Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Milyen Játékot Tolsz Most?

Recommended Posts

Posted
18 hours ago, XCube said:

Én először 2013 -ban vettem meg a GTA V -öt megjelenése után PS3 -ra. Aztán 2014 -ben az akkori barátnőmtől kaptam ajándékba a PS4 verziót. 2018 -ban megvettem a PC -s dobozosat, amit a Rockstar platformján lehetett aktiválni, idén márciusban pedig a Steam verziót is bezsebeltem, amihez később ugye jött az Enhanced ingyen.

#rationaldecisions

Én 2015 tavaszán találkoztam vele PC-n.  Akkor még I3 4330, 16GB RAM, HD4890 1GB kombóval láttam neki. De a játék még másabb volt, az autók mozgása sokkal rosszabb volt, a storyt csak elkezdtem, de nehézkesen értettem, és az sem segített, hogy low-on is csúnyán akadozott. 
Sok évre el is felejtettem, mígnem tavaly tavasszal eszembe jutott, hogy rá kéne nézni, mert állítólag sokat fejlődött. Néztem is gameplay videókat és tetszett. Még az egyik itteni ex fórumozónk apukája (aki azóta sajnos meghalt :( ) segített nekem keresni a játékot jó áron, de igazán jó ajánlat valahogy nem volt. Mindenféle fullos bundle-k, de nekem túl drágán, és aggódtam is, mi van ha mégse jön be a játék? 
Végül tavaly novemberben inkább a GTA3 Definitivet toltam végig, ami bár úgy nézett ki mint ahogy emlékeztem rá régről, de ezzel együtt kicsit le is rontotta az emlékeimet, a sok bug, meg "érdekesség", rájöttem, hogy a nosztalgia szépítette meg a játékot nekem. Emiatt részben a GTA5 még inkább feledésbe merült. 
Majd jött idén év elején a hír, hogy lesz GTA5 Enhanced, és milyen újdonságok lesznek benne. Aztán mikor március elején(?) megjelent, akkor még hezitáltam kicsit, majd április közepén nagy levegőt vettem, és beneveztem rá, mondván ha nem most, akkor soha ... 
És abszolút nem bántam meg. Az online nem érdekel, de a story igen, meg jó ellenni a világában. Ahogy tavaly nyáron az Uncharted 4 volt a sztár számomra, most a GTA5 az ... 

#mygtafivestory

Posted
5 hours ago, pcmester said:

@kaszman1 Ennyire nem jött be neked a GTA 5?? :blink: Igazán behúzhatnád Steam-en PC-re, nem csalódnál benne, PC-n jobb is az irányítás (🖮 + 🖰), mint konzolon.

Nem tudom, mert fél óra alapján 12 évvel ezelőttről nem tudok véleményt alkotni.

Azt meg tudom mondani, hogy egyáltalán nem izgatnak a Rockstar játékai. Az utolsó amit végigvittem a Vice City volt, azóta egy sem bírt lekötni, sem GTA, sem RDR. Franc se tudja, lehet csak leszarom a hype-ot.

Na de mostmár kezdjetek másról beszélni :precious:

Posted

Most, hogy már van lehetőségem újabb játékokkal is játszani így megvettem a Hogwarts Legacy-t.

Fél óra játék után nagyon izgamlasnak és kezelhetőnek tűnik. Szerintem el leszek vele. :)

Egyébként PS5-ön is tudtam volna vele játszani, PS Storeban már csak ami nagyon nagyon érdekelt azt vettem meg. Pofátlanul drága az egész. (igen tudom, vagy mi vagyunk túl csóróak)

Posted
3 hours ago, kaszman1 said:

Franc se tudja, lehet csak leszarom a hype-ot.

Én a GTA6-al vagyok így. Majd jön amikor jön... 

2 hours ago, moody said:

Most, hogy már van lehetőségem újabb játékokkal is játszani így megvettem a Hogwarts Legacy-t.

Az nekem is terv valamikor a jövőben

Posted
23 minutes ago, Lord_KROK said:

Az nekem is terv valamikor a jövőben

Nekem jó pár cím ott vana  listámon, de ezzel egy darabig el leszek.
Mondjuk ezt pont jobb lenne kontrollerrel játszani szerintem. Meg a többit is ami a listámon van. :D

Posted
8 minutes ago, moody said:

Nekem jó pár cím ott vana  listámon, de ezzel egy darabig el leszek.
Mondjuk ezt pont jobb lenne kontrollerrel játszani szerintem. Meg a többit is ami a listámon van. :D

Mi van még a listádon? Én most a GTA5-el leszek el még egy ideig :D

Posted
19 hours ago, moody said:

Most, hogy már van lehetőségem újabb játékokkal is játszani így megvettem a Hogwarts Legacy-t.

Fél óra játék után nagyon izgamlasnak és kezelhetőnek tűnik. Szerintem el leszek vele. :)

Az a Harry Potteres GTA5, ugye?

  • Haha 3
Posted

#myGTA5story

2013-ban haverom tört Xbox 360ján koliba kijátszottam, jó kis pop-inelős verzió :D Egyszer, elég is volt. Régen, általános iskolában szerettem a GTA-kkal marhulni, de nem kötnek le a storyn kívül már (és magát a storyt se mondanám kötelezőnek, számomra).

Az RDR2 viszont istenkirályság, azt imádtam :D De azzal se tudtam ellenni túlzottan a story után.

22 hours ago, moody said:

Most, hogy már van lehetőségem újabb játékokkal is játszani így megvettem a Hogwarts Legacy-t.

Fél óra játék után nagyon izgamlasnak és kezelhetőnek tűnik. Szerintem el leszek vele. :)

Egyébként PS5-ön is tudtam volna vele játszani, PS Storeban már csak ami nagyon nagyon érdekelt azt vettem meg. Pofátlanul drága az egész. (igen tudom, vagy mi vagyunk túl csóróak)

Nem rossz a Hogwarts, de ne tedd túl nagyra a lécet, mert csalódás lehet. Egy korrekt iparosmunka önismétlő játékmenettel, varázslatos hangulattal megfűszerezve. Igazából a HP licensz viszi el a hátán az egészet.

  • Upvote 1
Posted
21 minutes ago, Cori said:

Az RDR2 viszont istenkirályság, azt imádtam :D De azzal se tudtam ellenni túlzottan a story után.

Egyszer nekiláttam, de aztán valahogy még viszonylag az elején eluntam. Idővel majd kap második esélyt

Posted
1 hour ago, Lord_KROK said:

Egyszer nekiláttam, de aztán valahogy még viszonylag az elején eluntam. Idővel majd kap második esélyt

A GTA V -ből kiindulva 2029 előtt nem fenyeget a veszély. Addig még én is végigjátszom, hogy ne itt kelljen elolvasnom a történetét.

Posted
20 minutes ago, XCube said:

A GTA V -ből kiindulva 2029 előtt nem fenyeget a veszély. Addig még én is végigjátszom, hogy ne itt kelljen elolvasnom a történetét.

Hát nem sietek a GTA V-el az tény, meg meg is kellett érjen a dolog :D
Na, örülök, hogy motiváltalak egy bizonyára remek játék végigvitelére :D

Posted
22 hours ago, Lord_KROK said:

Mi van még a listádon? Én most a GTA5-el leszek el még egy ideig :D

Többek közt a GTA 5 amúgy. :D Valamiért sosem vettem rá magamat, pedig az elfutott volna a régi gépemen. Na majd most teljes szépségében. :D

Egyébként a Silent Hill 2 Remake, Alan Wake 2, és a Dead Space Remake ami elől van a listán. Az első kettő örülök ha el fog futni 60 fps-el, de legalább már elfut. Max visszaveszek a grafikából. :D

Posted
3 minutes ago, moody said:

Egyébként a Silent Hill 2 Remake, Alan Wake 2, és a Dead Space Remake ami elől van a listán. Az első kettő örülök ha el fog futni 60 fps-el, de legalább már elfut. Max visszaveszek a grafikából. :D

Sikerült kiválasztanod a mai idők két leghardverpusztítóbb címét :D .

Az Alan Wake 2 -nél 1080p -ben low -on se számíts folyamatosan többre 30 FPS -nél bekapcsolt DLSS mellett sem. A Silent Hill 2 esetén már ugyanilyen beállítások mellett 30 és 60 között mozoghat a mutató, cinematic alatt viszont beeshet 30 alá.

A Dead Space Remake viszont akár még high -on is elfuthat.

Posted
55 minutes ago, Lord_KROK said:

Egyszer nekiláttam, de aztán valahogy még viszonylag az elején eluntam. Idővel majd kap második esélyt

Nagyon lassú és néha iszonyat idegesítő az "élethűre" vett irányítás, mozgás. (pl ha a karakter lába nem ér le a kőről amiről lelépsz akkor elesik, vagy tántorog egyet. Nagyon idegesítő tud lenni az elején, ahogy esik-kel a karakter, de később megszokja az ember, hogy köves szakaszon ne futkározzon, mint a valóságban, és akkor már menni is fog :D Szokni kell.

  • Like 1
Posted
25 minutes ago, moody said:

Többek közt a GTA 5 amúgy. :D Valamiért sosem vettem rá magamat, pedig az elfutott volna a régi gépemen. Na majd most teljes szépségében. :D

Egyébként a Silent Hill 2 Remake, Alan Wake 2, és a Dead Space Remake ami elől van a listán. Az első kettő örülök ha el fog futni 60 fps-el, de legalább már elfut. Max visszaveszek a grafikából. :D

Én is pont így jártam a GTA5-el, hogy majd most, teljes szépségében :D
Silent Hill 2 Remake és Alan Wake 2 nekem úgy van a listámon, hogy kipróbálnám, aztán ha bejön tolom, ha meg nem, akkor nem. Resident Evil 4 remastereddel is így voltam, aztán majdnem végig is vittem, amikor elakadtam egy részen, aztán tönkrement az egerem, utána mikor lett másik, egyre nehezebben vettem rá magam az elindítására, kellett a hely is... szóval kipróbáltam (és majdnem végigtoltam) :D

Posted
13 minutes ago, XCube said:

Sikerült kiválasztanod a mai idők két leghardverpusztítóbb címét :D .

Az Alan Wake 2 -nél 1080p -ben low -on se számíts folyamatosan többre 30 FPS -nél bekapcsolt DLSS mellett sem. A Silent Hill 2 esetén már ugyanilyen beállítások mellett 30 és 60 között mozoghat a mutató, cinematic alatt viszont beeshet 30 alá.

A Dead Space Remake viszont akár még high -on is elfuthat.

Youtubeon nézegettem ezzel a konfiggal teszteket. Azért a 30 FPS megvolt bőven mindegyik játékban. :D Nekem az már elég. Bár lehet, hogy PS5-re meg kellene várnom valami akciót.

3 minutes ago, Lord_KROK said:

Én is pont így jártam a GTA5-el, hogy majd most, teljes szépségében :D
Silent Hill 2 Remake és Alan Wake 2 nekem úgy van a listámon, hogy kipróbálnám, aztán ha bejön tolom, ha meg nem, akkor nem. Resident Evil 4 remastereddel is így voltam, aztán majdnem végig is vittem, amikor elakadtam egy részen, aztán tönkrement az egerem, utána mikor lett másik, egyre nehezebben vettem rá magam az elindítására, kellett a hely is... szóval kipróbáltam (és majdnem végigtoltam) :D

A Resident Evil 4 volt az utolsó játék amit megvettem PS 5-re. Mint Resident Evil fan, természetesen végig is játszottam. :D

Posted
6 minutes ago, moody said:

Youtubeon nézegettem ezzel a konfiggal teszteket. Azért a 30 FPS megvolt bőven mindegyik játékban. :D Nekem az már elég. Bár lehet, hogy PS5-re meg kellene várnom valami akciót.

Majd számolj be. RTX 2060 Super -t csak Ryzen 7 3700X -szel teszteltem, lehet hogy az intel -nek itt van valami előnye.

Posted

Egyébként a Hogwarts Legacy 90-110 fps között ugrál High grafikai beállítások mellett 1080p-ben. Nyílván majd open world ez csökken. Ettől független meglepődtem nagyon.

Posted
27 minutes ago, moody said:

Egyébként a Hogwarts Legacy 90-110 fps között ugrál High grafikai beállítások mellett 1080p-ben. Nyílván majd open world ez csökken. Ettől független meglepődtem nagyon.

Az átlagosan elterjedt hipotézissel ellentétben manapság nagyon korrekten lehet játszani alacsony költségvetésű gépeken és előző generációs konzolokon is, feltéve ha az ember nem a leges legújabb címeket akarja maximum grafikán 60+ FPS -sel. Én ezért is szeretek low és middle Budget gépet építeni, tesztelni. 

Posted
2 minutes ago, XCube said:

Igazából egyedül a PS-t csak a kényelem szempontjából szerettem. Letöltöttem a játékot és semmit sem kellett vacakolni a beállításokkal. :D De most kivételesen élvezem ezt.

  • Like 3
Posted
10 minutes ago, moody said:

Igazából egyedül a PS-t csak a kényelem szempontjából szerettem. Letöltöttem a játékot és semmit sem kellett vacakolni a beállításokkal. :D De most kivételesen élvezem ezt.

Idővel majd rájössz, hogy PC 4 life :s22: :D 

  • Like 1
Posted
22 hours ago, Cori said:

#myGTA5story

2013-ban haverom tört Xbox 360ján koliba kijátszottam, jó kis pop-inelős verzió :D Egyszer, elég is volt. Régen, általános iskolában szerettem a GTA-kkal marhulni, de nem kötnek le a storyn kívül már (és magát a storyt se mondanám kötelezőnek, számomra).

Az RDR2 viszont istenkirályság, azt imádtam :D De azzal se tudtam ellenni túlzottan a story után.

Nem rossz a Hogwarts, de ne tedd túl nagyra a lécet, mert csalódás lehet. Egy korrekt iparosmunka önismétlő játékmenettel, varázslatos hangulattal megfűszerezve. Igazából a HP licensz viszi el a hátán az egészet.

Mi lelte a kommentedet, hogy az idézet fölötti rész sötét módban is fehér háttérrel jelenik meg?! :blink:

Posted
3 minutes ago, pcmester said:

Mi lelte a kommentedet, hogy az idézet fölötti rész sötét módban is fehér háttérrel jelenik meg?! :blink:

Mmmm jó kérdés, semmit nem variáltam pedig. De még sötét mód sincs bekapcsolva nálam.

Posted

@Cori Alul a "theme"-re kattintva állítsd ezt a fórumot sötét módra és úgy nézd meg, meg fogsz lepődni a kommenteden.

Posted
5 hours ago, Cori said:

Mmmm jó kérdés, semmit nem variáltam pedig. De még sötét mód sincs bekapcsolva nálam.

Nem másoltad a kommentet valahonnan?

  • Haha 1

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...