Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Windows 10 - az "utolsó" Windows


payskin

Recommended Posts

Lord_KROK
9 hours ago, SkyBird said:

Nagyon szépen tételesen beleálltál a dologba. Mi már tudjuk, hogy többnyire falrahányt borsó, a fórumtárs meggyőzhetetlen.

Ezzel együtt a felsorolt kiegészítőinek egy része, amit egyáltalán ismerek, azaz a lényegesebbek gond nélkül mennek a legújabb Firefoxon is, ami meg nem, arra szükség sincs.

Gondoltam, ha levezetem neki, akkor könnyebb belátnia, hogy mi miért fölösleges. Azt már moindjuk észrevettem, hogy nála a gépen történő HATÉKONY MUNKAVÉGZÉS az egyáltalán nem szempont, de szórakozáshoz, játékhoz, tartalomfogyasztáshoz sem árt, ha a gép nem rogyadozik a szeméttől.

Élőben volt egy ilyen ügyfelem, neki is mikor felraktuk a Windowst akkor rögtön 200 minden biszbasz program kellett, amit persze sosem használ, meg egy rakat kihasználatlan addon a böngészőbe, meg rakjam fel az összes játékát. Emiatt egy sima újratelepités is 8-9 (azaz nyolc kilenc) órát vett nála igénybe, aztán persze rendszeresen hátast dobott amikor közöltem a végösszeget meg ment a mennyit engedek a feléből, meg a jövőhéten majd fizet részletre stb. Pedig neki a feladat nagysága miatt fele órabérrel számoltam. 
Persze őstehetsége volt mindenféle varacskolással meg pluszba utólag rátett programokkal (begyűjtött spyware-ekkel, virusokkal) még tovább lassitani a gépet, hogy aztán az 1-2 hónapos rendszere összeomlása után még hosszabb programlistával jöhessen. Az újrarakott rendszere pedig amikor "kész" volt, akkor kb olyan lassú volt mint telepités előtt. :D  Persze volt a gépében vagy 4 winyó, később egy SSD is, mindegyik winyó 2-3-4 részre felszabdalva, hogy soha semmit se találjon meg rajta, hosszas keresés nélkül. 


Az egyik alkalommal pl mikor vett (egy akkor nagynak számitó) 120GBos SSD-t, akkor kitalálta, hogy ne az SSDre tegyem a rendszert az jó van ott ahol van, mert majd a játékok meghajtó tartalmát akarja egy az egybe átmásolni oda és akkor jó lesz (az sem zavarta h 500GBot akar 120-ra rakni). és persze akármit meglátott minden kellett neki. 
Végül 20 ezres bukóval szabadultam meg tőle, de kicsit sem hiányzanak a 8-9-10 órás telepitések, meg utána a napokig csörgő teléefon, hogy jajj menjek már mert ez még asz kimaradt, persze pluszt azt nem fizet mert szerinte ez még benne van az alapárban... 

Szóval ismerem ezt a fajtát, ezeknek az embereknek a gép nem egy hatékony munkavégző vagy szórakozhtató eszköz, hanem csak egy absztrakt szent szobor. A hatékonyság gyakorlatilag lényegtelen, csak az a lényeg, hogy minden meglegyen, minden fent legyen, és lehessen benne gyönyörködni. Aztán egy screenshootot sem tud megosztani a rendszeréről, mert arra már nem képes a rendszer. 
Bizok azért benne, hogy PCmester nem olyan reménytelen talán mint a fentebb emlitett delikvens.

Link to comment
Share on other sites

pcmester
15 hours ago, Lord_KROK said:

"Mini Tab
Legacy A megnyitott oldalfüleket ikon méretre kicsinyíti, csak az aktív fül teljes méretű.
Ehhez sajnos végképp nem találtam alternatívát! :(" - ehhez nem is kell.

Ha nem kell akkor legalább beállítható valahogyan a Firefoxban? :roll:

15 hours ago, Lord_KROK said:

"YouTube Line
Vékony idővonalat jelenít meg a videó alján mikor a kezelőfelület nem látszik" - ezt alapból is tudja a youtube!

Ok, mindent én sem tudhatok, viszont akkor hol állíthatnám be beépülő nélkül? :roll:

15 hours ago, Lord_KROK said:

"Personas Plus
Legacy Egyedi Firefox téma alkalmazása képfájlból." - ez még akár jó is lehet

Az is! Olyan témát szerkesztesz magadnak egy (a beépülő által megszabott méretű) képfájlba amilyet akarsz! :smile:

15 hours ago, Lord_KROK said:

"Save as PDF
Weboldalak PDF-be mentése. (már virtuális PDF-nyomtatóval helyettesítettem)" - pedig ez volt az első értelmes addonod.

Az lehet, de tele volt korlátozással (nagyon kevés dolgot lehetett csak állítani) és minden oldal láblécébe odatette a logóját. Azóta már virtuális nyomtatóval helyettesítettem amely bármely programból képes PDF-et "nyomtatni"!

15 hours ago, Lord_KROK said:

Legacy Ismert oldalak közvetlen (új fülön) eléréséhez tartalmaz eszköztár-gombokat. 
Nálam a "Kezdőlap" gombot helyettesíti: Google, YouTube, Google Fordító." - teljesen WTF, mikor alapból tudja a böngésző

Hogyan? :roll: Tudtommal alapból csak egy kezdőlap állítható be...

15 hours ago, Lord_KROK said:

"Easy Youtube Video Downloader Express
Videók alá betesz egy "Download" gombot, amivel 360p mp4 vagy 144p 3gp formátum tölthető le." - simán tudja ez az oldal : http://convert2mp3.net/en/index.php
és nem a te kliens oldaladat terheli hanem a szerver oldalt, vagyis jobb mint a jelenlegi megoldásod.

Ugyan, én nem észlelek terhelést, cserébe eddig mindig működött (amúgy is kényelmesebb és megszoktam már)...

15 hours ago, Lord_KROK said:

"Download Sound
Hanggal jelez ha befejeződött egy letöltés." netto fölösleg, úgyis látod, plusz alapból is tudja a win 

Én ilyenről nem tudok hogy a Firefoxban befejeződött letöltéseket is tudná jelezni a Windows... :roll:

1 hour ago, Lord_KROK said:

Gondoltam, ha levezetem neki, akkor könnyebb belátnia, hogy mi miért fölösleges. Azt már moindjuk észrevettem, hogy nála a gépen történő HATÉKONY MUNKAVÉGZÉS az egyáltalán nem szempont, de szórakozáshoz, játékhoz, tartalomfogyasztáshoz sem árt, ha a gép nem rogyadozik a szeméttől.

Élőben volt egy ilyen ügyfelem, neki is mikor felraktuk a Windowst akkor rögtön 200 minden biszbasz program kellett, amit persze sosem használ, meg egy rakat kihasználatlan addon a böngészőbe, meg rakjam fel az összes játékát. Emiatt egy sima újratelepités is 8-9 (azaz nyolc kilenc) órát vett nála igénybe, aztán persze rendszeresen hátast dobott amikor közöltem a végösszeget meg ment a mennyit engedek a feléből, meg a jövőhéten majd fizet részletre stb. Pedig neki a feladat nagysága miatt fele órabérrel számoltam. 
Persze őstehetsége volt mindenféle varacskolással meg pluszba utólag rátett programokkal (begyűjtött spyware-ekkel, virusokkal) még tovább lassitani a gépet, hogy aztán az 1-2 hónapos rendszere összeomlása után még hosszabb programlistával jöhessen. Az újrarakott rendszere pedig amikor "kész" volt, akkor kb olyan lassú volt mint telepités előtt. :D  Persze volt a gépében vagy 4 winyó, később egy SSD is, mindegyik winyó 2-3-4 részre felszabdalva, hogy soha semmit se találjon meg rajta, hosszas keresés nélkül. 


Az egyik alkalommal pl mikor vett (egy akkor nagynak számitó) 120GBos SSD-t, akkor kitalálta, hogy ne az SSDre tegyem a rendszert az jó van ott ahol van, mert majd a játékok meghajtó tartalmát akarja egy az egybe átmásolni oda és akkor jó lesz (az sem zavarta h 500GBot akar 120-ra rakni). és persze akármit meglátott minden kellett neki. 
Végül 20 ezres bukóval szabadultam meg tőle, de kicsit sem hiányzanak a 8-9-10 órás telepitések, meg utána a napokig csörgő teléefon, hogy jajj menjek már mert ez még asz kimaradt, persze pluszt azt nem fizet mert szerinte ez még benne van az alapárban... 

Szóval ismerem ezt a fajtát, ezeknek az embereknek a gép nem egy hatékony munkavégző vagy szórakozhtató eszköz, hanem csak egy absztrakt szent szobor. A hatékonyság gyakorlatilag lényegtelen, csak az a lényeg, hogy minden meglegyen, minden fent legyen, és lehessen benne gyönyörködni. Aztán egy screenshootot sem tud megosztani a rendszeréről, mert arra már nem képes a rendszer. 
Bizok azért benne, hogy PCmester nem olyan reménytelen talán mint a fentebb emlitett delikvens.

Én legalább saját magam rendszergazdája vagyok, tehát bármit teljesen ingyen, helyben és bármikor megcsinálok magamnak! :smile:

Link to comment
Share on other sites

payskin

Persze, miután heteken át nyávogtál már itt, hogy hogyan kell megoldani...

Link to comment
Share on other sites

bcom
3 hours ago, pcmester said:
19 hours ago, Lord_KROK said:

"Mini Tab
Legacy A megnyitott oldalfüleket ikon méretre kicsinyíti, csak az aktív fül teljes méretű.
Ehhez sajnos végképp nem találtam alternatívát! :(" - ehhez nem is kell.

Ha nem kell akkor legalább beállítható valahogyan a Firefoxban? :roll:

Mi a ráknak?

Link to comment
Share on other sites

Lord_KROK
2 hours ago, bcom said:

Mi a ráknak?

Mert gondolom el kell férnie annak az egyszerre megnyitott 40-50 oldalnak as felső sávban egy CRT monitor által biztositott felbontáson is. 

Link to comment
Share on other sites

Lord_KROK
6 hours ago, pcmester said:

Én legalább saját magam rendszergazdája vagyok, tehát bármit teljesen ingyen, helyben és bármikor megcsinálok magamnak! :smile:

Ennyiből legalább reményt fűzök hozzád ... 

Link to comment
Share on other sites

Lord_KROK
7 hours ago, pcmester said:

Én legalább saját magam rendszergazdája vagyok, tehát bármit teljesen ingyen, helyben és bármikor megcsinálok magamnak! :smile:

Várjál már : újra olvastam : BÁRMIT? 

Akkor kérném tanácsodat, hogyan tudom a Win 10-et a W meghajtóra feltenni? :P

  • Haha 1
Link to comment
Share on other sites

pcmester
20 hours ago, bcom said:

Mi a ráknak?

1024×768 felbontáson nem fér el ám olyan sok oldalfül, amik esetenként akár fel is gyűlhetnek ha nagyon bele találnék mélyedni valami böngészésbe...

15 hours ago, Lord_KROK said:

Várjál már : újra olvastam : BÁRMIT? 

Akkor kérném tanácsodat, hogyan tudom a Win 10-et a W meghajtóra feltenni? :P

Köszike! :smile: Anyám gépét (32 bit Win8) is én telepítettem újra (röpke két óra alatt), azóta nincs vele gond! :smile:

15 hours ago, Lord_KROK said:

Várjál már : újra olvastam : BÁRMIT? 

Akkor kérném tanácsodat, hogyan tudom a Win 10-et a W meghajtóra feltenni? :P

Már írtam: ha majd meg lesz az új gép akkor meg fogom kísérelni!

Link to comment
Share on other sites

jagdtigger
3 hours ago, pcmester said:

1024×768

:facepalm:

Link to comment
Share on other sites

Lord_KROK
6 hours ago, pcmester said:

1024×768 felbontáson nem fér el ám olyan sok oldalfül, amik esetenként akár fel is gyűlhetnek ha nagyon bele találnék mélyedni valami böngészésbe...

Naugye, hogy igazam volt :)

Link to comment
Share on other sites

TheSaurida

A gyerekeim (itt a suliban) visítanának, ha a mobiljuknak csak ennyi lenne a felbontása.

(Mondjuk a tanáriban van még pár ilyen monitor, de ez mellékszál.)

Link to comment
Share on other sites

Lord_KROK
3 hours ago, TheSaurida said:

A gyerekeim (itt a suliban) visítanának, ha a mobiljuknak csak ennyi lenne a felbontása.

(Mondjuk a tanáriban van még pár ilyen monitor, de ez mellékszál.)

PCmesternél a gép egy absztrakt szobor, tehát ez bőven belefér. Úgy megnéznék pár fotót a két CRT monitoros elrendezéséről, de ahogy elnézem sajnos még az asztal screenshoot feltöltését is feladta :( 

Link to comment
Share on other sites

Lord_KROK

Na, PCmester, szerintem így néz ki egy hatékony munkavégzésre alkalmas böngésző. 

1551353246_desk-chrome-20190228.jpg

A böngésző témája egy sötét és elég kellemes előre legyártott téma, ami jól passzol a windows asztalomhoz mind stilusában, mind jellegében. 
Mint láthatod "kezdőlapon" egy gyorshivó van (a böngésző alapból tudja, ahogy pl forditani is) ami automatikusan felkinálja az általam gyakrabban használt oldalak listáját. (ez CTRL + T billenytűvel bármiko új fólün újrahivható, a böngésző alapból tudja). Ezenfelül van felül az a sáv, ahol egy listában (IE alkalmazásból) tudom elővenni a legritkábban használt dolgokat, azután pedig a google forditóval kezdődik a leggyakrabban használt, legfontosabb oldalak listája. A felbontásból adódóan férne még oda pár tétel, de egyenlőre nem használom ki. 
E felett található a cimsor ahol ugye a felkeresett weboldalak linkjei jelennek meg, illetve keresni lehet (meg a kedvencekhez adni). Utána jobbra található az a három addon ami szükséges. (full page screen capture, ublock origin és dark reader - ezek már korábban bemutatásra kerültek) 

Ez nem firefox, hanem chrome, de szerintem te is jobban járnál azzal. 

Link to comment
Share on other sites

  • 4 weeks later...
SkyBird
8 hours ago, eremit said:

PayPal-lal hogyan fizethetek?

Nyilván amikor odérsz a rendelésnél, kiválasztható, hogy PayPal vagy bankkártya. Utána meg az ennek megfelelő ablak jön fel  a fizetéshez.

Hogy mi a bukta, vagy van-e, azt nem tudom.

Link to comment
Share on other sites

payskin

Ha arra gondolsz "bukta" alatt, hogy mitől ilyen olcsó, ezek valami mókuskodással megszerzett licencek. A képen egy dobozos termék van, de valójában csak egy termékkulcsot vásárolsz. Egyszer valaki magyarázta, hogy nagy OEM-eknek nagy tömegben kiadott, de fel nem használt kulcsok, de már akkor sem értettem.

Link to comment
Share on other sites

jagdtigger

És ha jól sejtem még az is kérdőjel hogy meddig fog működni....

Link to comment
Share on other sites

eremit

Akkor nem javasolt?

Link to comment
Share on other sites

Denibaby

A Win 7. évek óta működik, és a 10 is. Frissül, ahogy kell.

Link to comment
Share on other sites

SaltyDave
On 3/27/2019 at 7:08 AM, Denibaby said:

A Win 7. évek óta működik, és a 10 is. Frissül, ahogy kell.

Szintén, nekem ebay-ről van 13 dollárért Win10 Home.

Link to comment
Share on other sites

  • 6 months later...
SkyBird

Talán inkább az Office fórumot illetné ez a post, de van némi köze a Win10-hez is.

Az egyik és jelenleg leginkább használt partíción újrarakás nélkül többszörösen frissített Win10 van működik, és eléggé furcsállottam, hogy 88 GB foglalt területe van, ami nem kevés a többihez képest.

Valahogy soknak tűnt ez, a szokásos pucolások ellenére. A Lemezkarbantartó is csak a Windows rendszer elavult frissítéseiből töröl az egyéb fájlok mellett, az Office-ból nem, stb., stb., TEMP fájlok, C:\Windows\SoftwareDistribution\Download törlése, és ott van a gigantikus méretű C:\Windows\WinSxS mappa, amivel nem nagyon lehet vagy érdemes mit kezdeni. Szóval ezzel együtt és beszámítva is kissé eltúlzottnak tűnt a méret. Játékok nincsenek. :disbelief:

Most elém akadt egy lehetőség, ami az Office 2016 már érvénytelen frissítéseit pucolja ki a rendszerből. Gondoltam egy próbát megér. 1702 db felesleges frissítést talált. Viszonylag sokat elmolyolt, de a végére csaknem 40 GB-tal lett karcsúbb ugyanez a rendszer. :thumbsup: Most csak 48,6 GB-ot foglal. Szuper, és megdöbbentő.

Ráengedtem egy másik Win10-re, amin Office 2010 van. Ott "csak" 526 felesleges frissítést pucolt ki, a foglalt terület csökkenése is csak 10 GB alatti lett.

Az egész egy batch fájl, gondoltam közzéteszem. Azoknak is jó lehet, akik windowsos tableten szűkében vannak a helynek a további frissítésekhez.

Orosz fórumon indult a megoldás, a GitHubon is van fenn egy változata, ahogy láttam.

@echo off
set RegKey=HKLM\SOFTWARE\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Installer\UserData\S-1-5-18\Products\
set OfficeKey=*000000F01FEC
set Count=0

FOR /f "tokens=10 delims=\" %%i IN ('reg query %RegKey% /f %OfficeKey% /k') DO call :ProduList %%i

if %Count% == 0 (
echo.
echo.
echo.
echo.
echo.
echo.
echo.
echo.
echo.
echo.
echo.
echo.
echo. ----------------------------------------------------
echo.             Outdated updates not found!
echo. ----------------------------------------------------
echo.
goto :eof
)

echo.
echo.
echo.
echo.
echo.
set cc=0
FOR /f "tokens=10 delims=\" %%i IN ('reg query %RegKey% /f %OfficeKey% /k') DO call :ProduUpdateUninstall %%i
echo. ----------------------------------------------------
echo.               Uninstall completed.
echo. ----------------------------------------------------
echo.
goto :eof

:ProduList
set ProduRegKey=%RegKey%%1\
for /F "tokens=2*" %%i in ('reg query %ProduRegKey%InstallProperties /v DisplayName') do set ProduName=%%j
echo. %ProduName%
echo.
FOR /f "tokens=12 delims=\" %%i IN ('reg query %ProduRegKey%Patches /f * /k') DO call :UpdateList %%i
goto :eof

:UpdateList
set ProduUpdaRegKey=%ProduRegKey%Patches\%1
for /F "tokens=2*" %%i in ('reg query %ProduUpdaRegKey% /v State') do set ProduUpdaState=%%j
if %ProduUpdaState% == 0x1 goto :eof
for /F "tokens=2*" %%i in ('reg query %ProduUpdaRegKey% /v Uninstallable') do set ProduUpdaUninstallable=%%j
if not %ProduUpdaUninstallable% == 0x1 goto :eof
for /F "tokens=2*" %%i in ('reg query %ProduUpdaRegKey% /v DisplayName') do set ProduUpdaName=%%j
echo %ProduUpdaName%
set /A Count=%Count% + 1
goto :eof

:ProduUpdateUninstall
call :convert %1
set ProduGuid=%guid%
set ProduRegKey=%RegKey%%1\
for /F "tokens=2*" %%i in ('reg query %ProduRegKey%InstallProperties /v DisplayName') do set ProduName=%%j
echo. %ProduName%
echo.
FOR /f "tokens=12 delims=\" %%i IN ('reg query %ProduRegKey%Patches /f * /k') DO call :UpdateUninstall %%i
goto :eof

:UpdateUninstall
set ProduUpdaRegKey=%ProduRegKey%Patches\%1
for /F "tokens=2*" %%i in ('reg query %ProduUpdaRegKey% /v State') do set ProduUpdaState=%%j
if %ProduUpdaState% == 0x1 goto :eof
for /F "tokens=2*" %%i in ('reg query %ProduUpdaRegKey% /v Uninstallable') do set ProduUpdaUninstallable=%%j
if not %ProduUpdaUninstallable% == 0x1 goto :eof
for /F "tokens=2*" %%i in ('reg query %ProduUpdaRegKey% /v DisplayName') do set ProduUpdaName=%%j
call :convert %1
set ProduUpdaGuid=%guid%
set /A cc=%cc%+1
echo.
echo Deleted %cc% ¨§ %Count% - %ProduUpdaName%
start "" /wait msiexec.exe /package {%ProduGuid%} /uninstall {%ProduUpdaGuid%} /qn /log %TEMP%\my_log_msi.log
del /q %TEMP%\my_log_msi.log
goto :eof

:convert
set t=%1
set guid=%t:~7,1%%t:~6,1%%t:~5,1%%t:~4,1%%t:~3,1%%t:~2,1%%t:~1,1%%t:~0,1%-%t:~11,1%%t:~10,1%%t:~9,1%%t:~8,1%-%t:~15,1%%t:~14,1%%t:~13,1%%t:~12,1%-%t:~17,1%%t:~16,1%%t:~19,1%%t:~18,1%
set guid=%guid%-%t:~21,1%%t:~20,1%%t:~23,1%%t:~22,1%%t:~25,1%%t:~24,1%%t:~27,1%%t:~26,1%%t:~29,1%%t:~28,1%%t:~31,1%%t:~30,1%
goto :eof

 

  • Haha 1
Link to comment
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...