Jump to content
GSForum - Segélyvonal

The Longest Journey, Dreamfall - The Longest Journey, Dreamfall Chapters

Recommended Posts

Posted

MŰKÖDIK!!!Ahhh köszönöm,megmentetted az életem NRG.

nincs mit :smile:

Posted

Amúgy, a végén mi is volt? (nem tudok angolul, nem nagyon értettem a szöveget) most Zoe meghalt, vagy maradt kómában? meg ott beszélt azzal a vmivel, ott se értettem egy szót se :ph34r:

Bocs, csak most vettem észre a kérdésed.

Élményrontó következik, szó szerint:

Zoe meghalt, aztán kiderült, hogy ő egy ún. Álmodó, és valamiért fontos, hogy elmondja a történetét annak a fickónak, akit már a bevezető fejezetben is láthattunk. Feltételezhető, hogy valamilyen módon változtatni is tud a dolgokon - ez a 3. részből kiderül majd. April símán túléli, ha huzamosabb időre víz alá kerül, feltételezve, hogy az első rész óta eltelt 10 évben megmaradtak a lélegeztető bigyók a torkában. Ami húzós, az a gyomor tájékra irányzott szúrás, ami ellen nem védekezett, ha jól emlékszem.

Valaki kérdezte, hogy került Cortez a Dreamfall végére. Ez visszatekintés volt, utalás arra, hogy tulajdonképpen ő indította el a történetet, hiszen nélküle Brian nem jutott volna el a kolostorba, és nem

ébreszti fel az Álomtalanítót. (?)

wYth-NRG: ugye te kérdezted, mire lehetne fordítani a Tainted-et? Javaslom a Rontást. Ha kell béta tesztelő,

akkor jelentkeznék is. Ami az ékezet nélküliséget illeti: ez egy nagyon jó, igényes játék (a befejezést kivéve), kár lenne csökkenteni a színvonalát ékezet nélküli fordítással.

igen, én kérdeztem, köszi majd asszem erre esik a választásom :smile:

Tesztelheted majd igen, csak most egy másik projektet fordítunk...

De regisztrálj a fórumunkra: http://mjatekforditok.extra.hu/forum/index.php

és ott tudunk beszélni a a Dreamfallal kapcsolatban, mármint a fordítással kapcsolatosan, meg a beta tesztről :smile:

Posted

Ha megvan a béta teszt időpontja, akkor szólj (mondjuk a trishtan@adventuregames.hu -n), és szívesen hírezünk a hunosítésról az AdventureGamesen! :smile:

lesz majd egy beta-beta is (ami a bevezető és az 1. fejezet fordítását tartalmazza), majd azt fogjuk publikálni pár embernek (vagyis a tesztereknek), akkor majd elküldöm oda :smile:

ja és!

Luke2135: az ékezetes szöveggel kapcsolatban! a játék egy nagy gondja (van egy másik is :sad: sajnos... szóval a másik gond a karakter limit... :sad:<_<) hogy nem érzékeli az ékezetes karaktereket, vagyis nagyon macerás a megoldása! :sad: már dolgozom a problémát, de addig míg meg nem oldjuk, addig elkészítjük az ékezet nélküli fordítását :smile: senkinek sem árt, amúgy meg jópár embert megkérdeztem és annyira nem szavaró a szöveg, olvasható :smile:

Galériánk: http://mjatekforditok.extra.hu/galeria.html

Posted

igen, én kérdeztem, köszi majd asszem erre esik a választásom :smile:

Tesztelheted majd igen, csak most egy másik projektet fordítunk...

De regisztrálj a fórumunkra: http://mjatekforditok.extra.hu/forum/index.php

és ott tudunk beszélni a a Dreamfallal kapcsolatban, mármint a fordítással kapcsolatosan, meg a beta tesztről :smile:

Majd talán később. Amúgy a dreamfall_tlj04.jpg képen már találtam is egy hibát; ha nem a karakter korlátozás miatt van, akkor a "hogy egynap valakinek" részt ki kellene javítani...

pontosan nem tudom (mert most a Penumbra-t fordítjuk), hogy mennyi karakter férne oda, de Te mire javítanád?

Jah és a projektel kapcsaolatos dolgokat a fórumunkban lenne ajánlatos megvitatni, mert ott több fordító is tud rá reagálni :smile:

"hogy egynap valakinek" - "hogy egy nap valakinek" :D

Csak mert így helyes.

A másik fórumra meg akkor jelentkezek, ha majd sikerül rászánni magam. :smile:

azthittem agyobb a hiba :D de megnézem mit tehetek :unsure: remélem 1 karakternyi hely van még, mert akkor lehet javítani :D

Posted

Segítséget kérnék :rolleyes: , mert elakadtam, de nem tudom, h a The Longest Journey sorozat melyikével játszom.

De hátha valaki rájön. :rolleyes: Aprillal a szárnyas emberek szigetén vagyok, beszéltem a pálcikaemberekkel, de nem tudom felébreszteni a horkoló óriást. Megnéztem egy végigjátszást is, aszerint három távrecsegő oszlopot kell eltekergetni, majd belekiabálni, de én csak kettőt találtam. :sad:

Valaki? :rolleyes:

az egyik a bal oldali parton van az ároknál :smile: a másik jobb oldalt ami felülnézetes, a harmadik pedig benn az erdőben :smile:

menj fel oda ahol az a kőarc van és nézz a háttérben lévő fákra és megemlíti hogy az ágain járni is lehet.. és így bemész az erdőbe (ha jól emléxem, nem biztos :S) :smile:

A kőarcos, az a pálcikaembereknél van, a balpartos, a lyuknál, ahol a kulcs volt és egy látszik a nyafogó ráknál, de oda nem tudtam felmenni :huh: Na mégegyszer!!

Köszöntem! :D

jobbra kell menni ahol a rák van vagy mi és ott a messzeségben a köfal mellett ottvan egy lépcsőszerűség, ott feltudsz menni? :unsure:

Bingó, tényleg ott van a lépcső! :D Az én Aprilomnak fehér bot kell. :smile: Még nincs meg a megfelelő kombináció, de dolgozom rajta. :smile:

Megoldva! :D Köszi :smile: Persze lehet, h még jövök elsősegélyért :unsure:

az volt a legnehezebb része a játéknak, a többi sima ügy már :smile:

aztán majd ess neki a Dreamfallnak :D :tongue: :lol:

Posted

hát nagyon vártam hogy lesz valami infó a folytatással kapcsolatban a GC-n, de semmi :sad: akkor majd jövőre

Posted

Üdv.

Feltelepítettem a TLJ-t, az 1.60 valahányas patchet és a magyarítást, de van pár gondom.

1. Nem tudok állítani a felbontáson. Nincs ilyen opció a beállításokná, és ilyen minőségben elég lelombozó játszani (600x400-as lehet)

2. A magyarítás néha eléggé furcsa dolgokat produkál. Össze-vissza irkod minden baromságot, aminek semmi értelme nincs.

3. Nem tudok bemenni a Titkok Könyvébe (vagy valami ilyesmibe), hiába kattintgatok rá. Bár most ez a legkisebb gondom.

Aki tud valamilyen megoldást, pls help. :sad:

1. hát ez van sajnos, 640x480.. annyira azért nem gáz, itt nem a grafika a lényeg :smile:

2. nállam nem volt semminemű gond :S :unsure:

3. a titkok könyvét csak a végigjátszás után tudod elérni, ez egy extra opció :smile:

Ez most komoly??? :huh: 640x480? Tudod, én nem vagyok egy nagy grafikamániás(GeForce MX 440-nel nem nagyon ugrálhatok), de ez egy kicsit durva.

A magyarítást meg megpróbálom újratelepíteni, hátha.

Majd elfelejtettem, kösz mindent. :D

  • 4 weeks later...
Posted

Olvasgattam már a következõ részrõl, de mindenütt ugyanazt a szöveget találtam ,hogy epizódikus formában és a végén megjegyzik hogy esetleg MMO...

Azért remélem még ebben az évben hírt kapunk a folytatásról :ph34r:

Hurrá. <_<

Mintha a Half Life-nál meg a Sam & Max-nél még nem bizonyították volna eléggé, h mennyit is ér az epizodikus forma.

Ja és MMO. Hát akinek elég vastag a bankkártyája, annak megéri. Persze ez rám már nem vonatkozik. :smile:

a Sam&Max az egyetlen olyan epizódikus sorozat, ami jó is... a HL már nem annyira (a csúszások miatt), de hogy a S&M. :tongue: az mindig havonta adta ki az újabb részeket :smile:

Itt megint csak az anyagiakra térnék ki. Szvsz nem pont annyiért adták, mint amennyiért ígérték. :wink:

Vagy lehet h csak én vagyok túl krajcároskodó? :huh:

mármint a Sam&Max epizódokat? :unsure:

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...