[OP]Destroy-man Posted January 14, 2011 Posted January 14, 2011 Mi utoljára Ákos "bácsitól" kaptunk hasonló levelet a postmasteres címünkre. Mi nagyívben lesz*rtuk. Azóta sem keresett meg bennünket. Igaz, külföldi szolgáltatónál, és többszörös "ugro" proxy mögül vagyuk elérhetőek, ugyhogy jo keresgélést kívánunk neki(k). Egyébként MP3-nál nem tudom mit paráznak, ugyanis a CD-n feltüntetett szöveg szerint az adott művet tilos sokszorosítani, bérbeadni, sugározni. MP3-nál ez nem áll fent, mivel nem a művet, hanem annak jócskán lerontott változatát terjesztik (ez kb. olyan, mintha egy könyvnek csak minden 10. oldalát terjeszteném, a többit nem). A losslessnál már más a helyzet. Deha egy jogvédő cég is be tudja nekem bizonyítani, hogy MP3-ban én az adott művet terjesztem (azaz bitazonos formában), akkor azt mondom, hogy jogos a követelés. De addig nem az. Igaz, már létezik az MP3-nak is lossless formája, de a hozzávaló codec még hagy némi kívánni valót maga után. A realtiome dekodolás még nem megy neki igazán. Legalábbis elég szarul szól (pont úgy, mint a sima MP3).
TheSaurida Posted January 14, 2011 Posted January 14, 2011 Ápoltak témában más: kutyagumit hagyni a járdán a Vakok Intézete elõtt, ez minimum bûncselekmény.
Sebi Posted January 14, 2011 Posted January 14, 2011 Ahogy egy reklámban is elhangzott már. ---> Ilyenek ezek, csak magukra gondolnak.
ProFiler Posted January 15, 2011 Posted January 15, 2011 Ezek már tényleg nem normálisak! Remélem ezen két nagy cég visszavág valamivel... Egyszerûen nevetséges. Ciao.
Adani Posted January 17, 2011 Posted January 17, 2011 Egy hozzászólás, ami nagyon betalált: "A csecsemõkre mikor fognak lecsapni azon az alapon, hogy nagy kapacitású üres adathordozó van bennük, és kép- és hangrögzítésre, reprodukcióra alkalmas részeik is vannak? Mennyi büntetést fog fizetni az anya, aki matrica nélküli gyermeket hoz a világra? " Egyébként a Pr5oartosok csak az mp3 kiterjesztésre ugranak simán küldenek hasonló spamet olyan embernek is, aki csak a saját elõadásának hanganyagát tette fel mp3-ban vagy épp egy zenész, aki feltette saját mûveit. Vicces lehet mikor a kezdõ fiatal zenésznek fenyegetõ spamet küld a proart, hogy vegye le a jogsértõ zenéket, mert irgumburgum. Kb. a hasát fogja a röhögéstõl ,h saját zenéi miért jogsértõek, épp, hogy õ terjeszti a neten és épp õ az, aki nem akar ezért pénzt kérni és azt szeretné ha minél több emberhez eljutna.
Fujitsu Posted January 18, 2011 Posted January 18, 2011 Ápoltak témában más: kutyagumit hagyni a járdán a Vakok Intézete elõtt, ez minimum bûncselekmény. Az ilyennek a fejét kéne belenyomni a döge által otthagyott "anyagba", abból talán tanulna.
TheSaurida Posted January 18, 2011 Posted January 18, 2011 A kutya azért nem "dög" (max "dog"), nem tehet róla, hogy oda viszik "sétálni", ahová. Meg nem is tud takarítani maga után. Artisjus téma: Úgy látszik, mégse folyik be hozzájuk annyi pénz, amennyi kellene, nem tudnak jogdíjakat fizetni. Mi másért reklámozná Presser Pici bácsi az Ofotértot a tévében?
Fujitsu Posted January 18, 2011 Posted January 18, 2011 Igaz, kissé erõsen fogalmaztam, nem mindegyiket illeti meg ez a jelzõ. A lakótelepi öregasszonyok által "nem bánt" jeligével – természetesen szájkosár nélkül – sétáltatott, borjú méretû kutyák viszont nekem dögök. Az persze igaz, hogy ezt a titulust elsõsorban a gazdáik miatt érdemelték ki ('sznak kell 30 négyzetméteren borjakat nevelni). Az Artisjus-téma szerintem sokszorosan túl van tárgyalva. Tenni sajnos nem tudunk ellenük, õk meg legálisan rabolják a népet. Azért van még pár intézmény ebben az országban, ahol hasonló mértékû (vagy még nagyobb) lehúzás folyik, csak az nem annyira feltûnõ, mint az Artisjus nyerészkedése.
TheSaurida Posted January 18, 2011 Posted January 18, 2011 Az Artisjus csak úgy beugrott, igazából a Presseren lepõdtem meg.
Adani Posted January 19, 2011 Posted January 19, 2011 Lehet tenni Pendrive-ot és DVD-t már amúgy is külhonból fõleg Szlovákiából szerzünk be, jóval olcsóbban. Mostmár a mobiltelefont is onnan fogjuk. Megaztán csak azért is letöltök minden zenét sosem veszek eredetiben ha nagyon tetszik az elõadót felkeresem és az õ kezébe adom azt a pénzt, ami neki egy eladott lemezért jár az 5000-es árból (kb. 600 ft). Õ megérdemli más azok, akik a többi 4400 ft-ot elrakják azok nem.
SkyBird Posted January 19, 2011 Posted January 19, 2011 Lehet. Mindent vagy sokmindent lehet. A kérdés az, hogy hányan tudják, akarják megtenni a sarc csökkentését, kijátszását. A tömeg az itteni boltban vesz DVD-t, memóriakártyát, miegymást, hab vesz. Nem fog ezért Szlovákiába menni. És ez a pénz a sokat szidott Artisjus és más "pénzbehajtóknak", nem a kisszámú kivétel.
Adani Posted January 20, 2011 Posted January 20, 2011 Mi már régóta Szlovákiából vesszük ezeket. Nem kell azért kimenni, tele van a net boltokkal, sokszor még úgy is olcsóbb, hogy kiszállítják. Meg ugye megoldható, hogy összedobjuk többen a pénzt és egyszerre vesszük meg, ami kell nekünk. Pendrive, DVD/CD, memókártya, meg még sok más, így a postán is lehet spórolni.
KGigi Posted February 2, 2011 Posted February 2, 2011 Link Innentõl a maiakat. Hosszú, de szétröhögtem magam. Ilyen egyszerûen nincs.
Adani Posted February 4, 2011 Posted February 4, 2011 Ez igen. A teljes Földet világítja és fûti? A kedvencem az, h a fizetés módja: csekken. Elképzelem, amint a kedves ügyfél beállít a postára, hogy kézcsókom jöttem befizetni a villanyszámlát és kiborít két bõröndnyi 20 ezrest a pultra hozzátéve, h kis türelmet kérek a többi kint a van a kocsiban mindjárt hozom.
TheSaurida Posted February 5, 2011 Posted February 5, 2011 Ha szó szerint idézte az E.On válaszát, akkor õk köbméterben mérik az áramot?
Adani Posted February 6, 2011 Posted February 6, 2011 Legközelebb a gázt is kilowattórában fogják mérni. Eszembe jut errõl a szalagavató utáni osztályösszeröffenés, értsd. kocsmázás, ahol az egyik osztálytárs úgy berúgott, hogy menni alig bírt (késõbb haza is kellett vinni), a kocsma folyosóján olt egy gázóra elindult a WC-re és mikor már gyanúsan sok idõ telt el elindultuk megkeresni és látjuk,hogy kb. 2 mm távolságból hesszeli a gázórát. Egyik haver meg odaszólt neki,h XY hány KW órát mutat? Nagy nehezen elmondta milyen számokat lát kb. a fele stimmelt is, de a kw/h-ban mért gáz nem esett le neki csak mi röhögtük szét magunkat.
Adani Posted February 7, 2011 Posted February 7, 2011 Hasonló volt mikor a ez a számla már egy éves felszólításra, az ügyfél visszaírt: "Boldog szülinapot számla" Amcsiban meg volt egy ember, aki miután megkapta a levelet a rendõrségtõl, hogy bemérték gyorshajtáson és a bírság 100 dollár lesz (mellékelve elküldték a képeket, amiket a traffi csinált róla), visszaküldte a levelet, mellékelve egy képpel amin különbözõ címletû pénzek voltak összesen 100 dollár értékben. A válaszlevélben egy cella és egy bilincs fényképe volt. Ezután már fizetett.
eskovacs Posted February 15, 2011 Posted February 15, 2011 Sziasztok! Olvasok itt mindenfélét, ezért bocs, ha valami témát félbeszakítok, de tényleg "általános" gondom van. Rendesen bejelentkeztem, az oldal felismert, de csak így "hozzáfûz"-ni tudok, mint most. Ha új témát akarok indítani, azt írja, hogy nincs elegendõ jogosultságom (no jó, lehet, hogy nincs, bár nem tudom, hogy miért), ha "üzen"-ni akarok, azt írja, hogy "Ezen a fórumon nincs ilyen lehetõség". Akkor minek van ott a gomb? (Egyébként azért keveredtem ide, mert linuxos gondom lenne olyan téma, amit hozzáfûzni semmihez sem látom ildomosnak, de új témát sem tudok nyitni.) Elõre is köszi, ha valaki útba igazít! ÉsKovács
payskin Posted February 15, 2011 Posted February 15, 2011 Ez pont így van. Új vendég nem nyithat témát és nem használhatja az üzenõt. Csodálatos Linux témáink vannak az Óperenciás Rendszerek témacsoport alatt, keresd meg azt, amelyikbe leginkább passzol a kérdésed, és tedd fel ott. Ha látjuk, hogy normálisan tudod használni a fórumot (például nem üzenetekben akarod zaklatni a PCW munkatársait vagy bárki mást a kérdéseiddel), akkor -- idõvel -- mindkettõhöz kapsz jogot. Természetesen ez nem veled rosszindulatú kivételezés, minden új regisztrálóval ez a helyzet. Ezzel gyógyítjuk az újaknál leggyakrabban elõforduló nem-olvasok-el-semmit-de-új-témát-nyitok-mindjárt-hármat-is valamint a privátban-kérdezek-meg-bárkit-is-aki-szembejön betegségeket.
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now