Stauffenberg Posted March 26, 2010 Posted March 26, 2010 miért próbáltak mindig így rátõrni az ellenségre ha soha nem jött be? Ennek a kérdésnek a megválaszolása nem elegendõ csupán történelmi háttértudás birtokában. Amit JJ mondott az valamennyire igaz, bár kissé pontatlan, mert a japánok nem csak akkor indultak öngyilkos rohamra, mikor a csata veszni látszott. A japán hadsereg nem volt hülye, csak a Bushido, a harcos szamuráj kódex szerint élt a tisztek és a katonák többsége. A japán admiralitás még mindig kemény vonalas "szamuráj" harcosokból állt, ezért is lehetett látni nagyon sok tiszt oldalán katanát, amit általában két esetben vettek elõ: - Kifogyott muníció esetén öngyilkos rohamra indultak - Fogság vagy vereség esetén a seppukuhoz (ezt egyébként harakirinek is hívjuk itt nyugaton) A lényeg, hogy nem csak az egyes katonák között volt jellemzõ, hogy öngyilkos rohamra indultak (és nem csak akkor mikor vesztésre álltak, hanem akár a saját életüket is feláldozták a többiekért). A tisztek is épp úgy vezették az egységeiket, századaikat, ezredeiket, flottáikat öngyilkos küldetésekre, ha azzal éppen egy másik sikerét tudták fedezni. Ez csak annyiban volt más mondjuk a Vörös Hadsereg módszereitõl, hogy ilyenkor a tisztek a saját embereikkel együtt haltak meg és nem egy távoli bunkerben osztogatták a parancsokat. Azért az oroszoknak is megvoltak a módszereik... például a szökni próbálókat, vagy a köztörvényes/politikai rabokat összeterelték egy századba vagy ezredbe és ha egy harckocsi oszlop aknazárba futott, akkor ezt az ezredet küldték elõre aknát szedni... persze nem védõruhában és detektorral. Hanem megmondták merre kell futni, aki megállt arra a mögötte lévõk nyitottak tüzet. Könnyen meglehet, hogy abból az ezredbõl mondjuk csak 20% ért át élve az aknamezõ túloldalára. Ez a harcmodor egyszerûen a japán hadseregre jellemzõ vonás volt, nem csak a második világháborúban, hanem az azt megelõzõ évezredekben is. Az viszont tény, hogy ez a harcmodor csak a klasszikus hadviselés idején állta meg a helyét, a modern hadviselés korában viszont már meglehetõsen idejét múlt volt, fõleg egy kicsiny szigetország esetén, amely nem rendelkezett akkora emberi erõforrás tartalékokkal, mint az USA. Egyébként meg erõs túlzás, hogy soha nem vezetett sikerre a japánok harctéri stílusa... egészen Midway-ig komolyan úgy tûnt, hogy a japán hadsereg megállíthatatlan, de még a háború utolsó napjaiban is hatalmas ellenállással küzdöttek, sõt akkor volt a háború legkeservesebb idõszaka a csendes-óceáni fronton. Ráadásul olyan hihetetlen vérfürdõket rendeztek, hogy sokszor az amerikaiak vesztesége is volt akkora, vagy nagyobb, mint a japánoké, ahogy Guadalchanal-nál is történt... a film egy jóval kicicomázottabb verziót tár elénk. Valójában a USMC hihetetlen nagy veszteségeket szenvedett, mivel a japánok azt csinálták amihez a legjobban értenek: Becsalták a partra szálló erõket az erdõbe és gerilla háborút folytattak, melyben csaknem a teljes odavezényelt haderõt lemészárolták (szóval az a kép, amikor japán holtestek ezrei borítják a parti fövényt, kb úgy lenne helyes, hogy a túloldalon is épp ekkora hullahegyek állnak az amerikaiak soraiban).
wYth-NRG Posted March 26, 2010 Posted March 26, 2010 Hát, h azt mondd, megéri megnézni. B) (xD) Istenem Stif xDDD Itt is a rohadt huntot keresed mi!? :lol: De mondjuk Ti dõltök be Neki :P xD
DaVeman Posted March 27, 2010 Posted March 27, 2010 Ennek a kérdésnek a megválaszolása nem elegendõ csupán történelmi háttértudás birtokában. Amit JJ mondott az valamennyire igaz, bár kissé pontatlan, mert a japánok nem csak akkor indultak öngyilkos rohamra, mikor a csata veszni látszott. A japán hadsereg nem volt hülye, csak a Bushido, a harcos szamuráj kódex szerint élt a tisztek és a katonák többsége. A japán admiralitás még mindig kemény vonalas "szamuráj" harcosokból állt, ezért is lehetett látni nagyon sok tiszt oldalán katanát, amit általában két esetben vettek elõ: - Kifogyott muníció esetén öngyilkos rohamra indultak - Fogság vagy vereség esetén a seppukuhoz (ezt egyébként harakirinek is hívjuk itt nyugaton) A lényeg, hogy nem csak az egyes katonák között volt jellemzõ, hogy öngyilkos rohamra indultak (és nem csak akkor mikor vesztésre álltak, hanem akár a saját életüket is feláldozták a többiekért). A tisztek is épp úgy vezették az egységeiket, századaikat, ezredeiket, flottáikat öngyilkos küldetésekre, ha azzal éppen egy másik sikerét tudták fedezni. Ez csak annyiban volt más mondjuk a Vörös Hadsereg módszereitõl, hogy ilyenkor a tisztek a saját embereikkel együtt haltak meg és nem egy távoli bunkerben osztogatták a parancsokat. Azért az oroszoknak is megvoltak a módszereik... például a szökni próbálókat, vagy a köztörvényes/politikai rabokat összeterelték egy századba vagy ezredbe és ha egy harckocsi oszlop aknazárba futott, akkor ezt az ezredet küldték elõre aknát szedni... persze nem védõruhában és detektorral. Hanem megmondták merre kell futni, aki megállt arra a mögötte lévõk nyitottak tüzet. Könnyen meglehet, hogy abból az ezredbõl mondjuk csak 20% ért át élve az aknamezõ túloldalára. Ez a harcmodor egyszerûen a japán hadseregre jellemzõ vonás volt, nem csak a második világháborúban, hanem az azt megelõzõ évezredekben is. Az viszont tény, hogy ez a harcmodor csak a klasszikus hadviselés idején állta meg a helyét, a modern hadviselés korában viszont már meglehetõsen idejét múlt volt, fõleg egy kicsiny szigetország esetén, amely nem rendelkezett akkora emberi erõforrás tartalékokkal, mint az USA. Egyébként meg erõs túlzás, hogy soha nem vezetett sikerre a japánok harctéri stílusa... egészen Midway-ig komolyan úgy tûnt, hogy a japán hadsereg megállíthatatlan, de még a háború utolsó napjaiban is hatalmas ellenállással küzdöttek, sõt akkor volt a háború legkeservesebb idõszaka a csendes-óceáni fronton. Ráadásul olyan hihetetlen vérfürdõket rendeztek, hogy sokszor az amerikaiak vesztesége is volt akkora, vagy nagyobb, mint a japánoké, ahogy Guadalchanal-nál is történt... a film egy jóval kicicomázottabb verziót tár elénk. Valójában a USMC hihetetlen nagy veszteségeket szenvedett, mivel a japánok azt csinálták amihez a legjobban értenek: Becsalták a partra szálló erõket az erdõbe és gerilla háborút folytattak, melyben csaknem a teljes odavezényelt haderõt lemészárolták (szóval az a kép, amikor japán holtestek ezrei borítják a parti fövényt, kb úgy lenne helyes, hogy a túloldalon is épp ekkora hullahegyek állnak az amerikaiak soraiban). Bõven van még mit olvasnom errõl a témáról, de én is kicsit meglepõdtem, hogy méteres hullahegyek feküdtek már ott, amcsik közül pedig alig esett el valaki. Azt hittem így az elején az lez érzékeltetve, hogy a japánok gerilla harcmodora által be lesznek zúzva ( mint pl CoD 5, vagy MoH PA-ban ahogy láttuk, fákon lõdözve, repülõben gránátokat elrejtve stb.)
Csibeszke Posted March 28, 2010 Posted March 28, 2010 Bõven van még mit olvasnom errõl a témáról, de én is kicsit meglepõdtem, hogy méteres hullahegyek feküdtek már ott, amcsik közül pedig alig esett el valaki. Azt hittem így az elején az lez érzékeltetve, hogy a japánok gerilla harcmodora által be lesznek zúzva ( mint pl CoD 5, vagy MoH PA-ban ahogy láttuk, fákon lõdözve, repülõben gránátokat elrejtve stb.) hát a második részbe volt a gránátos japán
Snexi Posted March 30, 2010 Author Posted March 30, 2010 jó rész volt nagyon,végre egy kis karakterépítés
Stauffenberg Posted March 31, 2010 Posted March 31, 2010 hát a második részbe volt a gránátos japán Nem az elsõre gondolsz? Ott volt egy direkt erre kihegyezett jelenet. Harmadik rész: Uram atyám, még mindig nem volt idõm megnézni... ZH-kat írok ZH-k hátán, egyszerûen nincs egy szabad órám hogy megnézhessem... majd hétvégén bepótolom.
wYth-NRG Posted April 1, 2010 Posted April 1, 2010 jó rész volt nagyon,végre egy kis karakterépítés Igen, nekem baromira bejött
DaVeman Posted April 1, 2010 Posted April 1, 2010 Nem az elsõre gondolsz? Ott volt egy direkt erre kihegyezett jelenet. Szerintem is az elsõben volt, mikor a "Császárért!" felkiáltással kihúzta az eldugott gránátot. Btw ez is jó kis rész volt.
Csibeszke Posted April 1, 2010 Posted April 1, 2010 Szerintem is az elsõben volt, mikor a "Császárért!" felkiáltással kihúzta az eldugott gránátot. Btw ez is jó kis rész volt. jah igazatok van elnézést :)
TaviG Posted April 1, 2010 Posted April 1, 2010 Nos sikerült megnéznem nekem is az elsõ 3 rész végre valahára. Eddig minden nagyon szép, és jó, az elit alakulatot egy kicsivel elõzi meg nálam, annak a kezdése szerintem nem volt ennyire "ütõs".
-Arch- Posted April 2, 2010 Posted April 2, 2010 Szerintem a 3. rész tartalm egy kissé felesleges volt...Nem fogom jobban szeretni Barackot..sõt röhögni fogok ha szétszedi az arcát egy repesz xD Igen, nekem baromira bejött Igen? [tickes] [tickes]
DaVeman Posted April 6, 2010 Posted April 6, 2010 Nem szokványos megközelítés, akárcsak a BoBnál, de ez már kicsit rosszabb rész volt. Két rész ugyanarra az emberre szerintem sok. Négy rész után történhetne valami más is az éjszakai kamikaze akciók szétdurrantásán és Leckie ügyes bajos dolgain kívül.
TaviG Posted April 6, 2010 Posted April 6, 2010 Nem szokványos megközelítés, akárcsak a BoBnál, de ez már kicsit rosszabb rész volt. Két rész ugyanarra az emberre szerintem sok. Négy rész után történhetne valami más is az éjszakai kamikaze akciók szétdurrantásán és Leckie ügyes bajos dolgain kívül. Láttam egy pár képet a 4. részbõl, abban is éjszakai hadviselés lesz... :(
DaVeman Posted April 6, 2010 Posted April 6, 2010 Láttam egy pár képet a 4. részbõl, abban is éjszakai hadviselés lesz... :( Ja, te akkor nem láttad tegnapit :D Ma lesz feliratos ismétlés. Úgy megjött a kedvem pár hete a BiA Hell's Highwayhez meg a MoH Pacific Assaulthoz :D
wYth-NRG Posted April 6, 2010 Posted April 6, 2010 Ja, te akkor nem láttad tegnapit :D Ma lesz feliratos ismétlés. Úgy megjött a kedvem pár hete a BiA Hell's Highwayhez meg a MoH Pacific Assaulthoz :D Utóbbi nálam fent van :D
Snexi Posted April 6, 2010 Author Posted April 6, 2010 Bia inkább a bob-hoz van :D ha a következõ rész bastogne lesz,talán újra játszom gépen :D
TaviG Posted April 6, 2010 Posted April 6, 2010 Ja, te akkor nem láttad tegnapit :D Ma lesz feliratos ismétlés. Úgy megjött a kedvem pár hete a BiA Hell's Highwayhez meg a MoH Pacific Assaulthoz :D Még nem láttam, csak 8-10 képet...
Csibeszke Posted April 6, 2010 Posted April 6, 2010 " A vacsorát nehaggya ki,tökös lepény lessz." áh azért vannak poénok :) (aki látta a 4. részt az érti)
-Arch- Posted April 6, 2010 Posted April 6, 2010 szétszakadtam rajta olyan jót nevettem :huh: :unsure: xD eddig a 2. rész tetszett a legjobban...
wYth-NRG Posted April 6, 2010 Posted April 6, 2010 " A vacsorát nehaggya ki,tökös lepény lessz." áh azért vannak poénok :) (aki látta a 4. részt az érti) A báros poén azért jobb volt xD
Csibeszke Posted April 7, 2010 Posted April 7, 2010 A báros poén azért jobb volt xD igaz :D egyébként szerintem a The Pacific nemfogja felülmulni a Band of Brothers valahogy a drámai jelenetek nemjõnnek át annyira, talán a zene a gond.Mert a BOB-ban az adta rá azt a kellõ pluszt. :unsure:
Snexi Posted April 7, 2010 Author Posted April 7, 2010 talán a zene a gond.Mert a BOB-ban az adta rá azt a kellő pluszt. :unsure: én csak az intróéra emlékszem a bob-ból,de az összehasonlíthatatlanul jobb volt
Stauffenberg Posted April 7, 2010 Posted April 7, 2010 igaz :D egyébként szerintem a The Pacific nemfogja felülmulni a Band of Brothers valahogy a drámai jelenetek nemjõnnek át annyira, talán a zene a gond.Mert a BOB-ban az adta rá azt a kellõ pluszt. :unsure: Na az eheti adag is megvolt. A zenével nincs gond, van annyira jó mint a Band of Brothersben (kivéve a fõcímet, abban fényévnyivel elhúzott a BoB). Nekem ez a rész nem jött be... komolyan, ha csinálnék egy képregényt a film egyes részeirõl akkor négybõl három képkocka azt ábrázolná, hogy Leckie bámul a semmibe a negyediken meg jön egy kamikaze roham amit szinte veszteség nélkül, könnyû szerrel 2 perc alatt visszavernek. A következõ 4 képkocka meg ugyan ez... és az azt követõ is... és az azt követõ is... és az... Ez kb tükrözi azt, hogy mi van a sorozatban... a játékidõ háromnegyede a nagy büdös semmire megy el. Az odáig oké, hogy valamelyik szereplõ éppen bámul a semmibe és ezt mutatják percekig drámai zenei aláfestéssel, de az már nem oké, hogy nincs hozzá narráció így lényegében üres puffogtatás az egész, te meg találd ki, hogy mi jár a szereplõk fejében... <_< Nálam a harmadik rész jött be legjobban, mivel nem a fronton játszódik és fegyver sem igazán dörren el benne, marad idõ a párbeszédekre, látni benne némi karakterfejlõdést. De ezt leszámítva szerintem harmatgyenge az egész, pedig egész ígéretesen indult. Jövõhéten elérkezünk a sorozat feléhez, így már azt is biztosra állíthatom, hogy ha a második felében valami durván jót alkotnak, akkor sem lehet már jobb mint a Band of Brothers. Ez a sorozat egy baromi nagy kihagyott ziccer.
TaviG Posted April 8, 2010 Posted April 8, 2010 Áhh, ez a rész a látott képeknél is rosszabb volt. Miért kell ennyire szûklátókörûnek lennie? Az elején pedig olyan jól indult.
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now