SkyBird Posted February 17, 2010 Posted February 17, 2010 Egy kicsit tényleg vissza kellene fogni, mielőtt a moderátorok szétcsapnak. Hallottam már én is bizonyos gyorsindítás, meg nyelvi eszköztár problémáról. Nekem még ilyen nem volt. A telepítés utáni beállításoknál elsők között kikapcsolom a nyelvi eszköztárat. A létrehozott gyorsindítás meg oda van cövekelve. Talán a legelején volt valami ikonsorrend csere, de beállt. No meg az op. rendszer funkciók közül kiirtom a TabletPC-t. Ez jobban bosszant, mint a nem használt hülye játékok. Nem is értem, hogyan gondolta az MS, hogy az alapértelmezetten telepítendő szolgáltatások közé berakja ezt is, miközben a táblaszámítógépek aránya a normál PC-khez valahol az 1 a 125 millióhoz körül lehet. Vagy még rosszabb. Miért nem lehetett ez is utólag bekapcsolható, mint annyi más még itt. Csináltam is egy unattended válaszfájlt ennek kikapcsolására és a megfelelő néven beraktam a telepítő gyökerébe az USB merevlemezen. Azóta még csak egyszer telepítettem erről, de ugyanúgy felrakta a TabletPC dolgait. Azt is írják, hogy egy pendrive gyökerébe kellett volna másolni, mert alapértelmezetten ott keres. Na mindegy, nem mindent szoktam jóelőre rádugdosni a telepítéskor.
solties Posted February 17, 2010 Posted February 17, 2010 Erõsen fogalmaztam(tunk), oké elismerem! Attól még, hogy nem mindenki tapasztalja, bizonyos problémák igenis léteznek! És nem ez a legbosszantóbb, mert aki képben van valamennyire, az nem is várja, hogy makulátlanul tökéletes legyen egy windows rendszer! De a legbosszantóbb az egészben az, hogy a legkisebb, legegyszerûbb, abszolut nihil dolgok akkora idegbajt tudnak okozni, hogy az elképesztõ! Például letojnám, ha az xps olvasó, vagy a bitlocker, vagy az általad említett tábla pc, meg miegymás sorolhatnám még a soha a büdös életben nem használt lehetõségek, bekrepálnának. De neeeeeeeeeeem, mert ugye az senkit sem idegesítene fel! . Mondom, a legegyszerûbb dolgok okozzák a legnagyobb galibát, és ettõl megy fel a pumpa!
payskin Posted February 18, 2010 Author Posted February 18, 2010 A telepítés utáni beállításoknál elsõk között kikapcsolom a nyelvi eszköztárat. A létrehozott gyorsindítás meg oda van cövekelve. Detto.
solties Posted February 18, 2010 Posted February 18, 2010 Hogyan tudom én azt végleg kikapcsolni? Mert nekem sem kell. Ha kiveszem a pipát az eszköztárak listájában elõle, attól még ott van az asztalon. Vagy valami elkerülte a figyelmemet.
szabszucs Posted February 18, 2010 Posted February 18, 2010 Sziasztok! Egy általános kérdés, 64 vagy 32 bites rendszert tegyek fel... Konfiguráció: MSI G31TM-P21/P35 (MS-7529) DualCore Intel Celeron E3200, 2400 MHz (12 x 200) -> felhúzva 3600 MHz (12 x 300) 2 x 2 GB DDR2-800 DDR2 SDRAM ATI Radeon HD 4670 (512 MB) ASUS 450w tápegység Melyik a gyorsabb, lassabb, kihasználhatóság, memóriahasználat, játékok, mindennapi használat... Plusz nem tudom, ez a processzor elég erős-e a 64 bites rendszerhez. A vélemények megoszlanak, emiatt szeretnék egy egyértelmű választ, gondoltam itt kapok Köszönöm előre is szabi.
Csaba_# Posted February 18, 2010 Posted February 18, 2010 Ahhoz hogy mind a 4 GB rendszermemóriát ki tudd használni, már 64-bites operációs rendszer kell! Bővebben: íl: Operációs rendszer memóriakezelése
Alfonz64 Posted February 18, 2010 Posted February 18, 2010 Hogy tudom beállítani ha ledob a szolgáltató a nettrõl akkor lejátszón egy hangot pl:nekem van egy jó kis sziréna hangom. Mert ha a routert kikapcsolom meg vissza akkor újra van kapcsolat, és ezt megtudom tenni a monitor nélkül is, ezért kellene a hang. De ha van jó más megoldásotok, vagy ötletetek ne tartsátok magatokban
gabriel081 Posted February 19, 2010 Posted February 19, 2010 Az mitõl lehet, hogy az Asztalon lévõ ikonok ikonképe eltûnik? Hasonlóan, mint ezen a neten talált képen:
solties Posted February 19, 2010 Posted February 19, 2010 Nekem is volt ilyen egy két ikonnal. Rákattintottam jobbgomb/tulajdonságok/parancsikon, és ott kiválasztottam a telepített program/alkalmazás mappájából az ikont, és visszaállt. Hogy mitől van, és még sok miegymás a windowsban, azt csak Steve Ballmer és a Jóisten tudja! Nekem látszólag minden ok nélkül jelentkezett.
gabriel081 Posted February 19, 2010 Posted February 19, 2010 Ezaz, hogy rámegyek az ikoncserére és kiválasztom az exe fájlt. Megtalálja a program eredeti ikonját a Win7, rákattintok, de nem változik semmi. Találtam valamit a neten az IconCache buzerálásáról a Regeditben, de nem merem kipróbálni. Légy szíves ne idézz be elõtted íródott hozzászólást! <PF>
[OP]Destroy-man Posted February 19, 2010 Posted February 19, 2010 Néhány program a "%WinDIR%/Installer" mappába rakja az ikonját, amit néhány rendszerkarbantartó program elõszerettel töröl. Amúgy erre a mappára nem szokott nagy szükség lenni, akár több gigára is felhízhatja magát, csak ha törlöd, akkor cserében eltünek az ikonok egy része.
SkyBird Posted February 19, 2010 Posted February 19, 2010 íl: http://www.pcworld.hu/forum/index.php?s=&a...st&p=411300
solties Posted February 19, 2010 Posted February 19, 2010 Ezaz, hogy rámegyek az ikoncserére és kiválasztom az exe fájlt. Megtalálja a program eredeti ikonját a Win7, rákattintok, de nem változik semmi. Találtam valamit a neten az IconCache buzerálásáról a Regeditben, de nem merem kipróbálni. Ettõl igazán nem kell félni, én mindig úgy csinálok ilyesmit, hogy mielõtt registry módosításhoz kezdek, elõtte jobbgomb a bejegyzésre, és exportálás. Mondjuk a dokumentumokba. Aztán ha el is rontasz valamit, akkor csak rákattintasz az exportált .reg bejegyzésre és visszaáll az eredeti állapot.
Insignia Posted February 19, 2010 Posted February 19, 2010 Az a problémám lenne hogy kipakoltam számomra fontos widgeteket az asztalra de minden rendszer indításnál elmásznak a helyükrõl... kép ki pakolom a legszélére aztán vissza másznak és nemigazán értem hogy ha kilehet pakolni oda akkor miértnem tud ott maradni?
solties Posted February 20, 2010 Posted February 20, 2010 Ismét egy találkoztam az eseménynaplóban (már bérletem van oda ) egy bejegyzéssel! Olyankor szoktam megnézni az eseménynaplót, ha tovább látom az "üdvözöljük"-et mint azt szeretném. Nos megnéztem és miért is ne, bingó, megint egy hiba Mivel nem tudom ez minek a hibája, de se vista se xp alatt nem volt hasonló, ezért leírom ide, hátha van ötlet: "A nyomtatásisor-kezelő nem tudta Canon MP190 series Printer néven megosztani a(z) Canon MP190 series Printer nyomtatót. Hiba: 2114. A nyomtatót a hálózati felhasználók nem tudják használni." Naplónév:Microsoft-Windows-PrintService/Felügyelet Forrás:PrintService Eseményazonosító:315 Szint:Hiba Felhasználó:SYSTEM OpCode:Sorkezelő művelete sikertlen Nagyjából ennyi. Szóval mi baja van? Most kikapcsoltam a Fájl és nyomtató megoszást, és utána nem láttam ilyen bejegyzést. De akkor is! Tegnap meg azelőtt, meg azelőtt semmi baja nem volt a nyomtatóval?! Nem használok semmiféle megosztást, meg kell valahogy oldani ezeket az idegbajt okozó dolgokat, mert egyre tovább élvezem az "üdvözöljük" képernyőt! Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy hetes windowsnak mi minden sz.rral akad gondja!! Semmi szemét nincs a gépen! Már telepítés után rögtön gondja akadt az otthoni csoporttal! Kikapcsoltam, mert nem kell. Aztán Eset Smarttal, újratelepítettem, most megint.:"A hívás (ScRegSetValueExW) sikertelen (a hívás célja: Type) a következő hiba miatt: A hozzáférés megtagadva". Most meg a nyomtatómegosztás!! Mit kapcsoljak még ki? A Windowst magát? Őrületbe kerget! Ha van ötlet, szívesen fogadnám.
payskin Posted February 20, 2010 Author Posted February 20, 2010 Az ikonprobléma megoldását linkelte be SkyBird odafent. (Nem szeretem a csak írható memóriát.) Solties, ne nyissak neked egy külön témát, ahol az Eseménynapló bejegyzésein őrjönghetnél szabadon? Esetleg költői kérdések alcímmel.
solties Posted February 20, 2010 Posted February 20, 2010 Nem kell kösz! Azt hiszem nem értitek mi is a gond! Letojom az eseménynaplót, nem az a lényeg!! Ha kikapcsolom az eseménynaplót, attól még a problémák nem tűnnek el! De miután nem "észrevétlenül" jelentkeznek a dolgok, ezért nézem meg az eseménynaplót. Ok-okozat! Ha nem venném észre, akkor nyilván nem is lenne érdekes. Úgy látszik túl jó a szemem. Mindegy ......(ugyan nekem szerencsém volt, ami a windows 7-hez való hozzájutást illeti, de másoknak nem biztos. Szóval azért ez egy kicsit gáz egy százezres rendszertől!)
warynski Posted February 20, 2010 Posted February 20, 2010 Lehet, hogy printer topikba kellet volna írnom, de ide talán inkább való. W7 Home Premium alatt képtelen vagyok a HP Photosmart C5380 printert mûködésre bírni. Letöltöttem a HP oldaláról a printerhez való driver csomagot, szépen feltelepül, látszólag minden OK, de nyomtatni nem lehet vele. Scannelni pl. lehet. Amikor nyomtatni akarok úgy tûnik, mintha a Windows elküldené a nyomtatónak a a nyomtatási parancsot, a tálcán megjelenik a printer ikonja, de ha megnézem a nyomtatási feladatokat akkor: 0 doukmentum van függõben, folyamatban levõ nyomtatási feladat nem látható és a printer meg sem nyekken. A poén az, hogy amikor a PCW DVD-én lévõ RC verziót felraktam, az felismerte ezt a printert, telepítette, és gond nélkül nyomtatott. A printernek nincs baja, XP alól nyomtat. Ha van tipp, tanács, ötlet, elõre is kösz!
solties Posted February 20, 2010 Posted February 20, 2010 Na tessék! Errõl papolok, meg ehhez hasonló idegesítõ dolgokról!
Fujitsu Posted February 20, 2010 Posted February 20, 2010 Mindazoknak, akik véletlenül kikapcsolták a nyelvi eszköztárat, de már megszokták azt: a területi és nyelvi beállításoknál, a "Billentyûzetek és nyelvek" fül alatt, a "Billentyûzetváltás" gombra kattintva jön elõ az a párbeszédpanel, amelynek van egy "Nyelvi eszköztár" nevû füle. Szerintem teljesen logikus helyre került ez a beállítási lehetõség, kár, hogy az ilyen egyszerû gondolkodású, Windows XP-hez hozzászokott emberek, mint amilyen például én vagyok, egybõl az eszköztárak között keresik a visszakapcsolás lehetõségét.
jagdtigger Posted February 20, 2010 Posted February 20, 2010 @warynski Eszközkezelõbõl frissítsd a nyomtató illesztõjét. Nekem is HP nyomtatóm van és még csak drivert se kellett keresnem hozzá mert talált magának .
KGigi Posted February 20, 2010 Posted February 20, 2010 Nekem fel sem dobta, de egyszer csak mûködött a nyomtató. Egyébként úgy írja, hogy naprakész, hogy közben be van kapcsolva a nyomtató?
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now