Lord_KROK Posted August 6 Posted August 6 2 hours ago, pcmester said: @Lord_KROK Nem gondoltam volna, hogy ennyi év különbség lesz a két processzor között. Úgy gondoltam, hogy ha úgyis csak BIOS-ban letiltva fonnyadna az integrált grafika a videokártya mellett, akkor ha már elérhető volt anélküli verzió is, tulajdonképpen miért ne ‒ a videokártyából kivett gyári vakdugókkal pedig ledugóztam az alaplap szükségtelen grafikai kimeneteit. Ezek már jelentős különbségek az enyém javára. A tieddel ellentétben nekem a fő gépemben teljesít szolgálatot az említett CPU napi szintű használat mellett. Egészségedre. Úgy érzem, hogy a jelenleginél nincs szükségem több erőre, ez úgyis az eddigi legerősebb gépem. Mint írtam neked, ez egy régebbi PC-mnek az új processzora lesz, természtesen nem ezt használom napira, bár netezni, és régi játszani 16-32GB RAMmmal még ma is elmenne FHDben egy RX570 8GB (minő véletlen pont ez kerül bele) vagy hasonló kártyával. Itt még nem volt F verzió, minden CPU tartalmazok grafikus vezérlőt (kivvée a Xeonok, akkor mentem volna a valamivel olcsóbb, de sokkal eladahatatlanabb Xeon E3-1270 v3 / E3-1275 v3 / E3-1246 v3 / E3-1241 v3 vonalra. De jobbnak találtam, hogy legyen amellett is, hogy ahhoz a géphez is akad GTX950 2GB, GTX960 2GB és RX570 8GB (sőt egy RX470 4GB is, ami havernál van kölcsönben). A szükségtelen kimeneteket miért dugóztad le? Hogy tudjad hová nem kell dugni? A fő gépem (amit manapság egyre nehezebb definiálni) I5 10400F van, 6C12T, 2900/4300MHZ, 12MB cache De igazából van mellette 12400F és Ryzen is már. Ahogy pl ha a RTX 3060 12GB kevés, akkor levehetek a polcról RTX 3080 10GB, RTX 5060Ti 16GB (ez bontatlan) vagy akár RTX5070 12GB-ot is Áh, ezt nem magamnak csináltam, hanem ügyfélnek. Ami tök érdekes, hogy egy hónap alatt ez volt a harmadik I9 amivel foglakoztam, ami meglepő mert kb 20 éve nem volt olyan hónap, hogy ennyi ennyire felső cuccal legyen dolgom, ilyen rövid időn belül. Momentán nekem is elég a 10400F, és bár néha foglalkoztat egy I7 10700 beszerzése, de jelenleg nem éri meg a felárat, és ha már mélyebben zsebbenyúlok akkor egész más irányba indulnék el
Lord_KROK Posted August 6 Posted August 6 3 hours ago, XCube said: Akkor elnézést, én abból indultam ki, hogy a típusszám árulkodóbb számodra. A korábbi gépedben 7000 -es proci volt, a mostani 12000, KROK -é pedig 4000. Ez a téma a jövőben valószínűleg megkerülhetetlen lesz. Az ömagától lezajló degradációt kijavító (pontosabban megelőző) mikrokód frissítést ne felejtsétek el . Én is azt gondoltam volna, hogy mesterünknek ez sokat elárul, de ezekszerint nem. Azzal kezdtem az egész folyamatot, de azért köszi (erre a Bios nullázása kimaradt, de rájött a lap, hogy változás történt).
Lord_KROK Posted August 6 Posted August 6 3 hours ago, XCube said: Ez a proci nagyon jól jött volna neked anno a 4330 helyére, nagyon szépet dobott volna a rendszeren. Mivel a 4000 -es projektet sikerült kimaxolnom, egy 6900K -t én is akarok még újítani, hogy kimaxoljam az X99 -et is, de nagyon ritka és akkor is csak csomagban jár alaplappal, hűtővel meg RAM -mal horribilis összegekért. Az idő persze nekem dolgozik, de valamelyest ellenem is, mert aktuális játékokat akarnék ráereszteni a dögre . Az ASUS H -s lapjaihoz jött hivatalos tuning bios is, amivel a K -s procik szorzóját lehetett állítani. Én is csak véletlenül tudtam meg két éve, amikor hozzám került ez a H -s lap. Most látom, ohgy nem is H85, hanem H87, da mára ez már kb. teljesen mindegy is. A 4790K -nak jó hűtéssel még akár 5GHz -en is mennie kéne. Eddig még csak a turbó órajellel próbálkoztam, valószínűleg az a baj. A 3770 -et egy kuka kategóriájú hardvercsomagban kaptam. Egy B350 -es lap, egy 2nd gen i3 SFF PC és egy Z77 -es lap és egy BlackMagic 3D capture card volt 30 Euróért ismeretlen procival. A B350 -et és az i7 3770 -et sikerült élve kimenteni, az alaplapon duplán visszahoztam az egész árát. Még a kezdeti bizniszelős időben . Egyébként erre is egy ITX rendszert tervezek építeni, vettem hozzá bagóért egy nagyon spéci kínai lapot, mindjárt rakok be róla képet . Szerk.: Itt a kép. Ezt már réges rég be kellett volna ide raknom . Igen. Volt 2017-ben egy viszonylag rövid idő ablak mikor a használt piacon az 4th gen I7-esek 70-80 ezer ft körül mentek, de a legnagyobb I3-asok még 40 ezer körül. Ekkor úgy láttam, hogy 30-40 ezer befektetéssel hatalmasat lehetne ugrani, miközben megtartok mindent, sőt aztán volt egy konkrét lehetőség ahol az I3-mat adtam volna + 25 ezret, egy I7 4770-ért, de sajnos kútbaesett az üzlet, mert nem lett idejében pénzem. Aztán bejött az, hogy az I3-asok ára meredeken zuhanni kezdett, az I7 ára meg maradt, és mire lett pénzem már sokkal többe lett volna a váltás, így vettem inkább egy 500GB-os SSDt a 120-as helyére, meg új egeret és billentyűzetet és a fejlesztés le volt tudva. Aztán persze a terv maradt, 2020-ban pedig oda jutottam, hogy akkor menjen így : I3 4330 --> I7 4770 és GTX950 2GB --> GTX 1660S 6GB, na meg ugye 16GB --> 24GB RAM. Na ekkor ugrott be a következő cripto roham, és a covid második hullámja is nagyon közelített, így az egész ismét elmaradt. Sőt, 2021 elején inkább az erre szánt pénzből végül lett a platformváltás a 10400F-re. Néha elszoktam játszani gépbővítések kapcsán a "mi lett volna ha" gondolatával, és ez is érdekes forkot hozott volna létre, ugyanis ha sikerült volna ez akkor, akkor szinte biztos, hogy 2021 elején még nem váltok, és ha : 2023-ban történik a váltás akkor 12400/13400/14400F lett volna, ha 2024-ben akkor esélyesen valami felsőházas AM4 vagy belépő AM5, ha 2025-ben akkor pedig belépő/közepes AM5, és ezesetben a DDR4 esélyesen nekem ki is maradt volna. Ha ki nem is maxolom a 4000-es szériát, de de jót azért elértem benne. (De te a Broadwell-t is majdnem kimaxoltad. Valami 5820 vagy ilyesmi rémlik nekem ) Ami a 6900K-t illeti tényleg kb a csúcs az X99-ben, eredetileg nem terveztem, csak meglett, de ha már itt tartok akkor egyszer majd épül köré valami ütős konfig, de low priority, idén - de szerintem jövőre sem, pláne ilyen árak mellett - tutira nem lesz belőle semmi. BlackMagic 3D capture card, az meg mire lehetett volna jó? )3D-s Voodoos screenshootokhoz? Vagy mihez?) kis kínai lap M2 slot LGA1155-höz? Ez tényleg utólagos felokosítás de ez a jó az ilyen kínai lapokban.
pcmester Posted August 7 Posted August 7 14 hours ago, Lord_KROK said: A szükségtelen kimeneteket miért dugóztad le? Hogy tudjad hová nem kell dugni? Miért? Inkább dobjam ki a videokártya gyári csomagolásának részét képező csatlakozó védő dugókat? Ha már ebben az életben nem lesznek használva az alaplap grafikai kimenetei akkor legalább ledugóztam őket, legfeljebb nem megy por a csatlakozókba ‒ és azt is jelzik a dugók, hogy nem működnek a kimenetek. 14 hours ago, Lord_KROK said: Mint írtam neked, ez egy régebbi PC-mnek az új processzora lesz, természtesen nem ezt használom napira, bár netezni, és régi játszani 16-32GB RAMmmal még ma is elmenne FHDben egy RX570 8GB (minő véletlen pont ez kerül bele) vagy hasonló kártyával. A fő gépem (amit manapság egyre nehezebb definiálni) I5 10400F van, 6C12T, 2900/4300MHZ, 12MB cache De igazából van mellette 12400F és Ryzen is már. Ahogy pl ha a RTX 3060 12GB kevés, akkor levehetek a polcról RTX 3080 10GB, RTX 5060Ti 16GB (ez bontatlan) vagy akár RTX5070 12GB-ot is Áh, ezt nem magamnak csináltam, hanem ügyfélnek. Ami tök érdekes, hogy egy hónap alatt ez volt a harmadik I9 amivel foglakoztam, ami meglepő mert kb 20 éve nem volt olyan hónap, hogy ennyi ennyire felső cuccal legyen dolgom, ilyen rövid időn belül. Momentán nekem is elég a 10400F, és bár néha foglalkoztat egy I7 10700 beszerzése, de jelenleg nem éri meg a felárat, és ha már mélyebben zsebbenyúlok akkor egész más irányba indulnék el Értem, hogy az nem a fő géped, amibe fog kerülni. Nekem is megvan még az előző gépem elrakva, de nem hiszem, hogy egyhamar előkerülne, általában annyira modern hardverekre nem szokott szükségem lenni. Miért lenne egyre nehezebb definiálni a "fő géped"? Cserélgeted? Nekem még sikerült 2025 elején meglépnem a gépújítást, pont mielőtt kezdtek volna elszállni az árak, szóval még jól jártam. ─────────────────────◆─────────────────── Amúgy kezdek tervezgetni okostelefon váltást valami újra, mivel egyrészt én vagyok a legjobban lemaradva a családban, másrészt 2020 óta már egyáltalán nem támogatott a jelenlegi "Samsung Galaxy S7" telefonom (még biztonsági frissítés sincs). Egyelőre az iPon kínálatát nézegettem, de még nincs meg, hogy melyik legyen majd. Nem szeretnék elszállni az árral ‒ eddig olyan ~60-70 ezer környékéig nézegettem, 100 ezer alatt szeretnék maradni ‒, fontos a Jack csatlakozó megléte, minimum Android 14 rendszer, nem kell feltétlenül OLED (jó az LCD is), jó kamerák. | Javaslatokat szívesen fogadok. 📱
Lord_KROK Posted August 7 Posted August 7 Értem. Egyébként nem mondtam, hogy dobd ki. Hát igazából alaposan végiggondolvba igen, a 10400F a fő gépem egyértelműen amellett vagyok a legtöbbet, de mostanában a Ryzenem is sokat megy azért A 4000-es gép még nekem is el van rakva, jvőhéten talán lesz időm foglalkozni vele. Igen, te a lehető legjobkor fejlesztettél gépet, sok ismerőst én is rávettem tavaly, és van aki már hálás is volt ezért. Sajnos én nem tudtam meglépni a platform cserét idejében, de végülis ezzel a géppel is elvagyok A telefonos témát szerintem vigyük át IDE 3 hours ago, pcmester said: Miért? Inkább dobjam ki a videokártya gyári csomagolásának részét képező csatlakozó védő dugókat? Ha már ebben az életben nem lesznek használva az alaplap grafikai kimenetei akkor legalább ledugóztam őket, legfeljebb nem megy por a csatlakozókba ‒ és azt is jelzik a dugók, hogy nem működnek a kimenetek. Értem, hogy az nem a fő géped, amibe fog kerülni. Nekem is megvan még az előző gépem elrakva, de nem hiszem, hogy egyhamar előkerülne, általában annyira modern hardverekre nem szokott szükségem lenni. Miért lenne egyre nehezebb definiálni a "fő géped"? Cserélgeted? Nekem még sikerült 2025 elején meglépnem a gépújítást, pont mielőtt kezdtek volna elszállni az árak, szóval még jól jártam. ─────────────────────◆─────────────────── Amúgy kezdek tervezgetni okostelefon váltást valami újra, mivel egyrészt én vagyok a legjobban lemaradva a családban, másrészt 2020 óta már egyáltalán nem támogatott a jelenlegi "Samsung Galaxy S7" telefonom (még biztonsági frissítés sincs). Egyelőre az iPon kínálatát nézegettem, de még nincs meg, hogy melyik legyen majd. Nem szeretnék elszállni az árral ‒ eddig olyan ~60-70 ezer környékéig nézegettem, 100 ezer alatt szeretnék maradni ‒, fontos a Jack csatlakozó megléte, minimum Android 14 rendszer, nem kell feltétlenül OLED (jó az LCD is), jó kamerák. | Javaslatokat szívesen fogadok. 📱 Értem. Egyébként nem mondtam, hogy dobd ki. Hát igazából alaposan végiggondolvba igen, a 10400F a fő gépem egyértelműen amellett vagyok a legtöbbet, de mostanában a Ryzenem is sokat megy azért A 4000-es gép még nekem is el van rakva, jvőhéten talán lesz időm foglalkozni vele. Igen, te a lehető legjobkor fejlesztettél gépet, sok ismerőst én is rávettem tavaly, és van aki már hálás is volt ezért. Sajnos én nem tudtam meglépni a platform cserét idejében, de végülis ezzel a géppel is elvagyok A telefonos témát szerintem vigyük át IDE a
pcmester Posted August 8 Posted August 8 18 hours ago, Lord_KROK said: A telefonos témát szerintem vigyük át IDE → Rendben, itt folytassuk.
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now