Jump to content
GSForum - Segélyvonal

Screenshotok Játékokból Vol 3.

Recommended Posts

Posted
30 minutes ago, XCube said:

Szerintem még azt enhanced előtti legacy verzió is nagyon szép. Számomra az enhanced legnagyobb pozzitvuma a global illumination, ami megszünteti végre a látványos shadow lod -ot. Annak idején 2013 -ban majdnem day one vettem meg a PS3 verziót. Hiába volt ősöreg a konzol, letettem a hajamat a grafikától. Mára már persze megmosolyogtató még a PS4 verzióhoz képest is, de valami eszméletlen, hogy mit ki nem préseltek az öreg dobozból, az XBox 360 verzió pedig még szebb.

Emlékszem, hogy sok screenshotot láttam a korai verzióról FHDban, és én is letettem a hajamat (pedig akkor még sokkal több volt). 
Aztán mikor megérkezett a gépemre és a HD4890-re (ami persze a minimum kártya volt neki), akkor be se tudtam szépre állítani (VRAM), szóval kb GTA3 minőségben toltam kicsit. Aztán jött Ciprus, el is felejtettem, majd már mikor megint itthon voltam egyszer beugrott - immár a GTX950-el - hogy megkéne nézni a játékot. De úgy sem tudtam igazán szépre venni, meg több más bajom is volt a játékkal*, úgyhogy végül elkaszáltam. 
Azt tudtam az évek során, hogy folyamatosan fejlődik, pár éve rá is akartam nézni, de végül nem lett belőle semmi. Egészen máig. 

* Sajnos ebből van ami most is megmaradt
 
Posted

Star Wars Jedi Knight: Mysteries of the Sith

hNQvt0t.jpeg

kgGS7vl.jpeg

fsf4ALQ.jpeg

oFBWk0Q.jpeg

7js3juk.jpeg

iWWZ764.jpeg

D8fO1G6.jpeg

DCTQSJZ.jpeg

tKGqQNu.jpeg

D6k6JNH.jpeg

S5Okk5x.jpeg

HbOvZKy.jpeg

245n4WT.jpeg

sbEaTkV.jpeg

CEMsJHS.jpeg

YcqJku8.jpeg

IG9sHFl.jpeg

TCGvLhJ.jpeg

gAKK5IH.jpeg

XLF1xWE.jpeg

3qA4SW6.jpeg

zwZGoMc.jpeg

jNrxyHJ.jpeg

7DjbAsK.jpeg

L038SLu.jpeg

pweYLTI.jpeg

7NCSlv9.jpeg

R3gA3Dj.jpeg

CzpWFKT.jpeg

mvKgSoe.jpeg

mQRrUw6.jpeg

aArr3Ih.jpeg

  • Like 1
Posted

GTA 5 Enhanced Edition : 

1745255192_GTA5-20250419113750.jpg

1745255192_GTA5-20250419120201.jpg

1745255193_GTA5-20250419120940.jpg

1745255193_GTA5-20250419122844.jpg

1745255193_GTA5-20250419123657.jpg

  • Like 1
Posted

Tempest Rising : 
1745433194_Tempest-20250423191419.jpg

1745433194_Tempest-20250423192126.jpg

1745433195_Tempest-20250423193536.jpg

1745433195_Tempest-20250423195006.jpg

1745433195_Tempest-20250423200758.jpg

  • Like 2
Posted

Tempest Rising : 
1745518994_Tempest-20250424191845.jpg

1745518994_Tempest-20250424193133.jpg

1745518994_Tempest-20250424193448.jpg

1745518995_Tempest-20250424200831.jpg

  • Like 2
Posted

RoboCop: Rogue City

LEHm9Zs.jpeg

Amco79I.jpeg

PR9iK77.jpeg

Q5z8EiY.jpeg

azGALBu.jpeg

wU4PGuk.jpeg

oZwGm6q.jpeg

pZFFvtg.jpeg

FabOum6.jpeg

UNZVDN0.jpeg

EPObgMN.jpeg

YgXJHN5.jpeg

WpmJEoe.jpeg

IpTwpLI.jpeg

7Ci6VJo.jpeg

YAvywO9.jpeg

RC1szd8.jpeg

  • Like 1
Posted

RoboCop: Rogue City

Utolsó adag

wbks6fY.jpeg

tyJY9HX.jpeg

erip7VF.jpeg

kigal9e.jpeg

83v90SD.jpeg

Lwp5Fky.jpeg

i3E6jlN.jpeg

j9xxMzn.jpeg

Vu9rely.jpeg

rg85U8s.jpeg

3gpDmaY.jpeg

AF2W7Eq.jpeg

  • Like 1
Posted

Tempest Rising : 
Elég nagy tömegeket mozgat a gép már normal fokozaton is, tényleg igazi háborús hangulatot tud csinálni, nagy rohamokkal :

1745658198_Tempest-20250425225919.jpg

1745658198_Tempest-20250425232001.jpg

1745658198_Tempest-20250425234159.jpg

1745658198_Tempest-20250425235710.jpg

1745658199_Tempest-20250426102857.jpg

  • Like 1
Posted

Oblivion: Remastered

20250425082227-1.jpg

20250425082341-1.jpg

20250425083412-1.jpg

20250425084521-1.jpg

20250425091910-1.jpg

20250425092625-1.jpg

20250425105125-1.jpg

20250425105408-1.jpg

20250425115607-1.jpg

20250425120556-1.jpg

20250425215809-1.jpg

20250425221012-1.jpg

20250425221449-1.jpg

20250425230130-1.jpg

20250426221159-1.jpg

20250427102253-1.jpg

  • Like 2
Posted
2 hours ago, kaszman1 said:

Oblivion: Remastered

Hardware vagy software Lumen?

Posted
2 hours ago, kaszman1 said:

Oblivion: Remastered

Hű, ez eléggé szép lett 

Posted

Final Fantasy VII Remake Intergrade

?imw=5000&imh=5000&ima=fit&impolicy=Lett

?imw=5000&imh=5000&ima=fit&impolicy=Lett

?imw=5000&imh=5000&ima=fit&impolicy=Lett

?imw=5000&imh=5000&ima=fit&impolicy=Lett

?imw=5000&imh=5000&ima=fit&impolicy=Lett

Hiába korosodik, ez még mindig gyönyörű játék :wub: .

  • Like 2
  • Thanks 1
Posted
2 hours ago, XCube said:

Hardware vagy software Lumen?

SW high-on, a HW kb felezi az FPS-t, amit szükségtelennek látok. Igaz így is lenne 50-60 FPS, de ha lehet 100-150 is inkább azt választom :) 

Posted
15 hours ago, kaszman1 said:

SW high-on, a HW kb felezi az FPS-t, amit szükségtelennek látok. Igaz így is lenne 50-60 FPS, de ha lehet 100-150 is inkább azt választom :) 

Még saját tapasztalatom nincsen, de az eddig látottak alapján a SW Lumen sokkal instabilabbnak és vérszegényebbnek tűnik a képi világot illetően. Én biztosan használnám a hardveres verziót, de az tény, hogy AMD kártyákon a gyengébb RT képességek miatt még durvább a visszaesés.

Btw minél több képi anyagot látok a játékról annál kevésbé hajt a vásárlás érzése. A lélektani határ már a 30 Eurós szinten jár. Nyilván szép és jó, viszont valahogy elveszik tőle a játék korabeli bája.

Posted
1 hour ago, XCube said:

Őszintén megmondom, nekem sosem volt jó szemem a különböző grafikai beállításokhoz.

Ha a zenei érzék hiánya a botfül, akkor nekem játékokhoz botszemem van :D 

Szeritem RT nélkül is baromi szép lenne, nem ad hozzá annyit számomra, hogy feláldozzam a folyamatosságot.

Maximálisan megértelek amúgy, nekem most jó volt az időzítés a játékhoz. Pont terveztem egy újrajátszást, viszont modokkal tökölni perpill se időm se kedvem. Szinte ezüst tálcán kínálták fel, amire lecsaptam :) 

Posted
7 hours ago, kaszman1 said:

Őszintén megmondom, nekem sosem volt jó szemem a különböző grafikai beállításokhoz.

Ha a zenei érzék hiánya a botfül, akkor nekem játékokhoz botszemem van :D

bf9nJhC.png

7 hours ago, kaszman1 said:

Szeritem RT nélkül is baromi szép lenne, nem ad hozzá annyit számomra, hogy feláldozzam a folyamatosságot.

Nekem sok UE5 játékban zavaróan hat a software Lumen, úgy "pillog", mint az első ray tracing címek. Emellett elég rosszul kezeli az ambient occlusion -t is, így a fák önárnyéka hullámzik. Ennyi a gondom vele :D .

7 hours ago, kaszman1 said:

Maximálisan megértelek amúgy, nekem most jó volt az időzítés a játékhoz. Pont terveztem egy újrajátszást, viszont modokkal tökölni perpill se időm se kedvem. Szinte ezüst tálcán kínálták fel, amire lecsaptam :)

Akkor neked tálcán érkezett a dolog. Biztosan eljön majd az én időm is, remélem addigra csinál valaki egy vibrant modot, amivel a színek is visszatérnek a játékba :D .

  • Thanks 1
  • Haha 1
Posted
On 4/28/2025 at 5:45 PM, XCube said:

bf9nJhC.png

Nekem sok UE5 játékban zavaróan hat a software Lumen, úgy "pillog", mint az első ray tracing címek. Emellett elég rosszul kezeli az ambient occlusion -t is, így a fák önárnyéka hullámzik. Ennyi a gondom vele :D .

Akkor neked tálcán érkezett a dolog. Biztosan eljön majd az én időm is, remélem addigra csinál valaki egy vibrant modot, amivel a színek is visszatérnek a játékba :D .

Ha esetleg érdekel itt egy jó kis összehasonlítás többek közt Lumen SW/HW-ről, illetve azoknak a hatásáról az FPS-re.

10:35-től

Próbálgatom amúgy, HW Lumennel tényleg picit szebb, de gyors mérlegelés után (HW Lumen minimumon + High preset: 60-70 FPS VS SW Lumen high +Ultra preset 100-150 FPS) szerintem maradok az eredeti beállítássnál :) 

Posted
4 hours ago, kaszman1 said:

Igen, többek közt ezt a videót is láttam. Meg is értem, hogy inkább a magasabb FPS -t választod, én viszont megalománként a HW Lumenre mennék :D .

  • Haha 1
Lord_KROK
Posted

Tempest Rising : 
1746473454_Tempest20250505202154.jpg

1746473454_Tempest20250505204313.jpg

1746473454_Tempest20250505205149.jpg

1746473454_Tempest20250505210137.jpg

Ez volt az első 2v1 győzelmem, 1468 unitot és 121 épületet kellett kinyírjak a két easy gép ellen, mire nyertem. 

Lord_KROK
Posted

GTA V enhanced edition : 
egy kis városban cruisolás

1746529839_GTA5-20250506122715.jpg

1746529839_GTA5-20250506124937.jpg

1746529840_GTA5-20250506125109.jpg

1746529840_GTA5-20250506125337.jpg

Posted
2 hours ago, Lord_KROK said:

GTA V enhanced edition : 
egy kis városban cruisolás

1746529839_GTA5-20250506122715.jpg

Ahhha... . Eltérő elképzeléseink vannak a városról :D .

  • Haha 1
Posted

Star Wars - Knights of the Old Republic II: The Sith Lords

pd08osr.jpeg

l5egoyW.jpeg

7wcjxBU.jpeg

gu1xkm6.jpeg

0yOtWef.jpeg

3L3fPAL.jpeg

hmg65M8.jpeg

yLatd4B.jpeg

xDJBezr.jpeg

i2MwSxd.jpeg

jHx8sW6.jpeg

u9ag5eV.jpeg

9XfRL2p.jpeg

EA86xwe.jpeg

smWy8Do.jpeg

uxHMNzo.jpeg

4rMR2hB.jpeg

BBLvriW.jpeg

0v9qlKE.jpeg

jESI45T.jpeg

0UJwYlD.jpeg

hSp6do6.jpeg

ZC40qmZ.jpeg

nbhZGAE.jpeg

hcjGdxx.jpeg

NqaFT4I.jpeg

VJbJ85G.jpeg

  • Like 1
Lord_KROK
Posted
16 minutes ago, XCube said:

Ahhha... . Eltérő elképzeléseink vannak a városról :D .

Ezt kifejtenéd? :D 

Posted
26 minutes ago, Lord_KROK said:

Ezt kifejtenéd? :D 

Nézd meg az idézett screenshotot és azonnal rájössz :D . 

36 minutes ago, Cori said:

Star Wars - Knights of the Old Republic II: The Sith Lords

pd08osr.jpeg

l5egoyW.jpeg

7wcjxBU.jpeg

gu1xkm6.jpeg

0yOtWef.jpeg

3L3fPAL.jpeg

hmg65M8.jpeg

yLatd4B.jpeg

xDJBezr.jpeg

i2MwSxd.jpeg

jHx8sW6.jpeg

u9ag5eV.jpeg

9XfRL2p.jpeg

EA86xwe.jpeg

smWy8Do.jpeg

uxHMNzo.jpeg

4rMR2hB.jpeg

BBLvriW.jpeg

0v9qlKE.jpeg

jESI45T.jpeg

0UJwYlD.jpeg

hSp6do6.jpeg

ZC40qmZ.jpeg

nbhZGAE.jpeg

hcjGdxx.jpeg

NqaFT4I.jpeg

VJbJ85G.jpeg

Egyike azoknak a játékoknak, amik nagyon jók de grafikailag olyan jól öregedtek, mint a kezeletlen, frissen fejt tehéntej.

Lord_KROK
Posted
5 hours ago, XCube said:

Nézd meg az idézett screenshotot és azonnal rájössz :D . 

5 hours ago, Cori said:

Jah, az első vidék :D Azzal kezdtem

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...