grasslover Posted April 1, 2013 Posted April 1, 2013 Hát nem tudom, nekem a Rayder/Snow jelenet volt az epizód leggyengébbje, nem is a színészek játéka miatt, sokkal inkább ahogyan "megkomponálták". Tudom, istentelenül nehéz lehet egy szűkös kis sátorban fennkölt hatást elérni a fényképezés által, főleg ilyen környezeti feltételek mellett (fényhiány), de azért könyörgöm, mégiscsak egy olyan karakterről van szó (Mance), aki relatíve rövid idő alatt az Észak egyik legnagyobb élő legendájává vált. Többet vártam, na. Az lett volna a mantikór? Én ennél nagyobbnak képzeltem el a dögöt, Barristannak mégiscsak a botjával kellett agyonütnie a regényben. Nekem se jött be a sátras rész - már csak azért sem, mert Tormund top3-as kedvenc karaktereim közé sorolandó, és borzasztó gyenge bemutatkozást kapott ő is :\. Legalább 2-3 fejjel magasabbnak képzeltem el, és kicsit Obelix-szes megjelenést, hasonló poénkodó légkört köré...hát nem tudom, ebből valahogy nem igazán jött át semmi. Ebből a rőt viking színészből nehezen elképzelhető, hogy a farkát félig megcsócsáló medvéről anekdotázik vígan -_- A fényképezés a sorozatban egyébként borzasztó sekélyes - van, hogy egy-egy beállítás nagyon el van találva (Tyrion meg Bronn sétája Királyvár falain, vagy amikor Davos a hiányzó ujjas kezével takarta a Napot :rolleyes:); de néha meg olyan mint Rayder sátrában...adva van egy kegyetlen jó alap, amit az olvasás során már ezerszer jobban meg tudtál rendezni magadnak egy relatíve olcsó költségvetéssel, és erre egy ilyen kapkodó vágásos, idétlen összeállítást kapunk, mintha nem lett volna idejük kifejteni. Korábban is volt már ilyen olcsó megoldás, de ez most nekem is nagyon szemet szúrt...persze volt egy cool óriás-bevonulás, de az nem helyettesíti Rayder meghatározó alakját és annak bemutatkozását. Csak szerintem Ian McElhinney (Barristan) a sorozat legjobb színésze Dinklage mellett? :unsure: Esküszöm, kissé megkönnyeztem az évadindító zárójelenetét. Hmm, engem ennyire nem gyõzött meg, Barristan mondjuk kegyetlen jó karakter, szerintem az is húz a jelenet értékén, hogy tiszteli az olvasó/nézõ, mert...megérdemli az öreg :). A színész jól hozza, de nem mondanám eddig kiemelkedõnek, ezzel együtt gyakorlatilag két jelenetben szerepelt (+az elsõ évadban Baratheon királyunk behívatta Jamie-t legyalázni szóban, de ott inkább csak álldogált), szóval még kaphat lehetõséget. Dinklage meg...hmm...én láttam két sorozatban is (Nip/Tuck, meg az a Bermuda háromszöges...) és azoktól annyira nem tért el a karaktere, kb ugyanazt hozza mindig :D. Persze ettõl függetlenül jó arc. Ha kimagasló színészi játékot kellene mondani, akkor mindenképp Cersei-t említeném, meg Osha-t. A mesterek is jól szerepeltek eddig, és az általánosan mellékszerepre kárhoztatott vén kutya renegát rablógyilkosok mint Bronn... :D
Hor1 Posted April 2, 2013 Posted April 2, 2013 3. Könyv vége spoiler-ecske Shae-bõl mit akarnak kihozni? Ezen már korábban is gondolkodtunk, hogy pozitív szerepbe akarják állítani, mert így nagyobb esetleg a pofon a késõbbiekben...de Volantis? Meg Sansa védelme? Barristan sajnos elég szomorú - bár sejthetõ volt, hogy nem nagyon lehet erõltetni úgy szakállas öregemberként egy évadon át, hogy ne lehessen kitalálni arc meg hang alapján, hogy ki is õ...de...akkor elvileg neki most le kéne lepleznie Mormontot, nem? Szerintem rosszul tippeltem a zárórész címével kapcsolatban: mivel már most felvezették Astaport és a makulátlanokat - szerintem már a következõ részben fel lesznek szabadítva :D Igen, Dany vonalon inkább Meereenig jutunk el, ott volt a nagyobb "anyázás" (pun intended) nem? A Mormont féle leleplezés késõbb jött, egy ideig csak fújtak egymásra, Barristan nem akart egybõl árulkodni. :D Shae meg.. a könyvben is úgy volt, hogy jó-jó, k.urva, de lehet mégis kicsivel több annál.. Aztán kiderült hogy nem. :)
Hor1 Posted April 2, 2013 Posted April 2, 2013 Jah, nem is említette senki a "Mi Tyrellek melegvérûek vagyunk, igaz-e Loras?" :D
grasslover Posted April 2, 2013 Posted April 2, 2013 Jah, nem is említette senki a "Mi Tyrellek melegvérűek vagyunk, igaz-e Loras?" :D Mondjuk nem vágom, ez az angolban hogy volt :) Megint 3. könyv spoiler Fel se tűnt egyébként senkinek, hogy se Bran, se Jamie, meg Arya nem szerepelt? :D Én ezt a három szálat várom a legjobban, nagyon kíváncsi vagyok hogy oldják majd meg... Egyébként a könyvet nem ismerők kedvéért áttelepülhetnénk ezekkel a spoiler tag-ekkel a könyves topicba, szerintem kevésbé kellemetlen itt lavírozgatni a sorozatnézőknek úgy.
Hor1 Posted April 2, 2013 Posted April 2, 2013 Mondjuk nem vágom, ez az angolban hogy volt :) Megint 3. könyv spoiler Fel se tűnt egyébként senkinek, hogy se Bran, se Jamie, meg Arya nem szerepelt? :D Én ezt a három szálat várom a legjobban, nagyon kíváncsi vagyok hogy oldják majd meg... Egyébként a könyvet nem ismerők kedvéért áttelepülhetnénk ezekkel a spoiler tag-ekkel a könyves topicba, szerintem kevésbé kellemetlen itt lavírozgatni a sorozatnézőknek úgy. "Luckily for us Tyrells, our blood runs quite warm. Doesn't it Loras?" Tőlem amúgy települhetünk.
Ideniel Posted April 2, 2013 Posted April 2, 2013 Újabb elmélet :D (erõs spoilerek a második évadból).
MailMan Posted April 2, 2013 Posted April 2, 2013 Újabb elmélet :D (erõs spoilerek a második évadból). Hát... engem nem gyõzött meg, de vannak benne jó szövegek :D Tyrion kurvája viszont már zavar, rém tehetségtelen színésznõ. Kicsit erõltetett nekem is. Múltkor az egyik roppant színvonalas oldalon volt róla egy cikk, amiben megírták, hogy pornószínészként kezdte a pályafutását :D (hátulról nem néz ki rosszul... "ismerõsöm mesélte" :lol: ) Nekem talán a Bronnt játszó színész tetszik a legjobban, jól hozza a karaktert. Dinklage-t is bírom, csak kicsit erõltetett nekem az angolos akcentusa. Kifejezett bajom egyelõre nincs senkivel. Csak könyörgöm, könyörgöm, ne hangozzon el egyszer sem, hogy "WHERE ARE MY DRAGONS?!" :D
grasslover Posted April 2, 2013 Posted April 2, 2013 Csak könyörgöm, könyörgöm, ne hangozzon el egyszer sem, hogy "WHERE ARE MY DRAGONS?!" :D Valószínûleg a sorozat színészi mélypontja az a kiabálós erõlködés :D
MailMan Posted April 2, 2013 Posted April 2, 2013 Valószínûleg a sorozat színészi mélypontja az a kiabálós erõlködés :D Remélem, õk is tanultak belõle... -_- Kedvenc sorozatbeli színészek közül Charles Dance-t kihagytam, de gondolom nem csak én kedvelem a játékát :rolleyes:
grasslover Posted April 2, 2013 Posted April 2, 2013 Remélem, ők is tanultak belőle... -_- Kedvenc sorozatbeli színészek közül Charles Dance-t kihagytam, de gondolom nem csak én kedvelem a játékát :rolleyes: Nekem nem jön be... Érdekesek voltak a közte és Arya közötti beszélgetések az előző évad harrenhal-i jeleneteiben, de...rém gyenge alakítást hozott véleményem szerint. Ezzel a perverz nagypapa mosollyal a Family Guy Herbertjére emlékeztetett, csak a sípolás hiányzott...Vagy amikor az első évadban beszélgetés közben nyúzta a szarvast...egyáltalán nem illik a játéka a környezetbe, furán reagál...nem tudom. Nem mintha nagyon hasonlítgatni akarnék (álljon meg a saját talpán a sorozat), de érdekes, hogy Tywin a könyvben egy végtelenül mogorva alaknak van leírva, aki soha nem mosolyog, Dance viszont folyamatosan. :D
gebali1991 Posted April 2, 2013 Posted April 2, 2013 Nálam pedig már beelõzte a színész és a karakter is az eddig favorit Tyriont, akit én egyre fáradtabbnak érzek (nem a szerepe szerint). A pillanatnyi sorrend: Tywin > Jamie > Tyrion. A szarvasnyúzós jelenet meg szerintem telitalálat volt, tökéletesen mutatta be a karaktert, aki mindig a saját kezébe veszi az irányítást, még akkor is, ha mocskos melóról van szó.
Hor1 Posted April 2, 2013 Posted April 2, 2013 A sorozatban nekem kedvenc karakterek: Bronn>Varys>Arya
laarson Posted April 2, 2013 Posted April 2, 2013 Tényleg túl rövid lett ez a rész, az új karaktereknek elég kevés idõ jutott. A mesztelen csajok meg a szarvas nyúzás a naturalizmus része így próbálnak minnél természetesebb képet festeni helyrõl, korról stb.
grasslover Posted April 2, 2013 Posted April 2, 2013 A szarvasnyúzós jelenet meg szerintem telitalálat volt, tökéletesen mutatta be a karaktert, aki mindig a saját kezébe veszi az irányítást, még akkor is, ha mocskos melóról van szó. Szerintem inkább szólt az ott bújtatott metaforáról, tekintve, hogy az oroszlán megeszi a szarvast -_-
gebali1991 Posted April 2, 2013 Posted April 2, 2013 Tényleg túl rövid lett ez a rész, az új karaktereknek elég kevés idõ jutott. A mesztelen csajok meg a szarvas nyúzás a naturalizmus része így próbálnak minnél természetesebb képet festeni helyrõl, korról stb. Ez már nagyon kellett, eddig azt hittem, nem voltak meztelen emberek a középkorban :blink:
MailMan Posted April 2, 2013 Posted April 2, 2013 Tényleg túl rövid lett ez a rész, az új karaktereknek elég kevés idõ jutott. A mesztelen csajok meg a szarvas nyúzás a naturalizmus része így próbálnak minnél természetesebb képet festeni helyrõl, korról stb. Talán az elsõ két évadban (és úgy egyébként is) nem látunk elég meztelen bulát? :D
Mitisz Posted April 2, 2013 Posted April 2, 2013 Valószínûleg a sorozat színészi mélypontja az a kiabálós erõlködés :D igen, sokakat megihletett :DD szerk.: mégegy RnQJ0WcIMds :lol:
Real013 Posted April 3, 2013 Posted April 3, 2013 Szerintem továbbra sem viccesek egész, meg maga a jelenet sem annyira gáz. Mármint gáz persze, de nem annyira. :huh:
laarson Posted April 3, 2013 Posted April 3, 2013 Ez már nagyon kellett, eddig azt hittem, nem voltak meztelen emberek a középkorban :blink: Nem csak egy kicsit kegyetlenebb meg durvább volt és ahelyett hogy a sorozat elött ki irnák a képernyõre inkább megmutatják :) így egyszerüen életszerübb. Ahogy más is írta a szarvas nyúzás, kurvázás is ugyan úgy a jellem ábrázolás része össze lehet vetni a régi xénával meg herkulessel ahonnan hiányoztak ezek a dolgok.
grasslover Posted April 3, 2013 Posted April 3, 2013 Nem csak egy kicsit kegyetlenebb meg durvább volt és ahelyett hogy a sorozat elött ki irnák a képernyőre inkább megmutatják :) így egyszerüen életszerübb. Ahogy más is írta a szarvas nyúzás, kurvázás is ugyan úgy a jellem ábrázolás része össze lehet vetni a régi xénával meg herkulessel ahonnan hiányoztak ezek a dolgok. A Herkules és Xéna sorozatok bájosan naívak, de alapvetően nem is törtek olyan realisztikus megközelítés felé - parádézó b-kategóriás színészek (Ted Raimi, Bruce Campbell? :D), campy stílus, gagyi jelmezek és szörnyű effektek...de én még mindig visszasírom, hogy manapság nincs ilyen próbálkozás semmilyen humoros sword & sorcery irányzat, mert minden béna tényező ellenére tökéletesen működött az annak idején...én imádtam a Herkulest. Pláne a görög mitológia bejövős nekem, imádom. A dark mediaval fantasy nagyon jó ábrázolása van Martinnál, ezt sikerül elkapni a sorozatban is, csak borzasztó feltűnő, hogy minden részt úgy hoznak össze, hogy "- Joe. Nézzük át a mostani részt! A 4 liternyi művér elfolyt? - El. - Csöcsök/jelenet? - Épp megvan. - Közönségkedvenc Tyrion? - Mind a hét jelenete. - Sárkány CGI? - Ja. - Akkor megvan minden, a többit majd útközben kitaláljuk." És közben pipálják a kis listájukon a meglévő opciókat. --- Félreértés ne essék, én k*rvára élvezem könyv után is a szériát (minden második jelenetben kiráz a hideg), csak többnyire a gondjaimat írom ki magamból :D. De ahogy észreveszem, általánosságban mindenki más gondja is ugyanaz mint az enyém.
tenderlumpling Posted April 3, 2013 Posted April 3, 2013 Ez nekem már a második évadnál is feltûnt. Az elsõnél még nem, mert tényleg ésszerû és kontextuális hangsúlyok voltak, de tényleg érezni a checklistet. Ez már nagyon kellett, eddig azt hittem, nem voltak meztelen emberek a középkorban :blink: Ahaa, szóval páncélingben jöttek ki az anyjukból.
gebali1991 Posted April 3, 2013 Posted April 3, 2013 Ez nekem már a második évadnál is feltûnt. Az elsõnél még nem, mert tényleg ésszerû és kontextuális hangsúlyok voltak, de tényleg érezni a checklistet. Ahaa, szóval páncélingben jöttek ki az anyjukból. Nekünk gimiben ezt tanították :unsure: Meg hogy a kisbaba úgy születik, hogy az anyukája nagyon sokat imádkozik, és Isten meghallgatja a kérését. Szerencsére jött a GoT és felnyitotta a szemem. Most már tudom, hogy kisbaba úgy fogan, hogy Petyr egymásnak ereszt két kurvát :B
grasslover Posted April 3, 2013 Posted April 3, 2013 Nekünk gimiben ezt tanították :unsure: Meg hogy a kisbaba úgy születik, hogy az anyukája nagyon sokat imádkozik, és Isten meghallgatja a kérését. Szerencsére jött a GoT és felnyitotta a szemem. Most már tudom, hogy kisbaba úgy fogan, hogy Petyr egymásnak ereszt két kurvát :B A gonosz emberek meg úgy, hogy a gonosz király jogarral vagy bikacsökkel megerõszakoltatja a másik kurvát B)
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now