SzalacsiBacsi Posted May 10, 2005 Posted May 10, 2005 Mindig is azért szerettem a PCWORLD fórumát, mert mentes a volt a Neten jellemző faragatlan, bunkó és nyers stílustól. Az arctalanság a nick mögött nem csak lehetőség, de életforma is szerintem, ami sokakat feljogosít arra, hogy az összegyűlt feszültségüket valaki(k) nyakába borítsák. Az újság májusi száma egyáltalán semmivel sem volt rosszabb az előzőeknél! A hardvertesztekben valóban lehetne több olyan kütyüt is nyúzni, ami szorosabban kapcsolódik a számtech-hez (tényleg jó lenne mondjuk egy tápegység vagy vinyóteszt), de pl. én kifejezetten érdeklődök a digitális fényképezőgépek iránt - viszont emiatt nem fogok egy másik lapot vásárolni, ha a PCWORLD-ben is megtalálom a számításom. Szóval, valóban lehetne a hardvercuccos részeken javítani, de bazi nagy túlzás, ha valaki ezért mond le az újságról vagy felháborodottan veri az asztalt. Bognár Ákos reagálása az olvasói levélre pedig full jogos volt. Hihetetlen, hogy Magyarországon mennyi hálátlan, idióta ember van (naponta futó showműsorokat lehet megtölteni velük és még több évre marad is belőlük :-)). A Panda uninstall-install megoldásáról pedig nem a PCWORLD tehet - és ez még mindig jobb megoldás, mintha nem lenne semmiféle vírusvédelem. (Különben sem kötelező telepíteni.) A PCSTUDIO pedig igazi unikum, teljesen egyedülálló kezdeményezés. Szerintem a PCWORLD messze a legátgondoltabb szerkezetű és tartalmú magazin a piacon - egy ideig vettem a CHIP-et is, de beleuntam a sok Linuxba, ami egyáltalán nem érdekelt olyan formában, ahogy ott megjelent. Az akkori számok hardvertesztjeiről nem is beszélve: emlékszem egy címlapra, ahol valami olyasmi szerepelt, hogy több tucat teszt van a lapban! Erre kaptam egy négyoldalas táblázatot, ahol minden termék összes paraméterét felsoroltákl. Ez még a PCW Top10-éhez képest is nulla. Szintén azon lapszám hozott 6 oldalas cikket a cyborgokról meg a hollywoodi filmekről - aminek kevesebb köze van a számítástechnikához, mint a Rubik-kockának, ráadásul semmi használható nem volt benne... A lap végén olyan PowerPoint tippek szerepeltek, amiket 5 perc használat után bárki felfedezhet. A PC Magazint is ismertem, és bár tényleg szakmaibb volt, marhára untattak a különöző IT-menedzserekkel és emberkékkel készített intejúk, az olvashatatlanul tördelt szövegek és az unalmas cikkek. (Viszont a Honosítóműhely szerepeltetése és azért csomó más dolog jó volt.) Nem más lapokat akarok ócsárolni, csak arra szeretnék rámutatni, hogy a PCW egy centivel sem rosszabb a többi versenyzőnél, ráadásul merész dolog egyetlen lapszám alapján végzetes következtetéseket levonni. A neten fellelhető számtech portálok sem homogének. Pl. az SG oldalain rengeteg a nem éppen húsbavágó számtech téma, sok a játék, a mozifilm elemzés, külön mobiltelefon rovat van, tudomány és csillagászat - szóval tudomásul kell venni amit Spányik Balázs írt: a számtech az élet olyan területén is vezető szerepre tör, ahol eddig még nem tette. Nem a vinyók, procik meg alaplapok alá temetve kell a témával foglalkozni, mert az ma már csak egy szelete a tortának! A HP-ajnározás: a magam részéről természetesnek veszem, ha egy cég fizet, annak előjogai vannak a lapban. A HP a digitális fényképezőgépek területén valóban nem a csúcsminőségéről híres (bár ez is változik), noha a mai követelményektől azért nem marad el, a nyomtatókat tekintve pedig nálam egyértelmű az előnyük.
Gigah3rtz Posted May 10, 2005 Posted May 10, 2005 Kétségtelen hogy a legjobb! De annyira leadta a szintet , hogy az már fáj! Jó én NEM tudnék ilyet sem csinálni sőt még ennél sokkla rosszabat sem...!!DE!Nekik ez a munkájuk és kötelességük jól végezni!ha Bognár Ákos szavai igazak,akkor meggondolom magam,és meghosszabítom az előfizut!
Athos Posted May 10, 2005 Posted May 10, 2005 Nekem az elemes cikk és a Szenzációs szerkentyűk is nagyon tetszett. Igaz utóbbi nem teljesen illik bele a képbe, de ettől még jónak tartottam. Ami még nagyon tetszett azaz MSN Messenger 7-esről írtak, mert ott fényképpel szerepelek.
SzalacsiBacsi Posted May 10, 2005 Posted May 10, 2005 A szenzációs szerkentyűs cikkre sem lehet kimondani, hogy egy az egyben nem illik a számtech témakörbe. Volt azért jópár eszköz, ami kötődik a témához (PDA, laptop, stb...), másrészt összességében jó volt tudni melyik mennyire jelentős a toplistán. Amúgy ami igen érdekes, a távcső, telefon, stb... a régmúltban semmiféle módon nem kötődött az informatika területéhez, de a cikkből jól látható, hogy már ezek is kezdenek "átcsúszni" ide.
BáGyu Posted May 10, 2005 Posted May 10, 2005 Nem értem miért orroltok annyira a HP. termékeire, nekem eddig beváltak! Az kétségtelen ez a rengeteg HP. A LEGJOBB! cikk kicsit túlzás, ezek sajna reklámok! Itt ez annyit tesz, hogy a tavalyi átlag 135 oldalhoz raktak még 20 oldal HP. A LEGJOBB! reklámcikket így lett 150 oldal. Ez üzlet! De ettől még lehet, hogy valakinek bejön, nekem meg legalább a hitemet ne vegyétek el! Légy szíves! Légy szíves! Légy szíves!
zoltánszól Posted May 10, 2005 Posted May 10, 2005 (Halasi Miklós @ 2005. May 09., Mon 8:21) Másrészt a registry tippeket inkább programokkal váltom ki (TweakUI, X-Setup), mert ott mégis sokkal könnyebben és egyszerűbben lehet megoldani a problémát. Én meg azt mondom, hogy sokkal egyszerűbb és oprendszert is kevéssé szemetil a TweekUI helyett, ha a parancsikonok mellől a nyilakat a Registryben távolítják el. (HKEYClassesRoot - lnkfile s így tovább...) Nem magyarul beszélő, nem színes, szagos, de tökéletes. Figyelmes felhasználónak nem gond. De aki itt is tud bakizni, az ne nyúljon hozzá. Leírni és kész. De gyűlölöm, ha valamit azért nem a "nehezebb" módon oldanak meg, mert én biztos elrontanám. Ne nézzen senki kiskorú idiótának! Ha elrontom, majd helyre hozom. U.i.: Gyűlölöm a Tweak UI-t és hasonló buhera társait.
Shia-ko Posted May 10, 2005 Posted May 10, 2005 Pedig ugyanazt csinálja, csak kevesebb munkádba kerül.
zoltánszól Posted May 10, 2005 Posted May 10, 2005 Bal kezemmel a jobb fülemet... Minek kell telepíteni egy plusz szoftvert ahhoz, ami megoldható az Opredszerrel kapott Regedittel is? (Ráadásul gyorsabban.) Kevesebb munka? Miért azt nem kell telepíteni, hangolni, stb? Régi módi vagyok, szeretek elpö*ölni apróságokkal.
zoltánszól Posted May 10, 2005 Posted May 10, 2005 És ha már a tetszés-nem tetszés a kérdés: Nem tetszika Panda Antivírus és a körülötte zajló hókusz-pókusz. Sokáig rendszeresen vásároltam (kb 5 évig) majd előfizetője lettem (1 évre) ezután vásárlója lettem ismét (másfél éve) a lapnak. Mikor a Pandát adták ingyenes vírusírtóként, nagyon megtetszett. Megtetszett, mert ez tényleg működő, igazán hasznos dolog volt. A tavaly elindított Panda Antivírus 2005-nél rosszabb választást nemigen lehetett volna találni. Ezt leírtam a megfelelő helyen. Joe (Csizmazia József) elmagyarázta, miért jó az amit ingyen (illetve a lap áráért) kapok. Mondtam, nem jó, mert nem működik, lassú, akad, stb. Válasz, mint a májusi lapban Bodnár Lászó főszerk-é: ennyi pénzért ilyen nívósat sehol másutt, mert ingyenes. Én már régen is azt mondtam: nem ingyenes, mert veszem a lapot miatta. "Akinek csak emiatt kell az újság,..." Igen, emiatt (is). Tehát nekem nem ingyenes. Ingyenes az általam két hónapja használt EZ Antivirus, amit bárki letölthet ingyen. Ott, ha hibázik, sem szólhatok. DE nem hibázik, mert mint a PCWorld tesztjeiben is olvasható (volt) a legjobbak közt van mindig. (Nem úgy, mint a Panda.) Ingyen. Panda miatt nem veszek PCWorld-öt. Az tuti.
Shia-ko Posted May 10, 2005 Posted May 10, 2005 Egyszer telepíted, sok mindenre használod, vagy minden alkalommal matatsz, miközben én is ez utóbbit teszem. Amit a PCWorld tesztjeiben látsz, az nem az az ingyenes, amit te használsz! Sokszor leírtam, de úgy tűnik nem elégszer.
Charizard Posted May 11, 2005 Posted May 11, 2005 zoltánszól: :D 1: Joe = Samu József 2: Csizmazia József = Csizmazia István 3: Bodnár László = Bognár Ákos
Halasi Miklós Posted May 11, 2005 Posted May 11, 2005 (zoltánszól @ 2005. May 10., Tue 21:17) Minek kell telepíteni egy plusz szoftvert ahhoz, ami megoldható az Opredszerrel kapott Regedittel is? (Ráadásul gyorsabban.) Na egy pillanatra álljunk meg egy szóra! TweakUI. Vajon miért adta ki a Microsoft? Mert nem támogatja a registrybe való belenyúlást. És ezen keresztül mégis meg lehet csinálni egyszerű finomhangolásokat. És miért ezt ajánljuk és nem a registry buherát? - Mert az olvasók legtöbbje bár ismeri a registryt, nem biztos hogy tudja hová nyúlt be előzőleg - Én sem tartom fejben a teljes registryt, hogy egyes hibák esetén mit és hol kell szerkeszteni - mert ha egy rossz értéket írsz a regsitrybe, még csökkentett módban sem indul a rendszer. A TweakUI használatával ezeket kikerülheted. Az X-Setup viszont sokkal profibb, az a következő lépcső. Ott már tényleg észnél kell lenni, nemcsak nyomogatni a gombokat. És aki már ott kiismeri magát, utána már bátraban nyúlhat a registrybe. Szóval csak akkor jönnek le registrys tippek, amikor azt a fenti két segédprogrammal nem lehet elvégezni. (És ha megkérhetlek, a közvetlenül előtted szólót ne idézd be! Én töröltem az idézésed!) (zoltánszól @ 2005. May 10., Tue 20:56) Ha elrontom, majd helyre hozom. Nem tudom, milyen ismerőseid vannak, de az emberek 80%-a csak használja a gépet és nem tartja karban. Tehát NE magadból indulj ki, hanem a többségből. Ők nem tudják helyrehozni, amit elrontottak, hanem bepánikolnak, még jobban rontanak a helyzeten, és mire jön a szaki (aki esetleg még tovább ronthat), addigra marad az újratelepítés.
kori Posted May 11, 2005 Posted May 11, 2005 Ép ma került a kezembe a Chip magazin májusi száma, és szomorúan tapasztaltam,hogy több jó cikket találtam hardver teszt témában,mint a PC world-ben. Ezt már több év óta nem mondhattam el,ha összehasonlítottam a két lapot. Kicsit off. A Panda téma nagyon lerágott csont,rengeteget beszéltünk róla a másik fórumon. Biztos jó üzlet a lapnak,ezért nem válik meg tőle. Az a 10% körüli felhasználó pedig már hozzászokott a progi kellemetlenségeihez. Kár érte.
Bognár Ákos Posted May 11, 2005 Posted May 11, 2005 Örömmel látom, hogy érzelmeket váltott ki a májusi szám is -- megy a vita, mi pedig rengeteget okulunk belőle! Tessék továbbra is kritizálni, hangot adni a véleményeknek! A sok dicséretből nem tanulunk! (Azért néha jól esik a kedves szó, csak bátran. ) Pontosan ezekből a hozzászólásokból szűrtük le például azt, hogy változtatni kell a nagy teszteken. Kis türelem, és átdolgozzuk a tapasztalatok alapján. A személyeskedő, "kecseg" hozzászólásokat azonban továbbra is "kimoderáljuk" , ilyenre nincs szükségünk -- és úgy gondolom, nektek olvasóknak sem. Pocskondiázó, pofátlan, arcnélküli beszólásoknak nem adunk helyet. Érdembeli vita: ez hiányzik ebből az országból -- de nem fog a Segélyvonal fórumból!
kori Posted May 11, 2005 Posted May 11, 2005 Örülünk,hogy ti is javítani szeretnétek a felmerült kritikák miatt. Mi továbbra is szeretnénk a régi fényében látni a lapot.
huang-ho Posted May 11, 2005 Posted May 11, 2005 Erről van szó, tökéletesen egyetértek az előttem szólóval!
Greene Posted May 11, 2005 Posted May 11, 2005 @Ákos: Köszi a reagálást. Bízom benne, hogy a visszajelzéseket figyelembe véve javítani fogtok a dolgon
zoltánszól Posted May 11, 2005 Posted May 11, 2005 Bocsánatot kérek minden névelírt szerkesztőtől, főszerkesztőtől! ír: Tehát Istvánnal volt csörtém. A helyrehozás gondjára kell válaszolnom: Éppen a PCWorld révén jutottam a Partition Magic 5.2-es verziójú kiváló szoftverhez és a még kiválóbb Drive Image 3-as verziójú progihoz. Le a kalappal! Mindkettőt a mai napig nagy becsben tartom, mert olyat tud, amit más nem. (Csak az újabb verziók.) De ezekkel ingyen tudom az egész Windowsom menteni, visszaállítani, belenyúlni, eltenni image-be és bármikor elővenni. (Sajna ez a verzió nem támotja a NTFS fájlformátumú partíciókkal való munkát. Tudom, hát nem is használok csak Fat32-es partíciókat.) Mindkettőt (és még számtalan mást is) köszönök a PCWorld-nek. Komolyan. A májusi szám mellékletén (mert valljam meg, ezért veszem első sorban a lapot) nagyon megtetszett a CristalXP BricoPack progi. Szépen átrendezi szegény XP külsejét! Egészen MacOSX kinézetű lett. (Most olvasom, hogy a Longhornból meg kimarad a SmartSideBar is. Hahát! még egy kis spórolás és visszajutunk a Win'98-hoz. ) Szóval ez is tetszett. Bár nem OSX, de már alakul. És ha már Mac. A múlt számban tetszett a MiniMac bemutató. Tényleg egy más, ismeretlen(ebb) világ. Volt már Mac is a kezemben, de az messze nem ilyen korszerű volt. Ennek ellenére akkor jobb volt, mint a mai Win. Legalább is az, hogy agyonverhetetlen volt. Igaz, nem volt Regedit, meg buhera, de nem is volt rá szükség. De hogy a múlt számban bemutatott gép ilyen kicsi hardverigénnyel ekkorát alakít...?! Ilyesmikről szeretnék még olvasni. Szerk.: Nehéz nyelv a magyar. Kicsit igazítottam a hozzászóláson, mert még csak 49 éve tanulom, sokat hibázom benne. Bocs.
Szerdahelyi Gergely Posted May 11, 2005 Posted May 11, 2005 Mostanában tényleg eléggé felszínes témák vannak, valahogy a tavaly nyári számokat 3-4 napig olvasgattam, a májusit meg kb. 4 óra. A PC Magazint nem ismertem annyira, pár szám van meg, de az olyan volt, ha valamiről írtak, akkor az tényleg részletes volt. A PCW szerintem (mostanában) elég gyorsan elintézi a teszteket. A szerkentyűs meg akkus cikk érdekes, csak nem ide tartozik. Mert valahol meg kell húzni a határt a számítástechnika és elektronika között. Ilyen alapon írhattok a Symbianos telefonokról, aminek én nagyon örülnék, más szerintem kevésbé. Hogy ne csak rosszat írjak (a jó a végére maradt), azért valami fejlődés látszik. A design végre nem fehér a DVD-s lapon, hardvertesztek is adódnak már, a Korongvilág szerintem jó lett. A Top 10 szerintem felesleges VOLT, de a mostani tetszik. Ja és még valami: Tudom, hogy a reklámért fizet a HP (meg mindenki más), de azért a designt úgy kellene megcsinálni, hogy a reklám elkülöníthető legyen az újság tényleges tartalmától (a kihajtós dologra gondolok). Kicsit megtévesztő. Bocs, hogy sokat írtam. És ezt az egészet építő jellegű kritikának szántam, remélem nem bántottam meg senkit.
zoltánszól Posted May 11, 2005 Posted May 11, 2005 (Halasi Miklós @ 2005. May 11., Wed 9:10) *TweakUI. **(És ha megkérhetlek, a közvetlenül előtted szólót ne idézd be! Én töröltem az idézésed!) ***Tehát NE magadból indulj ki, hanem a többségből. * Ahol ezt a két programot készítik, ott mindenki perfekt angol, még ha tök hülye is. Könnyen igazodnak el a félig számítástechnikai tárgyú szövegek olvasásában. Kb. mint én Arany János verseiben. (De beleszakadnának, ha csak a Walesi bárdok első verssorát kéne elemezniük, pedig Walesben angolul beszélnek.) És ha mondjuk kiváló angol nyelvű progik fordításait, használati utasításait magyarul kapnánk? (Ötlet volt.) ** Mert hosszabb lesz az oldal. Jó. Rendben, majd figyelek. *** Én, mint felhasználó magamból indulok, és ez így helyes. Mert nem az átlag vagyok, hanem egy a sokból. A szerkesztők feleőssége, hogy valamilyen módon összeegyeztessék az igényeket a lehetőséggel. Az átlag felhasználó remélem nálam is okosabb. De ha nem tud arabusul,... Kinek a felelőssége, ha az autómat összetöröm. Én hajtottam az árokba egyedül, még ha valaki azt is mondta, hogy szerinte merre kell kanyarodnom, a feleősség az enyém. Mondtam: nagy korú vagyok és szeretném, ha így is kezelnének. Gyerekek meg töltsék le a ComeniusLogo-t. Jaj! Azt kérdezted, milyen barátaim vannak. Mostanában sokat járok itt és kérem mások is látogassanak el ide, ha van kidobni való hardverük. http://forum.hwsw.hu...ic=86581&st=630
sirfrancisd Posted May 11, 2005 Posted May 11, 2005 Igen, kicsit lazult a szakmai feszessége a lapnak, értem én, hogy ezzel is több olvasót próbáltak volna becsalogatni, de be kell látni, a PCW törzsolvasóinak, és a regionális gondolkozásnak ez nem felel meg. Személy szerint is várom a visszatérést, a recept nem nehéz; kb. mint valaha.
payskin Posted May 11, 2005 Author Posted May 11, 2005 (kori @ 2005. May 11., Wed 16:08) A Panda téma nagyon lerágott csont, rengeteget beszéltünk róla a másik fórumon. Biztos jó üzlet a lapnak, ezért nem válik meg tőle. Az a 10% körüli felhasználó pedig már hozzászokott a progi kellemetlenségeihez. Kár érte. Forrás? Mármint a 10% című adat forrására vagyok kíváncsi. Vagy csak úgy sacc/kb. mondunk százalékokat? Érdekes, én úgy tudom, hogy csak a 2000 forintos akcióba több ezren (!) beneveztek! Megértem, ha el vagy keseredve, de azért ne rugaszkodjunk el a valóság talajáról. (zoltánszól @ 2005. May 11., Wed 23:45) Ahol ezt a két programot készítik, ott mindenki perfekt angol, még ha tök hülye is. ... És ha mondjuk kiváló angol nyelvű progik fordításait, használati utasításait magyarul kapnánk? (Ötlet volt.) Ezek a "tök hülyék" hát nem megcsinálták, csak a kedvedért! Katt! (sirfrancisd @ 2005. May 11., Wed 23:48) Igen, kicsit lazult a szakmai feszessége a lapnak, értem én, hogy ezzel is több olvasót próbáltak volna becsalogatni, de be kell látni, a PCW törzsolvasóinak, és a regionális gondolkozásnak ez nem felel meg. Jó, de mi van akkor, ha bejött, és így tényleg több olvasónk lett, hm?! Mert hogy nem panaszkodhatunk mostanában. Mi lesz, ha "törzsolvasók" lesznek kevesebben? Vagy netán új törzsolvasók lesznek? Érted, azért ez a dolog nem fekete-fehér, hogy na, akkor május 12: visszarendeződés.
Greene Posted May 12, 2005 Posted May 12, 2005 ("Spányik Balázs") Jó, de mi van akkor, ha bejött, és így tényleg több olvasónk lett, hm?! Mert hogy nem panaszkodhatunk mostanában. Mi lesz, ha "törzsolvasók" lesznek kevesebben? Vagy netán új törzsolvasók lesznek? Érted, azért ez a dolog nem fekete-fehér, hogy na, akkor május 12: visszarendeződés. Itthon (és külföldön is) a bulvármédiának van a legtöbb olvasója/nézöje, mégsem megy el monduk a HVG ebbe az irányba. A színvonalat tartani kell. Aki nem rendelkezik elég tudással a cikkek megértéséhez, az ne olvassa az ominózus újságot. Tehát minél egyszerübb, érthetöbb, nem túl belemélyedös cikk jelenik meg a PCW-ben annál többen fogják venni, de a törzsolvasói tábor is le fog cserélödni. Itt van a nehézség a dologban, ugyanis meg kell találni a megfelelö egyensúlyt. Ne legyen túl szájbarágósan egyszerü, de nagyon belemélyedös se. Én persze azt szeretném, hogy minél inkább "szakmaibb" legyen az újság. Ez persze nem járna nagy olvasói tábor növekedéssel, és mivel a pénz mozgatja a világot, megértem a PCW új irányvonalát mégha elfogadni nem is tudom teljes mértékben...
SzalacsiBacsi Posted May 12, 2005 Posted May 12, 2005 Nem értem mi ezen a bonyolult. A színvonal tartása és a közérthetőség, az újabb témák importálása miért egymást kizáró tényezők? Amúgy meg - hogy legyen ellenvélemény is - én a magam részéről kifejezetten élvezem a rövidebb hardverteszteket! Családos lévén egyrészt nincs időm 10 oldalas elemzéseket végigolvasni, másrészt ha teszem azt monitort szeretnék venni, nem feltétlenül érdekel hogy az ionágyú mekkora erőbedobással locsolja végig a képcsövet belül. Szóval, a lényegi információk ma is benne vannak a lapban, ami nem zárja ki a szakmaibb, mélyebb írásokat sem. Megfér egymás mellett a kezdőknek és a profibbaknak szóló rész is. Kérdés: a WAP-programozásról nem akartok írni valamit? Ha már úgy is sok a mobil az újság hasábjain. És így talán azok is megváltoztatnák a véleményüket, akik szerint a mobiltelefonoknak semmi köze a számítástechnikához.
sirfrancisd Posted May 12, 2005 Posted May 12, 2005 Erről a törzsolvasói tábor átalakulásáról, és a kimondottan csak profitorientált rövididőre való kalkulációról két dolog jutt az eszembe; az egyik, hogy a törzsolvasó igaz, hogy kevesebb adott esetben, viszont a kitartóbb, a nehezebb időkben is hűséges marad, míg a szellővel mozgó emberkék, gyorsabban cserélnek tábort, adott esetben lapot. Második kicsit OFF, de jól érzékelteti a ragaszkodást a törzsgárdához, természetesen külföldi példa, valamelyik angolszász országban volt a múltkorában, hogy egy idős bácsinak elromlott a közel 100 éves budija, a bácsika kis szenilitással még élni kívánt az egykori garanciával. A vécét gyártó cég azóta (még léztezik ám!) már nem budikat gyárt, de az öreg úr kedvéért, és pusztán imidzsből is legyártották a pótalkatrészt! Azért várom; Kazinczy szavaival élve a mindenkinek jó "arany középútra" való visszatagozódást.
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now