Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Mozgókép Kultúra


Stauffenberg

Recommended Posts

Stauffenberg

Jelen téma indítására egy másik topikban feltûnt társalgás adta az ötletet. Reményeim szerint a továbbiakban foglalkozunk a filmes világot érintõ témákkal, melyek elsõsorban a rendezést, a mozgókép történelmét és nagyjait, valamint a filmek mûvészi vonásait és eszközeit kívánja kivesézni és ami fontos, hogy amatõr rendezõket is ide kívánjuk összegyûjteni.

Csak azért nem a Film alfórumba nyitottam ezt a topikot, mert elsõsorban nem egy filmklubbot kívánok létrehozni ami megtárgyalja a legújabb (és már rég megjelent) filmeket, sokkal inkább a már meglévõ Fotográfia topik testvérének, mozgóképes megfelelõjének szánom.

Link to comment
Share on other sites

silent

Nekem most majd egy három perc körüli kisfilmet kell csinálnom teljesen szabad témában. Még nem tudom, hogy pontosan mit fogok, bár kissé körvonalazódni látszanak a dolgok. Egy biztos, most jóval kevesebb beszéddel csinálom, mint az elõzõt. Megpróbálok inkább hangulatot teremteni történet elmesélés helyett.

Plussz jó lenne egy komolyabb programmal megszerkeszteni a filmet. Tudtok ajánlani egy jó programot, amivel kezdõ szinten is el lehet boldogulni. Mármint ismerem a programokat, ki is próbáltam õket, de komolyabban semelyikhez nem értek. Ezért is csináltam eddig iMovieval.

Link to comment
Share on other sites

Stauffenberg

Jómagamnak szintén egy szabadon választott témában kell filmet forgatnom, csak annyi megkötés van, hogy 6-8 snittet kell használni minimum (de azért nem szeretnének 2 órás darabokat szóval olyan 20 percben van maximalizálva a film hossza) valamint egy teljes technikai forgatókönyvet is be kell adni mellé.

A témám még nem körvonalazódott teljesen, de én sem annyira a szövegre akarok rámenni (fõként a színészek hiányában, a haverok meg maximum a spontán gyökérségi rohamokban brillíroznak :P). De az is lehet, hogy egy fekete fehér kosztümös néma filmet csinálok, de egyenlõre az egyik világháborút feldolgozó téma felé jobban hajlok.

A vágáshoz én már korábban is Adobe Premiert használtam, és többnyire bent a stúdióban is azzal dolgozunk, de használunk még Sony Vegast, Ulead-et meg Windows Movie Makert-t is (bár ezeken inkább csak átfutottunk gyorsan, amúgy a Premier és Vegas progikat használjuk, attól függõen kinek melyik fekszik jobban).

Amikor még kezdõ voltam ilyen téren (akkor csak game movie-kat csináltam) a Magix Video Deluxe nevû progit használtam. Egyszer a teszkóban sétálva odatévedt a szemem a dobozára és mivel csak 2 ezer Ft volt gondoltam bedobom a kosárba, a "Movie Makernél csak jobb lehet" alapon. Igazából meglepett a kicsike, az ára mögött egy jóval komolyabb progi van, egész ügyes dolgokra képes és nagyon könnyen kezelhetõ. Én mint laikus pár délután alatt ki tudtam tapasztalni és hát a Movie Makert azután már egyszer sem indítottam már el, szóval kezdõknek is tudom ajánlani, aztán ha már kinõtted jöhetnek a komolyabb darabok is és azok már nem lesznek idegenek kezelõfelület terén.

Na de mindegy, ennek a topiknak nem a filmvágó szoftverek kivesézése a célja, inkább cseréljünk ötleteket a filmekre :)

Link to comment
Share on other sites

-moki-

Én azt mondom, hogy kezdõ filmesként (még ha projekt munkákról van szó) nem szabad még a színészekre támaszkodnod, legalábbis ne rajtuk legyen a hangsúly mivel (ezzel nem akarok senkit se kritizálni) úgyse találsz a környezetedben olyan színészt, aki tökéletesen hozni tudja azt, amit elképzeltél. Persze nem azt mondom, hogy ne bízz meg az ismerõseidben, csak az igen kellemetlen tud lenni, amikor a vágás alkalmával benned van az a furcsa érzés, hogy hm, nem az igazi.

Igaz én még csak elméleti filmes vagyok, sulis projekteken meg egy klipen kívül mást nem forgattam. Most van itthon egy kamerám, azzal próbálgatok kísérletezni, fõleg a természetes fényekkel. Úgy néz ki, hogy nyáron felveszem a szabadbölcsészet szakot, ott pedig majd filmesztétikára szakosodok, így nagyobb hozzáférésem lesz a profibb cuccokhoz és akkor már bele is kezdhetnék az kontrollált környezetes forgatásokba is.

Amúgy én Vegas-t használok, igen prózai okból (mivel nem találtam normális tört Premiert :D) Kiváló topic, rendszeres látogatója leszek, fõképp tanulás céljából :)

Link to comment
Share on other sites

Stauffenberg

Igen igen, én is emiatt döntöttem úgy, hogy hanyagolom a színészi munkát, legalább is nem adok olyan bonyolult feladatokat sem szöveg sem emóció terén. A deviantART topikban merült fel egyébként a téma, és ott már leírtam, hogy az airsoftos ismeretségi körömben akarok összeszedni embereket egy háborús filmhez de még ott sem a töménytelen akción lenne a hangsúly.

Film rendezéssel eddig nem nagyon foglalkoztam, de esztétika és beállítások terén talán tudom kamatoztatni a fotográfiában szerzett tapasztalataimat, már csak egy jó felszerelés kéne hozzá.

A háborús filmre két variációm van:

1.) Többnyire akció film, kevés dráma, sok lövöldözés és pirotechnika.

Elõnye: színészek terén nem sok félni valóm van az amatõrségtõl és a "jelmezek" is adottak, fegyverekkel, gránátokkal és ruházatokkal együtt

Hátránya: a pirotechnika bonyolult dolog, sok elõkészítést és körültekintést igényel, egy nap alatt nem lehet leforgatni

2.) Kevés akció, több dráma, kevés lövöldözés és pirotechnika nem kell.

Elõnye: Leforgatható egy nap alatt is

Hátránya: színészi munka... habár barátnõm díszlet és jelmez tervezéssel foglalkozik így ismer sok amatõr színészt (illetve olyanokat akik színésznek tanulnak) így talán tudok szerezni megfelelõ mennyiségû és milyenségû színészt, de ez még erõsen képlékeny

A helyzet az, hogy nem akarom a nyomi kis családi kamerával megcsinálni a filmet (fõleg akkor nem ha már pirotechnikára is adunk), még akkor is ha csak egy iskolai projekt munka, mert én nem csak a suli miatt csinálnám meg. A stúdióból aki kéri az kaphat kölcsön felszerelést, de csak egyetlen napra... így el kell döntenem, hogy melyik verziót választom, mindkettõ épp ugyan annyira rizikós.

Link to comment
Share on other sites

-moki-

Nekem van pár háború ellenes novellám, amit rég óta meg akarok filmesíteni, csak ugye ahhoz nekem kéne pár jobb színész. Most lenne alkalmam forgatni, de minden ismerõsöm az ország elszórt pontjaiban tanul, így nem tudom õket összeverbuválni egy korrekt munkára, meg aztán õk se képzett színészek, csak mûvészsuliba járnak... mûvészekkel együtt dolgozni meg :D

Én biztos a kamara drámát választanám a helyedben, de ez én vagyok :) Innen van kb 500 méterre egy hely a vasút mellett, amit tényleges második vh-s bombák szaggattak meg. Sajna a tölcsérek nagy részét az "ásatások" elpusztították, de pár megmaradt és azóta "krossz" pálya szerûségként mûködik. Plusz egy egész korrekt kis minierdõ veszi körül, ráadásul rá lehet látni a vasút lepukkantabb részére, ami rém hangulatos. Szal egy kiváló helyszín, ha ilyen témában akar az ember forgatni :)

Link to comment
Share on other sites

tenderlumpling

Én pénzhiány, kamerahiány, ismerettséghiány és BP-tõl való távolság miatt leginkább az írással próbálom megközelíteni a filmeket, közben gyakrolom a vágást, csiszolom a storyboard-rajzolási képességeimet, meg úgy eleve a vezetõi képességeket csapatmunkában (szóval a rendezésnek nem a technikai oldalában leszek felkészült egyelõre: azt csak elméletben tudom követni ilyen-olyan DVD-s extrákon).

Link to comment
Share on other sites

Darkdawn

Nálam a filmkészítések valahogy mindíg elmaradtak idõhiány miatt. Elsõnek egy orosz realista novellájából akartam filmet csinálni még a gimiben, de túl sok dolgot vállaltam akkor és az elmaradt, pedig csináltam egy jó kis szkriptet hozzá. Aztán tavaly akartunk csinálni egy véres trasht, - amit a török ninja videója ihletett- de aztán az is elmaradt. De most megint tervben van egy kisfilm, szerintem elég jó ötlet, bár technikailag csak valami lofi szinten tudjuk megvalósítani de mi már annak is örülnénk.

Link to comment
Share on other sites

silent

Hát én most egy olyasmin töröm a fejem, -szintén könyv adta az ötletet-, hogy egy ember "napjait"mutatnám be egy óvóhelyen. Értsd: a film elösszõr bemutatná a város pár pontját, ami teljesen üres és lepukkant. (ehhez pont ideális helyen lakom <_< :) ) Például teljesen kihalt, kb 10 éve nem használt vidámpark, házrom, 20 éve ott felejtett bicikli stb. Ezután egy pincében (alias óvóhely) valaki éldegélne, mert pár évig nem lehet kimenni a sugárzás miatt. Kissé Old boyos beütéssel. Nem tudom mennyire kivitelezhetõ, meg, hogy nem túl agyalágyult-e, de ez jutott eszembe így elsõre. Viszont fontos lenne, hogy jól sikerüljön, hiszen az egyetemi felvételem egy részét képezi a film.

A másik ötletem az volt, hogy stop-motionnel csinálok valamit, de szinte egyből elvetettem. Egyrészről nagyon sokáig tartana 3 percet megcsinálni, másrészről nem értek még annyira a fotózáshoz sem, hogy egy ilyen kaliberű munkát megtudnék vele csinálni.

Más: Megvettem a Film- és médiafogalmak kisszótárát. Nagyon hasznos kis könyv annak akit érdekel a téma.

Link to comment
Share on other sites

grasslover

Önmagunk szórakoztatására és alkotási vágyunk kiélésére akarunk egy rövidfilmet összeollózni egy haverral. A storyt nem mondhatom el sajnos, mert még elviszi valaki Hollywoodba és karriert épít belõle, szóval csak annyi, hogy egyhelyszínes, egyszereplõs, nyomasztó hangulatú, leginkább beállításokkal és fényjátékkal cselezgetõ mû lenne. Monológ narráció kísérné, amit még abszolút nem írtunk meg, csak a fõ cselekmény létezik még a fejünkben.

Digitális kamerám van, a képélessége nem tökéletes átdolgozáskor, de itt ez nem is lenne cél, legalább adna egy kis pluszt hozzá a szemcsés és nem teljesen Panavision-szerû minõség. Valami olyasmi lenne mint Lynch kezdeti próbálkozásai, csak kevésbé szürreálisan. Leginkább mint a Pí, de rövidfilmben.

Link to comment
Share on other sites

-moki-

Önmagunk szórakoztatására és alkotási vágyunk kiélésére akarunk egy rövidfilmet összeollózni egy haverral. A storyt nem mondhatom el sajnos, mert még elviszi valaki Hollywoodba és karriert épít belõle, szóval csak annyi, hogy egyhelyszínes, egyszereplõs, nyomasztó hangulatú, leginkább beállításokkal és fényjátékkal cselezgetõ mû lenne. Monológ narráció kísérné, amit még abszolút nem írtunk meg, csak a fõ cselekmény létezik még a fejünkben.

Digitális kamerám van, a képélessége nem tökéletes átdolgozáskor, de itt ez nem is lenne cél, legalább adna egy kis pluszt hozzá a szemcsés és nem teljesen Panavision-szerû minõség. Valami olyasmi lenne mint Lynch kezdeti próbálkozásai, csak kevésbé szürreálisan. Leginkább mint a Pí, de rövidfilmben.

Egy szûrõvel megoldod majd vágás közben a Vegas-al, vagy a Premierrel :) Csak lehet, hogy keresgélni kell neten hozzá.

Link to comment
Share on other sites

Stauffenberg

Innen van kb 500 méterre egy hely a vasút mellett, amit tényleges második vh-s bombák szaggattak meg. Sajna a tölcsérek nagy részét az "ásatások" elpusztították, de pár megmaradt és azóta "krossz" pálya szerûségként mûködik. Plusz egy egész korrekt kis minierdõ veszi körül, ráadásul rá lehet látni a vasút lepukkantabb részére, ami rém hangulatos. Szal egy kiváló helyszín, ha ilyen témában akar az ember forgatni :)

Helyszín az van. Valószínûleg a tinnyei vagy zsámbéki harckocsizó bázison forgatunk majd, oda inkább csak airsoftosok járnak, így a paintballosok festék pacáitól meg van kímélve, ráadásul jóban vagyok a pacákkal aki erre a két helyre szervez hadijátékokat, ráadásul az elõzõ nyáron még lövészárkokat is ásatott. Ha két napot áldozok rá akkor mindkét helyszínen tudnék forgatni, ami azért is lenne szerencsés, mert Tinnye egy hegyes völgyes terület kisebb vízmosásokkal amiket néhol lövészárkok szabdalnak, Zsámbék pedig egy nagy hangárból és egy több szintes épületbõl áll amit elszórva kisebb épületek vesznek körül, ráadásul a pálya részét jelenti egy a pályától délre fekvõ kis tanya is valamint egy nagy vízelvezetõ csatorna rendszer.

Tiszta keleti front! :)

Egyébként nem csak háborús elképzeléseim vannak film terén, de ez most egy iskolai projekt munka lenne, szóval inkább a látványvilágra és a technikai megvalósításra mennék rá. A többi egyenlõre még nem publikus, majd ha tervezési fázisba kerülnek akkor talán közzé teszem nagy vonalakban az elképzeléseimet :)

Link to comment
Share on other sites

silent

Hát sajnos Média OKTV_n nem jutottam tovább... 46 pontom lett és 51-tõl lehetett. Elvileg a 71 versenyzõbõl 12-en jutottak be a következõ fordulóba. Mondjuk örülhetnék ennek is mert elsõ film, meg teljesen egyedül csináltam(mondjuk jó lett volna ha a tanárnak van fogalma az egészrõl,akkor talán jobban sikerül), csakhát jó lett volna az a + pont, fõleg, ha csak ennyien jutottak tovább.

Link to comment
Share on other sites

Stauffenberg

Sajnálom, hogy nem jött össze. Ettõl függetlenül van még esélyed bejutni a választott iskoládba, tehát ugye még nem ez volt a vizsgafeltétel?

Link to comment
Share on other sites

silent

nem, csak kissé elkedvtelenített, de valamit majdcsak összehozok.

Link to comment
Share on other sites

Stauffenberg

A lényeg, hogy a sikertelenség soha ne vegye el a kedved, a filmeken nagyon erõsen átjön az, ha a rendezõje szívvel-lélekkel és határtalan lelkesedéssel csinálja amit csinál. Szerintem sok elsõ filmes örülne neki, ha olyan eredményt érne el mint te, szóval szerintem nincs okod arra, hogy letörj miatta. A következõ filmnél majd kijavítod a hibáidat.

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...
silent

Olvasgattam a felvételi lapot, és lesz egy olyan rész a vizsgán, h kamerában vágott film. Van ötletetek, hogy ez mit takar? elvileg ott kell megcsinálni 1 óra alatt 3 percnyi filmet szabad témában. Mi az a portfólió pontosan? Én valami powerpoint szerűségre asszociáltam, de nem találtam meg értelmező szótárban.

Link to comment
Share on other sites

Stauffenberg

Olvasgattam a felvételi lapot, és lesz egy olyan rész a vizsgán, h kamerában vágott film. Van ötletetek, hogy ez mit takar? elvileg ott kell megcsinálni 1 óra alatt 3 percnyi filmet szabad témában. Mi az a portfólió pontosan? Én valami powerpoint szerûségre asszociáltam, de nem találtam meg értelmezõ szótárban.

A kamerában vágott film azt jelenti, hogy már eleve úgy veszed fel a filmet, hogy nem eszközölsz késõbb vágást (ennek mondjuk nem sok értelme van... korábban volt egy mozgalom ami csak így forgatott filmeket, innen ered a dolog, mostanában már csak a technikai kihívás miatt csinálják amatõr filmesek).

Persze lehet, hogy nem ugyan arra gondolunk most.

Egy óra alatt 3 perces filmet csinálni azért már kihívás, kivéve mikor pont beugrik egy jó ötlet, onnantól már megy a dolog. Mi múltkor filmfelvételi gyakorlaton kaptunk egy nagy filmes HD kamerát (állványokkal, súlyokkal, világítástechnikával, minden egyébbel együtt amit a nagy filmesek is használnak) és 1,5 óránk volt, hogy csináljunk valamit. Hozzá teszem, hogy 4 fõs csoportokra lettünk felosztva... kb. 1 óra 15 percig gondolkoztunk, hogy mit is csináljunk. Volt olyan ötlet, hogy riportot csinálunk a hallgatókkal, de ezt megneszelték más csoportok és megelõztek minket, ekkor sétáltunk egyik épületbõl a másikba (persze a közel 40 kilót nyomó felszereléssel igazán élvezet volt), mikor letévedtünk az alagsorba és ott csináltunk egy horror-vígjáték ökörködést. Történet nincs, értelme szintén nincs, viccesnek nem vicces, de mindegy, nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy operatõr csapatként technikailag hogyan valósítjuk meg azt amit csináltunk, végül sikerült a maradék 15 percben összehozni kb. 7-8 perc nyersanyagot, amibõl aztán lesz olyan 1 maximum 1,5 perc kisfilm (és ez már jó aránynak számít).

A portfólió a fotózásban (ebben vagyok otthon) amolyan bemutatkozó anyagot jelent. A modellek vagy a fotósok villoghatnak a korábbi munkáikkal. Szerintem jelen esetben is valami hasonlót jelent, szerintem a korábbi munkáitokra kíváncsiak, de szerintem ezt érdeklõdd meg (csak mert mondjuk a tõzsdén tök mást jelent a portfólió :D).

Link to comment
Share on other sites

silent

Köszi, ez lesz az, csak hülyén volt megfogalmazva. Viszont a 3 percnyi filmet nem tudom, hogy gondolták. Ugye semmilyen elõkészülettel nem rendelkezem, oktatás kis városomban és iskolában nuku, max a könyvekbõl okulok majd valamit ezalatt a pár hónap alatt. Na de majd meglátjuk.

Link to comment
Share on other sites

-moki-

A kamerában vágott film azt jelenti, hogy már eleve úgy veszed fel a filmet, hogy nem eszközölsz késõbb vágást (ennek mondjuk nem sok értelme van... korábban volt egy mozgalom ami csak így forgatott filmeket, innen ered a dolog, mostanában már csak a technikai kihívás miatt csinálják amatõr filmesek).

Persze lehet, hogy nem ugyan arra gondolunk most.

Igen, ez még a digitális korszak elõtt volt elterjedt :) Ugye felvettek egy adott jelenetet, visszanézték a kamerán, majd oda pozicionálták a szalagot, ahova be akarták illeszteni az újabb jelenetet :) Persze ebbe bele kellett kalkulálni a szalag késleltetést és az egyéb tényezõket :D Kész rémálom volt egészen addig, amíg a fade in és a fade away meg nem jelent a kamerákon :) Onnantól ez valamivel könnyebb volt, de akkor is... kezdõként igen sokat el lehet vele szenvedni :) Én általában azt csináltam, hogy az adott jelenetet mindig kameramozgással zártam le, ami általában egy teljesen fekete felületen, vagy abszolut sötétben ért véget és a következõ jelenetet pedig hasonlóképpen sötétbõl, vagy fekete felületrõl indítottam :D Én sosem szerettem a fade-elést :) Ráadásul így megmarad az egy snitt érzés is, ha dinamikusan sikerül kiválasztani a sorrendet és a helyszíneket.

Ez amúgy hova felvételi követelmény?

A portfólió meg szerintem tényleg az adott referencia anyagaid összességét jelenteni.

Link to comment
Share on other sites

grasslover

Igen, ez még a digitális korszak elõtt volt elterjedt :) Ugye felvettek egy adott jelenetet, visszanézték a kamerán, majd oda pozicionálták a szalagot, ahova be akarták illeszteni az újabb jelenetet :) Persze ebbe bele kellett kalkulálni a szalag késleltetést és az egyéb tényezõket :D Kész rémálom volt egészen addig, amíg a fade in és a fade away meg nem jelent a kamerákon :) Onnantól ez valamivel könnyebb volt, de akkor is... kezdõként igen sokat el lehet vele szenvedni :) Én általában azt csináltam, hogy az adott jelenetet mindig kameramozgással zártam le, ami általában egy teljesen fekete felületen, vagy abszolut sötétben ért véget és a következõ jelenetet pedig hasonlóképpen sötétbõl, vagy fekete felületrõl indítottam :D Én sosem szerettem a fade-elést :) Ráadásul így megmarad az egy snitt érzés is, ha dinamikusan sikerül kiválasztani a sorrendet és a helyszíneket.

Ezt csinálták Hitchcock-ék is annak idején a Rope-ban :D

Link to comment
Share on other sites

-moki-

Ezt csinálták Hitchcock-ék is annak idején a Rope-ban :D

Azt is meg kéne már néznem :unsure: Volt pofám még nem megtenni :D

Link to comment
Share on other sites

a880120

Ezt csinálták Hitchcock-ék is annak idején a Rope-ban :D

Bahh, olvasva Moki kommentjét, ugyenez jutott eszembe :D

Egyébként nyáron csinálunk egy filmecskét Marci cimborámmal. Neki van egy ötlete forgatókönyvre, de lehet, hogy az én egyik régi "novellám" újraírom (elveszett az eredeti :unsure: ), aztán abból csinálunk filmet.

Majd eldõl, nyárig még van idõ, majd írok, hogy mi lett belõle :D

Link to comment
Share on other sites

Stauffenberg

Igen, ez még a digitális korszak elõtt volt elterjedt :) Ugye felvettek egy adott jelenetet, visszanézték a kamerán, majd oda pozicionálták a szalagot, ahova be akarták illeszteni az újabb jelenetet :) Persze ebbe bele kellett kalkulálni a szalag késleltetést és az egyéb tényezõket :D Kész rémálom volt egészen addig, amíg a fade in és a fade away meg nem jelent a kamerákon :) Onnantól ez valamivel könnyebb volt, de akkor is... kezdõként igen sokat el lehet vele szenvedni :) Én általában azt csináltam, hogy az adott jelenetet mindig kameramozgással zártam le, ami általában egy teljesen fekete felületen, vagy abszolut sötétben ért véget és a következõ jelenetet pedig hasonlóképpen sötétbõl, vagy fekete felületrõl indítottam :D Én sosem szerettem a fade-elést :) Ráadásul így megmarad az egy snitt érzés is, ha dinamikusan sikerül kiválasztani a sorrendet és a helyszíneket.

Én múltkor filmfelvételi gyakorlaton azt csináltam meg a szereplõk bemutatására, hogy a fõsuli egyik épülete 5 szintes, és a lift amolyan üveg kabinos, és mindegyik szintre állítottam egy-egy "szereplõt" (múvi nem volt hozzá, de csak a technikai megvalósítást akartam kipróbálni). Fogtam a 20 kilós batár nagy dög HD kamerát, rátettem a filmes állványra, és két szünet között, mikor kihalt volt az épület elkezdtem fel alá liftezni. Úgy akartam megoldani, hogy minden szinten kimerevedne a kép, valami spéci effekt társaságában (hasonlót képzeltem el mint amilyen a Blöffben is van) és ki lenne írva az adott szereplõ neve.

Az anyag még nem került feldolgozásra, de 50 fps-el is tud venni a kamera az alap 25 helyett, remélem így már nem lesz elmosódott a kép a kimerevítéshez, ellenkezõ esetben valamilyen "retrós" effektet használok aminél egy kis elmosódottság még elmegy.

A fade-et én sem szeretem... attól olyan amatõrnek tûnik a felvétel (persze az adott anyag dönti el, hogy indokolt-e alkalmazni, vannak klasszikus jelenetek amikhez jól megy a fade). Múltkor ezzel a fekete hátteres dologgal kísérleteztem én is a stúdióban, de valahogy nem jött össze, nem volt akkora egybefüggõ felület amin végre tudtam volna hajtani, maximum a kórházas filmekbõl ismerõs dolgot, hogy a szereplõ hasába "bemegy" a kamera és a hátán jön ki.

Egyébként kamerában vágást én is csináltam annak idején. Öcsémmel egy csomót baromkodtunk a kis családi MiniDV kamerával, ott azért egyszerûbb mint mondjuk a Super8-assal vagy 16-ossal (neadj isten 35 milis filmszalaggal). Apámnak még van egy régi orosz Super8-as kamerája, de nem átlagos (felezõs, tehát 2x8mm, két szalag fut párhuzamosan, így adott hosszúságra kétszer annyi anyag fér mintha sima 16mm-es szalag lenne). Majd elõszedem valamelyik nap, csinálok róla képeket (két vetítõ is van, de azok már csak 8mm-es szalaggal üzemelnek, tehát a felezõs szalagot a laborban két 8milisre kell osztani).

Link to comment
Share on other sites

silent

Ez amúgy hova felvételi követelmény?

Kaposvár/Eger

Mozgóképkultúra és médiaismeret szak

Csak ezt találtam ami jobban foglalkoztatna, de nagyon kell kapálóznom, h sikerüljön, mivel eddig nem foglalkoztam komolyabban ilyennel lehetõség hiányában.

Link to comment
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...