jardo Posted July 21, 2018 Posted July 21, 2018 A Különítmény: Több, mint embert olvasom épp, mekkora poén már az a rész, amikor a csapat tagjai azon lamentálnak, hogy ha filmet készítenének róluk, akkor ki játszaná őket. Brad Pitt mint Kapitány, Johnny Depp mint Vasember, stb., majd az egésznek a csúcsa, amikor Fury benyögi, hogy őt természetesen kizárólag Mr. Samuel L. Jackson játszhatná el (mindezt ugye még bőven az MCU előtt). Zseniális. Amúgy pedig meg akartam utólag rendelni a Bosszú Angyalai: Káoszt, na mondom akkor ha már úgyis lesz postaköltség, akkor nem vacakolok azzal, hogy egyik nap elmegyek az újságoshoz a Batman: Különös jelenésekért, másnap meg majd a Titkos Háborúért, hanem megrendeltem mindhármat a Szukitstól, azt írták, szállítás július 9-13. között. Miután ez eltelt, és semmilyen email nem jött tőlük (leszámítva még a megrendelés után az automatikus megerősítést), és a weboldalon is "feldolgozatlan" státusszal szerepelt, írtam nekik az ügyfélszolgálatra. Erre pár nap után méltóztatott jönni egy válasz, hogy ja bocs, majd ekkor meg akkor kapjuk meg a kiadótól, utána tudjuk küldeni. Hát köszi. Lemondtam. Megrendeltem végül a Fumaxtól, ott direkt rákérdeztem, azt mondták, hogy a hét közepén adják majd postára (a Watchmennel együtt). Eddig onnan sem érkezett meg (bár állítólag a Fumaxnál a Watchmenek postázásával csúsztak meg kicsit, én meg kértem, hogy együtt küldjék, hogy egyszer legyen szállítási díj, szóval egyelőre nem para, de azért na). Remélem, jövő hét elején végre itt lesznek, mert már kicsit tele a tököm az egész hercehurcával. Én hülye, legközelebb jobban járok, ha inkább elmegyek az újságoshoz...
jardo Posted July 25, 2018 Posted July 25, 2018 Na végre, tegnap megjött minden, épen és egészségesen. Watchmen elképesztően jól néz ki, gyönyörű kiadás.
freezy Posted July 25, 2018 Posted July 25, 2018 10 hours ago, jardo said: Na végre, tegnap megjött minden, épen és egészségesen. Watchmen elképesztően jól néz ki, gyönyörű kiadás. Melyik Watchmen kiadás?
jardo Posted July 26, 2018 Posted July 26, 2018 13 hours ago, freezy said: Melyik Watchmen kiadás? Ez: https://fumax.hu/termek/moore__gibbons_a_teljes_watchmen_kemenytablas_kepregeny.html 1
freezy Posted July 26, 2018 Posted July 26, 2018 1 hour ago, jardo said: Ez: https://fumax.hu/termek/moore__gibbons_a_teljes_watchmen_kemenytablas_kepregeny.html Tényleg szép:) Nekem ez van meg, csak nem hc. 1
Leon121 Posted July 30, 2018 Posted July 30, 2018 Igazság Ligája: Első év 1-2. rész Egész jó volt, sőt nagy része kifejezetten tetszett. Bemutatta kicsit a háttértörténeteket, épített a karakterek közötti kapcsolatokra és fejlődésre, egész normálisan megírt párbeszédek is voltak benne. Sajna a végére ez is átment szokásos össznépi hirigbe, ahol millió noname hős küzd egy csomó ellenséggel, de most még itt is sikerült a középpontban tartani a "főbb hősöket", és egészen jól lehetett érezni az elkeseredett küzdelem súlyát is. Szóval jó volt, összességében tetszett, egyértelműen a jobb történetek közé tartozik. On 7/26/2018 at 7:21 AM, jardo said: Ez: https://fumax.hu/termek/moore__gibbons_a_teljes_watchmen_kemenytablas_kepregeny.html Ez élőben is ennyire sárga? Nekem a háromkötetes, puhafedeles változat van meg, az is jól néz ki, nem hiszem, hogy lecserélem erre. Tescóban láttam egyébként Mega Marvel 3-at, X-men: Messiáskomplexus címen. Ebből a "sorozatból" az első kötet a Logan: Kíméletlen jövő (Old Man Logan), az megvan, bár annyira nem volt jó, mint reméltem. Annyit kell tudni, hogy ezek vastagabb kötetek, a Logan mondjuk még annyira nem is vészes, de ez az Xmenes van vagy 300 oldal kábé, igaz kisebb alakú, mint a keményfedeles sorozat. Nem ismerem a sztorit, nem tudom, hogy esetleg benne lesz-e a Marvel-sorozatban valamilyen formában, de kicsit csábító, bevallom. Utána kell még néznem. A Mega Marvel 2. része Venomról szól elvileg.
Iam_The_Ghost Posted July 30, 2018 Posted July 30, 2018 28 minutes ago, Leon121 said: Tescóban láttam egyébként Mega Marvel 3-at, X-men: Messiáskomplexus címen. Ebből a "sorozatból" az első kötet a Logan: Kíméletlen jövő (Old Man Logan), az megvan, bár annyira nem volt jó, mint reméltem. Annyit kell tudni, hogy ezek vastagabb kötetek, a Logan mondjuk még annyira nem is vészes, de ez az Xmenes van vagy 300 oldal kábé, igaz kisebb alakú, mint a keményfedeles sorozat. Nem ismerem a sztorit, nem tudom, hogy esetleg benne lesz-e a Marvel-sorozatban valamilyen formában, de kicsit csábító, bevallom. Utána kell még néznem. A Mega Marvel 2. része Venomról szól elvileg. Nem tudom pontosan milyen számokat tartalmaz a Messiáskomplexus, de emlékeim szerint egy sok szereplőt felvonultató, akciódús, de felületes sztori. Rengeteg karakter megjelenik, közülük sok B-listás figura, szóval szerintem mély benyomást nem fognak nyújtani. Emellett szerintem nem árt, ha előtte olvastad az előzményeit (Avengers: Disassembled [A Bosszú Angyalai: Káosz], House of M) és egyébként szerintem a folytatás sokkal jobb lett (Cable és Hope utazása majd a Second Coming). 1
jardo Posted July 30, 2018 Posted July 30, 2018 6 hours ago, Leon121 said: Ez élőben is ennyire sárga? Nekem a háromkötetes, puhafedeles változat van meg, az is jól néz ki, nem hiszem, hogy lecserélem erre. Tescóban láttam egyébként Mega Marvel 3-at, X-men: Messiáskomplexus címen. Ebből a "sorozatból" az első kötet a Logan: Kíméletlen jövő (Old Man Logan), az megvan, bár annyira nem volt jó, mint reméltem. Annyit kell tudni, hogy ezek vastagabb kötetek, a Logan mondjuk még annyira nem is vészes, de ez az Xmenes van vagy 300 oldal kábé, igaz kisebb alakú, mint a keményfedeles sorozat. Nem ismerem a sztorit, nem tudom, hogy esetleg benne lesz-e a Marvel-sorozatban valamilyen formában, de kicsit csábító, bevallom. Utána kell még néznem. A Mega Marvel 2. része Venomról szól elvileg. Annyira talán nem, élőben sokat dob rajta a fényezés. Messiáskomplexussal kapcsoltosan: https://pokember.hu/index.php/19-hirek/1053-mega-marvel-3-x-men-messiaskomplexus Ez pár oldal kedvcsináló (ha még esetleg nem vetted meg): https://pokember.hu/index.php/19-hirek/1060-mega-marvel-3-x-men Ez meg elvileg történetben a Messiáskomplexus folytatása: https://pokember.hu/index.php/19-hirek/1055-marvel-39-elozetes-oldalak Egyébként ha jól tudom, külföldön az Old Man Logan része az NMK-nak, gondolom nálunk is benne lesz akkor, ez viszont elméletileg nem.
Leon121 Posted July 31, 2018 Posted July 31, 2018 15 hours ago, jardo said: Annyira talán nem, élőben sokat dob rajta a fényezés. Messiáskomplexussal kapcsoltosan: https://pokember.hu/index.php/19-hirek/1053-mega-marvel-3-x-men-messiaskomplexus Ez pár oldal kedvcsináló (ha még esetleg nem vetted meg): https://pokember.hu/index.php/19-hirek/1060-mega-marvel-3-x-men Ez meg elvileg történetben a Messiáskomplexus folytatása: https://pokember.hu/index.php/19-hirek/1055-marvel-39-elozetes-oldalak Egyébként ha jól tudom, külföldön az Old Man Logan része az NMK-nak, gondolom nálunk is benne lesz akkor, ez viszont elméletileg nem. Igazából a Tescóban bele tudtam lapozni, kézbe tudtam venni, de azért köszi. A másik X-men újság is ott volt mellette egyébként. @Iam_The_Ghost leírása egyébként affelé terelt, hogy nem feltétlenül van nekem erre szükségem, azt hiszem elég lesz nekem az, amit a rendes sorozat tartalmaz, így is elég pénzt verek el a kettőre párhuzamosan. A Loganben nem vagyok biztos, hogy nálunk is benne lesz, de igazából mindegy is, ezt a kötetet még a Marveles sorozat előtt vettem, nem is számíthattam rá.
Iam_The_Ghost Posted July 31, 2018 Posted July 31, 2018 13 minutes ago, Leon121 said: Igazából a Tescóban bele tudtam lapozni, kézbe tudtam venni, de azért köszi. A másik X-men újság is ott volt mellette egyébként. @Iam_The_Ghost leírása egyébként affelé terelt, hogy nem feltétlenül van nekem erre szükségem, azt hiszem elég lesz nekem az, amit a rendes sorozat tartalmaz, így is elég pénzt verek el a kettőre párhuzamosan. A Loganben nem vagyok biztos, hogy nálunk is benne lesz, de igazából mindegy is, ezt a kötetet még a Marveles sorozat előtt vettem, nem is számíthattam rá. A premisszája egyébként szerintem kifejezetten izgalmas. Az Avengers Disassembled-ben és a House of M-ben Spoiler Scarlet Witch bekattan (miután elveszítette ikergyermekeit), megöl több Avengers-t, a csapat szétoszlik. A House-ban létrehoz egy új világot, ahol a mutáns faj az úr, megállítják, a legvégén elhangzik egy híres mondat (No More Mutants) és eltörli a mutánsok kb. 90%-t (kicsit OP, a filmekhez képest mindenképp :D). A Messiah Complex ennek a sztorinak tulajdonképpen a folytatása, mert hosszú idő után - már a kihalás szélére kerültek - új mutáns születik és különböző oldalak, csapatok elindulnak hogy felkeressék, más-más céltól vezérelve. Sajnos a cselekmény mint mondtam elég nagy zagyvaság, mivel én sem ismertem annyira behatóan az X-men világát, így teljesen ismeretlen csapatok és karakterek kerültek elő és bár azért haladtával kilehetett találni ki kivel van és mi a motivációjuk, nem különösebben tudott érdekelni senkinek a sorsa sem. Egyébként ha érdekel a vége: Spoiler végül Scott odaadja a babát (Hope) fiának, Cable-nek, aki elviszi a jövőbe és felneveli. Ez kapott egy külön sorozatot is, klisé gyűjtemény, de szórakoztató. A Second Coming ennek a folytatása, mikor Cable és Hope (immáron felnőtten) visszatérnek a jelenbe.
gebali1991 Posted July 31, 2018 Posted July 31, 2018 Az Avengers Disassembled már benne volt a futó gyűjteményben.
Leon121 Posted July 31, 2018 Posted July 31, 2018 2 minutes ago, gebali1991 said: Az Avengers Disassembled már benne volt a futó gyűjteményben. Hja, az egyetlen kötet eddig, ami kifejezetten nem tetszett.
Iam_The_Ghost Posted July 31, 2018 Posted July 31, 2018 Én se szerettem először, egyáltalán nem új olvasóbarát, aztán amikor jobban belemerültem, elolvastam több event-et, jobban ismertem a karaktereket, visszatértem hozzá és akkor már megvolt az érzelmi vonulata is. Meg akár tudnám ajánlani a Marvel event-eket, pont a Disassembled-től kezdődően, én az AvX-ig bezárólag követtem, csak ugye ahhoz el kéne szakadnotok a magyar kiadástól.
Leon121 Posted July 31, 2018 Posted July 31, 2018 12 minutes ago, Iam_The_Ghost said: Én se szerettem először, egyáltalán nem új olvasóbarát, aztán amikor jobban belemerültem, elolvastam több event-et, jobban ismertem a karaktereket, visszatértem hozzá és akkor már megvolt az érzelmi vonulata is. Meg akár tudnám ajánlani a Marvel event-eket, pont a Disassembled-től kezdődően, én az AvX-ig bezárólag követtem, csak ugye ahhoz el kéne szakadnotok a magyar kiadástól. Az a baj, hogy k. sokmindent lehetne olvasni, ez tény, és érdekelne is sokminden, de mikor átlag minden hétre jön egy keményfedeles kötet részenként 5-6 számmal (Marvel és DC), plusz eleve lemaradásban vagyok DC-vel későbbi kezdés miatt, plusz néha azért kellene könyvet is olvasni, akkor azért valahol meg kell húzni a határt. Bízom a válogatásokban, hogy azért valamilyen szinten a javát szemezgetik ki, aztán ha még mindig hiányérzetem marad, akkor lehet keresgélni még.
gebali1991 Posted July 31, 2018 Posted July 31, 2018 Hja, jelenleg 5 DC és 2 Marvel vár fóliában az olvasásra, holnap meg talán jön a következő DC...
Iam_The_Ghost Posted July 31, 2018 Posted July 31, 2018 Igen, csak ahogy olvastam ezekből a kiadásokból rengeteg olyan volt, amit utáltatok (főleg DC-s fronton). Szerintem inkább utána kellett volna nézni toplistáknak, mik azok amiket a legjobban ajánlanak, akár kedvenc karakter szerint vagy ha új érdekel, akkor rebootoknak nekivágni. Mert jelenthetnek meg mérföldkőnek számító sztorik... de azok nem feltétlenük jók, mai szemmel sok elavult lehet, amit max. a tisztelet vagy a nosztalgia emel fel, de amúgy totál olvashatatlan. Meg hát szépek ezek a gyűjtemények, de ha csak porfogók és soha többet nem veszitek elő, mert maximum 1-2 történet fogott meg, nekem az kidobott pénznek tűnik. Nyilván nem most fogtok leállni, ha már ennyi összegyűlt.
Leon121 Posted July 31, 2018 Posted July 31, 2018 1 hour ago, Iam_The_Ghost said: Igen, csak ahogy olvastam ezekből a kiadásokból rengeteg olyan volt, amit utáltatok (főleg DC-s fronton). Szerintem inkább utána kellett volna nézni toplistáknak, mik azok amiket a legjobban ajánlanak, akár kedvenc karakter szerint vagy ha új érdekel, akkor rebootoknak nekivágni. Mert jelenthetnek meg mérföldkőnek számító sztorik... de azok nem feltétlenük jók, mai szemmel sok elavult lehet, amit max. a tisztelet vagy a nosztalgia emel fel, de amúgy totál olvashatatlan. Meg hát szépek ezek a gyűjtemények, de ha csak porfogók és soha többet nem veszitek elő, mert maximum 1-2 történet fogott meg, nekem az kidobott pénznek tűnik. Nyilván nem most fogtok leállni, ha már ennyi összegyűlt. A DC-s sorozatban sok a nem tetsző, az biztos (bár mostanában mintha több jóba futottam volna). A Marveles viszont folyamatosan magas színvonalú eddig, azzal nincs gond. És mellesleg valami kegyetlen jól néz ki, szóval már csak polcdísznek sem utolsó, aztán majd ki tudja, a fiam/unokám is szemezgethet ezekből.
jardo Posted August 2, 2018 Posted August 2, 2018 Kijött, hogy mik lesznek a következő DC kötetek. Két hét múlva Csodanő: A gorgó szeme, utána Plastic Man: Szökésben, aztán Zöld Íjász: Első év, DC: Az új küldetés 1. és 2. rész, Flash: Barry Allan visszatér és Az Igazság Ligája: Újabb szög. Spoiler Megmondom őszintén, kicsit örülök, hogy egyik sem érdekel. Így legalább novemberig nem kell egyet sem megvennem, mostanában amúgy is kicsit sokat költöttem könyvekre és képregényekre. Amit mondjuk nem bánok, mert olvasni jó és nagyon szeretek, meg egyébként is értékálló befektetés egy könyv, de na, értitek. Marvelből úgyis lesz mit megvenni ugyanezen időszak alatt, ott a hétből jelenleg hat ismert, amiből én hármat akarok majd. Azt amúgy tudtátok, hogy külföldön van az Eaglemossnak egy külön Batman sorozata is? http://www.eaglemoss.com/en-gb/comic-heroes/dc-comics-the-legend-of-batman-1/
jardo Posted August 6, 2018 Posted August 6, 2018 Tegnap délután elolvastam az Új X-men: E, mint eltörölni című kötetet, amit múltkor ajándékba kaptam valamelyik rendelésem mellé. Hát, igaz, hogy nem ismerem annyira az X-ment (csak a filmekből), de annyira azért nem is jött be. A rajzok kifejezetten nem tetszettek, a sztori meg, bár érdekes, eléggé in medias res kezdődik, szóval ehhez is, meg a karaktetekhez (motivációk, konfliktusok, stb.) is kellenének előismeretek, ez eléggé elvett az élvezeti értékből. Ráadásul óriási cliffhanger a vége, folytatása meg természetesen nincs a sztorinak, legalábbis magyarul.
jardo Posted August 7, 2018 Posted August 7, 2018 Batman: Különös jelenések Elszenvedtem magam egy délután alatt kb. a feléig, de ez nálam nagyon mellé ment. A moly.hu-n az egyik értékelés tökéletesen leírja, amit nem is tudtam volna szebben megfogalmazni: "ha kompatibilis lennék ezzel a fajta történetmeséléssel, élvezni tudnám ezeket a narrációs megoldásokat, érdekelnének ezek a fordulatok és tetszenének ezek a rajzok, biztos jól szórakoztam volna." A rajzok tekintetében ez pont az a stílus, amit nem igazán szeretek, és azt is észrevettem már, hogy többnyire ezek azok a kötetek, amiknek a sztorija sem szokott annyira bejönni. A fordulatok és történések kiszámíthatóak, a párbeszédek többnyire roppant gyermetegek, minden túl van magyarázva (vagy gondolatbuborékok, vagy az olvasóhoz szóló narráció formájában), mintha valami értelmi sérülteknek szólna az egész, akiknek biztos, ami biztos alapon azért el kell magyarázni, hogy amit látnak és olvasnak, az tulajdonképpen kicsoda-micsoda. Lehet, hogy ez a '70-es években még elment, vagy urambocsá' szükséges volt, de mára ez olyan szinten meghaladottá vált, ami elég komolyan az élvezhetőség és az élmény rovására megy. Nem hiszem, hogy egy gyűjteményes kiadásban, aminek elvileg a krémek krémjét kellene tartalmaznia, ilyeneknek helye lenne. Egyszerűen nem hiszem el, hogy nincsenek ennél jobb Batman sztorik (vagy igaz ez bármire, visszaolvasva @Leon121 értékelésének többségét), amiket be lehetne válogatni. Year One? Killing Joke? Dark Knight Returns? Knightfall? Red Son? Flashpoint? Csak kérdezem... Valamikor majd erőt veszek magamon és befejezem, de rá kell pihennem, az tuti. Komolyan kezdem fontolgatni, hogy nem veszek több DC kötetet, egyszerűen nem éri meg. Eleve a sorozat kb. negyedét vettem csak meg, de annak is durván csak a negyede tetszett. Ehhez képest a Marvelből az eddig megjelentek fele megvan, és mind tetszett is, amit olvastam.
Iam_The_Ghost Posted August 8, 2018 Posted August 8, 2018 On 8/6/2018 at 10:33 AM, jardo said: Tegnap délután elolvastam az Új X-men: E, mint eltörölni című kötetet, amit múltkor ajándékba kaptam valamelyik rendelésem mellé. Hát, igaz, hogy nem ismerem annyira az X-ment (csak a filmekből), de annyira azért nem is jött be. A rajzok kifejezetten nem tetszettek, a sztori meg, bár érdekes, eléggé in medias res kezdődik, szóval ehhez is, meg a karaktetekhez (motivációk, konfliktusok, stb.) is kellenének előismeretek, ez eléggé elvett az élvezeti értékből. Ráadásul óriási cliffhanger a vége, folytatása meg természetesen nincs a sztorinak, legalábbis magyarul. A rajzoláshoz nekem is hozzá kellett szoknom, de egyébként a New Mutants-nek egy nagyszerű érája Grant Morrison tollából (pedig én őt nem is kedvelem... lehet dobálni a köveket), kb. 50 számon keresztül. Csak a végére olyan irányba mozgatta a karaktereket, hogy a Marvel eltávolította az írót és tulajdonképpen az összes történést retcon-ozta. :D
Leon121 Posted August 27, 2018 Posted August 27, 2018 Marvel: Titkos Háború Hát, ez nem igazán tetszett. Jól indult, de nagyon antiklimatikus, összecsapott lett a vége, a fő konfliktusról alig volt szó. Pedig érdekesnek indult, hogy valami titkos küldetést csinálnak a háttérben, és még a visszaemlékezéses szerkezet is egész jó volt, de aztán magát a konfliktust kábé két oldalon letudták, totál összecsapottnak érzem. A festmények nagyon szépek, de nekem ez idegen a műfajtól, jó nézni, de valahogy jobban tetszenek a hagyományos, vonalas rajzok. Szóval eddig ez talán a második leggyengébb kötet volt számomra a Bosszúállók: Káosz után (amit amúgy ugyanaz az író írt azt hiszem). Folyamatban van a Szentháromság a DC-s sorozatból, eddig kifejezetten tetszik, de általában a végén szoktak elb.szódni, szóval még bármi lehet. Érdekes ötlet, ahogy Superman-Batman-Csodanő hármas első találkozását feszegetik, külön tetszett, ahogy Csodanő és Superman először beszélgetett - Csodanő azt hihette, hogy Superman felelős egy robbanásért a szigetük közelében (persze nem ő volt), de ahelyett, hogy szokásos képregényes módon szarrá verték volna egymást kapásból, hogy aztán kiderüljön a félreértés, helyette inkább diplomatikusan megbeszélték és nem lett semmi gond.
gebali1991 Posted August 31, 2018 Posted August 31, 2018 Megjött a várva-várt könyvtámasz. Lopott képpel mutatom, mi a probléma vele:
Leon121 Posted August 31, 2018 Posted August 31, 2018 Óbazmeg... És legalább van rá esély, hogy átkalapálja az ember?
gebali1991 Posted August 31, 2018 Posted August 31, 2018 4 hours ago, Leon121 said: Óbazmeg... És legalább van rá esély, hogy átkalapálja az ember? Hát én meg nem próbálom De Facebookon azt írták hogy szóltak a kiadónak és remélhetőleg lesz valami megoldás.
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now