[OP]Destroy-man Posted September 13, 2017 Posted September 13, 2017 Köss rá egy hangszórót és (elvileg) bemondja, hogy mi a baja.
arpsoft Posted September 13, 2017 Posted September 13, 2017 Több videót is találtam ezzel a problémával (Google: MSI B150M dram led). A megoldás általában a processzor lábak ellenőrzése és a memóriák cseréje volt.
gorzasati Posted September 14, 2017 Posted September 14, 2017 Megoldódott, hosszas keresgélés után kiderült, hogy ugyan kompatibilis az alaplap a processzorral, mégsem ismeri fel, mivel az alaplapot korábban adták ki mint a procit. BIOS frissítés megoldotta, csak ehhez bele kellett rakni egy 6. gen. procit. Frissítés után gond nélkül működik a 7. gennel is.
Denibaby Posted September 24, 2017 Posted September 24, 2017 Sziasztok! Hetek óta nem indul a gépem, sötét a képernyő. Várok 1 órahosszát, majd 10-20 percig nyomkodom a reset gombot az első villanáskor, mert tovább villogva kapnám meg az asztalképet. Ha egy óránál hamarabb kezdem el a resetelést, nyomkodhatom egész nap. A sok kísérletezésből ez vált be. A hibakódok alapján semmi változás. Offline volt telepítve decemberben, most is ezt választottam. Külső USB meghajtóra letöltöttem a "wsusoffline1101"-et. ERROR-t írt, mellékelem a cmd-t, az első indítást, majd 1 óra múlva az eseménynaplót. A gép órája nem jó, elállítódott indításjavítás után. Operating System Windows 7 Professional 64-bit SP1 CPU Intel Core 2 Quad Q9550 @ 2.83GHz 45 °C Yorkfield 45nm Technology RAM 4,00GB Dual-Channel DDR2 @ 399MHz (6-6-6-18) Motherboard Gigabyte Technology Co. Ltd. G31M-S2L (Socket 775) Graphics 22EA53 (1920x1080@60Hz) 1024MB ATI AMD Radeon HD 5450 (Sapphire/PCPartner) 58 °C wsusoffline1101 indítás Napló neve: System Forrás: Microsoft-Windows-PNRPSvc Dátum: 2017.09.24. 2:32:16 Eseményazonosító:102 Feladatkategória:Nincs Szint: Hiba Kulcsszavak: Klasszikus Felhasználó: n.a. Számítógép: LOLKA-PC Leírás: A PNRP-felhő nem indult el, mert az alapértelmezett identitás bezárult a következő hibakóddal: 0x80630801. Esemény XML: <Event xmlns="http://schemas.microsoft.com/win/2004/08/events/event"> <System> <Provider Name="Microsoft-Windows-PNRPSvc" Guid="{BBE94F36-F8DC-4C33-8227-81602B7A3D53}" EventSourceName="PNRPSvc" /> <EventID Qualifiers="49152">102</EventID> <Version>0</Version> <Level>2</Level> <Task>0</Task> <Opcode>0</Opcode> <Keywords>0x80000000000000</Keywords> <TimeCreated SystemTime="2017-09-24T00:32:16.000000000Z" /> <EventRecordID>893647</EventRecordID> <Correlation /> <Execution ProcessID="0" ThreadID="0" /> <Channel>System</Channel> <Computer>LOLKA-PC</Computer> <Security /> </System> <EventData> <Data>0x80630801</Data> </EventData> </Event> Napló neve: System Forrás: Service Control Manager Dátum: 2017.09.24. 2:32:16 Eseményazonosító:7023 Feladatkategória:Nincs Szint: Hiba Kulcsszavak: Klasszikus Felhasználó: n.a. Számítógép: LOLKA-PC Leírás: A szolgáltatás (PNRP protokoll) leállt a következő hibával: %%-2140993535 Esemény XML: <Event xmlns="http://schemas.microsoft.com/win/2004/08/events/event"> <System> <Provider Name="Service Control Manager" Guid="{555908d1-a6d7-4695-8e1e-26931d2012f4}" EventSourceName="Service Control Manager" /> <EventID Qualifiers="49152">7023</EventID> <Version>0</Version> <Level>2</Level> <Task>0</Task> <Opcode>0</Opcode> <Keywords>0x8080000000000000</Keywords> <TimeCreated SystemTime="2017-09-24T00:32:16.695562600Z" /> <EventRecordID>893650</EventRecordID> <Correlation /> <Execution ProcessID="536" ThreadID="1592" /> <Channel>System</Channel> <Computer>LOLKA-PC</Computer> <Security /> </System> <EventData> <Data Name="param1">PNRP protokoll</Data> <Data Name="param2">%%-2140993535</Data> </EventData> </Event> Napló neve: Application Forrás: Microsoft-Windows-LoadPerf Dátum: 2017.09.24. 3:22:36 Eseményazonosító:3012 Feladatkategória:Nincs Szint: Hiba Kulcsszavak: Felhasználó: SYSTEM Számítógép: LOLKA-PC Leírás: A Performance beállításazonosítóhoz tartozó teljesítmény-karakterláncok megsérültek, miközben a bővítményszámláló-szolgáltató folyamat (Performance) feldolgozta őket. A Performance beállításkulcs BaseIndex értéke a Data szakasz első DWORD-je, a LastCounter érték a Data szakasz második DWORD-je, és a LastHelp érték a Data szakasz harmadik DWORD-je. Esemény XML: <Event xmlns="http://schemas.microsoft.com/win/2004/08/events/event"> <System> <Provider Name="Microsoft-Windows-LoadPerf" Guid="{122EE297-BB47-41AE-B265-1CA8D1886D40}" /> <EventID>3012</EventID> <Version>0</Version> <Level>2</Level> <Task>0</Task> <Opcode>0</Opcode> <Keywords>0x8000000000000000</Keywords> <TimeCreated SystemTime="2017-09-24T01:22:36.311951800Z" /> <EventRecordID>32255</EventRecordID> <Correlation /> <Execution ProcessID="708" ThreadID="4824" /> <Channel>Application</Channel> <Computer>LOLKA-PC</Computer> <Security UserID="S-1-5-18" /> </System> <UserData> <EventXML xmlns:auto-ns2="http://schemas.microsoft.com/win/2004/08/events" xmlns="LoadPerf"> <param1>Performance</param1> <binaryDataSize>16</binaryDataSize> <binaryData>37070000000000000000000009030000</binaryData> </EventXML> </UserData> </Event> Jó sok. A BIOS alaphalyzetbe állítással nem próbálkoztam. Nincs tovább ötletem.
arpsoft Posted September 25, 2017 Posted September 25, 2017 A WSUS parancssorba: sc query winmgmt Ha bármilyen hibát dob, akkor valószínű komplett radír lesz a dologból. Forrás
Denibaby Posted September 25, 2017 Posted September 25, 2017 17 órakor írom be. "Radír" mit jelent? Egyébként ma reggel 1 órát vártam (zöld lámpa égett, a sárga villogott egy picit) indítás után, és 15 resetre beindult. Gond nélkül minden működik.
arpsoft Posted September 25, 2017 Posted September 25, 2017 Teljes újratelepítést jelent. Amúgy a reset nálad hardver resetet jelent vagy Ctrl+Alt+Del-t?
Denibaby Posted September 25, 2017 Posted September 25, 2017 Régi a gépem. Jobbra fent az indító gomb, balra lent a reset. A Ctrl+Alt+Del a feladatkezelőé. Dehát teljes újratelepítést akarok, azt látod a (#904) cmd képen. Inkonzesztia hiba van. (jól írtam-e?...hirtelen nem tudom). A gép nem áll le, a gomb benyomása után a BIOS-logo jelenik meg, mint a START-ból az újraindításkor normál módban, a hardvereket is újra ellenőrzi. Parancs beírva.
arpsoft Posted September 26, 2017 Posted September 26, 2017 Szerintem félreértés van. A WSUS csak a frissítéseket telepíti egy élő rendszerre, nem komplett rendszert telepít!
Denibaby Posted September 26, 2017 Posted September 26, 2017 https://pcworld.hu/s...wst-140576.html Akkor először az alaprendszert telepítsem? Rosszul is csináltam, hogy először a client mappában levő exét indítottam. Először a generátor programból kellene választani mit akarok. Úgy mondták, hogy automatikusan kiválasztja a rendszeremet...én meg elhittem. Megtaláltam a fenti linket...dejó! Valahol már láttam a(z) SP2-t is, bár lehetett az Office. Ezt nem használom. Másik: kértem kölcsön egy monitort, villogás nélkül indult a win 7. Reggel meglátom, hogy a monitor fáradt-e el.
Denibaby Posted October 10, 2017 Posted October 10, 2017 Elkészült a monitor, talán a GELKA sem volt gyorsabb a Rakéta porszívóval. Sokba került a javítás. Tiszta telepítéssel tettem fel a win. 7-et USB-ről, volt időm rá, de inkább a türelem ami fontosabb...ebből kevesebb van.
Liv Posted December 26, 2017 Posted December 26, 2017 Sziasztok. Usb-ről szerettem volna telepíteni a windows 7-et, de elszúrtam valamit. A bios-ba át állítottam, hogy a first boot device az usb flash legyen.A winchestert pedig kikapcsoltam. A telepítés végén az első újra indításkor a gép nem tudott be bootolni. Utána már a bios-ba sem engedett újraindítás után sem belépni. Kievettem az elemet de hiába, semmi nem történik, a gép nem tölt be. Ki írja, hogy az F11-et nyomjam meg, de akkor sem történik semmi. A régi rendszer Windows Xp-volt, arra szerettem volna rátelepíteni a Win 7-et. Lehet hiba volt kikapcsolni a winchestert, de eddig csak cd-ről telepítettem, ott ez nem volt probléma. Tudtok segíteni? Köszönettel, Lívia.
Fujitsu Posted December 29, 2017 Posted December 29, 2017 A winchestert sosem vesszük ki a bootsorrendből, mert csak a legelső körben kell DVD-ről / CD-ről bootolni; utána már a háttértárról fog kelleni. Helyette két lehetőség van: az egyik, hogy ideiglenesen eléteszed az USB-t / DVD-t, aztán az első rebootnál azonnal visszamész a BIOS-ba, és visszaállítod a háttértárat elsődleges booteszköznek. A másik, hogy a legtöbb alaplapnál bootoláskor lehetőség van rá, hogy kézzel válaszd ki a booteszközt egy bootmenüből (amit vagy az F12, vagy valami más hoz be, ez alaplapfüggő), így nem kell piszkálni a bootsorrendet – egyszerűen kiválasztod a bootmenüből a pendrive-ot, ha arról akarsz bootolni, aztán akkor arról bootolsz, a többi körben meg ezzel semmi dolgod nincs. Szóval ezt nem tetted jól, de ebből még nem kéne katasztrófának következnie, hiszen egyszerűen bemégy a BIOS-ba, beteszed a bootsorrend elejére a HDD-d, aztán folytatódhat a telepítés. Ha már a BIOS-ba sem tudsz bemenni, akkor ott valami más gond van. A CMOS-resetet (elemkivétel) ugye áramtalanított gépnél végezted, legalább egy percig? (Sőt, a legjobb, ha egy csavarhúzóval rövidre is zárod az elemfoglalat pólusait.) Milyen gépről van szó egyáltalán? Az XP alapján azt gondolom, nem mai csirke; ha pl. 10+ éves, akkor lehet, hogy egyszerűen meghalt az alaplapod.
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now