mizsi Posted July 9, 2005 Posted July 9, 2005 Egy számítógépes feleség naplója: Augusztus 16. Ma megismerkedtem Gyulával. Gyönyöû, vibráló zöld szeme van. Azt mondta programozó. Az jó. Én imádom a programokat. Egyik buliból a másikba. Bárcsak összejönnénk! Augusztus 21. Összejöttünk. Nagyon romantikus volt. Napfény, vízesés, szomját oltó szarvas, s mindez az egérpadon volt, amire feküdtünk. Közben a derekamat egy kicsit nyomta a monitor, de amikor a Gyula megmondta, hogy 14 colos, akkor arra gondoltam, hogy inkább kivárom a végét. Szegény Gyulám eléggé suta. Mikor kérdeztem, hogy mit keres olyan sokáig, azt mondta, hogy az inputot. Mikor megtalálta, hogy legközelebb könnyebben menjen, alkoholos filccel a hasamra írta click here. Remélem, hogy nem valami disznóság. Szeptember 2. Gyuszi, aki palira vette a Nõt!Imádom Gyulát! Különösen azt szeretem benne, hogy pislogás nélkül képes végignézni egy egész Híradót. Azt mondta, hogy ha igazán szeretem, akkor levágatom a hajamat. Levágattam. Most már szerelmünk legszebb pillanataiban is látja a fülem alatt a monitort. Sajnos ezekben a pillanatokban a Gyula rendszerint lefagy. Engem idegesít. Október 14. Ma összeházasodtunk. Eljött a Gyula összes barátja, mind programozó. Ennyi szemüveget csak az OFOTÉRT kirakatában láttam. Kicsit kínos volt, hogy amikor alá kellett volna írni az anyakönyvet Gyuláról kiderült, hogy nem tud kézzel írni. Még szerencse, hogy a szomszéd szobában volt egy billentyûzet, hamar odakanyarította: Zsül. Így szokta aláírni az emiljeit. A nászéjszakáról a Gyula késõbb úgy nyilatkozott, hogy ez volt az életének a legmámorosabb éjszakája. Ugyanis végre sikerült interneten keresztül bejutnia a Columbia egyetem egyik titkos könyvtárába. Október 16. A mézesheteket Amerika fölött töltöttük. Gyula nagyon kedves. Minden nap megmutatja egyenes adásban a mûholdképen, hogy milyen az idõ Amerikában. Tudtad, hogy most Visconsinban 13 celsius fok van? Hát nem tudtam. Nagyon izgalmasak a mézeshetek. November 4. Unatkozom. Vettem egy papagájt. Van kivel beszélgetnem. November 11. Ma megpróbáltam felhívni Gyula figyelmét rám! Vettem egy nagy levegõt és fekete csipke bugyiban egy vízilóbõr korbáccsal a kezemben a képernyõ elé álltam. Láttam, hogy észrevett, mert pislogott egyet. Elmosolyodott és még meg is simogatott: - Na jól van - mondta- megmutatom neked a szado-mazó kislányok piknikje címû honlapot! December 2. Ma váratlanul áramszünet volt. Hurrá!! Gyula kedvesen simogatott gyertyafény mellett. Piciket harapott a fülembe és halkan suttogta: - Kérhetek tõled valami szokatlant? Boldogan bólintottam és négy és fél órán keresztül tekertem neki a dinamót. December 13. Már beszélnem sem kell. A papagáj állandóan csacsog, Gyula meg rendületlenül felel neki: - Igen, szívem! Január 4. Kezd elegem lenni Gyulából. Egy utolsó kísérletet teszek. Egy óriás plakáton láttam, hogy egy nõ hátára tetõcserepek vannak festve. Vásároltam egy csomó festéket és egy fél nap alatt egy komplett billentyûzetet festettem magamra. Gondosan ráírtam mindent. Control, tab, alt, delete, sift stb. Gyula mosolygott. A control alt dellel törölte a programot és visszaült a saját gépéhez. Ez vért kíván. Betelt nálam a pohár! Január 5. Éva barátnõm - a férje szintén computer idióta - kioktatott. Rettenetes gyilkosságra készülök. Beállítottam hajnali fél négyre a vekkert, csendben bekapcsolom Gyula számítógépét majd és gondosan begépelem: format C. Ha-ha, ha-ha. Ezzel az a hülye masina majd mindent elfelejt. Január 6. Fél négykor keltem, de Gyula természetesen ott ült a gép elõtt. Az ágyamba dugtam a papagájt, felöltöztem és elhagytam Gyulát. 2012. augusztus 4. 12 éve nem láttam Gyulát. Azóta Istvánnal élek. õ nem programozó. Rendszergazda. Szükségem van tehát a fekete csipke bugyira és a vízilókorbácsra. Elhozom õket Gyulától. Szerencsére a zárat nem cserélte le, s már az elõszobából hallottam, hogy a papagáj szüntelenül fecseg, Gyula pedig mondja neki: - Igen, szívem...
Shia-ko Posted July 9, 2005 Posted July 9, 2005 A Buccaneerek, miközben Dél-Irak asztalsimaságú sivatagjai fölött söpörtek a határ felé, egy csoport legelészõ tevével találkoztak. Kényes feladat volt: el kellett dönteniük, hogy megkerüljék õket, vagy inkább elszálljanak alattuk.
Adani Posted July 9, 2005 Posted July 9, 2005 Egy fiatal fiú megkérdezi az apját: - Mondd apu, elfogadható az, hogy mikor mi fiúk összejövünk mindig megvitatjuk a különbözõ méretü és alaku nõi melleket? - Természetesen fiam, ez teljesen normális. A nõi mellek nagyon is különbözõek, a nõk korának megfelelõen. A húszéveseké olyan mint egy dinnye, kerek és kemény. A harminc és negyvenéveseké olyan mint egy körte, még mindig szép, de már lóg egy kicsit. Ötven év után már olyan mint egy hagyma. - Hagyma? - Igen, ha csak ránézel, sírnod kell ! A fú nõvére erre megkérdezi az anyját: - Anyu, hányféle pénisz van? A mama boldog, hogy végre lehetõsége van kifejteni az álláspontját a témáról: - A férfiak ugyancsak három fázison mennek keresztül. A húszéveseké olyan mint egy tölgy, kemény és hatalmas. A harminc és negyveneseké olyan mint a nyírfa, hajlékony de még mindig megbízható. Ötvenen felül olyan mint a karácsonyfa. - Karácsonyfa? - Igen, ki van száradva és a diók rajta már csak dísznek vannak
mizsi Posted July 9, 2005 Posted July 9, 2005 Szabadegyetem - a képzés címe: Olyan intelligenssé válni, mint egy nõ Cél: Aktiválni a férfiak agyának idevágó részét, amelynek létezésérõl sejtésük sincs. A tanfolyam árát a tényleges szükségletek felmérése után állapítjuk meg, kedvezményt adunk azoknak a jelentkezõknek, akik mindegyik kurzuson részt vesznek. A tanfolyam szervezésében aktívan résztvett az emancipált nõegylet és a feminadomina klub is! KÖTELEZÕ TANTÁRGYAK Leválni az anyámról (2000 óra) - A fizetésemet a feleségemnek adom (550 óra) - A feleségem nem az anyám (350 óra) - A foci csak egy sport, Ronaldo pedig egy [censored] (500 óra) IGEN HASZNOS TANTÁRGYAK - Nem vagyok féltékeny a gyerekemre (50 óra) - Kész vacsora...egy mosolygó feleség (200 óra) - Nem viselkedem úgy, mint egy fajankó a feleségem barátai elõtt (több mint 500 óra) - Hogyan lazítsunk úgy, hogy ne tûnjünk lustának (300 óra) - Leküzdeni a távirányító-szindrómát (550 óra) - Nem pisilek mellé (100 óra, gyakorlati foglalkozás videórögzítéssel) - Elõbb sikerül kielégítenem a feleségem, minthogy elkezdené tettetni (több mint 1500 óra) - A cipõk maguktól soha nem mennek el a cipõsszekrényig (800 óra) - Hogyan jussunk el a szennyestartóig úgy, hogy útközben nem tévedünk el (50 óra) - Hogyan éljünk túl egy náthát agonizálás nélkül (200 óra) VÁLASZTHATÓ TANTÁRGYAK - Emésztési technika mosogatás közben - Agyamba vésem, mely napokon esedékes a szemétlevitel. - Konyha - kezdõ szint: háztartási gépek: ON (bekapcsolni) OFF (kikapcsolni) - Konyha - haladó szint: az elsõ zacskós levesem anélkül, hogy elforralnám az összes vizet - A jégkocktartó megtöltésének veszélyei (diavetítéssel kísért bemutató) - A legújabb tudományos felfedezés: fõzni, levinni a szemetet nem okoz impotenciát (laboratóriumi gyakorlat) - A WC ülõke dörrenésmentes lehajtása (videókonferencia a Harvard egyetemmel) - Miért nem szükséges a takaró emelgetése, miután megszabadultunk bélgázainktól? (páros gyakorlat) - Alapvetõ különbségek a szennyeskosár és a padló között (zeneterápiás laboratóriumi gyakorlat) - Hogyan repül a reggeli kávéscsésze a mosogatóig (gyakorlatok David Copperfield iranyításával) - Érzékeken túli kommunikáció: mentális gyakorlatok azokra az esetekre, mikor elmondják, hogy az illetõ dolog a szekrényfiókban van, ne kelljen visszakérdezni, hogy melyik szekrény melyik fiókjában. HÁZIDOLGOZAT TÉMÁK: a témák nehézsége és összetettsége miatt csak 2 dolgozatot kell beadni: 1. A vasaló: a ruhák titokzatos útja a mosógéptõl a ruhásszekrényig 2. Én és az elektromosság: a villanyszerelõ kihívásának anyagi elõnyei villamossági hibák esetén (a legbanálisabbaknál is!) 3. Miért nem bûntény virágot ajándékozni a nõnek a házasságkötés után? 4. A WC papír: a WC papír vajon a papírtartóban jön a világra? Az eltévedt férfi autóvezetõ is kérhet útbaigazítást a járókelõktõl ha szükséges, anélkül, hogy impotensnek tûnne 5. Tisztítószerek: adagolás és gyakorlati felhasználási tanácsok a lakásban javíthatatlan károk elkerülése céljából 6. A mosógép: a nagy ismeretlen 7. Milyen genetikai akadályai vannak, hogy szó nélkül végignézzük, amint egy nõ parkol
Adani Posted July 9, 2005 Posted July 9, 2005 Tanárok mondták: Az egyik tag biztos, hogy valamennyi. - A gyök alatt mennyi az hány? - 15 cm3 hõmérsékleten - felmegyek a táblára - Duruzsol már az a nitrogén? - Olyan kétségbeesetten néztek, mintha hieroglifák lennének Õsegyiptomból! - Az agyatokban lapozgassatok, ne a füzetben! - A mi tõzsdénk falusi kulipintyó - Julius Caesar link fiatalember volt. - A nyertes majdnem Julius Caesar lett, csak õt közben megölték - Akik a tulajdont bántják, azok a tolvajok - Ádám és Éva beleharapott a tudás fájába - Neki adja a birodalmát és fele lányát. - Húzd tovább a gyökjelet, mert beáznak a számok! - A múlt órán hiányoztál fiam, tudsz róla? - Úgy nézel rám, mintha Till Attilától kérdezném kik a villalakók
ProFiler Posted July 9, 2005 Author Posted July 9, 2005 Egy helyjegyet csak egyszer szabad kiadni. De! Ha a pofa leszáll Fehérváron, akkor mi történik? Felszabadul egy ülõhely az IC-n. Ergó, felszabadulhatna egy helyjegy is. Ugyanarra a ülõhelyrõl kétszer, netán háromszor is befolyna az az öt kiló. Ez már vagy egy éve nem így van! (na jó, GySEV) Figyelik, hogy ki meddig megy és az üresedett helyre új utast tesznek. Ciao.
eremit Posted July 10, 2005 Posted July 10, 2005 A régi Tücsök és Bogár jutott eszembe, Peterdi Pál rovata.
Maverick Posted July 10, 2005 Posted July 10, 2005 Jaj, az nekem is nagy kedvencem volt! Egy idézet blõle: (In memoriam Peterdi Pál.. ) - 24 tonnás babakocsit vennék. - Nagyra nõhetett a gyerek. :nevet:
fapuma Posted July 10, 2005 Posted July 10, 2005 Szuzuki Mester+ és a sárga tengeralattjáró... ...helyett: vakond.
Adani Posted July 10, 2005 Posted July 10, 2005 Így kell eladni egy Trabit! Van egy régi városi legenda, amikor leinti a rendõr a Trabantost: -2000 Mire a Trabantos: -Biztos úr,máris a magáé.
Maverick Posted July 10, 2005 Posted July 10, 2005 Ez tényleg csak legenda, mert én Schultz úrral és 100 márkával ismertem... :nevet:
Adani Posted July 11, 2005 Posted July 11, 2005 Dakota közmondás: " Ha észreveszed, hogy döglött lovon ülsz, akkor szállj le róla!" A menedzserek azonban gyakran kigondolnak más stratégiákat is: 1. beszerez egy erõsebb ostort. 2. Lecseréli a lovast. 3. Azt mondja: "mindig is így lovagoltunk." 4. Felkeres helyeket, hogy lássa, hogy lovagolnak máshol döglött lovakon. 5. Kitágítja a minoségi standardokat a döglött lovak meglovagolására. 6. Létrehoz egy task force-ot a ló újraélesztésére. 7. Szervez egy tréninget, hogy jobban tudjanak lovagolni. 8. Összehasonlítja a különbözo módon meghalt lovakat. 9. Megváltoztatja a kritériumokat, amely szerint a ló halott. 10. Külsõ embereket vesz fel, hogy õk lovagoljanak a döglött lovon. 11. Megállapítja, hogy "nem lehet egy ló annyira döglött, hogy ne lehetne azt megülni". 12. Pótlólagos eszközöket szabadít fel, hogy a ló teljesítményét növelje. 13. Készít egy tanulmányt arról, hogy léteznek-e olcsóbb tanácsadók, akik megállapítják, hogy a ló tényleg döglött-e. 14. Megállapítja, hogy az õ lova "jobban, olcsóbban és gyorsabban" döglött. 15. Átdolgozza a teljesítményszempontokat a döglött lovak számára.
Maverick Posted July 11, 2005 Posted July 11, 2005 Dakota közmondás: " Ha észreveszed, hogy döglött lovon ülsz, akkor szállj le róla!" Hasonló: Magányos így a nyeregben a cowboy, mióta kimúlt alóla a ló.
Shia-ko Posted July 11, 2005 Posted July 11, 2005 Régi, de jó rovat: Két régi cimbora beszélget. Egyikük megkérdi a másiktól: - Te, ha én elmennék hozzátok és teherbe ejteném a feleséged, miközben te horgászni vagy, akkor utána ellenségek lennénk? A másik elgondolkozva vakarja a fejét: - Hát azt nem tudom, hogy ellenségek lennénk-e, de hogy kvittek igen, az biztos.
Maverick Posted July 11, 2005 Posted July 11, 2005 @Shia-ko Két régi cimbora beszélget. Egyikük megkérdi a másiktól: - Te, ha én elmennék hozzátok és teherbe ejteném a feleséged, miközben te horgászni vagy, akkor utána ellenségek lennénk? A másik elgondolkozva vakarja a fejét: - Hát azt nem tudom, hogy ellenségek lennénk-e, de hogy kvittek igen, az biztos. Igaz, ez olyan jó vicc, hogy nem árt néha feleleveníteni azok kedvéért, akik eddig nem ismerték...
mizsi Posted July 11, 2005 Posted July 11, 2005 Szeresd feleséged gyermekeit, mert lehet, hogy a sajátod is köztük van! Más. Fontos figyelmeztetés. Mielött a következõ linkre kattintasz, kösd be magad, vegyél fel bukósisakot, ugyanis én leestem a székrõl! Tábla a mosdóban
benkovics Posted July 11, 2005 Posted July 11, 2005 láttam már én is, de ennél sokkal jobbak is vannak................... Ne dobd a csikket a wc kagylóba, én sem hugyozok a hamutartóba..... pl... és társai......................... De ez nem grafiti gyûjtemény! Nyiss nekik egy külön topic-ot!
mizsi Posted July 11, 2005 Posted July 11, 2005 Na, na! Nem vagyok én olyan nyissunk-ennek-is-egy-külön-topikot! tipusú! Viccesnek találtam, ezért beraktam!
Maverick Posted July 11, 2005 Posted July 11, 2005 láttam már én is, de ennél sokkal jobbak is vannak................... Ajajj, de még milyenek... Csak nem írom le õket, mert finoman szólva sem fórumkonformak..
Adani Posted July 11, 2005 Posted July 11, 2005 Itt van pl: egy Filctollal felírt szöveg ezt egy helyi kocsmában láttam még régebben, talán még most is kint van: -Kérjük ne dobják a csikket a WC-be. Ja elázik, és nehéz meggyújtani.
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now