buub Posted June 21, 2007 Posted June 21, 2007 A Goal.com úgy tudja, hogy Tiago és Almiron átigazolása is megerősítést nyert. Míg az Almiron-üzlet már tegnap is majdnem végleges volt, a ma reggeli olasz hírek arról szóltak, hogy tegnap éjjel Tiago és Fabio Quagliarella is aláírt a Juventushoz. Tiago - aki korábban játszott a Braga, a Benfica és a Chelsea csapatában is - négyéves szerződést kötött a Bianconerivel, és állítólag 15 millió euróért hagyta el a Lyont. Annak idején a Chelsea is ugyanennyit fizetett érte, ám a franciáknak már csak 10 milliójába került. Tiago Almironért az Empoli 7 millió eurót kapott a Juvétól, plusz Giovinco kölcsöben hozzájuk került, ezen kívül megkapták Paro és Volpato játékjogának felét is. Ezzel a két igazolással a Juventus jelentősen megerősítette a középpályát, ami egyik legfőbb céljuk volt. Sergio Almiron De úgy tűnik, még nincs vége az új szerzemények listájának. Többen úgy vélik, hogy Quagliarella megszerzése is biztosra vehető, sőt, a Corriere dello Sport úgy tudja, hogy múlt éjjel a Juventus és az Udinese már meg is kötötte az üzeletet. Egyes hírekkel szemben úgy tűnik, hogy a Sampdoria helyett az Udinese szerezte meg Quagliarella teljes játékjogát - 7 millió euróért -, és a csatár most követheti Iaquintát a torinóiakhoz. Itt egy pár hír, hogy senki ne unatkozzon, egyébként jó kis igazolások, Tiagonak különösen örülök.
buub Posted June 23, 2007 Posted June 23, 2007 Pavel Nedved elárulta, hogy jövő héten hozza meg döntését, és a hírek szerint végleg befejezi pályafutását. "Ha nem lesz találkozó a klub és közte, Pavel mindenképp visszavonul. Szinte mindenre képes, de én minden tőlem telhetőt megteszek, hogy meggyőzzem, ne fejezze még be." - nyilatkozta a játékos ügynöke, Mino Raiola. A 2006-os Világbajnokság után már úgy tűnt, hogy a cseh középpályás visszavonul, de a bundabotrány miatti lesorolás után mégis úgy döntött, hogy segíti klubját a visszajutásban. Most, hogy ez is sikerült, és egyre több új játékost igazol a klub, elképzelhető, hogy Nedved még egy évig folytatja. Jövő hétre van betervezve egy találkozó közte és a klub vezetősége között, ám a klub részéről gondot jelenthet a szerződés hossza és egy jövőbeni igazgatói állás felajánlása. A reggeli olasz sportlapok arról szólnak, hogy a 2007/08-as szezont Nedved nélkül kezdi meg a Juventus, a helyén pedig a Hamburg középpályása, Rafael Van der Vaart játszhat majd. A cseh válogatott és 2003-as Aranylabdás Nedved korábban kijelentette, hogy június 30. előtt mindenképp meghozza döntését. A cseh középpályás augusztusban lesz 35 éves, 2001. óta tagja a Juventusnak, és korábban játszott a Lazio, a Sparta Praha és a Dukla Praha csapatában is. Hát ha tényleg jön, akkor egyrészt Lonki örömében szétveri a gépet :D :lol: :D , másrészt akkor Nedved nyugodtan vonulhat vissza. hA mégse jön senki a helyére akkor viszont szerintem nem vonul visza.
Lonkosz Posted June 23, 2007 Posted June 23, 2007 Ha én a modern focira gondolok mindíg Nedved jut az eszembe. Ugye régen volt a lötyögős stílus, de mostanra szinte egy vágta az egész, és az ember teljesítőképesség a végletekig igénybe van véve. Ennek Nedved tökéletesen eleget tesz. Fut mint a bolond, vad, tör zúz a védelemben, bombázik. Kétlábon járó atombomba. Sajnálnám ha visszavonulna, viszont ha Rafi jönne a helyére... hát igen...no comment
buub Posted June 23, 2007 Posted June 23, 2007 Ha én a modern focira gondolok mindíg Nedved jut az eszembe. Ugye régen volt a lötyögős stílus, de mostanra szinte egy vágta az egész, és az ember teljesítőképesség a végletekig igénybe van véve. Ennek Nedved tökéletesen eleget tesz. Fut mint a bolond, vad, tör zúz a védelemben, bombázik. Kétlábon járó atombomba. Sajnálnám ha visszavonulna, viszont ha Rafi jönne a helyére... hát igen...no comment Hát azért Nedved fölött is lasan eljár az idő, de szerintem még egy évet töltsön itt akármi is történik.
Lonkosz Posted June 25, 2007 Posted June 25, 2007 Istenem de örülök enek a Tiago gyereknek Igazán izgalmas keretünk lesz a szezon elejére.
buub Posted June 25, 2007 Posted June 25, 2007 Istenem de örülök enek a Tiago gyereknek Igazán izgalmas keretünk lesz a szezon elejére. Hát szerintem is izgalmas keretünk lesz, de remélem még 2-3 névvel előrukkolnak majd.
Lonkosz Posted June 25, 2007 Posted June 25, 2007 Hát szerintem is izgalmas keretünk lesz, de remélem még 2-3 névvel előrukkolnak majd. Nem jó az. Azért kell valami folytonosság.
buub Posted June 26, 2007 Posted June 26, 2007 Trezeguet 2011-ig szerződést hosszabított, szóval nem valószínű, hogy Huntelaar érkezik, de legalább marad egy gólerős csatárunk.
Lonkosz Posted June 26, 2007 Posted June 26, 2007 Trezeguet 2011-ig szerződést hosszabított, szóval nem valószínű, hogy Huntelaar érkezik, de legalább marad egy gólerős csatárunk. Aha 1-2 évig. Aztán meg kereshetünk mást mert szerintem Hunti tutira elkél addig.
_Jolly_Joker_ Posted June 26, 2007 Posted June 26, 2007 lord_bg: Milyen 2-3 név? :D Már lassan egy komplett csapatot vettetek :D
buub Posted June 26, 2007 Posted June 26, 2007 lord_bg: Milyen 2-3 név? :D Már lassan egy komplett csapatot vettetek :D A védelem fiam, a védelem!!! :D Olasz fociban fontos szerepet játszik kettő középsővédő fog még kelleni, és még fiatalok jöhetnek, persze csak olyan aki teheséges. Ezt sasoljátok B) mekkora gól. Nem semmi. "Murinyó" milyen arcot vágott már a gólnál :lol: . Egyébként láttam olyan videót róla, ahol remekül végzi a szűrőmunkát, alig jutottak át rajta.
Lonkosz Posted June 26, 2007 Posted June 26, 2007 A védelem fiam, a védelem!!! :D Olasz fociban fontos szerepet játszik kettő középsővédő fog még kelleni, és még fiatalok jöhetnek, persze csak olyan aki teheséges. mekkora gól. Nem semmi, egyébként láttam olyan videót róla, ahol remekül végzi a szűrőmunkát, alig jutottak át rajta. Épp ma beszéltem az ultras haverommal, szerinte Criscito tuti kezdő lesz. Ő fiatal, védőnek meg pláne, de Ranieri nem olyan korlátolt hogy ez zavarja.
buub Posted June 26, 2007 Posted June 26, 2007 Épp ma beszéltem az ultras haverommal, szerinte Criscito tuti kezdő lesz. Ő fiatal, védőnek meg pláne, de Ranieri nem olyan korlátolt hogy ez zavarja. Hmm. lehet hogyt ényleg jól járnánk vele, ha a kezdőben lenne, de akkor is még legalább egy védő kell.
buub Posted June 27, 2007 Posted June 27, 2007 A Juventus újabb erőfeszítéseket tesz Gabriel Milito szerződtetése érdekében és a következő szezonra „tartaléknak” Klaas Jan Huntelaar szerződtetését tervezik még a Zebrák. A múlt héten úgy tűnt, hogy Milito 12 millió fontért elhagyja a Real Zaragozát, melyet a Juventus pár óra múlva be is jelentett volna, azonban a két klub végül nem tudott megállapodni egymással. „Jelenleg a pénzügyi kérdést vitatjuk meg.”: mondta a Juve elnöke Giovanni Cobolli Gigli. A védő elsődleges döntése a Serie A-ba nemrégiben visszatért csapathoz való szerződés, bár ezen bonyodalmak alternatívák kereséséhez vezettek. Fabio Cannavaro Real Madridból való visszatérése is a lehetőségek között szerepel, habár a világbajnok védő fizetése komoly gondot jelenthet az Öreghölgynek. Egy másik eshetőség a Porto játékosa Pepe, aki Fabrizio Miccoliért cserébe érkezne Torinóba. Jelentések szerint a klub a jövője is gondol, ennek fényében a Juventus 1,3 millió fontot ajánlott fel az Ajaxnak annak érdekében, hogy a torinói óriásoknak később opciójuk legyen Huntelaar szerződtetésére. JUVE FAN PAGE Hmm. leeht, hogy mégis érkezik Huntelaar és akkor örülhetünk :D :D . Egyébként most már ideje lenne elkezdeni Nedved utódjának a keresését és erre van der Vaart alkalmas lenne, bár szerintem kevés az esély az érkezésére.
buub Posted June 28, 2007 Posted June 28, 2007 A Juventus megpróbálja megszerezni a Porto védőjét, Pepét. Rengeteg játékos szerepel a Bianconeri bevásárlólistáján, ám Claudio Ranieri előszámú kiszemeltje a magas védő, igazi nevén Kepler Laveran Lima Ferreira. A hírek szerint Alessio Secco más vezetőkkel együtt Portugáliába utazott, hogy a Porto elnökével, Pinto da Costával megvitassák a brazil védő helyzetét. A tehetséges, 24 éves játékos három éve játszik a Portónál, és gyakran egyetlen középső védőként a három védős felállásban. Pepe megszerzése azonban nehéz ügy lesz, mivel már letelepedett Portugáliában, és nemrég útlevelet is kapott. A Juventus maximum 13 millió fontot ajánlana a játékosért, de inkább arra hajlanak, hogy Fabrizio Miccolit is bevonják az ügyletbe. A Benfica védője, Luisao is lehetséges alternatíva volt, ám ő nemrég visszautasította a Bianconeri ajánlatát, mondva, hogy a Bajnokok Ligájában szeretne játszani. Hát jó kis védő az tény, de igazából nem nagyon ismerem a képességeit, bár idáig csak jót hallottamról és ráadásul nagyon fiatal, védőkhöz képest meg pláne.
buub Posted June 28, 2007 Posted June 28, 2007 valahogy felkerült a színre egy számomra igen dúrva pletyka, nem lehet, hogy az egyik legnagyobb tehetséget eledják pusztána zért, hogy pénzt szerezzenek, Palladinot mindenáron meg kell tartani, tökéletes Del Piero utódnak tartoma srácot szóval nem szabad eladni. A torinóiaknál felmerült, hogy eladják Raffaele Palladinót, a klub fiatal és tehetséges csatárát. Miután végetért a szezon, a Juventus vezetői kijelentették, hogy Palladino nem eladó. Azonban az érdeklődők száma folyamatosan nőtt, így a klubnál azt tervezik, hogy aukciót tartanak a fiatal csatárra pályázó kluboknak. Az utóbbi napokban a Fiorentina, a Sampdoria, az Udinese és a Reggina is érdeklődött Palladino megszerzésének lehetőségéről.
Lonkosz Posted June 30, 2007 Posted June 30, 2007 Portuguese international Fernando Meira has confirmed reports that major clubs from Italy and Spain are keen on his services. According to reports in his homeland, the 29-year-old defender is being pursued by Serie A giants Juventus. The Turin-based club are reportedly leading the queue and appear ready to table an offer in the region of £15million for the Stuttgart skipper. "I know that big clubs are interested in me and it would be a major honour for me to play in Italy or Spain," said Meira. "If Stuttgart are interested in selling me, I would like to go." Meira’s excellent form and vast experience proved to be an important factor for Armin Veh’s young squad last season, helping them to a surprise Bundesliga title. Na tessék :D A másik portugál akit kedvelek :lol: Imádom ezt a klubot :lol: :D
buub Posted July 6, 2007 Posted July 6, 2007 Jorge Andrade lett az első számú célpont Milito a spanyolok szerint megegyezett a Barcelonával... Olasz források szerint a Juve véglegesen otthagyja a Gabriel Milito-üzletet, miután a Zaragoza nem adta 20 millió eurónál lejjebb az argentin védő árát, s a katalán csapat állítólag 17 millió eurót, valamint Mottát és Ezquerrót ajánlotta az aragón csapatnak. Ennek ellenére Milito ügynöke azt hangsúlyozza, hogy sem a Real Madrid, sem a Barcelona nem tett hivatalos ajánlatot sem a játékosnak, sem a klubnak, s Milito már odaígérkezett a Juventusnak. A spanyol sajtó mindenesetre biztos abban, hogy a hátvéd Barcelonába költözik. S mivel Luisao és Barzagli nem győzték meg sem a vezetőséget, sem Ranierit, Pepe pedig majdnem annyiba kerül, mint Milito, a zebrák első számú célpontja Jorge Andrade lett, akit maga Claudio Ranieri ajánlott klubjának. A Deportivo La Coruna 184 centis, 73 kilós védője 2002 óta játszik a Riazorban, ahol a spanyol liga egyik legjobb középhátvédjévé nőtte ki magát. Stabil tagja a portugál válogatottnak, ahol már 50-szer pályára lépett. A játékos ára 7-8 millió euró, s fizetése is alacsonyabb, mint a fent említett védőknek. Ráadásul, ügynöke az a Jorge Mendes, aki Tiagónak is a menedzsere, így kapcsolata kiváló a zebramezes egyesülettel. Sajnos semmit nem tudok erről a játékosról, de remélem, hogy tényleg jó védő és akkor megszerezzük.
buub Posted July 7, 2007 Posted July 7, 2007 Megegyezett a spanyol és az olasz csapat... A Deportivo La Coruna hivatalos oldalán közölte, hogy a klub vezetősége pénteken mindenben megegyezett a Juventusszal, így a portugál középhátvéd Jorge Andrade (helyes kiejtés: Zsorzs Ándráde) az Öreg Hölgy játékosa lesz. A 29 éves tapasztalt hátvéd a napokban utazik Torinóba aláírni a kontraktusát. Még nem tudni, hogy hivatalosan mennyit fizet a Juventus, de egyes információk szerint 10 millió eurót, s a játékos 4 éves szerződést fog aláírni évi 2 millió eurós fizetéssel. Jorge Andrade 2002-ben érkezett a Portótól a galíciai csapatba, ahol 157 mérkőzésen lépett pályára (spanyol bajnokság, BL, spanyol kupa, Intertoto kupa), és három gólt szerzett. Hát ha ez igaz akkor gyorsan megvolt minden és középhátvédposzton sincsen már hiány. Remélem Criscitot azért sokszor pályára fogja küldeni Ranieri. mondjuk egy iylen felállása a védelembe: Grygera-Criscito-Andrade-Chiellini nem lenne rossz.
buub Posted July 10, 2007 Posted July 10, 2007 Van der Vaart is a jelöltek között Elképzelhető, hogy a Juventus megpróbálja megszerezni a Hamburg középpályását, Rafael Van der Vaart-ot. Ez a hír is a 'Corriere dello Sport' információja, és szerintük Tomas Rosicky mellett a holland játékos lehet Pavel Nedved utódja, amennyiben a veterán cseh játékos a visszavonulás mellett dönt. Lonkosz reménykedjünk, hogy sikerül megszerezni, mert a középpályán akkor tényleg nagyon félelmetes lenne.
Madridista Posted July 10, 2007 Posted July 10, 2007 Van der Vaart is a jelöltek között Elképzelhető, hogy a Juventus megpróbálja megszerezni a Hamburg középpályását, Rafael Van der Vaart-ot. Ez a hír is a 'Corriere dello Sport' információja, és szerintük Tomas Rosicky mellett a holland játékos lehet Pavel Nedved utódja, amennyiben a veterán cseh játékos a visszavonulás mellett dönt. Lonkosz reménykedjünk, hogy sikerül megszerezni, mert a középpályán akkor tényleg nagyon félelmetes lenne. Ezt most nem rosszindulatból, de én nagyon remélem, hogy nem megy a Juvéba... Csak Mijatovic bá nem bírja észrevenni őt? bágge, hatalmas játékos, azt nyilatkozza, hogy Realos akar lenni, erre semmi... ez kb olyan mint Wenger Babellel
buub Posted July 11, 2007 Posted July 11, 2007 Ezt most nem rosszindulatból, de én nagyon remélem, hogy nem megy a Juvéba... Csak Mijatovic bá nem bírja észrevenni őt? bágge, hatalmas játékos, azt nyilatkozza, hogy Realos akar lenni, erre semmi... ez kb olyan mint Wenger Babellel Éppen ezért remélem, hogy hozzán jönne. egyébént camoranesi 2010-ig hosszabított.
Lonkosz Posted July 11, 2007 Posted July 11, 2007 Éppen ezért remélem, hogy hozzán jönne. egyébént camoranesi 2010-ig hosszabított. Igen láttam K*rva jó... még 3 év ezzel a szemétládával... Marad mindenki akit rühellek a csapatban
Recommended Posts
Create an account or sign in to comment
You need to be a member in order to leave a comment
Create an account
Sign up for a new account in our community. It's easy!
Register a new accountSign in
Already have an account? Sign in here.
Sign In Now