sirfrancisd Posted October 17, 2006 Posted October 17, 2006 No kedves barátaim, ismét hadd osszam meg veletek egy POSTA-élményemet. Történt úgyanis, hogy rendeltem 50 db DVD lemezt egy budapesti cégtõl (jó áron ), és vártam a csomagomat annak rendje és módja szerint. Bevallom már akkor szkeptikus vagyok, hogyha csak a Magyar Posta van lehetõségként felajánlva, de hát ez van, én ezen nem tudhattam változtatni. Teltek múltak a napok (szokásos postai gyorsasággal ), egyszer csak találtam egy értesítõt a postaládában. Már akkor gyanús volt a dolog, mert a dátum csekély 2-3 nappal korábbi volt (szándékosan el volt maszatolva), mint amilyen napot aznap írtunk. Rögvest csilingelt bennem a "hungarian vészharang", és felhívtam a posta csomagkiadóját, de ott hosszas telefonálás után megnyugtattak, hogy semmi gáz, ott lesz a csomag múlt hét péntekig, de tutira. Itt rövid intermezzot kell beiktatnom, mert tudni kell, hogy drága postásaink gyakran lusták felmászni még az elsõ emeletre is, no de ami a csúcs :!: , hogy lusták kihordani a csomagokat, és kicsi zsebükben gyûjtögetik, majd mikor egy adag összegyûlt, akkor viszik csak ki. Jelen esetben is ez történt, és a turpisság elkerülése véget, fogta a postás bácsi, és visszadátumozta. Vissza az alapsztorihoz, csütörtök délután mentem a csomagomért, de közli velem egy felettébb "mûvelt" stílusú néni (hosszú perceket kellett várnom, mert egész idõ alatt szappanoperákról, és egyéb értelmileg csúcsszintû kereskedelmi mûsorokról gagyogtak), hogy csomag nuku. Én erre elmeséltem neki, a fenti történetet, és hogy a fõnökével ezt lefixáltuk, és hogy legyen már kedves ne csak a pulton, hanem a gépen (ha értett is volna hozzá ), illetve élõben is utánna nézni. Természetesen elutasított, és rögtön oktatni akart, de ezekután jött a csúcs. Elõjött egy fél gardróbszekrény méretû muksi, teli tetkókkal és piercingekkel, meg egyebekkel, body pólóban, és nekemeredt. El kezdett oktatni, elõítleteimrõl zagyvált, de kérdésemre, hogy mi az elõítélet már válaszolni se tudott, csak ordította, hogy mi mai fiatalok, azt hisszük, hogy mi ....-tuk ki a spanyol viaszt, és így tovább. Én meg erre megjegyeztem, hogy csak óvja meg a jóisten az embert a postai szolgáltatásoktól, majd gyorsan elhagytam a helyet, mert a hapi deviáns viselkedésformájából sok jó nem sült volna ki, láttam, konstruktív beszélgetésre nem alkalmas. No hazajöttem, ahol elmeséltem szüleimnek a dolgot, és mivel kicsit ideges voltam, édesanyám vette át az intézést. Telefonálgattunk, és hát mit gondoltok kit kapcsoltak mindenáron-, hát persze, hogy az illetõ úrat, aki randalírozott. Többszöri próbálkozásra telefonvégre jutott az egyik részleg vezetõje, aki - kivételesen- udvariasan helyben felvette a jyegyzõkönyvet, sõt még át is ballagott a csomag részlegre, és visszahívott; hogy leellenõrizte a történteket. Õ jelezte, hogy amúgy nem illetékes, és ezt másnap "a belsõ elhárítás" intézi, és hogy azok majd keresnek telefonon-, ami persze nem történt meg. Hétfõn már édesanyám nemnt a postára de a tények ismételt vázolásán túl, és sok ígérgetésen, hogy kivizsgálják az ügyet, és kártérítenek, nem történt semmi érdemleges, sõt idõhúzásból ismét tovább dobták egy emelettel (vezetõsé) az ügyet. Mai napon meg kaptunk egy levelet, hogy még én tárjam eléjük bizonyítékaimat...pfffff. Ad abszurdum az egész. Nem kívánok polemizálni, de egy normál EU országban, nem itt, mert ez nem az, legfeljebb csak papíron, már rég ki....ták volna a f.n.k.m, és már rég írogathatnám a lemezeim. Most se lemezek, se semmi, még egy puszta elnézést se kért tõlem senki. Igaz, hogy azt mondják nem nézek ki 30-nak, és ezért azt sem hiszik el, hogy jogvégzett ember vagyok, de kérem, szerintem egy dedóssal sem szabad volna így beszélni, elvégre egy német mondás szerint "a vevõ király". Az meg megint más kérdés, hogy tõlünk nyugatabbra egy ilyen agyondekorált tahó nem is állhatna az ügyfelek elé, legfeljebb a háttérben sertepertélhetne, vagy levakartatnák vele a tetkóit. Nálunk a takarítónéninek már lassan nyolc diploma kell, a vezetõknek meg még nyolc ált.-os sem. Bocsi a püfögésért, de szeretem a hazám, de annyi tahó lett itt egy ideje, hogy a szürkeálománynak tényleg exportálódnia kell innen, és ez az ország tragédiája is, de itt befejezem, mert ez már átmegy OFF-ba. Köszi a türelmeteket!
Machado Posted October 23, 2006 Posted October 23, 2006 Ezt most nem értem. Nem utánvétel történt volna a fizetés?
ProFiler Posted October 23, 2006 Posted October 23, 2006 Szerintem azért ne általánosíts. Lehet, hogy az ottani postán gond van, de már régóta postázom szinte az egész országba 2-3 napi rendszerességgel és még sosem volt velük semmi probléma. Ciao.
Netkaloz Posted November 21, 2006 Posted November 21, 2006 Üdv Mindenkinek! 16-án találtam egy elég korrekt árú TFT monitort a Depo-n. Fel is vettem a kapcsolatot a céggel, érdeklõdtem, tájékoztattak a paraméterekrõl, és arról is, hogy 500 Ft-ért 24 órán belül kihozzák (Budapesten). Ennek nagyon megörültem, mert ha kocsival indultam volna érte, az is kb annyi lett volna, talán több is, ha kifogok egy dugót. Meg is írtam az e-mailt, kértem benne, hogy másnap 14 óra után hozzák. ezután telefonáltam újra és ezt szóban is megbeszéltem az illetékessel, mondta rendben. Másnap fél háromkor telefonáltam, hogy mi a helyzet, nem tudja, mindjárt utánanéz a kollégáinak, 10 perc múlva visszahív. 40 perccel késõbb telefonáltam újra, rögzítõre volt állítva. Hétvégén elmentem szétnézni más boltokba, de nem vettem semmit, mondván, hétfõn biztosan itt lesz a cucc. Hétfõn 11-kor telefonáltam, mio a pálya, Izé, utánanéz, nem tudja hol akadhatott el, ma még visszaszól.Mondtam neki, ne ma, hanem 1 órán belül, mert ugye már a 24 óra régen letelt. Jó, rendben mondta. Természetesen nem hívott. Aztán úgy alakult, hogy pont arra jártam, ahol a monitor másik forgalmazója van, be is mentem, ott már elfogyott, van egy másik, de annak nem tetszett a kinézete. Az eladó javasolta, hogy menjek be az Extreme digitalba, itt van nem messze, és próbáljam meg ott. Nosza, elindultam, még volt 30 percig parkolójegyem, és a digit gépemet is ott vettem 3 éve (Nikon CP4300). Beléptem és egybõl ott volt a minitor kirakva. Volt raktáron. Felhívtam az elsõ céget, hogy akkor mi is van pontosan, hebegett valamit, én meg mondtam neki, hogy akkor a közös tarnzakció reménye és lehetõsége itt véget ért. A monitort 5 perc múlva boldogan vittem hazafelé, az örömömbe csak annyi üröm vegyült, hogy késõn eszméltem és egy elõzõleg kinézett de a monitorvásárlás miatti láz következtében egy pillanatra feledett webkamera utolsó darabját az orrom elõtt vitte el egy illetõ. A kérdéses cég pedig General Direction Bt.. Ez az a hely ahol én nem fogok semmit vásárolni! Megbízhatatlanok, és arra sem méltatták az embert, hogy egy felhívjanak és tájékoztassanak a problémáról. Minden bizonnyal nagy lehet a fejetlenség abban a boltban. Gondoltam okulásul megosztom veletek ezirányú tapasztalatomat, talán meg tudom elõzni vele, hogy más hasonló helyzetbe kerüljön velük.
Timer Posted November 26, 2006 Posted November 26, 2006 Egy kicsit off: nem emlékszik valaki arra, hogy tavaly az extreme digital-nak volt-e valamilyen karácsonyi akciója? Szeretnék tõlük rendelni nagyobb értékû dolgokat, de nem tudom, érdemes-e várnom vele még néhány hetet. Köszi a választ!
BOBAN Posted November 27, 2006 Posted November 27, 2006 Folyamatosan náluk a legolcsóbb ugyan az a termék, mint máshol. Nagyon sokat nézegetem az oldalukat. Bár a termék Magyar leírása nem az erõsségük, talán nem véletlen és az sem, hogy õk a legolcsóbbak.
Timer Posted November 27, 2006 Posted November 27, 2006 Tudom, hogy ez a cég a legolcsóbb, de gondoltam, hogy karácsony tájékán egyéb kedvezményeik is lesznek. Egyelõre azonban errõl semmi hír
kori Posted December 5, 2006 Posted December 5, 2006 Ha regisztrálsz az oldalukon, akkor van olyan lehetőség, hogy értesítést kérek árcsökkenéskor opció. Rendeltem én is tőlük és árban tényleg a legjobbak között van. Röhej egyébként, hogy internetes üzletek között 10-15 ezer forint különbség van ugyanazon termékre. Vasárnap emailt írtam. Hétfőn beszéltem velük és ma meg is érkezett a nyomtató.
PCmaniac Posted December 5, 2006 Posted December 5, 2006 Én is rendeltem tõlük nagyobb értékben és tényleg igaz a 2napos kiszállítási idõ. Ma érkezett meg a cucc. Az áraik meg tényleg versenképesek, szerintem külön karácsonyi akció nem lesz náluk de viszont sûrûn vannak "általános" akciók.
kori Posted December 5, 2006 Posted December 5, 2006 Egy nem elhanygolható dolog az Extrém Digitalnál, hogy 10000Ft feletti vásárlásnál ingyenes a házhozszállítás az ország területén bárhova. Másnál ilyen nincs. (Royal Sprint-el szállítatnak).
Dani991 Posted January 28, 2007 Posted January 28, 2007 www.dvdpapa.hu íl: elvileg 43 Ft-tól vannak CD-k, és 69 Ft-tól vannak DVD-k. Rendelt már innen valaki valamit? És ha igen, akkor van valami tapasztalat?
macscs Posted February 24, 2007 Posted February 24, 2007 Hello Mindenki! 10$-nyi e-goldra lenne szükségem, ha valaki tudna küldeni, megköszönném. Moneybookers-en, vagy átutalással fizetnék érte. Az is jó,ha tudjátok,honnan szerezhetnék! Köszi
pitti Posted February 24, 2007 Posted February 24, 2007 Én tudok állandóan eladni egoldot. 1eg$=240huf
Paige Matthews11 Posted September 19, 2007 Posted September 19, 2007 valaki próbálta már ezt: www.depo.hu/ ? Én néztem magamnak 1 PDA-t, és megtaláltam 62E-ért, majd itt is körülnéztem, 1 listán, lement az ára 56400-ra!
Netkaloz Posted September 19, 2007 Posted September 19, 2007 @Paige Matthews11 95 %-ban ott nézem meg, ha valamit keresek, és leginkább az Extreme Digital-ban vásárlok nagyobb értékû dolgokat( pl.: digitális fényképezõgép, LCD-monitor, stb.)
porcogo76 Posted June 8, 2009 Posted June 8, 2009 Sziasztok, hátha tudtok segíteni! Tudom, hogy nem épp IT téma, de nekem fontos... Szóval volt régen egy Levi's farmerem, amit nagyon szerettem, de most nem találom az üzletekben. Néztem a webshopjukban is (jeansteria.hu azt hiszem), de nem találtam. Szerintetek van értelme vaterán keresni? Vagy bármi egyéb ötlet, ahol régebbi gyártású, már üzletben nem kapható, de azért még jó állapotú (esetleg új) farmert lehet venni?
LordDzseff Posted June 19, 2009 Posted June 19, 2009 Levi's farmer Ezt miért a PC World fórumán?? De ha már ennyire... - Google a barátod - Teszvesz - Vatera - expressz.hu Nagyjából ennyi
laci7777 Posted June 21, 2009 Posted June 21, 2009 Hello! Tudnátok nekem olyan oldalt ajánlani ahol használt pc alkatrészeket lehet venni, kivéve (vatera, teszvesz,stb). Előre is köszi.
mismis10 Posted December 15, 2009 Posted December 15, 2009 Hello! Engem az érdeklelne hogy az ilyen kisméretű internetes webshopok megbízhatóak amik alig ismertek? De azért elég sok termékük van és a dhl hozza ki az árut. Szerintetek ha valami olcsóbb akkor érdemes ott megvenni?
KGigi Posted December 15, 2009 Posted December 15, 2009 Nézz meg olyan oldalakat, ahol értékelik a webáruházakat (pl. olcsobbat.hu). Ha jó az értékelés, nyugodtan vásárolj ott.
[OP]Destroy-man Posted December 16, 2010 Posted December 16, 2010 Én az angol amazonrol (amazon.co.uk) szeretnék vásárolni karácsonyra magamnak ajándékot. Rendelt már valaki innen? Mi a tapasztalat? Összesen 4 terméket rendelnék, 3 kereskedőtöl. Ilyenkor hogyan van a szállítás díja? Jár nekem is az ingyenes kiszállítás? Mert az oldalon azt írják, hogy 25 font feletti vásárlás esetén ingyenes, nekem pedig meghaladja ezt az összeget. Igazándibol az zavar, hogy 3 kereskedőtöl jön az árú, és a 1,5 fontos termékért nem szeretnék többszörös szállítást fizetni, deha egy csomagban küldik mind a 4 terméket, az már úgy jó. Szerk.: Úgy néz ki, nem veszek semmit sem innen, mert még minidg nem szálítanak Magyarországra.
Dávid Csaba Posted March 4, 2011 Posted March 4, 2011 Minap vásároltam a Steam-en a kisfiamnak egy játékszoftvert. Minden rendben zajlott, egészen addig, amíg be nem léptem (volna) a Steam kliensbe. Ugyanis míg a honlapon regisztrációkor elfogadta a magyar ékezetes betûket a jelszóban - s ezzel is jelentkezek be a mai napig -, a kliens ezeket nem hajlandó leütésként értelmezni. Ergo, nem tudok bejelentkezni. Meg kéne változtatni a jelszavamat, de olyan kedvesek, hogy ezt szintén csak a kliensbõl lehet, ráadásul csak és kizárólag úgy, hogy ha emlékszem a másfél évvel ezelõtt egy titkos kérdésre adott titkos válaszomra. Nem emlékszem a válaszra, de 99%, hogy ebben is volt ékezetes betû. Persze, jogos a két pont: 1.) Miért használok egy angol honlapon magyar karaktert? Nem tudom, a választott jelszavamban volt egy darab 'á' betû, s mivel a honlap nem riasztott, nem zavart. 2.) Miért nem írtam fel a titkos kérdésre adott választ? Soha nem használtam Steam klienst, nem tudtam, hogy ez az egész alfája és omegája. Rákerestem a neten a problémára, úgy tûnik, ez globális probléma. Utolsó mentsvárként a 'Support' menüre böktem, ahogy azt a Steam tudásbázisában is mindenhol javasolták. Megírtam a gondomat, s vártam... és vártam... és vártam... Válasz nem érkezett, pedig bõszen ígérték, hogy emailben megkeresnek. Most ott tartok, hogy megírtam nekik, utalják vissza pénzemet, majd töröljék a Steam fiókomat, mert nem kívánok náluk többet vásárolni a jövõben. A lényeg: tudom hogy én **** el, de az mégis csak fájó, hogy nem állnak szóba a vásárlóval.
Pjotr Posted March 4, 2011 Posted March 4, 2011 Ha csak bemásolod a Steam client megfelelõ mezõibe a jelszót + felhasználónevet, akkor mi van?
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now