Balu027 Posted April 25, 2007 Posted April 25, 2007 Hát ez attól függ, kérlek szépen, kétkezes karddal fogsz-e hadonászni... :D Csak egykezessel, ugyanis a kedvenc fegyverem a Shadowsting Bár úgy látszik hogy még most nem, mert a CD-men van egy karcolás, és nem olvassa be a meghajtó Pedig pár napja egyszer még látta, mert fel tudtam rakni... Szal kénytelen leszek megvárni míg haverom visszaadja a másik CD-m. Kétszer van meg, egyszer simán, meg még 1x a kiegekkel együtt. Addig csézek egy kicsit, úgyis folyton nyaggat a klán, hogy már fél éve nem voltam :D
altF4 Posted April 25, 2007 Posted April 25, 2007 Lenne egy kérdésem: (igazából ezt a morrowindhq-ra kéne feltennem de ott a fórum-ba regisztráció után még várni kell egy adagot hogy az admin-ok jóváhagyják a belépést és úgy gondoltam talán itt tudja valamelyikkőtök) Szóval. Végigvittem a játékot és gondoltam keresek magamnak egy jó kis mod-ot ami egy házat tartalmaz. Az egyik nagyon megtetszett. Ez a „Hla Oad Rezidencia”. Mint már kitalálhattátok a mod-ot a morrowindhq-n találtam. De sajnos nem tudom hogy kell feltelepíteni. (kövezzetek meg de ez az első mod amit feltelepítek) Szóval azt kérdezném mit hova másoljak. (addig még eljutok hogy le tudom tölteni az install pack-ot de aztán mit hova és hogyan?) Ha tudjátok a válaszokat kérlek segítsetek.
elmo76 Posted April 25, 2007 Posted April 25, 2007 hellósztok. azzal a kédéssel fordulnék hozzátok ,hogy hogy áll a magyarítás? van már letölthető verzió ,mert a morrowind magyarosítás oldalon nem tudtam kiigazodni
-Arch- Posted April 25, 2007 Posted April 25, 2007 hellósztok. azzal a kédéssel fordulnék hozzátok ,hogy hogy áll a magyarítás? van már letölthető verzió ,mert a morrowind magyarosítás oldalon nem tudtam kiigazodni elvileg már csak pár nap és meg is lesz tesztek folynak....
narim Posted April 26, 2007 Posted April 26, 2007 hellósztok. azzal a kédéssel fordulnék hozzátok ,hogy hogy áll a magyarítás? van már letölthető verzió ,mert a morrowind magyarosítás oldalon nem tudtam kiigazodni Miért nem?Egyszerűen íratkozz fel a nyilt tesztre(egy kattintás meg fél perc gépelés) és majd küldik a magyarítást.
Balee Posted April 26, 2007 Posted April 26, 2007 Miért nem?Egyszerűen íratkozz fel a nyilt tesztre(egy kattintás meg fél perc gépelés) és majd küldik a magyarítást. Ja, én is feliratkoztam, már csak pár nap van hátra! :D
altF4 Posted April 26, 2007 Posted April 26, 2007 Lenne egy kérdésem: (igazából ezt a morrowindhq-ra kéne feltennem de ott a fórum-ba regisztráció után még várni kell egy adagot hogy az admin-ok jóváhagyják a belépést és úgy gondoltam talán itt tudja valamelyikkőtök) Szóval. Végigvittem a játékot és gondoltam keresek magamnak egy jó kis mod-ot ami egy házat tartalmaz. Az egyik nagyon megtetszett. Ez a „Hla Oad Rezidencia”. Mint már kitalálhattátok a mod-ot a morrowindhq-n találtam. De sajnos nem tudom hogy kell feltelepíteni. (kövezzetek meg de ez az első mod amit feltelepítek) Szóval azt kérdezném mit hova másoljak. (addig még eljutok hogy le tudom tölteni az install pack-ot de aztán mit hova és hogyan?) Ha tudjátok a válaszokat kérlek segítsetek.
Piszkos_Fred Posted April 26, 2007 Posted April 26, 2007 A Hla Oad-i hazhoz, melyet CS@ baratunk keszitett, nem kell semmi egyeb, csak az .esp filet bemasolni a DATA FILES konyvtarba. Ezutan a jatek inditasa utan, a Data Files menupontban be "x"-elni a modot, es kesz is. A jatekba bekerul a haz, es hasznalhatod is. Ha viszont kikapcsolod a kesobbiekben a modot, akkor a hazban tarolt cuccaid is eltunnek a hazzal egyutt, ezert ovatosan a ki-be kapcsolgatassal. ui: a regisztraciodat aktivaltam idokozben, ha szolsz mailben, akar hamarabb is megtortent volna ;] (szombat/vasarnaponkent szoktuk aktivalni a regeket, de aki szol, annak soron kivul hamarabb is, minden tovabbi nelkul)
altF4 Posted April 26, 2007 Posted April 26, 2007 1, A Hla Oad-i hazhoz, melyet CS@ baratunk keszitett, nem kell semmi egyeb, csak az .esp filet bemasolni a DATA FILES konyvtarba. Ezutan a jatek inditasa utan, a Data Files menupontban be "x"-elni a modot, es kesz is. A jatekba bekerul a haz, es hasznalhatod is. Ha viszont kikapcsolod a kesobbiekben a modot, akkor a hazban tarolt cuccaid is eltunnek a hazzal egyutt, ezert ovatosan a ki-be kapcsolgatassal. 2, ui: a regisztraciodat aktivaltam idokozben, ha szolsz mailben, akar hamarabb is megtortent volna ;] (szombat/vasarnaponkent szoktuk aktivalni a regeket, de aki szol, annak soron kivul hamarabb is, minden tovabbi nelkul) 1, Köszönöm a segítséged. Felraktam és jól működik. Zseniális ház. :D 2, Ezt is köszönöm. :lol:
Balu027 Posted April 26, 2007 Posted April 26, 2007 Háh, megoldottam! Sikerült elérnem hogy 1x érzékelje a CD-t és egy órás szenvedés árán csináltam róla egy .iso-t. És most már műxik, muhaha!
Balu027 Posted April 27, 2007 Posted April 27, 2007 Háááát...Így Oblivion után...fura :ph34r: Hiányzik a fast travel meg a fizika. Na mindegy, majd belejövök megint. Amúgy megint elveszett egy pár száz órás karim, szal kezdhetem újra... Amúgy olyankor mi van mikor felveszem azt a küldit, hogy meg kell találni Fargoth rejtekhelyét, akkor este "lopakodó módban" áll egy helyben, akármeddig várok . Már 3 napot végigvártam egy órás wait-ekkel, de nem megy oda a tuskóhoz. Pedig oda kéne hogy menjen, mert már megcsináltam ezt a küldit annó, tom hogy hogy kell.
-Arch- Posted April 27, 2007 Posted April 27, 2007 Háááát...Így Oblivion után...fura :ph34r: Hiányzik a fast travel meg a fizika. Na mindegy, majd belejövök megint. Amúgy megint elveszett egy pár száz órás karim, szal kezdhetem újra... Amúgy olyankor mi van mikor felveszem azt a küldit, hogy meg kell találni Fargoth rejtekhelyét, akkor este "lopakodó módban" áll egy helyben, akármeddig várok . Már 3 napot végigvártam egy órás wait-ekkel, de nem megy oda a tuskóhoz. Pedig oda kéne hogy menjen, mert már megcsináltam ezt a küldit annó, tom hogy hogy kell. Valamit sejt talán valami büdös neki, lehet azért. mert 3 napja figyeli egy ember a világitó toronyból xD :lol: :lol:
General Posted April 28, 2007 Posted April 28, 2007 Valamit sejt talán valami büdös neki, lehet azért. mert 3 napja figyeli egy ember a világitó toronyból xD :lol: :lol: Ha jól emlékszem éjfélkor fog elindulni a rejtekhelye felé.
-Arch- Posted April 28, 2007 Posted April 28, 2007 Ha jól emlékszem éjfélkor fog elindulni a rejtekhelye felé. igen akörül :D
Luke2135 Posted April 28, 2007 Posted April 28, 2007 Olyan már nekem is volt, hogy Fargoth egyszerűen nem akart odamenni a tuskóhoz. Bóklászott erre-arra, de mindig visszafordult. Lesben állás előtt mentesz egyet, aztán próbálkozol, hátha... A Hla Oad házikó nekem is kedvencem, már majdnem telepakoltam az egyik állványt könyvekkel. Ha kijön a magyarítás, majd nekiállok olvasgatni is. Amúgy van benne egy érdekes hatás: minél több módosítást rakok fel menet közben, annál nagyobb az időhurok kialakulásának esélye. :D Elrakok ezt-azt az eredeti helyéről, és újra megjelenik ott is, illetve megmarad, ahova tettem. Kicsit zavaró, de ezért nem akarok új játékot kezdeni...
Luke2135 Posted April 29, 2007 Posted April 29, 2007 Háááát...Így Oblivion után...fura Hiányzik a fast travel meg a fizika. Fizika terén nem tudok segíteni, de gyors utazáshoz tudom ajánlani az iszapjárókat, hajókat, mágus teleportokat, master index kiegészítő teleportjait, meg a Laura románc 3.0 kiegészítőt, amiben vicces küldetések után kaphatsz egy teleport gyűrűt, ami kb. 16 előre meghatározott helyre tud elvinni. Esetleg még a Private Mobile Base, meg a hozzá való kiegészítés jöhet szóba, de ehhez sok pénz meg sok értékes lélekkő is kell, így még nem próbáltam ki.
Balu027 Posted April 29, 2007 Posted April 29, 2007 Fizika terén nem tudok segíteni, de gyors utazáshoz tudom ajánlani az iszapjárókat, hajókat, mágus teleportokat, master index kiegészítő teleportjait, meg a Laura románc 3.0 kiegészítőt, amiben vicces küldetések után kaphatsz egy teleport gyűrűt, ami kb. 16 előre meghatározott helyre tud elvinni. Esetleg még a Private Mobile Base, meg a hozzá való kiegészítés jöhet szóba, de ehhez sok pénz meg sok értékes lélekkő is kell, így még nem próbáltam ki. én is találtam egy viszonylag működőképes megoldást: Fast Travel. Ez egy varázslatot ad, amivel bárhova tudsz utazni, ingyen vagy költséggel(beállítható). Több dologra figyeltek, hogy ne legyen túlságosan tápoló varázslat(pl harc közben nem lehet használni, úgy mint az Oblivionban). Annyi hátránya van, hogy a térképre nincsenek kiírva a nevek, szal neked kell jól célozni... Meg néha a víz és a szárazföld nem igazán különíthető el. Viszont jó nagy felbontású a kép, a nagyobb városokban akár utcára pontosan is lehet teleportálni...
Oloz Posted April 29, 2007 Posted April 29, 2007 Khmmm... csak azt szeretném elmesélni hogy letöltöttem egy-két modot a játékhoz de amikor elindítottam őket mindnél ezt írta ki a gép:"Texture Load Error!: Textures\_land_default.tga Continue running executable?" rányomtam az OK-ét (mint sejtettem) semmi változás. Aztán újrainstaláltam az egészet és semmi sem változott... Történt már valakivel ilyen? Ha igen hogy tudnám kijavítani??
Balu027 Posted April 29, 2007 Posted April 29, 2007 Khmmm... csak azt szeretném elmesélni hogy letöltöttem egy-két modot a játékhoz de amikor elindítottam őket mindnél ezt írta ki a gép:"Texture Load Error!: Textures\_land_default.tga Continue running executable?" rányomtam az OK-ét (mint sejtettem) semmi változás. Aztán újrainstaláltam az egészet és semmi sem változott... Történt már valakivel ilyen? Ha igen hogy tudnám kijavítani?? Nekem az Morrowind Graphic Extender nem tudta betölteni a Distant Land-et. Ez melyik modnak a fájlja? Ha modnak, akkor szedd le máshonnan. Ha az alapjátéknak, akkor az szívás... Vagy, mivel gondolom a mod amit használsz az javítja a grafikát, azt mondom használj mást. Pl. ezt vagy ezt. Vagy bármi mást. Na kezdek belejönni. Egyes szinten kész Divathy Fyr ládás-kulcsos-keresgélése, megvan a Boots of Blinding Speed, a Sword of White Woe... Ja, meg 6-ról 41-re tornáztam az Acrobatics-ot, kár hogy attól nem lépek szintet :lol:
elmo76 Posted May 2, 2007 Posted May 2, 2007 áá nemgiaz semmi időm sincs erre a játékra ,pedig akár egész nap eltudnék ülni előtte na minegy majd csak beszorítom valahogy a teendők közé :D nemtudja valaki ,hogy a magyarítás tesztelése mikor kezdődik?
Balu027 Posted May 2, 2007 Posted May 2, 2007 áá nemgiaz semmi időm sincs erre a játékra ,pedig akár egész nap eltudnék ülni előtte na minegy majd csak beszorítom valahogy a teendők közé :D nemtudja valaki ,hogy a magyarítás tesztelése mikor kezdődik? Már nem elkezdődött...?
elmo76 Posted May 2, 2007 Posted May 2, 2007 a morrohun-on azt írják ,az RC-1 teszt még nem kezdődött el
narim Posted May 2, 2007 Posted May 2, 2007 Már nem elkezdődött...? Egy hét alatt kijavítják a felmerült hibákat aztán kezdődik.
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now