Ante Posted March 2, 2008 Posted March 2, 2008 Épp ez az, amikor az SW-rõl kezdek el oldalakon át vitázni, belemenni a "mélységeibe" (csak vicceltem :D), akkor mindig te vagy más elvakult eswés leállít, "meraz nemúgyvan az úgyvan jól ahogy mi mondjuk" meg "hülye vagy meígy nézed me nemúgy kell nézni"... :D Hehe, ja, féltem, hogy az SW-vel jössz... akkor egy kicsit felkaptam a vizet, mert nem ismertem még az itteni viszonyokat, és hát nekem a Star Wars elég érzékeny témaköröm B) Ha még egy vitát lefolytatnánk, már nem lennék ilyen elborult. Én meg az olyan embereket nem szeretem, akik mindenbe belekötnek még akkor is, amikor õk maguk is tudják, hogy nincs értelme a vitának, sõt nincs igazuk. A Fórum nem feltétlenül azért van, hogy vitatkozzunk, fõleg ha értelmetlen és céltalan a vita. Én nem szoktam olyan vitába beszállni, amiben úgy érzem, hogy nincs igazam. Az már kérdés, hogy a vita során kiderülhet, hogy mégsincs így, de hát legalább bölcsebbé válok, és többet nem abajgatom a témát. Egyébként nem tudom, miért veszitek ezt ilyen rossz néven, ha belekötök valamibe. Hogyha tényleg értékes alkotásról van szó, akkor úgyis meg tudjátok védeni, és más is megtudhatja legalább, hogy ti miért tartjátok értékesnek.
Ejnoyin-Qwebeh-Yenmon Posted March 2, 2008 Posted March 2, 2008 Neil Gaiman-Amerikai Istenek Remek könyv. Nem a legjobb, de kiemelkedik az átlag közül. Az eleje fogott meg igazán, magával ragadott és olvastatta magát. Érmetrükkök, barangolások, Szerda. Szépen bontakozott ki a történet, megismertük a szereplõket, és jöttek a csavarok. Nagyon tetszett, ahogy egy egy fejezet után egy Kr.E/ regény fõszála elõtti rövid kis történetet kaptunk. Szerethetõ karakterek, részletes, mégis könnyen emészthetõ leírás. Megvan minden, ami kell. Összecsapás a régi és a modern istenek között. (látszólag) Azon a pár oldalon, mikor az istenek alakjait ecsetelte, az agyam eldobtam, mennyire jól összeszedett munkát végzett Gaiman. ( Megemlítette a maygarok istenét is. Bár nem épp a legpozitívabb színben. xD ) A könyv vége pedig egyike a legjobb befejezéseknek, amit valaha olvastam. ... Egymás után kinyitotta mindkét tenyerét és megmutatta, hogy teljesen üresek. Aztán az öregember cserzett tenyerébe nyomta az üvegszemet. - Ezt meg hogyan csináltad? - Varázslat - mondta Árnyék mosolytalan arccal. Az öregember elvigyorodott, felkacagott és összecsapta a kezét. Szemügyre vette az üvegszemet, aztán bólintott mint aki tisztában van vele, mi az, majd a derekán lévõ bõrszütyõbe csúsztatta. - Takk kaerlaga. Vigyázni fogok rá. - Szívesen - mondta Árnyék. Felállt és lesöpörte a nadrágjáról a fûszálakat. - Még egyet - mondta Asgard Ura fejedelmi kézmozdulattal, mély, parancsoló hangon - Újabbat. Csináld meg még egyszer. -Hát - mondta Árnyék - , nektek aztán sohasem elég. Oké. Ezt egy fickótól tanultam, aki már nem él. Kinyújtotta a kezét, egyenesen a semmibe és egy aranypénzt húzott elõ a levegõbõl. Átlagos aranypénz volt. Nem keltette életre a halottakat és nem gyógyította meg a betegeket, de az biztos, hogy aranyból volt. - És ez minden - mondta, amikor két ujja közé szoítva felmutatta. - Itt a történet vége. A levegõbe pöckölte a pénzdarabot. Az érme a magasba repült, aranyszínben szikrázott a napfényben, és úgy csillogott, villogott és pörgött a nyári égen, mintha sohasem akarna lehullani. talán nem is fog leesni soha. Árnyék nem várta meg. Elsétált onnan, és egyszer sem állt meg.
elindir Posted March 2, 2008 Posted March 2, 2008 STEPHEN KING - HEARTS IN ATLANTIS King ezen kötete öt darab rövidebb-hosszabb novellából áll, melyeket áthat a 60-as évek szelleme és a vietnámi háború. Szereplõi kapcsolódnak egymáshoz, a szálak összekötik mind az öt novellát; ez az élmény legutolsó novellában teljesedik ki. Az elsõ novella egy ameriaki kisvárosban játszódik, fõszereplõje egy 11 éves fiú, Bobby, aki a hozzá hasonló gyerekek életét éli barátaival, Carollal és Sully-Johnnal, azonban napjait megnehezíti édesanyja. Egy nap azonban a szomszédba beköltözik egy csodálatos ember, Ted. És ezzel elindul egy gyönöyrû cselekmény, ami mindegyik novellát öszeköti és több meglepetést is tartogat. A Hearts in Atlantis egy remekmû. Hihetetlenül hangulatos, egyszerûen magával ragad és nehezen ereszt el. Ez a kötet egyértelmûen az egyik kedvenc King-könyvem lett.
aluminiumtrioxid Posted March 3, 2008 Posted March 3, 2008 A Fórum nem feltétlenül azért van, hogy vitatkozzunk, fõleg ha értelmetlen és céltalan a vita. A vita nem feltétlenül negatív fogalom. Egyébként szvsz jobb, ha itt konfrontálódunk másokkal (akár értelmetlen és céltalan kérdésekben is), mintha késsel rendeznénk a problémáinkat a kocsma elõtt...
grasslover Posted March 3, 2008 Posted March 3, 2008 Lázár Ervin - Négyszögletû Kerek Erdõ Aranyos történetcsokor a kissé szürreális mesealakok között, kellemes szórakozás és tanulsággyûjtemény. Még ha kissé gyerekesnek tûnik is, egy felnõtt számára is tartogathat érdekességeket.
-Stranger- Posted March 18, 2008 Posted March 18, 2008 Hugh Laurie: A Balek Le kell szögeznem, hogy nagyon nem értem az angol humort. A kötet hátsó borítóján többen is méltatják az "angol humort", ami a könyvben van. Ezzel ellentétben azonban én nem tudtam megkülönböztetni egyik poént a másiktól. Márpedig vannak mosolyogtató részei a regénynek, szóval ez az egyik elõnye. Ha Lauire stílusáról kellene szólni, annyit mondanék, hogy "barátságos". Szerintem nem teljesen kiforrott (persze ki vagyok én, hogy megítéljem?), de azért egészen jó, noha elég furcsán hatott (számomra legalábbis), hogy tegezi az olvasót... :unsure: A történet egyébként elég korrekt, izgalmas, fordulatos sztori egy fickóról, aki valóban elég nagy balek, és véletlenek idióta sorozatán keresztül kerül olyan helyzetbe, hogy igen sok minden múlik rajta. Ajánlom mindenkinek, aki egy kis szórakozásra vágyik. Voltak ugyan kisebb szépséghibái, de összességében véve megérte. 9/10
Ante Posted March 19, 2008 Posted March 19, 2008 Hugh Laurie: A Balek Le kell szögeznem, hogy nagyon nem értem az angol humort. A kötet hátsó borítóján többen is méltatják az "angol humort", ami a könyvben van. Ezzel ellentétben azonban én nem tudtam megkülönböztetni egyik poént a másiktól. Márpedig vannak mosolyogtató részei a regénynek, szóval ez az egyik elõnye. Ha Lauire stílusáról kellene szólni, annyit mondanék, hogy "barátságos". Szerintem nem teljesen kiforrott (persze ki vagyok én, hogy megítéljem?), de azért egészen jó, noha elég furcsán hatott (számomra legalábbis), hogy tegezi az olvasót... :unsure: A történet egyébként elég korrekt, izgalmas, fordulatos sztori egy fickóról, aki valóban elég nagy balek, és véletlenek idióta sorozatán keresztül kerül olyan helyzetbe, hogy igen sok minden múlik rajta. Ajánlom mindenkinek, aki egy kis szórakozásra vágyik. Voltak ugyan kisebb szépséghibái, de összességében véve megérte. 9/10 Gondolom, erre a szarkasztikus, cinikus, irónikus hangnemre értik. Én inkább az abszurdot szeretem angol humornak kategorizálni, bár tény, hogy a britekbe szép adag cinizmus is szorult...
slawter Posted March 27, 2008 Posted March 27, 2008 Hi! Itt meg is ragadnám az alkalmat hogy mindenkinek aki szereti a fantasyt ajánljam a Warhammer sorozatot! William King könyvei közül eddig 3 jelent meg magyarul a : Trollvadász , a Skaven adász , és a Démonvadász. Mindegyik könynek két fõszereplõje van egy , dicsõ halál után félelmet nem ismerve vágyó törpe , Gotrek és egy gazdag kereskedõ családból származó fiatal férfi Félix. Az elsõ könyv már közös utazásaik közepébe vezet be minnket , találkozásukat csak utalásokból tudjuk meg , hogy Gotrek megmentette Félix életét a Birodalmi lovasságtól , akik le akarták tartóztatni , mert párbaj közben megölte egyik diáktársát az egyetemen , Félix pedig hálája jeléül megfogadta hogy megírja a Trollvadász ( így nevezik az olyan törpök csoportját akik valamely tettüknél fogva megszállottan hajtanak a dicsõ halál után , hogy engesztelést kapjanak ) történetét a haláláig. A Trollvadászban már a káosz erõinek visszaveréséne utáni években vagyunk , de a két hõs kalandozásai megmutatják hogy a gonosz sosem nyugszik és folyamatos veszély jelent a világra. Gotrekéknek goblinokkal , orkokkal , a káosz kegyenceivel , elfajzottakkal és nem ritkán saját embertársaikkal is fel kell venniük a harcot hogy legfõképp a saját életüket megmenthessék . Az elsõ könyvben minden fejezetben új helyszineket és egymástól szinte teljesen föggetlen kalandokat ír le az író mesteri játékkal vezetve a két kalandort , akik a harcok folyamán egyre jobban erõsödnek és jönnek rá a világukat borító titkokra és gazságokra. A Skavenvadászban egy helyszínen , Nuln városában játszódnak az események egy rég eltûntnek , kipusztultnak hitt ellenfél , a skavenek ellen. Ezeka patkánylények sajátos életmód szerint élnek , mindegyiket csak a saját sorsa , életben maradása és a hatalom érdekli. Gotrek és Félix szegényen érkeznek a városba és kénytelenek a legalantasabb munkát elvállalni :csatornaõrök lesznek , nem is selytve , hogy munkájuknak köszönhetõen folyamatosan fedezik fel a skavenek tervét : a kis patkányemberek el akarják foglalni Nulnt , utána meg az egész birodalmat ! A skavenek felhasználják Nuln fõmaginiszterét is , akit Félix egy párbaj folyamán legyõz. A patkányemberek azonban ettõl az incidenstõl nem állítják le a tervüket és a klánvezérek egymás tudta nélkül a saját, dicsõségüket kergetve klánjuk képességeit felhasználva különbözõ módon próbálják megtörni a város lakóit , hogy azután efoglalják a várost.Itt nem árulom el mi a csavar a történetben tessék elolvasni smile.gif . Tehát Félixre és Gotrekre marad hogy megmentsék Nulnt és vele együtt a birodalmat. A Démonvadászban Gotrek és Félix a törpék expedícióján egy csapatnyi törpével köztük gotrek régi barátját Snorrival és a fiatal , de lelkes Borekkel vesz részt a Káoszpusztákra egy léghajóval .A törpök és velük Gotrek már egyszer útrakeltek , ám az útjuk katasztrófába fulladt , viszont most újra megpróbálják , ezúttala levegõbõl . Félix egyedüli emberként vesz részt a veszélyes kalandban . A törpök rég elveszettnek hitt városukat próbálják felkutatni , hogy az ott lévõ kincseket elvigyék . Félix szembesül a ténnyel hogy milyen könnyen elveszne az emberek világa. Ha a káosz erõi összefognának könnyedén legyõznék az embereket és elfoglalnák szeretett hazáját. Az utazás során nem egszer kerülnek kilátástalan helyzetbe , míg elérkeznek a végjátékhoz , Khorne vérivójához , aki régi eskülyét készül betartani. A sorozatot William King fanasztikus elbeszélése és karaktermozgatása emeli az átlagos fantasyk fölé (torony magasan:) ) Remek történetû , izgalmas , fordulatokban gazdak , néhol jól eltalált humorral és gúnnyal átitatott a végéig izgalmas mestermû a három könyv . (remélem nem írtam annyira rosszul ez az elsõ ajánlásom biggrin.gif kicsit álmos is vagyok 23:00 órakor kezdtem neki és holnap suli smile.gif ) Na kellemes kalandozást mindenkinek !
Daedalos Posted March 28, 2008 Posted March 28, 2008 Hi! Itt meg is ragadnám az alkalmat hogy mindenkinek aki szereti a fantasyt ajánljam a Warhammer sorozatot! William King könyvei közül eddig 3 jelent meg magyarul a : Trollvadász , a Skaven adász , és a Démonvadász. Mindegyik könynek két fõszereplõje van egy , dicsõ halál után félelmet nem ismerve vágyó törpe , Gotrek és egy gazdag kereskedõ családból származó fiatal férfi Félix. Az elsõ könyv már közös utazásaik közepébe vezet be minnket , találkozásukat csak utalásokból tudjuk meg , hogy Gotrek megmentette Félix életét a Birodalmi lovasságtól , akik le akarták tartóztatni , mert párbaj közben megölte egyik diáktársát az egyetemen , Félix pedig hálája jeléül megfogadta hogy megírja a Trollvadász ( így nevezik az olyan törpök csoportját akik valamely tettüknél fogva megszállottan hajtanak a dicsõ halál után , hogy engesztelést kapjanak ) történetét a haláláig. A Trollvadászban már a káosz erõinek visszaveréséne utáni években vagyunk , de a két hõs kalandozásai megmutatják hogy a gonosz sosem nyugszik és folyamatos veszély jelent a világra. Gotrekéknek goblinokkal , orkokkal , a káosz kegyenceivel , elfajzottakkal és nem ritkán saját embertársaikkal is fel kell venniük a harcot hogy legfõképp a saját életüket megmenthessék . Az elsõ könyvben minden fejezetben új helyszineket és egymástól szinte teljesen föggetlen kalandokat ír le az író mesteri játékkal vezetve a két kalandort , akik a harcok folyamán egyre jobban erõsödnek és jönnek rá a világukat borító titkokra és gazságokra. A Skavenvadászban egy helyszínen , Nuln városában játszódnak az események egy rég eltûntnek , kipusztultnak hitt ellenfél , a skavenek ellen. Ezeka patkánylények sajátos életmód szerint élnek , mindegyiket csak a saját sorsa , életben maradása és a hatalom érdekli. Gotrek és Félix szegényen érkeznek a városba és kénytelenek a legalantasabb munkát elvállalni :csatornaõrök lesznek , nem is selytve , hogy munkájuknak köszönhetõen folyamatosan fedezik fel a skavenek tervét : a kis patkányemberek el akarják foglalni Nulnt , utána meg az egész birodalmat ! A skavenek felhasználják Nuln fõmaginiszterét is , akit Félix egy párbaj folyamán legyõz. A patkányemberek azonban ettõl az incidenstõl nem állítják le a tervüket és a klánvezérek egymás tudta nélkül a saját, dicsõségüket kergetve klánjuk képességeit felhasználva különbözõ módon próbálják megtörni a város lakóit , hogy azután efoglalják a várost.Itt nem árulom el mi a csavar a történetben tessék elolvasni smile.gif . Tehát Félixre és Gotrekre marad hogy megmentsék Nulnt és vele együtt a birodalmat. A Démonvadászban Gotrek és Félix a törpék expedícióján egy csapatnyi törpével köztük gotrek régi barátját Snorrival és a fiatal , de lelkes Borekkel vesz részt a Káoszpusztákra egy léghajóval .A törpök és velük Gotrek már egyszer útrakeltek , ám az útjuk katasztrófába fulladt , viszont most újra megpróbálják , ezúttala levegõbõl . Félix egyedüli emberként vesz részt a veszélyes kalandban . A törpök rég elveszettnek hitt városukat próbálják felkutatni , hogy az ott lévõ kincseket elvigyék . Félix szembesül a ténnyel hogy milyen könnyen elveszne az emberek világa. Ha a káosz erõi összefognának könnyedén legyõznék az embereket és elfoglalnák szeretett hazáját. Az utazás során nem egszer kerülnek kilátástalan helyzetbe , míg elérkeznek a végjátékhoz , Khorne vérivójához , aki régi eskülyét készül betartani. A sorozatot William King fanasztikus elbeszélése és karaktermozgatása emeli az átlagos fantasyk fölé (torony magasan:) ) Remek történetû , izgalmas , fordulatokban gazdak , néhol jól eltalált humorral és gúnnyal átitatott a végéig izgalmas mestermû a három könyv . (remélem nem írtam annyira rosszul ez az elsõ ajánlásom biggrin.gif kicsit álmos is vagyok 23:00 órakor kezdtem neki és holnap suli smile.gif ) Na kellemes kalandozást mindenkinek ! Tegnapelõtt már láttam a Sárkányvadászt is egy boltban; aztán megvettem a Trollvadászt, amit terveztem már egy ideje, de most jókor is jutott az eszembe. A kritikádat meg nem olvasom el, mert túl bõ lére eresztettnek tûnik ahhoz, hogy ne tartalmazzon spoilert. :)
tenderlumpling Posted March 29, 2008 Author Posted March 29, 2008 Orson Scott Card: A hetedik fiú kritka
CriticSpirit Posted April 9, 2008 Posted April 9, 2008 Üdv mindenkinek! Újra kicsit visszatérek a fórumra. Legutóbbi postom óta sok könyvet elfogyasztottam, párról most írnék is. H.P.Lovecraft Elõször olvastam az írótól, egy kisebb novellás kötetet, amely vegyes volt (egy kis Cthulhu, egy kis nem az). Nagyon hangulatosan ír, legjobb helyszínleírók közé lehet sorolni. Viszont a cselekmény, na az már sokkal kevésbé tetszett. Egyrészt egyedül az Árnyék Innsmouth felett-en (remélem jól írtam, egyébként szerintem az volt az egyetlen maradandó novella a kötetbõl) izgultam, de persze lehet hogy éppen lélekerõs lelki állapotomban voltam. Nagyon nem tetszett hogy a kb. 8 novellából 5 úgy végzõdött, hogy kinyílt valami, mögötte a fõhõs meglátta a megnevezhetetlen borzalmat, és vagy bekattant, vagy kórházba került. Jó író, de ma már számomra kevés. Nekem ez a kötet elég volt tõle. Ray Bradbury - Marsbéli krónikák (Marsbéli krónikák; Fahrenheit 451; novellák) A régi kötet van meg nekünk (asszem Európa kiadós), amelyben az emelt részben is említett történetek kapnak helyet. Marsbéli krónikák. A könyv felét teszi ki körülbelül. Az emberiség megtelepedik a Marson, és az ehhez kapcsolható eseményeket írja le rövidebb novellákban, melyek dátumozottak. Indul a marsi expedícióktól, ír a letelepedésrõl, és az azutánról. Nagyon sokminden felmerül a krónikákban, meg sem próbálom összegezni. Stílusra könnyed, nem ritkán humoros, de a háttérben végig önmagukban szomorú dolgok bújnak meg. Nagyon tetszett. 9/10 Fahrenheit 451 Terjedelemre kisregény, a kötetben kb. a krónikák fele. A jövõben játszódik, végig egy fõhõssel. Tûzõrként dolgozik. Ez a tûzoltóság jövõbeli, átalakult formája. Könyveket égetnek, amelyek olvasása és tartása tilos. Aztán egy nap jön egy furcsa lány, aki felnyitja a fõhõs szemét, akinek egyre ellenszenvesebb lesz a rendszer. Ennyit a történetrõl. Tudom ajánlani azoknak, akiknek tetszett Orwelltõl az 1984 (mindenkinek aki olvasta? :) ), mert történetében, de leginkább hangulatában sok hasonlóság van. Ha a befejezés is inkább az 1984-hez hasonlóan nem egy összegzésféleség lett volna, megkapná a maximumot. Mindenesetre így is emlékezetes marad. 9/10 Arkagyij és Borisz Sztrugackij - Stalker Még frissek a könyvvel kapcsolatos élményeim, nemrég szereztem be a vateráról (teszveszen is volt, csak pár ezerrel drágábban). Én régen nem voltam tisztában a dologgal, ezért most leírom, hátha másnak sem világos egészen: a könyv két kisregényt tartalmaz, Piknik az árokparton és Stalker címen. Az elõbbi teszi ki igazán a könyvet, az utóbbi csak kb. negyedét-ötödét mennyiségében. A Piknik az árokparton 4 novellából áll össze, melyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz helyszín, fõszereplõ terén. Ilyen részek között néha több éves ugrás van, de ez egyáltalán nem töri meg. A Metagalaktika 1-ben található "Piknik az árokparton" novella az elsõ rész/novella -az elõjátékot leszámítva- az azonos címû kisregénybõl. Maga a film a Stalker novella alapján készült, bár állítólag még sok változáson ment keresztül, míg filmkockákra került. A filmrõl nagyon nem tudok nyilatkozni, mert nem láttam. Állítólag elég mûvészies. A youtube-on van egy részlet, amikor mennek a szereplõk a Zónába, és 4 percen keresztül csak félkopasz fejeket látsz hátulról, miközben a háttérben elmosódottan látni egy ködös, elhagyatott raktártelep-szerûséget. Persze van valami zenei aláfestés is. Ettõl független azért megfogom nézni.^^ Nade a lényeg; mirõl is szól a történet. Nyílván sokan ismerik, még ha nem is olvasták. Van a Zóna, amely egy terület, ahol idegen eredetû létformák jelentek meg. Hogy kik és mik, miért nincs részletezve, de nem is lényeges. A fõhõs egy Stalker. A Stalkerek a Zónát járják, és különbözõ tárgyakat hoznak ki, amelyekért megkapják a fizettséget - természetesen illegálisan. A Zóna minden veszélyével meg kell küzdeniük, amely alatt ne szörnyszülött mutánsokat képzeljünk el, hanem különbözõ csapdaszerûségeket. Pl. kis tereket, ahol veszélyesen nagyra nõtt a gravitáció ereje. Ha élve visszajutottak a kerítésig, még mindig levadászhatja õket az õrjárat. Ilyen dolgokkal néz szembe a fõhõs, mindezt a napi betevõért, esetleg a luxusért, a végén pedig már maga sem tudja igazán miért. Top 10 könyv 10/10
grasslover Posted April 10, 2008 Posted April 10, 2008 Arkagyij és Borisz Sztrugackij - Stalker Még frissek a könyvvel kapcsolatos élményeim, nemrég szereztem be a vateráról (teszveszen is volt, csak pár ezerrel drágábban). Én régen nem voltam tisztában a dologgal, ezért most leírom, hátha másnak sem világos egészen: a könyv két kisregényt tartalmaz, Piknik az árokparton és Stalker címen. Az elõbbi teszi ki igazán a könyvet, az utóbbi csak kb. negyedét-ötödét mennyiségében. A Piknik az árokparton 4 novellából áll össze, melyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz helyszín, fõszereplõ terén. Ilyen részek között néha több éves ugrás van, de ez egyáltalán nem töri meg. A Metagalaktika 1-ben található "Piknik az árokparton" novella az elsõ rész/novella -az elõjátékot leszámítva- az azonos címû kisregénybõl. Maga a film a Stalker novella alapján készült, bár állítólag még sok változáson ment keresztül, míg filmkockákra került. A filmrõl nagyon nem tudok nyilatkozni, mert nem láttam. Állítólag elég mûvészies. A youtube-on van egy részlet, amikor mennek a szereplõk a Zónába, és 4 percen keresztül csak félkopasz fejeket látsz hátulról, miközben a háttérben elmosódottan látni egy ködös, elhagyatott raktártelep-szerûséget. Persze van valami zenei aláfestés is. Ettõl független azért megfogom nézni.^^ Nade a lényeg; mirõl is szól a történet. Nyílván sokan ismerik, még ha nem is olvasták. Van a Zóna, amely egy terület, ahol idegen eredetû létformák jelentek meg. Hogy kik és mik, miért nincs részletezve, de nem is lényeges. A fõhõs egy Stalker. A Stalkerek a Zónát járják, és különbözõ tárgyakat hoznak ki, amelyekért megkapják a fizettséget - természetesen illegálisan. A Zóna minden veszélyével meg kell küzdeniük, amely alatt ne szörnyszülött mutánsokat képzeljünk el, hanem különbözõ csapdaszerûségeket. Pl. kis tereket, ahol veszélyesen nagyra nõtt a gravitáció ereje. Ha élve visszajutottak a kerítésig, még mindig levadászhatja õket az õrjárat. Ilyen dolgokkal néz szembe a fõhõs, mindezt a napi betevõért, esetleg a luxusért, a végén pedig már maga sem tudja igazán miért. Top 10 könyv 10/10 Áhh, ha be tudnám szerezni valahonnan :rolleyes: A filmet imádom, nem igazán mûvészies, inkább a régi orosz realista drámákhoz hasonlóan többszörösen a párbeszédekre, logikára és intellektuális témafejtegetésekre épül. Kevés mûvészi elemet tartalmaz, képi megjelenítésben inkább csak lassú kameravánszorgások vannak, melyek feszültségkeltõek, de sosem válik akcióvá. Gyönyörû és megrendítõ film, a legsci-fibb sci-fi amit valaha láttam B)
stalker_cs73 Posted April 10, 2008 Posted April 10, 2008 Áhh, ha be tudnám szerezni valahonnan :rolleyes: A filmet imádom, nem igazán mûvészies, inkább a régi orosz realista drámákhoz hasonlóan többszörösen a párbeszédekre, logikára és intellektuális témafejtegetésekre épül. Kevés mûvészi elemet tartalmaz, képi megjelenítésben inkább csak lassú kameravánszorgások vannak, melyek feszültségkeltõek, de sosem válik akcióvá. Gyönyörû és megrendítõ film, a legsci-fibb sci-fi amit valaha láttam B) Itt van belõle: http://teszvesz.hu/item341636381_arkagyij_...lker.html#photo Arkagyij és Borisz Sztugackij: Piknik az árokparton- Stalker, 2 kisregény egy kötetben, Európa kiadó, 1984, 244 oldal, vászonkötés, papírborítóval, igen jó állapotú
CriticSpirit Posted April 10, 2008 Posted April 10, 2008 Itt van belõle: http://teszvesz.hu/item341636381_arkagyij_...lker.html#photo Arkagyij és Borisz Sztugackij: Piknik az árokparton- Stalker, 2 kisregény egy kötetben, Európa kiadó, 1984, 244 oldal, vászonkötés, papírborítóval, igen jó állapotú 2700 Ft-tól... Na igen, talán pont ezt az aukciót láttam pár hete. A vaterán 350 Ft-os kezdõlicittel én voltam az egyetlen licitáló, úgyhogy nem csodálom ha a figurának nem sikerült eladnia.
-Stranger- Posted April 12, 2008 Posted April 12, 2008 Mivel elég régen írtam ide, asszem jó lesz egy kicsit komolyabb dolgokkal visszatérnem. J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál Ereklyéi Nos, gondolom azt senkinek nem kell mondanom, hogy ez a sorozat utolsó kötete, amiben véget ér a harc, meg ilyesmik történnek. Nem akarom az egész sorozatot értékelni, mert még két kötet hiányzik a listáról, az állítólagos legjobb, a Bölcsek Köve és a mindezidáig számomra ismeretlen Félvér Herceg. De mindegy is. A regény az utolsó összecsapásról és a rá való felkészülésrõl szól. És ezzel nem mondtam semmit. Nem akarok spoilerezni, szóval inkább rátérnék az "irodalmi értékre". Rowling stílusa hagy maga után kívánni valót. Mivel azt hiszem elég sok elsõ rangú írótól olvastam már, elmondhatom, hogy a hölgy elég középszerû. A regény tele van fárasztó jelzõkkel, amik végeláthatatlanul ismétlõdnek (pl.: Tudjukki fagyos, hideg, sziszegõ hangja, meg az Õ vörös szeme, meg olyanok, hogy puha ajak, sima tenyér... blablabla), ez hátborzongató. :rolleyes: Maguk a mondatok is elég kellemetlenek, sok a pontpontpont, és az írónõ nagyon belemászik szeretett hõsének fejébe. (Bár ez a szeretet elég kérdéses, ismerve, hogy a szerencsétlen Harry-t minek tette ki alkotója) A történet szövése elég egysíkú, a meglepõnek szánt fordulatok számomra inkább gagyik, mint meglepõk. Talán az zavart a legjobban, hogy az egész regény (és a sorozat) egyetlen ember köré összpontosul, nincs semmilyen más szál, párhazumos cselekvés, minden ott történik, ahol Harry van. (leszámítva egy-két esetben, de ezek inkább fölöslegesek, mint hasznosak). Talán egy Piton vagy Neville szálnak is örültem volna, hogy legalább elsõ kézbõl értesüljünk a dolgokról, nem pedig amolyan monológfélékbõl. Nem tudom, hogy más hogy gondolja, de a szereplõk egyáltalán nem tûntek hitelesnek (mondjuk varázslók, boszorkányok hogy a fenébe tûnnének hitelesnek?), az érzelmi kitöréseik színpadiasak, ilyet még én is tudok írni, ha akarok. Azt azonban be kell látnom, hogy Harry története nem olyan nagyon rossz. Talán ha egy jó író tollából került volna elõ, én is ott tolongtam volna a sok fan-nal, amikor megjelent idahaza a kötet. Rowling elég sok értelmetlenséget összehord, a különbözõ halálok értelmetlenek, amolyan King-féle szadista sûrûségben hullanak a szereplõk. Nos, egy szó mint száz, nem gyõzött meg úgy istenigazából, de azért besorolom a "már-már elmegy" kategóriában. Egyetlen dolog volt ami tényleg tetszett, egy mondat, ami valahogy így hangzott: "Csak még egyet, Harry gazdám. Párosan szép a pofon." 6/10
Ante Posted April 12, 2008 Posted April 12, 2008 Mivel elég régen írtam ide, asszem jó lesz egy kicsit komolyabb dolgokkal visszatérnem. J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 6/10 Hát pont ott támadod, ahol én az erõsségeit és eredetiségét érzem (karakterrajz, Harry-központú nézõpont), és igazából azt sem értem, miért pont a sorozat leggyengébb darabját pécézted ki. Érdekelne, mit gondolsz pl a Titkok kamrája krimivonaláról, vagy az Azkabani fogoly cselekményszövésérõl? A Bölcsek köve meg szerintem csak amolyan bevezetõ epizód, egyszerû, a többitõl viszonylag izolált történettel, a karakterek és a világ megismertetése a célja, sok újdonságra ne számíts tõle.
-Stranger- Posted April 12, 2008 Posted April 12, 2008 Hát pont ott támadod, ahol én az erõsségeit és eredetiségét érzem (karakterrajz, Harry-központú nézõpont), és igazából azt sem értem, miért pont a sorozat leggyengébb darabját pécézted ki. Érdekelne, mit gondolsz pl a Titkok kamrája krimivonaláról, vagy az Azkabani fogoly cselekményszövésérõl? A Bölcsek köve meg szerintem csak amolyan bevezetõ epizód, egyszerû, a többitõl viszonylag izolált történettel, a karakterek és a világ megismertetése a célja, sok újdonságra ne számíts tõle. Látom, nem szeretsz. :( :rolleyes: Egyébként a sorozatot (elõször sörözatot-ot írtam XD) nem tártam fel teljes egészében. Amúgy lehet, hogy a Bölcsek Köve pont abban emelkedik a sorozat átlagszínvonalából, hogy nem függ össze olyan hûde nagyon Tudjukkivel, meg a Denem-dolgokkal, meg a bosszúszomjjal, a hatalomvággyal, és az egyéb veszett mód rémisztõ fõgenyai tulajdonságokkal. És talán az is lehet, hogy van benne valamiféle kellemes naivitás stílusban és történetben, ami az elsõ részeket jellemzi, és ami eltér a többi kötet "jaj szegény Harry már megint szarba nyúlt, de aztán végülis megint csak túlélte, jaj de jó" szintû szövögetéstõl, ami úgy kb. a negyedik kötet környékén már elég kellemetlenné válik. Mondjuk jó, az Azkabani Fogoly egész ügyes, de jobban is meg lehetett volna írni, Rowlingnak nem kellett volna beadni a derekát a pénz és a rajongók követelésének, hanem el kellett volna vonulnia, elolvasni néhány igazán jó író mûveit (akár az egész életmûvûket), és csak utána hozzákezdeni, úgy, hogy ne csak a gyerekeket ámítsa el, hanem az idõsebb korosztályt is. Egyébként szúrjatok tökön, hogy ezt mondom, de ilyet, ha hamarabb kezdek el írni, mint Rowling, akkor én is kitaláltam volna, és lehet, hogy még jobban is csináltam volna. :ph34r:
tenderlumpling Posted April 12, 2008 Author Posted April 12, 2008 Hát pont ott támadod, ahol én az erõsségeit és eredetiségét érzem (karakterrajz, Harry-központú nézõpont) Ha még nem olvastál pl. Dickenst, szerintem ebben az esetben ne papolj itt eredetiségrõl... nagyon-nagyon messze áll a Harry Potter az eredetiségtõl, legfeljebb részleteinek egésze eredeti, mintsem a részletei. És igenis bele lehet kötni, ott, ahol érjük, annak ellenére is, hogy 100%-osan elszórakoztatja az embert.
Ante Posted April 12, 2008 Posted April 12, 2008 Látom, nem szeretsz. :( :rolleyes: Egyébként a sorozatot (elõször sörözatot-ot írtam XD) nem tártam fel teljes egészében. Amúgy lehet, hogy a Bölcsek Köve pont abban emelkedik a sorozat átlagszínvonalából, hogy nem függ össze olyan hûde nagyon Tudjukkivel, meg a Denem-dolgokkal, meg a bosszúszomjjal, a hatalomvággyal, és az egyéb veszett mód rémisztõ fõgenyai tulajdonságokkal. És talán az is lehet, hogy van benne valamiféle kellemes naivitás stílusban és történetben, ami az elsõ részeket jellemzi, és ami eltér a többi kötet "jaj szegény Harry már megint szarba nyúlt, de aztán végülis megint csak túlélte, jaj de jó" szintû szövögetéstõl, ami úgy kb. a negyedik kötet környékén már elég kellemetlenné válik. Mondjuk jó, az Azkabani Fogoly egész ügyes, de jobban is meg lehetett volna írni, Rowlingnak nem kellett volna beadni a derekát a pénz és a rajongók követelésének, hanem el kellett volna vonulnia, elolvasni néhány igazán jó író mûveit (akár az egész életmûvûket), és csak utána hozzákezdeni, úgy, hogy ne csak a gyerekeket ámítsa el, hanem az idõsebb korosztályt is. Egyébként szúrjatok tökön, hogy ezt mondom, de ilyet, ha hamarabb kezdek el írni, mint Rowling, akkor én is kitaláltam volna, és lehet, hogy még jobban is csináltam volna. :ph34r: Hûha, nem tudom, honnan vetted, hogy nem szeretlek, nincs ilyesmirõl szó :) Nagyrészt egyetértek a véleményeddel, és tudom, hogy sokkal nagyobb rálátással rendelkezel az ilyen dolgokra (embert nem láttam még, aki ennyit olvasott volna :rolleyes: , és ez becsülendõ), és igazán ne vedd kötekedésnek, csak el szerettem volna mondani én pl mit élvezek benne. Kicsit félve fogalmazom meg ezek után, hogy szerintem azért elsõsorban gyerekeknek/kamaszoknak íródott, és fõleg abban a korban nyújt igazi élményt. Felnõttfejjel azért már nehezen azonosul az ember egy tizenegyéves gyerekkel. Ha még nem olvastál pl. Dickenst, szerintem ebben az esetben ne papolj itt eredetiségrõl... nagyon-nagyon messze áll a Harry Potter az eredetiségtõl, legfeljebb részleteinek egésze eredeti, mintsem a részletei. És igenis bele lehet kötni, ott, ahol érjük, annak ellenére is, hogy 100%-osan elszórakoztatja az embert. Igazad van :) Inkább írok mindjárt egy Vonnegut véleményt, mert kezdem kényelmetlenül érezni magam :)
-Stranger- Posted April 12, 2008 Posted April 12, 2008 Hûha, nem tudom, honnan vetted, hogy nem szeretlek, nincs ilyesmirõl szó :) Nagyrészt egyetértek a véleményeddel, és tudom, hogy sokkal nagyobb rálátással rendelkezel az ilyen dolgokra (embert nem láttam még, aki ennyit olvasott volna :rolleyes: , és ez becsülendõ), és igazán ne vedd kötekedésnek, csak el szerettem volna mondani én pl mit élvezek benne. Kicsit félve fogalmazom meg ezek után, hogy szerintem azért elsõsorban gyerekeknek/kamaszoknak íródott, és fõleg abban a korban nyújt igazi élményt. Felnõttfejjel azért már nehezen azonosul az ember egy tizenegyéves gyerekkel. Akár gyerekeknek írodótt, akár nem, akkor is jól kellett volna megírni. Tegnap este, olyan hét óra körül feküdtem/ültem neki, és negyed négyig olvastam. Ez nem azért volt, mert annyira jó volt, hogy belezuhantam, hanem azért mert kíváncsi voltam, hogy mi lesz a vége. Egyébként meg a vége sem tetszett. Lehet, hogy a gyerekeket ki lehet ezzel a szentimentális, csöpögõs jövõképpel elégíteni, de engem nem. Így már túl kerek a lezárás. Jobban örültem volna, ha nincs az utolsó fejezet odabiggyesztve, mintegy élményromboló bombaként. Jobb lett volna, ha a cselekmény ott zárul, ahol az egész elkezdõdött: A Roxfortban... és úgy, ahogy elkezdõdött: egy új tanév kezdetével, de a harc után közvetlenül, de úgy, hogy az már elõre sugallja, hogy itt már vége. Harry utolsó éve a Roxfortban, kilép a világba, és az olvasó már nem hall róla többet. Aztán az is lehet, hogy tíz múlva, ha Rowling megtanul felnõtteknek is írni, elõveszi, és felújítja a dolgot, esetleg egyetlen, valóban eredetinek látszó regényt alkot. Harry, mint hõs egyébként rémesen szar. Lehet, hogy az írónõ azt akarta, hogy a gyerekek megtanulják, hogy a szeretet meg a barátság meg az ilyen baromságok mindent legyõznek, de ezt tehette volna: 1. Kisebb terjedelemben 2. Jobban megírva 3. Izgalmasabban, eredetibben. A HP könyvek eddig nem érték el nálam azt a hatást, hogy köpni-nyelni tudjak, miután letettem. Amikor nekem olvasás után tiszta marad a fejem, az már baj. De itt van a Legyek Ura. Most fejeztem be, és nem tudom megfogalmazni, hogy milyen volt. Élmény volt, hatalmas volt, de nem tudom megfogalmazni, még ha kényszerítenek sem, hogy mi tetszik benne. Gyerekekrõl szól, akik nem varázslók, vagy boszorkányok, de mégis jobban bejött, mint a HP, pedig nem is fantasy. Rowling eddig még nem érte el nálam ezt az eredményt. Nem akarom már tovább feszíteni a húrt, mert ekkora off-okat régen írtam (bár mondjuk a kritika nem igazán minõsül itt off-nak). Egyébként: William Golding: A Legyek Ura 10/10
Ante Posted April 12, 2008 Posted April 12, 2008 Akár gyerekeknek írodótt, akár nem, akkor is jól kellett volna megírni. Tegnap este, olyan hét óra körül feküdtem/ültem neki, és negyed négyig olvastam. Ez nem azért volt, mert annyira jó volt, hogy belezuhantam, hanem azért mert kíváncsi voltam, hogy mi lesz a vége. Egyébként meg a vége sem tetszett. Lehet, hogy a gyerekeket ki lehet ezzel a szentimentális, csöpögõs jövõképpel elégíteni, de engem nem. Így már túl kerek a lezárás. Jobban örültem volna, ha nincs az utolsó fejezet odabiggyesztve, mintegy élményromboló bombaként. Jobb lett volna, ha a cselekmény ott zárul, ahol az egész elkezdõdött: A Roxfortban... és úgy, ahogy elkezdõdött: egy új tanév kezdetével, de a harc után közvetlenül, de úgy, hogy az már elõre sugallja, hogy itt már vége. Harry utolsó éve a Roxfortban, kilép a világba, és az olvasó már nem hall róla többet. Aztán az is lehet, hogy tíz múlva, ha Rowling megtanul felnõtteknek is írni, elõveszi, és felújítja a dolgot, esetleg egyetlen, valóban eredetinek látszó regényt alkot. Harry, mint hõs egyébként rémesen szar. Lehet, hogy az írónõ azt akarta, hogy a gyerekek megtanulják, hogy a szeretet meg a barátság meg az ilyen baromságok mindent legyõznek, de ezt tehette volna: 1. Kisebb terjedelemben 2. Jobban megírva 3. Izgalmasabban, eredetibben. Egyetértek veled, hogy a Halál ereklyéi rém gyenge (az utolsó fejezet pedig kifejezetten irritáló), de abban nem, hogy a sorozatban bármiféle plusszt (mondanivalót, tanulságot, mittudomén) kéne keresni, ez csak puszta szórakoztatás :) (Emiatt a Legyek urával vagy bármilyen fajsúlyosabb regénnyel nem érdemes egy lapon említeni szerintem)
-Stranger- Posted April 14, 2008 Posted April 14, 2008 Egyetértek veled, hogy a Halál ereklyéi rém gyenge (az utolsó fejezet pedig kifejezetten irritáló), de abban nem, hogy a sorozatban bármiféle plusszt (mondanivalót, tanulságot, mittudomén) kéne keresni, ez csak puszta szórakoztatás :) (Emiatt a Legyek urával vagy bármilyen fajsúlyosabb regénnyel nem érdemes egy lapon említeni szerintem) Keresni nem is kell, magától jön, hogy a szeretet legyõzi a rosszat (pl.: az, hogy Harry-t Tudjukki nem bánthatja, mert az anyja feláldozta magát), a barátság tök jó dolog (pl.: Harry-t mindig a haverjai húzzák ki a szarból. Ide tartozik Dumbledore is), meg hasonló baromságok. Egyébként tényleg nem lehet egy lapon említeni a nagyokkal, de Rowling tehetett volna róla, hogy így legyen. Nekem valójában nem is (csak) a sorozattal van bajom, hanem az írónõvel, aki valahogy nem akar jó író lenni. Na, mindenesetre majd akkor bántalmazom a nagyon egészet, ha már hiányzó két kötetet is kivégeztem. Amúgy: Jules Verne: Grant kapitány gyermekei Vérbeli kalandregény, és azt hiszem, hogy már kezdek ráérezni Verne mûvészetére. A tájleírásai tetszetõsek, és egy-egy regénybõl többet lehet tanulni, mint egy töri-földrajz-fizika-miegymás könyvbõl. Nem akarom rám rabolni az idõt, és nem is nagyon tudom szavakba önteni a dolgot. 9/10 (már majdnem 10/10, amolyan 9,99/10)
Drakeamarth Posted April 14, 2008 Posted April 14, 2008 Jules Verne: Grant kapitány gyermekei Vérbeli kalandregény, és azt hiszem, hogy már kezdek ráérezni Verne mûvészetére. A tájleírásai tetszetõsek, és egy-egy regénybõl többet lehet tanulni, mint egy töri-földrajz-fizika-miegymás könyvbõl. Nem akarom rám rabolni az idõt, és nem is nagyon tudom szavakba önteni a dolgot. 9/10 (már majdnem 10/10, amolyan 9,99/10) Nagyon szeretem ezt a könyvet :) Már háromszor olvastam el. A Rejtelmes sziget is nagyon jó :rolleyes:
Ante Posted April 14, 2008 Posted April 14, 2008 Keresni nem is kell, magától jön, hogy a szeretet legyõzi a rosszat (pl.: az, hogy Harry-t Tudjukki nem bánthatja, mert az anyja feláldozta magát), a barátság tök jó dolog (pl.: Harry-t mindig a haverjai húzzák ki a szarból. Ide tartozik Dumbledore is), meg hasonló baromságok. Egyébként tényleg nem lehet egy lapon említeni a nagyokkal, de Rowling tehetett volna róla, hogy így legyen. Nekem valójában nem is (csak) a sorozattal van bajom, hanem az írónõvel, aki valahogy nem akar jó író lenni. Na, mindenesetre majd akkor bántalmazom a nagyon egészet, ha már hiányzó két kötetet is kivégeztem. De most neked mit ártott ez a szerencsétlen Harry Potter, hogy ennyire a bögyödben van? :D Mert az oké, hogy az ember ír egy objektív kritikát (egyenlõ súllyal elemezgetve adott könyv elõnyeit, hátrányait), de a tiéd inkább valamiféle "most jól beszólok a sok igénytelen Potter-fannak" stílusú eszmefuttatás. Miért nem lehet valami egyszerûen csak szórakoztató? Miért nem lehet a saját súlycsoportjában kezelni (értem ezalatt az ifjúsági regényeket)? Miért kell olyan elvárásokat támasztani felé, amelyeket nem célja kielégíteni?
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now