Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Recommended Posts

Posted

Miért lenne belőle baj? :D A rendszerpartíció több mint fele üres. Ha olyan programot kell felrakni, ami nem fér bele 30 gigába, az azt jelenti, hogy olyan szinten próbálnak beleszólni a munkámba, ami már nem összeegyeztethető az elveimmel, ezért kilépek, és leszarom, mit telepítenek hova. Viszont a Windows adatoktól független újratelepítése elég fontos ahhoz, hogy külön partíción legyen. Értem, hogy a SSD nem az adatoknak van, de a k Lenovo valahogy megoldotta, hogy az optikai helyére ne lehessen akármilyen Móka Miki keretbe merevlemezt beépíteni -- hozott már az infómókus kettőt is, egyik jobb volt, mint a másik, de meg se nyikkan benne a merevlemez. (Gyanítom, hogy belül valamit "nem nyom". Tegnap bütyköltem a dokkolómat, mert az meg kontaktos kezd lenni, és ott is vannak "bigyók", amik csak azért vannak ott, hogy benyomódjanak vagy beleálljanak a gép alján levő lukba, azaz nemcsak hogy akármit nem tudsz rátenni, de mondjuk egy másik Thinkpadet sem, aminek nem ott van a luka. Rohadt görény húzás.)

 

A "nagyon kell a backup" részben automatikus, mert forráskódok maguktól mászkálnak fel különböző szerverekre, másrészt nem nagyon tartok rajta olyan dolgot, amit sajnálnék, ha elveszne, harmadrészt rendszeresen nézem a Samsung Magiciant, hogy mit mond az SSD állapotáról. De még csak fél éves (sincs)... Ebből következik, hogy irreleváns információ, hogy most mennyi a különbség a 120-as és a 250-es között. Inkább vinyót kéne csinálni a notebookba, az hasznosabb volna.

 

Posted

A kislányom a hét végén kitalálta, hogy a laptopjára a Win 8 helyett tegyek neki Linuxot, mert miért ne. Egy 500-as HDD van a laptopban, nagyrészt filmekkel meg zenékkel, nem akartam szétbarmolni, úgyhogy HDD kiszed, a helyére bepattintottam azt a 60 GB-s SSD-t, amivel a régi laptopom nem boldogult. Mintegy félóra alatt, amiben benne volt a letöltés és USB-re írás, felraktam neki egy Ubuntut, és most boldog. Nem (csak) a laptop, hanem a gyerek is. A HDD-nek meg veszek egy USB-s külső házat.

Posted

Jó, én nem is a céges felhasználásból eredő tárhelyproblémákra gondoltam. Hanem pl. van egy 15 gigás fájlod, ami nem fér rá az adatpartícióra, de a rendszerpartícióra sem, mert külön-külön nincs akkora hely. Egyben viszont lenne annyi, hogy még elférne. (Ha jól vettem ki a szavaidból, te ugyanazt a gépet használod magáncélokra is, mint a cégnél; csak ezért említettem.) 120 gigán meg nehéz elképzelnem annyi adatot, amennyit nem lehet kidobni egy külső winyóra két-három évente, amikor az ember fia újratelepít. :P

 

Apropó, külső winyó: ez nem opció? Miért kéne HDD-t tenni a laptopba, amikor pont így fasza, hogy nincs már mozgó alkatrész, kicsi a fogyasztás, szerény a melegedés? Egy My Passport diszkrét, ügyes, tároláshoz tűrhető tempójú, és ma már egy 2 TB-os sem megfizethetetlen.

 

A Magician sok mindenre hasznos, de abból jósolni... Hát nem tudom. Az SSD nem HDD, ez nem fog kattogni, nem lesz szektorhibás, nem fog lassabban felpörögni stb. Ellenben mondjuk egyik reggel nem lesz rajta adat, oszt' szevasz. Jó, nyilván ennek annyira nagy esélye ma már nincs, de hogy nem a Magician fog szólni, ha valami gáz van, az nagyon valószínű.

 

Fél éve még kb. 10 ezer forint volt a kettő között, már akkor is azt mondtam mindenkinek, hogy a nagyobbat kell venni. :) Mert azt a többletet is megérte simán.

Posted

Üdv!

 

Olyan problémám akadt, hogy szétszedtem a gépet egy takarításra, viszont amikor visszaraktam a videókártyát a gépbe, indításnál kéri, hogy adjam meg honnan bootoljon a gép, és indítsam újra. Ha alaplapra kötöm a hdmi kábelt simán elindul a gép, egy picit lassabb, de megy, viszont a kártyával nem akar indulni. A takarítást mindig nagyon óvatosan végzem, nem hiszem hogy bármelyik alkatrésznek baja esett volna. Egy Gigabyte Radeon R7 250X-em van, egy AMD A6 3670-es procival és 8 giga memóriával.

 

Előre is köszönöm a segítséget!

[OP]Destroy-man
Posted

Valószínűleg elállítódott a BIOS.

Posted

A BIOS-ban maradt a rendszervinyó elsődlegesként beállítva.

  • 2 weeks later...
Posted

Sziasztok.

Adott egy konfig, amit kifújtak sűrített levegővel. Mikor bekapcsolták nem indult. Égett szagot éreztek, az alaplapon. Ezért kicserélték a korábbi GIGABYTE GA-Z77X-UD3H -t egy GIGABYTE GA-Z68AP-D3 -ra. De az meg azt csinálta, hogy bekapcsolt és utána 10-15 másodperc múlva meg ki. Ezt gyakorlatilag magától csinálta a folyamatosan ismétlődően, míg áram alatt volt. Képet persze nem adott, se integrált VGA -n se a rendesen. Csipogót köttem rá, de hangjelzést nem adott. A RAM -ok le lettek tesztelve más gépbe. 2 db tápegységgel is le lett tesztelve. Lehúztam róla mindent, nehogy valami gomb legyen beragadva. De semmi változás. A proci (egy i7-3770k) információim szerint sosem volt OC -zve. A tulaj nem is ért hozzá, csak abban hisz, hogy ami drága csak az a jó.

Én már csak a procira tudok gondolni. Bár nem nagyon láttam még OC nélkül bedöglő Intel procit.

Nektek van még valami ötletetek?

Posted

A tubusos sűrített levegővel az a gond, hogy simán kicsapódhat nedvesség formájában az alaplapra, úgyhogy ha közvetlenül a kifújás után, ész nélkül áramot adnak rá, azzal nagyon hamar haza lehet vágni mindent. :hááát:

Posted

Erre már a gazdája is rájött szerintem. :) Viszont azóta már ki lett cserélve az alaplap, és a probléma továbbra is fennál.

Posted

Néztem én is korábban. Ez egy 1.0 -ás verzió. És a legújabb F8 -as BIOS -al támogatnia kéne ezt a procit is, viszont az aktuális BIOS verziót nyilván nem tudom ellenőrizni, ha képet sem ad. Csak ha lenne valami 2. generációs 1155 -ösöm a fiókban, de hát nincs. :)

A régi nem kompatibilis BIOS -al el sem kéne indulnia egyáltalán, vagy rosszul tudom?

Posted

:hmm: Ha így van, akkor a BIOS frissítést azelőtt kellett volna megtenni, hogy a 3. generációs proci bele került volna. Valószínűleg nem volt ez frissítve, de remélhetőleg még nem késő.

Legutóbb olvastam egy hiperszuper Gigabyte megoldásról egy felső kategóriás gamer alaplapon. Nem elég, hogy ugye DualBIOS, emellett ha pendrive-on beadagolsz neki egy UEFI-t, akkor felírja, frissíti úgy, hogy memória és proci se kell hogy legyen az alaplapba téve. Na ez egy exrta megoldás. :oké: Az elflashelt BIOS-okat is megoldja, miközben a "hagyományos" Gigabyte QFlashez proci és memória nyilván kell.

Posted

Azt tudjuk, hogy működik egy processzor? Ha mondok ilyet, hogy mikroprogramozott vezérlés (esetleg olyat, hogy mikrokód), azt értjük, mit jelent? Mert ha igen, akkor nem sokat kell agyalni azon, vajon képes lehet-e egy chip a beleküldött utasításkódok értelmezésére a mikrokódja nélkül. :)

 

A firmware flashelését az ún. bootloader végzi. Csakhogy ahhoz a bootloadernek futnia kell a RAM-ból, hogy ez bekövetkezhessen; amit elég nehéz lesz elérni, ha a processzor nem fogja fel, hogy a beletolt opkód pl. egy 32 bites adatmozgató utasítás regiszterindirekt címzéssel. No processor, no party...

 

Ha processzor nélkül akarsz BIOS-t flashelni, akkor ahhoz kell a lapon egy kontroller, ami futtatja a bootloadert, olvas az USB-ről és felülcsapja a BIOS-t. Kell neki táp, órajel, memória, perifériák... Nehéz elhinnem, hogy józanul valaki úgy dönt, erre tényleg szükség van. :D

Posted

Nézd, én nem vitázom ezen veled, olvastam, hogy megcsinálták.

Nyilván megvan hozzá a szükséges cubehör a deszkán, ha azt írták, hogy proci éa memória se kell hozzá.

Valószínáleg azon az áron belefér ennyi plusz. Hogy van értelme, az szerintem nem kérdés, főképp agyonhekkelő gamereknél. Hogy ténylegesen hányszor venném igénybe flashelésre így, az meg egy másik kérdés.

A BIOS vagy újabban UEFI frissítésre a QFlasht használom pendrive-ról.

Ez a megoldás talán a boot block BIOS továbbfejlesztésének, korszerűsítésének tűnik, csak nem floppy már (na ná), hanem egy dedikált USB csati, és még rádugott proci és memória se kell a működéshez.

Most nincs kedvem kiguglizni telefonról.

Posted

Én meg nem hiszem, hogy sok értelme van. Ki akar processzor nélkül BIOS-t frissíteni? 10 ezer júzerből egy, ő is a teljes életciklus alatt egyetlenegyszer? Ezért rátervezni egy komplex, autonóm beágyazott rendszert a deszkára?

 

Tudom, hogy megcsinálták, ez a Gigabyte Q-Flash Plus; csak nem érem fel ésszel, hogy dönthetett egy gyártó úgy, hogy neki megéri ilyet csinálni. Ez nem DualBIOS, ami valóban hasznos és szükség is lehet rá. Ha nincs kéznél kompatibilis proci, egy BIOS-frissítést még a boltban is megcsinálnak neked az eladók bármikor. Még ha nagyüzemileg kéne valahol proci nélkül BIOS-t frissíteni, akkor is egyszerűbb lenne gyártani valami kütyüt, amivel in-circuit megflashelhető a chip.

 

Kurvára ráérhetnek ezek a Gigabyte-nál. :D

Posted

Ezek szerint igen. ;) Én mindig is csíptem őket. :)

Mondjuk legalább ennyi igényességük lehetett volna akkor is, amikor a boot logo képet belepaszírozták az UEFI-be. Mert az elég hányadékul néz ki a monitoromon, hogy valami agyontömörített JPG-t vagy mit húz szét WUXGA felbontásra. A logót kikapcsolva sem jobb a helyzet, csak másképp nem az AMI BIOS felirat. Fastbootot meg direkt nem lőttem be (még?), úgyhogy bámulhatom a bootnál, de még a Windows ablakok helyett is ez marad ott a forgó karika pontok felett. Mondjuk ennél nagyobb bajom sose legyen, csak ha már a technikai igényesség felmerült, kicsit piszkálja a csőröm a másik oldalról.

Még a végén megnézem, hogy le lehet-e cserélni a logót. Mintha régen lett valamelyik gyártónál, amelyiknél igen.

Posted

Hát, nekem meg pont nem tetszik, hogy nem tudsz olyan X99-es lapot venni a Gigabyte-tól, amin ne lenne ez rajta. Tehát mindenképpen kifizettetik veled, holott az életben nem fogod használni.

 

Igaz, az árukapcsolás nem mai találmány. Nekem anno azért kellett megvennem a második legdrágább X58-as alaplapot a Gigabyte-tól, mert csak azon volt elegendő SATA. Egy sokkal olcsóbb is megtette volna (mert pl. a francnak kellett a FireWire, le is van tiltva a kezdetektől), de azokon csak 6 db SATA volt, ami akkor még kevésnek tűnt. (Ma, DVD-író nélkül már ellennék ennyivel.) Az Asusnál meg még a legdrágábbakon is csak 6 vagy 8 db volt.

Posted

Én meg nem hiszem, hogy sok értelme van. Ki akar processzor nélkül BIOS-t frissíteni? 10 ezer júzerből egy, ő is a teljes életciklus alatt egyetlenegyszer?

 

Most nekem például kur***ra jól jönne. Örülök is a kiemelt szerepemnek, mint a tízezredik júzer. :D

Így most nem kéne tűkön ülnöm, honnan szerzek 2. generációs processzort.

Amúgy szerintem diagnosztikai szempontból is van értelme. Mert így így CPU és RAM nélkül is meg lehet állapítani, hogy agyhalott-e az alaplap vagy sem.

Posted

Sziasztok.

Szeretném megkérdezni. A gépemben van alaplapi, de beleraktam egy AGP-s videokártyát, ha a BIOS-ban a Primary Graphics Adapter-t, átállítom AGP-re és nem indul az AGP-s kártyárol, ha visszadugom a monitort az alaplapiba elindul a gép??? Vagy ha win7 ben letiltom az alaplapit??? És az AGP-sel próbálkozom, de nem indul? Utána… Csak a sötét monitort fogom látni, vagy újraindul az alaplapiról ? Bocs, de nem értek hozzá és nem szeretném elszurni.

[OP]Destroy-man
Posted

Ha nem érzékel kártyát, akkor az alaplapiról kell indulnia.

Posted
Amúgy szerintem diagnosztikai szempontból is van értelme. Mert így így CPU és RAM nélkül is meg lehet állapítani, hogy agyhalott-e az alaplap vagy sem.

 

Na most ezt kifejthetnéd kicsit, mert nem értem. :hmm: Ha se processzor, se RAM, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy az alaplapon nem fog történni semmi. A buszhálózat néma marad, az eszközök nem működnek.

 

Ez az egész "proci nélküli frissítés" úgy működik, hogy van az alaplapon egy külön kontroller (parasztosan: processzor, ez a százlábú, QFP tokozású izé), aminek az a feladata, hogy flashelje a BIOS-t. Ez a kontroller autonóm működésű, nincs köze a processzorhoz, másként nem tudná ellátni a feladatát. Van is egy dedikált USB-portja, ami biztosan nem az alaplapi USB-vezérlőbe megy, hanem közvetlenül ebbe a kontrollerbe. (Ha ügyesek, akkor megoldották a jelút kapcsolását, hogy "normál üzemben" az USB-vezérlőbe menjen a port, hogy ne kelljen permanensen feláldozni.) Mivel a pendrive-on nem nyersen vannak a bájtok, hanem valami fájlrendszerben (valószínűleg FAT), ezért a fájlrendszer kezelését is implementálniuk kellett a kontroller firmware-ében.

 

Ebből következik, hogy ezzel a funkcióval az életben nem tudod letesztelni, hogy maga az alaplap jó-e, hiszen ez lényegében (szükségszerűen) függetlenül működik az alaplap többi részétől. (Majdnem olyan, mintha építenél egy külön kütyüt a chip flashelésére, csak ez fizikailag rajta van a lapon.) Itt maximum azt látod, ha valamiért nem sikerült a frissítés (mondjuk nem stimmel a checksum), ha ezt visszajelzi valahogyan.

 

Örülök is a kiemelt szerepemnek, mint a tízezredik júzer.

 

Vicces, hogy a promóvideóban aszondják, pont azért csinálták meg, mert panaszkodott néhány júzer, hogy ha vesznek egy új lapot és procit, és a lapon nincs a legfrissebb BIOS, lehet, hogy nem lesz benne a procihoz szükséges mikrokód. Ehhez képest megnéztem két X99-es Gigabyte lap BIOS-történetét, és megjelenésük óta még egyszer sem frissült a CPU Support List. :D

 

Én azt gondolom, ha új lapot vesz valaki, akkor kérheti, hogy kapja a legfrissebb BIOS-szal. (Ha más nem, oldja meg a forgalmazó.) Ha pedig már meglévő lapba kerülne új proci, akkor tessék frissíteni előtte a régivel. Elég jól kivédhető ez a problémakör, szóval az 1:10 000 aránnyal valószínűleg nem nagyon lőttem mellé. :)

Posted

Csak azt az egyet nem értem, hogy miért ágálsz ennyire és ekkora energiával ez ellen, mert a dolog nem rossz. Még akkor sem, ha speciel kevésszer és keveseknél fordulna elő, hogy konkrétan hasznos. Csabánál pont az lett volna, ha a proci nélkül lehet BIOS-t frissíteni, oszt kiderült volna, hogy ez az oka, hogy nem megy a cucc, vagy mégsem.

Az, hogy többletköltsége van, nem ügy, nem abból az 1-2 dollárból vennél sarokházat, még akkor sem, ha ennél drágábban adják emiatt a fícsör miatt.

 

Az meg totál életszerűtlen, hogy a legújabb alaplapot mindig a legfrissebb UEFI-vel adják. Ilyen nincs, ezt nem csinálja meg se bolt, se disztribútor, se akármilyen szerviz vagy képviselet.

Persze mostanában nincs ezzel gond, mert annyira eltérő procikat nemigen kell kezelni, hogy el se induljon.

Az meg nem hivatkozás, hogy pont azon a platformon, amire megcsinálták, még pont nem frissült a mikrokód és a support list sem. Itt elvileg beszéltünk arról, hogy nem ártana és jó egy ilyen biztonság.

A BIOS frissítés azért még mindig kényes dolog, lehet áramszünet, nincs mindenkinek szünetmentes tápja. Vagy saját hülyeségből valahogy rá tud pakolni egy nem hozzávaló BIOS-t, mittudomén.

Azt elismerted, hogy a DualBIOS nem rossz. Oké, tényleg. De analógiaként kérdezem, hogy hányan használják ki a valóságban ennek az előnyét, vagy egyáltalán szembesülnek vele használat közben, hogy van egy plusz chip is az alaplapon. Ez nem többletkölség? ;)

Régen legalább ki lehetett választani, hogy a main vagy a backup BIOS bootoljon, vagy melyiket flasheljem. De ez elég régen nincs már így, ha jól tudom.

Posted
Ilyen nincs, ezt nem csinálja meg se bolt, se disztribútor, se akármilyen szerviz vagy képviselet.

 

Elég, ha a gyártó megcsinálja. Nem emlékszem pontosan, de a Prohardver Milyen alaplapot vegyek? fórumtémájában (úgy rémlik) a B85 chipset kapcsán jön mindig elő, hogy egy bizonyos ajánlott alaplapot csak adott verziójú BIOS-szal szabad megvenni, hogy támogassa az akármelyik (4.?) generációs procikat. Mindig para van belőle, aztán megírja az épp aktuális ember, hogy megkapta a dobozt, és az oldalára ragasztott papíron rajta is volt, hogy a friss BIOS van az alaplapban, minden oké.

 

Persze, ez a 2 éve kiadott példányokon nem segít. :)

Posted

Nem ágálok ellene, hanem értelmetlennek látom. Olyasminek, amire a gyakorlatban jóformán nincs szükség. Nem azt mondom, hogy baj, hogy van. Én arra reagáltam, amikor azt beszéltétek, hogy ez micsoda fasza fícsör, mert szerintem nem az. Technikailag sincs benne semmi különleges. Igen, Csaba esetében pont jól jött volna, de ez tényleg 1 a 10 000-ből; ráadásul ez sem a tipikus otthoni felhasználás (beszarik a Z77-es lapom, előrántok a fiókból egy Z68-ast, amihez nincs procim).

 

De, megcsinálja a bolt, ha kéred. Jobb helyeken legalábbis. Amúgy is csak a Gigabyte méregdrága X99-esein van ez a cucc, a többinél meg kell oldani, ha véletlenül épp ilyen helyzetben találnád magad. Valahogy megoldották eddig is. ;)

 

Mennyivel faszább lenne, ha inkább csinálnának egy USB-s kütyüt, amivel az SO8-tokozású BIOS-chipeket in-circuit lehetne flashelni? (Az utóbbi 6-7 évben az általam ismert összes Gigabyte lapon SO8-as flash chipben volt a BIOS.) Az venné csak meg, akinek szüksége van rá, és nemcsak az X99-es lapokon működne, hanem az összesen. Még annyiból is frankóbb lenne, hogy nem kéne magát az alaplapot tápellátás alá helyezni, mint így; hanem a szükséges energiát a meghajtó számítógép USB-jéről venné (tehát pl. egy disztribútor raktárában is mehetne nagyüzemileg a frissítés). Ha nagyon árut akarnának kapcsolni, adhatnák az alaplap mellé a csomagban. (Vannak igazából ilyesmik, de rendes, USB-s megoldást még nem láttam, amihez ne kéne kiforrasztani a chipet. Igazából lehetne csinálni egyet... ;))

 

A DualBIOS csak egy plusz data flash chip meg némi szoftver, és arra valóban szükség lehet előre nem látható okok miatt. Mellesleg elvben az sem létszükséglet, a BIOS integritását lehetne biztosítani máshogy is, csak itt éppen az sem lenne sokkal egyszerűbb. Szóval az abszolúte indokolt cucc SZVSZ.

  • 2 weeks later...
Posted

Sziasztok!

 

Olyan problémám van, hogy a laptop indulásakor jelszót kér - enter password felírat kék mezőben, a háttér fekete.

Mi lehet a probléma, hiszen op. telepítéskor nem adtunk meg jelszót.

 

Nem vagyok egy nagy zseni, kérlek segítsetek. Köszi.

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...