Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Képregények 2.

tenderlumpling

Recommended Posts

gebali1991
Posted

Amazont én is nagyon adtam :D 

Posted

Batman: A végzet Gothambe érkezik

Ez elég fura egy kötet volt. A történet kifejezetten tetszett, bírtam a lovecraftos beütést, jól illett Batmanhez, pláne ehhez a régi változathoz. Az is tetszett, ahogy a klasszikus ellenfeleket behozták, mind jól beillett a történetbe, ötletesen oldották meg a beágyazását (Kétarc különösen morbid). A rajzstílus is korrekt, bár néhol kicsit elvont, de nem volt baj vele. Szóval alapvetően tök jó kötet lehetne, csak kicsit úgy éreztem, hogy elkapkodták. Túl gyorsan túl sok dolog történt, szerintem jobban ki lehetett volna fejteni, így nagyon tömény volt. Talán pont emiatt is a párbeszédek is nagyon suták voltak (meg hát nyilván a fordítás is megint beleszart az élvezetbe), így az egész olyan összecsapott, inogós, fura volt összhatásilag. De azért összességében eléggé tetszett ezzel együtt is. 

Csodanő: A kör

Egymás után két jól sikerült DC-s kötet, aztaaaa. :ohmy: Tetszett. Nagyon szép rajzok, reálisan és nagyon szépre alkotott nőalakokkal (akik nincsenek túlszexualizálva), érdekes, bár nem túl bonyolult történet, és jól adagolt szövegek, amiknek most a stílusa se volt gázosan művészieskedő, de mégis kicsit emelkedett volt, amennyire kellett. Jó volt olvasni, jó volt nézni, nem lenyűgöző, de tisztességes, jó munka.

Posted

A Goobo kiadó új, teljesen saját készítésű (hivatalos licenc alapján készült) Zorro képregényéhez volt szerencsétek? Vagy tervezitek? Hétvége óta kapható újságosoknál. Engem eléggé érdekelne, plusz szívesen támogatnék is hazai készítőket anyagilag (pláne, ha minőségi cucc), de megmondom őszintén, baromira elriaszt az ára: valami 30 egynéhány oldal az első szám, és 1500 Ft. :unsure: Így önmagában nem verne földhöz, de azért na, arányaiban ez Censored! sok. Egy igényes, nagy alakú, kemény táblás, minden szempontból kifogástalan minőségű Fumax kiadvány, mondjuk 180-200 oldal terjedelemben durván 3,5-4,5k - ahhoz képest ez eszméletlen drága. De ha "csak" a Kingpin füzeteit nézem, még akkor is.

Értem én, hogy ez nem egy külföldön már megjelent kiadvány magyarországi kiadása vagy újra kiadása, hanem teljesen önálló, eredeti szellemi termék, és mint ilyen, nyilvánvalóan magasabb értéket is képvisel, de akkor is drágának találom az oldalszámhoz képest.

Ettől függetlenül szerintem nézzetek rá, vannak elérhető mintaoldalak, elég pofásan néz ki. Ha minden igaz, 12 szám lesz, háromhavi megjelenéssel.

Posted

Marvel: Zombik

Hát, ezt nem nagyon tudom hová tenni, értelmezni. Most ezt most miért kellett? Ha kéthetente vásárolnám, és folyamatosan olvasnám, elég morcos lennék, mert ez így egy nagy semmi. Szerencsére bőven lemaradásban vagyok, van mit olvasnom utána, így más a helyzet, de ez nagyon gyér volt. Szuperhősök, zombik, éhesek, esznek. Még itt-ott nevetgéltem is a morbid humorán, de akkor is nagyon sovány ez így. Eh.

gebali1991
Posted
On 5/13/2019 at 8:08 AM, Leon121 said:

(meg hát nyilván a fordítás is megint beleszart az élvezetbe)

DC gyűjtemény dióhéjban.

  • 2 weeks later...
Posted

Zorro #1 - Végül is rábeszéltem magam, mégiscsak egy nemzetközi licenc alapján készült hazai gyártású sorozat, egyrészt ennyi támogatást ez részemről megérdemelt, másrészt meg tényleg kíváncsi voltam, mit hoznak ki belőle. Sajnos nem túl hosszú, mindössze 32 oldal (az extra anyagokkal együtt), szóval túl mélyen a sztori nem bontakozott ki, de ettől függetlenül izgalmasnak tűnik, már most körvonalazódnak a konfliktusok, és ott van benne a lehetőség, hogy egy jó kis korrupt világot mutasson be, összeesküvésekkel, ármánykodással, árulásokkal. A rajzok is jók, a színezés is, szóval elég patent lett. Innen is drukkolok a srácoknak, hogy sikeres legyen a sorozat. :smile:

Posted

Hulk világa 1-2

Ez egy egészen fura sci-fi történet volt. Hulk más szerepbe került, nem csak a zúzás maradt neki. Kicsit drámai is a szál, úgy az egész stílusa, felépítése szomorkás, komorabb kicsit, de mégis meg-megcsillan a remény és a pozitív végkifejlet. Egészen tetszett a sztori, a világ részletesen ki lett dolgozva, szép íve volt a két kötetnek, Hulk fejlődése jól követhető, ahogy sima gladiátorból hőssé, majd vezetővé vált lassan. Tetszett.

Posted
5 hours ago, Leon121 said:

Hulk világa 1-2

Valamikor majd jön a folytatása is, a World War Hulk, én is várom.

gebali1991
Posted
21 hours ago, Leon121 said:

Hulk világa 1-2

Ez egy egészen fura sci-fi történet volt. Hulk más szerepbe került, nem csak a zúzás maradt neki. Kicsit drámai is a szál, úgy az egész stílusa, felépítése szomorkás, komorabb kicsit, de mégis meg-megcsillan a remény és a pozitív végkifejlet. Egészen tetszett a sztori, a világ részletesen ki lett dolgozva, szép íve volt a két kötetnek, Hulk fejlődése jól követhető, ahogy sima gladiátorból hőssé, majd vezetővé vált lassan. Tetszett.

Én örülök hogy ezt Thor 3 után olvastam, előismerettel nagy csalódás lett volna az a film márcsak a teljesen más hangvétel miatt is (mekkora durva drámai szálai van már a képregényben Miek-nek, a filmben meg két poén forrása).

Posted

Kérdés: digitális formában, telefonon, tableten, ebookon ti olvastok képregényeket? Ha igen, milyen programot használtok erre a célra? Nekem laptopon a Cover nevű program van fent, viszont az elvileg csak Windows és Windows Phone (ilyen létezik még egyáltalán?) platformokra van, Androidra nincs. Nézegettem a Play áruházat, de olyan Censored! sokféle comic reader app van, hogy nem tudom, melyiket érdemes. Neten meg minden top xy listán ugyanaz a pár darab van.

Posted
17 hours ago, jardo said:

Tableten olvastam régebben, de az Windows 10 tablet, és így egy sima képregényolvasót használtam, aminek már amúgy se emlékszem a nevére, szóval sokra nem mész velem. :D 

Mástéma: Batgirl - Első évad

Hát ez olyan kis súlytalan történetecske volt, se füle, se farka, de igazából ártalmatlan. Mint egy hétvégi rajzfilm, még a rajzstílusa is olyan volt. Elmegy.

Posted

Hellboy a pusztítás magja.

Ez a képregény annyira semmilyen se nem volt, hogy komoly gondjaim vannak még azzal is, hogy elhelyezzem a tetszett/nem tetszett skálán. Egyszerűen... túlestem rajta. 

Három történet van az első kötetben. Az elsőt nagyjából láthattátok az első hellboy filmben: jön raszputin és el akarja hozni a világvégét, mert ő gonosz, mert csak, de cserébe egy fél fejezetet szenteltek rá, hogy elmondja mit és hol akar csinálni és hogy ő mennyire gonosz. Az egész story random nyomozásból és dolgok hajigálásából áll és csak egy-kétszer csillan meg az a jófajta humor, amit a filmben is szerettem. Elvileg hellboy a világ legnagyobb paranormális nyomozója, amit elsőre nagyon megtetszett, de egy jelenet van, ahol konkrétan használta volna a fejét. Egyébként a jelleméről nem tudni meg semmit, a barátai két mondatot ha kapnak és így belegondolva, nem is tudom mi volt ebben a történetben. Pedig ez tette ki a füzet kétharmadát. 
A második történet jobban tetszett, a rajzokkal igazán hidegrázós pillanatokat tudtak megkomponálni, mármint hátborzongatóan rajzolták meg a szörnyet és hellboyt is néha úgy rajzolták meg, hogy... dögös és ijesztő. Végre! Köszönöm! Mondjuk a cselekmény itt se sok minden, de amit vállal az oké és ha mind ilyen lett volna, akkor azt mondom, hogy ponyva, mint állat, de tetszik.
A harmadik történet megint lore-os volt, hellboy bolyong egy temetőben és szellemeket lát. Ez meg túl... száraz. Tényleges erről szól, amit leírtam, semmi csavar, semmi extra. Megtudunk pár dolgot a származásáról, aztán vége. 

És most hatalmas gondban vagyok. Ha úgy fogom fel, hogy oké, ez volt a pilot epizód, elhelyezték a karaktereket, most már jön a finomabb falat, talán vissza is fognak utalni az itt látottakra, mert felvezettek több rejtélyt is, akkor megvan ugyanaz a rajongás, mint korábban, hogy hűha, lássuk a medvét, jöjjön a folytatás. (meg elvileg ez nagyon kedvelt sorozat, szóval csak lesz benne valami jó a későbbiekben. Ugye? légy szíves!)
Viszont másfelől meg ez lelohasztott. Kicsit sajnálom is a pénzt, amit kiadtam érte, mert ezt nagy valószínűséggel sosem fogom újra elővenni (ha nem veszem meg a többi részt, akkor egészen biztosan).

Ti hogy szoktatok dönteni ilyen szituációban? :D 

Posted
On 5/31/2019 at 7:59 PM, JoeJoeJoe said:

Hát nem tudom, ha az első kötet nem nyerő igazán, én nem hiszem, hogy folytatnám. Túl sok olvasnivaló van jelenleg. :)

Amúgy elolvastam a Vaják: Rókagyermeket. Nekem tetszett. Nem egy bonyolult, szövevényes történet, de nagyon szépen van előadva. És ezt nem csak a rajzstílusra értem, hanem a szövegekre, a hangulatra is. Megvan benne az a komorabb stílus, meg az a szinte sztoikus nyugalom, ami a könyvekben meg a játékokban is érződik, néhol egy kisebb humorosabb beszólással. Nekem tetszett.

  • 2 weeks later...
Posted

Quentin Tarantino - Matt Wagner: Django/Zorro

A GooBo Zorroja meghozta a kedvem a karakterhez, úgyhogy kicsit kutatgattam, hogy milyen képregények vannak még. Így találtam rá erre is, és mivel a filmet imádom, és maga ez a crossover ötlet is tetszett, elkezdtem olvasni.

Elég jó kis sztori, és rohadt jó hangulata van, nyilván ehhez a rajzok és színek is sokat hozzátesznek. Na meg tipikusan tarantinos egy csomó helyen. :D Vérbő erőszak, trágár nyelvezet (rengeteg helyen erős szlenggel), és még egy kis visszautalás is van a jó doktor King Schulzra.

Kb. a felénél jártam, mikor olvastam a hírt, hogy elképzelhető, Tarantino következő filmje a Django elszabadul folytatása lehet, ami - dobpergés - ezen a képregényen alapulhat. Hatalmas lenne, engem megvett kilóra, tudom ajánlani.

Posted

Megvettem a Drizzt Legendája sorozat első kötetét (Otthon). A könyvet olvastam, vagyis a sorozat első pár könyvét pontosabban, kíváncsi vagyok, milyen lesz ilyen formában. :) Belelapozgattam, a rajzstílus korrektnek tűnik. Viszont csillogós borítót kapott, én azt nem igazán szeretem. :sad: 

Illetve szintén megvettem a Thanos győzt is, azt még nem bontottam ki. :)

Posted
On 6/14/2019 at 11:16 AM, Leon121 said:

Illetve szintén megvettem a Thanos győzt is, azt még nem bontottam ki. :)

Nem rossz kötet, viszont ami miatt nekem igazán tetszett, az a Kozmikus Szellemlovas karaktere. :D Vicces, laza, nagydumás, kicsit olyan Deadpool szerű figura, szerintem telitalálat, le is töltöttem a saját sorozatát (Cosmic Ghost Rider vagy CGR: Baby Thanos Must Die), pont ma kezdtem el olvasni. (Már fut a második sorozata is a karakternek, ha teljes lesz, az is tervben van.)

Közben a múltkor annyira bejött a Django/Zorro, hogy lenyomtam Matt Wagner eredeti (Dynamite-féle) Zorro sorozatát (20 szám), kifejezetten tetszett ez is, szépen van megrajzolva, jók a színek, hangulatos, izgalmas sztori... csak kár, hogy eléggé lezáratlan, remélem, hogy a Zorro Rides Again innen folytatódik majd.

  • 2 weeks later...
Posted

Elolvastam a Marvel kapitányt (Magasabbra, gyorsabban, távolabbra? azt hiszem). Ez nem igazán az én világom. Végülis aranyos űrkaland, sok humorral, néhány nyakatekert karakterrel, és szép rajzolással (bár a benne lévő 3-4 történet mind más stílusban készült). De ez engem nem igazán kötött le, mélysége nem nagyon volt, a karakterről se nagyon tudtam meg semmit, nem igazán az emberi kapcsolatokra és problémákra épült, hanem inkább csak olyan hétvégi akció-rajzfilm érzete volt. Ez azt is jelenti, ha valaki ilyesmit keres, annak szórakoztató lehet, nekem annyira nem jött át - ráadásul ehhez képest még durván vastag (és drága) is, 13 füzetet tartalmaz.

  • 2 weeks later...
Posted

Drizzt Legendája 1: Otthon

Jó régen olvastam már a regényt, emlékeim szerint annyira nagyon eleinte az se fogott meg, aztán később kellemesebb kalandozós hangulata lett a sorozatnak. Remélem itt is így lesz, és kiadják az összeset magyarul is (nem tudom, meddig fut angolban amúgy, és mennyire követi a könyveket). Igényes kiadvány egyébként, korrekt rajzokkal. A szövegekben semmi extra nincs, és elég haladósan tálalják az eseményeket, de azért egyáltalán nem volt rossz. Nem akarok rasszistának tűnni, de kicsit nehéz volt megkülönböztetni a sötételfeket egymástól néha, nyilván a későbbi sztorikban ez se lesz probléma. Jó látni a Forgotten Realms világát ilyen formában is, én még tuti venni fogom a további részeket is, ha jönni fognak. :) 

Posted
On 7/1/2019 at 7:47 AM, Leon121 said:

Elolvastam a Marvel kapitányt (Magasabbra, gyorsabban, távolabbra? azt hiszem). Ez nem igazán az én világom. Végülis aranyos űrkaland, sok humorral, néhány nyakatekert karakterrel, és szép rajzolással (bár a benne lévő 3-4 történet mind más stílusban készült). De ez engem nem igazán kötött le, mélysége nem nagyon volt, a karakterről se nagyon tudtam meg semmit, nem igazán az emberi kapcsolatokra és problémákra épült, hanem inkább csak olyan hétvégi akció-rajzfilm érzete volt. Ez azt is jelenti, ha valaki ilyesmit keres, annak szórakoztató lehet, nekem annyira nem jött át - ráadásul ehhez képest még durván vastag (és drága) is, 13 füzetet tartalmaz.

Nekem tipikus nyári limonádé, amíg olvastam, többnyire tetszett, de különösebben nincs benne semmi, ami miatt hosszabb távon is emlékezni lehetne rá. Pont, mint a film. Kezdem azt hinni, hogy ebben a karakterben nincs is több...

Posted

Megvettem a pókember: Kraven utolsó vadászata című kötetet. Nem feltétlenül akarok megvenni mindet (annak ellenére, hogy birizgálja az OCD-met a nagy 38-as szám a gerincén...), de ez a story megfogott. Azt írják, hogy sötét, meg nagyon jó, mindazonáltal engem mégis egy apró nüansz fogott meg benne - na jó, leírom spoiler tag-be, bár a cím már elárulja a dolgot .

Spoiler

szóval az író megkérdezte, hogy taccsara vághatja-e kravent a story legvégén és a marvel boldogan belement, mert úgyse akartak semmit kezdeni a karakterrel. És ez nem tudom szándékosan vagy anélkül, de a leírás alapján a történet is erről szól, hogy kraven érzi a végét és valamit ki akar még hozni az életéből, mert nem tud mit kezdeni magával.

A dolog metasága már önmagában szimpatikus, de így még a főgonosszal is látatlanban már van egy enyhe szimpatizálásom. Majd meglátjuk. 

A kiadás gyönyörű és mikor körbemutogattam a kollégáknak, egyiket már el is kapta a gépszíj és mostanra már három számot nagyon meg akar rendelni. What have I done? 

Posted
12 hours ago, JoeJoeJoe said:

  Reveal hidden contents

A játszós szobánk dísze a szekrénysor tetején gyűlő Marvel-sorozat, nyugodtan megveheted mind a 38+ számot. :happy:

Posted
13 hours ago, JoeJoeJoe said:

Megvettem a pókember: Kraven utolsó vadászata című kötetet. Nem feltétlenül akarok megvenni mindet (annak ellenére, hogy birizgálja az OCD-met a nagy 38-as szám a gerincén...), de ez a story megfogott.

Ha tetszik, a Kingpinnél kapható a sztori kvázi folytatása, Zord vadászat címmel (A hihetetlen Pókember 2017/5 különszámaként). Én is most olvastam mindkettőt, a Kraven utolsó vadászata és a Zord vadászat is remek sztorik, előbbi kapásból az egyik kedvencem lett az NMK sorból.

1 hour ago, Leon121 said:

A játszós szobánk dísze a szekrénysor tetején gyűlő Marvel-sorozat, nyugodtan megveheted mind a 38+ számot. :happy:

Az eddigi 41-ből nekem nekem 32 van meg, és pusztán csak a gerinckép miatt nem is tervezem megvenni a hiányzókat, DE az rohadtul idegesít, hogy pont olyanok hiányoznak, hogy Hulk fejének fele meg az egyik válla, Rozsomák fejének fele, Pókember egyik válla-feje... Szóval csupa olyan rész, hogy ha ránézek, egyből feltűnik. :sad: :laugh:

Posted

Nekem eddig 100%-on van mindkettő sorozat, de a Batmanbe már nem kezdtem bele :D 

Posted
12 hours ago, Leon121 said:

A játszós szobánk dísze a szekrénysor tetején gyűlő Marvel-sorozat, nyugodtan megveheted mind a 38+ számot. :happy:

"Nyugodtan" :D. Picit még új dolog számomra ez a képregényvásárlás, nem is szeretném túlzásba vinni, ámbár lehet ez lesz a kapudrogom :D 
Meg amúgy szoktalak ám olvasni téged meg Jardot és nekem úgy tűnik sok közülük nem is érdekelne. Viszont mondták a kollégák, hogy vegyek üres könyveket, aztán nyomtassam ki a teljes gerincet és osszam el rajtuk a képeket. Ötletek azok vannak az OCD ellen

11 hours ago, jardo said:

Ha tetszik, a Kingpinnél kapható a sztori kvázi folytatása, Zord vadászat címmel (A hihetetlen Pókember 2017/5 különszámaként). Én is most olvastam mindkettőt, a Kraven utolsó vadászata és a Zord vadászat is remek sztorik, előbbi kapásból az egyik kedvencem lett az NMK sorból.

Köszi, ha bejönnek a történethez fűződő elvárásaim, akkor feltétlen beszerzem ezt is. 

Posted

Egyébként azt nézem, hogy ez a történet 3 különböző képregény 2-2 számából áll. Ha én ezt anno megjelenéskor gyűjtöttem volna, akkor ad1: időutazó lennék, ad 2 hülyét kaptam volna, hogy vegyek egy másik magazint csak hogy megkapjam a teljes történetet. Ennek tudjátok esetleg mi az értelme? Így akarták becsalogatni a vevőket, hogy próbáljanak ki  másik sorozatot is? 

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...