már erről az elavult érvelésről? Egy ubuntu vagy akár egy Linux Mint semmilyen szinten sem követeli meg a "lelki világ" ismeretét. A jogos kritika az meg nem lenézés, lehet te rendszeresen lenézel embereket mert éppen mást gondolnak de attól nem lesz igaz mindenkire. Amikor egy rendszerrel folyamatosan bajok vannak mint jelen esetben, de te vagy akár mások tűrik "mert ezt szoktam meg" a végtelenségig holott lenne kiút, az már lustaság. /SZERK Csak egy gyors szerkesztés hogy elébe menjek a másik elavult kifogásnak. Az átlag userek(nem gamer/geek/etc) 99%-ánál a böngésző megnyitásában kimerül a számítógép használat, szóval el lehet engedni az office-t meg a többi értelmetlen kifogást. Edited February 4 by jagdtigger
payskin Posted February 4 Author Posted February 4 9 hours ago, Fujitsu said: System76 Pop! OS, anyone? Nem ér. Én kimondottan szerettem a Pop! OS-t, és ma is nagyon szívesen használnám. Sajnos a System76-nál is elgurult a gyógyszer, mikor belekezdtek a Cosmos fejlesztésébe (a szokásos módon: félév múlva bemutatjuk, 4 év balra el, és talán már béta is van), illetve most azt játsszák, hogy csak LTS Ubuntuból csinálnak Pop! OS-t, ami azt jelenti, hogy mondjuk ebben a pillanatban 2 évvel ez előtti technológia ketyeg a legfrissebb verzió alatt is. Ez így nekem nem oké. Elengedtem.
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now