Serathil Posted July 15, 2011 Posted July 15, 2011 No igen, azt elfelejtettem írni, hogy alapvetõen claw grip és palm grip kialakításokat preferálom, bár ezzel nem szûkítettem igazán a kínálatot. Mivel elsõsorban SC2-s vagyok, valószínûleg egy claw grip egérrel lényegesen jobban járnék, ez pedig már eleve megkérdõjelezi a másik létjogosultságát. Kiegészítés: (szerk. már nem ment) RTS-ekben határozottan ritka - illetve elítélendõ -, ha valaki úgy emelgeti játék közben az egeret, mint ahogy azt egy FPS játékban szokás, így a gombok elhelyezése, súly, vonaltervezés számomra inkább a mindenkori irányításában fontos, nem pedig emelgetésében. No persze nem tervezek két külön egeret venni a különbözõ játékaimnak, így ésszerû lenne számítani esetleges "játékkonkurenciára".
HD2 Posted July 15, 2011 Posted July 15, 2011 Kiegészítés: (szerk. már nem ment) RTS-ekben határozottan ritka - illetve elítélendõ -, ha valaki úgy emelgeti játék közben az egeret, mint ahogy azt egy FPS játékban szokás, így a gombok elhelyezése, súly, vonaltervezés számomra inkább a mindenkori irányításában fontos, nem pedig emelgetésében. No persze nem tervezek két külön egeret venni a különbözõ játékaimnak, így ésszerû lenne számítani esetleges "játékkonkurenciára". Ezt sem értem miért elítélendõ RTS-ekben. Mindenki úgy játszik, ahogy neki jó, felesleges ilyen hülye szabályokra alapozni, jobb nem leszel tõle. Én már közel 1000 menetet toltam le Company of Heroesban (mindegyik átlagosan egy órás) és sosem figyeltem ilyenekre, de nem is kell, nem voltam bénább, mint az átlag. Versenyszinten szintén tök felesleges, ott többet számít az, hogy milyen gyorsan tudsz legyártani egy adott egységet, de hogy emelgeted-e az egeret, vagy nem az senkit sem érdekel. (Fõleg, hogy versenyszinten már inkább billenytûkombinációkat használnak, mert sokkal gyorsabb) Nem kell ennyire elemezni minden paraméterét az adott egérnek, nézz ki néhányat neten, aztán menj be egy Media Marktba és taperold meg õket. Többet fog érni, mint a filozofálgatás. :)
Raven Posted July 15, 2011 Posted July 15, 2011 tapasztalatom szerint valaki akkor lesz jó egy játékban ha irtózatosan sokat játszik vele, felesleges ilyen hülyeségeken gondolkozni h h kell tartani az egeret.
Serathil Posted July 15, 2011 Posted July 15, 2011 Ezt sem értem miért elítélendő RTS-ekben. Mindenki úgy játszik, ahogy neki jó, felesleges ilyen hülye szabályokra alapozni, jobb nem leszel tőle. Én már közel 1000 menetet toltam le Company of Heroesban (mindegyik átlagosan egy órás) és sosem figyeltem ilyenekre, de nem is kell, nem voltam bénább, mint az átlag. Versenyszinten szintén tök felesleges, ott többet számít az, hogy milyen gyorsan tudsz legyártani egy adott egységet, de hogy emelgeted-e az egeret, vagy nem az senkit sem érdekel. (Főleg, hogy versenyszinten már inkább billenytűkombinációkat használnak, mert sokkal gyorsabb) Nem kell ennyire elemezni minden paraméterét az adott egérnek, nézz ki néhányat neten, aztán menj be egy Media Marktba és taperold meg őket. Többet fog érni, mint a filozofálgatás. :) Reakcióidő növekedésével jár, ráadásul olyan irányításbeli problémára utal, ami önmagában is reakcióidő növekedést produkál. Company of Heroes sosem érdekelt igazán, de ha akármelyik SC, WC profitól megkérdezed, egytől egyik olyan érzékenységet használnak, ami fogásnak megfelelően a pillanatnyi képernyő kezelésére elég - idő maximális kihasználása fényében emelgetés nélkül. Ahhoz, hogy az ember egy RTS meccs közben pakolgassa az egeret, vagy az kell, hogy ne érjen egy húzásból el a képernyő egyik oldaláról a másikra, vagy az, hogy a képernyőt nagy távokra is az egér szélekre húzásával kontrollálja. Mindkettő több, mint előnytelen egy APM- és precízió-centrikus játéknál, az általam említettek közül már alacsony szinten is. Senki nem tiltja meg, hogy lassabban, pontatlanabbul játsszon a felhasználó, mivel ezek nem szabályok, hanem irányelvek, ellenben egy kompetitív címnél a be nem tartásuk vagy irracionalitásra, vagy egyéniségre utal. Bullshit, már ne is haragudj. Nem tudok olyan - általam ismert, esetleg játszott - RTS-t mondani, aminél bárki helyezést ért el egy ismert rendezvényen úgy, hogy kizárólag egységeket gyártott, majd jobb-klikkel beküldte őket ellenfél bázisára. Azaz előfordulhat, csupán minden valamirevaló fejlesztő próbálja az eSport érdemes címüknél minimumra szűrni az ilyen eseteket, vagy hatékonyságukat. Nézz meg pár kezdő, bronzligás SC2 meccset, majd egy profi, master/grandmasterligás. Ha nem látsz radikális különbséget, akkor az inkább user-error. Arra is befizetnék, hogy mikor tudsz túlnyomórészt billentyűkombinációkkal microzni. Macro az más tészta, ahhoz gyakran az egér, mint hardver is csak kiegészítés... gondoltam tiszta, hogy itt microról van szó. Nincsenek elborult ambícióim, de ligákat esnék vissza, ha palm grip egeret kéne használnom, noha az utóbbi 5 egerem közül 4 ilyen volt. Filozofálgatás pedig abszolút nem volt, ha a gondolkodás szinonimájaként használod/használjátok, az egyrészt téves, másrészt gondolkodni még szabad, nemde? Elképesztőnek tartom, hogy egy 'Mélyvíz' nevű törzsfórumon belül elhelyezett egér & billentyűzet specifikus alfórumban leszólják az embert, mert érdekli, hogy miért fog fizetni. Media Markt lesz az utolsó hely, ahol egeret tervezek venni, mert (Pécsett) baromi gyenge kínálat mellett irreális árak vannak más, esetleges szakboltokkal összehasonlítva. (Arról nem is beszélve, hogy még egy hozzáértő és/vagy készséges dolgozóval sem találkoztam. Egyik alkalommal ott sziszegett az ürge, amikor oda mertem vinni egy fülest, mert összekeverték a címkéket az egész soron. No persze bárki ideges lenne, akinek munkaidő közben a kollégával tartott rendkívül fontos beszélgetésébe egy vásárló beleoffol...) tapasztalatom szerint valaki akkor lesz jó egy játékban ha irtózatosan sokat játszik vele, felesleges ilyen hülyeségeken gondolkozni h h kell tartani az egeret. Az egér tartása megszokásból alakul ki. Az, hogy melyik a jobb/rosszabb, az szintén egyén dönti el, ezek szubjektív megítélésűek, annak ellenére, hogy bizonyos kategóriákon belül akad ritkább és megszokottabb is. Bátorkodtam meg nem említeni, hogy magamra értem a claw gripet, mivel RTS-ben azt preferálom (ahogy mellesleg ismerőseim közül mindenki). Ha kéztartásról szóló szájkaratét akartam volna indítani, akkor nem magamról beszéltem volna. Az irtózatosan sok játék pedig azokat a változásokat eszközöli empirikus módon, amiket racionálisan is el lehet sajátítani, pusztán mert abban a végtelenül leszűkített helyzetben az a használhatóbb. (Ezt többek közt az emelgetésre értem, ofc.) Whateve', back to da topic. Még egyszer: nem célom bármilyen általános igazságot gyártani magamnak, amit írtam elvárásokban, az kizárólag magamra értendő, tanácsadásra van/volt szükségem, nem bíróra.
HD2 Posted July 15, 2011 Posted July 15, 2011 Reakcióidõ növekedésével jár, ráadásul olyan irányításbeli problémára utal, ami önmagában is reakcióidõ növekedést produkál. Company of Heroes sosem érdekelt igazán, de ha akármelyik SC, WC profitól megkérdezed, egytõl egyik olyan érzékenységet használnak, ami fogásnak megfelelõen a pillanatnyi képernyõ kezelésére elég - idõ maximális kihasználása fényében emelgetés nélkül. Ahhoz, hogy az ember egy RTS meccs közben pakolgassa az egeret, vagy az kell, hogy ne érjen egy húzásból el a képernyõ egyik oldaláról a másikra, vagy az, hogy a képernyõt nagy távokra is az egér szélekre húzásával kontrollálja. Mindkettõ több, mint elõnytelen egy APM- és precízió-centrikus játéknál, az általam említettek közül már alacsony szinten is. Senki nem tiltja meg, hogy lassabban, pontatlanabbul játsszon a felhasználó, mivel ezek nem szabályok, hanem irányelvek, ellenben egy kompetitív címnél a be nem tartásuk vagy irracionalitásra, vagy egyéniségre utal. Bullshit, már ne is haragudj. Nem tudok olyan - általam ismert, esetleg játszott - RTS-t mondani, aminél bárki helyezést ért el egy ismert rendezvényen úgy, hogy kizárólag egységeket gyártott, majd jobb-klikkel beküldte õket ellenfél bázisára. Azaz elõfordulhat, csupán minden valamirevaló fejlesztõ próbálja az eSport érdemes címüknél minimumra szûrni az ilyen eseteket, vagy hatékonyságukat. Nézz meg pár kezdõ, bronzligás SC2 meccset, majd egy profi, master/grandmasterligás. Ha nem látsz radikális különbséget, akkor az inkább user-error. Arra is befizetnék, hogy mikor tudsz túlnyomórészt billentyûkombinációkkal microzni. Macro az más tészta, ahhoz gyakran az egér, mint hardver is csak kiegészítés... gondoltam tiszta, hogy itt microról van szó. Nincsenek elborult ambícióim, de ligákat esnék vissza, ha palm grip egeret kéne használnom, noha az utóbbi 5 egerem közül 4 ilyen volt. Filozofálgatás pedig abszolút nem volt, ha a gondolkodás szinonimájaként használod/használjátok, az egyrészt téves, másrészt gondolkodni még szabad, nemde? Elképesztõnek tartom, hogy egy 'Mélyvíz' nevû törzsfórumon belül elhelyezett egér & billentyûzet specifikus alfórumban leszólják az embert, mert érdekli, hogy miért fog fizetni. Media Markt lesz az utolsó hely, ahol egeret tervezek venni, mert (Pécsett) baromi gyenge kínálat mellett irreális árak vannak más, esetleges szakboltokkal összehasonlítva. (Arról nem is beszélve, hogy még egy hozzáértõ és/vagy készséges dolgozóval sem találkoztam. Egyik alkalommal ott sziszegett az ürge, amikor oda mertem vinni egy fülest, mert összekeverték a címkéket az egész soron. No persze bárki ideges lenne, akinek munkaidõ közben a kollégával tartott rendkívül fontos beszélgetésébe egy vásárló beleoffol...) Az egér tartása megszokásból alakul ki. Az, hogy melyik a jobb/rosszabb, az szintén egyén dönti el, ezek szubjektív megítélésûek, annak ellenére, hogy bizonyos kategóriákon belül akad ritkább és megszokottabb is. Bátorkodtam meg nem említeni, hogy magamra értem a claw gripet, mivel RTS-ben azt preferálom (ahogy mellesleg ismerõseim közül mindenki). Ha kéztartásról szóló szájkaratét akartam volna indítani, akkor nem magamról beszéltem volna. Az irtózatosan sok játék pedig azokat a változásokat eszközöli empirikus módon, amiket racionálisan is el lehet sajátítani, pusztán mert abban a végtelenül leszûkített helyzetben az a használhatóbb. (Ezt többek közt az emelgetésre értem, ofc.) Whateve', back to da topic. Még egyszer: nem célom bármilyen általános igazságot gyártani magamnak, amit írtam elvárásokban, az kizárólag magamra értendõ, tanácsadásra van/volt szükségem, nem bíróra. Az egységek gyors legyártása kulcsfontosságú stratégiában (legalábbis CoH-ban) Fõleg játék elején, ott dõl el minden, hogy ki milyen gyorsan tudja elfoglalni a CP-ket. Nem mindegy milyen egységet gyártasz, mert nem ingyen van, az sem mindegy mennyit, és az sem, hogy mikor. Sokszor már az elsõ 10-20 percben eldõl a csata, mert ha az egyik fél felül kerekedett, akkor onnan piszok nehéz felkapaszkodni a másiknak. A billenytyûkombinációk meg igenis számítanak, sokkal gyorsabb, mint hadonászni az egérrel, fõleg ha valaki betanulja. Ne feledjük, hogy két kezünk van! Media Markt csak egy példa volt, és nem is mint ideális bevásárlóhelyet említettem, viszont ki van téve egy rakat egér, amiket meg lehet nézni. Ki lehet menni vásárlás nélkül is.
Serathil Posted July 15, 2011 Posted July 15, 2011 Az egységek gyors legyártása kulcsfontosságú stratégiában (legalábbis CoH-ban) Főleg játék elején, ott dől el minden, hogy ki milyen gyorsan tudja elfoglalni a CP-ket. Nem mindegy milyen egységet gyártasz, mert nem ingyen van, az sem mindegy mennyit, és az sem, hogy mikor. Sokszor már az első 10-20 percben eldől a csata, mert ha az egyik fél felül kerekedett, akkor onnan piszok nehéz felkapaszkodni a másiknak. A billenytyűkombinációk meg igenis számítanak, sokkal gyorsabb, mint hadonászni az egérrel, főleg ha valaki betanulja. Ne feledjük, hogy két kezünk van! Media Markt csak egy példa volt, és nem is mint ideális bevásárlóhelyet említettem, viszont ki van téve egy rakat egér, amiket meg lehet nézni. Ki lehet menni vásárlás nélkül is. Rendben, gondolom beleestünk abba a hibába, hogy két külön dologról "vitatkozunk". Ahogy írtam, én pillanatnyilag az SC2-t tartom szem előtt, ahol a micro foglalja el az egységek irányítását, spellek használatát, lényegében a csaták taktikai részét; a macro pedig a gazdasági hátteret, átfogó stratégiát. (Például bányászás mértékét, maximalizálásának idejét, buildhez ideális gáz/mineral arányt, terrannal folyamatos mule, zergnél állandó inject, protossnál chronoboost, megfelelő egységek folyamatos gyártása, miegymás) Ezek alapján evidens, hogy életbevágó megfelelő macrotudás és gyakorlat, ezekhez lényegében aligha szükséges egér, mivel control-groupokra oszta, billentyűkombinációkat ismerve az egér dolga legfeljebb annyi, hogy kijelölje a cselekvésnek megfelelő területet. Ám ha ez adott - és nyilván az - akkor a hipotetikusan balanszolt játéknál a két fél kénytelen valós időben, játéktól függően minél gyorsabban és pontosabban döntést hozni, majd ezt - és itt jönne a képbe az egér - a lehető leggyorsabban "papírra vetni". Itt pedig általában egy nagyon rövid idő alatt lejátszódó eseménysorozat alatt egy bizonyos sebesség felett könnyen elhasalhat több egér is, a végkimenetelt változó mértékben befolyásolva. Nem ez lesz az első egerem, így inkább az egzakt műszaki jellemzőkre voltam kíváncsi a szubjektív tapasztalatok mellett, mert általában egy lézeres egérhez sem szokták odaírni, hogy "ugyan már a második lézeres generáció ötödik modelljét adjuk ki hatványozott áron, de a legtöbb, amit felmutathatunk az, hogy szinte már olyan, mint egy öt éves optikai egér". Tapogatni pedig ráérek akkor is, ha a gyakorlati/elvi kérdések tisztázódtak ...amik végül tisztázódtak, ez cirka 4 éves cikk olvasgatása után. saját kommentem, gondoltam ha más visszaolvasgat, hasznára válhat 1.) Egészen elképesztõ DPI mennyiségeket is tudnak produkálni egyes típusok, amiket jellemzõen DPI-re mutogatva precíz, pontos célzással reklámozva. Egyáltalán szükségszerû volna egy low-mid sens. játékosnak 4-5-6k DPI-vel szolgáló egeret venni? Érdemes plusz ezreket többet között ebbe fecsérelni, ha a felhasználó inkább csak funkciójában maximalista? 2.) Lézeres vs. optikai. Rengetegen sarazzák az elsõ generációs lézereseket, mivel könnyen használhatatlanná teszi meccs kellõs közepén elhanyagolható mértékû kosz is a következõ tisztításig, emellett nem bír nagy sebességet, nem olyan pontos, mint optikai társai. Ezeknek - szintén gyakorlatban - mennyi valóságalapja van azonos árkategóriával számolva? Az újabb lézertechnológiával funkcionáló egerek valóban csak csökkentik a két archetípus közötti teljesítménybeli különbségeket, vagy már messze a "konkurencia" felett járnak? 3.) Driver. Akárhány egeret nézek - legyen az általam használt, vagy csak reviewként ellenõrzött -, mindnél fél perces guglizás után fellelhet a user kisebb-nagyobb hibákat, mint például driverrel egyenes vonalon húzott recéket (jitter, ha így jobban érthetõ) képez, így lényegében vagy együtt kell élni azzal, hogy windows enhance cursor precision módjára többet ártanak, mint használnak, vagy le lehet mondani a bindelhetõ plusz gombokról, macrokról, miegymásról. Ez egy általános hiba kevés kivétellel, avagy én vagyok peches - esetleg csak felsõ kategória alatt tesznek az ilyen szoftverhibák szûrésére a kedves fejlesztõk? 1.) Nem, low-mid sensonak felbontástól függõen abszolút nincs szüksége 2000 DPI(/CPI) feletti teljesítményre, ellenben maximális és maximális precíz sebességre annál inkább. High sense játékosok: fordítva, de csak több monitornál, vagy nagyon magas felbontásnál - de még úgy is felesleges az a 6k. Precízió & pontosság =/= magas DPI, de ha nincs elég DPI, és játékon belül, vagy windows beállításoknál kell magasabbra húzni, az pontosság és precízió rovására megy. Windows érzékenységbeállításhoz pedig tilos nyúlni. Nem. 2.) Optikai. Noha az újabb lézeres egerek már elképesztõ DPI-t tudnak produkálni, de még mindig küzdenek azzal a problémával, hogy lényegesebben alacsonyabb precíz maximális sebességet bírnak csak. Low-mid sensitivityt preferáló játékosoknak egyelõre többnyire az optikai a nyerõ. 3.) Különbözõ maszek fixekkel (e.g. CPL fix) orvosolható, legtöbbnél ezek a problémák a DPI-re és/vagy frissítésre vezethetõk vissza - vagy épp a gyatra, kikapcsolhatatlan drive által üzemeltetett funkciókra.
Ktr1 Posted July 24, 2011 Posted July 24, 2011 Sziasztok. Szeretnék venni egy játékra való egeret, de annak ellenére hogy több írást olvastam mégsem értem teljesen mi mit jelent. Amit konkrétan szeretném ha valaki elmondaná, a DPI érték és a frekvencia átvitel sebessége ami egyes gyártók termékeinél 1000, ha jól tudom ez 127 az egyszerûbb típusoknál, miben jelentkezik játék közben, milyen látható különbséget jelent ez egy egyszerûbb egérhez képest. Azt értem hogy a DPI technikailag mit jelent és az átviteli sebesság fogalmával is tisztában vagyok, csak azt nem tudom hogy ez látványilag milyen.
Jackassbomb Posted August 11, 2011 Posted August 11, 2011 Sziasztok! 5-6 ezer ft környékén lesz majd szükségem a közeljövõben egy egérre, de nem tudok dönteni, annyi alany van ebben az árszegmensben. Néha játszogatok, de leginkább böngészgetek, dupla monitoron. Szóval fontos azért, hogy gyors legyen. Jelenleg egy a5tech xl-750bf egerem van, amivel maximálisan meg vagyok elégedve. Jó pár éve használom már, és mostanában kezdett duplát kattintani a görgõ, emiatt gondolkozom a váltáson.
Gurga Posted August 12, 2011 Posted August 12, 2011 Eladó egy bontatlan CM Storm Spawn egér: http://hardverapro.hu/apro/cooler_master_s...a/hsz_1-50.html
XCube Posted August 12, 2011 Posted August 12, 2011 Most ez balkezes, vagy csak ilyen az alakja? :D Miért lenne balkezes :blink: ?
HD2 Posted August 12, 2011 Posted August 12, 2011 Miért lenne balkezes :blink: ? Nekem valahogy olyan hülyén jön le, hogy ekkora "támasz" van a gyûrûsujjnak, meg a kisujjnak.
GustyX Posted August 12, 2011 Posted August 12, 2011 Miért lenne balkezes :blink: ? Megtévesztõ, de a jobbkezes egereknél a hüvelykujjnál szokott lenni támaszték, itt pedig inkább a jobb oldalon van. Valóban olyan, mintha balkezes lenne.
XCube Posted August 12, 2011 Posted August 12, 2011 Nekem valahogy olyan hülyén jön le, hogy ekkora "támasz" van a gyûrûsujjnak, meg a kisujjnak. Így felülrõl már tényleg olyan. Hát ilyet sem használnék az biztos :D . Az is zavar, ha a hüvelykujjam alatt van valami támaszték.
chrisnagy13 Posted August 13, 2011 Author Posted August 13, 2011 Sziasztok! 5-6 ezer ft környékén lesz majd szükségem a közeljövõben egy egérre, de nem tudok dönteni, annyi alany van ebben az árszegmensben. Néha játszogatok, de leginkább böngészgetek, dupla monitoron. Szóval fontos azért, hogy gyors legyen. Jelenleg egy a5tech xl-750bf egerem van, amivel maximálisan meg vagyok elégedve. Jó pár éve használom már, és mostanában kezdett duplát kattintani a görgõ, emiatt gondolkozom a váltáson. Én egy Logitech M500-at ajánlanék ennyiért. :)
Lowász Posted August 13, 2011 Posted August 13, 2011 Végre megjött a DAS Keyboard Model S-em! Egyszerűen nem tudok betelni vele, semmihez nem hasonlítható a gépelés rajta... nagyon nem bántam meg a vételt. Aki mechanikus billentyűzetet akar, annak teljes szívből ajánlom!
Jackassbomb Posted August 13, 2011 Posted August 13, 2011 Én egy Logitech M500-at ajánlanék ennyiért. :) Ennyiért tényleg elég jónak tûnik, bár kissé kevésnek érzem az 1000dpi-t a mai kínálathoz képest. Amúgy azt néztem, hogy +1-2 ezerért már van mx518 is. Mivel még nem bírja a mostani, ezért várok, hátha lemegy az ára. :) Amennyiben nem, valószínûleg az m500-as lesz. Köszi a tippet x)
syzwyryzz Posted August 16, 2011 Posted August 16, 2011 hello. billentyût szertnék venni. játékra használnám. Thermaltake esport pro-t nézegettem. esetleg vmi javaslat? 15k körül költenék rá max
XCube Posted August 17, 2011 Posted August 17, 2011 hello. billentyűt szertnék venni. játékra használnám. Thermaltake esport pro-t nézegettem. esetleg vmi javaslat? 15k körül költenék rá max Nézd meg ezeket is: http://ipon.hu/webshop/product/_gigabyte_g...te_angol/177795 (ebből van többféle szín is) http://ipon.hu/webshop/product/_razer_arctosa_angol/140191
DoM1N4ToR Posted August 19, 2011 Posted August 19, 2011 Üdv max 10K ért tudnátok ajánlani egy billentyüt leginkább starcraft2 vel játszok de mostani 2000 forintos nagyon kaki ! jó lenne magyar kiosztású meg háttérvilágításos! elõre is THX!
XCube Posted August 19, 2011 Posted August 19, 2011 Üdv max 10K ért tudnátok ajánlani egy billentyüt leginkább starcraft2 vel játszok de mostani 2000 forintos nagyon kaki ! jó lenne magyar kiosztású meg háttérvilágításos! elõre is THX! Nézd meg azt a kettõt, amit ajánlottam az elõzõ postban plusz a TT ESport Pro -t.
DoM1N4ToR Posted August 19, 2011 Posted August 19, 2011 Nézd meg azt a kettõt, amit ajánlottam az elõzõ postban plusz a TT ESport Pro -t. De ezek angol ok!
chrisnagy13 Posted August 19, 2011 Author Posted August 19, 2011 De ezek angol ok! Giga K8100, és ezzel ki is fújt a választék.
DoM1N4ToR Posted August 19, 2011 Posted August 19, 2011 Azér kicsit gáz hogy ilyen kevés (0 hoz konvergál) gaming billt magyarositanak! Az megoldható egyébként hogy ps2 csatin ott marad mostani és usb be megy uj?
chrisnagy13 Posted August 19, 2011 Author Posted August 19, 2011 Azér kicsit gáz hogy ilyen kevés (0 hoz konvergál) gaming billt magyarositanak! Az megoldható egyébként hogy ps2 csatin ott marad mostani és usb be megy uj? Magyarázd el ennek az értelmét légyszi! :D
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now