berc00 Posted April 18, 2010 Posted April 18, 2010 Nekem tetszett. Végre összeszedte magát Dean a rész végére (rész alatt többször képen vágtam volna, amikor Cas megtette helyettem, nagyon örültem - btw mekkora volt már megint a kirohanása), Sam meg milyen durva, hogy mennyire megkomolyodott, vagy nem is tudom, hogy mondjam, ha az elsõ évadtól nézzük. Démonvérezéses hülyesége óta már inkább õ az értelmesebben gondolkodó a két testvér közül, míg Dean fel akarta adni, õ továbbra is bízik. Aztán lehet ez naivság, ki tudja, de legalább sikerült gatyába ráznia bátyját. Rész vége tetszett: küzdünk a magunk módján. Hát hajrá... Jah és Bobby már megint milyen jó dumát lenyomott. Mikor elõvette a pisztolyt, már akkor tudtam, jön a jó Bobby-féle ordibálás :rolleyes: Zakariás pedig megkapta, ami már régóta járt volna :D
AD-am Posted April 18, 2010 Posted April 18, 2010 Bleh, hiába hozzák vissza a helyszíneket, karaktereket, tárgyakat, nem nosztalgiázom miattuk, hanem unatkozom. Nagyon nem tetszett ez a rész Lehet, hogy nem volt a legszerencsésebb, de mivel a 100. részrõl volt szó, nagyon bele akarták helyezni a sorozat mitológiai elemeit. (mondjuk az hogy hiányzott pont ebből a rockzene...) mcgrape, én nem szoktam szõrszálhasogató lenni, de ezt a "csak angyal ölhet angyal"-t én úgy értelmeztem még az On the Head of a Pin nevezetû 4. évados részben, hogy csak a magukfajta tudja elpusztítani õket, hisz egy olyan alfadémon is, mint Alistair, azt mondta, hogy sajnos nem tudja megölni Castielt, csak kiűzni. Most kiderült, hogy minden angyal olyan pengével mászkál, amivel kivégezhetõek (ennyin múlna a halandóságuk és ezt sem Lillith, sem az eddigi hatalmasabbnál hatalmasabb ellenfelek nem tudták) ? A porhüvelyes magyarázatot a babyloni szajhához hasonlóan megérteném, de nekem ez nagyon erõltetettnek tûnt, fõleg, hogy eddig egyik tesónak sem sikerült ledöfnie egyetlen angyalt sem.
AD-am Posted April 23, 2010 Posted April 23, 2010 -I've got the klobása/kolbász you ordered. -Mmmmm, Polish? -Hungarian!
Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon Posted April 23, 2010 Posted April 23, 2010 Zakariás pedig megkapta, ami már régóta járt volna :D Én õt sajnáltam, YED óta a kedvenc "rossz" karakterem volt. :/
-Gio- Posted April 23, 2010 Posted April 23, 2010 Érdekes rész volt, bár én már télen megmondtam, hogy a 4 gyûrû lesz a "kulcs". :)
Barney-16 Posted April 23, 2010 Posted April 23, 2010 Nah ez a rész most nagyon tetszett! B) Lucifer elég lazán szétkapta az isteneket, Gabrielt viszont sajnáltam. A 4 gyûrûs dolog elég egyértelmû volt szerintem. Pestilence meg rohadt nagy volt a végén. A Casa Eroticán meg behaltam. :lol:
Warfare Posted April 23, 2010 Posted April 23, 2010 Kiemelkedõ rész volt, végre elõkaparták Lucifert is.
AD-am Posted April 23, 2010 Posted April 23, 2010 Hasonlóan merész húzás volt, mint a Dark Side of the Moon, az elõzõ részhez hasonlóak ezek mellett elbújhatnak.
-Dan- Posted April 23, 2010 Posted April 23, 2010 Nekem is nagyon adta, remélem minden rész ilyen lesz innentõl kezdve B) Mondjuk Trickster-t nagyon sajnáltam, egyik legnagyobb arc volt a sorozatban :\ Am nem is emlékeztem rá, hogy a BoB-ban is játszott, csak most amikor újranéztem, akkor esett le :D Na de visszatérve, Lucy nagyon menõn leölte a népeket, a 4 gyûrûs = kulcs tényleg sejthetõ volt, Tricksterbõl meg kár h nem lesz több ... De legalább a végén a dvd-vel méltóan búcsúzott :lol: A magyaros beszóláson meg borultam le a székrõl :D
JaniRazor Posted April 25, 2010 Posted April 25, 2010 Rohadtjó rész volt a mostani, szerintem az egyik legjobb az évadban, sõt a legjobb azok közül amik csak a fõszálra fókuszálnak. A vége meg nagyon ütött(Pestilence és Gabriel is :]) Elõször azthittem, hogy az a pornó csak véletlenül került bele, de amikor bejött Sam, megnyugodtam :D
Tomina Posted April 25, 2010 Posted April 25, 2010 Tényleg nagy rész volt, az az ember feltálalva elég durván nézett ki. :D
Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon Posted April 25, 2010 Posted April 25, 2010 Na végre, remek rész. Most szeretem is a SupNatot, meg nem is. Örülök, hogy belevitték a történetbe a nem keresztény vallást is. Az õsibb, pogány istenek jelenlétére gondoltam az ötödik évad elején, de nem hittem ,hogy meg is fognak jelenni. Ami nem tetszett: Az, hogy ha Gabrielt hitték Lokinak, akkor Loki végülis nem is létezett? Ez nagy butaság, egyik legnagyobb arc Loki. A másik....mi az hogy Odint ennyire könnyen elintézi Lucifer. Azért nemár... :D Viccnek is rossz. :P Mondjuk az Odint játszó színész nem igazán volt alkalmas a szerepre. :/ A Pestilence influenza elleni cucc vásárlásról egybõl a The Stand ugrott be. Az istenek gyûlésérõl pedig Neil Gaiman. Szerintem a forgatókönyv írók egyike rajongó. :D A trickstert én is sajnálom, az elejétõl fogva kedveltem. :(
berc00 Posted April 26, 2010 Posted April 26, 2010 Jó volt, nem tudok mit hozzáfûzni az elõzõekhez. (Csak paradicsomleves legyen csak paradicsomleves legyen :D). Tetszett az nagyon, hogy érzõdött a fájdalom Luciferen, mikor megölte a Trükköst. Azért õt sajnálom.
Warfare Posted April 26, 2010 Posted April 26, 2010 A másik....mi az hogy Odint ennyire könnyen elintézi Lucifer. Azért nemár... :D Viccnek is rossz. :P Ezzel egyetértek. Nehogy már a keresztény mitológia negatív alakja, aki összességében nem több egy kitaszított angyalnál, a másodperc töredéke alatt elintézzen egy tucatnyi istenséget. :rolleyes: Badass meg minden, de azért elég erõs logikai bukkanó. Tudom, hogy ez nem az a sorozat, amit a hibátlan történetvezetésért szeretünk, de azért a kikövetkeztethetõ erõviszonyokkal ne babráljanak már ennyit.
AD-am Posted April 27, 2010 Posted April 27, 2010 Ezzel egyetértek. Nehogy már a keresztény mitológia negatív alakja, aki összességében nem több egy kitaszított angyalnál, a másodperc töredéke alatt elintézzen egy tucatnyi istenséget. :rolleyes: Badass meg minden, de azért elég erõs logikai bukkanó. Tudom, hogy ez nem az a sorozat, amit a hibátlan történetvezetésért szeretünk, de azért a kikövetkeztethetõ erõviszonyokkal ne babráljanak már ennyit. Ez közel sem az összes pogány isten volt. Igaz hogy nagy neveket irtott a bukott angyal, de szerintem ezt inkább olyan szemszögbõl kell figyelni, hogy megpróbálta az SN hosszú idõ után megmutatni, hogy szélesebb a látóköre a sorozatnak, mint a szimpla zsidó-keresztény vallásvilág (ez a 4. évadtól elég kérdéses volt, talán csak a Yellow Fever-nek volt távol-keleti vonatkoztatása). Azon túl, hogy cool volt, tényleg elég hálátlanul bántak a többiekkel az erõviszonyokban, de szerintem így is zseniális húzás volt ez a rész.
Tomina Posted April 27, 2010 Posted April 27, 2010 Ezzel egyetértek. Nehogy már a keresztény mitológia negatív alakja, aki összességében nem több egy kitaszított angyalnál, a másodperc töredéke alatt elintézzen egy tucatnyi istenséget. :rolleyes: Badass meg minden, de azért elég erõs logikai bukkanó. Tudom, hogy ez nem az a sorozat, amit a hibátlan történetvezetésért szeretünk, de azért a kikövetkeztethetõ erõviszonyokkal ne babráljanak már ennyit. de ezeket az isteneket nem az emberek "hozták létre"?
Warfare Posted April 27, 2010 Posted April 27, 2010 de ezeket az isteneket nem az emberek "hozták létre"? Ilyet hol hallottál? :D
Tomina Posted April 27, 2010 Posted April 27, 2010 Ilyet hol hallottál? :D korábbi részben mintha lett volna ilyen. :unsure: De akkor lehet rosszul emlékszek.
Warfare Posted April 27, 2010 Posted April 27, 2010 korábbi részben mintha lett volna ilyen. :unsure: De akkor lehet rosszul emlékszek. Vagy csak én nem emlékszem.
berc00 Posted April 27, 2010 Posted April 27, 2010 Csak egy teóriát írtak le itt korábban, hogy már az elsõ évadban volt egy olyan rész, ahol az emberek a puszta gondolatukkal tudtak valóssá tenni egy szellemet (valami honlappal volt kapcsolatban, és akkor tûntek fel elõször a Ghostfacers-ös csávók). Na és akkor ezzel kapcsolatban írta azt valaki, hogy lehet az isteneknek is annyi az erejük, ahányan hisznek bennük - és mivel a keresztény vallás az legerõsebb gondolom ezért Isten a legnagyobb isten, és Lucifer is ezért gyõzte le ily könnyedén a pogány isteneket, hisz azoknak nincs akkora "tábora". De ez csak feltevés volt (mondjuk nekem kifejezetten tetszik).
Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon Posted April 28, 2010 Posted April 28, 2010 Csak egy teóriát írtak le itt korábban, hogy már az elsõ évadban volt egy olyan rész, ahol az emberek a puszta gondolatukkal tudtak valóssá tenni egy szellemet (valami honlappal volt kapcsolatban, és akkor tûntek fel elõször a Ghostfacers-ös csávók). Na és akkor ezzel kapcsolatban írta azt valaki, hogy lehet az isteneknek is annyi az erejük, ahányan hisznek bennük - és mivel a keresztény vallás az legerõsebb gondolom ezért Isten a legnagyobb isten, és Lucifer is ezért gyõzte le ily könnyedén a pogány isteneket, hisz azoknak nincs akkora "tábora". De ez csak feltevés volt (mondjuk nekem kifejezetten tetszik). Ez azért sántít, mert két külön dolog ismerni, és hinni benne. Manapság igazi keresztény hívõt is elég nehezen találni... Egyébként meg a germán mitológia szerintem egyáltalán nem olyan elhanyagolt az északi népek között. Semmi konkrétat nem tudok errõl egyébként, csak ez a véleményem. :D
Barney-16 Posted April 30, 2010 Posted April 30, 2010 Elég jó volt az új rész. Crowley a kutyusával laza volt. B)
Warfare Posted April 30, 2010 Posted April 30, 2010 Eddig ez volt a legjobb rész az évadból szerintem -_-. Az elejétõl a végéig érdekes, élvezhetõ, sehol egy unalmas töltelékjelenet. :D Crowley pedig hatalmas arc, amire a brit akcentus csak rátesz. Fõleg amikor elõáll a saját nevelt hellhoundjával... :rolleyes:
-Gio- Posted April 30, 2010 Posted April 30, 2010 Elég jó volt az új rész. Crowley a kutyusával laza volt. B) Hogy megpaskolta a hátát és kb. melléig ért! :lol:
Barney-16 Posted April 30, 2010 Posted April 30, 2010 Hogy megpaskolta a hátát és kb. melléig ért! :lol: Jaja, én is azon röhögtem. Meg az az elégedett mosoly a fején. :D I brought my own... Mine's bigger.
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now