Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Melyik Játékot Vásároltad Meg Legutóbb?

Recommended Posts

Posted

Erre én is emlékszem. Ő fényképezte állandóan a 20 ezreseket. 

Hülye kretén. Biztos tartalmas élete lehetett.

Még nem találtam ki, pontosan hogy legyen, de majd én is teszek fel képet a gép/játék gyűjteményemről. Szeretnék csináltatni egy új TV állványt, ami alatt majd elfér minden.

Posted

Megosztanám még a saját tapasztalataimat a témában. Négy évvel ezelőtt még abszolute nem is ismertem a konzolos játékot, maximum érintőlegesen (vendégségben játszva, stb.). A kontrolleres irányítás már nem volt idegen, használtam X360 ast PC -n, de a lényeg az, hogy kisgyermek koromtól egérrel és billentyűzettel toltam. Ahogy kiköltöztem németországba vettem egy erősebb laptopot, ami játékra is alkalmas (Fallout 3 ment rajta AA -val maxon), de mivel a munka mellett kevés időm volt, azt pedig kényelmesen akartam tölteni legtöbbször inkább TV -re kötve kontrollerrel használtam (kvázi konzolként). Ekkor gondoltam, hogy talán eljött az ideje beruházni egy konzolba és mivel mindig is jobban vonzottak a Sony exluzív címei egy PS3 mellett tettem le a voksom. Kemény menet volt megszokni a DS3 -at a szuper X360 as kontroller után, sosem fogom elfelejteni mennyit káromkodtam, hogy "egy nyüves egérrel már hatszor tovább jutottam volna", de a Beyond Two Souls és az Uncharted segített átlendíteni az akadályokon, sikerült kialakítani a saját kontrolleres mozgáskulturámat. Később beszereztem egy PS4 -et is, a DS4 -ben pedig nagyon pozitívan csalódtam a DS3 után, sok hibát javított és ezáltal az FPS játékokat is élhetőbben tudtam kezelni az új konzolon. Egy évvel ezelőtt viszont egy családi tragédia folyományaként el kellett hozzam a régi, de még úgy ahogy korszerű (a laptopomnál erősebb) asztali gépemet. Ahogy telt az idő ennek ellenére sem más választásom az újabb címeknél, PS4 -re kellett őket megvennem, mivel sem az azstali, sem a laptop nem volt elég erős hozzájuk. Elég erős volt viszont más régebbi címekhez, ami megmutatta mennyivel élvezetesebben is lehet hentelni egérrel, mint kontrollerrel és ezzel megjelent a gépfejlesztés csírája a tudatom hátsó szegletében. Pár hete végül meg is jött az új gépem (aláírásomban) és valószínűleg mondanom sem kéne, egyik konzolt sem kapcsoltam be azóta. Nem azért, mert nem érdekel már, pusztán csak azért, mert újra visszatértem legkedveltebb platformomra és élvezem. Hosszabb távon biztos vagyok benne, hogy újra elővesz majd a kényelem és leheverek a fotelbe a PS3 / 4 elé, már a napokban is megfordult a fejemben, de egyelőre tart még a PC abszolut varázsa a szélesvásznú monitor UWQHD felbontása és a magas képfrissítés sima érzete (az új DOOM -ban akrobatikázok nagy előszeretettel).

Lényeg a lényeg szócséplés nélkül: nekem mindig is a PC marad kendvenc platformként, de szívesen játszom konzolon is, mert elsősoban a játékélmény számít.

Posted
1 hour ago, XCube said:
Spoiler

Tudom azt mondtam részemről befejeztem, de például most is az elég gyér Mafia 3 közben megjött a kedvem a Mafia 1-hez. Vagy ne adj isten a 2-höz. A három részhez 3 különböző konzol kéne.

Posted

Most mindenkit kinevetek, aki megvette előre a Mafia 3-at. Sose tanultok semmiből.

ON:

Europa Universalis IV - Rights of Man; Mare Nostrum Content Pack; Cossacks Content Pack

Posted
11 hours ago, gebali1991 said:

Most mindenkit kinevetek, aki megvette előre a Mafia 3-at. Sose tanultok semmiből.

Ennyire rossz lett?

Posted
57 minutes ago, nyrfan said:

Ennyire rossz lett?

A mesterséges intelligencia egyszerű, mint a fakocka, hosszabb távon kibukik, hogy a küldetések részfeladatai ugyanarra a sémára épülnek, mellékes tevékenységek gyakorlatilag nincsenek (csak "rablások" és a gyűjthető cuccok) és helyenként a grafika is elég gyenge.

Vannak benne jó és ötletes dolgok, de mindig közbejön valami baromság is.

Posted
4 minutes ago, jardo said:

kösz. akkor már egyáltalán nem bánom, hogy nem vettem meg teljes áron. Még várok pár hónapot, aztán már egy 10-es alatt meg lehet majd venni. Azért ki szeretném majd próbálni.

Posted
1 minute ago, nyrfan said:

kösz. akkor már egyáltalán nem bánom, hogy nem vettem meg teljes áron. Még várok pár hónapot, aztán már egy 10-es alatt meg lehet majd venni. Azért ki szeretném majd próbálni.

Igazából attól függ, mit szeretnél. Ha egy tartalmas open world világot akarsz változatos játékelemekkel és játékmenettel, akkor ez nem a te játékod lesz. Ha ezeken a hiányosságokon túl tudsz lépni, akkor viszont el lehet vele lenni, a sztori azért korrekt, van egy-két jó karakter, a hangulat szerintem nagyon jó, a szinkron is jó lett, a zene pedig fantasztikus.

pont azon gondolkodtam, hogy valami olyan játékba kezdenék bele, aminek nem 8-10 óra a singley része, hanem el lehet vele lenni akár 70-80 órát is. Csak nem tudom, mi van most olyan, ami erre jó lenne. mondjuk most még elég jól elvagyok a GoW 4-el, meg a Doom-mal.

Posted
4 minutes ago, nyrfan said:

pont azon gondolkodtam, hogy valami olyan játékba kezdenék bele, aminek nem 8-10 óra a singley része, hanem el lehet vele lenni akár 70-80 órát is. Csak nem tudom, mi van most olyan, ami erre jó lenne. mondjuk most még elég jól elvagyok a GoW 4-el, meg a Doom-mal.

Hát így hirtelen a Witcher 3-t mondanám. Én 15 óra után 8%-nál tartok. :D Plusz használtan elég olcsó már.

Posted
5 minutes ago, jardo said:

Hát így hirtelen a Witcher 3-t mondanám. Használtan elég olcsó már.

Arra már gondoltam én is, a GoTY verzió 14ért van újonnan a konzolvilágnál.

Nézek majd róla videókat, mégis milyen a gameplay.

Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon
Posted

The Witness

Az év eleji kalóz pc-s végigjátszás után most PS4-re beszereztem.
Még mindig az egyik legjobb élményt nyújtó játék, ami elé bármennyi időre le lehet ülni.

Posted
19 hours ago, nyrfan said:

Arra már gondoltam én is, a GoTY verzió 14ért van újonnan a konzolvilágnál.

Nézek majd róla videókat, mégis milyen a gameplay.

Ugyanolyan clumsy mint az első rész volt anno, csak már lopott annyit a FromSoftware-től roll meg kardcsapkodás tekintetében, hogy 2010-es gameplay-t tudjon ezzel súrolni. A beszélgetési mechanizmus, az ingame átvezetők abszolút statikussága viszont a PS2-es időket is nehezen éri el.És RENGETEGET kell beszélgetni, de annyit hogy háromszor elaludni alatta. Ezen felül borzasztó hosszú töltésidők, egy undorító főhős, gyönyörű grafika, bugok tömkelege. Úgy ez számomra a Witcher 3 in a nutshell.

"Game of the year".

Bármelyik mellékszereplővel szívesebben játszanék ebben a világban, még Dandelionnal is.

Posted
1 hour ago, grasslover said:

kösz a véleményt. a korábbi részekkel én nem játszottam, így nincs viszonyítási alapom. Egyedül ez a kardozós, varázslós téma ami kicsit visszatart tőle.

Aztán lehet az lesz, hogy veszek használtan egy GTA V-öt, aztán nekiugrom annak újra. Bár nem igazán szeretek újrajátszani ilyen hosszú játékokat, de ezt még az X360-as megjelenéskor vittem végig, az meg nem ma volt. Max kipróbálom az Online részét, azzal szinte semmit nem játszottam.

Posted
39 minutes ago, nyrfan said:

Witcher 1 egy ritmusjáték, 3 stílussal amik között váltogatsz ellenségtől függően (gyors, nehéz, ívelt csapások). Lehet játszani izometrikus "Diablós" kamerával, TPS nézetből is. Sokat számít már normálon is hogy "buffold" magad a nehezebb harcoknál, de igazából ívelt csapásokkal kb. végig hentelhető a játék. Ahogy grass fogalmazott, picit "clumsy" az irányítás érzésre. A játékidő egy jó 60 óra mellékszálakkal, a sztori egészét nézve pedig nem nagy durranás de arra kiváló hogy bevezessen a Witcher világába, ami sokkal közelebb áll a Kelet-Európai mondavilághoz / nyelvezethez / emberekhez. Geralt egy gyakorlatilag kedvelhetetlen marcona zsoldos, az egész a sablon amnézia sztorival indul, de rengeteg benne a szürke zónás morális döntés. Kb. az egész játék az, bár a tény hogy 60-70%-a Vizimában játszódik ami egy ronda, szürke, szarban ázott város, annyira nem jön be. Valami 6x kezdtem bele mire végigvittem.

Witcher 2 már mérföldekkel jobb gameplay és hangulat terén. Az enyhén túltolt kontrasztú gyönyörű színvilág, a masszív grafikai előrelépés (olyan erdőmélyek vannak benne hogy a szám tátva marad ennyi év után is), hogy Geralt arcát lecserélték kedvelhetőbbre és a személyisége is sokat változott a történet miatt (lelketlen zsoldosból akivel kevésbé azonosul az ember, sokkal "normálisabb" lett aki a szeretteiért harcol elsősorban és a történet is efelé terelődik), már eleve hatalmas plusz, de maga a játékmenet is átalakult, sokat "streamline-osodott", elsősorban a konzolos relase miatt is. Erre már simán tekinthetsz úgy mint egy hangyányival komplikáltabb RPG fejlődéssel megáldott Mass Effect -re. A játékidő csökkent olyan 20-25 órára mellékszálakkal, de ha jól emlékszem pl. Greb kivégezte a főszálat 13-15 óra alatt. Az az érdekes hogy 3 nagy fejezet van, és az első végén hozol egy döntést amitől függően kicserélődik a komplett 2. fejezet egy "negyedikre". Átvezetők, irányítás, grafika, sztori és minden terén hatalmas fejlődés az elsőhöz képest. Némi előismeret nem árthat hozzá, de nem kell az első játék, csak hogy tudd mi a felállás a háborúval, meg hogy kik a barátaid (Triss / Dandelion / Zoltan, talán ennyi is).

Witcher 3 megint teljesen átalakult játékmenet szempontjából. Teljesen open world lett az egész, mondjuk egy GTA V-el kacérkodó szinten. Az irányítás / kamera megint változott, sokkal inkább "Assassin Creed-es", és persze az open world mellé végre jár egy ugrás gomb is hogy ne akasszon meg egy kavics mert a fejlesztők nem szeretnék hogy elmenj valamerre. Döbbenet részletességű és minőségi tartalommal feltöltött sandbox, elvétve akad csak ilyen "területtisztítós" hülyeség amire komplett játékokat csinálnak manapság (Shadow of Mordor, Mad Max, AC-k, vagy épp a Mafia III). A sztori megint rengeteget lépett előre mert itt visszatér Yennefer, bejön Ciri a képbe, ugyanakkor megmaradt Triss és hát érdekes családi felállás van ha amnézia után Triss-el jöttél össze az első két játékban :D. A tétek is emelkedtek világvége szintre, ugyanakkor meg tudott maradni hűnek az eddigi irányvonalhoz és Geralt-ra és a személyes kis világára koncentrál, a "kis emberekre" és a még kisebbekre körülöttük. Ismét hatalmas előrelépés átvezetők terén - oké hogy sok az álldogálós beszélgetés, de már a 2.-ban is sok olyan volt ahol akció közben zajlottak ezek, itt pedig még sokkal több van, szóval grass szavai mögé azért képzelj oda egy erős csalódottságot valami más miatt is. Plusz nekem fel sem tűnt hogy sok az ilyen, a legtöbbször feldobják valamivel ami... hát ha azt mondom hogy csukott ajtón át beszélnek és kopog rajta az egyik fél állandóan, vagy egy hordó tetején ül valaki, akkor ilyen nonszensz kis apróságnak tűnik de elég "életszerűbb" ötlettel van feldobva hogy ne legyen olyan amilyennek grass beállítja. Olyan a Witcher 1. TLDR a Witcher 3 szvsz magasan a szerepjáték etalon jelenleg és valószínűleg még nagyon, nagyon sokáig, mert olyan történetekkel, karakterekkel, és eszméletlenül kidolgozott hatalmas világgal bír mint semmi más, és ezek szinte kivétel nélkül megérnének egy önálló játékot színvonalon vannak űzve, nem töltelékek mint a sandboxokban szinte kivétel nélkül. Ehhez sem kellenek az előző játékok hogy élvezhető legyen, valahogy úgy ahogy a Mass Effect 2-höz sem kell az 1 - azért rengeteget hagysz ki nélkülük. A Witcher 1 az tényleg olyan hogy nehezen nyeli le az ember és nagyon nem ad jó képet a sorozat egészéről, de a 2. részt mindenképp játszd végig, már önmagáért is, nem csak az előismeretek miatt.
 
Posted

A tömény vér / szex / politika trióban a személyes dolgokra fókuszálni tudás emeli szerintem egy Game of Thrones szintre, és a tény hogy messzebb nem is állhatna a standard "high fantasy-től". Witcher 3-hoz pedig ez kb. ez a legjobb gameplay bemutató, a gameplay trailerek mellé valódi anyagként: 

szerk: a játékidőt lehagytam a Witcher 3-ról: van két nagy kiegészítője ami egyenként még olyan 10-10 óra legalább, de 100 órát simán bele lehet rakni ha csinálod a mellékszálakat. És azokat érdemes igazán, mert semmi sem az aminek mondják vagy látszik.

Posted
1 hour ago, SaltyDave said:

szerk: a játékidőt lehagytam a Witcher 3-ról: van két nagy kiegészítője ami egyenként még olyan 10-10 óra legalább, de 100 órát simán bele lehet rakni ha csinálod a mellékszálakat. És azokat érdemes igazán, mert semmi sem az aminek mondják vagy látszik.

Ezt kicsit árnyalnám: a főszál valóban 100 óránál több, de a két kieg csak akkor 10-10 óra, ha csak a fő történetet csinálod (és rohansz). Nekem a heart of stone volt 25, a blood and wine pedig 40 óra olyan lassú, panorámatötymörgős, minden felfedezés és mindenre rácsodálkozós játékmenettel. Összesen szerintem volt vagy 200 óra allezusammen, amennyit egyébként még soha nem öltem bele egy single játékba se (de nagyon multiba se).

Posted
4 hours ago, grasslover said:

1. egy undorító főhős

2. még Dandelionnal is.

1. Mér?

2. Azkénemég. :D

Posted
3 hours ago, SaltyDave said:

Köszi a részletes leírást :) Így már kezd megjönni a kedvem a 3. részhez. Később meg kipróbálom a többit is. Igazából én minden játéknál úgy játszom, hogy az ilyen mellékszálakat, gyűjtögetni valókat is összeszedegetem, nézek videókat a hiányzó dolgokról, szóval elég jól el vagyok. A Fallout 3 Goty-ba is beleraktam kb 150 órát, ha nem többet. Akkor ezzel is elég sokáig ellennék. Lehet hogy következő hónapban ez lesz a játékvétel.

tenderlumpling
Posted

Amúgy Rise of the Tomb Raiderben is van elég sok content, elég jó egyensúly sandbox meg linear között, 100% az minimum 40 óra + score attack + endurance + DLC-k.

Posted

Majd azt is beszerezem valamikor, csak az előző része már megvan, és így videók alapján nincs benne annyira sok újítás, hogy megérje teljes áron megvenni. Max várok egy jobb Live akcióra.

Posted
6 hours ago, nyrfan said:

Köszi a részletes leírást :) Így már kezd megjönni a kedvem a 3. részhez. Később meg kipróbálom a többit is. Igazából én minden játéknál úgy játszom, hogy az ilyen mellékszálakat, gyűjtögetni valókat is összeszedegetem, nézek videókat a hiányzó dolgokról, szóval elég jól el vagyok. A Fallout 3 Goty-ba is beleraktam kb 150 órát, ha nem többet. Akkor ezzel is elég sokáig ellennék. Lehet hogy következő hónapban ez lesz a játékvétel.

Kezdd csak a másodikkal, hidd el nem jó úgy belevágni a háromba hogy nincs előismereted. Amúgy is akkora a törés a kettő között hogy nekem is időbe tellett felvenni a fonalat az első órákban, hát még ha nem ismersz senkit aki állandóan vissza fog utalgatni korábbi kalandjaitokra / kapcsolatra köztetek, másrészt ha ennyit bele tudtál rakni a Fallout 3 GOTY-ba, a Witcher 2 neked csak egy kiruccanás lesz a hosszával.

8 hours ago, JoeJoeJoe said:

Ezt kicsit árnyalnám: a főszál valóban 100 óránál több, de a két kieg csak akkor 10-10 óra, ha csak a fő történetet csinálod (és rohansz). Nekem a heart of stone volt 25, a blood and wine pedig 40 óra olyan lassú, panorámatötymörgős, minden felfedezés és mindenre rácsodálkozós játékmenettel. Összesen szerintem volt vagy 200 óra allezusammen, amennyit egyébként még soha nem öltem bele egy single játékba se (de nagyon multiba se).

A 10-10 -et nem is tudom miért írtam, csak 10-et akartam de fejben már előrébb jártam a gondolatmenettel, be sem fejeztem még a Blood and Wine -t. De mos thogy mondod, a Heart of Stone is igen, simán lehetett annyi csak én nem emlékszem jól, mert mindent megcsináltam amit lehetett benne.

Sajna gog kliens nélkül indíottam steam-en át sokáig így nem számolta az óráim, az ingame számláló meg bugos a mentésemben (valami korai verziónak volt a baja) és úgy hogy hearts of stone + alap főszál + gyakorlatilag minden az alap világban kész, valami 20 órát mutat a karakterlapom :(.

Posted

Megjött végre a gamesdeal-től a Civilization VI kódom. Egyébként manapság kb. ez a legjobb pre-order bónusz megoldás amit a Firaxis most ezzel csinált - az azték civilizáció a pre-order bónusz, viszont csak 90 napig exkluzív tartalom, utána mindenki megkapja teljesen ingyen. Nem ám ilyen "plusz skinek meg két nappal előbb játszhatsz +20 dollárért" EA, "a megjelenés előtt majd egy évvel bemutattuk hogy létezik, de kivágtuk pre-order bónusznak vagy 7,5€ DLC-nek a játék fő ellenségét" Chaos DLC a SEGA-tól (TW:Warhammer), meg még mikrotranzakciók meg anyámkínja.

Posted

Forza Horizon 3 (Mafia III-ra cseréltem).

Posted

Cities: Skylines After Dark és Snowfall DLC.
Rájöttem az utóbbi leárazások, Humble sale-ek és társaik figyelése során, hogy ezek sosem (!) lesznek egy bizonyos árszint alatt, ellenben a CD Galaxis nagyon ráállt a digitális eladásokra, és épp még kb. 2 napig olcsóbb minekettő, bármely Steam sale alatt valaha (beleértve a mostanit is). 

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...