Vicces topik [18 éven felülieknek!]

[Adani 1]

Ugye?

 

Már elmeséltem pár embernek, de aki nem igazi gamer az nem érti. Az igazi Gamer legalább egyszer játszott Sc Brood Wart :-)

[mizsi 4]

Az öreg halász kifog egy aranyhalat. A hal rimánkodóra fogja:

- Nézd, öreg, kicsi is vagyok, szálkás is vagyok, dobj vissza. Cserébe teljesítem egy kívánságodat.

- Hát jó. Nos, világéletemben gazdag, szép, fiatal herceg szerettem volna lenni, akit szeretettel övez a nép.

A halász visszadobja a halacskát, mély álomba zuhan, s arra ébred, hogy valaki rázogatja a vállát:

- Ofelsége, Ferenc Ferdinánd, ébredjen fel!

- Mi ez, mi történt, hol vagyok?

- Felséged elszundikált az úton, mindjárt Szarajevóba érünk.

[Adani 1]

Kisebbségi állampolgár kifogja az aranyhalat, visszadobja a kívánság pedig:

-Azt szeretném, ha dél amerika átkerülne Afrika helyére Afrika átkerülne ausztrália helyére, Európa, Afrika helyére, Ázsia dél-amerika helyére.

-Jajj hát ez túl bonyolult, nem tudnál valami egyszerűbbet kérni?

-Hát jó. Ússz fel a folyón két km-t ott a házam, bent van az asszony az a bányarém. Csinálj belőle egy bombázót!

A hal elindul, majd két perc múlva jön vissza:

-Te hogy is volt ez a földrészes dolog???

 

 

Lakástűz után:

-Te Gazsi olyan karamella szag van itt!!

-Ja tényleg a cukorbeteg anyósom bentmaradt.

[ProFiler 0]

Egy ember bemegy a kocsmába és leül a pulthoz. Ahogy beszélget a kocsmárossal, azt mondja neki:

- Ide figyeljen, akar fogadni velem egy dollárba, hogy meg tudom harapni a jobb szememet?

A kocsmáros belemegy, az ember kiveszi az üvegszemét, megharapja, visszateszi, megnyerte a dollárt. Iszogat megint, majd megszólal:

- Akar fogadni velem tíz dollárba, hogy meg tudom harapni a bal szememet?

A kocsmáros gondolja, hogy ez lehetetlenség, úgyhogy belemegy a fogadásba. A vendég kiveszi a műfogsorát, és megharapja vele a bal szemét, megint megnyerte a tíz dollárt. Egy idő múlva kiissza a poharát, majd odafordul a kocsmároshoz:

- Fogadna velem 100 dollárba, hogy ezt a poharat ráteszem a bárpultra, és úgy bele tudok pisilni, hogy semmi nem megy mellé?

A kocsmáros, aki mérges, mert elvesztette a pénzt, kap az alkalmon, és fogad vele. A férfi felteszi a poharat a pultra, és elkezd bele pisilni, de minden mellé megy. A kocsmáros megnyerte a 100-ast, boldogan teszi el, és megkérdi a vendégtől:

- Már ne haragudjon, de hogy gondolta, hogy bele tud pisilni a pohárba anélkül, hogy mellé menne?

- Nem gondoltam, hogy meg tudom csinálni, - mondja a vendég - de látja azt a vendéget a sarokban? Azzal fogadtam 500 dollárba, hogy rápisilek a pultjára, és maga örülni fog neki.

 

Ciao.

[Greene 14]

Hofitól jutott eszembe egy vicc (a személyekre már nem emlékszem):

 

George Bush és egy (tetszőleges) magyar miniszterelnök sétálnak a fehér házban.

A miniszerelnök kérdez:

- Az ott nem egy magyar szobor?

Bush:

- Á, dehogy az egy híres olasz mester munkája.

Mennek tovább, mire megint megszólal:

- És az ott nem egy magyar festmény?

- Dehogy is azt egy francia festő festette száz éve.

Sétálnak megint vagy 10 percet mire a miniszterelnök:

- Na de az ott egy magyar kissebségi...

- Az egy velencei tükör...

[Kovács Dávid ( Davs ) 0]

@ProF

Ez jó!

[Maverick 0]

@ProFiler

 

Ez a Desperado c. filmben volt...

Pontosabban csak a pisilős része (tehát a poén.. ), a harapdálós nem...

 

 

 

@Greene

 

Biztos, hogy "tetszőleges" az a miniszterelnök?...

Költői kérdés, NE menjünk bele... )

 

 

Az öreg halász kifog egy aranyhalat. A hal rimánkodóra fogja: [...]

Ez érdemel Jerryt!...

[ProFiler 0]

A bukás

 

Ciao.

[eremit 1]

 

Ez politika volt!

[ProFiler 0]

Akkor elnézést!

 

Ciao.

[eremit 1]

Nehogy töröld a linket! Ez a valóság!

[kolimi 0]

Néhány régi SMS "beszólás",

(hátha valaki nem ismeri)

 

Az öngyilkosság egyetlen elfogadható formája,ha halálra szeretkezed magad. Ha meg akarsz halni, HÍVJ!!!

Próbáltalak levegőnek nézni,de rájöttem,hogy levegő nélkül nem tudok élni.

Sikerült tönkretenned az unalmas és örömtelen magánéletemet!

Engedj az ágyadba! Nem fenyegetőzök, de ha nem-el felelsz baj lesz, a párkányon várom a választ!

Pont Ilyen Nőt Akarok

Egy gondolat bánt engemet,ágyban,combjaid közt halni meg.

A csók a szerelem beszéde . Kérlek gyere és beszélgess velem!!

Gondolkodtam kettőnkről,és rájöttem hogy azt szeretném ha nem lenne köztünk semmi-se ruha se levegő.

Ha ez az S M S nem villog akkor sürgősen SZEX-re van szükséged és én itt vagyok a közelben csak írj vissza és Repülök

Keresem a megfelelő párnát. Azt hiszem, valahol ott lesz a tied mellett

[Adani 1]

A hidegháború idején találkozik az orosz és az amerikai elnök. Az amerikai elnök mondja:

-Látja hol tart a mi gazdaságunk. Nézze van ez a két gomb a kabátomon. Ha fázom megnyomom a felsőt és a kabát fűteni fog. Ha melegem van megnyomom ezt a gombot, és bekapcsol a ventilátor.

 

Később ismét találkoznak, az orosz elnök egy Trabant ajtót cipel magával:

-Látja, ha melegem van lehúzom az ablakot, ha fázom akkor pedig feltekerem.

[Shia-ko 0]

Nem bírom ki, hogy ne tegyem be. ha már volt elnézést, Árpitól külön bocsánat!

 

Egy ismerõsömnek (Árpi) volt egy autója. Szép volt, jó volt (Opel Senator 3.0),

neki mégsem volt elég jó. Egy szép napon elhatározta, hogy dögösíteni kell.

Elkezdõdött a tuning.

 

Elõször jöttek a szokásos dolgok: szélesebb felni, tök fekete fólia, brutál erõsítõ,

stb. Igen ám, de ilyenje sok embernek van, így nem lehet kitûnni a tömegbõl. Na,

akkor jött az ötlet: ha Michael Knightnak van, akkor neki is kell, és ezzel

elkezdõdött KIT-hadmûvelet.

 

Úgy kezdte, hogy a mûszerfal összes szabad helyére kapcsolókat és ledeket

barkácsolt. Ezek nagy részének semmi funkciója nem volt, csak (szerinte) jól nézett

ki. Mások szerint inkább hasonlított Pirx kapitány valamelyik járgányára, de neki

tetszett. A legjobb az volt benne, hogy volt nyolc kapcsoló, ami sorba volt kötve a

gyújtáskapcsolóval. Cselesen ezeket úgy építette be, hogy egy részüket

megfordította, tehát az autót csak egy bizonyos kapcsolóállásnál lehetett indítani.

Ennek a lopásgátláson kívül az volt az értelme, hogy szerinte baromi imponáló

volt, ahogy kapcsolgatott indulás elõtt. „T'od, ahogy a helikopteren, az amcsi

filmekben. Mégis csak komolyabb így a gép, nem?" Persze eltelt egy-két nap, amíg

ezt az állást megtanulta. Addig úgy nézett ki egy indítás, hogy beült, az összes

kapcsoló lefelé mutatott. Elkezdte vadul kapcsolgatni, és minden kombinációnál

megpróbalt indítani. Minden indítás elõtt jött a „Hopp, most megvan, most a jo"-

szöveg, de általában csak negyedszerre-ötödszörre találta el. Én már rég tudtam a

helyes állást, de a marhája képtelen volt megjegyezni. Persze nem segítettem neki,

csak együttérzõen bólogattam az anyósülésen. Egyszer megkérdeztem tõle, miért

nem írja le. Azt mondta, azt elveszítheti, és akkor könnyen ellopják az autót.

Elképzeltem, hogy valaki talál a parkolóban egy cetlit, hogy „fel-fel-le-fel stb.", és

felderül az arca, hogy „Aha, megvan a Senator kódja, elõ a pajszert!"... Aztán

persze szépen lassan megtanulta a kódot, és egy idõ után már kezdett unalmas lenni

a dolog, ezért újabb furfangos eszközök kellettek.

 

Ekkor jött (õt idézve) „a behatolási- és eltulajdonítási kísérletet megakadályozó

kompjúteres (így, k-val, hosszu ú-val ejtve) rendszer". Én itt már nem akartam

beülni mellé, mert tudtam, hogy nem fogom megállni röhögés nélkül. De a hosszas

unszolasra („Nézzed má' meg, hogy mit bír a gépsárkány, mer' ilyet még nem

lattá', öcsém!" beültem.

 

Az újabb okosság nem volt más, mint egy lepukkant 486-os laptop, amit

ráapplikált a riasztóra, egy aktív hangszóró az anyósülés lábterében, plusz valahol

hátul egy mágnes egy reed-relével. A hangszóró azért kellett, mert riasztáskor a

laptop mindenféle okosságot mondott. Árpi úgy képzelte, hogy ha el is lopják az

autót, a riasztó megszólal, és a tolvaj megijed a hangtól, ami ilyeneket mond:

„Tolvaj!", „Az autó 15 másodpercen belül leáll!", „A rendszer értesíti a

rendõrséget.", stb. A mágnes a reed-relével kapcsolta a laptop áramellátását.

A baj az volt, hogy úgy volt megoldva, hogy csak saccra lehetett tudni, hova kell

tenni a mágnest a csomagtartóban, nem volt megjelölve a helye.

 

A másik gond az volt, hogy akivel íratta a programot, az csak Windowsra tudta

megírni, úgyhogy innentõl kezdve így nézett ki az indulás: Árpi körberohant

kétszer az autó körül, ellenõrizve, hogy nincs behatolási nyom, távirányítóval

kinyitotta az ajtókat, nekem be kellett ülnöm, mert õ elhelyezte a csomagtartóban a

mágnest („Ne haragudj, de ezt még neked sem mutatom meg.", elõre jött,

beállította a kapcsolókat, indított, fülelt, hogy bootol-e a laptop, káromkodott,

hátrament, igazított a mágnesen, vissza elõre, fülelés, laptop bootol. Iyenkor ülni

kellett még egy ideig, mert a Windows még nem indult el, és ha a program nem

álló autónal indult el, megszakította a gyújtást. Mivel csak saccra tudtuk, mennyi

ideig tart, ücsörögtünk pár percet. Ekkor összegerjedt az autó hifije az aktív

hagszóróval, ami borzalmas hangon visított.

 

Elkezdett gyûlni a tömeg a parkolóban (én meg próbáltam úgy tenni, mint akinek

semmi köze az egészhez). Látszott rajtuk, hogy rendszeres nézõi a mulatságnak,

mert volt, aki rutinosan egybõl a mászókára ment fel, hogy lásson a többiek feje

felett.

 

Ekkor jött az, hogy elkezdett vonyítani a riasztó, és a hangszóró a lábamnál

megszólalt olyan hangon, mint egy vízbefojtott Sokol rádio: „Tolvaj!", „A motor le

fog állni!", stb.

Kezdtek röhögni az emberek (én meg kisebbre húztam össze magam). Õ pedig

ûvölt: „Gerjed, b*zmeg, összegerjed, k*rva riasztó, k*rva laptop, k*rva

programozó!" Itt jött még egy félperces k*rvás felsorolás, ordítva természetesen, és a

programozó meg az egész mindenség lovakkal és felmenõkkel törtenõ közösülésére

bíztatása.

 

Fontolgattam a menekülés lehetõségét, de már túl sokan álltak körülöttünk, és

nem voltam benne biztos, hogy át tudom törni a bámészkodók gyûrûjét.

Árpi hozzáfogott, hogy: gyújtás lekapcsolása, motorháztetõ felnyitása, laptop

lehúzása a riasztóról, riasztó kikapcsolása kulccsal, fenyegetõ „F*szt néze'?" a

tömegnek, matatás a motortérben, csatlakozók pöcögtetése, „Ne nyújjá' hozza,

öcsisajt!" a közelebb merészkedõ kisgyereknek, motorháztetõ le, beülés, indítás,

várakozás a bootra, szokásos visítás, szerencsére most nem riaszt, indulhatunk.

Persze padlógáz, visít a gumi, a tömeg szétrebben, és mi „kottonájdzsó"-t

torzítva, mûszerfal-rezegtetve üvöltõ hangjaira otthagyjuk a parkolóban a tömeget.

Fõhõsünk boldogan húzza ki magát az ülésben, és büszkeségtõl sugárzó arccal

csak ennyit kérdez: „Na?" – Elgondolkodom, mit is mondhatnék. Például

megkérdezhetném, hogy mi van, ha a tolvaj nem rakja helyére a mágnest, és akkor

a laptop nem indul el, nem tiltja le a gyújtást, nem óbégat, mint a haldokló

rinocérosz, és ugy általában, simán el lehet lopni az autót. Vagy megpendíthetném,

hogy a sok Kellemetlen árábol vehetett volna egy rendes riasztót is, de nem szólalok meg,

mert az ember úgyis hiába magyarázza egy apának, hogy kockafejû a gyereke, az

akkor sem érti meg, ha megáll a sör a kölyök fején...

 

Nyár volt, fiatalok voltunk, és ilyenkor sok marhaságot csinál az ember. Árpi

persze többet, mint a normálisabbja. Ez régebben történt, még nem volt meg az

Opel Senator, csak egy szakadt Ladára futotta. Abból is csak olyanra, ami annyira

rozsdás volt, hogy nem lehetett tudni, mikor hullik ki az ember alól. Mindig azt

vártam, hogy egyszer kiszakad az alja, és Árpi úgy fogja hajtani, mint Flintstone a

járgányát. Mûszaki persze évek óta nem volt rajta, így csak a szerencsén múlt, hogy

mikor bukik le.

Persze, ez sem lehetett olyan, mint az átlag, ezert volt itt is optikai tuning ezerrel.

Ekkoriban Árpi még nem rendelkezett jelentõs tõkével (vagyona gyakorlatilag a

szétesõ-félben levõ Ladábol, két farmerbõl és néhány pólóból állt), ezért nagyrészt

leleménnyel kellett pótolni a hiányzó anyagiakat. Hát, leleményben nem volt hiány.

Felkerültek ugye az alap dolgok: rókafarok, mûszõr kormányborítás,

aprópénztartó, halálfejes valtógomb, órás visszapillantó (sajnos csak egy törötthöz

tudott hozzájutni, de lényeg, hogy óra volt benne), „multifunkciós mûszer", ami

egy hõmérõ, iránytû és óra mahagóni-utánzat keretbe foglalt kombinációja volt, és

itt ki is merültek nagyjából az anyagi lehetõségei.

Ekkor jöttek a segítõkész haverok, akik elsõ hallásra kicsit furcsállották Árpi

kéréseit, de aztán a hecc kedvéért megcsinálták, amit kért.

Elsõ lépés volt a mûszerfal. Látta egy újságban, hogy egy sportkocsinak

polírozott alumínium borítás volt a mûszerei körül, és hát persze, hogy neki is

kellett. Miután kiengedték az ügyeletrõl, ahova a sorjás alumíniumlemez által

szétvágott tenyerével ment kötözésre, új ötlettel állt elõ: alufólia lesz a megoldás.

Finoman megemlítettem neki, hogy az nem túl strapabíró, meg gyûrõdik is, de nem

hallgatott rám. Egyik haverja szüleinek volt egy Ápisz-szerû boltjuk, és onnan

szereztek vagy harminc tubus Technokol Rapidot, és kiadta az utasítást a

haverjainak, hogy mindenki csenje el otthonrol az alufóliát. Mikor elég sok

összegyûlt, megkezdõdött a ragasztás. Én csak a végére értem oda, hát, mit

mondjak, nem volt egy semmi látvány.

Elõször is totál meghülyültek a ragsztó gõzétõl, mert zárt garázsban csinálták.

Mikor odaértem, sejtettem, hogy gáz lesz, mert méterekrõl olyan szaga volt a

garázsnak, mint egy festékgyárnak. Árpi csak ennyit tudott hozzáfûzni az

eseményekhez: „hehehe". Meg néha azt is, hogy „atom lett, hehe". Ültek a

haverjaival a garázs betonján, mint marhatök a mezõn, néztek maguk elé, és

vigyorogtak.

Megnéztem az autót. Ez sem volt semmi. Láthatólag jobbról kezdték a

mutatványt, mert ott még ollóval voltak vágva a darabok, de gondolom, közben

hatott a ragasztó, és mire a kilométeróráig jutottak, már annyira zizik voltak, hogy

azt is beragasztották. Be volt ragasztva a kormány, a sebességváltó, a szellõzõk, a

bal oldali ablak felé, a bal ajtókárpit, egy kicsit mindkét ülés, és úgy általában

csöpögött minden a ragasztótól. Az elején még odafigyeltek rá, és probálták

kisimítani a fóliát, de a végén persze ilyen apróságokkal nem törõdtek, és ettõl az

autó úgy nézett ki, mintha Bádogember vezette volna, aki egy szörnyû balesetben

széttrancsírozódott.

Kivonszoltam õket a levegõre, és akkor vettem észre, hogy a napsütésben csillog

fejük és a ruhájuk, mint Szûcs Judit fénykorában, diszkókiránynõként. Csak rájuk

nem üveggyöngy volt varrva, hanem sikeresen magukra ragasztották a levágott,

lehullott alufóliadarabokat. Néztek rám kitágult pupillával, teljesen megzavarodva

a fénytõl, és szemkápráztatóan csillogtak. Olyanok voltak, mint két szerencsétlenül

járt ufó, akik nem tudják, hol landoltak.

Másnap kapartunk. Harmadnap is. A negyedik napon beláttuk, hogy a Technokol

az erõsebb. Árpi kicsit elkeseredett, mert a mûszerfal enyhén szólva furán nézett ki,

az itt-ott feltépett alufóliával, ezért gyorsan újabb csinosítás után kellett nézni.

Jött a szárny. Egy igazi szárny, ugye elég komoly pénzekbe került volna, ezért

maradt a szögvas, ket rúdra hegesztve, amikre menet volt vágva. Fúrtunk két lyukat

a csomagtartón, átdugtuk a rudakat, csavar fent, lent, és készen volt a "szárny".

Ár****k baromira tetszett, és megsértõdött, amikor a „Na, milyen?" kérdésre én azt

mondtam, hogy „Legalább van egy alkatrész, ami nem rohad". Egy volt a

probléma: le kellett festeni. Neolux nem jó, mert nem tartós. Mivel fessük?

Árpi azt mondta, hogy olvasta valahol, hogy az apróbb hibákat körömlakkal

szokták javítani, mert az hasonló az autófestékhez. Próbáltam felhívni a figyelmét

arra az apróságra, hogy ez nem apróbb hiba, hanem egy bazi nagy vasdarab,

aminek befestéséhez jó sok körömlakk kell, de nem érdekelte („Majd felhigítjuk!",

irány a „butik". Akkoriban még nem nagyon vettek a pasik (mi még inkább fiúk)

körömlakkot nõknek, úgyhogy furcsán néztek, amikor elõadtuk, hogy piros

körömlakkot szeretnénk. Mondtam Ár****k, hogy én azt hallottam, hogy a

körömlakk másképpen néz ki felkenve, mint az üvegben, ezért ki kéne próbálni,

mielõtt megvesszük. Ezt nem kellett volna mondanom. Amikor az eladónõ nem

nézett oda, Árpi suttyomban kinyitotta az összes piros és bordó körömlakkot, és

minden körmére festett egy-egy pöttyöt. Kijöttünk az üzletbõl, és megpróbáltuk

kitalálni, melyik szín illik az autóhoz. Eléggé belefeledkeztünk a dologba, mert arra

eszméltünk, hogy egész szép nézõseregünk lett.

Akkor jöttem rá, hogy állok egy nõi butik elõtt, nézem ahogy a haverom a

kifestett körmeit próbálgatja, hogy melyik megy a kocsijához, és közben arról

vitatkozunk, hogy melyik a szebb szín.

Árpi ügyesen feltalálta magát: „Csak a szárnyamra kell." Na, ettõl kitört a

röhögés. Megvártuk, amíg eloszlik a tömeg, visszamentünk, és megvettünk 1, azaz

egy darab lakkot. Sikerült kunyerálnunk egy lánytól körömlakklemosót, és

felhigítottuk a lakkot. Szép rózsaszín lett. Reméltem, hogy nem festünk vele, de

festettünk. A „szárny"-at ettõl kezdve egy foltos, rózsaszín szögvas képezte (á la

Barbie mobil).

Ja, a lényeg, amiért az egész cécó volt: Árpi a fagyis lányt akarta elkápráztatni a

csodajárgánnyal. A lánynak ugyan egy másik pasi tetszett az I-es Golfjával, de Árpi

úgy gondolta, hogy egy full-extrás Lada mégiscsak imponálóbb egy fapados

Golfnál.

Egy dolog volt hátra, a kipufogó. Árpi szerzett egy vascsövet, ami szerinte kitûnõ

kipufogó lett volna. Én, mikor megfogtam a csövet, és éreztem, milyen baromi

nehéz, gondoltam, hogy baj lesz, de nem szóltam, mert tudtam, úgyis hiába.

Elmentünk valami lakatos haverjához, aki kiröhögött minket, és elküldött a

fenébe. Árpi bedühödött, és „Na, akkor majd én!" felkiáltással elõszedte a

forrasztóját, hogy majd azzal. Ráhagytam. Egy fél kiló ónnal ráforrasztotta a

csövet, és elindultunk becserkészni a leányzót.

Az elsõ ötven méter után lejött a csõ, és elkezdett zörögni. A második ötven

méter után az õsrégi kipufogó megadta magát, és leszakadt mindenestül. Sebaj, így

úgyis jobb hangja van, kipufogó be a hátsó ülésre, gyerünk tovább. A fagyizó elõtt

pár száz méterrel megálltunk, és Árpi elõállt a haditervvel. Én elõremegyek gyalog,

kihívom a lányt a fagyisbódéból, és szóval tartom, amíg Árpi meg nem érkezik.

Úgy tervezte, hogy odafarol majd a lány elé az autóval, és elviszi egy körre („Hogy

lássa, mi az élet.". Kérdeztem tõle, hogy ezt a farolás-dolgot próbálta-e már.

Mondta, hogy nem, de nem nem lehet nagy dolog. Én biztos, ami biztos alapon

kinéztem magamnak egy villanyoszlopot fedezéknek, és elindultam.

Odaértem. „Szia, gyere ki egy kicsit, légyszi." – „Most nem lehet, sokan vannak."

(Hoppá, erre nem számítottunk.) „De valami nagyon fontosat akarok mondani." –

„Mondd el itt, nem mehetek ki." (Közben hallottam, hogy Árpi közeleg. Ezt

egyébként mindenki hallotta, mert kipufogó nem lévén, az autónak olyan hangja

volt, mint egy Zetor traktornak, amikor elakad a szántásban.) „De gyere ki, mert..."

Itt tartottam, amikor baromi nagy fékcsikorgás, egy reccsenés és csörömpölés, majd

csend. Árpi megjött. Féltem hátranézni, mert azt hittem, letarolta a fél utcát, de

nem. Csak éppen az autó félig az árokban volt.

Árpi próbált úgy tenni, mint aki direkt így akarta az egész mutatványt, de nem

volt túl meggyõzõ. Már csak azért sem, mert az egyik kerék elég furán állt.

Mondhatni, kitört.

Árpi gyorsan kiugrott az autóból, és jött a fagyisbódéhoz. Nem vette észre a

kereket, mert a másik oldalon volt. Érezte, hogy furán áll az autó, de gondolta,

majd csak kijön az arokból (ezt kesõbb mesélte). Elkezdtek beszélgetni, és csodák

csodája, a lány levette a kötényét, és elindultak az autóhoz.

Árpi meglátta a kereket. Sápadtan beült. Ült... Még mindig ült... „Na, megyünk?"

– kérdezte a lány. „Ja, csak elõbb nézd meg, milyen frankó a mûszerfal. Klassz,

nem?" (Itt kezdtem el röhögni.) Lány szétnéz a foszladozó alufólian: „Ööö, aha,

klassz. Nem megyünk?" – „Áh, még nem, majd késõbb. De hallgasd milyen hangja

van." Beindítja (harmadszorra sikerül), gázpedál pumpálása. Lány: „Jézusom,

megsüketülök. Inkább menjünk, mert mindjárt vissza kell mennem." – „Menjünk

inkább késõbb, most csak dumáljunk." – próbálta Árpi elkerülni az

elkerülhetetlennek latszót. „De hülye vagy, ezért hívattál ki, hogy most nem is

viszel egy kört?!" Árpi ettõl bepöccent, és szerencsétlen lányra zúdította az elmúlt

napok összes kudarcát (persze ordítva): „Nem megyunk, b*zmeg, mert kitört az a

kib*szott kerék, és különben is, elegem van, hogy még mindig tiszta lakk a

körmöm, meg a tököm is ragasztós lett, ez a rohadt alufólia meg nem jön le..."

Idáig hallottam, mert itt már sírtam a röhögéstõl.

Innentõl már nem olyan érdekes a történet. Jött egy rendõrautó, igazoltatás,

kiderült, hogy nincs mûszaki, szülõk felhívása, büntetés kilátásba helyezése, amit

valami ismerõs egy üveg piáért elsimított, a szülõk szörnyülködtek, kesõbb

röhögtek.

Az érdekes a dologban, hogy évekkel késõbb Árpi, nem mint élete mélypontját

emlegette, ahogy ült félig egy árokba borulva álmai nõjével, hanem ezt mondta:

„Tudjátok, ha akkor öt centivel eltekerem a kormányt, meg lett volna a buxa." Hát,

igen, sok múlik néha öt centin. Gondoljatok erre, miközben (néha) vadul

tekergetitek ide-oda a kormányt.

 

Nyár. Nyaralás. A budapestiek tudják, milyen érzés megszabadulni a Rákóczi

úton araszoló 7-es busz heringkonzerv-feelingjétõl, és a metrón a lábadra lépõ

„fokhagymát-reggeliztem-pálinkával"-típusú emberektõl.

Ilyenkor az ember lazít, és néha ökörségeket csinál. Árpi persze, a szokásosnál is

nagyobbakat.

Az volt a gond, nem volt autó (az ezeröcsi ugye megreccsent elõzõ nyáron).

Sebaj, nagypapi (Árpié) szívesen odaadja az ezeréves Varnyút. Megy? Megy, csak

nincs mûszakija, de ha lejöttök érte Balatonra, vihetitek, a faluban, kertek alatt

lehet vele menni. Ez Ár****l soha nem volt akadály, úgyhogy irány a pályaudvar.

Reggel 8-ra volt megbeszélve a találka, annak ellenére, hogy a vonat csak 1

órával késõbb indult. Azért kellett ilyen korán, mert majd „Becserkészünk egy-két

vadat, hogy ne legyen olyan unalmas az út. Majd Árpi bácsi megtanít a

fortélyokra." Megemlítettem, hogy köszönöm, boldogulok egyedül is, de persze

fölöslegesen. „Nyár van, apám, érted? Ilyenkor nincs cicózás." (Késõbb kiderült,

hogy azért kellett korán kimenni, mert ment volna át hozzá az aktuális barátnõje

reggel...) Ez az indulás elõtti napon történt, és ismerve Árpit, nem sok jóra

számítottam másnap, de õ megígérte, hogy kivételesen normális lesz. Persze én

értem oda elõbb, és vártam. Az járt a fejemben, hogy lehet, hogy mégsem lesz

semmi gond Árpival, tanult az elmúlt nyár hülyeségeibõl, és normális lesz tényleg.

Alapvetõen azért rendes gyerek, csak hát kicsit hülye.

Na, idáig jutottam Árpi tömjénezésével, amikor ezt hallom (reszelõs hang):

„Gyerünk Janó, meg tudod csinálni. Mondjad neki a ribogzisat." Ez meg mi lehet?

Odaballagok a lepcsõhöz, ahonnan lelátni az aluljáróhoz (a fedetlenhez, a Déli

elõtt), és mit látok? Természetesen Árpit, ahogy röhög, két torzonborz fickót, és

elég szép tömeget körülöttük. (Árpi a vonaton mesélte el, hogy a nagypapának

szánt pálinkába fogadott két szerencsétlen csövessel, hogy nem tudjak elmondani

három egymás utáni nõnek, hogy „Pici, parányi dezoxiribonukleinsav-darabka

vagyok, de te hívhatsz génnek.".

Amikor odaértem, ezt láttam: Árpi röhög, az egyik torzonborz odalép egy

középkorú nõhöz, és elkezdi, hogy „Kicsi ribogzi vagyok, hívjá' g-nek". A nõn

látszik, hogy egy szót sem ért az egészbõl, és riadt szemekkel keresi a menekülés

útját. A csöves áll elõtte, és néz Árpira, hogy jól csinálta-e. De õ kegyetlen, és int,

hogy nem jó, gyerünk a következõhöz. Közben persze röhög, az idiótája. Ezen

elmulatott volna egy darabig, ha nem cibálom el onnan. A csöveseknek

odaadta a pálinkát, és mentünk jegyet venni.

Jó nagy a sor, várhatunk. Azaz várhatnánk, ha Árpi nem lenne Árpi. Elõvesz egy

papírlapot, és átcsörtet a tömegen: „Elnézést, szabad lesz. Itt dolgozom.

Köszönöm.", és odafurakszik a pénztárhoz. „Csókolom, Marika, meghoztam az új

kérdõívet, tessék kitölteni, viszem fel az irodaba.", ordítja, hogy mindenki hallja,

majd suttogva: „Két diákot kérek, Kiliánig." A pénztáros néz rá nagy szemmel, és

kiszól jó hangosan: „Hova kéri a két diákot?". Árpi próbál úgy nézni, mint

Garfield, amikor megeszi Jon kajáját, és mosolyogva magyaráz a tömegnek: „Ez a

Marika, milyen vicces asszony!" – „Kiliánig" – suttogja. Az emberek röhögnek,

mert mindenki hallotta a pénztárost, de úgy látszik, jó kedvük van, mert nem verik

meg. Megúsztuk.

A vonaton nem sok minden történt, attól eltekintve, hogy Árpi szóba elegyedett

egy öregasszonnyal, akirõl kiderült, hogy most megy vissza a falujába, ahonnan 74

évig ki sem mozdult. „Nem tetszett soha vonatun ülni?" – „Nem, a menyem hozott

fel Pestre kocsival." Ár****k majdnem sikerült rádumálnia, hogy húzza meg a

vészféket, mert õ rosszul van. Szerencsére az utasok nem engedték. Megérkeztünk.

Árpi elsõ dolga volt (az elfogyasztott jelentõs sörmennyiség hatására), hogy teli

torokbol elkezdett ordítani kifelé a vonatablakból: „Megjöttünk, reszkess

Balaton!". Két rendõr sétált a peronon, akik erre rögtön megfordultak, és

méregették Árpit. Szerencsére az egyikük rádiója megszólalt, és elsiettek.

Pechemre Árpi meg utánuk kiabált: „Megijedtetek, mi?" (Reméltem, hogy már

nem hallják, de mint késõbb megtudtuk, hallották.)

Szóltam Ár****k, hogy kéne szerezni egy üveg pálinkát a nagyapjának, ha mar

megígérte cserébe a kocsiért, mert a miénk ottmaradt a csöveseknél. Árpi szerint

nem jó a bolti pálinka, mert az öreg csak házit iszik, de nem baj, mert egy ismerõse

otthon csinál pálinkát, majd tõle szerzünk. Elmentünk hozzá, de kiderült, hogy

nincs pálinka, ellenben kaptunk egy üveg 96%-os etilalkoholt. „Nem baj" – mondta

Árpi – „majd rakunk bele fûszert, és olyan lesz, mint a vodka, nagyfater úgysem

tudja, mi az." Na, ennek fényében vettünk egy zacskó sót, és beleszórtunk egy

csomót az alkoholba. Árpi egy kicsit leöntött belõle, és felengedte vízzel, hogy

mégse legyen olyan erõs. (Egy liter alkoholba két ujjnyi vizet.)

Elmentünk a nagyszülõkhöz. „Árpikááám!" – puszi-puszi, elõkerül a „vodka".

„Na, nagyfater, ilyet még nem ittál, ez szibériai vodka, az elvtársaktól hozattam

külön neked." – „Há', dehogynem ittam én mán, Árpikam." Hoppá! Most mi lesz?

„Ööö, nagyfater, óvatosan, mert ez nagyon erõs, ez nem sima vodka." – „Ugyan,

Árpikám, egy vodka nem lehet olyan erõs, mint az én házi szilvám.", és meghúzta

az üveget. Én készülök rá, hogy kiugrik a szeme, és kiköpi a protkót, de õ csak

megrázza a fejét. „Hinnye, a keservit, ennek aztán van huzatja." – mondja, és még

egyet kortyol! Kimegy pohárért, hogy igyunk mi is a megérkezésre. Én próbálok

tiltakozni, de Árpi szerint innunk kell, mert különben megsértõdik, és nincs autó.

Visszajön az öreg, tölt, egészségünkre. Én bedöntöm a számba, de nem nyelem le

(nem vészes, csak mintha olvadt acéllal öblögetnék). Árpi lenyeli hõsiesen.

Elvörösödik, könnybe lábad a szeme, de próbálja tartani magát. Amikor a nagyapja

újat tölt, én kiköpöm az egészet a hervadozó szobapálma cserepébe, annak már

úgyis annyi-alapon. Újabb kör után Árpi már csak párás szemekkel néz maga elé.

Tõlem a szerencsétlen pálma újabb adagot kap. Próbálom felhozni az autó-témát,

de a nagypapi újabb kört tölt. Árpi matt részeg, én pedig nem tudom kiköpni, mert

a nagyapja engem néz. „Aztán, fiam, te hova valósi vagy?" – „Hmhhmmhhm." –

mondom. Árpi megmenti a helyzetet, mert elereszt egy olyan böfögést, hogy a

nagyapja õsz haja megrebben, és a kutya elkezd vonyítani az udvaron. „Ez derék

volt, Árpikám! Látom, szereted a jófajta italt." Sikerül rávennem õket, hogy

tápászkodjanak fel. Elindultunk a garázs felé, és útközben az öreg magyaráz:

„Aztán Árpikám, ez nem valami úri autó, tudod. Öreg már, viseltes, de azért jól

szolgál." Árpi ebben a pillanatban lefejeli a fûzfa alacsony ágát, és elterül, mint egy

béka. Az öreg észre sem veszi, megyünk tovább a garázshoz. Kinyílik a garázsajtó,

és eláll a lélegzetem...

Középen állt egy barna színû rozsdahalmaz, ami valamikor talán egy autó

lehetett, amíg nem érte nehéztüzérségi támadás, és nem locsolták le valami erõsen

korrodáló anyaggal. Arra gondoltam, hogy még egy MEH-telepen is elhajítanának

vele minket a francba, nemhogy ebbe valaha két nõ be fog ülni...! (Annyira senkit

nem lehet leitatni.) A dolgot tetézte, hogy az autónak kellemes hasmenés színe volt.

(Ezt ma úgy mondanák, hogy „Hamvas, õszi erdõ-metál".)

Egyébként az egész garázs úgy nézett ki, mint egy lepusztult ócskavastelep.

Körben a polcok tele voltak zsúfolva ezeréves, olajos, pókhálós autó- és ki tudja

milyen alkatrésszel. Ekkor ért oda Árpi, fején egy púppal, amibõl vidáman

csordogált a vér az arcára. Egyébkent tök sáros volt, mert a fûzfának köszönhetõen

beesett a virágágyásba, ahonnan (a „vodka" hatására) csak nagy nehézségek árán

szabadult. Láthatóan ez õt nem zavarta, mert el volt foglalva egy akkora

hengerfejtömítéssel, hogy én elõször azt hittem, egy Kispolski padlólemeze.

„Nagyfater, b*szki, te tankszerelõ voltál a Don-kanyarnál?" Na, itt elkezdõdött egy

félórás mese nagypapa ifjúkoráról.

Közben Árpival azon vitatkoztunk, ki vezessen. Ragaszkodott hozzá, hogy majd

õ. Én mondtam, hogy akkor én gyalog megyek. De nem, de igen. Na, mondtam

neki, hogy ha ki tud állni a garázsból az utcára, akkor vezethet. Árpi beült. Az

alkohol ködén át homályosan emlékezett, hogy ilyenkor mit is kell csinálni, és

gondolom, megpróbálta beállítani a visszapillantót. Én csak azt láttam, hogy egy

határozott mozdulattal letöri a belsõ visszapillantót. „Nagyfater, oszlik a verda!",

bosszankodott, majd nézett elõre hunyorogva. „Mit nézel?" – kérdeztem tõle. –

„Azt, hogy kiférünk-e a garázskapun." (Egyébként ez valahogy így hangzott:

„azotygiférüngeagarásgabunnn".) A kapu olyan három méter széles lehetett,

úgyhogy elkezdtem aktívan félni. A nagypapa vadul magyarázott, hogy mire

vigyázzunk, Árpi koncentrált, hogy kijussunk, én meg próbáltam magam bekötni,

de az öv sehol.

Ekkor – számomra teljesen váratlanul – padlógázzal beletolattunk a mögöttünk

levõ polcokba. Potyogott a sok alkatrész, én ordítottam, mert azt hittem, ránk

szakadt a garázs, a nagypapa ordított, hogy jajj, az autója, Árpi ordított, hogy õ se

maradjon ki a buliból. Így elordibáltunk egy ideig, aztán – amikor már az összes

kutya üvöltött az utcában –, én átültem, nagypapa a lelkemre kötötte, hogy

óvatosan vezessek, és elindultunk.

A Wartburg kicsit leamortizálódott hátul, de sokat nem rontott rajta a dolog,

lévén, hogy eddig sem volt kimondottan szalonautó-állapotban. Na, haladtunk szép

lassan, amikor Árpi bejelentette: „Hányni fogok!". Sajnos azt elfelejtette

hozzátenni, hogy most azonnal, úgyhogy mire megálltam, már ott volt az ölében a

matéria. De jo! Megálltunk, Árpi nagy nehezen levette a gatyáját (a nagy része arra

ment), a tiszta részével úgy-ahogy letörölgette a pólóját és az ülést, és a gatyát

bedobta az árokba, mondván, hogy nem bírja elviselni a szagát, majd holnap érte

jövünk. Akkor már elég fáradt voltam, és csak az érdekelt, hogy minél elõbb

hazajussunk, ezért ráhagytam.

Döcögtünk az úton, Árpi egy szál pólóban, mert hogy az eldobott rövidgatya alatt

nem volt semmi, én szenvedtem a kormányváltóval, és nem láttam semmit.

Gyanítani kezdtem, hogy Árpi nagyapja takarékossági megfontolásokból

zseblámpaizzókat szerelt a tompított helyére, mert a lámpánk kb. húsz centire

világított el. Egyszer csak azt vettem észre, hogy egy sötet alak mellett húzunk el,

akinek világított az egyik keze. Két választás volt: vagy E.T. mégsem ért haza, és

itt telefonál a nagy magyar éjszakában, vagy a közúti ellenõrzés. Féltem, hogy az

utóbbi. Sikerült a rendõr után kb. harminc méterrel megállni. Gondolkoztam, hogy

visszatolassak-e, de mivel akkor vezettem kormányváltós autót elõször, ez nem tûnt

egyszerûnek. Persze próbálkoztam szorgalmasan, úgyhogy az odaérkezõ szervet

hangos váltórecsegtetéssel fogadtam. Fiatal rendõr volt, próbált laza lenni: „Nem

bírunk a lóerõkkel? Száguldozunk, mi? Na, lássuk a papírokat." A helyzet az volt,

hogy nekem akkor még nem volt jogsim. Az autón ugye, nem volt mûszaki, és mint

kiderült, a forgalmit sikerült otthagyni Árpi nagyapjánál. Probáltam a helyzetet

finoman, adagolva vázolni, hogy a forgalmi még van, csak otthon hagytuk, és

persze az én jogsimat is, de Árpié itt van, csak õ ivott egy kicsit, és mivel

törvénytisztelõ fiatalemberek vagyunk, ezért nem akart volán mögé ülni. Pechemre

Árpi egy kicsit pontatlanul mérte fel a helyzetet, és megszólalt: „F*szom má', mér'

álítottak meg ezek minket?".

A rendõr rávilágított Árpira, és visszahõkölt. Mondjuk nem csodalom, mert Árpi

úgy nézett ki, mint aki egy különösen perverz szado-mazo orgiáról jön, ahol jól

megverték, lehányták, és elvették a ruháját. De a rendõr visszahajolt, és elkezdte

behatóan vizsgálni Árpit. Egyszer csak feláll, és odakiabál a rendõrautóhoz: „Gyere

csak, Pista, megvan a vonatos gyerek!". Puff, készen vagyunk. Ezek most

keresztüllõnek minket, és elkaparnak az útszéli árokban. Ekkora pechünk nem

lehet!

Odaért Pista. (Akkora lelógó harcsabajusza volt, hogy még ebben a helyzetben is

majdnem elröhögtem magam.) Benéz, meglátja Árpit: „Hát ez az Árpi, az X. Y.

unokája." Hoppá, itt tényállás van. A rendõr ismeri a nagypapát. Lehet, hogy mégis

megússzuk? Elmeséltették velem, hogy mi történt, röhögtek Árpin, de még nem

engedtek el. A fiatalabb mindenképpen bosszút akart állni az állomáson

elszenvedett sérelmekért. Egy ideig elvitatkoztak a rendõrök, hogy mi legyen, aztán

a fiatal visszament a kocsihoz, és elkezdett vadul rádiózni, aztán visszajött: „Na,

mehettek. Téged meg, öcsi, meg ne lássalak még egyszer jogsi nélkül vezetni, értve

vagyok?" Volt köztünk kb. egy év korkülönbség, de valami azt súgta, hogy ezt ne

tegyem szóva. Rendõrök elviharzottak, és mi is elindultunk. Nem akartam elhinni,

hogy ennyivel megúsztuk.

Hát, nem úsztuk. Mentünk kb. két kilométert, amikor megint kék villogó tûnt fel

mögöttünk. Azt hittem, ugyanazok a rendõrök, de nem. Ezek hárman voltak, és

mindhárman odajöttek. „Kiszállni a kocsiból!" (Na, ezek sem udvariaskodnak

fölöslegesen.) Árpi elkezdett nyekeregni, hogy nincs rajta gatya, de nem hatotta

meg õket. Kiszálltunk. „Kezeket a kocsira, széles terpesz." Mit volt tenni,

megcsináltuk. Ekkor elment mellettünk egy turistabusz. Mivel a rendõrautónak

égett a lámpája, és ránk világított, elég jól látszódtunk. El tudom képzelni, mit

gondoltak a buszon levõk, amikor látták Árpit vilagító fehér seggel egy

rendõrautóra hajolni. Egy darabig elröhögtek rajtunk a rendõrök, aztan elengedtek.

Ekkor értettem meg, hogy a fiatal rendõr szólt a többieknek, és valószínûleg

Balaton összes rendõre ránk vadászik, hogy Árpin röhögjenek. Négyszer állítottak

meg. Egy rendõr le is fényképezte, mondván lesz min röhögnie öreg napjaiban.

Nagy nehezen hazaértünk, és én megfogadtam (sokadszor), hogy Árpit kerülni

fogom a jövõben, de persze nem tartottam be.

[Shia-ko 0]

- Mi az abszolút pofátlanság?

- Öreg nénit lelökni a lépcsőn, és megkérdezni tőle, hogy hová siet.

[Greene 14]

Az árpis sztori volt már igaz, csak belinkelve

[Shia-ko 0]

Akkor azért nem olvastam.

[Adani 1]

Igen én raktam be, és pont azért mert hosszú csak linkelve.

 

Szőke nők klubjában elhangzik, hogy holnap mindenki menjen az Operába megnézni Figaro házasságát. Másnap az elnök, látja, hogy minden tag pezsgővel és ajándékokkal érkezett:

-Hogy ti milyen hülyék vagytok! Nem tudjátok, hogy a Figaro házassága az nem esküvő, hanem a műnek a címe.

Ezt hallva a jegyszedő:

-De okosak vagyunk most, na de a múltkor ki jött gumicsizmában és pecabottal a hattyúk tavára.

[Adani 1]

Ezt muszáj beraknom annyira jó.

 

@Chabi

Te feltétlen olvasd el :-)

 

Miért jobb a motor mint a nő?

1. Akkor foglalkozol vele, amikor akarsz.

2. Néhány nagyságrendell olcsóbb a fenntartása. :-)

3. Eljuttat A-ból B-be, és ez nyáron még élvezetes is.

4. Mindig tudod, mire számíthatsz a részéről. Annyira megbízható, amennyire Te akarod, hogy az legyen.

5. Sosem szól, ha nincs a fejeden bukósisak, míg a nő folyton azzal nyaggat, hogy "baleset ellen védekezz". (Lifestyles)

6. Nem veszi zokon, ha egy fél évig rá se nézel. (De lehet, hogy utána Te fogsz sírni a látványtól)

7. Idővel minden dolog szépsége megkopik. A motorod szépségét olcsóbb, egyszerűbb helyreállítani, mint a nődét.

8. Akármilyen ronda, büdös és buta srácnak is lehet szép motorja.

9. Egy motor előbb segít egy nő megszerzésében, mint egy nő egy motor megszerzésében.

10. Sose vágyakozik a haverod után, aki Nálad jobban motorozik, és egyszer elvitte egy körre.

11. A motorod biztos nem fogja kezdeményezni, hogy más kipróbálja.

12. Egy motornak csak akkor van édesanyja, ha szídod.

13. Nem kell a fejedben tartanod a szülinapját, névnapját. Ha mégis van Neki, és elfelejted, nem sértődik meg.

14. Nem kéri, hogy vedd meg Neki a legfrissebb Born To Be Wild-ot. Nem szól, ha te megveszed magadnak, és néhány szép motor láttán sóhajtozni kezdesz.(Ellenben: Tina, Joy, Kiskegyed)

15. A motorod sose lesz féltékeny a nődre.

16. A szép motor feltűnő bámulása is diszkrétebb, mint amilyen feltűnő a szép nő diszkrét bámulása.

 

Miért jobb egy nő, mint egy motor?

 

1. Ha jól választottál, főz, mos, takarít, mosogat helyetted is. (Nehéz jól választani. :-))

2. Van egy bizonyos dolog, amit a motorral nem tudsz csinálni. ha mégis, fordulj orvoshoz! :-)

3. Gyermekkel ajándékoz meg. Remélve persze, hogy ez Neked ajándék!

 

Miben egyformák?

 

1. Élvezetes a kezelésük, igaz más-más szempontból.

2. Ha részeg vagy, hiába szeretnél velük mit kezdeni!

 

Következtetéseket le lehet vonni!

[Adani 1]

Informatika érettségi 2005: Aki nem tudta letölteni a tételeket, az megbukott.

[eremit 1]

Még hátravan!

 

http://193.6.21.10/kozepszintu_erettsegi_2005.html

[ProFiler 0]

Igen, de ebben mi a vicces?

 

Ciao.

[kolimi 0]

Tarts ki a Windows mellett!

avagy

szatíra a perverz ámítógépfelhasználóról

 

 

E dokumentum szabadon másolható változtatás nélkül.

 

Írta: Viola Zoltán robotszakértő

 

 

Profi Windows felhasználó voltam, aztán áttértem a Linuxra. Most, mindkét rendszert megismervén, számos okot találtam, amiért szerintem jobb kitartani a Windows mellett. Ezen okok a következők:

 

1.A Linux unalmas. De most tényleg, olyan ciki hogy sosem omlik össze a rendszer, nem?! Hol marad az életünkből az izgalom?! Nem jó totál elkényelmesedni!

2.Irtó ciki az is, hogy a Linux ingyenes. Nem kérkedhetünk a haverok előtt azzal, hogy „Te figyelj, megvettem a legújabb 'Windows 30000 Hyper-XP Professional Built-in NT Teknolodzsi Super' oprendszert hiper-szuper pénzért! S ettől a haver elámulna hogy mi milyen gazdagok vagyunk...Ilyen az ingyenlinux alatt nincs! Pech!

3.A szegényeknek sem jó hogy a Linux ingyenes. Így nem kényszerülnek rá a hekkelésre, krakkolásra, illegális másolásra, kódfeltörésre, s ez ellustítja őket, nem fejlődnek programozásilag, és túl törvénytisztelőekké válnak, ami segíti a diktatúrák hatalmon maradását! Kiveszik belőlük az egyéni kezdeményezés!

4.Egyáltalán, az ingyenes szoftverek elterjedése a hekkerkultúra lehanyatlását eredményezi, tehát éljen a Windows! Ha a Windows nem volna, ki kéne találni!

5.Elvonási tüneteim vannak, amióta nem tudok töredezettségmentesiteni. Valaki főnökbarát hülye találhatta ki hogy ezt nem lehet a Linuxban. Gondoljatok csak bele, milyen hasznos volt: A titkárnő épp krónikus munkaundorban szenved, szeretne egy jót kávézni vagy trécselni telefonon a barátnőjével a legújabb brazil sorozat egymillió-nagyonsokadik részéről, nos a Windows alatt megtehette hogy elindítja a töredezettségmentesítőt, ezután nem tesz semmit csak gurgyán böszmél, a képernyőn egy óráig is elvibrálnak a kis kockák, s ha benéz hozzá a főnök, aki persze tökhülye az ámítástechnikához, nem tolhatja le hogy nem dolgozik, mert a titkárnő azt mondja hogy ő épp töredezettségmentesít, s ez olyan tudományosan hangzik! Kijelentem tehát hogy a Linux egy hímsoviniszta, macsó, fallokrata találmány, amit a nők ellenségei találtak fel!

6.uA Linux talán a programozóknak a legrosszabb. A Windows alatt kiélhette a progranyozó a kreativitását azzal, hogy mi mindent tud belezsúfolni a 64 Kilobyte-os szegmensekbe, de Linux alatt ezzel nem kell törődnie, írhat akármekkora programot, mert a Linux 32 bites rendszer, ahol egy programmodul tetszőlegesen hosszú lehet. Hol marad tehát az egyéni leleményesség varázsa, mivel dicsekedhet a haverjainak?! Segítség! Adjátok vissza a szegmenseimet!

7.A Linux elszegényíti a felhasználók emlékezőtehetségét. Windows alatt hetente is kellhet újratelepíteni a rendszert, ebben tehát a felhasználó nagy gyakorlatot szerez, megtanulja, kisujjában lesz az egész. A Linuxot elég akkor újratelepíteni ha más verzióra váltunk, mondjuk évente egyszer, s akkor törheti a fejét a szegény user(=számítógéphasználó), hogy miként is kell azt?! Tiszta kitolás az userekkel, valaki perver pasi találhatta csak ki!

8.Aki Windowst használ, a scifiben érezheti magát, mert gyakran megjelennek neki nagy kék képernyők, olyan titokzatos üzenetekkel mint pld „segmentation fault”, ez a misztika légkörét árasztja, s belesulykolja a nyomorult userbe, hogy ő egy komoly dolgot használ! A Linux a dedósoknak való, akik nem tudnak mit kezdeni az ilyen komoly (hiba)üzenetekkel.

9.A Linux disztribúciókat, pld az UHU-t, szándékos rosszindulattal telezsúfolták egy rakás ingyenes programmal, hogy a felhasználó nehezen tudjon dönteni, hogy mondjuk szövegszerkesztésre melyiket válassza! A Windows alatt nincs döntési kényszer: Ott a word-pad s az elég is!

10.Az emberek 5%-a használ Linuxot, 95%-a Windowst. Hát most nem ciki-e a kisebbséghez tartozni?! Elvem hogy akkor is a többség útját követem, ha a tömeg a szakadék felé lohol! Bennem van közösségi szellem! A Linux a megszállott különcöknek és magányos farkasoknak való!

11.Windows alatt tudtuk hogy egy nagy cég gondoskodik rólunk. Volt apaképünk: Bill Géc majd vigyáz ránk! Linux alatt üres és hideg a világ, mert magunkra vagyunk utalva!

12.A Windowst használók tudják hogy pénzükkel a gazdasági fejlődést támogatják, mert a megvett szoftvertermékek ára olyan ügyes emberekhez megy, akik még a semmiből is hasznot tudnak húzni, például a kettős kattintás és a haladásjelző szabadalmaztatásával. Márpedig az efféle trükkök viszik előre a világot! A linuxosok önzőek, nem szolgálják a fejlődést!

13.Mióta linuxos vagyok, azon gondolkodom hogy belépek egy vadásztársaságba, másképp ugyanis nem tudom kiélni agresszív ösztöneimet: Nincs módom kóbor vírusokra vadászni a gépemen! Ettől az örömtől is megfosztott a Linux! Adjátok vissza a vírusaimat!

14.Továbbá, a Linux alatt nem érezhetem magam szakértőnek már attól is, hogy feltelepítek egy nyamvadt drivert. Egyszer tehettem csak meg, az nVIDIA meghajtó telepítésekor. Az a nyavalyás Linux minden mást helyből felismert! Még a lézerprintert is, hiába kaptam hozzá *****a windowsos telepítőCD-t! Ki se kellett bontanom! Iszonyú! De ez még semmi, mert később vettem USB portos MP3 lejátszót. Csicsa kis CD járt hozzá, másutt láttam a programját is működni, cuki aranyos program volt. Linux alá persze nem lehetett felrakni mert Windows alá készült. Kerestem hogy van-e linuxos változata, nem volt. Idővel aztán rájöttem, én mazsola, hogy soha nem is lesz ilyen cuki kis programom, mert az a bunkó Linux helyből felcsatolta az MP3 lejátszót a /media könyvtárba, még a nevét is kiírta, és minden külön cuki program nélkül épp úgy kezelhetem mint bármi más könyvtárat! Tiszta szívatás, most minden windowsos röhöghet rajtam, mert nekik van csicsa MP3 kezelő szoftverük, nekem meg nincs, kénytelen vagyok mindent elintézni gyorsan, fapadosan, primitíven az mc-ben vagy a Gnome Comman­derben, anélkül, hogy külön „kezelőprogramokkal” teleszemetelném a rend­szert/merevlemezt! Iszonyú, meg sem merem mutatni a haveroknak!

 

Tehát: hozsánna néked Windows!

[TheSaurus 0]

Biztos, hogy "tetszőleges" az a miniszterelnök?...   

Költői kérdés, NE menjünk bele...   )

Valószínűleg ugyanezen miniszterelnökről még egy, bocs:

- Te, tudtad, hogy O...-ékat azelőtt Orsósnak hívták?

- Ja, ne, muszáj mindig a romákat szidni?

[Adani 1]

A Ferrari Forma-1 csapata lecserélte teljes műszaki gárdáját, miután magyar használtautó kereskedőkkel végzett teszteket. A magyar kereskedők csapata 4 másodperc alatt lecserélte a kerekeket, sőt, ennyi idő alatt megbuherálta a váltót, visszapörgette a kilométerórát és az egész autót eladta a McLaren csapatnak.

 

Mi 8 hobbit?

-Egy Hobbájt!